Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-07-08 / 27. szám

-L 1Я78. július 8. .SZABAD FÖLDMŰVES. Az együttműködés tökéletesítésé­vel magasabb célokért Bukarestben közleményt adtak ki a KGST XXXII. ülésszakának a múlt hé­ten befejezett tanácskozásairól. Az ülésszakon a tagállamok és az állan­dó megfigyelői minőségben jelen levő Jugoszlávia mellett Angola, a Koreai NDK, Etiópia, Laosz és Vietnam kül­döttségei vettek részt a tanácskozáso­kon, mint megfigyelők. A tanácskozás napirendjén a végre­hajtó bizottság beszámolója szerepelt a KGST-nek két ülésszak közötti tevé­kenységéről. Megvitatták továbbá a hosszú távú együttműködési célprog­ramok tervezeteit: a tagállamok ener­gia-, fűtőanyag- és nyersanyagszük­ségleteinek kielégítése; a KGST-tagál­­lamok mezőgazdasági és élelmiszer­­ipari együttműködésének továbbfej­lesztése, a lakosság élelmiszer-szük­ségleteinek maximális kielégítése ér­dekében; a fűtőanyag-, energia- és nyersanyag-, valamint a mezőgazda­­sági célprogramokhoz szükséges gé­pek és berendezések biztosítása, to­vábbá olyan gépipari ágazatok fej­lesztése, amelyek megteremtik a gép­ipar minőségi átalakításának bázisát. Az ülésszakon Manea Manescu román kormányfő, az RSZK küldöttségének vezetője elnökölt. Az ülésszak megvizsgálta a Vietna­mi Szocialista Köztársaság kérelmét, hogy tagja kíván lenni a KGST-nek, s egyhangúlag döntött ennek elfoga­dásáról. Az ülésszak megállapította, hogy a KGST-tagállamok biztos és di­namikus fejlődése a tőkés világ vál­ságjelenségeinek és élesedő ellenté­teinek hátterében meggyőzően szem­lélteti a szocialista országok társadal­mi és politikái rendszerének előnyeit, kölcsönös együttműködésük hatékony­ságát. A KGST-tagállamok között tovább fejlődik és mélyül a szakosítás és kooperáció, az anyagi termelés terüle­tén, a tudomány és a technika terén folytatott együttműködés. A tanácsko­zásról kiadott közlemény részletesen Tetteké a szó! ötheti tanácskozás után befejeződött az ENSZ-közgyűlés rendkívüli lesze­relési ülésszaka, amelyen nehéz útkeresés után záróokmány született. A 123 pontos, négyrészes terjedelmes dokumentum bizonyára jó szolgálatot tevő „útikalauz“ lesz a további leszerelési tárgyalások, akciók útján. Be­vezető része figyelmeztet a fegyverkezés jelenlegi állapotának és esetleges fokozódásának veszélyességére, s a gazdasági életre és fejlődésre vissza­ható káros voltára. A dokumentum második része, a katonai kiadások esztelen növelésére fi­gyelmeztet. Rámutat, hogy a fegyverkezési hajsza szöges ellentétben van a békés egymás mellett élés tendenciájával. Nemzetközileg igen nagy ve­szélyt jelent a fegyverek felhalmozódása a fajüldöző rendszerű országok­ban, valamint annak lehetősége, hogy ezek az országok atomfegyvert is gyárthatnak. Ezért a nyilatkozat korparancsként említi a leszerelést. A záróokmány igen terjedelmes részben foglalkozik a leszerelési akció­­programmal. Ebben nagy szerepet játszik az atomfegyvermentes övezetek kialakítása, továbbá az atomfegyverek terjedésének megakadályozása, a hagyományos fegverekkel folytatott kereskedelem korlátozása. A dokumentum utolsó része a leszerelési tárgyalások mechanizmusával foglalkozik. Ezen a téren a ENSZ-é a vezető szerep. Leszerelési bizottságot hoznak létre, amelynek minden ENSZ-tagállam tagja lehet. Ez a bizottság tanácsadó szervként fog működni, hozzá nyújtják be a leszereléssel kap­csolatos javaslatokat. A bizottság 32—35 tagú lesz, tagjai időközökben vál­takoznak. Legkésőbb januárban Genfben kezdi meg munkáját. A dokumen­tum értelmében sor kerül a közgvűlés 2. rendkívüli leszerelési ülésszaká­nak összehívására is. Ennek időpontjáról az ősszel kezdődő XXXIII. ülés­szak fog dönteni. Az ENSZ rendkívüli leszerelési ülésszaka eredményeinek méltatásához még visszatérünk. AMIRE AZ ELLENSÉG NEM SZÁMÍTOTT A kurszki csata 35. évfordulója A kurszki ív, ahol nemcsak a má­sodik világháború, hanem az emberi történelem egyik legnagyobb csatája zajlott le, döntő szerepet játszott a második világháború eredményeinek alakulásában. A kurszki csatát meg­előzően már kiűzték a fasiszta csapa­tokat a Kaukázusból, Kelet-Ukrajná­­ból, áttörték a leningrádi blokádot és a Vörös Hadsereg nagy győzelmet aratott Sztálingrádnál. Hitler főhadiszállásán 1943 április derekán született meg egy új, Cita­della fedőnevű támadó hadművelet terve. Hitler az egyik megbeszélésen kijelentette, hogy „a kurszki győze­lem az egész világot elkápráztatja", így is történt, de a hitleristák nem tetszeleghettek a győztesek szerepé­ben. A támadásnak a kurszki nyúlvány térségében kellett kibontakoznia, ahol a Közép német hadseregcsoport jobbszárnya északról veszélyeztette a szovjet csapatokat, a Dél hadsereg­csoport balszárnya pedig délről karol­ta át őket. Az óriási ív formájában kialakult frontvonal kedvező feltéte­leket teremtett a hitleristák támadá­sára. Am csak látszólag. A szovjet hadvezetőség a felderítés révén ponto­san értesült a támadás kezdetének tervezett időpontjáról, és parancsot adott, hogy éjjel 2 óra 20 perckor kezdjék meg a tüzérségi és légi ellen­­támadás előkészítését. Ez keresztül­húzta a hitleristák terveit. A támadást a tervezettnél később és szervezetle­nül kezdték meg, s nagy vesztesége­ket szenvedtek. Csak így sikerült az első nap 6—8 kilométerre előnyomul­niuk. Öt napig tartó, elkeseredett küz­delem folyt. A fasiszta csapatok csak 12 kilométerre tudtak beékelődni a szovjet védelembe, a hatodik napon már egyetlen kilométerrel sem tudtak előbbre vonulni. A voronyezsi frontszakaszon azon­ban nem csitult el a harc. Itt az ellen­ség 15 km mélyen áttörte a szovjet védelmet. Mindkét szárnyon hátraszo­rította a szovjet csapatokat, s elhatá­rozta, hogy másnap erős csapást mér rájuk Prohorovka irányában. Ez azon­ban nem sikerült, mert július 12-én páratlan arányú tankcsatára került sor, melyet szovjet részről P. A. R о t­­misztrov tábornok parancsnoksá­ga alatt az 5. gárdahadseregcsoport vívott. Mindkét oldalon 1200 páncél­kocsi és önjáró löveg vett részt a harcokban. Az ellenség csak egyetlen­egy nap alatt több mint 350 páncélko­csit vesztett. Hitler július 13-án kénytelen volt hadiparanccsal leállítani a Citadella hadművelet folytatását. A szovjet csa­patok Orjoltól északra és keletre, majd később más frontszakaszokon is, ahol az ellenség még csak készülődött a támadásra, ellentámadásba lendül­tek. A kurszki csata mintegy 50 napig tartott. Minden szovjet katona kitűnt hősiessségével és bátorságával. Az el­lenség 30 hadosztályát vesztette el. Osszvesztesége több mint félmillió fő, 1500 páncélkocsi, 3000 ágyú és 3500 repülőgép volt. Mit sem segítettek a pótláséra tett totális intézkedések. A fasiszták nyári támadásának meg­hiúsulása után a szovjet stratégia idényjellcgét hangoztató hitlerista propaganda is kudarcot vallott. A szovjet csapatok bebizonyították, hogy téien-nyáron tudnak támadni. A fa­siszták kurszki vereségük után egé­szen a háború végéig védekezésre kényszerültek. Teljesen felsült a Wehrmacht stratégiája. A kezdemé­nyezést teljesen a szovjet fegyveres erők vették át. JÄN MICATEK felsorolja a jelenlegi ötéves tervben befejezendő közös létesítményeket, foglalkozik a sokoldalú űrkutatási együttműködései. Az ülésszak jóvá­hagyta az említett hosszú távú együtt­működési célprogramokat. Hangsú­lyozta, hogy ezek megfelelnek a KGST- tagállamok érdekeinek, ugyanakkor összhangban vannak azzal a követel­ménnyel, hogy az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök alapján fejlesszék együttműködésüket valamennyi or­szággal, társadalmi rendszerüktől füg­getlenül, egyebek között nagy nemzet­közi jelentőségű szervezetek létreho­zásában az energetika, az ipar, a köz­lekedés, a környezetvédelem stb. terü­letén. Kiemelték a KGST-tagállamok eltö­kéltségét, hogy bővítik egyenjogú és kölcsönösen előnyös együttműködésü­ket a fejlődő országokkal s így járul­nak hozzá a nemzeti érdekeiknek megfelelő általános fejlődésükhöz. Az ülésszak megerősítette a KGST- tagállamok között korábban egyezte­tett, az Európai Gazdasági Közösség­gel való kapcsolatokra vonatkozó ál­talános KGST-álláspontot, amelyet a Közös Piachoz eljuttatott egyezmény­­tervezet ismertet. A KGST-országok kormányfői annak a szilárd elhatározásuknak adtak ki­fejezést, hogy a jövőben is állandóan fejlesszék és mélyítsék el a KGST- tagországok együttműködését gazda­sági, tudományos és technikai téren, s ezt tekintsék olyan fontos ^tényező­nek, amely tevékenyen hozzájárul a szocialista és kommunista építés elő­irányzott terveinek sikeres teljesítésé­hez, a szocialista országok népei ösz­­szeforrottságának és megbonthatatlan barátságának szilárdításához a marx­izmus—leninizmus és a nemzetközi szolidaritás elvei, alapján. Eredményes kap­­csolatfelvétel Bohuslav Chiíoupek külügyminiszter a múlt héten háromnapos látogatást tett Portugáliában. Eszmecserét foly­tatott a legfontosabb külpolitikai kér­désekről, a kétoldalú kapcsolatok je­­leQiegi helyzetéről és továbbfejleszté­sének lehetőségeiről. Kiemelték a nemzetközi feszültség enyhülése fo­lyamatának további elmélyítését, ami megköveteli valamennyi állam hozzá­járulását. Meggyőződésük, hogy a je­lenlegi legsürgetőbb probléma a lázas fegyverkezés megszüntetése. Egyetér­tettek abban, hogy az enyhülési folya­matot katonai területre is ki kell ter­jeszteni. Ezzel kapcsolatban reményü­ket fejezték ki, hogy az ENSZ-közgyű­lés rendkívüli leszerelési ülésszaka és a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások hatásosak lesznek. Egyetértettek a fej­lődő országok jogos törekvéseinek a támogatásában. Eszmecserét folytattak országaink kapcsolatairól, s megállapították, hogy a közös érdekű területeken megvan­nak a feltételek e kapcsolatok elmé­lyülésére. A két külügyminiszter szerződést írt alá a nemzetközi közúti közlekedés­ről, valamint a kettős megadóztatás kiküszöböléséről. A Szaljut-6 ismét benépesült KOVALJONOK és IVANCSENKOV szovjet űrhajósok, a Szojuz—29 uta­sai, akik a Szaljut—В űrállomáson már javában folytatják a kijelölt tu­dományos kísérleteket, a múlt héten társakat kaptak PJOTR KLIMUK és a lengyel MIROSLAW HERMASZEWSKI őrnagy személyében, akik a Szojuz—30 űrhajóval érték el a Szaljut—В űrál­lomást, hozzákapcsolódtak, majd a megadott időrendben átmentek a Szo­juz—29 kabinjába, s időközben be­kapcsolódtak a kutatásokba. A 36 éves Klimuk ezredes már űr­­veteránnak számit. 1973-ban a Szo­juz—13 parancsnoka volt, két évvel később pedig 63 napot töltött a Szo­juz—18 fedélzetén. A Szovjetunió két­szeres hőse. A nemzetközi legénységet most Mi­­roslaw Hermaszewski őrnagy képvise­li. A 37 éves űrrepülő 1978-ban egy vadászrepülő ezred parancsnoka volt. Tiszti iskoláit kitüntetéssel végezte, Már ifjúkora óta vonzotta a repülés. Földművelő édesapját a námet meg« szállók kivégezték. A két űrhajós programjában az át« szálláson és a hazatérésre való gon­dos felkészülésen kívül nagy felké­szültséget igénylő kfsérletsorozat el­végzése szerepel. Hermaszewski felvé­telek sokaságát készíti a Főidről, az óceánokról. Tanulmányozza a tenge­rek biológiai tartalékait, a halrajok vonulási irányát. Mindketten vizsgálni ícgják a vízfelület szennyezettségét, felvételeket készítenek az ún. ezüst­­felhőkről. Folytatják a különböző faj­súlyú fémek ötvözésével kapcsolatos kísérleteket. Két lengyel tervezésű műszert is vittek magukkal. Az egyik a teljesítőképesség, illetve a szervezet megterhelhetőségének határait rögzít], a másik pedig azt mutatja ki, hogyan változik az ember ízérzéke a súlyta­lanság állapotában. A realitás és a nemzeti érdekek nevében A közelmúltban Moszkvában hivata­los tárgyalásokat folytatott Bülent Ecevit török miniszterelnök. Ez a szo­kásos államközi esemény nem figyel­tetett volna fel magára, ha röviddel előtte nem jár Ankarában Huang Hua kínai külügyminiszter, aki minden bi­zonnyal igyekezett megnyerni Peking politikájának a török államfőt. Előtte pedig vita tárgyát alkották a török­­amerikai kapcsolatok abból kifolyólag, hogy Washington 1974, vagyis a török hadsereg ciprusi beavatkozása óta szi­gorú fegyverszállítási embergót ren­delt el Törökországgal szemben. Ezzel kapcsolatban nemcsak az a szándék vezérelte, hogy megakadályozza a ciprusi konfliktus elmérgesedését, ha­nem főként az, hogy engedelmességre bírja az amerikai NATO-vezetés ellen renitenskedő Ankarát. A szovjet—török viszony régóta fon­tos béketényező. A múlt századi ellen­ségeskedést, a cári Oroszország és a török szultánság rivalizálását Kemál pasa forradalma óta a kapcsolatoknak a lenini békepolitika szellemében való javulása, az egyenlőségre, kölcsönös barátság elmélyítésére való törekvés váltotta fel. A kínai diplomácia most ennek a viszonynak a megrontására törekedett, de — mint a jelekből ítél­hetünk — hasztalan. A szovjet—török jőviszony különö­sen a hetvenes évek elejétől minősít­hető állandó jellegűnek — ugyanis 1972-ben a két ország kormányfői nyi­latkozatot írtak alá országaik jószom­szédi viszonyáról. A mostani tanácskozásokról kiadott közlemény is a kapcsolatok bővítése mellett foglal állást. Sőt, rögzíti, hogy politikai okmányt írtak alá a Szovjet­unió és Törökország jószomszédi és baráti együttműködésének alapelvei­ről. Ezzel kapcsolatban új távlatokat is emlegetnek. Ezt a dokumentumot egyéb konkrét megállapodások is kí­sérték. Ezek értelmében elhatárolják a fekete-tengeri kontinentális talapza­tot a két ország között. A Szovjetunió gazdasági és műszaki segítséget ny’újí Törökországnak ipari és energetikai létesítmények építésében. Ezenkívül a látogatás során 1980-íg terjedő kultu­rális és tudományos cserepogramot is aláírtak. Ennyi a két ország közvetlen viszo­nyáról. Köztudott, hogy Törökország a NATO eléggé aktivizált tagországa, mégpedig veszélyes stratégiai fekvésű területen. Az utóbbi években azonban, főként a szociáldemokrata irányzatú köztársasági néppárti Bülent Ecevit kormányzása idején mindinkább elő­térbe kerülnek a nemzeti érdekek, melyeket a NATO céljaihoz való iga­zodás és az amerikai támaszpontok jelenléte állandóan veszélyeztet. Te­kintettel Törökországnak egy másik NATO-államhoz, Görögországhoz való viszonyára, továbbá érdekeltségére a ciprusi rendezésben, nagyon fontos Ankara állásfoglalása nemzetközi kér­désekben. A moszkvai megbeszélése­ken a török kormányfő most amellett foglalt állást, hogy a helsinki érte­kezleten részt vett minden ország következetten és maradéktalanul ül­tesse át gyakorlatába a záróokmány elveit, törekedjék az enyhülés folya­matának elmélyítésére. A ciprusi kér­déssel kapcsolatban is olyan állás­pontra helyezkedett a két fél, hogy a két ciprusi közösség — a görögök és a törökök — pozitív és konstruktív tárgyalásai révén, a szigetország szu­verenitásának, függetlenségének, terü­leti egységének és el nem kötelezett politikájának megőrzésével gyors és békés rendezést kell elérni. Ankara a közel-keleti helyzettel és az afrikai fejleményekkel kapcsolatban is osztja a szocialista országok aggodalmait. Ecevit moszkvai látogatása tehát' nagyon pozitívan értékelhető, s aarir kudarcát jelenti, akik békeellene* aknamunkájukban kapcsolatlazuláet vagy valamilyen elhidegülést, ellen­tétek váratlan megnyilvánulását vár­ták ettől a találkozótól. Lőrincz László Az adeni sortűz A héten Arábia déli szögletéből ér­keztek nyugtalanító hírek. Pokolgépes merénylet következtében életét vesz­tette Ahmed Husszein AI-Ghasmi, a Jemeni Köztársaság (Észak-Jemen, Asanaa) elnöke. Ezt követően a Je­meni Népi Demokratikus Köztársaság­ban (Aden) robbantak ki zavargások azzal kapcsolatban, hogy az államfő, Szalem Ali Rubia puccsot kísérelt meg, de rajta veszett és a bíróság halálos Ítélete alapján kivégző osztag tett pontot kalandjára. A világsajtó, a kormányok reagálá­sából azonban kitűnik, hogy egy puccskísérletnél sokkal nagyobb jelen­tőséget tulajdonítanak a történteknek. Miért került Jemen az érdeklődés elő­terébe, miért izgatja annyira a Nyugat fantáziáját? Először is két Jemenről van sző, mely az utóbbi években a fokozatos egyesülés útján fejlődött. Észak-Jemen az ötvenes évek végén, A1 Badr imám kegyetlen és véres családi uralmának megdöntése után lett köztársaság. A nagyon lassú demokratizálódás útjára azonban késve léphetett, mert az ak­kor Szaúd-Arábiába menekült imám Ríjad segítségével többször kísérelte meg a visszatérést, állandóan provo­kálták a jemeni hadsereget és féle­lemben tartották a lakosságot. Az idő­közben elhunyt imám sohasem tért vissza trónjára, de párthívei mind­máig reménykednek a viszonyok meg­változtatásában. A népi Jemen 1967-ben alakult meg, miután a volt angol gyarmaton győ­zött a nemzeti felszabadító mozgalom. Az első lépések itt sem voltak köny­­nyűek, a törzsi rendszernek számos visszahúzó tényezője maradt hátra. Äm a pártviszályok leküzdése után olyan rendszer alakult ki, amely ki­hirdethette egy népi demokratikus, a szocializmus gondolatával rokonszen­vező állam születését. A népi Jemen is állandó bonyodalmakkal küzdött, de rendületlenül követte azt az utat, melytől remélte, hogy elvezeti a szo­cializmushoz. Ebben, természetesen, a Szovjetunió barátságára és segítőkész­ségére támaszkodott. Közben intézke­dések történtek a két Jemen fokoza­tos, demokratikus alapú egyesítésére. A népi Jemenben azonban az utóbbi időben eltérő politikai hangok is hal­latszottak. A politikai pártokat egye­sítő Nemzeti Front vezetőinek zömé­től eltérően, Szalem AU Rubia állam­elnök volt az, aki közeledést keresett Szaúd-Arábia és más reakciós orszá­gok felé. Amikor Al-Ghasmit, a sanaai Jemen elnökét meggyikolkolták, a nyugati propagandagépezet rögtön rá­kapcsolt: a dél-jemeni vezetőket vá­dolta a merénylet megszervezésével; alaptalanul, hisz mindmáig nincsenek bizonyítékok a merélylők kilétének megállapítására. Az imperialista pro­paganda Dél-Jemen hátterében a Szov­jetuniót vádolta meg felbújtássaL Ugyanez ismétlődött meg, mint Etió­pia, sőt a legutóbb Žaire esetében: az imperialisták cselszövéseik kudarca miatt bűnbakot kerestek s ezt most is a Szovjetunióban, Kubában, az NDK- ban találták meg. Nyilvánvalóan gálád tervük volt a népi Jemennel kapcso­latban is, hisz miután a dél-jemeni vezetőket ért gyilkossági vád után összeült a Nemzeti Front és vizsgála­tot tartott Rubia elnök előző viselt dolgaival kapcsolatban, Rubia tagsági kötelessége ellenére sem jelent meg az ülésen, amelyen egyébként meg­fosztották minden tisztségétől, hanem gyanúperrel élve puccsot szervezett. Heves harcok után a puccsot leverték és nyilván rögtönítélő bíróság döntött az árulő államfő ügyében. A vádpon­tok között a politikai rendszer meg­változtatására tett kísérlet, az ország érdekeinek megkárosítása és kalan­dorkodás szerepelt. Jemenben tehát rövid idő alatt hely­reállt a rend, de a Nyugat tajtékozik. Zaire után további bakot lőtt, és Ru­bia személyében nyilván olyan ügynö­két veszítette el, akihez nagy remé­nyeket fűzött. Mint mondani szokás, keleti szóhasználattal, a kutyák ugat­nak, a karaván halad... A népi de­mokratikus Jemen karavánja... (IöJ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom