Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-09-30 / 39. szám

1978. szeptember 30., .SZABAD FÖLDMŰVES, Politikánk mindig a békepolitika marad Leonyid Brezsnyev Bakui beszéde Leonyid Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke azerbajdzsáni körútja során nagyhatású beszédet mondott Bakuban. Értékelte a köztársaság gaz­dasági feladatainak teljesítését: az ipar elérte a 10. ötéves terv hátrale­vő három évére meghatározott színvo­nalat, a mezőgazdasági termelés pe­dig a 8. ötéves tervidőszakhoz viszo­nyítva csaknem a felével nagyobbo­dott. Az állattenyésztési sikerek azon­ban elmaradnak a növénytermesztési sikerek mögött. Brezsnyev elvtárs bí­rálta, hogy a legjobb minőségű ter­mékek részaránya csak 8,2 százalék, tehát lényegesen kisebb az országos átlagnál. A pártfőtitkár beszéde terjedelmes részében időszerű külpolitikai kérdé­sekkel foglalkozott. Méltatta a test­vérpártok vezetői krími találkozójá­nak jelentőségét. „Az élet új kérdése­ket vet fel, amelyekről tanácskozni kell, s amelyeket meg kell oldani. Ezt tartjuk' az egyik legfontosabb pártfel­adatnak. Hiszen legközelebbi bará­tainkkal, szövetségeseinkkel és a kö­zös kommunista célokért küzdő fegy­vertársakkal ápolt kapcsolatokról van szó.“ A továbbiakban kiemelte: „Nagy­ra értékeljük az állapotok koordinálá­sának olyan formáját, mint amilyenek a kétodalú találkozók, melyek hozzá­segítenek a közös irányvonal megha­tározásához, amelyet a Varsói Szerző­dés tagállamai a Politikai Tanácskozó Testület ülésén készítenek elő.“ Brezsnyev elvtárs ezután az impe­rialista körök mesterkedései okozta bonyolult nemzetközi helyzetről szó­lott. A NATO-tanács washingtoni ülé­se a lázas fegyverkezés újabb fordu­lóját hirdette meg a következő tíz év­re. Ez teljesen lerántja a leplet az állítólagos „katonai veszély“ körüli kampány szervezőinek valódi céljai­­ról.A pártfőtitkár rámutatott arra, az imperialista országok arra töreked­nek, hogy katonai fölénybe kerülje­nek a szocialista országokkal szem­ben. A stratégiai támadó fegyverek korlátozására vonatkozó második szovjet—amerikai szerződés megköté­se az Egyesült Államokban nyilván nem felel meg azoknak, akik nem óhajtják a tartós békét és a kölcsö­nösen előnyös együttműködést, hanem a hidegháború új szakaszát akarják elindítani, hangoztatta Brezsnyev elv­­társ. Hasonló célt tulajdonított a szovjet vezető annak a propagandakampány­nak is, amelyet szovjet bíróságok el­járását követően indítottak egyes nyu­gati országokban. „Ez közvetlen kísér­let belügyeinkbe való beavatkozásra, amely súlyosan sérti a helsinki záró­okmány szellemét és szövegét“, szö­gezte le kereken a pártfőtitkár. Brezsnyev elvtárs vádolta az Egye­sült Államokat, hogy koholt ürüggyel fékezi a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését, sőt kész szerződéseket és megállapodásokat is felbontott. „Ügy tűnik, bizonyos befolyásos ame­rikai körök tudatosan provokálják a Szovjetuniót és igyekeznek a helyze­tet minél inkább kiélezni. A szovjet állam jogai és érdekei elleni támadá­sokat határozottan visszaverjük és nem hagyjuk magunkat provokálni“' szögezte le határozottan Leonyid Brezsnyev. „A tőkésországok, köztük az Egye­sült Államok irányában folytatott poli­tikánk mindenkor a béke, és a békés együttműködés politikája volt és az is marad“, jelentette ki a szovjet ál­lamfő. Külpolitikánk alapvető felada­tának tartjuk a lázas fegyverkezés megszüntetését, a béke megszilárdítá­sát, és a népek biztonságának szava­tolását. Ügy véljük, minden államnak, kicsinek vagy nagynak, atomfegyver­rel rendelkezőnek vagy nem rendel­kezőnek egyaránt joga van szavatolt biztonságra. Brezsnyev elvtárs a tartós béke biz­tosítását szolgáló feladatok között említette a közel-keleti válság igazsá­gos és békés rendezését. E térség je­lenlegi helyzetét továbbra is bonyo­lultnak és válságosnak minősítette. Izrael és támogatói ugyanis figyelmen kívül hagyják az arabok törvényes jogait és érdekeit. Izrael fegyverrel vagy diplomáciailag rá akarja kény­szeríteni akaratát az arabokra. A Camp David-i különmegállapodással kapcsolatban kijelentette, hogy ez a kapituláció méginkább kiélezi a közel­­keleti helyzetet. Izrael és Egyiptom új arabellenes szövetségéről van szó, amelyet Washington aktívan támogat. Leonyid Brezsnyev ismét síkraszállt a közel-keleti kérdés valamennyi ér­dekelt fél részvételével történő komp­­plex rendezése mellett. Harmincharmadszor Hagyományos szokás szerint szeptember 3. keddjén megnyílt az ENSZ Közgyűlésének immár 33. ülésszaka. Az elmúlt időszakot és megvitatandó kérdéseket főtitkári jelentés foglalta össze, melyet sajtóértekezletén Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár behatóan ismertetett. Melyek azok a fő kérdések, amelyek az idei ülésszak tanácskozásainak tartalmát meghatározzák? Mindenekelőtt a leszerelés kérdése, amely a nyári rendkívüli ülésszak eredményeit tekintve új megvilágításban kerül napirendre, továbbá a kelet-nyugati kapcsolatok további javításának kérdése, különös tekintettel a szovjet—amerikai viszony alakulására és a SALT-II. szerződés megkötésének kirajzolódó lehetőségeire, a közel-keleti kérdés a Camp David-i megállapodás fényében stb. A világszervezet közgyűlése 33. ülésszakának elnökévé Aguirre kolumbiai külügyminisztert választották meg. A különféle bizottságok és segédszervek megválasztása után sor kerül a hagyományos általános vitára, amelyben az egyes tagállamok kormányfői vagy külügyminiszterei fejtik ki kormányuk álláspontját a napirendre tűzött kérdésekkel kapcsolatban. Eddig 142 kül­dött szerepel a felszólalók névsorában. A világszervezet további taggal bő­vült: a brit fennhatóság alól felszabadult Salamon-szigetekkel együtt már 150 tagja van az ENSZ-nek. (1) VÉRROKONSÄG Az észak-írorszá­gi Long Kesh-i hír­hedt koncentrációs tábor foglyai az Emberi Jogok Eu­rópai Bizottságához fordultak azzal a panasszal, hogy Anglia nem tartja be az emberi jogok védelmére vonat­kozó megállapo­dást. Szinte egyidő­­ben jelentette be a PFSZ, hogy ötezer arab személy, kar­ra és nemre való tekintet nélkül, sínylődik izraeli börtönökben (Lap­hírek). (Borisz Jefimov rajza) Az egyiptomi elnököt „nemzeti ** hősként“ ünnepük Kairóban. Már mint a katonaköteles fiatalok, a közeli leszerelésben reménykedő ka­tonák és a lakosságnak öntudatlanabb része, melyet a látszat könnyen meg­téveszt. Blaszfemlkus ostobaság Egyip­tom vagy Camp David hősének tartani azt a vezetőt, aki meghazudtolta ön­magát, eleve megszegte ígéreteit és szinte politikája logikájából kifolyó­lag eljutott árulása tetőpontjára. Camp David harmadik szereplője, a főszereplő, aki a bábokat mozgatta, elégedetten mosolyog: ki vitathatná el tőle a béketeremtő jelzőt. Hisz takti­kája nem is vezethetett volna más eredményhez: összezárta partnereit: most pedig addig tárgyaltok és al­kusztok, amíg nem születik valami al­ku, amellyel a világ színe elé léphe­tünk. Tehát eredmény mindenáron, még akkor is, ha csak látszatered­mény. így tehát elmondhatjuk, vajúd­tak a hegyek és kisegér született. A Camp Davidi kéthetes hármas ta­lálkozón nyélbe ütött két megállapo­dás: 1. A közel-keleti béke keretmeg­állapodása, 2. Az egyiptom és Izrael közötti békeszerződés megkötéséről rendelkező ikeretmegállapodás gyakor­lati érvényesülését tekintve nem más, mint Egyiptom különbékéje Izraellel. Jogos a -kérdés: hol van a többi arab fél, a közel-keleti békében érdekelt valamennyi ország, miért hagyták ki a rendezésből a palesztinai arabokat? Ma már a napnál is világosabb: Szadat a Camp David-i okmányok for­májában lényegében Begin izraeli kormányfő nem is olyan régen beter­jesztett 26 pontos ultimátumát fogad­ta el, amelyet akkoriban mint teljesít­­hetetlent elutasított. Időközben „meg­puhult“ volna? Hisz amikor tavaly novemberben az izraeli parlamentben ismert „békekezdeményező“ látogatá­sakor felszólalt, a kérdést úgy állítot­ta be, hogy nem akar különbékét kötni, mert ez nem felel meg Egyip­tom politikájának“. És most? Szadat egyszerűen kifelejtette a rendezésből a palesztinai arabokat, a helyzet ren­dezetlenségétől leginkább sújtott felet, továbbá nem tiltakozott a Gázai-öve-Csak Begin nyert... zet további izraeli megszállása ellen. Sőt, az is lehetséges, hogy az ötéves időszakra tervezett fokozatos rende­zés után is megmarad az izraeli ka­tonai jelenlét a Gázai-övezetben és Ciszjordániában. Begintől csak olyan értelemben lehetett a szó szoros ér­telmében kicsikarni ígéretet, hogy a mostani időszakra függesztik fel az elfoglalt arab területek kolonializálá­­sát, de a szerződésnek három hóna­pon belül tervezett aláírása után foly­tathatják a kérdéses területek betele­pítését. Aki szelet vet, vihart arat — ez a régi közmondás Jellemzi, méghozzá találóan kirajzolja Szadat helyzetét. Mit sem változtat ezen, hogy Kairó­ban tömegek ünnepelték a hazatérő államfőt. A manipulációnak többféle formája van, kezdve tömegpszichózis előidézésével. Komoly tény azonban, hogy Szadatnak már a második kül­ügyminisztere fejezte ki lemondásá­val, ellenzi az államfő kapituláns po­litikáját, amely most már elérte az árulás végső határát. Az arab világot nagyon felháborí­totta Szadat kapitulálása. Damaszkusz­ba n nyomban összeült a „szilárdság frontját“ alkotó államok képviselőinek értkezleté, hogy megvitassa a Camp David utáni teendőket, a visszavágást Szadat árulására. Az arab államok ál­talában fenntartásokkal fogadták az ún. rendezést, s ezért nem kis fel­adat hárul Cyrus Vance-re, Carter el­nök külügyminiszterére, hogy köze­lebbről „megvilágítsa“ nekik a Camp David-i rendezés elveit és gyakorlati kilátásait és finoman megtörje eset­leges ellenállásukat. Husszein jordá­­niai király esetében ez sikerült is; bár a király hangoztatja, hogy nem tar­tozik az egyezmény elvetői közé, azért bizonyos fenntartásai továbbra is van­nak. Sz id-Arábia uralkodója kezdet­ben tán . gáttá Camp David szellemét, most czonban — nyilván az arabok tömegreagálásának láttán — határo­zott fenntartásokkal él a megállapo­dás hatásosságát és igazságosságát illetően. A legérdekeltebbek egyike, a Pa­lesztinai Felszabadítási Front kereken elutasította a Camp David-1 külön­­megállapodást. Jasszer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke nyi­latkozatában kijelentette, hogy a Camp David-i „elgondolás feltételezi a pa­lesztinai ellenállási mozgalom politi­kai és katonai erőinek felszámolását, feltételezi továbbá, hogy megsemmi­sítő csapást mérjenek a haladó nem­zeti erőkre az egész térségben“. Meir Vilner, az Izraeli Kommunista Párt főtitkára megkérdőjelezte, való­ban békét jelent-e az, ami Camp Da« vidben történt. „A tapasztalat ugyan­is arról tanúskodik, hogy a kétoldalú részleges megoldások nem csökkentik a feszültséget és a háborús veszélyt.“ Végül felvetődik a kérdés, mire volť jő Camp David? Bár az Izraeli szélső jobboldal azzal vádolja Beglnt, hogy „túl messzire ment az Egyiptomnak tett engedményekben (!)“, Camp Dá­vidból elsősorban Beglnnek volt hasz­na. Carter sem önzetlenül közvetített, mert kirajzolódott a közel-keleti ame­rikai katonai jelenlét távlata. Szadat mindenképpen vesztett. A kérdés ér­demleges rendezésének egyetlen jár­ható útja csakis a genfi értekezlet, amelyen teljes joggal ott lehetnének a palesztinai nép törvényes képviselői is. —őr—I A maóizmus igazi arca (II.) Veszélyben az ázsiai népek Az amerikai imperialisták 1953-ig tartó 'koreai intervenciója idején a kínai népi felszabadító hadsereg szá­mottevő alakulatai harcoltak a koreai hadszíntéren. Nagy haditetteket vittek véghez s ezért dicsfény övezte őket. A nép rokonszenvétől és hálájától kí­sérve tettek eleget internacionalista kötelességüknek. A két ország kap­csolatai azóta is zavartalanul fejlőd­tek. Peking kétségtelenül befolyással volt Phenjan politikájára, azonban a népi Korea bizonyos szinten továbbra Is ápolta kapcsolatait a szocialista testvérországokkal, melyek támogatá­sát élvezi főcéljának — az ország új­raegyesítésének kérdésében. Kína — a segítőkész ázsiai testvér illúziójának keltése azonban csak a maóisták propagandafogása volt. Pe­king már abban az időben hosszú távlatú terveket szőtt ázsiai hegemó­niájának megteremtésére. Mint emlí­tettük, 14 országgal szemben támasz­tott területi követeléseket. Az első logikus kérdés: miért és minek? Hisz Kína roppant nagy területű birodalom, s bár túlnépesedett ország, lakossága úgy oszlik meg, hogy óriási területek lakatlanok maradtak. Világossá vált, hogy a területi kérdés Peking politi­kájában a politikai zsarolás eszköze. Kezdetben valamelyest bátortalanul, később azonban nagyobb önbizalom­mal a Szovjetunióval szemben Is meg­próbálta alkalmazni gálád taktikáját, de semmire sem ment vele. A kínai gyakorlat velejárója, hogy Időnként különös történelmi térképek tűnnek fel a lapokban, tudományos folyóira­tokban, melyek mai szuverén államo­kat Kína részeként tüntetnek fel. Pe­king utasítására „tudományos“ hami­sításokat követnek el, hogy érveket gyártsanak területi követeléseik „alá­támasztására“. Ennek a politikai gya­korlatnak a legújabb példája volt a Szenkaku-szigetek körül februárban kirobbant kínai-japán viszály. A Ke­­letl-Klnai-tengerben elterülő sziget­­csoportot 1884-ben japánok fedezték fel s a szigetek 1895-től japán felség­­területet alkottak. Peking most azt állítja, hogy a szigetek az 1894—95-ös kínai-japán háború után kerültek más területekkel együtt Japánhoz, s mivel Tokié a potsdami egyezményben le­mondott Tajvanról (Formozáról), ez­zel a többi állítólagos kínai területről is lemondott. Ez a kínai értelmezés. Pekínget azonban különösen azért ér­dekli a szigetcsoport, mert kontinen­tális részén olajlelőhelyeket fedeztek fel. A viszály egyelőre' elcsitult, s na­gyon valószínűnek látszik, hogy a Szenkaku-szigetek körüli hűhó Peking eszköze volt Japán megfélelmltősére, hogy kormánya Írja alá a minden két­séget kizáróan Kína által diktált ja­pán-kínai béke- és barátsági szerző­dést, mely szovjetellenes kitételeket tartalmaz. Az egész haladó világ nagy lelkese­déssel fogadta a hős vietnami nép győzelmét és hazája újraegyesítését a hetvenes évek elején. Pekingnek ter­vei voltak Vietnammal, de egyelőre várt. Először a közvetlen konfrontá­ciót kerülve Kambodzsa útján próbál­ta gátolni Vietnam újjáépítési törek­véseit. A Pekingtől bújtogatott Phnom Penh területi követeléssel állt elő Vietnammal szemben s a kezdeti ha­tárvillongások valóságos testvérhábo­rúvá fajultak. A VSZK határozott ál­láspontját látva, Peking nyíltan a színre lépett. Megvonta minden anya­gi és műszaki támogatását Vietnamtól és hazarendelte szakembereit. Ezután következett a Vietnamban élő kínaiak körüli mesterséges viszálykeltés. Ami­kor a vietnami kormány további szo­­ciálizáló intézkedéseket léptetett élet­be a külkereskedelemben, s ez kelle­metlenül érintette a főként magánke­reskedelemmel foglalkozó, vietnami állampolgárságú kínai kereskedőket, Peking nagy hűhót csapott. Tömeges „menekülésre“ buzdította az egyéb­ként senkitől sem fenyegetett vietna­mi kínaiakat, akiket azonban, ha sike­rült átjutniuk a határon, cserben­hagyott, és embertelenséggel, majd­nem fajirtással vádolta a szocialista Vietnam hatóságait. Az ezzel kapcso­latos későbbi tárgyalásokat Is szabo­tálta, közben sorozatos incidenseket provokált a kínai—vietnami határon. A napi eseményekben ritkábban szereplő Laosz sem kerülte el Peking különös figyelmét. Háborús sorsa és hasonló problémái mind közelebb hozták Vietnamhoz. Peking befolyásá­nak eszköze az 1961. évi szerződés alapján megépített „barátság“ útháló­zat, mely esős időszakokban is járha­tó, s amely stratégiai célból épült az amerikaiakkal cinkos Lón Nol kor­mány hadserege ellen. A felszabadult Laosz azonban lemondott az út építé­sének folytatásáról és a kínai „ven­dégmunkások“ közreműködéséről. Ki­derült ugyanis, hogy az említett stra­tégiai utat nem Laosz védelmére, ha­nem messzebbmenő Indokínai terveik megvalósítása érdekében építették á kínaiak. Tervük érintette a szomszéd Thaiföldet is. A bangkoki kormány a múltban el­lenségesen viseltetett a szocialista or­szágokkal szemben, híven kiszolgálta az amerikai imperialistákat. Az utóbbi években kirobbant társadalmi nyugta­lanság, polgárháborús helyzet azon­ban az ország politikájának bizonyos átértékelésére késztette az államveze­tést. Jelenleg Krlangszak Csamanand mértékeit politikai irányzatú kormá­nya Igazgatja az országot és közeled­ni kíván a szomszéd és általában szo­cialista országokhoz. Ezt bizonyította a Pham Van Dong vietnami miniszter­elnök és Bhumibol thaiföldi király kö­zelmúltban lezajlott eszmecseréjéről kiadott dokumentum. Ez leszögezte: a kétoldalú kapcsolatokat mindkét or­szág függetlenségének, területi sért­hetetlenségének tiszteletben tartása alapján kell rendezni és ápolni, tar­tózkodva az erőszaktól vagy erőszak­kal való fenyegetéstől. Leszögezték: Délkelet-Azsia legyen a béke, a füg­getlenség, a szabadság és a semleges­ség övezete. Ez pedig egyöntetű állás­­foglalás a békés együttműködés, kü­lönböző társadalmi rendszerű orszá­gok békés egymás mellett élése mel­lett, ami sehogyan sem vág Peking terveibe. Szöges ellentétben van ezzel a bangkoki kínai nagykövetnek az a ki­jelentése, amelyben Teng Hsziao-ping miniszterelnök-helyettes látogatásénak küszöbén felszólította a thaiföldi kí­naiakat, segítsék elő Peking politikai Irányvonalának megvalósítását, és szi­dalmakkal árasztotta el a thaiföldi kormány iránt lojális „egységbontó, szakadár kisebbséget“. Peking hasonló körmönfont taktikát alkalmaz más ázsiai országokban is. Például a gazdasági nehézségekkel küszködő Burmában, mely négy köz­társaságból és egy autonóm területből állő szövetségi állam, egyes kisebbsé­gek szakadár törekvéseinek támogatá­sával, sőt kezdeményező szervezésé­vel tör a haladó politikát folytató ü Ne Win kormányának megdöntésé­re, hivatalosan azonban nagy „barát­ságot“ tanúsít iránta. Közben kínai befolyás alatt álló önálló kacsin és karén államot szervez, Illetve ennek érdekében vet be gerillákat. Ennek a politikának a szellemében tevékeny­kedik a két szakadár burmal kommu­nista párt is: a maőista Vörös Zászló Burmái Kommunista Párt és a trookis­­ta Fehér Zászló Burmal Kommunista Párt is, hogy aláássák az élcsapat szerepét betöltő Burmal Szocialista Program Párt vezető szerepét és az államszövetség önállóságát. Lőrincz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom