Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)
1978-05-13 / 19. szám
2 SZABAD FÖLDMŰVES 1978, májas 12. Д világűr hőseinek csehszlovákiai látogatása Az első közös űrrepülés résztvevői: Vladimír Remek, Jurlj Romanyenko, Georgij Grecsko és Alekszej Gubarjev űrhajős pilóták, a Szovjetunió és Csehszlovákia hősei, május 2-án Bratislavában, Szlovákia fővárosában tartózkodtak. Természetesen velük volt Vlagyimir Satalov űrhajós pilóta, a Szovjetunió kétszeres hőse, a Gagarinról elnevezett ürhajóskiképző központ parancsnoka Is. A kedves vendégek repülőgéppel érkeztek Bratislavába. Az ünnepi díszbe öltözött repülőtéren a bratlslavaiak százai köszöntötték a világűr hőseit, akik a szocialista nemzetköziség, valamint a Szovjetunió és Csehszlovákia megbonthatatlan barátságának eszméjét az űrkutatás terén is érvényesítették. Az űrhajósokat Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke, Miloslav Hruškovití, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára, Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, továbbá az SZLKP KB Elnökségének és Titkárságának tagjai fogadták. A fogadáson jelen volt Nyikolaj Goncsarov, a Szovjetunió bratislaval főkonzulja is. A megkülönböztetett szívélyességgel fogadott kedves vendégek első útja a bratislaval várba vezetett. Az autőkaraván rövid Időre megállt a Téli Stadion előtt, ahol a vendégeket pionírok, SZISZ-tagok, népviseletbe öltözött lányok virágcsokorral, kenyérrel, sóval és raőal borral köszöntötték. A bratislaval vár szövetségi termében az űrhajósokat Jozef Lenárt, Péter Colotka és Viliam Šalgovič elvtárs fogadta, majd az SZLKP KB, a szlovák kormány, az SZNT és a Szlovák Nemzeti Front nevében Viliam Šalgovič elvtárs, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke köszöntötte. A szívélyes fogadtatásért Vladimír Remek mondott köszönetét. A fogadáson jelen voít Ladislav Martlnák, Bratislava főpolgármestere Is, aki a négy űrhajósnak és Vlagyimir Satalovnak átadta azt az okmányt, melynek érelmében valamennyiüket Bratislava díszpolgárává nyilvánították. E fogadás után Szlovákia fővárosának kődvés vendégel részt vettek a Szlovák Tudományos Akadémia ünnepi gyűlésén, ahol Vladimír Hajko, az Akadémia elnöke a négy űrhajósnak és Vlagyimir Satalovnak átadta a Szlovák Tudományos Akadémia aranyérmét. Bratislava és a nyugat-szlovákiai kerület dolgozóinak képviselői a kedves vendégekkel a Szlovák Műszaki Főiskola épületében rendezett ünnepi gyűlésen találkoztak. Az ünnepi gyűlést Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislaval városi pártbizottság vezető titkára nyitotta iheg. Ünnepi beszédet Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tartott. Lenárt elvtárs beszéde bevezető részében szívélyesen üdvözölte a kedve vendégeket a Szlovák Szocialista Köztársaság és fővárosa párt-, állami és társadalmi szerveinek és szervezeteinek nevében. Majd így folytatta: „Számomra e találkozó örömteli hangulatát fokozza az, hogv lelki szemeim előtt látom azokat a perceket, amelyeket Bajkonurban éltem át a szovjet-csehszlovák űrhajós kettős felszállása Idején. Ott tudatosítottuk, hogy milyen hatalmas lépéssel haladt előre a szovjet tudomány és technika az utóbbi két évtizedben. Nagy feszültséggel éltük át a felszállást megelőző kétórás kötelező ellenőrzést. Ezután a felszállás következett. Olyan percek voltak ezek, amelyek bizonyára mindörökre megmaradnak az összes közvetlen résztvevő és a többiek emlékezetében Is, akik figyelemmel követték annak a valóban történelmi jelentőségű űrrepülésnek a lezajlását, melynek állampolgárunk Is résztvevője volt. Joggal vagyunk büszkék az első csehszlovák űrhajósra, Vladimír Remekre, szocialista hazánk fiára. Egyúttal rendkívül hálásak vagyunk a testvéri szovjet népnek, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, Leonyid HJics Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának, a szovjet űrhajózás kutatóinak és dolgozóinak, az Itt jelenlevő Vlagyimir Satalovnak, a Juri] Gagarinről elnevezett űrhajóskiképző központ parancsnokának és önnek, Alekszej Alekszandrovics, mint oktatónak és tanácsadónak azért, hogy ma büszkék lehetünk az első csehszlovák űrhajős sikeres munkájára. Hálával tartozunk annak lehetővé tételéért, hogy tudományunk és technikánk hozzájárulhat az Interkozmosz-program megvalistásához.“ Lenárt elvtárs beszéde további részében méltatta az első nemzetközi legénységgel végrehajtott űrrepülés, valamint Romanyenko és Grecsko űrhajős pilóták rekordteljesítményének Jelentőségét. Lenárt elvtárs nagyra értékelte azoknak a csehszlovák Intézményeknek a munkásságát is, amelyek részt vettek az Interkozmosz-program megvalósításában. Beszéde befejező részében Lenárt elvtárs a következőket mondotta: „Önök, elvtársak, hősök, sőt egyúttal a béketörekvéseinknek, az emberiség boldog jövőjéért vívott harcunknak a megtestesítői is. Ezért még egyszer csodálatunkat és tiszteletünket fejezzük kt hőstettük lránt, és további sikereket kívánunk a világűrben és a Földön egyaránt.“ Sajtókonferencia, majd búcsúztatás Prágába való visszatérésük után az űrhajós hősök meglátogatták Prága egyik legnagyobb és legkorszerűbb özemét, a ČKD kompresszorgyárat, majd az Intercontinental szálló nagytermében sajtókonferencián vettek részt, ahol mintegy háromszáz hazai és akkreditált külföldi újságíró lelkes tapssal köszöntötte a kedves vendégeket. A sajtókonferencián először Jaroslav Kožešník akadémikus, a CSSBTA elnöke, az Interkozmosz Csehszlovák Bizottságának elnöke szólalt fel. Tömören méltatta a nemzetközi űrrepülés jelentőségét és Csehszlovákia részvételét az Interkozmosz nemzetközi tudományos programjának megvalósításában. Az újságírók által feltett kérdésekre a szovjet űrhajős pilóták és Vladimír Remek válaszolt. Érdekes választ adott Gubarjev űrhajós, a Szojuz-28 parancsnoka. Megemlítette, hogy mivel ö már járt az űrben, pontosan tudta, ml vár rájuk. így ő „Vologya“ helyett Is „drukkolt“, vajon hogyan bírja majd ez az új fiú az űrutazás nehéz feltételeit, megpróbáltatásait. Aztán végtelenül örült annak, hogy Vladimír Remek minden tekintetben példásan viselkedett, egyenrangú, fáradhatatlan, lelkes partnerként vett részt minden munkában. Mint mondotta, igazi kommunistát, Internacionalistát, kötelességtudó és meghízható munkatársat ismert meg az első csehszlovák űrhajósban. Vladimír Remek azt fejtegette a kérdésekre adott válaszában, hogy amilyen nagy öröm az űrben a találkozás, olyan nagy bánat a búcsúzkodás. ök ketten, Gubarjevvel, szerettek volna még maradni néhány napig az űrállomás fedélzetén, de a program kérlelhetetlen, a tervezett időben búcsút kellett venni. Számtalan kérdés elhangzott még, s azokra Romanyenko, Grecsko és Satalov szovjet űrhajős pilóták válaszoltak. Vlagyimir Satalov, szovjet űrhajős pilóta, a Szovjetunió kétszeres hőse, a Gagarinről elnevezett ürhajóskiképző központ parancsnoka, Júrt) Romanyenko és Georgil Grecsko űrhajós pilóták, a Szovjetunió és Csehszlovákia hősei, a világűrben való tartózkodás rekorderei, valamint Alekszei Gubarjev. a Szovjetunió és Csehszlovákia hőse, a Szojuz- 28 (irhajft nemzetközt legénységének parancsnoka, május 3-án a délutáni órákban hefejezték csehszlovákiai látogatásukat és hazautaztak. A csehszlovák és vörös zászlókkal feldíszített repülőtéren a kedves vendégeket Ľubomír Strougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, a szövetségi kormány elnöke, valamint a CSKP KB Elnökségének és Titkárságának tagjai búcsúztatták. Felszabadulási megemlékezések Hazánk felszabadulása megteremtette a feltételeket, hogy végleg eldöntsük bel- és külpolitikánk irányát. A szocialista építés eddigi eredményei meggyőzően bizonyítják, hogy a szocialista forradalom a nép hatalmas alkotó erejét szabadította fel, és a társadalmi élet minden területén hatalmas fejlődést tett lehetővé. Jakeš elvtárs méltatta felszabadulásunk jelentőségét, majd külpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Végül hangoztatta: történelmi tapasztalatainkból kiindulva a jövőben még határozottabban fogjuk építeni a fejlett szocialista társadalmat, és küzdeni fogunk a világbékéárt. Ennek sikerét népünk áldozatos munkája és a Szovjetunióval folytatott sokoldalú együttműködésünk szavatolja. A bratislaval Szlovák Nemzeti Színházban is ünnepi est keretében emlékeztek meg népünk nemzeti felszabadító harcának győzelméről és hazánk felszabadulásának 33. évfordulójáról. Az esten megjelentek a szlovákiai párt- és állami szervek tisztségviselői, Az ünnepi beszédet KAROL MARTINRA, szlovák miniszterelnök-helyettes mondatta. Felszólalt NYIKOLAJ GONCSAROV bratislaval szovjet főkonzul is. U azánk felszabadulásának 33. év*■ fordulója alkalmából a prágai Smetana Színházban ünnepi est volt, melyen részt vett GUSTAV HUSÄK, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök, valamint további vezető személyiségek, a kulturális és közélet képviselői. Jelen volt VLAGYIMIR MACKEVICS prágai szovjet nagykövet is. Az ünnepi beszédet MILOS JAKES, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára mondotta. Hangoztatta, hálával gondolunk felszabadítóinkra és forró elvtársi üdvözletünket küldjük a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a szovjet népnek és a dicső szovjet hadseregnek. A Szovjetunió történelmi győzelme, a náci Németország leverése megmentette az emberi civilizációt, felszabadította Európa elnyomott népeit. Az egész világ nagyra értékeli a Szovjetunió felszabadító szerepét. Szilárdan Prágában a múlt hét végén tanácskozott az Antifasiszta Harcosok Csehszlovákiai Szövetségének kongresszusa. A szövetség 140 ezer tagját mintegy 400 küldött képviselte. A tanácskozáson mely értékelte a szövetség ötévi munkáját és kitűzte a további feladatokat, az erre vonatkozó jelentést František Mišeje, a szövetségi központi bizottság elnöke terjesztette elő. A kongresszus tanácskozásán Jozef Lenért elvtársnak, a CSKP Központi Bizottsága elnökségi tagjának, az SZLKP Központi Bizottsága első titkárának, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága alelnökének veze-Májug 1. és 9. alkalmából hagyományosan kitüntették a legjobb élelmiszeripari dolgozókat. A kitüntetések átadására a púchovi szakszervezeti művelődési házban került sor. Ünnepi hangulatban LADISLAV CUPlK, a szlovákiai mezőgazdasági és élelmiszeripari miniszter helyettese intézett beszédet a vendégekhez. Hangoztatta: az élenjáró újítók és ésszerűsítek vezetnek a hatodik ötéves terv harmadik éve igényes feladatainak teljesítésében. Az élelmiszeriparban a teljes termelés 5,8 százalékos növekedését kell elérnünk. Am a termékszerkezetcsero továbbfejlesztésében és a piac folyamatosabb ellátásában az élelmiszeripari dolgozóknak kell kimondaniuk a végső szót. Gyorsabb ütemet kívánnak a beruházások is, mert a békéért tésével részt vett a CSKP Központi Bizottságának és a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának küldöttsége. Lenárt elvtárs beszédében köszöntötte a sok-sok ezer antifasiszta harcost és hazafit, akik népünk szabadságáért és boldog jövőjéért küzdöttek. Hangoztatta: az európai népek nem felejtik el, hogy az imperialista hatalmak szovjetellenes gyűlöletükben engedményeket tettek a német fasizmusnak, Csehszlovákiát koncul odavetették Hitlernek és szabad utat engedtek a háborúnak, mely később milliók tragédiáját okozta. Csak a Szovjetunió állt akkor mellettünk, és a egyes építkezéseken nagy lemaradás tapasztalható. Cupík elvtárs beszéde után sor került a kitüntetések ötadására. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Kiváló Dolgozója címmel 81, a MÉM Érdemes Dolgozója címmel 21, a Szocialista Munka Üttörője. címmel pedig 15 személyt tüntettek ki. A Zvolení Közép-szlováktal Baromfiüzem tavalyi jó gazdasági eredményeiért elnyerte a szövetségi kormány és a Szakszervezetek Központi Tanácsa Vörös Zászlaját. A Trenčianska Teplá-i Vágvőlgyt Cukorgyár és a Bratislaval Borpincészeti Üzem ágazati vállalat dolgozói méltán büszkélkedhetnek az SZSZK Mezőgazdasági és 'Élelmezésügyi Minisztériumának és az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Szlovákiai Bizottságának Vörös Zászlajával. Nagy Honvédő Háborúban beváltotta ígéretét: legyőzte a fasizmust. Lenárt elvtárs beszédében átfogó képet adott a nemzetközi fejleményekről, majd végezetül hangoztatta: pártunk szilárd egységben a Szovjetunió és a többi testvéri ország kommunista pártjával nagy erőfeszítéseket tesz a nemzetközi feszültség enyhülési folyamatának meggyorsításáért. Céltudatosan érvényesítjük a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének elvét. Valóra váltjuk azoknak a harcostársainknak örökét, akik életüket áldozták az antifasiszta harcban azért, hogy nemzedékünk és a következő nemzedékek békében élhessenek és dolgozhassanak. HELYREIGAZÍTÁS Lapunk műit Heti száménak vezércikkében — nyomdai szedéshíba miatt — értelemzavaró mondatok vannak. A negyedik bekezdés első három sora így van helyesen: A hitleri fasiszta szoldateszka végórájának és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának harmincharmadik évfordulóján ... A második hasáb utolsó bekezdésében a második mondatot a cikk szerzője így fogalmazta meg: „Ennek természetes következménye, hogy együttmőködásünk nemcsak a gazdasági szférára, az integrációs ás kooperációs viszonyok fejlesztésére, vagyis a szocialista világgazdaság alapjainak lerakására terjed ki, hanem külpolitikai tevékenységre is.“ Kitüntetések legjobbjainknak Szocialista mezőgazdaságunk a fejlődésének új szakaszába lépett, amikor a kommunista párt vezetésével olyan nagy feladatokat kell teljesítenie, amelyek összhangban vannak a szocializmus építésének Jelenlegi szakaszával, a fejlett szocialista társadalom építésével. Az persze természetes, hogy a feladatok növekedésével párhuzamosan növekednek az irányító tényezőkkel, elsősorban Is a társadalmi Irányítás fö tényezőjével, a kommunista párttal szemben támasztott Igények is. Ezt a tényt Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára Is hangsúlyozta a Központi Bizottság 11. ülésén, mondván: „Az eredményes munka alapfeltétele minden területen a párt fejlesztése, tagsági bázisának szüntelen javítása, valamint a párt eszmei-politikai é> szervezeti egységének szilárdítása. Követelmény, hogy ez a kérdés a központi bizottság, a kerületi és járási bizottságok, valamint az alapszervezetek figyelmének középpontjában álljon.“ Az említett követelmény különösen vonatkozik a mezőgazdasági és élelmezésügyi komplexum pártszerveire és szervezeteire annak ellenére, hogy a tagjelöltek és a fiatal járttagok felvételében а XIV. kongresszus őta pozitív eredményeket értek el. A falvakban és az egységes földművesszővetkezetekben bizony léteznek olyan pártszervezetek Is, amelyek a múlt évben egyetlen tagjelöltet sem vettek fel. S ezt a magatartásukat elfogadható érvekkel mégcsak Indokolni sem tudják. Hiszen, mint azt a CSKP KB 11. ülésén 'élhangzott beszámoló Is hangsúlyozta, „Minden üzemben, minden munkahelyen vannak olyan emberek, akik munkájukkal, politikai elkötelezettségükkel bizonyítják: alkalmasak arra, hogy a szocializmus építőinek élcsapatába tartozzanak, s akik ürmöméi lennének pártunk tagjai.“ Az persze természetes, hogy a tagjelöltek és a párttagok felvételekor a mezőgazdaság és az élelmi-Szilá szeripar szakaszán Is megfontoltan és körültekintően, az egyedi tulajdonságok alapos mérlegelése alapján kell cselekedni. A helyzet és a lehetőségek megítélésében ki kell Indulni abból, hogy a munkásokhoz hasonlóan a földművesek Is nagy változáson mentek keresztül. A mezőgazdaság szocializálása nyomán az egykori kis- és középparasztok olyan társadalmi osztállyá formálódtak, amelynek gazdasági alapját a szövetkezeti tulajdon képezi. A szocialista társadalmunk szociális osztályszerkezetében változás állt be. Létrejött a szövetkezeti parasztság osztálya, amely a mezőgazdaság szocialista jellegének formálásával és fejlesztésével bizonyságát adta annak, hogy hű szövetségese a munkásosztálynak. Nem véletlen ezért az sem, hogy a CSKP Központi Bizottságának 1971. szeptember 16-án jóváhagyott Irányelvei, amelyek a párt tagsági bázisának minőségi Javítását Irányozzák elő — a munkások mellett rendkívüli figyelmet szentelnek a szövetkezeti parasztságnak és a falun élő fiataloknak. A CSKP KB irányelvei feladatul adják a párt befolyásának növelését falvainkon, főleg azáltal, hogy a párttagok számát a politikailag fejlett és a legaktívabb szövetkezeti tagokkal gyarapítjuk. S ezzel párhuzamosan azáltal is szilárdítani kell a falusi pártszervezetek vezető szerepét, hogy tagjelöltekként olyan aktív fiatlokat is felveszünk, akik ugyan nem dolgoznak a mezőgazdaságban, de falun élnek. Д Központi Bizottság Irányelvei — amelyek а XIV. kongresszus határozatának szellemében a CSKP marxista-leninista párt Jellegének szilárdítását, valamint tagsági bázisának fejlesztését szolgálják — hangsúlyozr d í t s u к zák, hogy a mezőgazdasági termelés anyagi-műszaki alapjának fejlesztésével párhuzamosan növelni kell főleg a kommunista családból származó fiatal mezőgazdasági dolgozóknak, mint tagjelölteknek a számát. Szlovákiában a CSKP XIV. és XV. kongresszusa között felvett összes tagjelölteknek 10,2 százalékát képezik a szövetkezeti földművesek. A párt tagsági bázisának növelésével elértük azt, hogy a szövetkezett tagoknak és az efsz-ek alkalmazottjai-1 nak 8,7 százaléka tagja és tagjelöltje a pártnak. Persze, ha ezt összehasonlítjuk az ipari dolgozók pártonbelüll szervezettségével, akkor a helyzet nem tűnik ilyen kedvezőnek. A földművesszövetkezeti szférához tartozó párttagok és tagjelöltek általános műveltségének és szakmai képesítésének értékelésekor arra a következtetésre Jutnak, hogy a szocialista szövetkezeti mezőgazdaság,amely korszerű termelést folytat; kedvező feltételeket teremtett a művelődés és a szakképesítés növekedésére. Ezt az is bizonyltja, hogy Jelen-1 leg minden ezer szövetkezeti földműves közül százhatnak van középiskolai végzettsége, míg az efsz-ekhez tartozó főiskolai képesítésű a párttagok és tagjelöltek részaránya a párton belül nagyobb, mint a hasonló képesítésű ipari dolgozóké. A CSKP KB 1979. évi 2. ülésének határozata értelmében főleg az állattenyésztési termelés szakaszán kell növelni a párttagok és tagjelöltek számát. Egyrészt azért, mert ezen 'a szakaszon — összehasonlítva a mezőgazdasági termelés más ágazataival — kevesebb párttag van, másrészt pedig azért, mert az állattenyésztési termelés összpontosítása és korszerűsítése, valamint a növekvő termelési feladatok teljesítéséhez szüksége«