Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-10-07 / 40. szám

6 SZABAD FÖLDMŰVES 1978. 7/ Tanultak a történtekből tápunk olvasói bizonyára emlé­keznek még a „Más ikárán tanul az okos“ című cikkemre, amelyet az 1976—77-es év bajnoki küzdel­meinek tavaszi fordulója során ír­tam az Okoličná na Ostrove—Du­­lovce mérkőzést követően. Az emlí­tett írásban hivatkoztam az SZTSZ JB mellett működő labdarúgó-szö­vetség fegyelmi bizottságának dön­tésére, amelyet az ekeli labdarú­gók sportszerűtlensége — a játék­vezető tettleges bántalmazása — után hozott. A fegyelmi bizottság döntése — a járási bajnokság II. osztályából való kizárás — látszat­ra túl szigorúnak tűnt, de mérle­gelve a sportszerűtlenség súlyossá­gát, a döntést helyesnek és idősze­rűnek kell tekinteni. Vajon mi a helyzet ma? Erre vártam választ, amikor fölkerestem Oilári Vidor elvtársat, az ekell sportszervezet elnökét. Megtudtam, hogy a sajnálatos eset után a sport­­szervezet vezetősége olyan Intézke­déseket foganatosított, melyek a jövőben kizárják a hasonló sport­szerűtlenségek előfordulását. Elbe­szélgettek a játékosokkal Is, akik megígérték, hogy mindent meg­tesznek annak érdekében, hogy is­mét feljussanak а II. osztályba. A vezetőség minden előfeltételt meg­teremtett ennek érdekében. A kö­zös munka gyümölcsözőnek bizo­nyult, mert nemcsak a bajnokságot nyerte meg a csapat, hanem a sportszerűségl versenyben is első helyen végzett. A játékosok által elért siker egyik részese Csicsai Sándor edző, aki tudását Igyekszik átadni a fia­taloknak. Sikerben az alábbi játé­kosok osztoznak: Vida Gábor, Веке József, Lelkes Béla, Csépi Nándor, Filkó Ottó, Susík Zoltán, Szabó Já­nos, Kacz István, Paksi János, Házi Mihály, Csontó László, Szigeti Ká­roly és Horváth Ferenc. A járási labdarúgó-szövetség elnöksége ha­tálytalanította Fekete Zsigmond játékjogának felfüggesztését, s az őszi idénytől kezdve már ő is sze­repelhet. Bízunk abban, hogy a já­tékosok — a tanulságoák levonása után — józan megfontoltságot ta­núsítanak és sportszerű eszközök­kel fognak továbbra is küzdeni a bajnoki pontokért. A sportszervezet vezetősége törő­dik az utánpótlás nevelésével is, amit az is bizonyít, hogy a jelenle­gi bajnoki idény során egy ifi-csa­patot nevezett be a járási bajnok­ság II. osztályába. Az ifik nevelé­séről Szendi János edző gondosko­dik. Amint már fenteblj említettem, a sportszervezet vezetősége — 01- léri Vidor elnök, Haxer Péter, Hor­váth József, Diósi Tibor, Szendi Já­nos, Farkas Tibor, Susík László, Török Tivadar és Farkas György — a feladata magaslatán áll, ezzel magyarázható a válságos időszak áthidalása is. A beszélgetés alkalmával meg­tudtam, hogy a közös szövetkezet vezetősége Nagy László elnökkel az élen, teljesen díjtalanul bocsát­ja a sportolók rendelkezésére az autóbuszát és a vashulladékból be­folyó összeget pedig felszerelések biztosítására fordítják. összegezve az elmondottakat, bátran állíthatjuk, hogy az ekeli példa szemléltetően bizonyítja, hogy pártos hozzáállással nincs vesztett ügy, s nem kell mindjárt a „rozsba hajítani a fegyvert!“ Az ekeli sportfejlődés jelenleg jó ke­zekben van és ez mindnyájunkat bizalommal tölt el. Andriskin József Az élvonalban Vasa Pál komárnói (Komárom) játékvezető hat évvel ezelőtt in­dult el a játékvezetés rögös útján. Az előmenetelt illetően nem táplált hiú reményeket, mert tisztában volt azzal, hogy az érvényesülés­hez a tudás, fizikai felkészülés és a tárgyilagos játékvezetés elenged­hetetlen követelmény. Nem lehet oka panaszra, mert az eltelt hat esztendőt sikerek fémjelzik. Min­den év egy-egy felfelé vezető lép­csőfokot jelentett pályafutásában. Ezzel pedig kevés játékvezető di­csekedhet. A gyors előrelépést tu­dásának, fizikai felkészültségének, s a zöld gyepen hozott határozott, szigorú, de tárgyilagos ítéleteinek köszönheti. Vass Pál játékvezetői tevékeny­ségét értékelték s javasolták, hogy a Szlovák Nemzeti Ligában vezes­sen mérkőzéseket. A „tűzkeresztsé­gen“ a Žilina—Považská Bystrica mérkőzésen esett át, melyen a ven­dégek 1:4 arányú győzelmet arat­tak. A mérkőzés sportszerű kere­tek között zajlott le, ami a jövőbeni játékvezetés szempontjából nem közömbös számára. Az elmúlt hat év alatt Vass Pál közel 300 mérkőzést vezetett és ugyanannyin vett részt mint part­jelző. Minden mérkőzésre igyekszik a lehető legjobban felkészülni és azzal a szándékkal indítja útnak a labdát, hogy az általa vezetett mérkőzés sportszerű legyen. A já­tékszabályokat betartatja, mert tisztában van azzal, hogy csak így szerezhet tekintélyt magának. A „fenegyerekekkel“ szemben szigo­rú, de mindig megfontoltan ítél. Előbb jó szóval igyekszik a játé­kosra hatni, de ha az nem hasz­nál, az illető játékidő alatt kény­telen elhagyni a pályát. A. J. Az Ipolysági vegyeskar. * Énekelve -kultúrát terjeszteni Az ország kisebb-nagyobb váró* ** saiban és falvaiban alig van ünnepély énekkar, vagy éneklő cső* port fellépése nélkül. A csehszlovát kiai magyar kórusmozgalom fejlődé* sét mind nagyobb felelősségtudattal és hozzáértéssel főleg a CSEMADOK- szervezetek irányítják. Az időnkénti értékelés azonban arra figyelmeztet, hogy noha a zenei életet igen sok ki­váló kórus tevékenysége színezi, az alapoknál mégis több helyen baj van. Az egyik helyen a szakmai színvonal alacsony volta, a vezetés következet­lensége, az anyagi támogatás szűkös­sége okoz gondot, másutt az énekkar feladatainak téves értelmezése nehe­zíti meg a kórusok munkáját. Ellentmondásos tehát a helyzet. Ezt a következtetést vonhattuk le abból a beszélgetésből is, melyet Pásztor La­jossal, a CSEMADOK Levicei (Léva) Járási Bizottságának titkárával foly­tattunk. TÍZ ÉV TÄVLATA Tíz évvel ezelőtt kezdett fellendülni a járás énekkari mozgalma. Három kórusunk — a lévai, šahyi (Ipolyság) és az ipolyszakállasi — tevékenyke­dett eredményesen. — Mi volt akkor a mozgatóerő? — Egyrészt az, hogy olyan emberek kerültek a járásban a kórusmozgalom élére, akik szerették a munkájukat, s mindennap szükségletüknek tartot­ták a kultúrát. Másrészt döntő hatá­súnak bizonyult a Csehszlovákiai Ma­gyar Tanítók Központi Énekkarának megalakulása. Akik itt énekeltek és énekelnek, sokat tanulhattak tőlük. Hogy mást ne említsek, Vass Lajostól. Persze mindehhez az is hozzájárult, hogy az énekkarok vezetői és karna­gyai rövidebb és hosszabb időtartamú tanfolyamokon vettek részt. — Miben nyilvánulnak meg napjaik ellentmondásai? — Mindenekelőtt abban, hogy éppen a járási székhelyen, Léván nem sike­rül újból összehozni egy énekkart. Pe­dig a három évvel ezelőtt megszűnt lévai énekkar több mint félévszázados múltra tekintett vissza. Alakulása egy­beesett a munkáskórusok ténykedésé­vel, nehéz körülmények között végez­te — annak idején — a munkáját, de a szépre szomjazó munkásközönség A felszóla­lások Nemcsak a parlamentben vannak felszólalások, de néha a színházban is. Ez akkor esik meg, amikor a néző annyira beleélt magát a látványba, az élménybe, hogy tetszésében, vagy nemtetszésében hangosan felkiált, fel­szól a színpadra. Persze van kellemet­len felszólalás is. Például egyszer az egyik színész­nőnk kicsit tájszólással mondta ki azt a szót, hogy tea, mire az első sorból valaki halkan felszólt, hogy „nem teja, hanem tea“. De azért legtöbbször humorosak ezek a felszólalások. Hamarjában el is mondanék kettőt. Az Ármány és szerelemben, a darab végén az agyon­­kínzott, megalázott szerelmespár meg­mérgezi magát és haldokolva búcsúz­­kodnak egymástól. Schiller gyönyörű szaval hangzanak az egyik vidéki elő­adáson, s Margitka szépen játssza a haldoklási jelenetet. Peregnek a köny­­nyek, szipog a nézőtér. Egyszer csak Margitka — szerepe szerint — abba­hagyja a szöveget és vonaglanl kezd a méreg okozta görcsöktől. Ezt már nem bírja elviselni egy néni az első sorban, és síró hangon felkiált a szín­padra: „Halj már meg, te szegény!" Azzal hangosan sírni kezd. Persze a felocsúdó közönség hangos kacagás­sal reagál az őszinte, de nem oda való felkiáltásra. A másik eset velem történt meg az Éjféli mise című drámában. Az egyik jelenetben a partnernőm, aki a felesé­gemet játszotta, arcon vágott. A szín­házi pofonnak van egy jól kipróbált fajtája, amit a nyakra adunk egy­másnak, s így a pofon elcsattan, de nem fáj. Persze ezt ügyesen kell csi­nálni, hogy a közönség ne vegye ész­re. Ezért én arccal voltam állítva a nézőknek, feleségem, illetve partner­­nőm, háttal. Ennek ez a technikája Az egyik előadáson a kolléganőm lá­ba alatt megcsúszott a szőnyeg, meg­billent és olyan eredeti csattanós po­font kaptam tőle, hogy még az áll­kapcsom is kiugrott. Ráadásul a szem­üvegem is eltört, és az üveg legurult a nézők közé. Dermedt csend követte a csattanást, mindenki várta, hogy mi lesz. Erre a nagy csendben egy bácsi megjegyezte: „NNE, ez a tied!" A közönség nevethetett, én nem. De napokig nyilallt az oldalam a ki nem robbant nevetéstől. Aztán még mond­ják, hogy könnyű a színészeknek. t Sipuss Ernő mindenhol áhítattal és megértéssel fogadta fellépéseit. Sajnos az ipolyszakállasi énekkar is a lévaiak példáját követte, s napjaink­ban egyetlen vegyeskar, az Ipolysági maradt meg hírmondónak. Szerencsére a fiatalokkal — az is­kolák révén — jobban állunk. A lévai óvónőképzőben, a želiezovcei (Zseliz) gimnáziumban, a zbrojnikyi (Fegyver­nek) és a Pláštovcei (Palást) Alap­fokú Kilencéves Iskolában működnek énekkarok. Az iskolai énekkarok tény­kedésében is fennáll az ellentmondás. Több éves türelmes munkára van szükség, míg a diákkórusok tagjai összeszoknak. Az iskola padjaiból ki­kerülve viszont kárba vész a pedagó­gusok több éves, valójában dicséretes igyekezeté. AMÍG TART A LELKESEDÉS A gyakorlatban többször bebizonyo­sodott, hogy az énekkarok sikere, vagy bukása a karnagy.és a tagság meggyőződésén alapszik. Az énekka­rokban kialakult szervezeti keretek — karnagy, vezetőség — olyan lég­kört teremthetnek, amelyben a munka tervezése és megvalósítása, az ének­kar kisebb-nagyobb gondjainak meg­oldása valóban kollektív tevékenység. Ebben a közösségben jól helyezkedhet el a karnagy, aki ha valóban ráter­mett, betöltheti az énekkar szellemi irányítójának szerepét. — Ügyért lelkesedni tudó vezetők­re, cselekvő ikórustagokra van szük­ség. Ez aranyszabály! Sokat beszélünk róla közgyűléseken, évfordulókon, de aztán fátylat borítunk rá. A CSEMA­­DOK-alapszervezetekben valóban el kellene jutni ennek a gyakorlati felis­meréséhez. Lépten-nyomon tapasztal­hatjuk, hogy az egyéneken múlik a sikeres munka. Számtalan olyan falut tudnék példaként felhozni, ahol har­minc-negyven ember is kész lenne énekelni, ha lenne, aki foglalkozna velük. Eddig is csak a lelkes, önfelál­dozó embereikre építhettünk. Eredmé­nyes munka folyt, amíg tartott az ő lelkesedésük. — Mi a helyzet az éneklő csopor­tokkal? — Ez a munka nem igényel olyan szakértelmet, mint a kórusvezetés, ezért az éneklést szerető emberek ma­guk is képesek összehozni egy-egy csoportot. A lévaiak, nagyölvediek, kétyiek, tesmagiak, nagytúriak, ga­­raingyörgyiek — hogy csak párat em­lítsek — szerepelnek a legeredménye­sebben. Közös törekvésük az, hogy az előadott művekkel önmaguknak és a közönségnek mindig nyújtsanak vala­mit, ami a ma embere számára érde­kes, gondolatébresztő — egyúttal szó­rakoztató és élvezetes is. Az éneklő csoportjaink műsorában lehet leginkább a hagyományok ápo­lását felfedezni. Az anyagot maguk gyűjtik, s ma már olyan éleslátásra tettek szert, hogy maguk is képesek megítélni és összegyűjteni népdalha­gyományaink gyöngyszemeit. Legin­kább olyan népdalokat tűznek műso­rukra, amikhez megvan az eszköztá­ruk, pontosabban az előadókészségük. Előadásmódjuk szenvedélyességének, a belső meggyőződésnek köszönve a legfontosabb közlések hangsúlya még olyankor is célba talál, ha a hang, amelyen a dal megszólal, nem a leg­műveltebb. — Összegezve: A jövőre nézve mi­lyenek a kilátások? — A fentiekben említettek miatt pontos tervekről nem beszélhetek. Ha lesznek önfeláldozó embereink, lesz­nek énekkaraink is. Sok olyan kultúr­­társra lenne szükségünk, mint Kovács Magdolna és Dr. Blaskó László — az Ipolysági énekkar karnagya és vezető­je —, vagy Tóth Istvánná, Imre Lász­­lóné, Szeréna Sándorné, Bartos Lajus, Tóth Géza, Ivanics János, Szalai Pál, az éneklő csoportok és diákkőrusolt vezetői. A lévai járásban az ötvenegy CSE­­MADOK-szervezet több mint hétezer tagot számlál. A CSEMADOK-szerveze­­tekkel együtt a járás énekkarainál is „névsorolvasást“ tartottunk. Valljuk be őszintén, hogy nagyon elszomorító listához jutottunk. „Ha lesznek önfeláldozó embereink, lesznek énekkaraink is.“ „Eddig is csak a lelkes, önfeláldozó emberekre számíthattunk“ — visszhangzanak Pásztor elvtárs szavai. A romantikához, amelyet mai éle­tünkből némely fiatal hiányol, nem utolsósorban ezen a művelődési és cselekvési égységen át lehet eljutni. Énekelni, kultúrát terjeszteni és ön­magunk műveltségét gyarapítani, em­berekhez eljutni, és emberebb ember­ré válni, dalolni és cselekedni — ezt kívánják a járás kórushagyományai. CSIBA LÄSZLÖ A bratislavai Pihenés és Kultúra Parkjában október 7—12 között rendezik meg a sport és turisztikai felszerelések, eszközök, nemzetközi kiállítását. Fotó: .—ti—<

Next

/
Oldalképek
Tartalom