Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-07-22 / 29. szám

1 197B. jtilins 22. .SZABAD FÖLDMŰVES. „A történelem fel fog menteni...“ A santiagói Moncada laktanya neve örökre bevonult a történelembe. Ne­gyedszázada, 1953. július 26-án, a kubai forradalmárok megrohamozták a hírhedt Batista diktátor uralmának fellegvárát. Támadásuk jeladás volt a népnek a fegyveres forradalmi harc megkezdésére. A támadók egy része elesett az egyenlőtlen küzdelemben, másokat Batista pribékjei halálra kínoztak. Egy további csoportot, melyhez Fidel Castro is tartozott, egy sűrű erdőségben fogott el az üldözésükre mozgósított katona­ság. Beszállították őket a laktanyába, s a mellette levő kórházépület egyik kis szobájában rövidesen összeült a vészbíróság. Fidel Castro — jogász lé­vén — maga látta el saját védelmét. Védőbeszéde négy óra hosszat tartó vádbeszéd lett. „Az önök ítélete nem sokat számít. A történelem fel fog menteni...“ Tizenöt évi börtönre szólt a hadbíróság ítélete. A történelem azonban nemcsak felmentette, hanem igazolta és hatalmora juttatta Castrót, aki a népi forradalom kibontakozásának eredményeként 1959. január 8-án sere­gével bevonult Havannába. Megszűnt Batista rémuralma, mely ezrek életét követelte áldozatul. A forradalmi kormány rendeletére a Moncada lakta­nyában iskolát rendeztek be, amely nemcsak neves oktató-nevelő intézmény, hanem a forradalom hőseinek emlékmúzeuma Is. A Moncada elleni támadással negyedszázada a forradalmi küzdelem új fejezete kezdődött Kuba történelmében. A forradalom győzelmét a szocialista társadalom építésének korszaka követté. A nép kezébe vette nemzeti kin­cseit, államosította a hazai és külföldi bankokat, a tőkés üzemeket és ül­tetvényeket. Megszületett a nyugati félteke első szocialista állama. Az amerikai imperializmus kezdeti tétlenkedés után aktivizálódott, mert rá kellett eszmélnie, hogy Kubában szocialista átalakulások zajlanak, ezt pedig meg akarta akadályozni. Az imperialisták ellenforradalomban bízva partraszállást kíséreltek meg, de a kubai nép egységes és szilárd maradt: a támadók kétnapi elkeseredett harc után véres fejjel visszavonulásra kényszerültek. A szocialista Kuba óriási munkát végzett a gazdaság helyreállításában. Egyszerre kellett megoldania a közélelmezést, a betegségek leküzdését, az írástudatlanságot. A Szovjetunió és a többi szocialista ország, köztük Cseh­szlovákia is minden gazdasági, politikai, erkölcsi támogatást megadott Ku­bának. Gépekkel, különleges berendezésekkel látták el a cukornádat feldol­gozó ipart, Kuba kulcsiparát. Az utóbbi években rekorderedmények szület­nek a cukorgyártásban és az ipari növények termesztésében. Kuba 1972 óta tagja a KGST-nek, tevékenyen részt vesz a szocialista országok gazdasági integrációs programjának megvalósításában, a szocialista nemzetközi mun­kamegosztás minden előnyét élvezi. A testvérországok segítsége folytán nagy távlatok nyílnak a kubai nikkelipar előtt. Kuba példájával követendő utat mutat Latin-Amerika és más földrészek elnyomott népeinek. KANIZSA 1STVÄN Barátaink ünnepe A szocialista Lengyelország népe ma ünnepel: az 1944. július 22-i kiált­vány megjelölte azt az utat, amely a náci hódítók kiűzése után a megújho­­dott ország népét fokozatosan elvezet­te a szocialista jelenig. Az első nagy siker az volt, hogy Lengyelország a legendás Phönix madárként újjáéledt poraiból. A fasiszták mindenütt rom­halmazokat, tömegsírokat hagytak ma­guk után. Már a csodaszép lengyel fő­város, Varsó példája igazolja, mire képes egy hazaszerető nép energiája a szocialista viszonyok között. Meg kell mondanunk, a lengyelek hazájának újjáéledésében, virágzó fej­lődésében, a háborús veszteségek ki­küszöbölésében oroszlánrésze volt a testvéri Szovjetuniónak és a szocia­lista közösség többi országának, első­sorban hazánknak. A lengyel nép, bár nehézségekkel küszködve mindmáig, szocialista testvérei segítségével nem­csak a gazdasági újjáépítésben és épí­tésben ért el vitathatatlan sikereket, hanem külpolitikai téren is megerősí­tette tekintélyét. Ennek egyik legfé­nyesebb bizonysága az NSZK-val meg­kötött békeszerződése, amely elismer­te a második világháború utáni válto­zásokat, szentesítette a határokat, el­<2 Az atomőriilet megszállottjainak veszélyes üzelmei. (I- Szmirnov rajza) Ai Afrikai Egységszervezet csúcs­­” értekezletét viharos vita előzte meg az előkészítő külügyminiszteri ér­tekezleten. A legvitatottabb kérdés ta­lán a Párizs által különösen szorgal­mazott afrikai közös hadsereg felállí­tása volt, amelyet a nyugati hatalmak és uszályhordói afrikai csatlóskormá­nyaik a shabai események hatására ja­vasoltak. Korántsem nyilvánult meg a szervezet egysége olyan mértékben, mint annak idején a dél-afrikai és a rhodesiai fajüldöző rendszer elítélése­kor. Noha bizonyos nézeteltérések mindenkor előfordultak, sohasem raj­zolódtak ki olyan élesen, mint most. Polarizálódás az AESZ-ben hárította az akadályokat a két ország kapcsolatai békés fejlődésének útjá­­ból. Különösen szívélyes kapcsolatok alakultak ki hazánk és Lengyelország között. Ez a lengyel párt- és kor­mányküldöttség legutóbbi látogatása­kor is bizonyítást nyert. Az egykori kétoldalú kapcsolatfejlesztésről áttér­tünk a sokoldalú együttműködésre s különösen a tudományos-műszaki együttműködés fejlesztésére. Száznál is több lengyel és csehszlovák vállalat közvetlen szoros együttműködést foly­tat a termelési kooperáció és szakosí­tás terén, közös kutatást és fejlesztést végez. Az együttműködésnek csupán egyik fontos szakaszát, a mezőgazda­ság területét nézve is képet kapunk az együttműködés méreteiről. A brnói Zbrojovka és a lengyel Agromet, Ur­­sus nagy teljesítő képességű mezőgaz­dasági gépek és traktorok kifejleszté­se és gyártása terén folytat elmélyült együttműködést. Együttműködésünk méreteire jellem­ző, hogy országainkat jelenleg kor­mányszinten megkötött, 1980-ig érvé­nyes 34 szerződés köti. —ör— Példa rá a vendéglátó szudáni kor­mány, a gaboni küldött álláspontjá­nak szöges ellentéte a benini küldöt­tével az ún. afrikai hadsereg kérdésé­ben. A másik szembetűnő jelenség: a francia jelenlét feltűnő megnyilvánu­lása, amit Párizs leplezetlenül presz­tízskérdésként kezel. Íme a konkrét példák: a francia idegenlégiósok dics­telen shabai (zaire-i) szereplése, a francia hadsereg beavatkozása a csádl ' polgárháborús viszályba, a nyugat­­szaharai Polsario felszabadítási szer­vezet ellen küzdő országok támogatá­sa. A francia jelenlét nem korlátozó­dik csak egy bizonyos területre, mond­juk Nyugat-Afrikára és a más nyugati szövetséges NATO-hatalmakkal együtt végrehajtott hadműveletekre, hanem valamennyi területre, mely egykor Pá­rizs gyarmaturalma alá tartozott. Nyilván ezért is kellemetlenül érin­tette Párizst, hogy az AESZ miniszteri értekezletének megnyitásakor — zárt ajtók mögött — hosszú vitára adott okot a Comore-szigetek Köztársaság kormányának képviselete. Mint ismeretes, a Comore-szigetek Franciaország régi gyarmata volt. Négy fő szigete, elsősorban Mayotte nagyszerű stratégiai megfigyelőhely, amolyan ellenőrző pont Afrika és Ma­dagaszkár között. Ez a szigetcsoport a Holdról kapta nevét — az arab kambr. azaz hold jelentését őrzi a ne­ve. Ennek az a magyarázata, hogy a vulkáni eredetű szígetcsport holdbéli tájra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy éghajlata kellemes, növényzete paradicsomi. Amikor a szigetlakók hosszú sza­badságtörekvését 1975-ben siker koro­názta és a Comore-szigetek a teljes önkormányzat után függetlenségét is elnyerte, ez a függetlenség sem poli­tikailag, sem gazdaságilag nem volt teljes. A francia kormány a helyi bur­zsoázia megvesztesgetésével elérte, hogy Mayotte szigetének lakossága nem kívánt függetlenséget s inkább Franciaországhoz csatlakozott, mint a független Comore Köztársasághoz. Francia katonai készültség gondosko­dott róla, hogy ne történjék zavargás. Egy hónappal a függetlenség kikiál­tása után már lezajlott az első állam­csíny: Abdallah Mohamedet, a helyi nagyburzsoázia nagy szónoki tehetsé­gű képviselőjét, nagykereskedőt, az el­nöki székben egy európai műveltségű szakember, Ali Szoilih váltotta fel, aki szavai szerint elkötelezte magát a szo­cializmus mellett. Ali Szoilih kormá­nya nem egészen három év alatt so­kat tett a nép felemeléséért, különö­sen a franciáktól való részleges főg­­gőség béklyóinak lerázásáért. Ez Pá­rizsnak nem tetszett. Szoilih ellen szította a hangulatot és kapcsolatba hozták őt a maóístákkal is. Párizsban nyilván úgy gondolták, így hamarabb lejáratják a tehetséges fiatal politi­kust. A francia kormánykörök türelmetle­nek voltak. így nem volt meglepetés, hogy egy május reggelen furcsa turis­ták érkeztek Moroni repülőterére. Ott volt köztük a Kongót is megjárt Bob Denar zsoldos vezér is. Francia és bel­ga egységek a comore-i lázadó fegy­veresekkel karöltve könnyűszerrel megdöntötték a kormányt. A letartóz­tatott All Szoillhet pedig régi recept szereint „menekülés közben“ agyon­lőtték. Eddig a szigetvilág drámája. A Khar­­túmban felvetett kérdés: jogos képvi­selőbe országuknak a szigetköztársa­ságban direktórium élén ismét hata­lomra került Abdallah Mohamed kül­döttei? A nézetek bizony nagyon meg­oszlottak. Párizs pillanatnyilag elége­dett a történtekkel, a helyzettel. Nem vágták el a Comore-szigetek az egy­kori anyaországhoz fűző köldökzsi­nórt. A 2171 négyzetkilométer területű és 280 ezer lakosú szigetország Párizs terveiben a bázisállam szerepét hiva­tott teljesíteni. —rl— Harminc éve a barátság útján Románia és hazánk barátsági, együttműködési és segítségnyújtási szerződésének 30. évfordulójára emlé­kezünk. Fontos okmány volt ez abban az időben, amikor a kelet-európai or­szágok felszabadult népe a szocializ­mus alapjainak lerakásával foglalko­zott. Országaink barátságának fontos tényezője lett a gazdasági együttmű­ködés. Románia külkereskedelmében például a harmadik helyen állunk. Ez jelentős tény, mert ez RSZK 110 or­szággal folytat gazdasági együttműkö­dést. Arucsereforgalmunk meghaladta az 1 milliárd 340 millió rubel értéket. Az RKP és a kormány az ntóbbi idő­ben behatóan foglalkozott a gazdasági tervezés és irányítás hatékonyságának fokozásával, több plenáris ülésen ke­reste a bajok orvoslásának módjait. Intézkedései a gazdasági ágazatok eredményes munkájának fokozására irányulnak, s a szocialista testvéror­szágokkal folytatott együttműködés ja­vítását és fokozását is szorgalmazzák. Így például nagyon jó együttműködés bontakozott ki magasabb szinten ha­zánk és Románia között a gép- és vegyipari szakosításban, tudományos és műszaki együttműködésben. Az utóbbi időben éppen erre tevődik át a súlypont. Országaink életében nagy jelentősé­gük van a vezető testületek képviselői látogatásainak. Párt- és kormánykül­döttségünk két év előtti látogatásakor például hat fontos megállapodást, szerződést, illetve gazdasági együtt­működési jegyzőkönyvet Írtak alá. E- meliett a csúcstalálkozók során veze­tőinknek alkalmuk van országaink szocialista külpolitikájának egyezteté­sére, a nézetek azonosítására vagy kö­zelítésére fontos nemzetközi kérdések­ben. Az eltelt harminc év igazolta ba­rátságunk szilárdságát és eredményes­ségét, ezért a jövőben még mélyebben fogjuk ápolni. —In— Külpolitikai kommentárunk 7 Párizs szaharai dilemmái Amióta a gyarmati és függő orszá­gok zöme felszabadult, megszokottá váltak az időnként ismétlődő, sokszor értelmetlen puccsok. Általában vagy a fiatal országok fejlődési zavaraival, "mondjuk gyermekbetegségeivel függ­nek össze, vagy olykor az egykori anyaországok haladásellenes beavat­kozásáról van szó. A múlt héten Mauritánia szolgált meglepetéssel. Az egymillió négyzet­­kilométer területű, de csak másfél millió lakosú iszlám köztársaságban a hadsereg megbuktatta Moktar Ould Daddah elnököt. A puccsot irányító Mueztafa Ould Mohamed Szalek dan­dártábornok, vezérkari főnök felosz­latta parlamentet, a kormányt s az egyetlen politikai pártot, a Mauritá­niái Néppártot. A puccs híre megrökönyödést váltott ki Párizsban. Daddah elnök a franciák nagyon használható, engedelmes esz­köze volt. Mind az afrikai egységszer­vezeten belül, mind más nemzetközi szervezetekben valamennyi vitás kér­désben Párizs malmára hajtotta a vi­zet, eleve elhatárolta magát az afrikai szabadságtörekvésektől. Egyetlen ter­mészeti kincsének, a vasércnek kiter­melésén, feldolgozásán és értékesíté­sén is a franciák nyerészkedtek. így érthető, hogy az ország szociális álla­potai nagyon elmaradottak voltak. A mauritánlai tisztikar megmozdu­lását „belső problémákkal“ magyaráz­ták az első hivatalos jelentések. Ez kü­lönféleképpen értelmezhető, s rövide­sen kiderült: a hadvezetőség sokallta, hogy Daddah már három éve tartó hadiállapotba sodorta országát a nyu­­gat-szaharai konfliktussal kapcsolat­ban. Gyors megoldást sürgettek az el­nöktől, aki erre képtelen volt. Ezért a tisztikar cselekedett. A puccsal egyidőben azonban szavát hallatta egy Illegális szervezet Is, a Mauritániái Hazafiak Tömörülése, mely Daddah megbuktatásától a sza­harai háború beszüntetését reméli. Ez az, ami Párizsban nyugtalanságot kel­tett. Mauritánia névtelenségbe vesző or­szág maradt volna, ha 1975-ben nem vetődik fel a szaharai kérdés. Nem­csak afrikai, hanem spanyol körökben is ma már úgy tekintenek a kérdésre, mint a haldokló Franco utolsó rossz tréfájára. A- agg diktátor ugyanis po­litikájának kudarcait és a helyzet tarthatatlanságát látva úgy döntött, hogy egyszeriben szabadjára engedi országa gyarmatát, és semmilyen kö­telezettséget nem érez a szaharai nép sorsának alakulásáért. Ezzel bizonyos terhektől igyekezett szabadulni. Nos az egykor Spanyol Szaharának neve­zett 300 négyzetkilométernyi területű, 60—100 ezer lakosú sivatagi rész, melynek foszfátgazdagságát világmé­retben az első helyen tartják nyilván, ádáz marakodás tárgya lett. Amint Madrid teljesen és feltétlenül lemon­dott róla, nyomban jelentkezett az „örökségért“ a viszonylag erős Marok­kó, mely szövetségül nyerte meg Mau­ritániát. Az előbbi a terület északi, az utóbbi pedig déli részét foglalta el fegyveres erővel s tartja mindmáig megszállva. A harc azonban folytató­dik, mert Nyugat-Szahara népe egysé­ges politikai szerevezete, a sokat em­legetett Polisario vezetésével meg­megújuló sivatagi harcot viv a terü­letrablók ellen. A pillanatnyi helyzetre a bizakodás jellemző. A Polisario tűzszünetet ren­delt el, Ideiglenes és egyoldalú tűzszü­netet. Errre vonatkozó nyilatkozatá­ban megállapítja: „A szaharai nép el­len Indított területszerző háború az oka a térség minden problémájának. A népek nem törődhetnek bele hosszá ideig sorsukba és nem viselhetik a nemzetellenes vezetők konokságának költségeit. Az új mauritániai vezetők­nek most módjukban áll, hogy felül­vizsgálják a megdöntött vezető bűnös álláspontját, mert Mauritánia tényle­ges felemelkedésének ez az egyetlen feltétele“. A mauritániai válasz egyelőre szűk­szavú és nem egészen világos: „A Spanyol Szahara felosztásában érde­kelt másik országgal, Marokkóval szo­ros együttműködésben azon munkál­kodunk, hogy véget érjen a jelenlegi háború“. Kérdés, hogyan? Sem ff. Hasszán, :em Szalek ugyanis nem gondol a szaharai nép önrendelkezé­sének biztosítására. L. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom