Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)

1977-12-03 / 48. szám

I SZABAD FÖLDMŰVES , Igényes pártmun­kával a feladatok teljesítéséért (Befejezés az 1. oldalról.) Az efsz-ekben a párt szervezeti felépítésében jelen­tős szerepet játszanak a párt részlegszervezetei. Rend­szerük leginkább a Veľký Krtíš-i (nagykürtösi) és a Rimavská Sobota-i (rimaszombati) járásban vált be leg­inkább. A pártalapszervezetek területi-termelési alap­elvre épülnek. Ilyen szervezeti felépítéssel kapcsolat­ban jő tapasztalatokat szereztek a Rimavská Sobota i járás Gömör Efsz-ében, ahol termelési alapon termelési ágak szerint létesítettek részlegszervezeteket. A neve­zett szervezet munkája egy éven belül nagyon megja vult ä az új szervezeti felépítés folytán fokozódott a tagok aktivitása. A párt vezető szerepét a szövetkezet­ben érvényesítő részlegszervezetek létesülését azonban döntően befolyásolja a taglétszám, valamint a szerve­zeti tagolódás feltételei az efsz-ben. A pártalapszervezetek tevékenységük javulása ellené­re nem 'eléggé használják ki pártcsoportok alakításának lehetőségeit. Ennek részben az az oka, hogy az össz­pontosítás és a szakosodás folyamatában újonnan ala­kuló szervezetek csak fokozatosan stabilizálják szerve­zeti felépítésüket. A szlovákiai efsz-ek pártalapszervezeteiben jelenleg több mint 1500 pártcsoport működik. Sürgős teendő, hogy aktivitásukat főként ott karolják fel, ahol az alap­szervezetek nem értek el kielégítő eredményeket, ahol a pártmunka döntő területein nem mutatkozott kellő hatásosság. Tapasztalatok igazolják, hogy a pártcsoportok fontos szerepet játszanak egyes ideiglenes munkahelyeken is, mint építési és gépesítési munkák, betakarítási munká­latok során, kombájnkezelők körében stb. Jelentős sze­repük van a dolgozók mozgósításában, a kommunisták elosztásában, a legújabb technológiák alkalmazásának Elsajátításában nagyüzemi termelési feltételek között, Ezért indokolt, hogy fokozódjék a pártcsoportok akti­vitása különösen az évzáró taggyűlések előkészítésé­ben, valamint az 1978. évi terv kidolgozása, megvita­tása és teljesítésének politikai-szervezési biztosítása során. A közös szövetkezeti vállalatokban a CSKP Központi Bizottságának irányelvei alapján kell megvalósítani a pártépítést. Intézkedni kell annak érdekében, hogy a párttagok száma lehetővé tegye Önálló pártalapszerve­­zet létesítését. A közös szövetkezeti üzemek választott vezetősége mellett indokolt pártcsoport alakítása, indo­kolt a nagyobb szövetkezetekben választott képvisele­tek mellett is. Ezeket a pártcsoportokat' közvetlenül a járási pártbizottság irányítja. Pártcsoportoknak teljes létjogosultságuk van a koope­rációs tanácsokban, melyeknek jelentőségét a járási pártszervek már nemegyszer kiemelték. Rajtuk keresz­tül érvényesül a közvetlen pártos ráhatás a kooperáció irányító szerveiben. Ezeket a pártcsoportokat a járási pártbizottság hívja össze s a csoportvezetők a járási pártbizottság nomenklatúrájában szerepelnek. Tekintettel a mezőgazdaság és a falu jelenlegi fej­lettségi fokára, a párt szervezeti felépítésének említett formái bizonyultak a leghatásosabbaknak. Már kiállták :S77. december 3. a gyakorlati próbát, összhangban vannak a párt alap­­szabályzatával, valamint a vonatkozó dokumentumokkal. Reagálnak a párt tevékenységével szemben támasztott új igényekre, amelyek a mezőgazdasági termelés szer­vezésében és irányításában történt változásokból követ­keznek. Ugyanakkor tekintettel vannak a pártmunka irányításával szemben támasztott sajátos igényekre, va­lamint a párt falusi erői összetételének és akciőképes­­ségének Jelenlegi és közeljövőben! helyzetéből adódó lehetőségekre is. Az egyes mezőgazdasági üzemek és községek kommunistái sokoldalú élet- és munkafelté­teleinek megfelelően a járási pártbizottságok döntenek az említett formák érvényesítéséről. A mezőgazdasági üzemek pártszervezetei eredménye­sen teljesítik a CSKP XV. kongresszusának és az SZLKP kongresszusának programjából következő ama feladatot, hogy Szlovákiában évente 2000—2200 tagjelöltet vegye­nek fel a szövetkezeti parasztok közül. 1976-ban 2290, 1977 háromnegyed éve alatt pedig több mint 1650 tag­jelöltet vettek fel. A szövetkezetek dolgozói közül a legtöbb tagjelöltet a nyugat-szlovákiai kerületben vet­ték fel. Az efsz-ek tagjainak száma valamelyest emelkedett, az idén 1971-hez képest 33 559-cel, 1975-höz képest pe­dig indexe 101,4 százalékkal nőtt. Arányosan bővül a párt tagsági bázisa is. Az összehasonlítási 1971-hez vi­szonyítva ,1977-ben 6664-gyel több a párttagok száma, holott indexe 1975-höz viszonyítva csak 107,2 százalék­kal nőtt. Ez a tény világosan bizonyítja, hogy sikerül céltudatosan irányítanunk a tagsági bázis fejlődését. Különleges figyelmet kíván a nők szervezettsége, te­kintettel nagy foglalkoztatottsági arányszámukra. Szer­vezettségük sem a szükségleteknek, sem a lehetősé­geknek nem felel meg. A szlovákiai efsz-ekben több mint 90 400 nő dolgozik, közülük azonban csak 2810 tagja vagy tagjelöltje a CSKP-nek. A szövetkezeti párt­­szervezetek általános tá-i-ságí bázisában a nők rész­aránya csak 10 százalék, azzal szemben, hogy az alkal­mazottak állományában 34 százalék. Tekintettel a fiatalok és a nők pártba való kiválasz­tásának, felkészítésének és felvételének sajátos prob­lémáira, céltudatosabban kell irányítani kiválasztásu­kat azokban az üzemekben, ahol a foglalkoztatottak döntő többsége nő. Nagyobb mértékben szemeljenek ki leendő tagjelölteket a szocialista munkabrigádok, a komplex ésszerűsítő brigádok és a legjobb dolgozók soraiból, ami különösképpen vonatkozik az efsz-ekre. A fiatalok pártba való felvételét is növelni kell, külö­nösen az állattenyésztési és gépesítési ágazatban. Ez az orientáció annál sürgetőbben lép előtérbe, mi­vel jelenleg a kommunisták évzáró tanácskozásai foly­nak. Ebből következik a kommunisták nagy politikai szerepe, felelőssége, pártos elvszerűsége, valamint a munkájukkal szemben támasztott számos követelmény. A CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa óta minőségi változások történtek a párt sorainak ösz­­szetételében. Tagsági bázisának 30 százalékát fiatal kommunisták alkotják. Éppen ezért sürgetően előtérbe lép az ifjú nemzedék komplex és sokoldalú felkészíté­sének és nevelésének a feladata, hogy a politikai tör­ténésben helyesen tudjon eligazodni és megtalálja a maga helyét. Ez tartós, szakadatlan folyamat, amelyet céltudatosan szabályoznunk és iránvítanunk kell. Ez döntően fontos kulcs ahhoz, hogy fejlett szocialista tár-, sadalmunk építésének igényes feladatait eredményesen teljesítsük. Ez a tény is határozottan kidomborítja a most folyó pártszervezpH évzáró taggyűlések jelentősé­gét abból a szempontbó' hogy társadalmunk -erőit a CSKP XV. kongresszusán kijelölt program teljesítésére mozgósítsák. Ez rendkívül igényes feladat, s megköve­teli a párt vezető szerepének elmélyítését, minden mun­ka rendkívül felelősségteljes, jó és hatékony megszer­vezését. A nagyobb haté­konyság forrásai (Folytatás az 1. oldalról) kel, valamint a termelés megszerve­zésének javítása ebben az ágazat­ban. AZ ÁLLATTENYÉSZTÉST illetően Janik elvtárs bírálta a juh- és szarvasmarha-tenyésztést, éspedig elégtelen hatékonysága miatt. A ser­tés- és baromfitenyésztés hatékonysá­gi szempontból magasabb színvonalú. Am e téren is sok a tartalék. Tizen­hat százalékkal nőhetne a sertéshús­­termelés, ha azonos állomány, kapa­citások és azonos állatgondozói lét­szám mellett általában elérnék az élenjáró üzemek színvonalát. A továbbiakban janik elvtárs a mű­szaki haladás kérdéseivel foglalko­zott. Megemlítette, hogy mind na­gyobb jelentősége van az állóalapok ésszerű felhasználásának, beleértve, természetesen, a mezőgazdasági tech­nikát is. Az alapellátottság tekinte­tében vezető helyen állunk a szocia­lista országok között. Csak gépekben és berendezésekben több mint 11 mil­liárd korona értékkel rendelkezünk Szlovákiában, s e téren a legutóbbi tíz évben 81 százalékos növekedést értünk el. A következő időszakban műszaki haladást akarunk elérni a vetőmagnak termesztett kukorica be­takarításában. E téren már megtör­téntek az első lépések. Folytatjuk a szárító üzemek továbbfejlesztését. A burgonya-betakarítás gépesitettségi színvonalának emelése érdekében évente több mint 200 kétsoros kom­binált betakarítógépet kapunk az NDK-tól. A továbbiakban Janik elvtárs kri­tikusan rámutatott a koncentráció ad­ta lehetőségek kihasználatlanságára. Sok olyan esettel is találkozunk, hogy a kipróbált és ellenőrzött kutatási eredményeket nem hasznosítják a gya­korlatban. A kutatással kapcsolatban megjegyezte, hogy még nem kielégí­tően használjuk ki a KGST-tagálIa­­mokkal folytatott tudományos-műsza­ki együttműködés fejlettebb formáit és a licenszvásárlási lehetőségeket. Janik elvtárs kidomborította, hogy irányítási rendszerünk gerince a tár­sadalmi tervezés. Terveinknek ezért fontos szerepet kell látszaniuk a me­zőgazdasági újratermelési folyamat hatékonnyá tételében is. Legyenek mozgósító hatásúak s egyúttal reáli­sak, ösztönözzenek és nyissanak te­ret a kezdeményezésre. Hangoztatta a téli kampány kapcsán, hogy a nagy­szabású politikai nevelő, szervező, irányító és ellenőrző tevékenységnek méginkább, mint a múltban, elsősor­ban a kongresszusi irányvonal haté­konyabb érvényesítésére kell irá­nyulnia a termelés hatékonyságának és a munka minőségének kérdései­ben. Végső búcsú JAN BARYL elvtársiól A múlt csütörtökön Prágában a Szövetségi Gyűlés székházá­ban végső búcsút vettek JAN BARYL elvtárstőí, a CSKP Köz­ponti Bizottsága Elnökségének póttagjától, a KB titkárától, a KB mezőgazdasági és élelme­zésügyi bizottságának elnöké­től, a Szövetségi Gyűlés Nem­zetek Kamarájának képviselőjé­től. A búcsúztatáson az elhunyt családlagjai mellett részt vet­tek: Gustáv Husák, a CSKP Köz­ponti Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök, Ľubomír Štrougal, a CSKP Központi Bi­zottsága Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, az Elnökség további tagjai és pót­tagjai, a párt és a szövetségi kormány, valamint a nemzeti kormányok, a társadalmi szer­vezetek stb. képviselői. Ľubomír Štrougal elvtárs gyászbeszédében méltatta az elhúnyt érdemeit. Kiemelte szűnni nem akaró lelkesedését és munkaerejét, melyet csak a könyörtelen betegség tört még. Baryl elvtárs minden erejét és tehetségét a párt érdekében végzett lelkes és áldozatos mun­kának szentelte. Az éltette őt is. ami pártunkat és népünket élteti. Főként társadalmi éle­tünk kulcsfontosságú területé­nek, a népgazdaságnak fejlesz­tésével foglalkozott, ezen belül a mezőgazdaság problémáival. „Amit alkottál, örökre megma­rad szívünkben és tudatunk­ban. Úgy fogsz élni emlékeze­tünkben, mint becsületes és ál­dozatkész kommunista, mint jő ember.“ Vasil Bifak elvtárs igy búcsú­zott a kiváló elvtárstól és mun­katárstól: „Kommunistaként, forradalmárként, hazafiként és internacionalistaként követett életutad beteljesült. Munkáddal mély barázdát szántottál, nagy földet tettél termékennyé, a­­mely gazdag termést szavatol. Műved nagyságát csak az tudja felmérni, aki jól ismert. Mély megrendüléssel és mun­kád iránti nagy tisztelettel bú­csúzunk tőled, kedves Jan. Em­léked örökre fennmarad azok szívében, akiket annyira sze­rettél, és akik téged is igazán szerettek. Tisztelet munkásságodnak! Emlékedet örökre megőriz­zük!“ GO T i T 1 T ÜBÜUC T ф Ülésezett az SZLKP KB mező­gazdasági és élelmezésügyi bizottsága. Az SZI.KP KB r lezőgazdasági és élel­mezésügyi bizo tsága hétfőn, Ján Ja­niknak, az SZL ÍP KB Elnöksége tag­jának, a KB tit tárának, a bizottság elnökének vez ítésével megtárgyalta a zöldség- és a gyümölcstermelés fej­lesztésével kap :solatos feladatok tel­jesítéséről, valf mint a mezőgazdasági üzemekben mi ködő pártszervezetek szervezeti felé] ítéséről előterjesztett jelentést. А Ы2 jttság továbbá állást foglalt a Mezőg azdasági és Élelmezés­­ügyi Miniszteri ím, valamint az Erdő- és Vízgazdálki dásügyi Minisztérium 1977. évi tervi iladatai teljesítésének előzetes értelei lésével kapcsolatban; és állást fog alt a csecsemők és a gyermekek éle mezésl programjának teljesítésével kapcsolatban is. A bizottság ' égül meghallgatta az őszi mezőgazd, ;ságl munkákról, vala­mint a cukorg ári kampány helyzeté­ről előterjeszti tt beszámolót. ф A Szlová c Nemzeti Tanács El­nöksége 15. üli isén arra vonatkozó je­lentést vitatott meg, hogyan hajtották végre az illeti kés minisztériumok és a szlovákiai lemzeti bizottságok a szlovák kormá: tynak a testnevelés fej­lesztésével ka jcsolatban foganatosí­tott intézkedés eit. Ellenőrző jelentést vitatott meg a polgári ügyek testüle­téi munkatervi mek teljesítéséről és tevékenységük elmélyítésére vonatko­zó javaslatoka: hallgatott meg. • Gustáv Jiusák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök levélber üdvözölte a 70. szüle­tésnapját ünneplő Ján Želibský nem­zeti művészt. I Az utóbbi években a korábbinál rendszeresebb, szervezettebb, stratégiailag jól felépített „támadás“ indult egészségünk megóvására, a figyelemmel elkerülhető bajok, be­tegségek megelőzésére. A nagy pél­dányszámú kiadványok, művelődési házakban, munkahelyi klubokban, szakmai továbbképzéseken tartott előadások, s az ismeretterjesztés ha­tásos módszereit ügyesen felhasználó egyéb rendezvények arra bíztatnak bennünket, hogy ne keressük magunk a bajt azzal, hogy — egészségügyi szempontból — pazarlóan élünk. Az egészségügyi statisztikai kimu­tatások alapján hazánkban az elha­lálozások 49 százalékát a szív- és koszorúér-betegségek okozzák. A tar­tós rokkantság 32 százaléka, a rész­leges munkaképtelenség 20 százaléka vezethető vissza ezekre a megbetege­désekre. Az orvostudomány már megállapí­totta, hogy a fejlett országokban, Törődjünk többet egészségünkkel! amelyek közé hazánkat is számítjuk, e megbetegedések előfordulása az utóbbi években okozati összefüggés­ben van, mindenekelőtt az étkezés­sel, a modern élet tempójával, ritmu­sával. Tudjuk, hogy az infarktus, az ér­elmeszesedés, a magas vérnyomás és más, az életmóddal összefüggő meg­betegedések egy részét el lehetne kerülni, ha megváltozott életkörül­ményeink között okosabban élnénk. Az Egészségügyi Minisztérium a szív- és érmegbetegedések megelőzé­sére, gyógyítására külön programot dolgozott ki. Fő szempont a diagnó­zis gyors megállapítása és a lehető leggyorsabb, szakszerű orvosi beavat­kozás. Emelik a megbetegedésen áteset­tek rehabilitációjának a színvonalát is. Sokan, akik ezen a betegségen már átestek, nincsenek tisztában a betegség lényegével és ezért nincs lehetőségük megtanulni a betegség helyes kezelését és főleg az élet­­rendszer módját e betegség leküzdé­se után. Sokszor ezek az egyének tévesen úgy vélik, hogy ez a beteg­ség végérvényesen kivonja őket eddi­gi tevékenységükből, ami aztán el­­kedvteleníti őket, nincs semmi örö­mük, akár munkáról vagy bá^mi más­ról is van szó ... A betegség megelőzése szocialista egészségügyünk egyik legfontosabb célja, ezzel összhangban mi is tö­rődjünk többet egészségünkkel. (Csiba J Célszerű, időszerű, programszerű A múlt héten Bratislavában érde­kes kiállítás várta vendégeit. Anyaga inkább a szakemberekhez szólott, de betekintést adott laikusoknak is az épületenergetikára szakosodott építő­ipari kutatók műhelyeibe. A kiállítás fő mottója: energia­megtakarítás az otthonokban. Ezt a pártkongresszusok programjaiban ki­tűzött feladatot, mégpedig világgaz­dasági összefüggésben különösen elő­térbe lépő feladatot, & lakásépítésben is „aprópénzre“ lehet váltani. A ku­tatók arra törekszenek, hogy meg­felelő hőszigetelő anyagok, szerkeze­ti megoldások alkalmazásával, ener­­giavisszaszerzési megoldásokkal hő­energiát takarítsanak meg. Magyar szakemberek számítása szerint, hatá­sos újszerű falszigetelő anyagok, ab­lakszerkezetek alkalmazásával az energia, 60 százaléka takarítható meg, amely egyébként haszontalanul el­illanna. Ilyen megoldások közé tar­tozik a szomszéd testvérországban a termosztatikus radiátorszelepek al­kalmazása, amely egyelőre családi házakban terjedt el; 15—25 százalé­kos energiamegtakarítást eredményez. A magyarországi kutatók az ener­giaszerzés vagy visszaszerzés egyéb módjainak a kidolgozásával Is fog­lalkoznak. Kutatásaik egyik iránya a napenergia hasznosítása s e téren a következő években már némi ered­ményeket várnak. A tablókkal bőven szemléltetett kutatási eredményeket szakelőadások kísérték. A kiállítás hasznossága, ér­dekessége és időszerűsége mellett az e téren folyó csehszlovák—magyar együttműködés fontos rendezvénye, sikereinek szemléje is volt. (Lj Tanácskoztak az SZNT bizottságai A Szlovák Nemzeti Tanácsnak a nemzeti bizottságokkal, a nemzetisé­gi ügyekkel foglalkozó bizottsága a múlt héten a tervezési és költség­­vetési, valamint oktatásügyi és kultu­rális bizottsággal együttes ülésen vi­tatta meg és fogadta el az erdőgaz­dálkodási törvényjavaslatot, mely a közelmúltban a Szövetségi Gyűlésben elfogadott erdőtörvényből kiindulva szabályozza « íz erdővédelmet és fo­kozott hasznosságukat. Biztosítja az erdők népgazdasági és üdülési ren­deltetésének jobb érvényesülését és ezzel kapcso atban a környezetvéde­lemmel összi függő több intézkedést tartalmaz. A nemzeti bizottságokkal és a nemzetiségi ügyekkel foglalkozó bi­zottság B e n y ó Máténak, az SZNT alelnökének vezetésével külön ülésén foglalkozott a polgári ügyek testü­letéi tevékenységének értékelésével« melyet Ján líonda belügyminiszter­helyettes terjesztett elő. Amióta az SZLKP Közi: önti Bizottságának El­nöksége és gz SZSZK kormánya 1972- ben jóvábag ta e testületek munká­jának konc« pcióját, nagy változás történt tevékenységükben. Számuk Szlovákiában ma már 2571 s lényegé­ben minden községben működnek. Igen nagy síerepiik van a szocialista életmódnak és világnézetnek megfe­lelő új szertartások bevezetésében és megkedveltetésében. E téren to­vább kell jí vítaní munkájukat, egy­részt az eszmei-esztétikai tartalom tökéletesítési vei, másrészt az anyagi ellátottság terén. Mindez szoros együttműködést kíván a belügy- és kulturális minisztérium között. A je­lentés, ame yet egyhangúlag tudo­másul vettek, kiemeli az anyakönyv­vezetők, valamint a polgári ügyek testületének vonalán működő más személyek politikai és műveltségi színvonala további emelésének szük­ségességét. Együttes ülésen fogadták el több szervezet jö(vő évi költségvetési ter­vét, majd meghallgatták a Népi El­lenőrző Bizottság jelentését a tarta­lékok tervszerű kihasználásáról. Az oktatí sügyi és kulturális bi­zottság megvitatta a Szlovák Tudo­mányos Akí démiára vonatkozó tör­vény módosítását és a hatáskörébe tartozó több szerv költségvetését. A bizottság továbbá Ján Gonda bel­ügyminiszter -helyettes előterjesztése alapján jóváhagyólag megvitatta az újonnan válisztott nemzeti bizottsági képviselők politikai és szakoktatásá­nak lefolyását és eredményeit, s ki­jelölte továbbképzésük módját. (-in) 1 , ■ : ■ } \

Next

/
Oldalképek
Tartalom