Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-08-12 / 32. szám
и SZABAD FÖLDMŰVES 1978. augusztus 12. # VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф VADÄSZAT • VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÁSZAT ф VADÁSZAT ф Hogyan selejtezzünk? Nem minden vadásznak adatik meg, hogy szarvasra vadásszon. Aki tehát csak egyszer is belekóstolt ebbe, az rendszerint rabja is marad. A tervek jóváhagyásával az irányszámok ismertek. Tudjuk, hogy melyik korcsoportból hány darabot lőhetünk. Mégis ez a legnehezebb, mert pillanatok alatt fel kell ismernünk, elbírálnunk, illetve eldöntenünk, hogy az előttünk álló szarvasbika selejtezhető-e. A Szabad Földművesben „Az őz selejtezése“ című korábbi cikkemben azt írtam, hogy a szarvasbika kormeghatározásánál könnyebb a dolgunk, mint az őzbaknál, ez azonban csak részben van így, mert vannak megtévesztő jelek. Tapasztalattal, jó megfigyelőképességgel rendelkező vadászok az első látásra úgyszólván pontosan meghatározzák a bika korát és az csaknem megfelel a valóságnak. Ez azonban nem elegendő, mert csak az első éves bika agancsát tudjuk pontosan elbírálni, de az idősebb bikáknál azonban már három-négy évet is tévedhetünk, ami persze nem mindegy, mert ha az agancs viselője 3—4 éves, akkor jónak mondhatjuk, viszont ha már 6—7 éves, akkor gyengének minősítjük és ez már lőhető. Köztudomású, hogy bizonyos ideig évről évre jobb agancsot rak fel a bika — ami nálunk kb. 12 év — utána már hanyatlik, azaz visszarak. Régente az volt a felfogás — a laikusok még most is ezt hiszik —, hogy a szarvasbika évente egy-egy ágat rak fel. Mint tudjuk, nem így van, mert a 3—4 éves szarvasbika agancsa is lehet tizenkettes vagy tizennégyes, viszont az öreg bikáé lehet tizes, esetleg nyolcas! Vannak olyan bikák is, amelyek örökösen nyolcasok vagy tízesek maradnak. Az agancs kialakulásának számításba jövő legfontosabb tényezője ez öröklődés, a kor, a táplálkozás, az állomány ivararánya és sokszor még az időjárás is (ez utóbbit ugyan etetéssel némileg ellensúlyozhatjuk). A fiatal szarvasbika játékos, mozgékony, kevésbé félénk. Két hároméves korig szinte vékonynak tűnik, feje aránylag nagy, szegletes, nyaka vékonyabbnak látszik, mert még nem nőtt ki a sörénye. A középkorú szarvasbika mozgása már magabiztosabb, félénkebb, gyanakvóbb, gyakran felfigyel és beleszimatol a levegőbe, a legkisebb gyanús jelre takarásba ugrik. Idősebb korban persze még gyanakvóbb, bizalmatlanabb. Ezért van az, hogy az öreg bika sötétség beálltával hagyja el a biztonságot nyújtg sűrűt, a legelőről és a vízről még a napkelte előtt bevált a védelmet nyújtó nappali tartózkodási helyére Ezen remeték csak a bőgés idejére szegődnek a tehenekhez és erejük tudatában meg is védik elsőbbségüket, de sokszor igen heves — néha halálos — viadalokat is vívnak vetélytársaikkal. Ezeknek teste szikárabb, sörénye csapzott, a fejet mélyen hordják, az agancsot lógatva tartják, mintha nehezükre esne viselése. A fiatal bikák agancsát a hosszú ágak és a vékony szárak jellemzik. Kiváló kapitális agancsot rendszerint középkorú nyolc-tizenkétéves bikák raknak fel. Az öreg bikák agancsára pedig az jellemző, hogy azoknak töve erős, a szemágak lehajtanak, az agancs ágai rövidek, a rózsa vastag és tömör. Még egy jó ismertető a szarvasbikák kormeghatározására. A fiatal bika magasan hordja a fejét, az öregebb pedig mélyebben. Ezt csak akkor figyelhetjük meg, ha a bika oldalát mutatva megy, vagy áll, mert ha valamire figyel, akkor minden bika feltartja a fejét. Ez megtéveszthet a kor meghatározásánál. A szarvasbika bőgés idején tanúsított viselkedéséből is következtethetünk a korra. A kétéves bika még csapatban van. Az idősebbek gyakran elverik a csapattól s ezért ide-oda jár és néha nyekereg is egyet-kettőt. Nem így a hároméves bika, amely külön utakon jár ugyan, de ezt is elveri az öregebb. Ha azonban rossz az ivararány, akkor már tehénhez is juthat! A négy-ötévesek már a mellékbika szerepét töltik be, állandóan a tehenek körül ólálkodnak, amíg valamelyik erősebb vetélytárs el nem űzi őket. Ezeknek rövidebb időre teheneik is lehetnek, amelyekre féltékenyen vigyáznak. Ezeket „bőgethetjük be“ a legkönnyebben. Az ezeknél idősebb bikák csaknem mind fő, vagy mellékbikák és rendszerint tehénhez is jutnak sokszor nagy küzdelem árán. Persze azt is tudnunk kell, hogy az elejtendő bika melyik korcsoporthoz tartozik. Azelőtt ugyanis csak három korcsoportra osztották a szarvasokat, de a 172/1975 Zb. rendelettel már négy korcsoportot létesítettek. Így az I. korcsoportba (kétéves korig), а II. korcsoportba (háromévestől — ötéves korig), а III. korcsoportba (hatéves kartól — kilencéves korig), а IV. korcsoportba (tízévestől — feljebb) tartoznak! Ez szép és helyes volna, ha ezt Így nyugodtan lehetne latolgatni és eldönteni. Sokszor azonban másodpercek állnak rendelkezésre, hogy az előttünk álló azonos-e azzal a bikával, amelyre a vadgazda írásban engedélyt adott selejtezésre, mert csak ilyen lőhető meg. Ha más bikát lőnénk meg, azért nemcsak a vadász, hanem ő is felelősi Így jól véssük emlékezetünkbe, hogy milyen bika áll előttünk. Ha nem tudjuk azonnal eldönteni a bika lőhetőségét, bizony mire felocsúdunk, hűlt helyét látjuk. Selejtezésnél a gyenge nyársas, vagy a villás fiatal bikákat ne sajnáljuk. Ezeket elsőként kell kilőnünk, de nem szabad lőni az erős agancsú fiatal, tenyésztésre alkalmasakat. Nem szabad lőnünk a második és a harmadik korcsoportba tartozó, továbbtenyésztésre szánt bikák közül az erős aganosú, koronásakat és a negyedik korcsoportba tartozó tenyésztésre szánt bikákat sem. Lőhetők azonban a második és a harmadik korcsoportba tartozó állományból a rövid ágú, rövid vékony agancsú egyedek s a negyedik korosztályból a tenyészanyagnak már nem számító egyoldalas, egykoronás, viszsza rakott tizenkét évesnél öregebb bikák. Még talán annyit, hogy ha a lövés eldördül, ne menjünk azonnal a sebzett bika után, hagyjunk neki időt a kimúlásra. Akkor se siessünk utána, ha habos tüdővért találunk, hagyjunk neki egy félórát a kimúlásra. Ha megtaláltuk a vadat, kalaplevétellel adjuk meg neki az utolsó tiszteletet, az „utolsó falatot“ — letört gallyat a szájába, mielőtt elejtőjének átadnánk a töretét. Safarit József Egy szervezet életéből A komoCai vadásztársaság 1.735 hektáron gazdálkodik. A tizennyolc tagot számláló szervezetet Szegi Károly elnök és Sztankovics Ervin vadgazda Irányítja. Sztankovics Ervinnel és Földes Bélával (az utóbbi az ellenőrző bizottság tagja) beszélgettünk a szervezet életéről, tevékenységükről, akik arról győztek meg, hogy a tagság egy emberként, igyekezettel végzi munkáját. A szó elsősorban a vadállományra terelődött. Az idén, hasonlóan mint tavaly, 400 élőnyúl befogását tervezték. Tavaly 650-et fogtak be, 270-el többet mint ahogy a terv előirányozta. A törzsállomány jó s az idén is kilátás van a feladat teljesítésére. Puskavégre mintegy 500 tapsifüles kerül. Fácánból szintén bőven van a határban. így a vadászatok során 600-at ejtenek el és élve 200-at fognak be. Számláláskor 120 őzet észleltek, de több Is tartózkodik a területen. Ebben az idényben 42 őzre (6 selejt bakra és sutára) lesnek a vadászok. Ebből 20 darabot Levtcére, a Baromfifeldolgozó Üzembe szállítanak, örvendetesen fejlődik a védett fogoly-állomány, ami a következő évekre nézve bizakodásra ad okot. A kamocsai határt 20 túzok is állandó lakhelyének tekinti. Az idén már négy kicsire is felfigyeltek a vadászok. — Vadállományunk nincs magára hagyva — hangsúlyozták a beszélgető partnerek. — Az idén 10X10 m-es voliert (fácánneveidét) készítettek és ebben 300 fácánkakas fióka erősödik meg; ezek az állomány vérfrissítését szolgálják. A zord télre 12 darab vasszerkezetű, palatetős állandó etetőt létesítettek az apróvad számára, Hat sózóhelyet is készítettek. A csatorna partokon négy hektáron csicsókát ültettek. Az őzek szeretnek közelében tartózkodni, a magjait azonban a fácánok fogyasztják.: Tavaly abrakot a zemnéi (szímői) „Haladás“ Efsz-től kaptak. A törmelék magért a vadászok 200 óra ingyenes munkát vállaltak a kazalozásnál. Tavasszal pedig 3000 facsemetét ültettek ki s itt 740 órát dolgoztak le. A szervezet tulajdonában egy Zetor Super 50-es traktor is van. Ez nemcsak a vadászat alkalmával hasznosítható, hanem az efsz-nék is segítenek vele. Tavaly főleg a vöröshagyma és a répa szállításakor segédkeztek. A takarmány biztosítása érdekében 4,5 hektáros ugar földet is megműveltek, kukoricát és cirkot vetettek bele. A zöldtakarmány betakarításánál rendszerint sok apróvad esik áldozatul. A kamocsaiak ezt a problémát úgy oldották meg (az efsz-el együttműködve), hogy az őszi keverékekből és a lucernából vadászebekkel kihajtják kaszálás előtt a vadat. A területen bőven van vadkacsa, s amire nem volt még példa, két vadlúd is itt neveli 7 kislibáját. A Vág töltésen elterülő búzatáblában fészkeltek! Két ízben próbálkoztak a szirti fogoly meghonosításával is, de eredménytelenül. Tevékenységüket a falu szépítésére Is kiterjesztik. Száz-száz díszbokrot és rózsatövet ültettek iki. Az elmúlt évben a kultúrház udvarának betonozásánál és az épület brizolltozásánál is nagy szolgálatot tettek. Jó munkájuk gyümölcsözőnek bizonyult. Tavaly — odaadó munkájuk eredményeként — 138 ezer korona bevételt értek el. Az élővad leadás túlteljesítése csaknem 17 ezer koronát eredményezett. Kis szomorúságot okoz, hogy még mindig akad egy-ikét orvlövész! A Vág partján akadtak a nyomukra. A vadásztársaság tagjai „körmükre“ szeretnének csapni, hogy elmenjen a kedvük az Ilyen pecsenyeszerzéstől. Az eredmények biztatóak. Ahol jő a kollektív szellem, , gondos a vezetőség, a gazda és a tagság, ott az eredmények sem maradnak el! P. J. PLAVEC HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZAT Ф Eis kapásra nagy csuka Nyugodtan, ráérősen szereltem fel két csukázóhorgomat és azokat a korábban fogott kishalakkal fel is csaliztam és bevetettem őket az általam legmegfelelőbbnek látszó helyre. Horgaim élénkpiros úszódugói vígan úszkáltak a vízi töklevelek és tündérrózsák közt világoszölden csillogó tiszta vízben. Aztán nekiláttam a körülöttem elterülő szép környezet szemlélésének. Ahogyan szemlélődtem, levél és ágzörgésre lettem figyelmes. Nem mozdultam, csak figyeltem, hogy mi lesz. Láttam, hogy a reccsenés helyén egy tenyérnyi vörösbarna folt, aztán egy fej, hegyes fülek és szemek jelentek meg. Jobban megnézve láttam, hogy egy kis őzike bukkant ki a levelek közül és inni, szomját jött oltani ide. annyira lenyűgözött a látvány, hogy nem mozdultam. Vártam amíg az őzike szomját oltotta. Aztán egy moccanás, és látogatóm heves levél és ágzörgések kíséretében elvágtatott. Jól is tette, mert távozása után egymást érték a kapások. Ennek során előbb az egyik piros úszódugóm tűnt el, aztán a másik. Kis idő múltán több csuka úszkált szákomban. Meg voltam velük elégedve. Ezért nem nagyon szorgalmaztam a további csukafogást. Inkább a keszegezőt vettem kézbe. Így keszegészgettem talán két óra hosszat és gyönyörködtem a lenyűgöző tájban. Aztán egy szebb és virgoncabb pirosszárnyú kis keszeg akadt horgomra. Ogy határoztam, hogy ezt a frissen fogott kis halat csalizom fel egyik csukázómra. Aztán kézbevéve a több mint ötméteres bambusznyélre erősített felcsalizott csukázőt, elindultam vele tapogató csukázásra. Ez abból állt, hogy igyekeztem a sűrű növényzet közt Itt-ott mutatkozó kisebb nagyobb vízfoltokra bevetni a horgot. Ez többnyire sikerült is. Eleinte próbálkozásaim nem jártak teljes sikerrel. Már csaknem abbahagytam a kísérletet, de pár perc múlva észrevettem bent a holtág közepe táján egy sűrű levelekkel és vakító fehérségű tündérrózsa virágaival határolt kis vízfelületet. Megcéloztam és a törekvés sikerült. A következő percben élénkpiros úszóm ott úszkált a kis vízfelület közepén. Nem sokáig, mert dugóm egyszerre furcsa mozgásba kezdett. Gyengén rezegve ide-oda úszkált, de nem merült el. Gyönyörködtem a látványban, de nem tettem semmit csak hosszú bambusznyelemet tartottam szilárdan a víz fölé. Vártam arra, hogy a kiscsuka amely a horgon levő kishalamat fojtogatja, meggondolja magát és felfalja a keszeget. Nem Így történt, mert az úszóm, továbbra is „táncolt“, keringett és játszadozott! Mulattatott a dolog, mert rendben volt a szénám, hiszen szákomban több csuka úszkálgatott. Eltartott vagy húsz percig. Aztán egy gyorsan bekövetkezett fordulat, illetve a nagy esemény következett. Ennek az Indítóoka én lettem. Megunva a szórakozást, egy-két lépést tettem előre, közben egyik lábammal egy vastagabb száraz ágra léptem, mely nagy reccsenéssel eltörött. Visszhangja nemcsak a túlsó partra, hanem a vízre is hatott, a csukácskámra Is, amely a horogra tűzött kishalamat vagy félórája rágcsálta, fojtogatta! Ez okozta a nagy fordulatot amire a vizen játékosan úszkálgató piros úszóm nagy csattanással elmerült. Nagy hullámok keletkeztek a helyén. Aztán a csuka magával hurcolt mindent. A vízitök leveleit és virágait is. össze-vissza kuszáivá és gubacolva a zsinórt a növények szárával. Szerencsére eléggé erős csukázózsinórom baj nélkül húzódott utána. Annyira, hogy zsinórom és a kinyújtott több mint ötméteres bambusznyelem már rövidnek bizonyult. Ekkor eszméltem rá, hogy a játszadozó kapást színlelő csuka valójában nagy csuka. Csukám dühében és meglepetésében — ebben osztoztam — feljött és megmutatta magát. Lehetett 4—5 kilós isi Erre munkához láttam és előbb a nyél, később pedig a szerencsére eléggé erős csukázózsinór segítségével sikerült őkéimét a partra vontatnom. Szép fehér csuka volt. Otthon aztán megmértük és láttam, hogy nem csalódtam, mert a nagy csukám hat és félkilós volt. Így lett a kis kapásból szép nagy csuka, tehát nem törvény, hogy ha kicsi a kapás a csuka is kicsi. Holczer László Tudnivalók a halszaporitósról A halak mesterséges szaporításakor az ívásra előkészített anyahalaktól fejessel veszik el az ivarterméket. Az ikrát tálban termékenyítik és mesterséges környezetben érlelik. Az érlelés rendszerint úgynevezett Zuger-üvegekben történik, amelyben állandó vízáramlás biztosítja az ikra oxigándús környezetét. A vízhőmérséklet szabályozásával a halfaj számára optimális keltetővíz-hőmérséklet állítható be. A táplálkozás megkezdéséig a lárvákat a keltetőházban tartják. A keltetőházak valóságos ipari őzemként működnek. A keltetőház jó kihasználása érdekében a halfajok keltetését nagy pontossággal kell tervezni. Ezért a mesterséges szaporításnál az anyák előkészítésénél nélkülözhetetlen a hipofízis-hormon adagolása, amellyel az ívás programozható. Enélkül a nagyon hatékony módszer nélkül ma már nagyüzemi haitenyésztés nem képzelhető el. A mesterséges szaporítás nagy felkészültséget igényel. Eszközigénye mellett nagy hozzáértés szükséges megfelelő eredmények eléréséhez. Ez a szaporítási módszer tehát csak halgazdaságokban alkalmazható ... Eredményeiből, vagyis az ivadék- és tenyCszhalból azonba« azok a horgászegyesületek is részesülnek, amelyeknél a hal szaporítására nincs lehetőség, illetve ahol a természetes szaporulat nem képes az állomány fenntartására. O. D. Környezetvédelem A közép-szibériai Bajfcál-tó a világ legnagyobb ivóvíztartaléka. 31 500 km2-es (több mint 600 km hosszú) vízfelülete helyenként 1620 méter mély, 336 folyó ömlik bele, és csak egy — az Angara — hagyja el a tavat. Ennek folytán a teljes vízcsere 300—400 évig tart. A víz kristálytiszta, és helyenként 40 méter mélyen átlátszó. Hőmérséklete 12 C fölé nem emelkedik, januártól márciusig jég borítja. A tó a tüdősök szerint „az ősmaradványok múzeuma“. Az élővilág 1800 képviselője közül 1200 faj csak itt él. Annak érdekében, hogy a tő közelében működő gyárak a tó vizét ne szennyezzék, a Szovjetunió kormánya a tó 300 ezer km2-es körzetét természetvédelmi tájjá nyilvánította, és szigorú intézkedéseket tett a szennyvíztisztításra. A mezőgazdasági üzemek a védett körzetben semmiféle növényvédő szert nem használhatnak! «■■■■»■■■■■■■■■■■•■■■■■■■■a Jó sporthal a márna Ez a nyúlánk testű, apró pikkelyekkel borított békés halunk a sebes folyású mély vizek lakója. Harciassága, nagy küzdőereje miatt egész Közép- Európában szívesen horgásszák. Tartózkodási helyére tekintettel szinte kizárólag fenekező módszerrel fogható, bár a nagyobb példányok már nem egyszer rajtavesztettek a vízfenéken vontatott színesebb, sárgaréz-, vagy vörösrézszfnű apró körforgó villantókon is. Folyótokban legkönnyebben a vízbenyúlő keresztgátakről, az úgynevezett ruganyokról közelíthető meg. A meder közepére nyúló kőgát végén a fenekező horgász nagy harmatgilisztával, vagy sajttal csalizott közepes méretű horoggal (4—8-as) igyekszik zsákmányul ejteni a márnát, amelynek különös ismertetőjele az alulnyílő szája, négy bajuszszállal. A megakasztott példány ördögi erővel védekezik. Hol a vízfenék mélyén száguld, hol a vízszint fölé ugorva harcol életéért. / Valamikor a fenékzsinérral dolgozók leggyakoribb zsákmánya és szinte minden vidéken előforduló pici hal volt. Húsa jóízű, rózsaszínű, de meglehetősen szálkás. Ikrája feltűnően nagyszemű, kaviárszerű, de mérget tartalmaz és ha nagyobb bajt nem is, feltétlenül hányást okoz, ezért ne együk meg. A folyóparton készülő halászléből a. halászok sohasem felejtik ki a jóízű márnát. Évekkel korábban még gyakori zsákmány volt a Duna szakaszán Is. Mint a gyors, tiszta vizet kedvelő hal, a hegyvidéki vizekben együtt fordul elő a paduccal, de gyakran felhatol a pisztráng-szintig Is. A vízszennyezésre nagyon kényes és ezért kiveszőiéiben levő őshonos halaink közé tartozik. A szakemberek mindent elkövetnek, hogy megmentsék ezt az igen becses fehérhalunkat, de míg a kecsege és a balin mesterséges szaporításával ezt a két ugyancsak ritkuló halfajunkat várhatóan meg tudjuk menteni, a márna mesterséges szaporítása a mai napig még nem megoldott. Jól számít az a horgász, aki vízbenyúló kőzárás hiányában a folyami hajóállomások mögött próbálkozik. A kikötők mögött a hajőmeder olyan közel húzódik a parthoz, hogy nem jelent különösebb gondot a fenekező horgot a mély, gyorsfolyású, sóderes vízfenékre juttatni. Nem Is beszélve arról, hogy a hajóállomás alatti vizszakasz természetesen etetett horgászhely. A kikötőstégen lakó stégmester az ételhulladékok folyamatos vízbejuttatásával csalogatja oda halainkat. M. H.
