Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-11-04 / 44. szám
Ä gyümölcstermő növények szaporítása III. m. A beszemzett növényekből és állványokból alakítjuk ki a megfelelő törzsmagasságot. Megkülönböztetünk középma gas (140—160 cm) és alacsony törzsű (100—120 cm), valamint alacsonykoronájú (80 cm), törpe- (60 cm) és alakfát (40 cm). Néhány gyümölcsféle (őszibarack, kajszi, meggy, körte, alma) a szemzésből másodlagos elágazást is növeszt. Ezeknél a törpe- és alacsony törzsű fák esetében már egy év alatt kialakíthatjuk a megfelelő koronaalakot. A másodlagos elágazás gallyait a negyedik-ötödik levél után visszakurtítjuk anynyival, ahol a korona kialaki fásával számolunk. A korona kialakításakor öt-hat másodlagos elágazást célszerű meghagyni, a középső egyéves vesszőt 8—10 cm es magasságban vágjuk ágcsonkra, s a legmagasabban található oldalvesszőt kössük ki a tartóághoz. Az őszibarackfákat hasonlóképpen alakíthatjuk, csak azzal a különbséggel, hogy a koronát alacsonyabban, általában 40—60 cm-es magasságban alakítjuk. Ha termőkaros koronaformát szeretnénk kialakítani, akkor hagyjunk meg négyöt másodlagos elágazást, s a középső egyéves vesszőt a legmagasabban található vessző fölött tőben vágjuk vissza. A metszlapot kenjük be oltóviaszszal. Augusztusban visszakurtítjuk a már korábban megrövidített vesszőket és az ággyűrűn található ágcsonkot. Az így előnevelt fákat ősszel vagy tavasszal állandó helyükre ültethetjük. A törpe- és vadalanynkon nevelt törpe- és alacsonytörzsü fák koronáját kora tavasszal alakítjuk. Annak érdekében, hogy az összes fánál egyforma magasságú koronát alakítsunk ki, előre jelöljük ki a kívánt magassági szintet. A koronaalakítást ügy végezzük, hogy a megfelelő magasság fö lőtt öt-hat rügyet hagyunk, a többi részt visszakurtítjuk. Lényegében az ezekből növő veszszök fogják alkotni a koronát. Az említett rügyek fölött vágjunk ki két rügyet, majd a vesszőt vágjuk vissza 10 cin es magasságban tartóágra, s kössük ki ehhez a legmagasabban fekvő vesszőt. A kikötés függőleges irányban történjék. Ha a fácskák még nem érték el a kívánt magasságot, akkor a háromnegyed részre vagy a felére végezzük úgy, hogy egy tartóágat nyerjünk, amelyhez azután hozzáköthetjük a legmagasabb vesszőt. Ha a középmagas és az alacsony törzsű fácskák az első évben még nem érik el a kívánt magasságot a koronaalakításhoz, kora tavasszal vágjuk vissza a vesszőket úgy, hogy csak egy tartóágat hagyjunk. Ehhez köthetjük azután a legmagasabban található vesszőt. Erre azért van szükség, hogy a fa egyenes irányba növekedjen. A konkurrens vesszőket tőből távolítsuk el. A többi 1 и В El вРбз в I Nem áll szándékomban állítani, hogy egy egykori betegségről, illetve egy újdonságról van szó. Inkább egy rövid ismertetőt szeretnék adni ügy olyan bajról, amely bár ritkán ismerhető fel (ha egyáltalán felismerhető), mind a háztáji mind a nagyüzemi állattartásban tetemes gazdasági károkkal jár. Az említett betegséget még a történelmi múlt sem igazolta, a szakirodalmi írások is hiányosak, sőt az előfordulási helyeket két kézen megszámlálhatnánk, úgyszólván egész Európában. Manapság a betegség tüneteit hol itt. hol ott észlelik. Egy magyarországi leírás 1978-ból származik, hazánkban a kór gyanúja már több ízbén felmerült, de biztosan csak az Idén lett kimutatva az érsekújvári (Nové Zámky) járásban. Kórleírás: A betegséget valószínűleg vírusok okozzák, egyszerre több állat betegszik Bárki könnyen szaporíthatja Ma már igen sokféle, nagy gyümölcsű és Ízletes, vitamindús szederfajtával rendelkezünk. Ezek közt némelyek a málnához hasonlóan, a tövükön sarjakat nevelve terjednek. Más fajták sarjakat nem nevelnek, hanem a gallyak szétterülnek és a földig hajolnak; nagy, széles bokrot alkotnak. Ezek a lehajtó galylyak, vesszők vagy hajtások a földbe kerülve gyökeret vernek. E fajták tehát természetük szerint is bujtással szaporodnak és terjednek. A sarjakat nevelő fajták tövé körül fejlődött sarjakat ősszel vagy tavasszal gyökerestül kiszedjük, s ha jó a gyökér, mindjárt állandó helyére ültethetjük. A rossz gyökérzet (leket egy évig iskolázzuk, vagyis 40X10 cm sor- és tőállás mellett tovább neveljük, megerősítjük. A bujtással szaporodók veszszőit kis barázdába lehúzzuk, lekampózzuk és földdel betakarjuk. Itt gyorsan gyökeret vernek, különösen, ha a földet meg is öntözzük, vagyis nyirkosán tartjuk. Az ilyen szedret azonban különleges módon Is szaporíthatjuk. Ha ugyanis a hajtását „fejjel lefelé“ a földbe dugjuk és megöntözzük, gyökeret ver és új hajtásokat nevel. Ezt fejbujtástiak nevezzük. Júliusban még megpróbálkozhatunk a fejbujtással. (J. A.) Az ilyen látvány bizonyára i minden vérbeli kiskertésznek megdobogtatja a szívét. Fotó: -bor vesszőt fokozatosan a negyedik haludik levél után kurtítjuk. A másodlagos elágazást a második levél után célszerű kurtítani. A tartóágat júliusban tőből vágjuk ki. A cseresznye vadalanyait nem kell kurtítani, hanem inkább csúcsvesszöket neveljünk. Az oldalvesszőket az ötödikhatudik levél után vágjuk viszsza, s ha már elérték а кого na alatti szemzéshez szükséges magasságot, az elágazásokat augusztus végén kurtíthatjuk, kora tavasszal azután elvégezhetjük a korona alatti szemzést. A diófákat úgy neveljük, hogy a csúcsrügyekén kívül az összes többi rügyet letördeljük, akkor, amikor már elérték az 1—2 cm-es magasságút. Az ültetésre a megfelelő magasságot elért csúcsvesszőket használhatjuk. A magas növésű ribiszkét és köszmétét akkor vágjuk vissza, amikor a vesszők már elérték a 15 cm-es magasságot. A tartóágakat júliusban vágjuk lé, a metszlapukat pedig kenjük be oltóviasszal. A facsemetéket csak akkor ássuk ki az iskolából, ha már kialakítottuk a megfelelő koronaalakot. Kivételt csak a diófa és a szelíd gesztenye képez. A fácskákat óvatosan ássuk ki, nehogy megsértsük a gyökérrendszert. Ha szárazság van, a kiásás előtt öntözzünk. K. S. pmpjp t tegség gyakran idültté válhat, ilyenkor az említett tünetek enyhébb lefolyásúak. Kórbonctanilag az elválasztások a következőképpen jellemezhetők: Soványság, májnagyobbodás, elhalálos gócok, el-A csirkék sejtzárványos májgyulladása meg, leggyakrabban hathetes korban. A tenyészet összbenyomása rendkívül rossz, nyomasztó. Az állatok apatikusak, álmosak, nem esznek, nem isznak, menésük nehézkés, gyakran ücsörögnek, vérszegénnyé válnak, lefogynak, majd végül elpusztulnak. Egyedenként has-1 menés Is előfordulhat. A beszíneződés, vérzések több belső szervben. A vesék néha megnagyobbodnak, szürkés-zölddé válnak. A vakbelek fala vérrel telített, holott kokcidiumok nem mutathatók ki. A leírtakból arra következtethetünk, hogy a tünetek nagyon általánosak és több betegségi komplexumra utalnak. A betegség fellépésének gyanúját csupán feltételezni Iahet, de kimutatni csakis a Bratislava! Központi Állami Állategészségügyi Intézet dolgozói képesek, különféle laboratóriumi diagnosztizáló módszerekkel. A betegséggel szembeni védekezés, illetve a gyógykezelés nagyon nehéz, ha egyáltalán lehetséges, mert még a kórfejlődést pontosan nem ismerjük. A megelőzés szempontjából azonban nem árt, ha különös figyelmet fordítunk a tisztaságra és a fertőtlenítésre, s figyelemmel kísérjük az idegenből jött látogatókat és a betegség potenciális hordozóit (eszközök, madarak, rágcsálók, szúnyogok, légyek stb.). Ebben az esetben is érvényes az a szabály, hogy jobb előre félni, mint egyszerre megijedni! Dr. VARGA JÁNOS, állatorvos 4ii p* »•; OülúQi 6|0tfAQ36p. “ AW-m A nyúltenyésztés több célt ** szolgál. Legfontosabb a hústermelés. A házinyúl húsa 21—22 százalék emészthető fehérjét és 1,1 százalék ásványi anyagot tartalmaz, zsírokban szegény, könnyen emészthető és diétetikus hatású. A tápanyagtartalom és a kalóriaérték szempontjából felér a marha- és a sertéshússal, s jobb mint a borjúhús. A legnagyobb nyúlhúsfogyasztók a franciák, évi személyenkénti 8 kilogrammal, utánuk a hollandok, az angolok és az olaszok következnek, egyaránt két és fél kilóval. ételnek számított. A szerzetesek azért is kedvelték, mert a fiatal nyúl húsát böjt idején is fogyaszthatták. Amerikába már a háziasított nyulat vitték át a hajósok, s a hosszú úton ily módon friss húshoz jutottak. A házinyúl a méhlepényes emlősök (Placéntalia) alosztályának nyúlalakú (Lagomorpha) rendjébe és a nyúlfélék (Leporidae) családjába tartozik. Az üreginyúl (Oryctolagus cuniculus) háziasításával keletkezett, mégpedig két domesztikálási központban: Délkelet-Azsiában és Délnyugat-Európában. Európa területén az üreginyúl hácébé, az elválasztott kisnyulakat_ pedig eredeti helyükön hagyjuk, továbbá ha fokozatosan térünk át az egyik takarmány etetéséről a másikra, s ha megóvjuk nyulainkat a számukra kedvezőtlen melegtől. A nyúl számára a harmincöt Gelsius-foknál melegebb környezet már életveszélyes, a 45 C-fok hőmérséklet esetén pedig egy óra alatt elpusztul. A 15—20 C-fok hőmérséklet a legmegfelelőbb. Mivel alig van izzadságmirigye, nyáridőben a fölösleges hőtől csak a szaporább légzéssel képes megszabadulni. Az istálló levegőjének A nyúltenyésztés népgazdasági jelentősége 1 Á nyúltenyésztés fontos a textilipar számára is, amely részben exportra dolgozza fel az angóragyapjút, részben fonalat készít belőle hazai felhasználásra. A szűcs- és kalapipar a házinyúl gereznáit egyrészt szőrmének, másrészt a kalapgyártáshoz szükséges szőrnek dolgozza fel. Erre a célra a fehér és a világos színű gerezna a legmegfelelőbb. Egy bunda elkészítéséhez általában negyven-ötven, egy kalap elkészítéséhez pedig' 4 gerezna szükséges. A tímár- és irhagyártó ipar a gereznából bőrt állít elő. A legértéktelenebb gereznákból és a bőrhulladékokból enyvet készítenek. A kutatómunka, a biológiai, bakteriológiai és laboratóriumi kísérletek során, különösen a gyógyszer- és szérumgyártáshoz feltétlenül szükség van kísérleti nyulakra. A háztáji nyúltartás hasznos kedvtelés és szórakozás. A házinyúl jól hasznosítja a konyhai és kerti hulladékot, a gyomnövényeket, mindemellett trágyát is termel. A HÄZINYÚL szArmazäsa írásos és tárgyi emlékek szerint az ember már több mint háromezer évvel ezelőtt felfigyelt a nyálra. Adatok tanúsítják, hogy két és félezer évvel ezelőtt Kínában méltónak minősítették a nyulat arra, hogy az isteneknek áldozzanak vele. A nyúl őse már több mint kétezer évvel ezelőtt került a római birodalom, s valamivel később a mai Franciaország területére, ahol tenyésztették is. A fejedelmi udvarok, kolostorok voltak a tenyésztés központjai, ahol a nyúlhús ínyenc ziasítása az ókor és a középkor határán Sjtanyolországban, Franciaországban és Olaszországban ment végbe. A házinyúltenyésztés а XII. századtól terjedt el Franciaországból Közép-Európába. Hazánkban a házinyúltenyésztésről csak a XIV. századból származnak az első írott adatok. Hazánkban a házinyúltenyésztésnek négy fejlődési szakasza ismeretes: 1. A nem nemesített, vagyis a parlagi házinyulak istállóban tartásának korszaka, amely a legrégibb időktől a múlt század hetvenes éveiig tartott. 2. Áttérés a nemesített nyúlfajták ketreces tartására. 3. Az ésszerű házinyúltenyésztés korszaka kisüzemi jelleggel. Gazdasági szempontból a hús- és gereznatermelés került előtérbe. Ez a korszák a második világháborúig tartott. 4. A második világháborút követő időszak, amikor már az első nagyüzemi tenyésztő telepek is kialakultak. A háziasítás hatása legfeltűnőbben a házinyulak testsúlyának növekedésében és a szőr? zet sokszínűségében jutott kifejezésre. AMIT A NYÜLRÖL TUDNI KELL A nyúl a környezettel szemben igényes. Alkalmazkodóképessége viszonylag gyenge, ezért a tartás helyének, a takarmánynak és a hőmérsékletnek a hirtelen változása súlyos megterhelést jelent számára. Nem árt, ha a nyúlászok erről sem feledkeznek meg. Ezt a kedvezőtlen hatást például azzal is ellensúlyozhatjuk, ha az anyákat tesszük a bakok ketrerelatív páratartalma 65—70 százaléknál ne legyen magasabb. A nyúl testhőmérséklete 39,5 C-fok, szívverése pedig 120— 150 percenként. Szaglása fejlett, fiókáit is ennek alapján ismeri fel. Az új fészekbe tett idegen fióka azonban egy óra alatt felveszi társai szagát, az anyanyúl ekkor már nem képes megkülönböztetni sajátjaitól. A nyúl orra bonyolult felépítésű. A rekeszes, kacskaringós, több helyen kiöblösödött orrjárat tökéletesen megszűri ugyan a levegőt, ám a benne levő pqr — a takarmányé is — izgatja a nyálkahártyáját. A hurutos nyálkahártyán a kórokozók nagyon könnyen megtelepedhetnek. Ezért nagyon fontos a takarmány porrészeinek a kirostálása és a levegő tisztasága, Hallása, látása igen jó, éjjel is élénk, táplálkozik, lát. Gyomши Miiraenkmek. ra együregű, összetett, erősen tágulékony, A megrágott, nyállal keveredett takarmány több órán át a gyomorban marad. Eközben savat és fehérjebontó enzimet tartalmazó gyomornedvvel keveredik. Elegendő sósav csak akkor képződik a gyomorban, ha a nyúl folyamatosan sóhoz jut, ezért nyalósóról is mindig gondoskodjunk. Az elfogyasztott takarmány csak a belek felé képes vándorolni, azaz a nyúl nem tud hányni. Ez is indokolja, hogy csak egészséges, a nyúl igényeinek megfelelő takarmányokat etessünk. Bélcsatornája négy-hat méter hosszú. A vékonybélben bontódnak' le ü fehérjék, a szénhidrátok és • zsírnemű anyagok, amelyek a bél bolyhain keresztül szívódnak fel. Ha a bél gyulladt, a kokcidiózis vagy más betegség károsítása miatt sérült, a felszívódás tökéletlenné válik. Á vékonybél a vastagbélben folytatódik, itt a baktériumok bontják le a takarmány rostanyagát, s egyúttal az állat számára nélkülözhetetlen vitaminokat is termelnek. A nyúltartónak tudnia kell, hogy a baktériumölő gyógyszerek a nyúl belében levő nélkülözhetetlen baktériumokat is elpusztítják, e szerek használatával tehát igen óvatosan kell bánni. Hasonlóképpen van ez a széntabletták adagolásával is. Az emésztési rendellenességek megszüntetése céljából adagolt szén ugyanis nemcsak a káros anyagokat,hanem például a vitaminokat is leköti, s ezáltal a takarmánnyal szervezetbe jutó vitamint a nyúl nem tudja hasznosítani. A nyúl nagy méretű vakbele renyhe mozgású, s a rostszegény takarmány etetésekor pangás, bélbántalom és felfúvódás fordulhat elő. Az ipari keveréktakarmányok mellett ezért is indokolt a széna etetése. A csak táphoz jutó nyúl nemcsak fogainak koptatása céljából rágja meg a ketrec farészeit, a rágófát, hanem azért is, mert cellulózra van szüksége. Ä nyúl egy-két napi éhezés? elvisel, a 100—110 órai koplaltatás azonban már pusztulását' okozza. Szervezetének nagy -része víz. A 15 napos nyúlembrló 91,5, a kifejlett nyúl teste pedig 58—71 százalék vizet tartalmaz. Vízre van szüksége a takarmány feltárásáhoaj a vehém építéséhez és a te) termeléséhez, ezért elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű ivóvízről rendszeresen gondoskodjunk. A nyúltenyésztők ne fele3- kezzenek meg a kíméletes bánásmódról sem. A nyulakať gyakorta kell kézbe venni- Soha ne a fülénél fogva emeljük ki őket — különösen a súlyosabbakat —, mert a fül tartószalagjai, idegszálai megszakadhatnak, lógó fülű lesz az állatj sőt meg is bénulhat. Inkább a háta bőrénél fogjuk meg a nyulat úgy, hogy a másik kezünket helyezzük a teste alá. Sok nyulász — talán a felvásárlóhelyeken tanulta — dobálja a nyulakat. Sok a gorombán harapós, karm'olós bak, káros tulajdonságaikban bizonyára a tenyésztőnek is része van. PDHA MARCII
