Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-09-02 / 35. szám

1978. szeptember 2. SZABAD FÖLDMŰVES * 5 Élenjáró kombájnosok Köztudott, hogy Kelet- és Észak-Szlovákiában még jelenleg Is zúgnak a kombájnok: befejezéshez közeleg a gabona-beta­karítás. A derekasan helytálló, élenjáró kombájnosok közül mutatunk be kettőt, persze a többiek is megérdemelnék, hogy néhány elismerő szóval illessük áldozatkészségüket, szívós célratörésüket, személyes példamutatásukat. Sajnos, erre helyszűke miatt nincs lehetőségünk. Négy hatalmas gabonakombájn for­dul ki a gabonatábláról, a felső jelző­lámpákat villogtatva, majd útnak in­dul. Azazhogy indulna. Megállítom az oszlopot. Középkorú kombájnos má­szik ki a fülkéből, akit Vontroba Ondrejnak hívnak. — Ez volt az utolsó forduló? — Igen, már másodszor. — Ezt meg hogy értsem? — Hát úgy, hogy először a őiőarov­­cei (csicseri) szövetkezetnek segítet­tünk. Ott befejeztük. Aztán meg a Veiké Kapušanyi- (Nagyikapos) szö­vetkezet is Igényt tartott a segítsé­günkre. Itt is befejeztük az aratást. Innét megyünk haza, Domafiovcére, a Spišská Nová Ves-i járásba. — járásukból hány kombájn jött a trebišoviba segíteni? — Ogy tudom, mintegy negyven. — Hány hektárnyi gabonát arattak le a terebesi járásban? — Erről nincs áttekintésem, csak a kombájnom teljesítményét tartom szá­mon. — És az mennyi? — A csicseri szövetkezetben 2513 mázsa kenyérgabonát csépeltem ki. — S ön is részt vett a kombájnosok versenyében? — Már hogyne vettem volna résztl A beszélgetés további részében fény derült arra, hogy Csicserben a 12 kombájnos közül 6 érte el a legjobb eredményt: két alkalommal részesült jutalomban. Egy ízben pedig hazai kombájnost, Juhász Dezsőt illette anyagi elismerés. — ... a kaposi teljesítményemről sem tudok pontos adatokkal szolgálni — folytatta a kombájnos. — Annyit tudok azonban,- hogy a kerületi gabo­na-betakarítási versenyben a legjob­bak között tartanak nyilván. Nehéz, egész embert követelő mun­ka volt az idei aratás. — Minden jó, ha a vége jó! — Mire gondol? — Arra, hogy ilyen hektárhozamát. laggal, mint amilyent a csicseriek el­értek, mi is elégedettek lennénk: bú­zából 4,5, árpából meg 3,9 tonnás hek­tárhozamot takarítottak be. — Hogy érezték magukat itt, ezen a tájon? — Kilencedik éve arattam az idén Csicserben. A többi kollégám nevé­ben is mondhatom, nagyon jól érez­tük magunkat barátaink körében. Messzemenően gondoskodtak rólunk: jó volt a koszt, az ellátás, amit oda­haza, Domaňovcén mi is viszonozunk. XXX Zömök termetű fiatalember Hegedűs János, a Nová Bodva-i (Újbodva) szö­vetkezet kombájnosa. — Volt-e sok üzemzavar az idei ne­héz aratás folyamán? — Nagyobb baj nem adódott — ma­gyarázza a kérdezett, akit nemcsak jő gépjavítóként, kombájnosként, hanem újítóként is ismernek a környéken. — Kisebb igazításra, Javításra azonban többször sor került. — Mit tart a jó eredmények titká­nak? — Leginkább azt, hogy nálunk a gépjavítók, vagy ha úgy tetszik, sze­relők, kombájnolnak. Ha valakit cser­benhagy a gépe, magára vessen, hi­szen ő javította. Ez a gyakorlat ki­fejleszti az emberekben a munkájuk iránti felelősségérzetet, a minőségre törekvést. Jómagam Kolosszal aratok. Végeztem rajta néhány újítást. Ezzel a szemveszteséget a minimumra si­került csökkentenem. Nagyon igaza van abban, hogy az eredményes gabona-betakarítás a kom­bájnjavítással kezdődik. — Leggyakrabban a szállítócsigák­nál fordul elő csurgás. Ennek miként vettük elejét? Lemezekkel eltömtük a nyílásokat. — Más módját is ismeri a szem­veszteség csökkentésének? — A jó kombájnos rendszeresen el­lenőrzi a szalmát, mennyi szem talál­ható benne. Ami a veszteségarányt illeti, az én gyakorlatomban 0,8—1,2 százalék. Lassúbb előrehaladással to­vább tudnám csökkenteni a szemvesz­teséget, dehát a gabona-betakarítás­sal nem lehet szöszmötölni... Nincs más hátra, mint a többszöri ellenőr­zés, a rosták átállítása. És ha megfe­ledkeznék a kötelességemről, akkor a csoportvezető, vagy az agronómus azonnal szól. — Mi a legnehezebb kombájnolás közben? — A figyelem szüntelen összponto­sítása a kombájn munkájára, mert egyik helyen álló a gabona, a másik helyen teljesen ledőlt, odább meg gyomos. Ha erre nincs tekintettel a kombájnos, egyhamar eltömődik a felhordó szerkezet, összetörik a tere­lő. Állva kell irányítani a gépet, órá­kon keresztül, s közben figyelni, fi­gyelni ... Ha váltjuk egymást, földre lépve érezzük: zúg a fejünk, fáj a karunk, lábunk. Hegedűs János kombájnos helytállá­sára jellemző: az utóbbi három nyá­ron mindig győztesként ikerült ki a fiatal kombájnosok versenyéből, je­lenleg is az élen jár. Kombájnok vágják a maradék gabonát hosszába, keresztbe, nagy vargabetűket írva a friss tarlóra. Keserves munka! De reméljük, ettől nem lesz keserű a kenyér. Ellenkezőleg: még értékesebb, az eddigieknél is jobban megbecsült. A kombájno­­sokkal, az aratásban résztvevőkkel együtt. (illés) „Pihen a komp - kikötötték“ Gépkocsink tükörsima, aszfaltozott úton száguld. Az út két oldalát fel­szántott tarlók, smaragdzöld kukori­catáblák, sárga színben fürdő napra­forgóföldek kísérik. Aztán a jellegze­tes alföldi táj hirtelen megváltozik. Szálfa jegenyék, terebélyes fűzfák kö­zött vezet az út. Halványzöld fény szűrődik az ösz­­szeboruló fák koronái között. Kollé­gám emlékezete az iránytű: — Most térj balra, vigyázz, váratlan kanyar következik — figyelmeztet előre. Vég­re feltűnik a helységjelző tábla: Vŕbová nad/Váhom (Vágfüzes). Előre nem tudom, hogy a Kedves Olvasónak mond-e valamit ez a komáromi járás­ban levő falu. A csallóközi monográ­fiák tanyaként emlegetik. Múltja te­hát a cselédházak, kommenciósok, ispánok, számtartók és gazdák vilá­gába vezet vissza. A felszabadulás után Kameníőnához (Keszegfalu) csa­tolták. 1952-ben árvíz pusztította a „vadvízországban“ elterülő települést, jelenleg a járás egyik legrohamosab­ban fejlődő faluja. Skulec László hnb-elnök szavai sze­rint az 572 lakost számláló falu fejlő­dése 1968-ban kezdődött, amikor a helység önálló lett. Lakóinak csaknem 90 százaléka a helyi szövetkezetben dolgozik, s a lehető legszebb környe­zetet akarják megteremteni maguk­nak. Erről tanúskodnak az eltelt tíz év választási programjai teljesítésé­nek eredményei is. A lakosság szor­galmas munkája, az efsz segítőkészsé­ge meglátszik a falu lakóinak az éle­tén. Első igazi eredmény a villany-, víz- és gázvezeték bevezetése volt. Bő­vítették és átépítették az iskola épü­letét, új üzlethelyiséget építettek, s kiépítették a közvilágítás hálózatát. A közelmúltban tető alá került az új ravatalozó, az efsz segítségével pedig korszerű óvoda, és négy lakásegység épült. Ugyanakkor portalanították a járdákat és közutakat. A lakosság sportolási és kulturális igényeit mo­dern sportpálya és művelődési otthon biztosítja. Amit itt felsoroltunk, az csak nagy vonásokban ad képet a lakosság kez­deményezőkészségének eredményeiről. De így is segít képet alkotni arról, hogyan lehet és kell ézt csinálni. — Az élet itt is élni akar, a többit pedig csak akarni kellett — fogalma­zott tömören, jelképesen a hnb-elnök, majd hozzáfűzte: — Az említett ak­ciókból az idősebbek, sőt a nyugdíja­sok is kivették a részüket. Ez való­ban jó példa a fiatalok számára. Nem véletlen, hogy a falu tömegszerveze­­teí közül éppen a SZISZ a legaktí­vabb. XXX A faluban megszólítok egy idős né­nit, s a hnb-elnök felől érdeklődöm. Az idős asszony összevonja szemöldö­két, s szinte gondolkozás nélkül vála­szol: — Már hogyne ismerném az elnö­köt! Nem aktatáskás hivatalnok, egy­szerű, közvetlen, közülünk való em­ber. Az elnök tízperces útja a hnb épü­letéig gyakran egy óránál is tovább tart. Mindig akad, aki megállítja. — örültem, amikor Keszegfaluról ide kerültem, de nem felejtettem el, honnan jöttem, merre megyek — vall­ja magáról az elnök. — Amire kérnek, igyekszem elin­tézni. Volt rá példa, hogy éjjel ugrot­tam ki az ágyból, amikor az egyik választóm ügyes-bajos dolgával felke­resett. A múltkor meg egy idősebb házaspár panaszkodott. Furcsa módon megromlott közöttük a házastársi vi­szony. Elbeszélgettem velük. Azóta is nagyot köszönnek, pedig nem tettem mást, mint amit minden ember meg­tenne. XXX Dr. Baranyai józsef „Komárom vár­megye monográfiája“ című dolgozatá­ban még fontos révként említi a mai Vágfüzest. A komp után érdeklődve, Skulec elvtárs a költőt idézve moso­lyogva válaszolt. — Pihen a komp, kikötötték... — helyesebben nyugdíjaztuk — s jelen­leg Kolárovon a pionírok céljait szol­gálja, mint nevezetesség. XXX „Vadvízország“ utolsó tanúja is el­tűnt, feleslegessé vált. Pedig a falu kertjei alatt ma Is a Vág—Duna tinta színű vize csillog. Behallatszik a gé­mek riadt rikoltása, melybe itt-ott be­lekontráz a bölömbika rekedt hangja. Ma az idillikus falukép a jövő roman­tikájaként hat. Csiba László (Isi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálják a legkedvesebb vendége­ket az aratóünnepély alkalmából. így van ez Mátyusföld mostovái (Hidas­kürt) Vörös Csillag szövetkezetében és másutt is... Fotó: N. Kovács István Festők vásznára kívánkozó ez a megejtő szépségű nógrádi táj. Mindjárt az első pillanatbah lenyűgözi, rabul ejti látogatóit. A völgyekben kanyargó aszfaltozott út is olyan lágy ívben hajló, mint­ha át akarná ölelni a madárdalos erdőket. Az árokpartokon ezernyi lángoló pipacs könyörgően néz föl az égre, ahonnét olyan forróság zúdul alá, mintha száz Nap sütne. Néhány természetjáró és gomba­­szedő is inkább a ligetes, tölgyes erdőrészben keres menedéket a fcrróság elöl. Ott falatoznak, ne­vetgélnek, kifújják egy kicsit ma­gukat, mielőtt továbbmennének... Csak egy ember húzódik félre a zajos idegenektől, túl a kristály­­vizű, csobogó kis patakon, a ma­gas part tetején. Kezében szarvas­agancs nyelű bicska, nagy karaj házikenyér, szalonna és zöldpapri­ka. Délidő van, hát falatozik, ké­nyelmesen, jóízűen. Időnként na­gyot húz a sörösüvegből. — Meleg lehet az dókája?! — Fején találta a szöget — vil­lan egyet a szeme. — Nem sör ez, hanem tea. — Szereti? — Nem haragszom rá — vála­szol a mellényes juhász kurtán, aztán ügyet sem vet rám. — Ilyenkor meleg teát iszik? — Hát mit...? — s közönye fel­oldódik. — Tudja, tisztelt uram, nálam nem úgy van ám, hogy nyá­ron jégbehűtött üdítőital a jó, té­len meg a forralt bor. A hideg italtól még lobban izzad az ember, akárcsak az egyszeri cigány lo­va... A meleg tea meg csak a szükséges folyadékot pótolja. Akkuráutsan megtörli szája szé­lét zsíros ujjait, aztán bekattintja a bicskát. Gondosan a tarisznyába csomagolja a fél paprikát, de még a kenyérhéjat is, — Így, ni..! — csap az öreg a pásztortáskára, aztán hanyatt dúl a lombos fa árnyékában, a fűben. Melléje heveredem, de a szörbo­­zontos kutya acsarog: — Nyughass, te... / — szól rá a kutyára. — Tegnapelőtt hozta egy volt katona-bajtársam Filako­­vóról (Fülekj — közli velem —, s buta még egy kicsit a „jószág­­kormányzáshoz'. Legalább egy év kell ahhoz, mire beletanul. De én еду-két hónap múlva megmondom, lesz-e belőle valami... — S melyik a jó terelőkutya? — Amelyik fog, de nem tép. Ke­veset ugat és szót fogad. Amelyik­kel lehet „beszélgetni". Felkattintja a régi fémdóznl te­tejét, a mutató- és hüvelykujjaival passzintja a papírba a dohányt, s nyelvével finom nyálcsíkot húz rá A végéből kilógó dohánycsíkok kunkorodva lobbannak lángra a gázöngyújtó füzétől. — Ez a Csallóközben termett vá­gott dohány a legjobb szívnivaló. Még az apámtól tanultam a ciga­retta sodrását. Gömört pásztor volt az egész famíliám, s mást sose szívtunk. Na, kóstolja meg... Nehezen sikerül a csavarintás­­pödrés, de amikor elkészülök vele, füstölés közben azon tűnődöm, mi­lyen oktalan, buta jószág is a bir­ka. Árnyékban is mintegy 25 fok meleg van, s a gyapjasak mégis összebújnak, egyetlen tömör cso­korba. Gyufaszálat se lehetne kö­zéjük ejteni. Hangot is adok efe­­letti csodálkozásomnak, mire a szövetkezet juhásza elmosolyodik: — Hja, uram, a birka furfangos állat, nem kell azt alábecsülni. Menjen csak oda, aztán nézze meg, hogy a külső ötven birkát száz meg száz légy és bögöly csípi. A belső háromszázon meg egy sincs. Aztán majd cserélnek, be­lülről kijön a váltás, éppen annyi, amennyi kell. — Mindig ezen a helyen delel­­tét? — Nem. Mindig ott, ahol eléri az állatokat a buzgóság. Az időpont is tőlük függ, a jó pásztornak pe­dig alkalmazkodnia kell a nyájá­hoz. Addig kell hagyni őket delel­ni, amíg azoknak javukra van. Ál­talában úgy délután három-négy óráig pthennek, utána viszont az isten se tartja vtssza őket. Estele­­désig azután kint poroszkálunk a mezőn. Pista bátyám, a juhász, szemét állandóan a nyájon tartja, nehogy egy is elbitangolfon közülük. Nem is fordult elő vele ilyen rút dolog az életében. Nemcsak szereit, él­hal a hivatásáért. Értője a szak­májának, amiért becsülik is a szö­vetkezetben, sőt a fizetésen kívül többször meg is jutalmazzák. A tapasztalt juhász valóságos „gyógyszertárat“ hordoz magával a tarisznyájában. Kis üvegecskék­­ben mindenféle folyadék, s kenőcs van. Kiemel egy tégelyt, s kene­­geti a birkák lábát, fertőzés, büdös sántaság ellen. Ennek is szerepe van abban, hogy birkáiról évek Óta elsöosztályú gyapjút nyírnak. Közben az idő gyorsan elszaladt. A nyáj is lassan megindul a lejtőn lefelé... Vége a delelésnek, a ju­hász jó dolgának. Kovács bácsi, a juhász is vállára kanyarintja a ta­risznyát, kezébe veszi a kosfejes botot és elkocog a birkák után. Mielőtt még továbbmegyek, utána­nézek. Látom, hogy a margarétás­­pipácsos fűben a pásztor a nyájá­hoz Igazítja a lépteit. Kanizsa István Tábla széli beszélgetés A Oulov Dvor-i (Gyulamajor) Álla­mi Gazdaságban is teljes lendülettel halad a talajelőkészítés, a jövő évi termés megalapozása. Határszemle közben, egy táblán, három hatalmas Skoda—180-as trak­tort pillantunk meg, ekevasaik fürgén hasítják a szikkadt földet. A barnál­­ló, egyenletes szántás a traktorosok hozzáértő, jó minőségű munkájáról tanúskodik. X a r i c s János, az állami gazdaság igazgatóhelyettese, miután alaposan megvizsgálta a szántás minőségét, el­ismerően mondja: — Értik a mesterségüket. így van ez, ha szakemberek ülnek a volán mögött: még a legszigorúbb ellenőr­zés sem fed tel hibát, felületességet. Reggel óta térül-fordul gépével a három traktoros. Jólesik tehát egy kis, rövid pihenő. Kovacsics István, amint lelép a gépről, nagyot nyújtóz­kodik, hogy kicsit felfrissítse végtag­jait. — Hány hektár tarlót hántott már fel? — kérdezem. — Hányat? Már túl járok a kétszá­zon. — S mennyi egy-egy traktoros tel­jesítménye középszántásból? — Hosszabbított műszakban, vagyis 12 óra alatt 10—12 hektárnyi. Persze, anyagilag is érdekeltek vagyunk, hogy ily módon különjutalom is üsse a markunkat. Ehhez a teljesítménynor­mát kell túlteljesítenünk, betartva a minőségi követelményeket. M e d o v i c s Adolf immár tíz éve tekeri a kormánykereket. Becsületes, munkabíró traktorosnak ismerik. — Mennyire befolyásolja a gyorsa­ság a minőséget? — A mai korszerű és jól beállított ekével és ezzel a nagy teljesítményű Skoda 180-assal jó és gyors munka végezhető. így azután egyenlő feltéte­lek adottak a munkaversenyhez. Már­pedig ez nélkülözhetetlen az őszi szántás-vetésnél, de a termény-betaka­rításnál is. Ggy igaz, hiszen az őszi munka na­gyon is összetett. Szükség van a ru­galmas munkaszervezésre, a személyi- és gépi erő átcsoportosítására, a ter­ményszállítás zökkenőmentessé téte­lére, a kitűzött feladatok idejében való elvégzésére. így a munkaver­senyre isi Belohorec Istvánt, a harmadik traktorost a gépek doktorának em­legetik. Gépének komolyabb hibáit is maga javítja. Persze társainak is se­gít, ha azok rászorulnak. Mint már az előbb említettük: a há­rom traktoros megbecsült dolgozója ennek az állami gazdaságnak. S ezzel nem élnek vissza! Nagyon jól tudják, hogy kiváló minőségű talajelőkészíto munkájukkal a jövő évi bő termés előfeltételeit teremtik meg. Ez pedig mások számára sem lehet közömbös. A három traktoros személyes példa­­mutatása, lelkiismeretessége, áldozat­­készsége és szakavatottsága követésre raéltó. (Kalita) ŕ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom