Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-12-23 / 51. szám

1 S07B. december 23. .SZABAD FÖLDMŰVES. Ideológiai tanácskozás Szófiában A múlt héten Szériában 73 kommunista és munkáspárt képviselőinek részvételével nemzetközi ideológiai tanácskozás kezdődött. A vendéglátó testvérpárt nevében Todor Zsivkov, a Bolgár KP Központi Bizottságának első titkára, a bolgár államtanács elnöke felszólalásában a létező szocializ­mus szerepével és jelentőségével kapcsolatban megállapította, hogy a szo­cializmus építése a Szovjetunióban és a többi testvérországban a földkerek­ség társadalom fejlődésének fő irányát és élvonalbeli vívmányát, egyúttal a legfontosabb mozgató erejét jelenti. A szocializmus győzelme a világ bizo­nyos körzeteiben valósult meg, de jelentősége mégis egyetemes, mivel győ­zelme nem csupán a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom nemzeti osztagainak, hanem az egész mozgalom által nyújtott támogatásnak kö­szönhetően vált lehetségessé, hangoztatta Zsivkov elvtárs, majd rámutatott a burzsoá propaganda legújabb egységbontó űzelmeire. Borisz Ponomarjov, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára felszólalásában aláhúzta: A szocializmus néhány évtized alatt bebizonyí­totta történelmi életerejét, és azt a képességét, hogy a legkülönbözőbb fel­tételek között fejlődjék. A szocializmus vitathatatlan vívmányai növelik a szocialista eszmék vonzerejét, különösen a tőkés rendszerrel összehason­lítva, amely képtelen az évszázad problémáinak megoldására. Ponomarjov leszögezte, hogy az SZKP támogatja a szocializmushoz vezető sajátos átmenet tézisét, de a szocialista fejlődés saját útjának keresése nem vezethet a létező szocializmussal való szembenállásra, és még kevésbé szol­gáltathat ürügyet a létező szocializmus lejáratására. A guayanai dráma az amerikai élet görbe tükrében n mindennapi tömeggyilkosság szenátor vállalta a kivizsgáló sze Nem mindennapi tömeggyilkosság drámája rázta meg az emberiség lelki­ismeretét. A páratlan arányú tömeg­gyilkosság nemcsak az áldozatok szá­mával döbbenti meg a közvéleményt, hanem a történtek körülményeivel, eredőjével is, s talán ezzel leginkább. Most sem kerülhetjük el az amerikai életmód, életformák és a szokásos képmutató erkölcsprédikálás bírálatát. Mi is történt valójában? Az igazi színhely talán nem is a guyanai Jone­stown, hanem az Egyesült Államok. Itt kezdődött ugyanis egyházi pályája jim Jones tiszteletesnek, itt érlelődött azzá, ami lett. "A félvér fiatalember annak idején szintén hadba szállt a társadalmi igaz­ságtalanságok ellen, hogy kivívja a maga helyét az életben. Szárnyasze­­getten összecsuklott, mint ezrek és százezrek a „bőség“ Amerikájában. A csüggedt, reményvesztett embereknek enyhülést jelent valamilyen ködösítés. Ki narkomániás lesz s így feledi a mindennapi gyötrelmeket, ki vallási túlzásokba, misztikus ködhajszolásba veti magát, s keres megoldást nagyon is földi gondjaira. Ilyen lett Jones is. Vagy húsz évvel ezelőtt régi vallási közösségéből ki­lépve több követőjével együtt létre­hozta a Népek Temploma nevű szek­tát, melynek tanai — szakértők véle­ménye szerint a keleti vallások misz­tikus elemeit a kereszténység bizo­nyos tantételeivel keveredett elképze­lések — arra voltak hivatva, hogy megnyugvást, amolyan földi üdvözü­lést nyújtsanak a társadalom kisemmi­zettjeinek. Az új szekta Kaliforniában kezdett terjedni. SzéD számú követőre talált Jones tiszteletes. aki később az Egyesült Államok további részeire is kiterjesztette működési helyét, aztán „szűknek“ bizonyult ez a terület, s így vagy ezernyi hívével átköltözött Guyanába. Pontosan tavaly. Csendben élhettek volna a guyanai őserdők peremén, ha nem érkezik­­egy-két panaszos levél az amerikai parlamenthez. Leo Ryan demokrata szenátor vállalta a kivizsgáló szerepét, és filmesek, újságírók kíséretében el is indult Guyanába, hogy megtekintse a szektások munkatelepeit, meggyő­ződjék életkörülményeikről. Egyéb­ként is amerikai állampolgárokról volt szó. Az újságírók, fotóriporterek ele­ve sejthettek valami „különlegeset“, s talán ez volt a vesztük. Ugyanis a vizsgálat után több szektás telepes akart távozni a képviselővel és társa­ságával, de Jim Jones emberei auto­mata fegyvereikkel valósággal leka­szabolták őket. A hallatlan incidenst természetesen a guyanai kormány közbelépése kö­vette. A vizsgálatba az amerikai szer­veket is bevonták. Hosszú kutatás után 923 holttestet szedtek össze az őserdőben. A szektavezér ugyanis a történtek után kiadta a parancsot hí­veinek: vegyék be a kiosztott mérget s mondjanak búcsút ennek a keserves árnyékvilágnak. Akinek nem volt elég bátorsága, a tiszteletes fegyvere­sei segítették át a másvilágra. Egyéb­ként Jim Jones holttestére is rábuk­kantak. Valószínűnek tartják, hogy emberei végezlek vele'.;.' A rémdráma lezajlott, a tanulságot összefüggései adják. Jim Jones nem­csak kiábrándult a kőrengetegek Ame­rikájából, hanem ugyanakkor magáé­vá tette az amerikai társadalom egyik farkastörvényét — a harácsolást, megismerte a pénz hatalmát. Azokat a szerencsétleneket, akinek önhivatott lelki vezére lett, rabszolgaként alkal­mazta a koncentrációs táborokként berendezett telepeken, svájci titkos bankszámláin milliók hevernek. Am máshonnan is jött a pénz. Állítólag szerepe volt a New York-i polgármes­ter megválasztásában, ismeretségét be­folyásos politikusok is keresték és fel­használták. Például levelező kapcso­latban állott Mrs. Carterral, az elnök feleségével. ÍME, az emberi jogok bajnokainak fellegvárában ezt nyújtották az élet elesettjeinek. Vérből dollár... EMBERI JOGOK — AMERIKAI MÖDON Az amerikai és más nyugati körök az emberi jogokról uónokolva tovább­ra is támogatják a fasiszta, fajüldöző és más reakciós rendszereket. Egy hét múlva beköszönt az új “ esztendő, mely a Nemzetközi Gyermekév jegyében zajlik le. Rendez­vényei között tudományos értekezle­tek, összejövetelek, kiállítások s egyéb akciók szerepelnek. Világméretű ren­dezvény, melyet az ENSZ-közgyűlés XXXI. ülésszaka határozott el, mozgó­sító céllal. Nagyon sokrétű problémákról van sző. Itt előrebocsátjuk, hogy a Nem­zetközi Gyermekév rendezvényei eleve két síkon folynak. A szocialista tár­sadalmi sendszerű országok számára a Nemzetközi Gyermekév alkalmat, le­hetőséget jelent vívmányaik bemuta­tására, annak szemléltetésére, hogyan törődik a szocialista társadalom a leg­ifjabb nemzedékkel, milyen anyagi, erkölcsi, politikai és egyéb lehetősé­geket biztosít arra, hogy felnőve a jö­vő társadalmának értékes alkotó tag­jaivá váljanak. így is mondhatnánk: van okunk és lehetőségünk mivel büszkélkedni. S ez nem szerénytelen­ség! Hisz a szocialista társadalomban az állampolgárral való törődés, a szó legszorosabb értelmében vett gyer­mekgondozás még az emberkéik világ­ra jövetele előtt megkezdődik azzal a gondos orvosi ellátással, amelyben a várandós anyák terhességük idején, a klinikai szüléskor, majd később is ré­szesülnek, már legifjabb polgártár­sunkkal együtt. Társadalmunkban a szülő anyák 26 hetes szabadságot, a magányos anyák és az ikreket szülő anyák 35 hetes szabadságot élveznek, s ez világviszonylatban páratlan vala­mi. Nem véletlen: a szocialista állam gondoskodását tükrözi, mely szintén tervszerűen, a pártkongresszusok ha-A Nemzetközi Gyermekév küszöbén tározataiban kijelölt általános élet­színvonal-emelési célokkal összhang­ban valósul meg és bontakozik ki. Az új esztendőben többször is alkal­munk lesz ezzel foglalkozni. Mindez társadalmi rendszerünk, felsőbbrendű­ségét bizonyltja, anélkül, hogy ezzel különösebben kérkedni akarnánk. Am mivel magyarázható az, hogy a gyer­mekek jövőjének kérdése nemcsak az egykori gyarmati területeken létrejött államokban, nemcsak a hagyományo­san szegény országokban és a latin­amerikai parancsuralmi rendszerek­ben katasztrofálisan problematikus, hanem az Egyesült Államok egyes ré­szein és egyes nyugati „jóléti társa­dalmi“, fejlett ipari államokban sem rózsás. Ma világszerte másfél milliárd 15 éven aluli gyermek él. Az ENSZ statisztikai adatai szerint ezeknek két­harmad része annyira nélkülözi a ren­des ellátást, hogy a legelemibb táplá­lékhoz is csak szűkösen jut hozzá. A következmény: 900 millió rosszul táp­lált gyermek, akik közül kétmillió az Egyesült Államokban és a fejlett euró­pai tőkésországokban él. Vagy lássuk a tankötelezettséggel kapcsolatos problémákat. Egy öt év előtti viszonyokat rögzítő statisztika szerint két és fél millió iskolaköteles amerikai gyermek nem járhatott isko­lába, mert szociális viszonyai ebben gátolták. Milyen szöges ellentét mu­tatkozik, ha az amerikai viszonyokat összehasonlítjuk azokkal az intézkedé­sekkel, amelyek a XV. pártkongresz­­szus határozata értelmében a hazai iskolarendszer további tökéletesítésére és az ifjúságnak a gyakorlati életrej való jobb felkészítésére történnek ná­lunk. Még egy területe van az ifjúsági kérdésnek, amelyen szocialista orszá­gok magabiztosan és utolérhetetlenül vezetnek. Ez az ifjúság foglalkoztatá­sa, pontosabban a hat és 16 év közötti gyermekek bekapcsolása a munkafo­lyamatba. Nálunk ez nem létezik, a Munka Törvénykönyv vonatkozó sza­bályai és általában jogrendszerünk ezt eleve kizárja, lehetetlenné teszi. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adatai szerint a tőkés- és fejlődő or­szágokban a foglalkoztatott személyek 4 százaléka 10 és 14 év közötti gyer­mek. Egyes fejlődő országokban a dol­gozó gyermekek száma a felnőttek harmadrészét is eléri. Ez a sorsa ösz­­szesen 43 millió gyermeknek. Nagyon érdekes képet nyerhetünk a gyermekek és az ifjúság helyzetéről világméretben. Jövőre1 írásaink gyako­ri tárgya lesz ez a kérdés. A Nemzet­közi Gyermekév minden bizonnyal a szocialista vívmányok további nagy. igazolása jegyében telik el és ösztön­zést ad nemzetközi összefogásra, hogy a népek segítsék a legifjabb nem­zedéken ott, ahol fejlődése és távlatai a leginkább veszélyeztetettek. —in— Kambodzsai változások Amióta a MAO utáni pekingi veze­tőség fokozottan szorgalmazza Kina nagyhatalmi szerepének érvényesíté­sét, paktál a tőkés Nyugattal, bonyo­dalmakat okoz a fejlődő országok kö­rében, terjeszkedési terveivel pedig feszültséget szít a szomszédos ázsiai országokkal, az indokínai térségben előtérbe lépett Kambodzsa szerepe. Itt ugyanis az amerikai beavatkozás meg­szűnése után magához ragadta a ha­talmat a POL PÓT és IENG SARY féle csojiort, mely Peking számára és buz­dítására vállalta a faltörő kos szere­pét a szocialista Vietnammal szem­ben. A vietnami—kambodzsai határ men­tén már hónapok óta háborús állapo­tok uralkodnak, s Phnom Peng urai Hanoi többszöri rendezési javaslatai és békeajánlatai ellenére sem hagytak fel agresszív magatartásukkal. Pol Pót és leng Sary makacsságával lejáratta magát. Fény derült sok olyan vonatkozásra, amely nagyon megvilá­gítja a maoisták szövetségesének gyengéit és leleplezi a kambodzsai ál­lapotokat. Az történt ugyanis, hogy Kambodzsa egyes részeiben rendszer­ellenes felkelés tört ki, és a 19 tarto­mány közül 16-ban, a felszabadított területeken a Nemzeti Egység­front szervezte meg a közigazga­tást. A hivatalos Phnom Penh mindenkép­pen cáfolni próbálta a felkelés hírét, vietnami koholmánynak, majd később provokációnak állította. Csakhogy a tényekkel szembe kell nézni. £s tanúk is vannak, a vietnami hadsereg fogsá­gába esett katonák, akik sokat vallot­tak a rendszer borzalmairúl és annak az óhajuknak adtak kifejezést, hogy a felkelőkkel együtt szeretnének harcol­ni a rendszer megdöntéséért. A felkelők, a rendszerrel elégedet­lenek Nemzeti Egységfrnntja decem­ber elején alakult meg az ellenzék országos tanácskozásán. Neves szemé­lyiségek, értelmiségiek, katonák, is­mert forradalmárok felhívással fordul­tak a közvéleményhez, fogjanak fegy­vert Pol Pót és leng Sary rendszeré­nek megdöntésére. A Nemzeti Egység­front 11 pontos programja célként szö­gezi le békeszerető, független, demok­ratikus, semleges, el nem kötelezett, a szocializmus felé haladó Kambodzsa megteremtését. Igen, jól hangzik a „szocializmus felé haladó Kambodzsa“ megalakítá­sának szükségessége, mert amit Pol Pót és leng Sary művelt, az nem volt szocializmus. Kínai sugallatra olyan rendszert építettek ki, amely végül ia a khmer nemzet önpusztításához ve­zetett volna. „Radikális társadalmi forradalom“ címén lélektelen, kegyet­len falanszterrendszert vezettek be a lakosság kényszermunkatáborokba te­lepítésével, a felügyelők korlátlan, élet-halál urai jogával, kényszerházas­ságokkal, nemzetiségi elnyomással és fajirtással, a vallásszabadság teljes felszámolásával stb. Súlyos vádak ter­helik a Phnom Penb-i rendszert, s a kambodzsai ellenzék szájából a legsú­lyosabbnak hangzik az a vád, hogy testvérgyilkos háborúba akarták ker­getni a nemzetet a vietnami szomszéd ellen. A Nemzeti egységfront zászlút bon­tott és tömeges követői vannak. Pe­king ázsiai terveit az első csapás érte. —ri— Külpolitikai kommentárunk Portugália iggjobbaiiiaiiMi kormánya — Emelje fel a kezét, aki az embe­ri jogok mellett van! (V. Ginukov rajza) A San Bento palotába, a portugál törvényhozás és a kormány székházá­ba, új lakó költözött. Az Í974-es de­mokratikus forradalmat követően im­már a 10. kormány feje, Carlos Alber­to Mota Pinto, az ún. „független és pártonkívüli“ kormány elnöke lett a San Bento új lakója, miután a parla­ment a múlt héten elvetette a kom­munisták bizalmatlansági indítványát és a programját előterjesztő kormány megkapta a bizalmat. Ez a fordulat megkímélte Eanes el­nököt attól az alkotmányos szükséglé­péstől, hogy feloszlassa a parlamentet és új választásokat írjon ki, amelyek aligha változtatták volna meg lénye­gesen a politikai erőviszonyok össz­képét, viszont eleve nagy politikai bo­nyodalmak közepette zajlottak volna le. Jól emlékszünk rá, hogy ősszel Nobre de Costa kijelölt „független és technokrata“ kormánya mondott cső­döt s nem kapott bizalmat a parla­menttől. Programját bizonytalanság mellett számos negatívum, antiszociá­lis intézkedés jellemezte. Logikus a kérdés, hogyan kaphatott bizalmat a most beiktatott kormány, melyet prog­ramja és összetétele miatt a legjobb­oldalibb és legkonzervatívabb portu­gál kormánynak neveznek? A magya­rázat nem olyan egyszerű, de nem is olyan bonyolult, hogy ne látnánk a mozgató erőket. Ám lássuk magát a kormányt, összetételét és programját. Mota Pintot „apolitikus tudősember­­nek“ tartják. „Apoliticizmusa“ azon­ban nem gátolja őt abban, hogy ne te­gyen kísérleteket a forradalom kez­deti vívmányainak felszámolására. Ennek megfelelően válogatta össze kabinetjének tagjait is. Különösen ve­szélyes személyiségnek tartják benne jacinto Nuüez gazdasági ügyekkel foglalkozó miniszterelnök-helyettest és Váz Portugal földművelésügyi mi­nisztert, aki már Caetano fasiszta kor­mányában is tárcát viselt, s a szövet­kezeti mozgalom ádáz ellensége. Mota Pinto kormányalakításának kí­sérő jele volt a reakciós és fasiszta alvilág megmozdulása, melyet külön­féle merényletek jeleztek, melyekért a felelősséget természetesen a kommu­nistákra akarták hárítani. Ugyanak­kor számos helyen, az ország leg­exponáltabb vidékein a nagybirtoko­sok megkezdték kisajátított földjeik visszafoglalását a szövetkezetektől. Erre törvényes alapot adott volna nekik a földreformtörvény beharango­zott hatálytalanítása, vagy módosítása. A kommunista párt több felhívása tömegeket mozgósított, s tény az, hogy ennek jelentőségével még az új „apo­litikus“ kormány is tisztában van, mert programjában a kérdést „szelí­debben“ veti fel. Megígéri a földre­formtörvény végrehajtásának folytatá­sát, ugyanakkor kilátásba helyezi a kisajátítottak állami kárpótlását és térítést ígér azoknak a szövetkezetek­nek is, amelyektől most.vették vissza földjüket a nagybirtokosok. Szóval el­lenforradalmi és antiszociális intézke­dések, amelyekkel a Mota Pinto-kor­­mány eleve szembeállította magával a demokratikus és baloldali pártokat. Hogy kaphatott mégis bizalmat? Itt ismét a szocialisták kerülnek előtérbe, Mario Soares szocialistái, akik nagy szavak, ígérgetések mellett semmi konkrétumot nem tudtak nyúj­tani a jxirtugál társadalomnak, s most ők voltak azok, akik a szavazáskor tartózkodásukkal elősegítették, hogy Mota Pinto bizalmat kapjon. Soares pártja most is cserbenhagyta a kom­munistákat, a portugál dolgozó nép egyetlen szószólóit és érdekeinek vé­delmezőit. A szocialistákkal kapcsolatban még egy fontos politikai tényező rajzolódik ki, mely nagy hatással van a helyzet alakulására, ez nemzetközi, külpoliti­kai tényező. A tőkés Nyugat nem te­kinti Portugália belügyének az ország fejlődését, s minden lehetséges esz­közzel beavatkozik, hogy gátolja a for­radalom további kibontakozását. Ilyen irányú befolyást gyakorolnak a Szo­cialista Internacionálé pártjai, első­sorban a nyugatnémet Szociáldemok­rata Párt. Brandt pártelnök többszőrt világos célzása minden kétséget elosz­lat azzal kapcsolatban, hogy a nyu­gati országok kormányai nem a Forra­dalmi Erők Mozgalma és a baloldali pártok elképzelése szerinti Portugáliát kívánják. Ami pedig a Nyugat konkrét terveit illeti, jellemző, hogy a legutóbbi brüsszeli NATO-tanácskozáson egyes szervek munkájába már Portugáliát Is bevonták, s távlatilag számítanak tag­ságára. Portugália közöspíact csatla­kozása pedig a közeljövő kérdése, hisz a Mota Pinto kormány program­jának belpolitikai része nyitott, mert közvetlen kapcsolatban van a Közös Piacba való integrálódás utáni feltéte­lekkel. A teljes Integrálódást 1985-ig tervezik. Portugália beteg ország. Időt kelle­ne nyernie, hogy kilábaljon öröklött betegségeiből, de a nép ellenségei nem hagyják. Egyébként a közöspiaci csatlakozással a Nyugat sem siet, hisz ezért nagy árat kellene fizetniük a tagországoknak: évi egymilliárd dol­lár gazdasági segélyt Igényel Portugá­lia, hogy helyreállítsa pénzügyi mérle­gét s bizonyos gazdasági kiegyensú­lyozottságot érjen el. A Mota Pinto kormány átment a parlamenti szavazás kereszttüzén, de nem irreális a kérdés: melyik lesz a következő kormány? LŰRINCZ LÁSZLÓ r

Next

/
Oldalképek
Tartalom