Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)

1978-01-07 / 1. szám

■

SZABAD FÖLDMŰVES

1978. fairaár %

enyt-—a tömegsportnak

Napjainkban örvendetesen sok szó esik a sport szerepéről, a rendszeres testedzés hasznáról. S hogy nem hiába, annak is egyre több jelét tapasztalhatjuk.

Legutóbb például a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Samorlnban rendezett asztalitenisz-versenyt a mezőgazdasági és élelmezésügyi szaktanintézetek tanulói részére. A kerületi jellegű kétnapos versenyben résztvevő 25 fiú- és 51 lánycsapat, valamint az egyéniben versenyző 90 fiú és 15 lány a rendezvénynek tömegsport jelleget biztosított.

Sok ez vagy kevés? Lehet-e növelni a résztvevők számát? Ha igen, hogyan? Mennyi az ilyen jellegű verseny-lehetőség?

Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Jozef Kotlárik elvtárssal, a mezőgazdasági és élelmiszeripari szaktanintézetek tanulóinak továbbképzését biztosító intézet osztályvezetőjével.

Kotlárik elvtárs kiemelte, hogy a fiatalok harmonikus fejlődésében nagy szerepet játszik a tömeges testnevelés és sport, amely hozzájárul egészségünk megszilárdításához, erkölcsi tulajdonságaik nemesítéséhez, s egyúttal a haza védelmére való’ felkészültségükhöz is.

Az elmondottakkal összhangban a testnevelés és sport fejlesztését — intézetükben — az ifjúság körében végzett munka egyik legfontosabb feladatának tartják. Kiemelte a somorjaihoz hasonló sportvetélkedők, versenyek és tornák rendszeressé tételének a jelentőségét. A jövőben más sportágakban is rendszeressé teszik a hasonló jellegű rendezvényeket. Nyáron atlétikai versenyeket, labdarúgó-, röplabda- és kézilabda-tornákat, télen pedig asztalitenisz- és síversenyeket rendeznek. Ezek a sportversenyek helyi, kerületi és országos szintűek lesznek. Nem egy eseményről van tehát szó, hanem olyan sportolási és verseny alkalmak sorozatáról, amelyek a testedzésen kívül, jól szolgálják a résztvevők közösségi érzésének az ápolását is.

Örömteli, hogy az egyes szaktanintézetekben a testnevelők és nevelők szemlélete a tömegsport szempontjából azonos a továbbképző intézet törekvéseivel. Az utóbbit bizonyítják azok a beszélgetések is, amelyeket a somorjai asztalitenisz-versenyen résztvevő testnevelőkkel és nevelőkkel folytattunk.

Varga Károly [a somorjai szaktanintézet testnevelője):

— Az igazi sportnevelő munkát az iskolában kell elkezdeni és végezni. Bár ez nehezebb és kevésbé látványos, mint az élvonallal foglalkozni. Én mégis eléegedett vagyok. Minden fáradságért kárpótol, amikor látom a gyerekek arcán az örömöt, egy-egy jól sikerült gyakorlat, vagy sporteredmény elérése után. A sikerélmény lehetőségét kell nekünk, testnevelőknek megteremtenünk a fiatalok részére, s ha ez sikerül, már nem dolgoztunk hiába. A tömegsporthoz szükséges létesítmények szaktanintézetünkben biztosítottak.

Gyurász Tibor (az ipolysági szaktanintézet nevelője):

— Fő törekvésünk: megszerettetni, vonzó versenyekkel, megszokássá tenni a mozgást. Téli időszakban ez a törekvésünk nehézségekbe ütközik, mivel szaktanintézetünknek nincs tornaterme.

Sebestyén Ferenc (a lévai tanonciskola főnevelője):

— Több éve foglalkozom fiatalokkal, így tehát átfogó képpel rendelkezem. Személy szerint is híve vagyok a tömegsportnak. Meglátásom az, hogy először a sport tömegjellegét kell biztosítani, s csak utána következhet az élsport.

Mits Ferenc (a komáromi szaktanintézet nevelője):

— Az adott lehetőségekhez képest eddigi eredményeink szerényebbek. A jövőben természetesen mi is mindent megteszünk a kitűzött célok érdekében.

Ipolyi István (a PNZP Samorín nevelője):

— Szaktanintézetünkben becsülete van a sportnak. Sajnos, a tanulók bizonyos hányadával nehéz mit kezdeni, ök már az alapiskolában is „kispadosok“ voltak, s nehéz megnyerni őket a sportnak, ue azért riem mondunk le róluk. Örömet jelent számomra, hogy tanulóink nagy része hetente többször megizzad a testnevelési órán kívül is.

Ügy gondoljuk, hogy az elhangzott válaszok mutatják legjobban, hogy mit értünk azon, amikor megváltozott szemléletekről beszélünk a tömegsport szempontjából. Természetesen a jő kezdeményezések, újítások mellett még bőven akad tennivaló is. A megoldások előtt azonban egyre több sorompó nyílt ki — ezt a somorjai asztalitenisz-verseny is bizonyítja — csak át kell haladni rajta.

—Csiba—

A jelen és közelmúlt gyors, mély változásai már történelmi távlatba állították azt a hagyományos formát, amely a népi kultúrának kerete és éltetője volt.

Ennek megfelelően napjainkban a néprajz fogalma is megváltozott. Túllépte a klasszikus értelemben vett — a nép ősi életével, szokásaival, munkaformáival foglalkozó — etnográfiai területet, s ma már bölcs előrelátással emlékként kezeljük a közelmúlt még mindennaposán használt eszközeit is. Így falvainkon foglalkozni kell ezek gyűjtésével.

Az elmondottak gyakorlati megvalósításával találkoztunk Zséren IŽirany), ahol a közelmúltban tájházat avattak.

A tájház létrehozásának nehéz és sokirányú munkáját a CSEMADOK helyi szervezetének tagsága végezte Vanyó Gergely irányításával. Az ő lelkesedése és fáradhatatlan buzdítása nélkül valószínűleg nem született volna meg az új, nagyszerű intézmény.

A tárgyak gyűjtése 1976 szeptemberében kezdődött, és az idei megnyitásig tartott. Szombatokon, vasárnapokon munkásokból és földművesekből verbuválódott „brigád“ járta a falut, s gyűjtötték a néprajzi tárgyakat. Molnár András — 65 éves nyugdíjas — szerint ez a munka lelkesedésből fakadó, igazi önkéntes tevékenység volt, ahova az embereket nem küldték, hanem hívták, és ők szívesen mentek.

A falu vezetősége — Gál László hnb elnökkel az élen — egy régi, tipikus parasztházat biztosított a leendő tájhéznak. Az épület helyreállítása és átalakítása egy évig tartott. Egy-egy meghirdetett munkadélutánon huszanharmincan is serénykedtek a munkálatokban. Segítkeztek. az átalakításnál, tisztították és konzerválták az összegyűjtött tárgyakat, fúrtak, szegeitek a kiállítótermekben. Kupecsek Ferenc, Bencz Bálint, Kovács László, Vanyő

Barnabás, Vanyó Gergely, Molnár András, Bencz Lőrinc és Bús János több száz órát dolgozott le társadalmi munka keretében.

Amióta a szocialista államokban ia divat lett a néprajzi tárgyak városi lekásdísszé tétele, és a magángyűjtők jóvoltából fellendült a régiség-kereskedelem. a múzeumok hazánkban is nagy összegeket áldoznak gyűjteményeik gyarapítására. Ezzel magyarázható, hogy egyes, régebben értéktelennek tartott paraszti eszközök, száz és ezer koronáért cserélnek gazdát, így valóban csodálhatjuk a zséreiek áldozatkészségét, akik fölismerték a saját régi kultúrájuk megőrzésének és dokumentálásának fontosságát s ingyen bocsátották régi tárgyaikat a tájház rendelkezésére.

Az értékes néprajzi és helytörténeti tárgyak adományozóinak listájából elsősorban Molnár András, Variyó Gergely, Szórád Lászlóné, Bencz Bálint, Kupjecsek Ferenc és Nagy Istvánná neve emelhető ki.

A tájház bevezető helyiségében (pitvar) a régi — hétköznapokon használt — ruhák, cseréptálak és köcsö-A lányok egyéni versenyének helyezettjei.

Foto: —Szabó-Játékvezetői tanfolyam

Négy gondot fordít a játékvezetői utánpótlás nevelésére a Nővé Zámky-i (érsekújvári) Járási Játékvezetői Bizottság. Novemberben Štúrovon (Párkány) rendezte meg a III. osztályú játékvezetők részére a továbbképző tanfolyamot. Ugyanakkor háromnapos szemináriumot is rendezett tizenhat fiatal, fejlődőképes játékvezető részére. A jelöltek közül tízen eredményesen letették a III. osztály mérkőzéseinek vezetéséhez szükséges vizsgát, a tizenhatan pedig sikeresen fejezték be a továbbképzést.

PhDr. Hofer Lajos

Felkészültek

'A Nové Zámky-i PHSZ járási vezetőcége a közelmúltban Gbelcén (Köbölsúton) kétnapos iskolázást tartott azon pedagógusok részére, akik a szövetkezetben és a községekben a polgári védelem előadásait és gyakorlatait tartják. Az iskolázás kellemes

környezetben a PHSZ új épületében volt.

Vizner elvtárs értékes előadását a résztvevők figyelemmel kísérték, s így felkészülten várják a lakosság január 15-étől kezdődő átiskolázását.

, Majerszky Márton

Sok sző esik mostanában — s egyre sürgetőbbén — a műkedvelő kulturális tevékenységről, s ezen belül az énekkari mozgalomról. Kétségtelen, hogy a dunaszerdahelyi járás ezen a téren is például szolgálhat Szlovákia magyarlakta vidékeinek. Talán egyetlen szemléltető példa is elég: A legutóbbi országos énekkari fesztiválon a ! járás három énekkara is részt vett. A dunaszerdahelyi gimnázium énekkara, s két gyermekkórus: a csilizradványí és a várkonyi. De másképpen is erősíthetjük állításunkat: Kilenc felnőtt- és tizenöt gyermekkórus énekel a járás falvaiban, városaiban. Ez jó kiindulópont lehet a jövőben.

A járási népművelési központ dolgozójától Jarábek Imrétől — aki országos viszonylatban is elismert szakember — érdeklődtünk, az énekkari mozgalomról.

Tíz ÉV TÄVLATA

— Körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdett fellendülni a járás énekkari mozgalma. Addig is volt három kórusunk: a áamoríni (somorjai), a Calovói (nagymegyerr) és a jahodnái (eperjesi). De a tényleges fejlődés körülbelül tíz éve indult meg. Mi volt a mozgatóerő? Egyrészt az, hogy olyan emberek kerültek a kulturális intézményekhez, akik szeretik a munkájukat, s mindennapi szükségletnek tekintik a kultúrát. Másrészt: döntő hatású volt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Énekkarának megalakulása. A- kik itt énekeltek és énekelnek, sokat tanulhattak. Hogy mást ne említsek, Vasa Lajostól. Ezt, azt hiszem nem szükséges magyarázni. Persze, mindehhez hozzájárult az is, hogy a kulturális intézetek iskoláztatni kezdték az embereket.

— Mit mutat a tíz év tapasztalata?

— Mindenekelőtt sok ellentmondást. Például azt, hogy éppen a központban, Dunaszerdahelyen nem sikerült összehozni egy énekkart. Volt itt egy női kár. A tagok mintegy felét a mezőgazdasági iskola lányaiból válogattuk. Ment is egy darabig a dolog, aztán az iskolában elhatározták, hogy ők is alakítanak saját énekkart, s ha ez sikerül, csak abban az esetben engedik a lányokat a közös karban énekelni. Dicséretes Igyekezet, de mit ér, ha megvalósíthatatlan? Az Iskola maga nem rendelkezett annyi jó hangú lánnyal, hogy saját kórusa lehetett volna, így ez sem lett, meg az sem.

— Az új művelődési ház megnyitóján szerepelt első ízben a város gyermekkara.

— Igen, bár ezt még aligha lehetett fellépésnek nevezni, inkább csak

olyan erőpróbának. Nyolcvan tagú az új gyermekkórus, s a dunaszerdahelyi iskolákból válogattuk a gyerekeket. Harmadik, negyedik, ötödik osztályból valamennyit, hisz két-három év kell, amíg összeszoknak. De itt van mindjárt az ellenpélda: Legújabb tervük szerint meg szeretnénk alakítani a város szakszervezeti" énekkarát. Ag Tiborral mindent előkészítettünk, sajnos, a terv mindmáig terv maradt, s a járási szervek nem adnak bíztató választ.

AMÍG TART A LELKESEDÉS

Vajon mi a fontosabb? A tojásellátás, vagy . a Bodnár Gyula által említett (a Fábry Napok kapcsán) faültetés? Vágy a műkedvelő művészeti tevékenység? Abszurd az összehasonlítás, de legalább ennyire tarthatatlan az egyik „lekezelése“ a másikkal szemben. Amíg az anyagi támogatás, a folyamatos segítés háttérbe szorul, addig vakarhatjuk a fejünket. Százszor elmondott dolog: jeles évfordulókon eszünkbe jutnak az énekkarok, aztán fátylat rá ...

— El kell már jutnunk a felismeréshez, hogy csak lelkesedésre építve nem jutunk messzire. A népművelőket, s így a kórusvezetőket honorálni is kell.

Tapasztalhatjuk lépten-nyomon, hogy az egyéneken múlik a sikeres munka. Hogy egy példát mondjak: Lehnicén (Lég) legalább negyven-ötven ember kész lenne énekelni, ha lenne, aki

Érd

el у

Sikeres Ismeretterjesztő előadást rendezett a CSEMADOK Nové Zámky-i (érsekújvári) helyi szervezetének honismereti köre. Megyeri Gábor tudományos dolgozó, geológus tartott élvezetes előadást Erdély tájairól a „Honismereti Kávéház“ban.

Magyarl Károly az erdélyi Farkaslakán született, Tamási Áron szülőfalujában. Nem véletlen, hogy a diavetítéssel egybekötött Ismeretterjesztő elógök kerültek e látogatók elé. Ezutáií következik a régi paraszti konyha, nyitott kéménnyel, tűzhellyel (tytisze) és a konyhából fűtött hasábalakú kemenceajtú (a siskó szája). A tűzhelyen agyagedények, korabeli fazekak és egyéb konyhai használati tárgyak.

Egy harmadik, nagyobb helyiségben nyert elhelyezést a paraszti szoba korabeli berendezéssel, valamint a kendermunka felszerelési tárgyai: gu* zsaly, rokka, motolla, szapuló, tekerő bak, vetőfa, szövőszék (szátva). U- gyanebben a teremben megcsodálhatjuk a korabeli, vászonból készült párnákat, díszpárnákat, és népviseletet.

Mivel hazánk nem bővelkedik néprajzkutató szakemberekben, a zsériek is kénytelenek voltak a kiállított tárgyak rendezését saját emlékezetükre és elképzelésükre támaszkodva megoldani. Meglátásaink szerint ebből a szempontból is kitűnőre vizsgáztak, mivel a tájház belső rendezése megfelel az alapvető muzeológiai követelményeknek.

Oj tájház született tehát a zoboraljai Zséren, amely él, látogatókat fogad, remélhetőleg gyarapodik, fejlődik, és kulturális missziót tölt be. A lelkes zsériek azonban még számos tervet szeretnének megvalósítani.

Vanyó Gergely és Gál László tájékoztatása alapján mindenekelőtt a tájház környékének rendezését kell megoldani, utána az épület pincéjét szeretnék berendezni a szőlőtermesztés, valamint a borászat régi használati eszközeivel. Az udvaron pedig a földművelés régi eszközeinek a kiállítását tervezik.

A falu lakosságának nagy összefogásával és akaraterejével létre segített téjház tehát remélhetőleg hamarosan túlléphet jelenlegi keretén, jelezve ezáltal szocialista társadalmi rendszerünk kultúrmegörző és művelődésfejlesztő törekvéseit.

Csiba Lászlá

foglalkozna velük. Eddig csak a lelkes, önfeláldozó emberekre építhetünk. Kérdem én: hány zenét tanult pedagógus vállal énekkar vezetést?

— Mindig az anyagiaknál kötünk ki, s még sokáig. Mi az egész járásban mindössze négy-öt vezetőt tudunk támogatni, őket is csak nagyon alacsony összegekkel. S itt persze nem csak a vezetők honorálásáról van szó.

— S mi a helyzet az éneklő csoportokkal?

— Ez a munka nem igényel akkora szakértelmet, mint a kórusvezetésj így az éneklést vezető emberek maguk Is képesek összehozni egy-egy csoportot. A legutóbbi Tavaszi szél-re is tizenöt éneklő csoport került el a járási versenyre. Az udvarnokiak, hodosiak, illésháziak, alistáliak — hogy csak párat említsek — nem szorulnak rá annyi segítségre. Sőt, jobb is, ha maguk választják ki az anyagot, szem előtt tartva a tájjelleget. Saját maguk gyűjtenek, s közben lassanként olyan éleslátásra tesznek szert, hogy már maguk is képesek megítélni, mit választhatnak be a műsorukba és mit nem.

— összegezve tehát: milyenek a kilátások a jövőre?

— Nem lehet pontos tervekről beszélni. Éppen a fönt említettek miatt. Ha lesz önfeláldozó ember, lesznek új énekkarok is. Ennek ellenére azt mondhatnám, hogy egyáltalán nem aggasztó a helyzet, hisz járásunkban — ha ugyan nem is növekedett — nem csökkent az énekkarok száma. Nagyon jó a somorjai énekkar, a felsőpatonyi, dióspatonyi és a nagymegyeri. De inkább — s újból csak — az egyének önfeláldozó munkáját kell kiemelni. Molnár Erzsébet, Rarszki Erzsébet, Horváth Piroska, Pokstaller László, Pálinkás Gyula, Kebunek Rudolf és másoké az érdem, hogy itt tartunk.

—kví—

adásának tárgya Tamási Áron,

és a nemrég elhúnyt költő, építész, polihisztor Kés Károly voltak. Ezenkívül Ady és Petőfi Erdélyhez fűződő kapcsolatairól, s a gazdag erdélyi népvlsetájai

létről is hallhatott a nagyszámú közönség.

Az élvezetes, színes, s majdnem kétórás előadást végig feszült figyelem követte, s azt követően élénk vita alakult ki.

—ers—