Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-11-18 / 46. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1978. november 18. Ebéd előtt foci, ebéd után irodalom Jól sikerült sport- ős irodalmi talál­kozót rendezett a Dunajská Streda-i I Dunaszerdahely) Magyar Tannyelvű Gimnázium, és a helyi mezőgazdasági és egészségügyi szakközépiskola veze­tősége. Kihasználva, hogy néhány ma­gyarországi irodalmárnak, Végh Antal írónak, Döbrentei Kornél költőnek és társainak, Bratislavában akadt dolga, egy kis vendégeskedésre hívták meg őket. A vendégeskedésből aztán egy olyan nagyszerű, egész délutánt be­töltő rendezvény született, amely hosszú időkig emlékezetes marad a három iskola tanárai és diákjai szá­mára. Kezdjük talán a sporttal. A magyar írókkal egyidöben meg­hívták Šzerdahelyre a CSEMADOK KB, a Csehszlovák Rádió magyar szerkesz­tősége és a bratislavai magyar hetila­pok közös csapatát, a CSRH-t is. Így aztán szinte önmagát kínálta a sport­­esemény: az ünnepség bevezetőjeként ádáz jocicsatát vívtunk a Magyar Író­szövetség csapatával. Es bár Végh An­tal, az írók csapatának kapitánya an­nak idején megírta már a Miért beteg a magyar futball című híres könyvét, ezen a mérkőzésen alaposan megcá­folták a magyarországi írók Végh mester állításait. Hiába vezettünk ugyanis az első félidő végéig 2:0-ra, a szünet után olyan hustáros rohamo­kat Indítottak ellenünk, hogy a mérkő­zés után 8:4-es verséggel kellett le­kullognunk a pályáról. Igaz, hogy mi sohasem a gólokért, mindig csak ma­gáért a játék kedvéért játszunk, mégis jól esett Véghéknek az a vigasztalása, hogy egészen biztosan győzünk, ha helyettük a magyar válogatott áll ki a porondra. Aztán meg (nem mosako­dásképp mondom j a CSEMADOK KB IV. plenáris ülése miatt jónéhány já­tékosunk hiányzott, sőt egy tizen­egyest az ellenfél kapusa kezébe is rúgtunkI Hanem a délután igazán elfeledtette velünk a nyolc (többnyire potya) du­gót. A város új művelődési otthonában olyan rangos író-olvasó találkozón vehettünk részt, amelyet sem az 500— 600 főnyi közönség, sem mi nem fe­lejtünk el. Az írók karcolataikkal, a költők verseikkel szemléltették irodai mi munkásságukat, s Végh Antal (ed­dig tizenhét kötete jelent meg!) olyan talpraesett humorral válaszolta meg a diákok kérdéseit, hogy szinte bele­rengett a kacagásba a gyönyörű kul­­túrház nagyterme. Igazán megérdem­lik a feledhetetlen délután rendezői, Horváth Tibor, Barczy András mérnök, Czaszik Béla igazgatók, Olgyai Ede mérnök igazgatóhelyettes és Trgó Im­re tanár, hogy ezúton is köszönetét mondjunk nekik. (rteumann) Harminc éve a futball körül Áz Idősebb nem­zedék és a fiatalok is Jól ismerik Krá­lik István bácsit, aki egykor huszon­három éven aluli válogatottként is szerepelt. A galántai fiú már kisiskolás ko­rában nagy érdeklődést tanúsított a foci iránt, s tizennégy éves korában az Ifjúsági csapatban szerepelt. Ké­sőbb éveken keresztül volt a galántai felnőtt csapat erőssége, majd a tren­­•.jlíni Merinához került. Abban, hogy a trenöíni csapat négy év alatt a kerületi bajnokság A osztá­lyából felkerült a második osztályba, nagy érdeme volt a kiválóan játszó Králik Pistának. Ott figyeltek fel já­tékára, s így került a válogatott ke­retbe, majd a huszonhárom éven aluli válogatottba. Trenčínben jól érezte magát, de a szülőföldje iránti szeretete győzedel­meskedett, s visszatért Galántára, a­­hol még három évig játszott, s nagy része volt abban, hogy a csapata újból felkerült a divízióba. Aktív pályafutásának befejezése után sem fordított hátat a labdarú­gásnak. Mint az edzői tanács tagja tevékenykedett és igyekezett átadni tapasztalatait a fiataloknak. Már tizen­öt éve a Galántai Járási Testnevelési Bizottságon dolgozik és sokat tesz azért, hogy sokoldalúan sportoljanak a járásban. A munkáját nagyra érté­kelik és a felsőbb szervek többször részesítették elismerésben a fáradha­tatlan funkionáriust, sportembert. Oláh Gyula Erőszak és verekedés egy labdarúgó-mérkőzésen Az őszi szezonban került sor a járá­si bajnokság III. A osztályában sze­replő Ptrukša (Szirénfalva) — Malý Horeš (Kisgéresj mérkőzésre. A kis­­géresi labdarúgókat nagy létszámú közönség kísérte, akik előreláthatóan biztosak voltak a csapatuk győzelmé­ben. A magabiztosságuk még jobban megnőtt a vendégek ifjúsági csapatá­nak 4:1 arányú győzelme után. A nagyok játékánál azonban fölbo­rult a papírforma, s egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés. Bár a kisgéresiek szerezték meg a vezetést, a hazaiak az első félidő végéig ki­egyenlítettek, majd a második félidő elején a nagyon jő formában játszó Gilányi István vezetéshez juttatta a szirénfalviakat. Már a hazaiak vezeté­sét is nehezen viselte el a vendégcsa­pat; a játékosok nemegyszer a bíróra dobták a labdát, s ezt Károlyi Gyula játékvezető figyelmeztetés nélkül el­tűrte. A vendégeknek rövidesen sike­rült kiegyenlíteni. De a mérkőzés vé­ge előtt egy hálóba tartó labdát az egyik kisgéresi védőjátékos kézzel tolt a felső lécre, s ezért a játékvezető tizenegyest ítélt. A tizenegyes vitat­hatatlan volt. Ennek ellenére a ven­dégcsapat játékosai a játékvezetőnek rontottak, szidalmazták és lökdösték. Többen kiállítást érdemeltek volna, de a játékvezető nem akarta még jobban kiélezni a helyzetet. A hazai játéko­sok és a rendezők nagy nehezen meg­védtek a játékvezetőt a tettleges bán­talmazástól. A büntetőrúgást Gilányi István érté­kesítette, de talán jobb lett volna ha nem teszi, mert ami a mérkőzés végét jelző sípszó után történt, nem illő a sporthoz, a sportemberek viselkedé­séhez. A kisgéresi játékosok és szur­kolók nem tudták elviselni a veresé­get s felbőszültén magukból kikelve rontottak a játékvezetőre, akinek a hazai játékosok és a rendezők segít­ségével nagy nehezen mégiscsak sike­rült berohannia az öltözőbe. Aztán el­szabadult a pokol. A vendégek ütöttek mindenkit, akit csak értek. Egy idős hazai néző eszméletlenül terült el a földön. Az egyik rendező vérző orral próbálta emberi viselkedésre bírni a vendégeket, de ők nem kímélték az idősebb szurkolókat sem. Többen meg­sérültek, s végül három szirénfalvai szurkoló orvosi kezelésre szorult. Ami a legérdekesebb, a kisgéresi vezetők óvást intéztek a járási szer­vekhez. Többek között olyan valóság­nak nem megfelelő okokra hivatkoz­tak, hogy a játéktér nem volt kellő­képpen előkészítve és hogy az egyik játékosukat inzultálták. Meg kell jegyezni, hogy a mérkő­zésre jó talajú és előkészített pályán került sor. Különben a játékvezető aligha engedélyezte volna a mérkő­zést. Szomorú, hogy a kisgéresiek kö­zött volt olyan fiatal játékos is, aki ártatlan nyugdíjast ütött-vert. Az igazsághoz tartozik, hogy azért voltak a kisgéresiek között olyanok is, akik elítélték az egyes játékosok és szurkolók viselkedését és elnézést kértek a hazaiaktól. Ezek közül egyik a kisgéresi csapat kapitánya volt. Meggyőződésem, hogy nemcsak mi ítéltük el a kisgéresiek viselkedését, hanem amint hallottuk, a szomszéd községekből ottlevő szurkolók is. Ez történt Szirénfalván, s reméljük ilyen esetre többet nem kerül sor. Bí­zunk abban, hogy a járási szervek megteszik a kellő lépéseket, s ez hoz­zájárul ahhoz, hogy a kisgéresiek is megtanulják sportemberhez méltóan viselni a véreséget. —Jakab— Л Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség egész évi jő mun­kája a barátsági hónapban éri el csúcspontját. A minden év novembe­rében ismétlődő esemény jelentősége az idén fokozott, mivel Csehszlovákia megalakulásának hatvanadik, a Feb­ruári Győzelem harmincadik, az állam szövetségi elrendezésének tizedik év­fordulója jegyében zajlik. A jubileumok és a barátsági hónap történelmi jelentőségét a CSSZBSZ Dunajská Streda-i (Dunaszerdahely) Járási Bizottsága is tudatosította, s eb­ben a szellemben irányítja az alap­­szervezetek tevékenységét. A CSSZBSZ járási bizottsága és az alapszervezetek természetesen nem egyedül készítet­ték elő a barátsági hónap akciótervét, hanem a pártszervek, valamint a tö­meg- és társadalmi szervezetek aktív közreműködésével. Talán ezzel is ma­gyarázható, hogy a dunaszerdahelyi járás akciótervébe foglalt minden ren­dezvény a Szovjetunióval való testvéri kapcsolat további elmélyítését és osz­tályszövetségünk szilárdulását szol­gálja. A dunaszerdahelyi járásban az egyes szövetkezetekben működő CSSZBSZ-ek tagjai is méltón készülnek a barátsági hónapra. így van ez a Trhové Mýto-i (Vásárút) szövetkezetben is. A NÉV KÖTELEZ Mi kell ahhoz, hogy egy szövetke­zet a Csehszlovák—Szovjet Barátság nevet viselhesse? — kérdeztem Házi Vincét, a vásárúti üzemi pártszer­vezet elnökét. — Ezt ki kell érdemel­ni, — kaptam a gyors választ, majd így folytatta: — Annak idején, amikor az illeté­kes szervek egyetértésével „nevet ad­tunk a gyereknek“, alaposan megvi­tattuk ezt a kérdést. S arra a követ­­keztetésre'jutotíunk, hogy a termelési eredményeink, valamint a helyi párt­­szervezet és a CSSZBSZ alapszerveze­tének jó munkája, s persze a szovjet örök időkre Szovjetunióval! a néphez fűződő őszinte baráti viszo­nyunk feljogosít bennünket arra, hogy szövetkezetünknek a Csehszlovák- Szovjet Barátság nevet adjuk. Ez a név mindannyiunkat jó munkára kö­telez, s úgy hiszem, hogy ezt szövet­kezetünk minden egyes dolgozója tudatosította. Ottjártamkor a CSSZBSZ helyi szer­vezetének elnöke, Bogyai Ferenc a barátsági hónapra tervezett rendez­vények miatt Bratislavában járt. Így Varga Bélától, az általános is­kola tanítójától, a művelődési otthon vezetőjétől kaptam áttekintést a ba­rátsági hónapra tervezett akciókról. — Gýakorlatból tudom, hogy, egy ilyen nagy rendezvénysorozat előké­szítése komoly munkát igényel — mondotta Varga elvtárs. Ezért az idén is időben hozzáláttunk az előkészüle­tekhez. Aránylag sok rendezvénnyel számolunk. A megnyitón és a záró­ünnepélyen kívül a barátsági hónap­ban megrendezzük a járási asztali­tenisz-bajnokságot, ahol a környék legjobbjai mérik össze erejüket mind az egyéni, mind pedig a csapatver­senyben. A lakosság körében évek óta nagy sikernek örvend az agitációs központ által szervezett könyvkiállítás, ahol szovjet írók magyar fordítású műveit vonultatjuk fel. Ez a rendezvény az idén sem marad el, mivel tudjuk, hogy a könyvek népszerűsítésével fel tud­juk kelteni a lakosság széles rétegei­nek érdeklődését a szocialista iroda­lom iránt. A barátsági hónap derekán megren­dezzük a nyugdíjasok találkozóját ab­ból a célból, hogy községünk idősebb dolgozói — szakavatott előadók tol­mácsolásában — áttekintést kapjanak a szovjet emberek életéről, a Szovjet­unió társadalmi és gazdasági életének fejlődéséről. A szovjet filmek hete iránt a lakos­ság minden évben nagy érdeklődést tanúsít. Mivel többnyire modern, szí­nes szélesvásznú filmekről van szó, ezek nem Vásárúton, hanem Nyáras­­don — a szélesvásznú moziban — ke­rülnek vetítésre. A központi faluból az érdeklődőket autóbusz viszi majd Nyárasdra, a filmelőadásokra. A falunk életében érdekes esemény lesz a „Szórakozás a szamovár mel­lett“ című rendezvény is, ahol a részt­vevők a csehszlovák—szovjet barátság jelentőségének elmélyültebb tudatosí­tása mellett megízlelhetik majd az orosz konyha különlegességeit is. A barátsági hónap műsorát gazda­gítja a szocialista brigádok járási ve­télkedője is, amely Mit tudsz a Szov­jetunióról cím alatt lesz megrendezve. A záróünnepségre a CSSZBSZ alap­szervezete hivatásos szovjet népművé­szeti együttest hívott meg. Tehát ha semmi nem jön közbe, akkor — ugyanúgy mint az elmúlt években — a falu lakói ismét egy nagy kulturális élménnyel lesznek gazdagabbak. A CSSZBSZ vásárúti alapszervezeté­nek még sok kisebb-nagyobb rendez­vénye lesz a barátsági hónapban. En­nek felsorolása, részletezése kissé hosszadalmas lenne. De nincs is rá szükség, mert az ismertetett akciók is meggyőzően bizonyítják, hogy a vá­sárúti alapszervezet jó munkát végez. KALITA GABOR Ezerarcú A 61 évvel ezelőtti események és az azt követő történelmi jelentőségű kor­szak tette lehetővé a szocialista or­szágokban a társadalmi felemelkedés­sel együtt a kultúra, a művészet nagy­arányú kibontakozásának, igazi céljá­nak felismerését, a néppel a népért, és a népről a népnek eszméjének kor­szakalkotó, művekben való megteste­sülését.' Molnár János Kráľovský Chlmec-i (Királyhelmec) műkedvelő fényképész gyűjteménye is abból az elvből indul ki, hogy a történelmi, politikai évfor­dulót a művészet eszközével kü­­szöntse. A fiatal fotós Nitrán, Táborban, Ki­­rályhelmecsn. Dunajská Stredán (Du­naszerdahely) stb kiállított fénykép­anyaga azt bizonyítja, hogy Mplnár János az ellesett pillanatok mesteri fotósa, aki a valóság látványát belső érzéseken szűri át, s így a néző érze­lemvilágát ragadja meg. Skálája rendkívül széles. Múltidé­zők, A Vörös téren, Generációk, Nyi­tott könyv, A felhők felé stb. című felvételei magukon hordják a szerző hitvallását, melyet így foglalhatnánk össze: Moszkvában a múlt, jelen és a jövő egyszerre mutatja magát. Egymás mel­lett láthatjuk a hagymakupolás temp­lomokat és a felhőkarcolókat. A Kreml középkori falai szomszédságában szu­permodern épületcsodák sorakoznak. Moszkva nem egyszerű város. Nem НшЬа egyetlen korszak mába átmentett „múzeumvárosa“. Köntösén minden évszázad rajta hagyta keze nyomát. Sokféle stílus, sokféle íilés alakította külsejét. A különböző korok építke­zési csodái megférnek egymás mellett, kiemelik egymás jellegzetességeit, sa­játos szépségeit. A fotók hátterében szinte mindig megjelenik az ember, akinek a mun­kája és alkotó energiája formálja a várost, és a hatalmas országot. Képet kapunk arról, hogyan élnek és dolgoz­nak a szovjet emberek, milyen szere­pet játszik életükben a művészet és a tudomány, milyen fogékonyak a hu­mor és a szépség iránt. Életük apró, rnviM—a——— ■—f meghitt mozzanataiba is bepillantha­tunk, megismerhetjük hétköznapjai­kat, és ünnepeiket. Ezt a jellegzetes orosz atmoszférát érzékelteti művészi szinten és eszkö­zökkel Molnár János, aki Moszkva ezernyi látnivalójából sikerrel emeli ki a legjellegzetesebbet, legérdekeseb­bet. XXX ■ í' l . Akj már járt Moszkvában, az Mol­nár János felvételein régi kedves is­merősként újra találkozhat az „Ezer­arcú Moszkvával“. Aki viszont a való­ságban még nem tekintett le a Lenin­­hegy ormáról, annak lehetősége nyílik arra, hogy a fényképgyűjteményen ke­resztül megismerje ezt a várost, mely­nek házsorai, sugárútjai, metróvonalai elkúsznek a közelmúltban még távo­linak tűnő nyírfaerdőkig. —esi— Megbecsülik az öregeket Makranc (Mokrance) köz­ségben minden évben meg­rendezik a nyugdíjasok nap­ját. Az idén október 28-án került sor erre a kedves ün­nepségre, melyre több mint száz idős polgár jött el a művelődési otthonba. Már az érkezéskor vidám zene fogadta a nagymamá­kat, nagypapákat. Schürger Jóska zenekara szórakoztatta egész este a kedves vendé­geket. A hnb elnöke, Tóth' János, meleg szavakkal kö­szöntötte az idős polgárokat, ismertette velük a község fejlődését, az elért eredmé­nyeket, majd Šuca Milan, a PÜT elnöke szólt szocialista államunk sokoldalú gondos­kodásáról. Az óvoda és is­kola diákjainak kedves mű­sora után fellépett a CSEMA­DOK helyi szervezetének ti­zenhat tagú vegyeskara is, akik a vidék népdalaiból nyújtottak át egy csokorra­­valót az idős polgárok kö­szöntéséül. A PÜT tagjai Kecsli Erzsé­bet, Vojakovics Margit, Szels István és Šuca Milan kis ajándékokkal kedveskedtek, majd frissítőkkel kínálták az egybegyűlteket, akik sokáig beszélgettek a község veze­tőivel, megköszönvén azt a szép estét, amit együtt tölt­hettek. Ahhoz a tizenkét be­tegágyhoz kötött polgárhoz is ellátogattak a PÜT tagjai, akik nem lehettek jelen az ünnepségen, hogy meleg szóval, őszinte kézszorítás­sal részesei lehessenek en­nek a nagy megbecsülésnek, ami idős polgárainkat övezi hazánkban. FARKAS ROZSA „Szerelem" a néző szemével Távol áll tőlem, hogy 'kritikát írjak a MATESZ kassai THÄLIA színpadának bemutatójáról. Erre hivatottak a kritikusok, én csak a közönség szemével látott és tapasz­talt benyomásokat szeretném tolmácsolni a THÁLIA mű­vészeinek. Barta Lajos Szerelem című színműve jó darab. Bár a cselekmény az 1913—14-es években játszódik, mégis so­kat mond nekünk, mai fiataloknak is. Örülök, hogy Tur­nianske Podhradien (Tornán) is lelkes közönségre talált a művészgárda. A darab felüdít, szórakoztat, elgondolkoztat. Kicsit bele­csöppenünk abba a különös világba, ami már oly távol van tőlünk. És boldogan lépünk ki a mába, főleg a nők, akiknek már nem kell csak arra várni, hogy valaki fele­ségül kérje őket, mindenkinek van munkája, életcélja. Kimondottan szépek és színesek a díszletek és kosztü­mök. A mai „nadrágos“ divat mellett jő megpihenni a szemnek a sok szép jelmezen. Csonka István, a győri Kisfaludi Színház tagjának tervezéséről és Vass Károly Jászai díjas művész rendezéséről csak elismerően szól­hatok. Legyen ez a néhány elismerő és köszönő sző virág­csokor helyett, minden művésznek és munkatársnak a magam és a majdnem háromszáz főnyi nézőközönség ne­vében a szép estéért. í. R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom