Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-29 / 43. szám
1977. október 29. SZABAD FÖLDMŰVES 3 b fk nyugatnémet иШнпм Mgttársaság eltérített repülőgépének esete, a túszok bravúros kiszabadítása a különleges kiképzésű GSG—9 nyogatnnémet különítmény által, a drámai események részletei világszerte nagy érdeklődést és izgalmat keltettek. A nyugati államokban most ismét merényletek történnek, amelyekkel terroristák társaik bukását akarják megboszszülni. Az NSZK- ban a terroristák pártfogói — olykor védőügyvéd! A félelem vámszedői talárban — azt szeretnék elhitetni a közvéleménnyel, hogy Andreas Baader és börtönben ülő terrorista társai, akiket a túszokért cserében ki akartak szabadítani, nem önkeziikkei vetettek véget életüknek, hanem mások végeztek velük stb. Vagyis bizonyos erők mindenképpen diszkreditálni akarják a hatóságokat. A terorizmust minden haladé szervezet elitélte. Ez a munkásmozgalomtél is mindig idegen volt. Mégis a Franz Jozef Strauss körül csoportosuló szélsőjobboldali erők szeretnék elhitetni a közvéleménnyel, hogy mindez a baloldal müve, hogy a szociáldemokrata-liberális kormány elnéző, ezért keményebb rendszerrel kelllene felváltani. Szigorítani kívánják a bíráskodást, a banditizmus üldözését, ám nem tudják leplezni hátsó gondolataikat. A terrorizmus nem az osztályharc eszköze, a kommunistáktól különösen idegen. Strauss űr és társai inkább a haladó és baloldali erők legális Üldözését szeretnék elérni, ravasz parlamenti mezzel álcázva. Ä döntő lépés Mint említettük, a bolsevikok felkelési tervét Kamenyev, Zlnevjev és néhány központi bizottsági teg ellenezte, különféle ürügyekkel hozakodott elő. A lenini bírálat ellenére sem változtattak magatartásukon, sőt Kamenyev burzsoá lapoknak adott Interjújában pontos részleteket árult el és hangoztatta, hogy társaival együtt helytelenítik és elutasítják a fegyveres ' felkelést. Ez persze még bonyolultabbá tette az amúgy Is bonyolult helyzetet. Ilyen légkörben ült össze 1917. október 29-én a bolsevik párt központi bizottságának bővített ülése, hogy megvitassa a felkeléssel kapcsolatos konkrét szervezési teendőket. Természetesen, napirendre került a Kamenyev—Zinovjev ügy. Lenin a „forradalom sztrájktörőinek" nevezte őket és szigorú megbüntetésüket követelte. Az ülésen megalakították a forradalom vezérkarát, melynek élére Lenin állt. A párt központi bizottsága mellett létrejött a Forradalmi Katonai Központ, mely a továbbiakban a forradalmi alakulatok és a vörösgárdisták tevékenységét irányította. Olyan ismert forradalmárok lettek a tagjai, mint Bubnov, Dzserzsinszkij, Szverdlov, Urickij, Sztálin. Az Ideiglenes Kormánynak tudomása volt a bolsevikok felkelési előkészületeiről, több adathoz Kamenyevék áruló magatartása is hozzásegítette. Kerenszkij ezért mindenképpen arra törekedett, hogy elodázzák a II. összoroszországi szovjetkongresszus megnyitását. Erre a bolsevik központ is számított s Lenin ezért ragaszkodott a szovjetkongresszus eredeti időpontban történő megtartásához és a fegyveres felkelésnek ezt megelőző végrehajtásához. Miután a bolsevikok a cári birodalom fontos Iparvidékein meggyőződtek a tömegek támogatásáról, november 6-tól 7-re virradó éjjel új történelmi korszakot nyitó fegyveres megmozdulásba kezdett az orosz proletariátus. Lenin elhagyta Illegális lakását és elfoglalta helyét a forradalom vezérkarában, a Szmolnij-palotában. A felkelő katonák és tengerészek, vörösgárdisták elfoglalták a posta- és távíróközpontokat, az egyes minisztériumokat, letartóztatták a kormány tagjait és más ellenforradalmi vezetőket. Egyetlen éjszaka alatt átvették a hatalmat a gyűlölt burzsoáziától. November 7-én megnyílt a II. szovjetkongresszus és Lenin a történelmi pillanathoz méltó komolysággal jelenthette be: Az Ideiglenes Kormányt megdöntöttük. A hatalom a katona-, munkás- és parasztküldöttek kezébe ment át“. Még ezen a napon megszülettek a szovjethatalom első rendeletéi, a Béke- és Földdekrétum. Megalapozták azt a békepolltikát, amelyet a szovjetország Lenin szellemében mindmáig érvényesít nemzetközi kapcsolataiban. L. L. á déli határok őrei 1944 nyári és őszi eseményei fordulópontot jelentettek Románia történelmében. Szeptember végén összeomlott a monarchofasiszta kormány, és a szgvjet hadsereg a román katonasággal együtt fokozatosan felszabadította az országot. Október 25-én szabadult fel az utolsó talpalatnyi román föld is, s ezt a napot a román fegyveres erők napjaként ünnepük meg minden évben. Hazájuk felszabadítása utón a rámán katonák Magyarországon, Csehszlovákiában és Ausztriában harcoltak a hitleri Németország teljes leveréséig és az európai háború győzelmes befejezéséig. A fasizmus elleni harcokban különösen kitűnt a Szovjetunió területén alakult, Tudor Vladimirescü nemzeti hősről elnevezett 1. önkéntes gyalogos hadosztály. A népi fegyvere* erők építése mér a harci cselekmények idején megkezdődött. Heves politikai küzdelmek közepette formálódott az új hadsereg. A haladé erőknek sikerült keresztülvinniük, hogy a katonai iskolákba vegyék fel a munkásosztály fiait, hozzanak létre kulturális-művelődési apparátust. A párt toborzást indított s Így sok kommunista, fiatal munkás és paraszt került a hadseregbe. Belőlük alakult ki az új tisztikar. A hadsereg hűsége a néphez és kormányához bebizonyosodott 1947-ben, a király megdöntése után, amikor felesküdtek, hogy a születő új Romániát fogják szolgálni. Megkezdődött az ország építésének új szakasza, melynek folyamán befejezték az új típusú hadsereg építését. A román nép gazdasági, tudományos, műszaki és kulturális sikerei, sokoldalú együttműködése a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal feltételeket teremtett arra, hogy a legkorszerűbb fegyverfajtákkal szereljék fel a fegyveres erőket. A szocialista Románia fegyveres erői a szovjet hadsereggel és a Varsói Szerződés tagállamainak többi testvéri hadseregével együtt felkészültek a békének és a szocialista közösség biztonságának védelmére, s a bolgár néphadsereggel együtt őrzik a szocialista közösség déli határát. A Román Szocialista Köztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság pártjaink és népeink barátságának és szolidaritásának régi hagyományai szellemében eredményes elvtársi együttműködést folytat. A románcsehszlovák barátság a második világháború idején szilárdult meg, amikor a román hadsereg — a szovjet hadsereg oldalán — részt veit Csehszlovákia felszabadftúsában. A szocialista építés éveiben a romén—csehszlovák együttműködés katonai téren is magasabb szintre emelkedett és a két ország politikájának szerve« része lett. JÄN MlCÄTEK Az ENSZ-közgyfilés általános vitájának befejezése után az egyez tű* bizottságok megkezdték a napirendre tűzött és hatáskörűikbe tartozó kérdések megvitatását. így az ENSZ POLITIKAI BIZOTTSÁGA most a feszültség enyhülésének elmélyítésére és szilárdítására, valamint az atomháború veszélyének elhárítására teendő lépésekkel kapcsolatban nemrégen benyújtott szovjet javaslat megvitatásával foglalkozik. Ugyanakkor az Indiai-óceán helyzetével foglalkozó különleges ENSZ-bizottság tevékenységéről beszámolót terjesztett a világszervezet elé. Jelentésének magva az a szovjet memorandum, amely annak idején rámutatott: számolják fel az idegen katonai támaszpontokat az Indiai-óceán térségében, újabbakat pedig ne létesítsenek. A közgyűlés plénuma ugyanakkor egyhangúlag elfogadta gazdasági és pénzügyi bizottság javaslatát, hogy támo« gassák Vietnam újjáépítését. FONTOS TANÁCSKOZÁS színhelye volt a bolgár főváros, Széfia, ahol Viktor Georgijevics Kulikov szovjet marsallnak, az egyesített fegyveres erők főparancsnokának elnökletével megtartotta soron következő ülését • Varsót Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek katonai tanácsa. Megvizsgálta az egyesített fegyveres erők tevékenységének kérdéseit és megfelelő ajánlásokat fogadott el velük kapcsolatban. a belgrádi Értekezlet i heves szócsaták színhelye. Mint Richard D v o í á к nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője jellemezte, néhány nyugati küldöttség a kezdeményező, konstruktív párbeszéd helyett a helsinki okmányból bizonyos részeket kiszakítva a maguk érdekeit szolgáló megállapításokon nyargal. Így van ez az ún. emberi jogok körüli vitában, melyben mindenek fölé emelik az. általános szabadságjogokat, de figyelmen kívül hagyják azt ez alapelvet, hogy tiszteletben tartsák a népek szabadon választott társadalmi és politikai rendszerét és ne avatkozzanak be más államok belflgyeibe. A belgrádi értekezlet részvevői a múlt héten négy plenáris ülést tartottak, az öt munkacsoport pedig összesen 15 ülést tartott. A FIGYELEM ELŐTERÉBEN ALL a közel-keleti igazságos rendezés előmozdítása. A leggyakrabban vita"-'1 valami most az amerikai—izraeli ún. munkaokmány. Szíria visszautasította, mert egyoldalúan Izraelt helyezik előnybe az okmány elvei. Carter amerikai elnök azóta már többször is magyarázta „bizonyítványát". A munkaokmányt ugyanis különbözőképpen értelmezik. Izrael eleve nem hajlandó a paleszttnai küldöttséggel egy asztalhoz iilnl. Carter hangoztatta, hogy továbbra is támogatja Izraelt és osztja gondjait, ami pedig a tárgyalófélként említett palesztin szervezetet illeti, eleve nem a Palesztinái Felszabadítás) Szervezetre gondol, hanem jelentéktelenebb Palesztinái szervezetek képviselőivel tárgyalnának. Ez a manőverezés éppen akkor folyik, amikor a közel-keleti kérdés igazságos rendezésének lehetőségeivel foglalkozó párizsi értekezlet részvevői felhívással fordultak a világ demokratikus közvéleményéhez, járuljon hozzá a genfi értekezlet mielőbbi megtartásához. Államcsíny zajlott le Thatföldön. A fegyveres erők megbuktatták' Thanin Kraivicsten miniszterelnök kormányát. Most a három fegyvernem képviselőiből és polgári személyekből álló kormányzó testület élére Szangad Csalavln előző hadügyminisztert állították. Megfigyelők szerint gyökeres változás nem várható az ország politikájában. L L. aém Kéz kezet mos A Pentagon széfje... Az amerikai kongresszus gerjeszti a hadiipari komplexum étvágyát. (M. Abramov rajza) 3ommentd r и /? Ej utak és labirintusok Ádáz politikát küzdelem folyik Spanyolországban Franco terhes örökségének felszámolása körül. Nem kétséges, hogy János Károly király trónra lépése óta oldottabb a társadalmi és politikai légkör, a rendőrség már nem rémuralom megtestesítője, az emberek jobban ki merik fejezni gondolataikat, de a politikai haladás medrében még mindig különféle akadályok tartóztatják fel a haladást. A spanyolországi változásokat, reformokat a néptömegek nagyon hosszú kitartó küzdelme vívta ki, ám a kormányzat sokszor azt a látszatot kelti, mintha királyt kegyből történnének demokratizáló Intézkedések. A spanyol monarchiában korántsíncs szó olyan Irányzatról, mint amilyet az Iráni sah „fehér forradalma", felülről jövő társadalmi-gazdasági reformjai követnek. Egyszóval: a Franco utáni Spanyolország — a francoísta rendszer kozmetikázása folyik, hogy a király vezetésével az ország beilleszkedjék a nyugati országok közösségébe, mégpedig gazdasági és katonai téren egyaránt. Franco életében nem sokat vártak utódától, a királytól. Am János Károly olyan uralkodónak bizonyult, aki gondosan megválogatja tanácsadóit, hallgat rájuk s így sikerül a politikai bűvészkedés fogásaival hozzányúlnia a legkényesebb kérdésekhez. A tisztikar, helyesebben a tábornoki kar nemtetszése ellenére történt Katalánia autonómiájának kikáltása, ami négy tartomány: Barcelona, Genora, Ladira és Tarragona lakossága nemzeti Jogainak elismerését jelenti. Szabad a katalán nemzeti zászló és hivatalos kapcsolatban a katalán nyelv használata. Am 39 évi várakozás után vajon gyógyír-e ez egy nép sebeire. Franco 1938-bap törölte Hispániái el Katalánia autonómiáját és oszlatta fel a generalítatot, a katalánok kormányzó szervét. A katalánokban mindmáig él a haladó múlt emléke és a harci szellem. Mindenkor nagy befolyásuk volt a katalán kommunistáknak, akik szorosan együttműködtek az országrész autonómiájáért küzdő pártokkal és szervezetekkel, s a nyári választásokon a lakosság is azokra a pártokra adta szavazatát, amelyek az autonómiáért küzdöttek. Katalániában hagyományosan vezető szerepe van a baloldalnak, mert a nép kevésbé vallásos, eléggé elterjedt az ateizmus, a nép fogékony a haladó gondolatokra. Am ha a néphangulat ki is erőszakolta az autonómia megadását, a király intézkedése fonákságokat is tartalmaz. Elsősorban a törvényhozó és kormányzó, végrehajtó szerepet önmagában egyesítő generalitat élére a 78 éves Josep Tarradella személyében olyan pllltikust állított, aki Franco idejében nem volt a generalitat tagja, tehát nem jelképezheti személyével a folyamatosságot, sőt közel négy évtizedes franciaországi száműzetésében konzervatív politikusként ismerték. Ezért a katalánok elégedetlenek és szocialista párti politikust szeretnének Tarradella helyén látni. A királyi rendelet még egy „vészféket“ tartalmaz: a madridi kormánynak joga van „szükség esetén" feloszlatni a generalitatot és felfügegszteni Katalónia autonómiáját. Nem rendeződött a baszk kérdés sem. A hatmillió lélekszámú neolatin, a provanszálihoz közel álló nyelvet beszélő katalánokkal szemben még elégedetlenebbek az egészen idegen baszkok. Harci cselekményeik, merényleteik kapcsán sokat hallottunk róluk az utóbbi években. A legtöbb tüdős a messzi Kaukázusból vezeti le eredetüket, a grúzok rokonainak tartja ókét, de vannak, akik a finnugorokkal, eszkimókkal, Japánokkal stb. rokonltják a baszkokat. Franco 1936-ban számolta fel az egykori autonóm „baszk köztársaságot"! A kővetkező évben, április 26-án a hírhedt Condorlégió gyilkos acélmadarai lebombázták Guernicát, az ősi baszk törzsek kegyelettel ápolt gyülekezési helyét. A négy legiparosodottabb tartományban laknak s várják vágyaik beteljesülését, amelyet szabadságharcos szervezetük, az ETA (Euzkadl ta Aszkatuszana — Baszk hazánk és a szabadság) neve fejez ki. A madridi kormány tisztában van a baszkok erejével. A katalánokkal szemben a baszkok vallásosak, sót még az alsópapság Is bekapcsolódott fegyveres szabadságmozgalmukba. Carrero Blanco miniszterelnök meggyilkolása 1973 decemberében, világosan bizonyította, hogy a baszk szabadságharcosok semmitől sem riadnak vissza. Most formálisan mi sem gátolja nemzett céljaik megvalósulását. Am az autonóm Baszkföld élére szintén idős konzervatívokat kíván állítani a király s ez ellen az ETA újabb merényletekkel tiltakozott. A baszk nemzeti mozgalomnak egyébként régi betegsége a nemzedéki torzsalkodás, holott nagy szükség van a fiatalok hevének és az öregek megfontoltságának •< párosítására. Spanyolországban jelenleg folyik a politikai pártok széles körű eszmecseréje. Főként az új alkotmány kidolgozásával kapcsolatban felvetődött nézeteltérések elsimításáról van szó. Az utóbbi időben ugyanis a politikai egyensúly felborulása fenyeget. A király óvatos taktikázásra kényszerült. Am mind a bal-, mind a jobboldal támadásától tartanai kell. Az elsők a felemás reformok miatt, az utóbbiak a francűizmus fokozatos felszámolása miatt elégedetlenek. Különösen a tábornoki kar veszélyes, a király ezért is határozta el az 55 éves életkoruktól történő nyugdíjaztatásukat. Viszont a fiatal tisztek rokonszenveznek a király egyes intézkedéseivel, például a nemzetiségi területeken. A király az ország belső viszonyainak konszolidálásával elő kívánja segíteni Spanyolország kilépését a francoista időkből fennálló elszigeteltségéből. Ez azonban nehéz, mert a nyugati országokban sok vetélytársa akadt Madridnak s ezek presztízskérdésből akadályozzák Spanyolország felvételét a Közös Piacba és a NATO- ba, a Nyugat lét legfőbb szervezetébe. Lőrinc« László