Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-12-24 / 51. szám
Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja Kellemes ünnepeket kívánunk kedves olvasóinknak! Ma, ez a többszűz éves karácsonyi szép hagyomány versengésre serkent bennünket. S mi versenyezünk, mert megengedhetjük magunknak! Hogy mi a versenygésünk jő kritériuma? Az, hogy kinek van jobb módot hirdető karácsonyfája és drága ajándékok terhe alatt roskadozó karácsonyi asztala?! A karácsonyi hagyomány, mint az életszínvonal mércéje tehát egyrészt emlékeztet a sivár múltra, másrészt pedig szinte hitelesen tükrözi gazdag és megszépült életünket. Kifejezi, hogy az új rend, amit harminc éve építünk, mindenki javát, boldogulását szolgálja. Tudatosítja velünk azt is, hogy a sorsformáló munkánk, tehát mindaz, amit a pártunk által körvonalazott gazdaság- és társadalomfejlesztési program megvalósítsáért tettünk, dolgozó népünk gazdagodását és boldogulását szolgálja. A karácsonyi hagyomány elmélyült szeretetet sugárzó fényét ne hagyjuk halványulni a gondterhes hétköznapokon se. Formáljuk családunkat szocialista családdá. Olyanná, amelyben a családtagok között a kölcsönös bizalom, a megbecsülés, a gondokon való osztozkodás és a szeretet elválaszthatatlan kísérő marad. S amely tükrözi a szülők hatványozottabban megnyilvánuló felelősségtudatát gyermekeik jövőjének és jellemének formálásában. A kölcsönös bizalom, a megértés és a szeretet a békés és boldog családi életnek nélkülözhetetlen feltétele. De ezeknek az embert jó tulajdonságoknak az ápolására szükség van a különböző munkaközösségek életében is. Mert a közös célok társadalmi összefogást, közös erőfeszítéseket igényelnek! A közös erőfeszítések hatékonysága pedig az összefogás, a kölcsönös bizalom elmélyülése nyomán növekszik. PATHÖ KAROLY Az idén is gazdag karácsonyunk van. Erre utal az is, hogy az utóbbi hetekben mind a falusi, mind a várost üzletek a szokványos bevételük háromszorosával, helyenként négyszeresével zárták a napot. S ez nem csoda! Mert annyi vásárló fordult meg az üzletekben, hogy számontartásuk lehetetlen volt. Öregek és fiatalok, férfiak és nők válogattak a vásárlót csalogató sok szép holmik között. Karácsonyi ajándékot kerestek és vásároltak szeretteiknek. Olyat, ami kellemes meglepetést okoz. Az ajándékok árát senki sem nagyon firtatta. Nem úgy, mint valamikor régen. Persze, akkor is csak a lakosság szegényebb rétegeinek okozott gcndot a karácsonyi ajándékozás. Azoknak, akik így karácsony táján a községháza előtt gyülekeztek „karácsonyi ajándékért“, a párkoronás vásárlási utalványért. Az persze igaz, hogy nagyon sokan voltak ilyenek. Az állandó és időszaki munkanélküliek, a városi és a falusi proletárok, az eladósodott, szegénysorsú kisiparosok és kisparasztok bizony a lakosságnak jelentékeny részét képezték. Nagyon sokat változott az élet a szocializmus építésének évei alatt. S a múlt nyomora és gyötrelme csak rossz emlékként maradt. A többszáz ■éves hagyomány, az, hogy karácsonykor ajándékozással is igyekszünk a szeretet légkörét hevíteni, azonban él és korunk emberének lehetőségeivel, párhuzamosan módosul. A karácsonyi hagyományt tehát méltán nevezhetjük a mindenkori életszínvonal egyik leghitelesebb mércéjének. Kétségtelen, hogy a szegénység egykori karácsonya is rejtegetett örömet kiváltó meglepetéseket. Persze, a színes papírba göngyölt kenyérhéj darabokkal és az egy két kockacukorral díszített, s az uraság erdejéről tiltott módon szerzett borókafenyő, amely a kellemes meglepetés, vagyis az örömteli légkör kiváltója volt, a nincstelenségből fakadó nyomort jelképezte. CSONTOS VILMOS: Ének a fenyőfáról Itt a karácsony, Csillan ezüstös Dísz a faágon, — S csillan a gyertya Lángián merengő Fénylő szemed, Boldog vagy: békét Lehelnek rád a Zöld levelek. Gyermeked nézi 0 még nem érti, A karácsonyfa Mitől ragyog? Azt csak te érted: Hisz szenvedések Arán gyúltak ki E csillagok. S hogy ragyogjanak Szebben, mint a nap: Rácsiholtad a Szíved tüzét, S a gyertya lángja Most a világra, Világítónak Azt hinti szét. MAKSZIM RILSZKIJ: Dal a békéről Kit egy szabad ország örömre nevel, nem háborút áhít, békét követel! Dal, munka a vágyunk, s hol emberre süt, kívánjuk: ragyogjon a nap mindenütt. Halljátok, kapzsi szörnyek: az Ember nagykorú! Ma béke kell a földnek, múlté a háború! Ki azt hiszi, vérből vár rá nyereség, gazsága fejében eléri a vég. Ki rabságot szán a föld népeinek, bitótól az ördög sem mentheti meg. Halljátok, kapzsi szörnyek: az Ember nagykorú! Ma béke kell a földnek, múlté a háború! Munkával a boldog jövőhöz ki hű, mind tiszteli őt, aki tisztaszívű, és mind, valamerre csak útja vezet, keményen, örömmel fog véle kezet. Halljátok, kapzsi szörnyek: az Ember nagykorú! Ma béke kell a földnek, múlté a háború! Nincs otthon, amelybe szavunk el nem ér: virradjon, oszoljon a fénytelen éj! Ragyogjon örökre a jók nagy ügye: a béke, a munka s a népek frigyei Halljátok, kapzsi szörnyek: az Ember nagykorú! Ma béke kell a földnek,múlté a háborúi
