Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-11-18 / 46. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1978. november 18. 14 VADÁSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÁSZAT • VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф Húsz évvel ezelőtt Jean Battesti pá­rizsi orvossal a vadászat hozott össze. Érkezése a brnói röptéren pontos volt. A levelezésben küldött jényképről a­­ionnal felismertem őt. Vele együtt érkezet Maurice Roy orvos kollégája is. Találkozásunk rendkívül szívélyes volt. Az udvariassági formaságok után Batesti nyugtalanságára lettem figyel­mes. Minduntalan meg-megállt és hát­rafelé nézett. Mi a baj? — kérdeztem tőle. „Várok valakit“ — mondotta. Nem telt bele öt perc, a valaki meg­érkezett. Vendégünk szeme úgy ragyo­gott, mint a csillagok. Szinte rohanó léptekkel törtetett az érkezőhöz és Évának szólította. Kifogástalanul öltö­zött, meglepő szépségű hölgy érkezett hozzánk. Előrehaladott korom ellené­re vidáman ismertem fel a helyzetet, és a hölgy gyönyörű, kék szemébe nézve mutatkoztam be. „Ön lengyel?“ — kérdezte. 4 „Szlovák vagyok“ mondottam erre. „Jótestvérek vagyunk. Egy kérésem lenne Önhöz, de majd a szállodá­ban .. “ Mi egy vadászatrendező, s egyben kísérő feladata? Mindent jól megren­dezni ... A szerelmesek egy éve ismerték egymást. Éva a nyári szünidőben a brnói pedagógus fakultás utolsó éves hallgatójaként dolgozott a Brünn— Béc^—Párizsi légivonalon, innen szár­mazott ismeretségük. Éva beszélt né­metül, franciául, angolul és oroszul. A gépkocvsival a szállodába haj­tottunk. Aztán ki-ki magánügyeit in­tézte. Ebédnél volt a találkozás. A va­dászati problémák okfejtése olyan, mint a szerencsejáték. Az izgalom­nak soha ki nem apadó forrása. Ebben hasonlít a szerencsejátékokhoz. A szálloda előcsarnokában a Prágai Meteorológiai Intézet igazgatójával találkoztam. Megörültünk egymásnak. Kérdésére elmondtam, hogy francia vendégeket kalauzolok a siketfajd­­vadászaton. Az időjárásról érdeklődve megnyugtatott, hogy az áprilisi szél­sőségek ellenére ragyogó napsütéses időnk lesz. A hét vége felé azonban az idő csapadékosra fordul. Erre bol­dogan köszöntem meg előrejelzését. Eredetileg.az Alacsony-Tátrába kel­lett mennünk, Battesti azonban arra kért, hogy olyan helyet keressek, ahol távol leszünk a világ zajától. Erdőre és csendre vágyik. Megértettem őt. Évezredekkel ezelőtt az ember ugyan­is. az erdőben élt. Ez volt az otthona, az táplálta, s menedéket is nyújtott neki. Később azonban meggondolatlan lépést tett, elhagyta az erdőt, fokozato­san megszakította a természethez fű­ződő kapcsolatait. A korábban egy­szerű és érthető világ szigorúvá, titok­zatossá vált számára. Ez lett a veszte. Most pedig keresi a részbeni visszaté­rés lehetőségét... Mindent elkövettem, hogy a külföldi vendég elgondolásai és vágyai telje­süljenek. Ebéd után a társaságnak azt mond­tam, hogy bízzanak bennem, mert mindent a kedvük szerint teszek. Erre teljesen rám bízták magukat. Másnap reggel hatkor a szálloda előtt állt a megrendelt gépkocsi. Föl­raktuk a csomagokat, beültünk, és a sofőrnek megadtuk az irányt: Szlová­kia — Dolný Kubín.... Az éjszakát Rubinban töltöttük. Más­nap korán reggeliztünk. Reggelire sza­­lonnás rántottát, vajas pirítős kenye­ret, túróspalacsintát és forró teát kaptunk. Evés után felkerekedtünk és tovább folytattuk utunkat a szlovák­­lengyel határ felé. Szlovákiában tanulságos utazást le­het szervezni, tekintettel hazánk föld­rajzi'fekvésére és törénelmi múltjá­ra. Éva, Maurice és Jean kérdőn néz­tek rám, s én behunytam a szemem és mosolyogtam. Megértettek s tovább figyelték a percenként váltakozó tá­jat. A szlovákiai erdő varázslatosan szép. Karcsú, finom nyárfák, méltó­ságteljes fenyők. Az erdő a vadak és madarak otthona, gombát és erdei gyümölcsöt terem az embernek. Szlo­vákia területének több mint kétharma­dát erdőség borítja. Ezt sokan irigylik tőlünk. Az erdők szépségében gyö­nyörködő ember testileg, szellemileg felfrissül. Szeretjük a csodálatos szép­ségű erdőségeket. Szocialista társa­dalmunk sokmillió koronát áldoz az ünnepeltük meg a szép napot. Az ar­cokon mosoly uralkodott. Mindenki boldog volt... Az üdülőház vezetője mesterien kezelte a lemezjátszót. Jean táncra kérte Évát. Öröm volt nézni a boldog emberpárt. Én egy keringöre kértem fel őt. Szerencsére Maurice nem hódolt a táncnak. Fellépésünk sikert és tapsot aratott. Egy idő múlva felálltam. A korai felkelésre hivatkozva azt javasoltam a két vadásznak, hogy feküdjünk le. „Minek sietni" — válaszolták és to­vább szórakoztak, és én is szívesen maradtam.... Másnap délelőtt elhangzott a kér­dés: „Mi a napi program“? A Jurán völgybe megyünk — válaszoltam. A természet, amely társaságunkat körülvette, szépségeit és titkait kínál­ta. Amikor a mezők virágainak illata erdők rendbentartására. Legutóbb több ezer hektárt fásítottak és nagy terü­leten folytatnak pótló és védő mun­kákat. Délre elértük utazásunk célját, a hazánk határán levő „Zverovkát“, a Tátra egyik legszebb menedékházát, amely ezerharminchét méter magas­ban a tengerszint felett, valóban fes­tői szépségű itájon van. Az épület há­romemeletes, körülötte üde-zöld erdő­vel és hegyekkel. Az épület ablakaiból ragyogó kilátás nyílik a Tátra hegy­vonulataira. Francia borral és jófajta konyakkal átjárta az egész tájat és barangolá­sunkat lélekemelővé tette, az illatokat belélegeztük, jó lett közrérzetünk, ide­geink megnyugodtak. Nemcsak azért, mert ott a levegő ózondús, hanem azért is, mert a virágok szerteáradó illata a lélegzést mélyebbé és köny­­nyebbé tette. Gondoljunk csak a fe­nyőerdő fűszeres, kellemes illatára. Üdítően telíti a levegőt, a vérkerin­gésre, az emberi szervezetre jótékony hatású. A szemet nyugtató zöld szín­pompa mindennél ragyogóbb... A Jurán völgy természeti szépségei elbűvölték a vendégeket. Egyhangúlag mondogatták: „gyönyörű, csodaszép, tündért“ ... Már nem mentek messzire, mert az illatos rétek levegője úgy elhódította őket, hogy léheveredtek és elaludtak. A csillagok ezrei ragyogtak, amikor felébredtek... Éva megbízásából Prágába utaztam egy nagyon sürgős levéllel, amelyben özvegy édesanyjával tudatta, hogy április nyolcadikán a „Žverovka“ üdü­lőházban Dr. Battesti Jean francia or­vossal eljegyezte magát és május má­­sodikún érkeznek Prágába. Este érkeztem visza Prágából. A tár­saság örömmel fogadott. Évának ra- _ gyogott az arca. Mindenki benne gyö­nyörködött. Jean csodálatos ember volt. Poharát a magasba emelve, eze­ket mondotta: ,Szakítsd le minden napnak a virágát". Éva kék színű, hosszú selyemruhában volt. Nyakában egy igazi briliáns diadém ékeskedett. Á jegyespár mámoros arca a párizsi élet szilaj ritmusait tükrözte. A szokásosnál bővebb mámoros na­pok után a hátralevő napokat a má­sodik szerelemnek áldoztuk. A dürrö­­gő siketfajdok csábító szerelmi dala fölfedező útra ösztönzött bennünket. Két kakas dürrögő helyét sikerült fel­fedezni. Reggel könnyűszerrel lopa­kodtunk a dürrögőhelyekre. Egy hé­ten belül mindkét vadász meglőtte az annyira óhajtott „nagy kakast“. A francia vadászok öröme leírhatatlan. Este ünnepélyt rendezlek. Battesti duk-duk táncot járt, Roy pedig utá­nozta. Éva szólóban a kánkánt mutat­ta be, én pedig ropogós csárdást jár­tam az üdülőház vezetőjének a fele­ségével, aki magyar nő volt. Milyen csalóka a három hét, amit a romantikus szépségű hegyvidéken el­­töltöttünk. Ügy elmúlt, hogy észre se vettük. Amikor a vendégek Brnóban a prá­gai repülőgépbe szálltak, Battesti ezekkel a szavakkal búcsúzott: „Szlo­vákia Közép-Európa paradicsoma, egy gyöngyszem“. A felhőkbe emelkedő repülőgépet még sokáig figyeltem, és integettem. A viszontlátásra! Ján M. Habrovský HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZAT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZAT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • „Harcsa van a vízben...“ Elek bácsi az öreg komppal évti­­“ zedeken keresztül hordta az embereket a Vág egyik partjáról a másikra. Aztán a helyére új, motoros komp került. Ez sok fáradságtól men­ti meg a révészeket. így több idő ma­rad a beszélgetésre, amíg a komp egyik partról a másikra ér. Szóba Ikerült tehát a horgászat. Ebben a régi komposnak nagy gyakorlata van. Lát­ta nagy érdeklődésemet, ezért elvitt egy hórgászkirándulásra. Amikor ide­je engedte és én nem voltam szolgá­latban, kimentünk horgászni és fel­elevenítette a régi élményeket. Elek bácsi a szolgálati évek alatt valóságos víziember lett. Nemcsak furikázni sze­ret a komppal, hanem a horgászatot is kedveli. Egyszer azért van a Vágón, mert szolgálatos, máskor pedig mert horgászik. Mennyi emlék maradt meg emléke­zetében! Szép nagy halak kifogása a tiszta Vág vizéből. Nem olyanból, mint a mostani! Megállapodtunk tehát ab­ban, hogy amint lehetséges, elme­gyünk horgászni. Erre egy Júniusi napon jelentkeztem Elek bácsinál. Szerencsém volt, mert otthon tartóz­kodott. Munkáját már elvégezte, s így indulhattunk. Felesége a tarisznyába tett egy darab sonkát, vöröshagymát, friss kenyeret meg egy üveg Jó bort, mondván. Jobban kapnak a halak ... Régi horgász szokás szerint az asz­­szonvka szerencsét nem kívánt, mert mint mondják, akkor nincs jó fogás. Akadnak olyan horgászok is, akik a szerencsekívánat után visszafordul­nak! Beszélgetve ballagtunk a Vághoz. Egy terebélyes fűzfa árnyékában tele­pedtünk le. A horgok már a vízben voltak, de nekem valahogy állandóan az a dal motoszkált a fejemben, hogy „Harcsa van a vízben, gúnár a szélé­ben ...“ A közelben ugyanis egy csa­pat liba lubickolt. Mivel a halak csen­desen viselkedtek, a tarisznyából elő­került a sonka és a hagyma. Ez mind­kettőnknek nagyon ízlett. Az utolsó falatokat pedig borral nyomtattuk le. A halak nem óhajtottak semmilyen csalit, ezért egy kezünk sem volt el­foglalva. így az emlékezés tarisznyá­jából előkerült számtalan horgászél­mény. Elek bácsi nagyon szívesen me­sélt harcsakalandjáról, mert ez volt a legnagyobb hal, amit életében fogott. — Akkor kerültem a komphoz — mesélte. — Minden révész egyúttal horgász is volt. Én is az lettem. Ak­kor még nemigen tudtam horgászni. Tapasztalatom nem volt, csak amit ellestem a többiektől. Azok persze ér­tettek hozzá, akár hálóval halásztak, akár horoggal horgásztak. Nekem a hálózás nem nagyon tetszett. Bár a hálóval való fogás biztosabb volt, ho­roggal azonban szórakoztatóbb. Már kezdő koromban is szerelmese voltam a horgászatnak. Az első próbálkozá­sok szerény eredményeket hoztak. Kezdetleges volt a felszerelésem, ma­gam készítettem olyat amilyet tudtam és nagyobb hal sokszor a horoggal együtt elment. Ezért Jó erős lenfonal­ból készítettem a zsinórt, rá pedig jó­kora kovácsolt horgot kötöttem. Ami­kor a szerelék elkészült, álig vártam, hogy kipróbálhassam. Akkor a szolgá­lat is nagyon hosszúnak tűnt. Fogtam pár csalihalat. Végre jött a váltás..Az egyik csónakba ültem, betettem a horgokat, a csalihalakat, és elindul­tam a barackos alá. A csónakba 'ülve vártam a kapást. Az esti szürkületet a felhők még sötétebbé tették. Talán el is bóbiskoltam. Arra eszméltem, hogy a csónak a vizen vészesen himbáló­zik. Villámlott a sötétségben, majd akkorát dördült az ég, hogy majdnem kiestem a csónakból. Csak később tu­datosítottam, hogy mi történt. A ho­rognyél az ijedtségtől a kezemben volt. Talán ösztönösen belekapaszkod­tam. Erős rántást éreztem. Majdnem kiestem a csónakból. Valószínűleg az történt, hogy a harcsa már elnyelte a csalit. A zsineg rángatása aztán majd­nem bajt idézett elő. Közben az eső is eleredt. Már mentem volna haza, de nem tudtam. A horognýelet görcsösen szorítva, lábaim megvetettem a csó­nakba. Közben a spárga, amely a csó­nakot rögzítette, elszakadt. így a har­csa csónakostól össze-vissza vitt a vizen, amerre éppen a kedve tartotta. Szerencsémre a szél amilyen gyorsan kerekedett, olyan gyorsan el is állt. Csak az eső hullott. Ekkor már ko­romsötét vett körül. Sejtettem, hogy körülbelül merre is lehetünk. Amikor a harcsa fáradtan meg akart állni, addig rángattam a zsinórt, míg újra elindult. Az éjjelt nem szándékoztam a vízen tölteni, de azt már tudtam, hogy a harcsával egyedül nem nagyon boldogulok. Segítségért kiabáltam. Bíztam benne, hogy a szolgálatos ré­vész meghallja és a segítségemre siet. Jól számítottam. Már hallottam, hogy valaki hahózik. Kiabáltam, ahogyan csak a torkomon kifért. Rövid idő múlva hallottam az evezőcsapásokat. Nehezen talált meg a sötétben. Ké­sőbb elmondta, hogy majdnem vissza­fordult. Azt hitte, hogy valaki tréfál, mert a. hang mindig más irányból jött. Onnét, ahová éppen a hal húzott. Se­gíts! — kíiáltottam — nem bírok ez­zel a nagy hallal. Amikorra odaért, már az erőm is fogytán volt. Ügy éreztem, ha nem segít, nem bírom to­vább és elengedem. Erre azonban nem került sor. Ketten megbirkóztunk a nagy harcsával. A harcsa is ki volt már fáradva. Akkora csónakot húzni velem együtt nem kicsiség. Nem hagy­tunk neki nyugtot, s rövid idő múlva éreztük a harcsa fáradtságát jelző rángatást. — Nincs semmi baj — biztatott se­gítőtársam. — Ez már a mienk, vagy.s a tied — mondotta. Nemsokára a csónak mellett láthat­tuk. Segítőm gyakorlott kézzel vég­zett vele. Már nem úszhatott el. Ket­ten emeltük be a csbnakba. Boldogan eveztem a komp felé. Alig bírtam ha­zacipelni. Lemértük és a mérleg hat­­vankilenc kiló negyven dekát muta­tott. Azóta sem sikerült ehhez hasonló harcsát fognom, bár sok halat meg­akasztottam éleimben. Volt közöttük tízkilós süllő, nyolckilós ponty. Ügy azonban egy sem fárasztott ki, mint a nagy harcsa. Közben a nap magasra emelkedett és a melegtől csak. úgy rezgett a le­vegő. Semmi sem mozdult, kapás nem volt egész délelőtt, csak a víz folydo­­gált csendesen, mintha jelezné, hogy soha sincs megállás. Az élet és a víz folyik tovább. Adamcsik Ferenc / Azokon a vizeken, amelyeken gyak­ran villantóznak, már nem sok sikert biztosítanak az elterjedt'en használt villantók. Helyettük inkább a mellé­keit ábrákon látható szerelést, vagy ahogy a horgászok nevezik, „rendsze­reket“ használjuk. Az 1. ás 2. ábrán látható kellékek acéldrótból és ölomnehezékből készít­hetők. Az acéldrótot a rajz szerint meghajlítjuk, átvezetjük z ólomnehe­zéken és visszagörbítjük. Az acéldró­ton kiképzett hurokra egy rövidebb és egy hosszabb zsinóron egy-egy hár­mas horgot kötünk, majd az egészet karabiner segítségével erősítjük a vontató készség zsinórjára. A csali­halat az ábra szerint kell felerősíteni, alakját — a vízjellegnek megfelelően — a hármashorgok csalihalba szúrá­sának módjával változtathatjuk. A fo­lyókban az egyenes testtartás az elő­nyösebb,az állóvizekben inkább jobban görbítsük, hajlítsuk meg a csalihalat. A 2. ábrán látott rendszer abban különbözik az előzőtől, hogy itt két­­szárú drótkapocs helyett erősebb acél­drótból készült tüskét, szeget szúrunk az ólomba és a dróttövis végét nem hajlítjuk vissza. Éppen ez az ólomból kiálló drőtdarah segít majd kialakítani a feltőzött csalihal kívánatos testtar­tását. (FrJ A\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\M.\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\4\\\\\\\ ___S.-Í. Hasznos tudnivalók Kapáskor a ragadozók többsége maga vág be, vagyis úgy ragadja meg a csalétket, hogy a ho­rog beleakad a szájába. Persze nem minden hal úgy fogja meg a csalétket, hogy szájába kerüljön a horog. Ha ilyenkor nem vágunk be a legalkal­masabb pillanatban, a ragadozó rádöbben, hogy hibázott, és már ki is köpi az „elnézett“ zsák­mányt. Ez leginkább a villantókra vonatkozik. Ugyanez az eset áll fenn, ha a horog — legyen az egyágú, kettes vagy hármas — kisebb, mint a vil­lantó. (Pr) V\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\4\\\4\\\\\\\\\\\\\\\\4\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\4\\\\\\\\\\\V. Hálózok.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom