Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)
1978-05-27 / 21. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES 1978. május 27, MÉHÉSZÉT ♦ MÉHÉSZÉT ♦ MÉHÉSZÉT ♦ MČHÉSZET ♦ MÉHÉSZET ♦ MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET + MÉHÉSZET ф MÉHÉSZET ♦ TUDNIVALÓK a méhek fajtáiról és nemesítéséről Nemcsak a természet alakította a méheket, selejtezte a nem megfelelőeket, hanem erre az ember is vállalkozott. Tenyésztéssel, nemesítéssel új fajtákat hozott létre. Ezeket tehát tenyészanyagnak nevezzük. Ha valaki evy kiváló méhcsaládból többet szaporít, ennek utódai ugyanahhoz a törzshöz tartoznak. A törzsek olyan nevet kapnak, mint pl. a Sabinka, a Tatranka, a Troiseck. A mezőgazdasági termelés módosulása a méhlegelőt is átalakította. Ott, ahol megfelelt a késői népesedő család, ma már korábban fejlődő kell. A nyár végi legelő „eltűnése a méhészt és a méhet új helyzet elé állította. Ezért az évtizedeken vagy évszázadokon keresztül kifejlődött és alkalmazkodott méhfajták már kevésbé felelnek meg. Így a tenyésztés célja időnként változik. Ez is hozzájárult például ahhoz, hogy Nyugat- és Közép-Európában az ősrégi északi méh helyett újabbat keresnek. Földünkön három önálló fajt különböztetünk meg: az európai, a kelet-ázsiai és az afrikai méhet. Mindhárom faj életkörülményei, szokásai különbözőek. A külön fajhoz tartozó méh párosítása rendszerint sikertelen vagy szaporodásra képtelen korcs származik belőle. A fajt jellegzetes • tulajdonságai szerint nagyobb csoportokba, alfajokba osztjuk. Az alfajokat általában nem nehéz megismerni. Életkörülményeik hasonlóak. Párosításukkal új fajtákat hozhatunk létre, ami azonban a későbbi tenyészmunkára veszélyessé válhat. Az európai méh alfajai: az északi méh jmellificia), krajnai (carnika), olasz (ligustica), kaukázusi (caukasica). Európa méhei erősen keveredtek, kereszteződtek. A fajták nemcsak a messze szálló rajok révén nyomultak be egymás területére, hanem az ember közvetítésével is. Az északi méh Európa északi és nyugati államaiban „uralkodik“, beleszámítva Franciaországot, az NDK-t és az NSZK-t, a Szovjetunió északi részét egészen a Csendes-óceánig. Az északi méh uralta egész Közép-Európát és Szlovákia magasabb hegyvidékeit. Ezért nevezték el közép-európai méhnek. Szlovákiából — az ember beavatkozásával — az északi méhet kiszorítja a krajnai méh és az előző fajta már csak a magasabb fekvésű vidékeken található a krajnai méhvel keveredve. Nálunk a tenyésztésben az a cél, hogy az északi méhet és a keveréket krajnai méhvel (Troiseck törzsből) fölcseréljük. Az északi méh közismerten rövid szipókájú, ingerlékeny, kaptárbontáskor nem marad nyugton, a lépen szaladgál, sokszor a lép sarkára vonul és csomóba verődve lepottyan. Tavaszi fejlődése lassú, a család későn népesedik. Nyáron sokáig petézik és népes családban telel. Erősen ragaszt, jól bírja a hoszszú, zord telet. Fekete méhnek is nevezik. Az első világháború után Svájcból hazánkba is behozták a hírneves Nigra törzset. A krajnai méh potrohúnak szőröve széles, tömött, élesen határolt, szürke. Ezen sajátsága miatt szürke méhnek is nevezik. Szipókája a hosszabbak közé tartozik (6,4—6,8 mm|. Jámbor/jól és korán fiasít, nyár végén azonban hamar abbahagyja a petézést (etetéssel kell serkenteni). Kisebb családban telel, az élelemmel takarékoskodik. A mézet előszeretettel a fiasítás közvetlen közelében raktározza, ezért fejlődőt ki Magyarországon a fészekmézkamrás (fekvőkaptár). A krajnai méh gyengén ragaszt. A lépen nyugodt, nem vonul le róla kezeléskor. Jól telel, tavasszal gyorsan fejlődik. Jő gyűjtő, tájékozódó és alkalmazkodó. Alkalmazkodó képessége tette lehetővé elterjedését a hegyekben és a síkságon. így jó tájfajták alakultak ki. A fiasítás betegségeivel szemben ellenálló. Elterjedt Ausztriában, az Alpok keleti és délkeleti részén, Magyarországon, a Bánságban és a Balkán északi részén. A magyar medencén keresztül behatolt a Kárpátokba is Ma a krajnai méhnek négy tájfajtáját különböztetjük meg: az alpesi, a kárpáti, a bánsági és a balkáni tájfajtát. A világpiacon a legbecsesebb az ausztriai alpesi tájfajta, mivel mérsékelt rajzó hajlama végett kevés heresejtet épít. Ebből nevelték ki a hírneves Troiseck, Sklenár és Peschetz törzseket. Ezek Európán kívül eljutottak Amerikába, Afrikába, Kínába és Japánba. A két világháború között a harmincas években hazánkba, főleg a Cseh és Morva országrészekbe a Sklenár törzset vitték be. Az összehasonlításnál már akkor felismerték, hogy Dél-Szlovákiát a krajnai méh uralja. Négy éve annak, hogy Alsó-Ausztriából behoztunk a Troiseck törzsből. Ezt a törzset tartottuk viszonyainkhoz a legmegfelelőbbnek. Az összehasonlítás már megtörtént és gyorsan el is szaporodtak. Ma már Szlovákia minden részén van belőle. Igaz, hogy a behozott anyák a termelésben nem szárnyalták töl a helyi méheket, de el se maradtak mögötte. Ezt az alkalmazkodás rovására írhatjuk. Az Ft és F2 utódaikból már nagyon jó törzsek kerültek ki. Ezeknél minden jó tulajdonságot megtaláltunk. Mivel párosultak a mi méheinkkel, ezért méheínk szintén krajnai méhek. Szó sincs kereszteződésről, inkább vérfelfrissítésről. Célunk, hogy az ország minden részébe eljussanak a legjobb törzsekből származó anyák. Ezt pedig úgy valósítjuk meg, hogy a Lipt. Hrádok-i Kutatóintézet a nyilvántartott nevelőknek szállítja a gondosan kiválasztott és mesterségesen megtermékenyített krajnai anyákat és csak ezeket szabad szaporításra felhasználni. Az erre vonatkozó utasításokat a nyilvántartott nevelők már megkapták a Szlovákiai Méhészek Szövetségétől. Antal Zoltán A rovatban idén már három nagyón komoly kérdéssel foglalkozó cikket olvastam. Az első Juraj Ferenčík mérnöktől, az SZMSZ KB vezető titkárától származott, melyben ismertette a harmadik kongresszus előkészületeit. A cikkben ezeket írja: „A mezőgazdasági növényekre való tervei zett vándorlással 5000 tonna mézet nyertünk, amelyből 3000 tonna került piacra. A méhészet Szlovákiában több mint háromszáz millió korona közvetett és hetven millió korona közvetlen értéket hoz népgazdaságunknak. Ez olyan érték, amely megérdemli, hogy olyan szervezeti rendszer jöjjön létre, amely biztosítja a méhek védelmét.“ Nem tudom, akad-e közöttünk méhész, akit ne töltene el némi büszkeség arra gondolva, hogy ezen eredményekhez részben ő is a fiatalok nem érdeklődnek a méhészet iránt, még azok a fiatalok sem, akik méhész családból származnak. Ez az egyéni és a szocialista méhészetet egyaránt érinti.“ Véleményem szerint a fiatalokkal meg lehet, sőt meg kell szerettetni a méhészetet. Ehhez persze nem elég az, hogy elméletileg megismerjék a méheket. Kell, hogy a gyakorlatban is lássák, hogyan lehet a méhekkel dolgozni. Sajnos a méhészetnek kellemetlen kísérője a méhcsípés. Ehhez szokni kell és csak a méhek tényleges szeretete győzi le a félelmet. A múlt év augusztusában olvastam a következőket: „A méhészkedő férjek sokszor nagy probléma előtt állnak. Azon tűnődnek, hogy kinek nyújtsák a szeretet pálmáját, a feleségnek vagy a méhecskéknek? Tovább azt olvasom: „Ki tudná megmondani, hogy a mé-Hogyan tovább? hozzájárult. Igazán jó hallani az eredményekről, de az is tény, hogy az eredményeken még javítani lehetnél Aki ismeri Szlovákia méhészetét, jól tudja, hogy az említett öt ezer tonna mézet a Szlovákiában nyilvántartott méhcsaládok kétharmada adta. Szlovákia méhállományának egyharmada évről évre ráfizetéssel termel. Én főleg a mi szervezetünkről írhatok, mert azt ismerem jól. A ráfizetéses méhészkedés itt csak az elégtelen szaktudáson múlik. Az ilyen méhészek csak ráfizetést várhatnak és ezek egyre kevesebb érdeklődést tanúsítanak a meglevő családok iránt. Már többször foglalkoztunk azzal, hogyan segíthetnénk ezen az áldatlan állapoton, hiszen az olyan állítás, hogy méhészkedni nem érdemes, valótlan. Erre nagyon jó példa, hogy más méhészek ugyanabban a községben valóban szép eredményeket érnek el méhcsaládjaikkal, mert szakszerűen dolgoznak. Minden szakmunkát, így a méhészetet is, csak úgy tudjuk értékelni, ha mindennel tisztában vagyunk. Ráerőltetni valakire, hogy tanuljon, nem lehet. Ha azonban maga meggyőződik arról, hogy méhészkedni érdemes, úgy a siker felkelti érdeklődését. Szerintem nincs olyan ember, aki csak azért fogna hozzá a méhészkedéshez, hogy naponta kellemetlen szúrásokat kapjon ... A cikkben tovább olvastam: „jó lenne, ha az is napirendre kerülne, mi lehet az oka annak, hogy hészkedés kezdetén hány elhullott könny tetézte a sikereket...“ Azt hiszem, megértik, miért említem e komoly témát? A múlt sok fiatalt megfosztott attól a lehetőségtől, hogy a nehéz munka után hét végén kikapcsolódjon. Most azonban már minden fiatal élhet ezzel a lehetőséggel. Amennyiben a férj éppen méhész, úgy hétvégén méheit gondozza. Ez azt jelenti, hogy a sikeres méhészkedéshez megértő feleség szükséges! Neki is ismernie kpll a méhek életét. Csak így érheti meg igazán a férjét. Már sok cikket olvastam, amelyben a férj a feleség megértéséről írt. Tán mondanom sem kell, hogy csak így lehet teljes az összhang. Az összhangot és megértést látva, gyermekeink biztosan felfigyelnek a méhekrel Az ifjúság megnyerését tehát a sikeres méhészkedésben látom. S abban, hogy az iskolában többször meghívjanak egy-egy példás méhészt, hogy fölkeltse a gyerekek érdeklődését... Befejezésül még érdemes felidézni a március negyedlki számban olvasottakat: „... kívánatos, hogy a tollat forgatni tudó méhészek az SZMSZ III. kongresszusa előkészítésének időszakában rövid beszámolókban tájékoztassák az olvasókat, hogyan képzelik el alapszervezetük tevékenységének a javítását, s mit tesznek a III. kongresszus sikere érdekében.“ Ezekkel a szavakkal minden olyan méhésznek élnie kell, aki érdemben hozzá tud szólni a dolgokhoz. Nagy Kálmán Tanácsok kezdő méhészeknek-, Sok kezdő méhész áll nyár elején tanácstalanul a kaptárak előtt. Mit kellene tennie annak érdekében, hogy méhállománya szaporodjon, de ugyanakkor méze is legyen. Ha eladásra nem is, de legalább a család részére. Vannak olyan kezdő méhészek, akik innen és onnan is hallanak valami érdekeset s ezt próbálják összehozni, de eredmény nélkül. Nem kezdő méhészkedésem idején szerzett tapasztalatomat írom le, mert azt mondhatom, hogy már nem is emlékszem arra, amikor azt elsajátítottam. Piciny korom óta a méhek között voltam, így apámtól sok mindent hallottam és tanultam. Így talán nem is voltam kezdő méhész. Voltak és vannak olyan ismerősök, akik egy vagy két családdal kezdték a méhészkedést, egyesek több sikerrel, mások viszont egy-két év alatt visszaléptek. A méhészkedéshez tehát nagy türelem és finomság kell. Akinek nincs türelme és hozzá való érzése, az ne is gondoljon a méhészkedésre. Aki induláskor nem akar nagyobb összeget befektetni méhészetébe, annak több évre van szüksége rá, hogy méhállománya szaporodjon és mézet is elszeghessen. Sok kezdő méhésznél az a hiba, hogy már kezdetben sok mézet akar pörgetni, mert Pista bácsi vagy Bandi bácsi azt mondta, hogy harminc kilót is pergetett családonként. Kedves kezdő méhész barátaim, engedjék meg, hogy egyik barátom szavajárását használjam: „ezt nem szabad elhamarkodni“. Először is olyan méhcsaládokat vásároljunk, amelyekről az egészségügyi megbízottal meggyőződtünk, hogy egészségesek, rendesen kiteleltek, az elmúlt évben nem észleltek gyanús költésrothadást és a tavaszi első ellenőrzésnél sem találtak nozéma-gyanús tüneteket. Továbbá van-e elegendő méh a kaptárban. A tavaszi első kirepülés után, ha hűvösebb is az idő, ajánlatos mézestésztával serkenteni, akár üzletivel, akár saját készítményűvel. Április elején, amikor az éjszakai hőmérséklet jóval fagypont feletti, a nappali hőmérséklet pedig 14—16 °C és állandó a kirepülés, hozzá kellett fogni a cukorszörpös serkentéshez. Legalább kétszer hetente 4—5 dl-t kellett adni családonként. Ha kora tavasszal nincs semmilyen nektárforrás, akkor etetni is kell! fgy május közepére, akácvirágzásra elérjük, hogy a családok népesek, s a tavaszi élelemhiányt is pótoljuk. Ha már eléggé népes a család és télire szűkítve volt, nyolc keretre bővíthetünk és beadhatunk egy műlépes keretet is. De ezt ne középre tegyük, mert így könnyen kettéosztjuk a családot, hanem a szélső fiasításos keret után, ahol elég fiatal méh van. Ha szépen kiépítették ezt és méh van elegendő, takarja mind a kilenc keretet, s ha jó az idő, be lehet tenni még egy műlépes keretet. Ha pedig nincs alkalmas idő, akkor kiépített kerettel bővítünk. En ősszel kiveszem a fölösleges mézes és viágporos keretet. Ilyenkor azt méheim szívesen fogadják. Május közepén, amikor már az összes keretet bőven takarják a méhek, vigyázni kell, hogy a család rajzásnak ne induljon. Ilyenkor figyelni kell tevékenységüket és nemcsak a sorsra bízni, hanem itt már a méhész beavatkozása is szükséges. Irányítania kell őket. Arra kell ügyelni a méhésznek, hogy a családok ne tétlenkedjenek. Ezért foglalkoztatnia kell őket. Ha van némi nektárhordás, fel kell tennie a mézkamrát. Vagy építtet vagy pedig hordásra állítja be méheit. Ha bőségesebb nektárhordás van akácról, a fölösleget kipörgetjük, aztán már a család szaporítására is gondolhatunk. Ha magunk még nem tudunk mesterséges rajt készíteni, inkább szóljunk tapasztaltabb méhésznek, az segítséget nyújt. Ha így cselekszünk, mézet is nyerünk és állományunk szaporodni fog. Milyen rajkészítési módot válasszon a kezdő? A legegyszerűbbet. Majd ha több tapasztalatot szerez, más módon is készíthet műrajt. Erről már a méhészrovatban is olvashattunk és a szakkönyvekben is terjedelmesen írnak róla. Ha szerény tanácsomat elfogadják, nem járnak úgy, mint egyik méhész ismerősöm, aki februárban újságolta, hogy etet. Az időjárás erre egyáltalán nem volt alkalmas, mert aznap is nulla fok alatt volt a hőmérő higanyszála. Egyrészt a cukorszörpöt el sem hordták. A méhek azonban elpusztultak. A hideg időben a méhek a cukorszörp illatára széjjel másztak a bolyból és megdermedve hullottak le. Ha téli etetéskor nem „takarékoskodunk“ a készlet kiegészítésével, akkor tavasszal nyugodtak lehetünk. Csak serkentést kell végeznünk. Viczén István A tornai méhészek egy idős nénitől üzentek, hogy méhészértekezlet lesz és menjünk el. Édesapám izgatottan fogadta a hírt, mert Tornán, a szomszéd faluban még nem tartottak semmilyen méhészeti rendezvényt. Másnap méhészBizalmink felesége is újságolja, hogy Tornára kell mennünk, de nem értekezletre, hanem pénzért és ezt körlevéllel is bizonyította, mert édesapám kérdőn nézett rá, mintha nem hinné, amit mondott. Öt korona támogatást kaptunk családonként, a korábban kifizetett huszonöthöz. — Ez jó hír — jegyezte meg anyuci és elmosolyodott. Én is örültem a jó hírnek. A hírnek örültünk jobban, mint a pénznek. Mert a pénz nemcsak segítséget, hanem elismerést is jelent. A méhészek munkájának az elismerését. Eddig csak az újságból, a Szabad Földművesből meg a Vóelárból olvastam olyat, ami a méhészek dicséretére válik. Az emberektől más-más úton is hallottam. A nagyüzemi méhészt még nem dicsérték sohasem, pedig mindent megtett, amit csak tudott, hogy a közös jobbarr boldoguljon. Mit vár tölünk cserébe az állam? Mert ingyen mégsem lehet elfogadni. a segítséget. — Oj, fiatal méhészek kellenek, szervezett, okos méhészek, hogy felfrissítsük az öregek sorait — mondta édesapám. Családunk letelepedett, mint raj a fán és beszélgetni kezdtünk. Csak három olyan méhész van a környéken, aki nem szervezett. Közülük két méhész már volt a szervezetben, de elhanyagolták kötelességeiket. Méheiket sem úgy gondozzák, mint azelőtt. Maradt a harmadik, aki számításba jöhet. Ezt az egyet hogyan szervezzük be, mikor ezt magunk „hanyagoltuk“ el? Nem segítettünk neki a méhészkedésben. Szegény nagyapa, ha élne! Neki egy szavába kerülne és máris lenne új tagunk. Talán nem is egy. Apa és fia is belépne az egyesületbe. Milyen is volt az én nagyapám? Szabad idejében méhészkedett. Reggel, jobban mondva hajnalban, mielőtt a szövetkezetbe ment volna dolgozni, végigment a kaptárak előtt és már tudta, melyik családot kell tüzetesebben megnézni délután. Szombaton az egész család együtt méhészkedett! Vasárnap volt az „önálló munka" ideje. Akkor mindegyikünk külön méhészkedett. Kaptárt bontott, jegyzetelt, mülépet ragasztott, vagy egyebet csinált. Nagyapa pedig más méhészeknek segített, tanácsokat adott. Még a szomszédos faluba is elhívták ha kellett. Ö mindent megtett. Szerétéiből ... Hallgattak is a szavára. Sok fiatalt megtanított méhészkedni és beszervezte őket a méhészegyesületbe. Legnehezebb dolga — amit eddig senkinek nem árultam el — itthon volt. Édesanyám nem „méhész-dinasztiából" való. Nehezen állt kötélnek. Félt a méhektől... Nagyapa itt is talált megoldást. Rábeszélte, hogy menjen vele Szepsibe, meg akarja őt lepni valami kedvességgel. És meg is lepte. Hogyan jutottak el oda, azt nem sikerült megtudnom, de annyi bizonyos, hogy azután többször is bementek a városba. Csak a téli hónapok elteltével tudtuk meg, miért. Ma is bizonyíték rá a Népi Méhészeti Akadémián szerzett oklevél. Mindketten egyforma oklevelet kaptak. Nem volt feltüntetve, hogy ki végzett jobban. De ezzel még nem fejeződött be minden. Nagyapa a Szabad Földműves levelezőjének is beszervezte anyut. Hogy írták a cikkeket, azt nem tudom, mert kicsi voltam. De egyesek azt mondták, hogy édesapám is ügy írta cikkeit, hogy nagyapa tollba mondta. Ilyen családban nagyon nehéz elismert méhésznek lenni, én azonban az akarok lenni! Nagyapa követője! Méhész leszek. Mindenkinek segítő méhésztársa. És másokat is beszervezek az egyesületbe. CSŰR ILLA ICA HIRDETÉS Krajnai Troiseck törzsből származó szűz és petéző méhanyákat szállítok utánvéttel megrendelésre május 30-tól. A szűz méhanyák darabonkénti vételára 20, a petézőké pedig 60 korona. Aki öt darab petéző méhanyát rendel, az egyet ajándékba kap. Postán legkevesebb 3 méhanyát szállítok. A szűz méhanyákat legkésőbb 14 napon belül, a petézőket pedig a megrendelés sorrendjében szállítom megrendelőimnek. Címem: Antal Zoltán, 982 01 Šafárikovo, Mierová 258.
