Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-08-19 / 33. szám
\ 1878. augusztus 19. SZABAD FÖLDMŰVES 3 A szovjet légierő ünnepén A szovjet hadireptilők augusztus 18-án ünnepelték a légierő napját. Ünnepük alkalom arra, hogy felidézzük elődeiknek a Nagy Honvédő Háború éveiben véghez vitt hőstetteit. Együttműködésük a haditengerészettel és a szárazföldi csapatokkal s részvételük döntő fontosságú hadműveletekben nagymértékben kihatott a 35 évvel ezelőtt lezajlót kurszki csata sorsára. A szovjet --légierőnek több mint kétezer repülőgépét összpontosították a kubányi, déli frontszakaszon. Naponta százával zajlottak le ott légi párbajok. A szovjet hadirepülők két és fél hónap alatt 35 ezerszer szálltak fel és 1100 ellenséges repülőgépet semmisítetek meg, közülük több mint 800-at légiharcban. A hitlerista légierő elvesztette legjobb és legtapasztaltabb kádereit. A kurszki csatában fényesen megmutatkozott a szovjet légierő harcművészete. A csata előtti napon két tömeges csapást mértek ellenséges repülőterekre. Reggel aztán a szovjet bombázók és csatagépek vadászkísérettel egyszerre 17 ellenséges repülőtérre csaptak le a Szmolenszktól az Azóvi-tengerig húzódó több mint ezer kilométeres frontvonalon. A második légi hadművelet során az ellenség 223 repülőgépet vesztett. A szovjet légierő összesen 789 fasiszta repülőgépet tett harcképtelenné. A hitleristák visszavágásai makettekből kialakított hamis repülőterekre irányultak. A fasiszta hadvezetőség, nagy veszteségei ellenére, 1943 nyarán újobb kísérletet tett a kezdeményezés magához ragadására. Előkészületeket tett a kurszki ív elleni támadásra. E kis frontszakaszon négyezer repülőgéppel rendelkező nagy légi gócpontot alakított ki. A hitleristák Kurszknál vetették be első ízben a Tigris mintájú ű] nehéztankokat és a Ferdinand önjáró lövegeket, melyek pusztításában a szovjet légierő nagy segítséget nyúj tott. A kurszki harcokban új, fév nyes győzelmek koronázták a szovjet fegyvereket. A hitleristák kísérlete, hogy bosszút álljanak Sztálingrádért, csődött mondott. A szovjet hadsereg visszaverte a támadást, ellentámadásba lendült és egymást követő csapásokkal a Dnyeper mögé szorította a fasiszta csapatokat. Ha a sztálingrádi csata a német hadsereg végét jövendölte, akkor a kurszki csata már az elháríthatatlan katasztrófa képét mutatta. A szovjet hadsereg a kurszki csata után stratégiai légi fölénybe jutott. Ezután mindvégig megtartotta fölényét az ukraj; nai és belorussziai harcmezőkön lezajlott csatákban is. JAN MlCÁTEK Kovaljonok és Ivancsenkov szovjet űrhajós már hitek óta a Szaljut-6 űrállomás lakója. Életük csendben, de nem tétlenséggel telik. Legutóbb például nagy rakomány „fehérárut“ kellett átszállítaniuk a Progressz-2 teherszállító űrhajóból az űrállomásra, onnan pedig a felhasznált berendezéseket, „űrszemetet“ átvitték a Progressz—2-be, mely aztán földi utasításra levált az űrkomplexumról és elindult a földi légkör felé, hogy a felső légrétegekben elégjen. Az űrállomás méreteire, berendezésére és életviszonyaira jellemző, hogy a Progressz—2 segítségével 187 kg ivóvizet, további ötven napra elegendő 100 kilogrammnyi élelmiszert, 124 kg fényképészeti felszerelést és filmet, tudományos műszereket, egy tonna üzemanyagot, 46 kg levegőt, 4 regenerátort (80 napig oxigénellátást biztosító szerkezetet) és 300 kilogrammnyi további anyagot kaptak az űrhajósok. A Progressz—2 szállította az űrállomásra a Szplav nevű minikohó ikertestvérét, a Krisztái! olvasztó-berendezést, melyben a földitől eltérő összetételű félvezető anyagot állítanak elő a súlytalanság állapotában. Mint az űrhírekből is megállapítható, a jelenlegi szovjet űrkísérletek lényege az ember huzamos űrtartózkodásával kapcsolatos kérdések tisztázása s az ezzel kapcsolatos objektív nehézségek megoldása. Ma már két-három éves űrrepülést is lehetségesnek tartanak. A két szovjet őrrepülő egyébként konkrét gazdasági feladatot is teljesített, amikor a Szovjetunió Mezőgazdasági Minisztériumának megrendelésére űrfelvételeket készített a rosztovi területről, a kazahsztáni Balhastóról és környékéről, valamint az üzbegisztáni Ferganamedence mezőiről.A fényképezést az MKF-6 mintájú, szovjet—NDK együttműködéssel készült fényképezőgéppel végezték. Kovaljonok és Ivancsenkov űrtartózkodása hatodik hetének végén 2 óra 5 perces űrsétát tett, ellenőrizte az űrállomás külső berendezéseit és elvégezték a szükséges alkatrészcseréket. Időközben a Szaljut—6-hoz kapcsolódott a Progressz-3 jelzésű teherszállító űrhajó is, újabb élelmiszerek, műszerek szállítmányával. A készletek feltöltésével Ivancsenkov és Kovaljonok űrtartózkodását kívánják meghosszabbítani, illetve megteremteni hozzá a szükséges feltételeket. A Szaljut—6 fedélzetén állandó orvosi és biológiai vizsgálatok folynak. Az űrhajósok egymás vérnyomását, szív- és érrendszerének működését vizsgálják. Az űrállomáson alkalmazott műszerek közül 150-et eddig az NDK szolgáltatott. A Szaljut—6 lakói készülnek a körükben szovjet űrpilóta kíséretében néhány hét múlva megjelenő NDK- beli űrhajós fogadására. Külpolitikai kommentárunk Tüzek Eritreában A napilapok, a rádió és a televízió ** hetek óta eritreai harcokról, illetve Aszmara eitreai főváros blokádjának áttörésében kivívott etiópiai katonai sikerekről számolnak be. A jelentések szerint az eritreai szeparatisták védekezésre szorulnak, s nyilván új taktikához folyamodnak. Az etiópiai kormány tehát döntő lépésre szánta el magát, hogy kormányzási rendszerét a zavargó Eritreára is kiterjessze és megszilárdítsa. Am lássuk a kérdés lényegét, az eritreai kérdés előtörténetét. A 129 ezer négyzetkilométer területű kéthárom és fél millió lakosságú (az adatok eltérőek) Eritrea 1869 óta olasz gyarmat volt, s a harmincas évek derekán Mussolini Olaszországa innen kezdte meg gyarmati terjeszkedését s rohanta le Etiópiát. 1941-ben a hitleristák ellen harcoló brit csapategységek szállták meg, s csak az ENSZ felszólítására, 1952-ben vonultak ki. Az ENSZ elképzeléseinek megfelelően szövetségi állam sorsát szánták Eritreának. 1952-től arab és tigre állami nyelvű önálló közigazgatással, szövetséges autonóm területként Etiópiához kapcsolták. A négus, a néhány évvel ezelőtt elhunyt II. Haile Szelasszié császár akkoriban nem mutatta ki bekebelezési szándékait, de 1960-ban határozott lépést tett. Egyoldalúan felbontotta Etiópia és Eritrea államszövetségét, s egyszerű autonóm (belső önkormányzatú) területként kezelte Eritreát, később azonban ezt a „kiváltságát“ is megszüntette, s így Eritrea Etiópia 14 tartományának egyike lett. A császári Etiópia tisztviselőinek önkényeskedései, Eritrea teljes bekebelezése, érthetően, nem tetszett a lakosságnak. Ezért a hatvanas évek derekán, majd különösen a közel-keleti konfliktussal kapcsolatban itt is kialakult és fejlődésnek indult a nemzeti felszabadító mozgalom Eritrea teljes önállóságáért. A mozgalom kibontakozásának akkor nemcsak társadalmi, hanem nemzetiségi okai is voltak. Míg Etiópiában a kopt vallású amhara nemzet uralkodott, Eritreát mohamedán arab vagy az arabokkal rokon nemzetiségek és törzsek lakják, zömmel vannak it danakilok, tigrék stb. Másodszor a négus igen szoros együttműködést folytatott az izraeli rendszerrel (katonai és rendőri szakértőket és kiképzőket kapott tőlük), idegenkedett a forradalmi rendszerektől az Afrikai Egysőgszervézetben stb.). Az í967-es közel-keleti háború után az eritreaiak mindinkább az arab országok felé orientálódtak. Mozgalmuk a hetvenes években annyira elterebélyesedett, hogy a valóságban megbénult az etiópiai igazgatás. A császárság megdöntése és az új népi rendszer stabilizálódása idején elhallgattak a fegyverek. Az eritraiak mozgalma kettévált: az eredeti Eritreai Felszabadítási Frontot inkább a konzervatív erők támogatták, s vele szemben létrejött az Eritreai Népi Felszabadítási Front. Sajnos a jövő rendezése szempontjából azonos nézeten vannak, a megoldást a szeparatizmusban látják. Végzetes tévedés. A mai Etiópia nem a négusi császárság. Forradalom szülötte és Mengisztu ezredes kormánya a szocializmus felé vezető útra tért. Hatalmas méretű átalakulás kezdődött az országban, s ez minden területre, a lakosság minden rétegére kihat. Az új vezetés elismerte a császárság okozta méltánytalanságokat. Többszöri megegyezési ajánlatot tett az eritreai szakadár vezetőknek. Javaslatában szó volt a kérdés igazságos, nemzetiségi szempontokat követő megoldásáról, autonóm önkormányzat szilárd bevezetéséről, a száműzöttek hazatéréséről, az elítéltek ügyeinek felülvizsgáláséról és esetenkénti rehabilitálásukról. A szeparatisták válasza — ingadozás után — nemleges volt. A harc folytatása mellett döntöttek, s ezzel végzetesen ártanak a forradalom ügyének. A szocialista távlatokat ígérő Etiópia ugyanis a legjobb lehetőséget nyújtja, hogy egy haladó, marxista-leninista elvekre épülő politika keretein belül oldják meg Eritrea kérdését. Ez valójában az eritreai nép jól felfogott érdeke. Más kedvező távlat nincs. Az ország egységének szocialista alapon történő erősítése egyben az antiimperializmus bázisát is szilárdítja Afrikában. Ezt minden haladó erőnek tudatosítani kell, ha elemezi a közelmúlt afrikai eseményeit (Ogaden, Angola, Shaba). Az Afrikai Egységszervezet is azt az álláspontot képviseli a kérdésben, hogy az imperialista beavatkozás ellen folyó jelenlegi politikai harc érdekei megkövetelik a szeparatista nézeteltérések megszüntetését. LŰRINCZ LÁSZLÓ ■■■niiiimmiiiimniiMimnnininamiiiniiHiinim A tények egész sora bizonyítja, ** hogy az imperialista reakció törekvése a nemzetek közötti ellentétek szítására, a fegyverkezési hajsza fokozására, a béke alapjainak aláásására, háborús konfliktusok előkészítésére irányul. De az utóbbi években nyilvánvalóvá vált az is, hogy a Kínát Népköztársaság maoista vezetői szövetségre léptek az imperialista reakcióval, tehát összeesküdtek a béke ellen. Sokan persze azt várták, hogy Mao Ce-tung halála után józanabb magatartást tanúsít és nemesebb célokért harcol a pekingi rezsim új vezetőségé. Ez az óhaj sajnos nem teljesült. Ugyanis a tények arra utalnak, hogy a KNK új vezetősége nemcsak magáévá tette a reakciós és šovinista, maoista irányvonalat, hanem hatványozott ütemben folytatja a nemzetközi ellentétek élezését, a háborúra való készülődést és napirenden tartja a maoizmus világuralml törekvéseit. Ezt a Kínai Kommunista Párt XI. kongresszusának határozata is bizonyítja. A határozat feladatul adja az ország militarizálásának meggyorsítását, a hadsereg felszerelésének korszerűsítését, a háborúra való felkészülést. Hangsúlyozza: „így vagy úgy, előbb vagy utóbb eljön az a nap, amikor kitör a háború. Világosan kell látnunk ezt a kérdést, tehát háborús politikát kell folytatnunk“. Az utóbbi időben a kínai hadsereg felszerelésének modernizálásával kapcsolatban mind gyakrabban hangoztatják azt Is, hogy nem védelmi, hanem támadó háborúra kell készülni, tehát olyan háborúra, amely nem Kína, hanem más országok területén folyik. Ez az álláspont világosan tükrözi a maoista vezetés agresszív terveit és soviniszta világuralmi törekvéseit. A hadiipar gyors ütemű fejlesztésével egyidőben a pekingi maoista vezetés a külpolitikai fronton is nagy aktivitást fejt ki. A külpolitikai irányvonala azt a célt követi, hogy Kína világuralmi törekvéseinek útjában álló két nagyhatalmat, a Szovjetuniót és az Amerikai Egyesült Államokat háborús konfliktusba sodorja. Emellett arra számít, hogy a háború középpontja Európa lesz. Nem zárja ki persze azt sem, hogy a háború kiterjed a világ többi részére, Kínától Afrikáig is. A maoisták elképzelése szerint egy új háborúban részt kellene venni az összes imperialista és szocialista országnak. A kínai maoista vezető körök, mint azt maguk is hangoztatják, hajlandóak összefogni mindazokkal az erőkkel, amelyekre számítani lehet a legfőbb ellenség elleni harcban. S vajon kit tekintenek a maoistáik a legfőbb ellenségnek? Természetesen a Szovjetuniót és a többi szocialista országot. A másik nagyhatalmat, vagyis az Amerikai Egyesült Államokat és annak szövetségeseit pedig meg akarják nyerni abból a célból, hogy azok hozzájáruljanak Kína gazdasági és katonai erejének növeléséhez és megszilárdításához. Joggal vetődik fel a kérdés: vajon miért tekintik a nagyhatalmi sovinizmus fertőjében bukdácsoló maoisták a Szovjetuniót és a további szocialista országokat az első számú ellenségüknek? Nyilván azért, mert a szocialista közösség országaiban látják azt az erőt, amely meg tudja hiúsítani a nemzetközi feszültség élezésére és háborús konfliktusok kiváltására irányuló maoista és imperialista törekvéseket. A jelenlegi időszakban a pekingi vezető körök egyre gyakrabban hangoztatják Peking és Washington érdekei összehangolásának szükségességét. Ennek érdekében nyilvánosan szövetkezének az Amerikai Egyesült Államok és más kapitalista országok legagresszívabb és legreakciósabb köreivel. A KNK maoista vezetői ma már nem is titkolják azt a szándékukat, hogy meg szeretnék nyerni az Amerikai Egyesült Államokat a Szovjetunió és a többi szocialista ország elleni harchoz, szövetségesekként. Mostanában nap mint nap tapasztalható a pekingi vezető köröknek az a törekvése, hogy elnyerjék az amerikai imperializmus bizalmát. Ez főleg abban nyilvánul meg, hogy helyesléssel fogadják mindazt az imperialista intézkedést, amely az enyhülési folyamatot keresztezi. Például egyetértenek az Amerikai Egyesült Államok katonai részvételével Ázsiában, helyeslik a hadászati támaszpontok kiépítését az Indiai-óceán térségében, s a nyilatkozataik arra utalnak, hogy egyetértengk az amerikaiak által kiagyalt és védelmezett két Kína létével is. Számtalanszor kijelentették, hogy Ázsiában és a Cseiides-óceán térségében a kínai' és az amerikai érdekek azonosak, s hogy Kínának nem'a tajvani kérdés megoldása, hanem a szovjet expanzió veszélye jelenti a legfőbb problémát. Nem győzik hangsúlyozni, hogy a kínai—amerikai kapcsolatok alakulása attól függ, hogy Washington milyen magatartást tanúsít a Szovjetunióval szemben. Kína maoista vezetői egy gyékényen árulnak az imperialista országok legreakciósabb köreivel. Azokkal, amelyek ellenzik a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élését és együttműködését, sürgetik az új, korszerű fegyverek sorozatgyártását és keményebb magatartást a Szovjetunióval szemben. Azt kürtölik világgá, hogy az Amerikai Egyesült Államokat a szocialistái közösség országai részéről fenyegető veszély kényszeríti arra, hogy a fegyverkezést fokozza s ezáltal az enyhülési folyamatot fékezze. A maoista propaganda Helsinki szellemének térhódítását is gátolni akarja. Azt kürtöli világgá, hogy a Szovjetunió nemcsak Keleten készül háborúra, hanem készülődik a Nyugat elleni támadásra is. Tehát szovjetellenes rágalmakkal akarják a pekingi vezetők mozgósítani Nyugat-Európa reakciós erőit a szocialista országok ellen. Üdvözlik az Északatlanti Szövetség országainak minden olyan intézkedését, amely a katonai felkészültség és a lázas fegyverkezés további fokozására irányul, és szinte örömmámorban, úsznak akkor, amikor tudomásukra jut, hogy az imperialista országok figyelmen kívül hagyják, avagy visszautasítják a Szovjetunió és a többi szocialista ország javaslatait, amelyek az atomfegyverek gyártásának és alkalmazásának betiltására, a haderő és hadfelszerelés lényeges csökkentésére, Európa és az egész világ békés jövőjének biztosítására Irányulnak. A pekingi maoista vezetőség külpolitikája Japán irányában is az elvakult szovjetellenességből táplálkozik. Azt a célt követi, hogy Japánt bevonja a Szovjetunió ellen irányuló tömörülésbe. Ez a törekvés főleg kidomborodik a kínai—japán , béke- és barátsági szerződés körüli vitában, illetve abban, hogy a maoisták minden áron rá akarják bírni Japánt, hogy e szerződésbe szovjetellenes fejezetet iktassanak be. S közben hízelegnek Japánnak, vagyis kezére játszanak az agresszióra hajlamos japán imperialistáknak. Hivatalos vezető személyiségek már többször kijelentették, hogy Japánnak jobban fel kell készülni a védelemre, sakkal nagyobb és korszerűbb fegyverzetű hadsereggel kell rendelkeznie. Ügy látszik, mintha a'kínai maoista vezetők már elfelejtették volna a történelmi leckét. Azt, hogy a japán imperialisták taposták sok éven keresztül a kínai földet, gyilkolták és kifosztották a kínai népet, s azok rombolták le a kínai városok és falvak egész sorát. A kínai maoista vezetőség ma már olyan mélyre sülyedt, hogy minden konfliktusban a reakciós erőket támogatja. Együttműködik, és sokrétű gazdasági és katonai segítséget nyújt a chilei fasiszta juntának, az Angolai Népköztársaság ellen - szervezkedő reakciós erőknek, a zairei reakciós imperialista barát rezsimnek, szolidaritásáról biztosítja az arab reakciós rendszereket, az izraeli vezető köröket és a dél-afrikai fajüldözőket egyaránt. Mindez azt bizonyltja, hogy a pekingi maoisták céltudatosan az imperializmus malmára hajtják a vizet, azokkal összeesküsznek a béke és a társadalmi haladás'ellen. Ismert tény az is, hogy a kínai vezetők a szomszédos országok egyes részeit Kína elveszített területeiként tartják nyilván, amelyeket vissza akarnak hódítani. Ezért ellenzik oly vehemensen az ázsiai kollektív biztonság gondolatának megvalósulását is. S ezért provokálnak ki eléggé gyakran határincidenseket szomszédaikkal. A pekingi maoista vezetők a délkelet-ázsiai nagyhatalmi céljaik megvalósítása érdekében szüntelenül szítják az ellentéteket az egyes országok között. Cinkostársra találtak Kambodzsa jelenlegi vezetőiben, a szocialista Vietnam elleni nyílt támadásuk megvalósításához. Az utóbbi hónapokban szított Vietnam-ellenes kampánynyal, Kambodzsa felhajtásával, a szocialista Vietnam elleni fegyveres akciókra való ösztönzéssel a pekingi vezető körök fékezni akarják a Vietnami Szocialista Köztársaságban a szocializmus építését és Ázsia délkeleti részén a háborús tűzfészek létrehozásán s annak terjesztésén mesterkednek. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a nagyhatalmi sovinizmust tápláló és világuralmi célokat követő pekingi maoista vezetőknek az egész világra kiterjedő mesterkedése a világ minden nemzetének békés jövőjét veszélyezteti, függetlenül attól, hogy az egyes nemzetek milyen társadalmi rendszerben élnek. Peking aktivitása tehát olyan szakaszba lépett, amely rendkívüli veszélyt jelent a békére, a demokráciára és a szocializmusra egyaránt. Illetve rendkívüli veszélyt jelenthetne, ha a népek és nemzetek nem ismernék fel Időben a maoisták aktivitásának igazi hátterét, s ha a világbékét szilárdító törekvéseik fokozásával nem harcolnának következeteseú ellene. PATHÖ KÁROLY Összeesküvés a béke ellen Társra várva
