Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)

1977-12-17 / 50. szám

1977. december 17. SZABAD FÖLDMŰVES 3 Az Osztrák Kommunista Párt XXIII. kongresszusa A műit héten tartotta XXIII. kongresszusát az Osztrák Kommu­nista Párt. Franz Muhri, a testvér­párt elnöke a központi bizottsági beszámolóban részletesen elemezte a nemzetközi helyzetet, majd az osztrák bel- és gazdaságpolitika el­lentmondásaival, illetve a kommu­nista pártnak a bonyolult helyzetből adódó feladataival foglalkozott. Ki­domborította a nemzetközi mun­kásmozgalom egységének szüksé­gességét s elítélte az ezzel ellen­tétes maóista kísérleteket. Han­goztatta, hogy a párt minden más antikommunista mesterkedés ellen is fellép. Pártunk nevében Josef Kempný elvtárs, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a KB titkára üdvözölte a kongresz­­szust. Hangoztatta: Csehszlovákia népe csodálattal, elismeréssel adó­zik az osztrák kommunisták becsü­letes harcának, melyet a munkás­­osztály érdekében, a demokratikus szabadságjogokért, szociális és de­mokratikus reformokért vivnak. Nagyra értékeljük pártjuknak Eu­rópa békéjéért és biztonságáért, valamint Ausztria és a szocialista országok kapcsolatainak normali­zálásáért folytatott harcát. Cseh­szlovákia őszintén törekszik arra, hogy országaink között jószomszé­di viszony alakuljon ki, mint azt Stroygal elvtárs közelmúltban tett ausztriai hivatalos látogatása is bizonyítja. Az Osztrák Kommunista Párt XXIII. kongresszusa határozathoza­tallal és az új vezetőség megvá­lasztásával befejezte munkáját. A párt elnökévé ismét Franz Muhri elvtársat választották. SZÉLJEGYZET ÜNQi Fekete Napoleon A nagy esemény, amelyet már több mint egy éve beharangoztak, megtör­tént. A legelőkelőbb párizsi szalonok szállították az uralkodói palástot és az alkalmi öltözeteket, Párizs legnevesebb ékszerésze készítette remekbe a császári koronát. így aztán őfelsége I. BOKASSZA, a Közép-afrikai Császár­ság első uralkodója nagy példaképét, a korzikai BONAPARTE NAPÓLEONT utánozva, sajátkezűleg tette fel fejére a koronát. És felesküdött: népe javát tartja szem előtt, mindenben a nép érdekeit szolgálja ő, a felkent császár stb. Hát igen, nem mindennapi látványosság, hogy századunk utolsó negyedé­ben új monarchia születik, méghozzá a fekete földrészen. Node vannak , még ilyen csodák. Az etiópiai császárság megszűnése után azt hittük, már csak a marokkói király képviseli a feudalizmus államrendszerét. Ogy lát­szik, a múlt visszajár. S Bokassza császár, s francia gyarmati hadsereg egykori őrmestere nagyon csodálhatja a múltat. A koronázási ünnepségen ugyanis a Napoleon korabeli divat uralkodott. így öltözött ki a császár és környezete. Nyolc pár 16 húzta az aranyhintót, de a trónörökös, a nyolc­éves Bokassza herceg ekvipázsa sem maradt el. Aztán azok a mozdulatok! Napoleon annak idején kivette haragosa, az akkori pápa kezéből a koronát és maga tette fel fejére, jelképezvén, hogy önmagát kreálta imperátorrá. Erre érzett magában hajiamat Bokassza is. Persze neki nem akadt partnere, aki felkente volna felséges* homlokát, nem is akadhatott azért, mert nem is olyan régen, „erősödő nemzeti öntudatának“ kifejezésére, nyilvánosan át­tért a mohamedán hitre és Jean-Bedel Bokassából SZALEHEDDIN BOKASSZA lett. Önmaga kegyelméből majdnem két és fél milliónyi nép uralkodója. Bár az ország vezető pártja, a Mozgalom Fekete Afrika Szociális Fejlődéséért tavalyi kongreszsusán úgy döntött, hogy a Közép-afrikai Köztársaság csá­szársággá, mégpedig alkotmányos monarchiává alakul át. Bokassza mód­szereiben inkább abszolutisztikus „elődei“ példáját kívánja utánozni. Pél­dául hónapokkal ezelőtt nyugati újságírók keresték fel. S mint amolyan kellemetlenkedő elemek kínos kérdéseket tettek fel az uralkodónak, miből fedezi majd a koronázási költségeket, mert „népe határtalan szeretete“ ugyebár nem valutafedezet. A császár azzal válaszolt, hogy dutyiba záratta azokat, akik ilyen rosszul tették fel a kérdést, majd amikor elegendő időt hagyott nekik gondolkodásra és szabadon engedte őket, azzal bocsátotta útnak az újságírókat, hogy bár szigorú a felségsértőkkel szemben, s meg­torlásának a Nyugat sem állhatná útját, nagylelkű lesz: odaajándékozza nekik életüket. A kérdés azért nyugtalanít: valóban miből fedezték a koronázási ceremó­niával járó, 25 millió dollárra becsült költségeket? Ugyanis a 817 ezer négyzetkilométer területű Közép-afrikai Császárság népe nagyon szegény. Az ország I960, augusztus 17-én, „Afrika évében“ nyerte el függetlenségét. (A területe nagyobb mint Franciaország, Belgium és Dánia együttvéve.) A gyér lakosság 80 százaléka mezőgazdasággal, mégpedig gyenge hozamú növénytermesztéssel foglalkozik. Mindenben behozatalra szorul. Igaz. a föld mélyén vas-, ólom-, horgany- és uránérclelőhelyek szunóyadoznak, fel­táróikra várva. Legtöbb ásványkincse persze a gyémánt, melynek csiszolása és köszörüllése a lakosság bizonyos részének állandó megélhetést ad. A függetlenné válás után az ország életében sokat jelentett a Szovjetunió se­gítsége a helyi ipar megteremtésében, a káderképzésben stb. 1986, a Bo­kassza vezetésével végrehajtott államcsíny óta azonban megtorpanás tör­tént az ország haladó irányú fejlődésében. Bokassza 1972 óta az „életfogy­tiglani elnök“ címet viselte. Bokasszának bizonyára irígyei támadtak Afrikában. A fővárosban, Ban­­guiban lejátszódott ceremóniát sokan látták. Lehet, hogy a szintén napó­leoni hajlamú Idi Amin ugandai elnök, aki szintén császárként szeretne népe elé állni, szomorúan így sóhajtott fel: Neki bezzeg telik. Miből? A nép nyomorából. (in) Monopolista a latin-amerikai dolgozókhoz: — Sohasem tapasztalt színvonalra emeljük jóléteteket.,. IJurij Cserepanov rajza) Aki egyszer elindult az árulás lejtő­jén ... Nem áll meg. így van ez Anvar Szadat egyiptomi elnök esetében Is. Az árulását megbélyegző tripoli érte­kezlet után bősz ellenkampánnyal vá­laszolt különbékére irányuló törekvé­sei ellenzőinek. Elsősorban a szocia­lista országqkat gyalázta és rágalmaz­ta, amiért kellő rendreutasításban ré­szesült azért is, mert önkényesen megszüntette a szocialista országok­nak Kairón kívüli konzuli hivatalait, továbbá bezáratott közös kulturális intézményeket. Szadat intézkedése Csehszlovákiát Is érintette, mert elég jól kiépített és működő kulturális in-Mire készül Szadat tézetünk volt Kairóban. Szadat továb­bá megtorlással élt Algériával, Dél- Jemennel, Szíriával és Irakkal szem­ben, mert a tripoli értekezleten poli­tikájának ellenzőit támogatták. A pa­­lesztinaiak képviselőit már korábban kiutasította Egyiptomból, most az em­lített négy arab országgal szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat. Mi várható ezután Vance amerikai külügyminiszter kairói látogatásától? Mint ismeretes, nemrégen kijelentet­te, hogy a közel-keleti kérdés rende­zésében, igazságos és tartós rendezé­sében általánosságban megegyezik a szovjet és az amerikai álláspont. Kü­lönbségeket csak abban lát, hogy a Szovjetunió feltétlenül ragaszkodik a genfi értekezlet megtartásához, ezzel szemben az Egyesült Államok elkerül­hetőnek is tartja Genfet. Vance izraeli tárgyalásai után a jordániai uralkodó­val tanácskozott, majd szerdán Kairó­ba érkezett, hogy a hivatalos arab or­szágokkal tárgyaljon. Csakhogy a meghívottak nem jelentek meg. Ugyan­is Begin aligha képvisel arab orszá­got, viszont az'Egyesült Államok és az ENSZ küldötte sem tárgyalhat az arabság nevében. Ezt a jogot, úgy lát­szik, Szadat magának tartja fenn, bár erre az arabok nem jogosították fel. A komplott, amelybe Szadat bele akarta rántani az egész arab világot, nem úgy végződött, ahogy Kairó el­képzelte. Ellenkezőleg, a múltban na­gyon i$ képlékeny arab egység meg­bontása helyett annak szilárdulását eredményezte. A kialakulóban levő új arab egység annak a felismerésére épül, ki képviseli igazán az arabok érdekeit. Ez pedig üj, tartósabb minő­séget jelent. A közel-keleti békéhez nem az az út vezet, amelyet Szadat most boldog-boldogtalannak ajánlgat, hanem amelyet a Szovjetunió és a többi szocialista ország mutat — ez az út pedig Genfbe vezet. —in— A békeszerető és a haladó népekkel való barátság elmélyítésére törekvő csehszlovák külpolitika hagyományai­nak szellemében Matej LúCan szövet­ségi miniszterelnök-helyettes többna­pos hivatalos látogatást tett INDIÁBAN. LúCan elvtársat Delhiben fogadta Mo­­rardzsi Deszai indiai kormányfő. Esz­mecserét folytattak kapcsolataink to­vábbfejlesztésének lehetőségeiről. Konkrétan az oktatásügy, a kultúra, a tudomány és a technika, továbbá a rádió, a televízió és a filmgyártás te­rén folytatandó együttműködés távla­tait beszélték meg. ANGOLÄBAN az MPLA I. kongresszusán megalakult a marxista-leninista munkáspárt. A terjedelmes beszámolót Ägostinho Ne­­to, az MPLA és a köztársaság elnöke terjesztette elő. A politikai feladatok felvázolása után megköszönte a Szov­jetunió, a többi szocialita ország se­gítségét, melyet a szabadságáért har­coló Angolának nyújtottak. A kong­resszuson felszólaló Raul Castro, a Kubai KP Központi Bizottságának má­sodtitkára hangoztatta, hogy a kubai internacionalista csapatok jelenléte elvi kérdés és csakis a két országra tartozik. Hangoztatta, hogy a kong­resszus jelentős állomása az angolai forradalmi folyamatnak. Meggyőződé­sét fejezte ki, hogy az MPLA a töme­gekkel együttműködve megteremti a nemzeti újjáépítés feltételeit. Kuba megtisztelő feladatnak tartja, hogy ehhez hozzájáruljon a szocialista együttműködés és a proletár interna­cionalizmus szellemében. Mexikói testvérpártunk életében fontos változás történt. HÄROM MUNKÁSPÁRT — a Mexikói Komfnunista Párt, a Szo­cialista Forradalmi Párt’ és a Mexikói Néppárt bejelentette a marxizmus­­leninizmus tanítása alapján történő egyesülését. A párt így megerősödve kíván részt venni a következő válasz­táson és küzd a haladóbb, demokrati­kus kormányzat megteremtéséért. A múlt héten zajlott le A ROMAN TESTVÉRPÁRT ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA, amely főként időszerű gazdaságpoliti­kai kérdésekkel foglalkozott. A zárú­ülésen Nicolae Ceausescu, az RKP fő­titkára hangoztatta, hogy a XI. kong­resszus célkitűzéseinek elérése érde­kében a gazdaság minden területén további erőfeszítésre van szükség. Vi­lágos politikai irányvonal tükröződik a programokban s minden dolgozónak felelősségteljesen kell munkálkodnia, a nagyarányú tervek sikeres végre­hajtásán. A nemzetközi egységről szúlva Ceausescu kijelentette: ebbe a fogalomkörbe beletartoznak az állam területén élő nemzetiségek Is, ame­lyeknek tagjai vállvetve dolgoznak a szocializmus sikeréért, az ország fel­virágoztatásáért. A konferencián egy­hangúlag elfogadták a napirendi kér­désekkel kapcsolatos előterjesztése­ket. Az RKP programjáról, a gazdasá­gi helyzet dinamikus fejlesztéséről, az 1980-ig terjedő kiegészítő programról, az életszínvonal emeléséről és a jog­alkotás tevékenységének javításáról folyt érdemi vita. ÚJABB ORSIKER jelzi a szovjet űrhajózás-tudomány fejlődésének útját. A hét végén felbo­csátották a Szojuz 26 űrhajót, hogy legénysége, Romanyenko és Grecsko űrhajós tisztek összekapcsolják a Szaljut-6 űrállomással. A művelet megtörtént s az űrállomás személyze­te azóta a megjelölt fiziológiai, bioló­giai, technikai s egyéb kísérleteket végzi. A DÉL-AFRIKAI KÖZTÄRSASÄGBAN a héten kikiáltották a második ban­­tusztán állam — Bophuthatswana füg­getlenségét. A tavaly függetlenné nyil­vánított Transkei után ez a második „bennszülött“ állam hét részből tevő­dik össze, miután a gazdaságilag leg­előnyösebb földterületeket a fehér te­lepesek kiszakították maguknak. A két és fél millió főnyi lakosság életét a fő kérdésekben továbbra is Pretoria fogja irányítani. A SZOVJET NÉP GYÄSZA A múlt héten, 83 éves korában el­­húnyt Alekszandr Vaszilevszkij mar­sall, a Nagy Honvédő Háború Hősé, aki egy időben a honvédelmi minisz­ter tisztségét is betöltötte. Nagy pom­pával temették el — a hamvait tartal­­maző urnát a Kreml falában helyez­ték el. kormányt, új politikát A portugál parlamentben megejtett bizalmi szavazás eredménye talán csak egy embert lepett meg: Mario Soarest, a megbukott kormányfőt. Olyan világos volt, hogy a hetek, sőt hónapok óta lappangó és erősödő vál­ság robbanáshoz vezet, hogy látni kel­lett: a feszült helyzetben csak a bal­oldali erők össaefogása jelentheti a válságból kivezető utat. Soares azon­ban az utolsó pillanatig úgy tett, mintha nem látná, mi megy végbe kö­rülötte, csökönyösen szajkózta régi mondását, se jobbra, se balra, míg aztán egyedül maradt, mint vándor a sivatagban. Soares kisebbségi kormányát éppen potenciális koalíciós partnerei, a szo­ciáldemokrata párt és a szociálde­mokrata centrum hagyták cserben, az­tán pártjának egy része is szembe fordult a komolytalan kormányfővel. Természetesen a kommunisták is elle­ne szavaztak, mert Soares mindvégig elzárkózott országmentő javaslataik elől. A parlamenti szavazás eredmé­nye — 159:100 szavazatarányban meg­vonta a bizalmat a Soares-kormánytól, de ez még nem is fejezi ki teljesen a valóságban Soaresre nézve rosszabb erőviszonnyokat. Miről is van szó? Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk az ország gazdasági-szociális bajait illetően, me­lyek súlyosságához nem fér kétség, a lényeget így fogalmazhatuk meg: az 1974-es forradalom vívmányainak megvédése forog kockán. Soares leg­nagyobb hibája ugyanis az volt, hogy egyrészt elzárkózott a kommunisták felkínált segítsége elől, szocialista pártjának vélt erejében és megfelelő bázisában bízott, ugyanakkor a való­ságban lépésről lépésre hátrált a jobboldal és a vele szövetséges kül­földi imperialista erők zsarolása elől. Végül is megkezdődött a forradalmi vívmányok leépítése, az államosított vállalatok visszaadása egykori tulaj­­donosaiknek, a vidéken pedig a fel­osztott és több helyen szövetkezeti tulajdonba vett földbirtokok vissza­vétele a parasztoktól. A jobboldal ugyanakkor a hadsereg egységét is kikezdte. Portugália államadóssága szörnyű méreteket öltött, s a Nyugat csak bizonyos, a bololdalt sújtó felté­telek mellett volt hajlandó további hi­telek folyósítására. Soares nem értet­te meg a helyzet fonákságát. Csak akkor kapott a fejéhez, amikor a par­lamentben leszavazták. Pedig a kom­munisták 40 szavazata még megment­hette volna miniszterelnöki székét. Soares nem volt hajlandó semmiben sem közös platformra helyezkedni a kommunistákkal, akik viszont kitöltet­len csekket mégsem adhattak a szo­cialista kormánynak. A leszavazott Soares túl későn kezdte bírálni az ellene fordult jobboldali pártokat, hogy őket terheli a felelősség a pénzügyi válságért. Túl későn ébredt rá, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet kedvez a fasizmus előretörésének, most viszont arra figyelmeztette a jobboldalt, hogy a hatalom „egy Pinochet karjaiba hullhat“. Ezzel szemben milyen vilá­gos a kommunisták állásfoglalása: „A kormány azt ígérte, hogy megvédi a forradalmi vívmányokat, de nem tartotta meg ígéretét. Hallgatólagos szövetsége a jobboldallal sorozatos támadást jelentett a munkásosztály ellen. Ez a törvénykezési elllenforra­­dalom vezette az országot a pénzügyi csőd szélére“. Eanes köztársasági elnök e sorok írásakor lázas tanácskozásokat folytat az egyes pártok vezetőivel Soares utódjának kijelöléséről. Folynak a találgatások, Egyesek szerint ismét Soares, a lemondott, de ügyvezető mi­­niszterlenökként helyén maradt ex­­kormányfő kap ismét megbízatást kor­mányalakításra, de lehet, hogy utódja más valaki lesz, akinek személyében az elnök, a legfelsőbb forradalmi ta­nács és a pártok vezetői megegyez­nek. Am nem is az a lényeg, hogy ki lesz az új kormányfő, rpég a kormány ösz­­szetétele sem döntő. A lényeg az: mi­lyen politikát folytat majd a jövőben az új lisszaboni kormány. A Portugál Kommunista Párt Politikai Bizottsága a Soares-kormány bukása után kiadott közleményében hangoztatta, hogy a kormány bukása új politika és új kor­mány szükségességét bizonyítja. A további fejleményeket illetően még egy eshétőség van: ha nem egyeznek meg a kijelölendő kormány­fő személyében, Eanes köztársasági elnök új választásokat írhat ki. A kommunisták Inkább erre a megoldás­ra hajlanak. Ugyanis csak a két jobb­oldali párt vezetésével és részvételé­vel történő kormányalakítás nem ve­zetne jóra, intő példa rá a Soares­­kabinet sorsa. Vákuum jellemzi a jelenlegi lissza­boni politikát. Mindenkit foglalkozta­tó kérdés, vajon nem történik-e jobb­­ratolódás és nem fenyeget-e közvetlen fasiszta puccs veszélye. A kérdésben megoszlanak a nézetek. Am bizonyos reális derűlátás is van. A portugáliai osztályerők viszonyai ugyanis nagy akadályt jelentenének Ilyen szándék kivitelezésében. A fő kérdés inkább az, hogyan tovább? Mert Portugália belpolitikai és szociális kérdései sür­gős megoldásra várnak, ezért ennek megfelelő kormányzatot kfván a nép az ország élére. Lőrincz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom