Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-07-29 / 30. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES, 1978. július 29. VADÁSZAT # VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÄSZAT ф VADÄSZAT Ф VADÄSZAT ф VADÁSZAT Ф VADÁSZAT » VADÁSZAT 0 VADÁSZAT vaddisznólest egy derűs, június végi délután beszéltük meg Somogyvári József vadásztárssal, aki megígérte, hogy másnap három órakor harmadmagával ébreszt és a Nagy Erdő mellett elfoglaljuk a lesállást. Ugyanis pár nap óta az erdő alatti Kerek Domb és Hosszá Földek dűlők mezsgyéjén friss disznónyomokat észleltünk. A nyomokból ítélve nem mindennapi példányról volt szó. A nyomok pedig az erdőbe vezettek. Kivezető csapást azonban nem találtunk. Minden bizonnyal az erdő sűrűjében fekszik — mondogattuk egymásnak. — Mielőtt virrad, lesen kell lennünk! — mondta lóska. — Igazad van — osztottam véleményét. Este minden szükséges kelléket előkészítettem. A töltényövbe egy doboz „S ballt“ tettem a dupla-nullások mellé. A tőrt, a hüvelyhúzót, kenderkócból vert madzagot és a „Moszkva“ típusú fényképezőgépet a hátizsákba helyeztem, és fölakasztottam az előszoba fogasára. Ezután kitisztítottam a 16-osomat, beolajoztam az elsütő szerkezetet és a csizmanadrággal együtt a töltényöv meg a hátizsák mellé tettem, hogy minden kéznél legyen. Az esti érdekes Tv-müsor nem vonzott. Gondolatban már kint jártam és terítéken láttam az „agyarast". Az alvásból virrasztás lett. Csecse mő korban levő Tibor fiamnak a fogai jöttek. Napok óta nyűgösködött. A feleségem már nem bírta az ébrenlétet. A kimerülés határán volt. Az éjszakai virrasztások megviselték. Félálomban, szinte ösztönösen ringatta a lázas gyereket. Mi mást tehettem volna? Átvettem a dada szerepét és éjfél utáni két óráig ráztam, majd tologattam a kocsit. „Fuccs a vaddisznónak!" gondoltam kesernyésen a hajnali lesre. Fáradtan dőltem a díványra. Rövidesen elaludtam. Mélyen aludtam egy félórányit, amikor Jóska megverte az ablakot és beszólt: „No, megyünk?!“ Nyomban talpon voltam. A folyosón magamra kaptam az odakészített csizmanadrágot, pulóvert és a hátizsákot. A teraszon csizmát húztam és rohantam az utcára, ahol Jóskán kívül az öreg Siliga meg Takács András bácsi vártak. Mikor közelebb értem hozzájuk, akkor vettem észre, hogy a puskámat, a töltényövemet meg a kalapomat a fogason felejtettem. Ezek nélkül nem vadász a vadász. Rohanok vissza, de az ajtót zárva találtam. Bezörgettem. Nyílt az ajtó és kértem a puskát meg a töltényt. A feleségem marasztalni próbált. „Maradj itthoni Nem aludtad ki magadat. Valami bajod történhet. Vissza kellett jönnöd. Ügy sem lesz már szerencséd." Persze mit sem törődtem érveivel. Leakasztottam a felszerelést és futottam a többiek után. A faluvég alig kétszáz méteres tű. válságáig megbeszéltük a les-taktikát. Majd a Tagi Varga-ház mögött elváltunk. Az öreg Siliga Takáccsal a Hosszúföld melletti úton, a Kerek Dombnak, én meg Jóskával a Homokos alatt a Rókaüt felé vettem az irányt. csörtetett, de ő nem láthatta, a bozót jól álcázta az agyarast. A kan a bozótból kiérve az érésben levő tavaszi árpa szélén megállt, de megriadt a Jóska lépteitől, visszatörtetett. Amikor észrevett, megállt, mellső lábaival dagasztotta a talajt, orrával bele-beletúrt a földbe, öklömnyi rögöket dobált szerteszét, majd nekirugaszkodva felém rohant. Céloztam. Hallottam a golyó becsapódását. A kan balra kanyarodva félkörben futott és egy kétágú akácfa között nagyot huppant. — Mi volt az? — kiáltott Jóska. Vadászsiker, amellyel rácáfoltam a babonára Szótlanul ballagtunk a nyirkos mélyútban, egyszercsak előttünk néhány méternyire valami átugrott az út másik, meredekebb oldalára. Ott egy pillanatra megállt, nagyokat fújt. „Disznó!“ — kiáltottam el magamat, de Jóska, mintha mi sem történt volna, folytatta az utat. „Nem aludtad ki magad" — mondta élcelődően. Közömbösségét nem tudom mire vélni. Valóban nem látta az előttünk átrohanó valamit? Vagy igaza lenne? Lehetetlen! Hiszen jól kivehetők voltak a vonalak. Vállamról lekaptam a 16-ost és mindkét csövét golyóra töltöttem, aztán fölkapaszkodtam a meredek, galagonyával, csipkével és kökénnyel benőtt parton és ekkor a hajnali homályban ott láttam magam előtt minden vadász vágyálmát, a nagy kant. Hátsó lábai le-lecsúsztak a partról, mellső lábaival nekirugaszkodott, de eredménytelenül, mert a lába mintha bilincsben lett volnafúgy fogta azt egy gyökértömeg. Dühödten fújtatott, hörgőit és amikor meglátott, megszabadult gyökérfogdája kötelékeitől és futásnak eredt a bokrok felé. Lőni esztelenség lett volna, mert a kan (láttam az agyarait) párhuzamosan futott a nyirkos úttal, ott pedig a gyanútlan Jóska barátom ballagott. Csizmája mélyen süllyedt az agyagos-vizenyős talajba. Messziről hallottam, amint emeli lábait. A kan fölötte a bozótban — Kan, de mekkora! — válaszoltam kérdésére. Erre odafutott. Együtt mentünk a mozdulatlan kan felé. Egyszercsak Jóska lekapta válláról a puskáját, célzott és az előttünk fekvő agyarast homlokon lőtte. „Az óvatosság sohasem árt“ — mondta... A kanhoz érve láttam, hogy jól céloztam. A golyó a jobb lapockán hatolt be és halálos sebet ejtett. Kellemesen csiklandozó érzés járt át. Megvan hát a korán kelés értelme! Jóska nagy léptekkel igyekezett az öreg Siliga és Takács után, hogy átadja a vadkan elejtésének hírét. Tizenhatosomat egy csonka akácnak támasztottam, majd ráültem az elejtett kan hátára. Bensőmet a sikerélmény fűtötte, talán büszke is voltam. Szerettem volna mielőbb otthon lenni, hogy eldicsekedjem a jó hírrel „babonás“ feleségemnek — de nem mehettem. Meg kellett várnom a többieket. Amint így elmélkedtem, megmozdult alattam a föld. Hanyatt estem a fűben. Egy tönkbe úgy bevágtam a fejemet, hogy megszédültem. Mégis igaza lenne a feleségemnek? Eliszkolt a vadkan? Felnéztem. A kan a másik oldalára fordult. Nem tudtam mire vélni a változást, ezért mégegyszer végiggondoltam az elejtés minden apró részletét és annak következményeit. Minden bizonnyal az állat végső haláltusájának a következménye volt dicstelen fűbe esésem. Mire vadásztársaim megérkeztek, ismét „áldozatom* hátán feszítettem. Az öreg Siliga „hű, a mindehit. akkora, mint egy öszvér!" kiáltással vállon veregetett és a kezemet szorongatta. Takács mea egy galaqonyatöretet a vad vérző oldalához dörzsölt, rátette a kalapjára és kézfogás kíséretében átnyújtotta. A töret a vadászkalapomra került, a sikeres vadászat bizonyítékául. Ezután előkerült a jénykénezőgéo is. A hajnali homáluban vodácz,ársnim Prnnnnnnal szavnrodva körülállták n kant, kattant a Jényképezöaép kioldó szerkezete és a sikeres vadászat évek múlva is bizonyítható dokumentumát elkészítettük. Sajnos, én nem vagyok rajta, mert az önkioldót nem lehetett használni, az állványt nem vittem ma gammal. Udvaromban azonban feleségem jóvoltából néhány színes diapozitív készült, amit azóta is sokszor megmegnézegetek. Boncoláskor a kan testében hét golyót találtunk. Hat úgy be volt ágyazódva, hogy csak kibontás után volt felismerhető. A hetedik a felső állkapocsba fúródott be, bizonyosan ez volt az utolsó előtti találat, a sárgarézköpenyes lövedék kiverte a jobb felső agyarat és az álkapocsból is kiszakított egy nagy darabot. Az eset néhány hónapja történhetett, de a seb még gennyes volt. Hogyan táplálkozott ilyen sebbel? Mert táplálkoznia kellett és nem is szerényen, a 168 kiló súly ezt bizonyította. Reumatikus betegségem néhány napra szobafogságra ítélt. Az Időt olvasással és emlékeim felidézésével töltöttem. Vadászélményeim fonalát viszszagombolyítottam, felidéztem az elmúlt húsz évxcsalódásait és eredményeit. Kudarcból és sikerből volt bőven. De boldog vagyok. Bensőmet a megelégedés érzése hatotta át. Mert nincs nagyobb öröm a fennkölt természet és vadászat nyújtotta sikerélménynél, amivel a sors bőségesen ajándékoz meg mindenkit, akt a csodás természetben keresi testi és szellemi felfrissülésére a gyógyírt. TÉGLÁS FERENC (Gbelce) Kiállítás a Zobor alatt Az országos mezőgazdasági kiállításokról ismert nitrai Agrokomplex kiállítási területét június elején vidám csaholás verte fel. Törzskönyvezett ebek érkeztek ide gazdáikkal országos kiállításra, mely egyedülálló szokott lenni. Így volt ez az idén is. Transzparensek hirdették, hogy a kutya az ember hű barátja és segítőtársa. Kilenc óra tájt vadászkürtök jelezték a kezdetet és ezt követően felvezették a versenyre benevezett ebeket. Az Agrokomplex hatalmas térsége egészen megtelt, és a bírák megkezdték az értékelést. Valóban pompás példányokat láthattunk a kiállításon! Csak találomra szólítottunk meg egy asszonykát, aki egészen kis kutyákkal jött Nymburgból. A két kutya mexikói fajta. Persze közben a törzskönyvezett ebek különböző attrakcióit láthattuk, s a kiállítás az ebszépségverseny győztesének kihirdetésével végződött. Elbeszélgettünk az SZVSZ nitrai elnökével, dr. Pavol Pauleval, aki elmondotta, hogy a kiállításon mintegy 1200 ebpéldány vett részt. Ezek közt 500 törzskönyvezett vadászkutya volt. Nagyon meg volt elégedve a rendezvény sikerével és a közönség érdeklődésével. A kiállítást a látogatók egész tömege kereste fel. Mártonvölgyi László HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZAT • Érdemes süllőre márfogatni? Minden évszaknak megvan a maga varázsa. Ki tudná ezt jobban számontartani, megfigyelni, mint a horgász, aki, amint ideje engedi, máris kiül a folyó vagy tó partjára. Eleinte főleg a halak mozgása és kapósa köti le figyelmét, de ahogyan múlnak az évek jobban körülnéz maga körül. Leköti őt a természet szépsége. Tavasszal a hó alól ki-kikandikáló hóvirág, nyáron a harmattól csillogó pókháló, ősszel pedig a rozsdabarnára vált falevelek hullása. Ezenkívül természetesen nem feledkezik meg az eredetileg kitűzött céljáról sem, a halfogásról. A sok megfigyelést és tapasztalatot egyes horgászok nagyon jól kihasználják a jobb fogási eredmények érdekében. Hosszú idők folyamán azt lehet mondani, minden horgászban kialakul az a tudat, hogy melyik évszakban körülbelül milyen halfajtára érdemes horgászni, amikor énnek horogra kerítése a legeredményesebb. A tapasztaltabb horgászok jóformán azt Is megmondják, mikor melyik hal kapja be a felkínált csalit, vagy mivel hol érdemes leginkább horgászni. A horgászoknak igényeik vannak. Míg tavasszal sokan beérik a keszeggel, a nyári hónapokban már pontyfogásra törekednek; ősszel sorra kerül a csuka, de vajon melyik horgász ne vágyna az alföldi vizek legnemesebb halfajtájára, a süllőre? Az eredmény gyakran elmarad. Mégpedig két okból. Az egyik ok, hogy a legtöbb folyónkban — főleg ha az eléggé szennyezett — nem tud megélni, mivel eléggé igényes a víz tisztaságára. A másik ok, hogy a legtöbben a hagyományos fenekezéssel próbálkoznak. Gyakori az aránylag nagy csalihal is, ami sikertelenséghez vezet. A süllőre horgászó sporttársaknak, főleg a kezdőknek szeretnék egy-két tanáccsal szolgálni, lehet, hogy valamikor hasznát veszik. Süllőt általában mély vizekben kell keresni, a kemény altalajú, sok akadályú medrekben. A legtöbb horgászt talán éppen a sok akadály riasztja vissza. Sajnálják a beszakítással fenyegető horgokat, ólmokat. De a „valamiért valamit“ elv itt is érvényesül. A jó süllőért tehát áldozatot kell hozni! A szakirodalom és a tapasztalat is azt mutatja: süllőzni ősz elején és közepén érdemes. Ha kissé cselesen horgászunk, akkor jó eredményt érhetünk el nyáron is, csak nehezebb kivárni a kapást. Sok horgász azt tartja, hogy nyáron nem olyan Ízletes a ragadozó halak húsa, mint ősszel, vagy télen. De ez nem egészen helytálló. Szép eredményt érünk el süllőzéssel, ha nem várjuk a halat helyben, hanem mi megyünk elébe, vagyis megkeressük. Fenékhoroggal ez nehéz, de van rá jobb mód, vagyis a mártogatás. Nem új módszer ez. A horgászok már régen alkalmazták. Magyarországon ma is eléggé gyakori ez a módszer, csupán nálunk nem szokásos. Olyan helyeken, ahol süllők vannak, a legjobb eredményt ezzel lehet elérni. Jő példa erre a következő: jól bent jártunk az őszben. Eredetileg csukázni Indultunk. A csallhalaink javarészt kárászokból álltak, de akadt közte egypár kis keszeg is. Azon a részen a Vág eléggé mély, így a folyása is lassú. Nyugodtan lehetett dugóval csukázni. Rudi barátom pár nappal előtte szép csukát fogott azon a tájon, így minden reményünk megvolt rá, hogy újra csukát fogjunk. Kis idő múlva volt is kapásom. Nem nézett ki csuka-kapásnak. A hal nem is lett meg, mert mikor bevágásra készültem, a dugó magától a felszínre jött és semmi több. Amikor a horgot kivettem a vízből, láttam, hogy a csalihal meg volt rágva, de a „tettes“ nem akadt a horogra. Először kis csukára gondoltam. Az persze nem hagyta volna el könnyen a zsákmányt. Bizonyára süllő, gondoltam. Nem szóltam semmit Rudinak, hátha tévedek. Az egyik horgomat átszereltem. Vékony 25-ös szilónt tettem fel. Olyan könnyű úszót, amely éppen hogy megbírta a csalihalat a kicsike ólommal. Az egyes horogra alig 5 cm nagyságú keszeget tűztem. Elkezdődött a mártogatás a partoldalt védő kövezet mellett. Az eredmény nem is maradt el. Alig félóra alatt két szép süllőt fogtam. Igaz, közben négy horgot veszítettem el kishallal együtt, de megérte. Erre Rudi barátom is átszerelte egyik horgát és neki szintén sikerült egy szép süllőt megakasztania. Érdekes volt megfigyelni azt, ahogyan a dugó a csalihallal közeledett a partmenti kövekhez a dugó jobbra, balra megingott és a legtöbb esetben merülni kezdett. Ez két dolgot jelenthetett: vagy elakadt a horog, vagy aa' ólom a kövek között, ekkor a part irányában volt a merülés, vagy merüléskor befelé, ha a mélyvíz felé úszott a dugó, ebben az esetben viszont biztosan akadt süllő. A kárászokkal hiába próbálkoztunk. Aránylag elég nagyok is voltak és ha mégis volt kapás, a horog sosem akadt a süllő szájába. Ennek az az oka, hogy a süllőnek a szűk torka miatt sokkal jobban ízlik a kisebb méretű, lehetőleg hengeres testű csalihal, amit szívesen elfogad, akár döglött állapotban Is. A szereléseket ilyenkor a következőképpen állítom össze: Az orsóra 25-ös szilónnal telített tárolódobot teszek. Ez a dobást megkönnyíti. Könynyű dugót, borsó nagyságú ólmot, egyágú, 2-es számú horgot. Erre a hátuszonyánál fogva akasztom a kishalat. Ahol van süllő, érdemes alkalmazni a mártogatást. Ezzel gyakran kapásra lehet ingerelni még abban az esetben, is. ha máskülönben nincs kapási kedve. Adamcsik Ferenc Vasárnapi csúcsforgalom a bősi (gabőikovói) „Hullámcsárdánál“. A napfényt, friss levegőt és a vízi sportokat kedvelők közül sokan szívesen töltik el itt a hétvégi pihenés óráit. Foto: —bor
