Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-17 / 37. szám
Í977. szeptember 17. SZABAD FÖLDMŰVES 3 Szövetkezeti dolgoztunk Jő munkája nyomán, az időjárás okozta nehézségek ellenére, hazánkban mindenütt a tervezett időre — vagy néhány nappal előbb — befejeződött az aratás. -Földműveseink teljesítették a felvásárlási tervet, megteltek a magtárak és a gabonatárolók. t)j búzát őrölnek napok óta a malmok és asztalunkon megjelent a friss, az új kenyér, a mindennapi, az ember nélkülözhetetlen tápláléka. Előttem is itt van már a mosolygó, a jószagú, szép barna, ropogóshéjú, hosszúkás cipó. Még meg sem szegtem, nem kóstoltam, de a látványa elrévedező szemem elé máris a múltat idézi. Anyámat látom, amint este a nyárfateknőbe lisztet szitál, a kamrában kőkeménnyé száradt kovászt áztatja, keveri, hogy kora reggel tüzet gyújthasson a cseréptetős, ötkenyeres kemencébe, elvégezhesse a dagasztás férfit is megizzasztó munkáját. Fel felvillan az idő múlásával egyre inkább elmosódó kép, amint a törékeny, sokat dolgozott aszszony a forró kemence nyílásánál a tésztát a liszttel meghintett sütőlapátra borítja, a masszát szertartásosan langyos vízzel megmosdatja, majd a fehéren izzó kupola alá ügyesen beveti. Mi pedig — sokszor éhes gyerekek — izgatottan lestük-vártuk nem is annyira az első, kisebbik cipó felvágását, mint inkább a kenyérsütés velejáróját, „melléktermékét", a lapát nagyságú, újnyi vastag lángost. Fokhagymával bedörzsölve, kis zsírral megkenve, csipet sóval ízesítve, palacsintaként összehajtva fölséges, laktató étel volt szamunkra a lángos, akárcsak a kemence ajtajánál benn maradt parázsban, hamuban pirosra sült krumpli. _ Persze sejtem most, sőt biztosan tudom, hogy a fiatalokat, a jelenlegi falusi fiatalok zömét nem tudom már a lángusos-sültkrumplis nosztalgiámmal különösebben meghatni. Nincs is ilyen szándékom, mivel fiataljaink a közelmúltat — szerencsére — már csak az idősebbek elbeszéléseiből, szüleik emlékeiből és olvasmányaikból ismerik, ismerhetik. A mai kenyér formájáról, ízéről és a kenyérsütésről nekik leginkább a különböző technológiával dolgozó pékségek, a mind több helyen megtalálható automatizált — gépekkel szitáló, dagasztó, szál- Htószalagos — kenyérgyárak jutnak, juthatnak az eszükbe. A kenyér napjainkra ugyanis — mint sok egyéb más — ipari termékké vált. A házi kenyér már falun Is egyre ritkábban található, hiszen az újonnan épült, villaszerű, egykét szintes, autós-garázsos házakhoz nem is illene a kemence. Ürömünkre történelmi múlt lett már az a kor. amelyben egy-egy szegényebb családban, a korgft gyomrú, siránkozó gyereket este a szülei azzal csititgatták, hogy a kenyérke már alszik, nem szabad zavarni, mert megharagszik. Megmosolyogjuk az egykori furfangos apát is, aki pénzt adott este a gyermekeinek, ha nem kérnek kenyeret, reggel pedig visszavette a jutalmat, amikor éhes csemetéi enni akartak. A kenyér különben — ismereteink szerint — mintegy tízezer miN dEnéves múltra tekinthet vissza. Már a kőkorszak barlanglakója rájött, hogy a gabonaszemekből lisztet, abból pedig kenyeret lehet csinálni. A kenyérgyártás „technológiája" természetesen akkoriban roppant egyszerű volt. A gabonát egy lapos kőre szórták s megőrölték. Az így nyert lisztet vízzel összekeverték s megették. Hosszú ideig ez volt a kenyér, pontosabban a kásakenyér. Egyszer aztán a tűz mellett felejtették és az megsült. Lepény lett belőle, ami már jobban ízlett a kásánál, ezért hamarosan sütőeszközt is készítettek. A lapos kőre parazsat szórtak, majd amikor átforrósodott, a lesöpört hamu helyére öntötték a kását. így született meg a malom és a kemence őse, vele pedig legfőbb táplálékuk a kenyér. Amíg azonban korai őseinknek a lepény-féle kenyér egyszerűen csak táplálékot jelentett, addig idővel a kenyér megtestesítője lett mindannak, amiért az ember egész életében keményen dolgozik, küzd. Mert így volt ez évezredeken át, és így van ma a modern technika — az űrrepülés, a cirkálórakéták s neutronbombák stb. — korában is. A Föld számos országában egyetlen szelet kenyér ma is nagy kincs. mint volt valaha nálunk is. Ezért is megdöbbentő és felháborító, hogy a céltalan fegyverkezési verseny idején, amikor az amerikai imperializmus a napjainkig kialakult erőegyensúly megbontására törekszik, bolygónk Jónéhány pontján a jóllakottság csoda, olyan ritka, mint a fehér holló. Amikor az emberiség egyharmada, egy milliárd ember ma sem jut a létfenntartáshoz elegendő élelmiszerhez és többszáz millióan kimondottan éheznek, a józan ész azt követeli, hogy a világnak az enyhülés útjain kell haladnia — a szovjet javaslatoknak megfelelően — meg kell kötni az újabb fegyverkorlátozási és leszerelési egyezményt. Kenyeret, gyógyszert, könyvet, stb. illene és lehetne adni az éhezőknek — telne is rá a hadikiadásokra fordított milliárdokból —, nem pedig puskát, támadó fegyvereket. A mindennapi kenyérért az ember évszázadokon át verejtékezve dolgozott és dolgozik ezután is az idők végtelenjéig. Ma a modern technika, a nagy teljesítményű talajművelő- és betakarítógépek korában is, dacolva az időjárással — szeles, csapadékos idővel vagy a rekkenő hőséggel — meg kell küzdenie érte, mert a cél jelenleg is ugyanaz, mint régen volt: minél kevesebb szem vesszen kárba, minél több „élet" kerüljön fedél alá, a begyűjtöhelyekre, a magtárakba s malmokba. Minderről beszélni pedig szükséges és érdemes. Mindenekelőtt azért, hogy nagyobb megbecsüléssel nézzünk mindannyian munkánk gyümölcsére, a kenyérre és általában a lisztből készült termékekre. Közös összefogással álljt kell parancsolni a kenyér pazarlásának, amelyből az állati takarmánynak felhasznált, összeszáradt cipók mázsái, a szemétbe kidobott és veszendőbe menő kenyérszeletek ezrei s a kiflik, a sütemények tucatjai tanúskodnak. Ez nemcsak értelmetlen, szükségtelen, hanem felettébb káros is a társadalomra és az egyénre nézve egyaránt. Amikor mezőgazdaságunkban minden évben szinte hősies munka folyik a gyors, szemveszteségmentes betakarításért, a nagyobb termésért, mindig kiváló lehetőségünk adódik annak bizonyítására, hogy a CSKP marxista-leninista politikájának érvényesülése, a XV. pártkongresszus határozatainak maradéktalan végrehajtása nyomán szüntelenül tapasztalható gazdasági fejlődésünk nem öncélú. Népünk nemcsak a tonnákért, a koronákért fáradozik, az iparban és mezőgazdaságban, hanem egy olyan reálisan elérhető társadalom, a szocializmus felépítésén dolgozik szorgalmasan, amelyben esztendőről esztendőre minden állampolgárunknak nagyobb szelet kenyér jut az asztalára. Becsüljük tehát meg mindennapi kenyerünket! Kanizsa István I , Jött a malter — indult a vonat Egy Időben a nemzetközi gyorsvonatokon menet közben végezték az útlevél- és vámvizsgálatot Akkoriban a határon nem kellett sokáig várakozni a külföldre utazóknak. Manapság viszont sok esetben egy óráig vagy tovább Is álldogálnak a vonatok, a határállomáson. Régi épület a Štúrovo! (párkáhyi) vasútállomás. Az épületet nézegettem s közben arra lettem figyelmes, hogy emberek ácsorognak a peron feletti tetórészen, s afölött egy állványt láttam, ami azt jelenti, hogy a tető feletti falat bizonyára tatarozzák. Egy csigára Is felfigyeltem, amelyre kis vártatva vastag csatlőkötelet akasztottak, amely olyan hosszú volt, hogy lent óriáskígyóként csavarodott ősszé. *— Vizet, emberek, legalább három vödörrel — kiáltott le a tetőről egy bajszos fiatalember. Egy jő húszperc múlva megjelent két segédmunkás két vödör vízzel. — Hé! — kiáltotta el magát az Idősebbik'. A bajuszos lenézett: — Megmondtam, hogy három vödörrel hozzatok! — Na Jő, — s felhúztál? az egyik vödröt. Mire a fenti feltette az állványra és visszament, a lentiek már elballagtak. A mester locsolgatta a falat, Hé a víz hamarosan kifogyott. — Nincs több? — kérdi a bajszost. — Van még lent. de nincs, akt ráakassza a kampót. — Akkor élég — legyint a mester. — Hozzátok a habarcsot. — Habarcsot, emberekl — kiáltotta. Lent süket fülekre talált a kérés. Volt. ott munkavezető-féle Is, aki a látottak-hallottak miatt elkárómította magát. Jő hangosan, úgyhogy a vonat-ablakban álldogálók még az utolsó kupéban is összerezzentek. Hasztalan volt a nagy hang, — senki nem jelentkezett. Lent egy lapátolgatő bácsi elrestelte magát s előkerítette a „szökevényeket“. — Mi van? — ordított fel az egyikük. — Itt a harmadik vödör víz. — Már nem kell — hangzott föntről a válasz. — Hát akkor mit molesztáltok bennünket? — Malterhabarcs kellene! — Akkor megyünk és csinálunk Megint teltek-múltak a percek'. Közben eszembe jutott gyermekkorom. Még tizenegy esztendős sem voltam, amikor kőművesek mellett ’dolgoztam. Két kőművesnek voltam a síknyíkS. Napi tíztlzenkét órát dolgoztam. Reggel hétre, mikor Jöttek a mesterek, már megkevertem a maltert s két vödörrel hordtam a súlyos terhet. De nekem kellett törődni, hogy légyen vályog, tégla a kőművesek kezeügyében, sőt a nehezebb faragott kövek emelésénél Is segédkeztem. Embertelen munka volt, vajmi kevés pénzért, De örültem, hogy dolgozhatok, a szülők segítségére lehetek néhány pengővel. Persze a nevem hallgass volt, reggeltől estig gúnyoltak a segédek. Ahogy most látom, egy kőművest hárman szolgálnak ki, és még valami pallérféle Is van a fedélzeten. S közben a mesternek nincs mivel vakolnia. Ábrándozásom közben megjelentek és a furikből kanalazni kezdték a maltert a vödörbe. — Nem kell a habarcs? — kiáltott fel az öregebbik. — Hol az istenbe csavarogtok?! — szólt lé mérgesen a bajuszos. — Várjatok, mindjárt megyek ... De a cigaretta csak félig volt elszívva, s kár lenn© úgy eldobni. A kőműves nyugodtan üldögélt az állványon. A vezetöféle már toporzékolt. Kiabált s az eget fenyegette. A fenti eldobta a csikket és felkiáltott: — Akasszátok rá! — Na, hogy végre meggondoltad — mordult fel a fiatalabbik. Fent volt az első vödörrel. A kőműves figyelmesen vizsgálta, keverte a maltert s közben az órájára pillantott. — Pontosan tíz — mondta a bajuszosnak. — Enni kéne valamit, — s kezdett lekászolődn! az állásról. — Mehettek harapni valamit — kiáltott le a bajuszos. A plrossapkás vasutas e pillanatban magasba emelte az Indulást jelző lapátot, s döccent a vonat. Mt Is mehettünk tízóraizni az étkező kocsiba. Tóth Dezső Csöppet sem édes gondok, problémák Idénykezdet előtti beszélgetés Magnus Ottó mérnökkel, a sládkovicovoi cukorgyár igazgatójával A munkásmozgalom szempontjából nagy múltú cukorgyár fölött már jócskán eljárt az idő. Korszerűsítése, rendszeres karbantartása évről évre mind több beruházási összeget igényel. Ettől függetlenül igyekszik megfelelni a társadalmi követelményeknek. Tavaly például éppen a géphibák miatt akadozott a termelés, a cukorrépa feldolgozása. Ennélfogva nem csekély mennyiségű répát kellett átszállítani Csallóközbe, a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) JUHOCUKOR-ba — szükségmegoldásként. Tekintettel az idei helyzetre, megérdeklódtünk egyet-mást. Mi maradt a tavalyi szinten, s miben történt lényeges változás? — Igazgató elvtárs, mekkora területre kötött a cukorgyár termelési szerződést a mezőgazdasági üzemekkel? » — Ez az, amiben változás történt. A szerződés eredetileg 519.4 hektárnyi területre szólt. Csakhogy az idei tavasz talajvízben bővelkedett járásunkban. Ez aztán összesen 95 hektárnyi cukorrépa vetését teljesen lehetetlenné tette. — Milyen módon törekedtek arra, hogy a szerződésileg lekötött termőterületből hiányzó közel száz hektár ne okozzon lényeges eltérést a cukortermelést illetően? — Cukorra nagy szüksége van népgazdaságunknak. A fogyasztók nagyfokú igényeit kell kielégítenünk. Emellett még a kiviteli kötelezettségeinknek is eleget tenni, ez elsőrendű kötelesség. Ezt a követelményt szem előtt tartva, speciális prémium juttatását tűztük ki azon termelőüzemek számára, amelyek az 5. ötéves tervidőszakban j elért héktárfiozam-átlagnál többet érnek el. Ezeket a termelőüzeket három kategóriába soroltuk. A prémium másik része meg a cu-I kortartalom fokozását hivatott elősegíteni. Itt öt kategóriát jelöltünk ki. Ha a termelőüzemek kellőképp méltányolják ezt a speciális prémiumrendszert, — ami majd kitűnik az Idei répaidény értékelésével —, úgy 18 millió korona különleges prémium jut a kasszájukba. — Ennek egyéb előnye? — Köztudott, hogy a kormány, és az illetékes minisztérium megkülönböztetett figyelmet fordít a cukorrépa cukortartalom szerinti átvételének gyakorlati megvalósítására. Nos, a jövő cukorrépa-idényben épp a mi feladatunk lesz ennek a tökéletesített átvételi rend szernek a meghonosítása. Evégből már most jelentős előkészületek folynak, hogy mind a termelőüzemek, mind a feldolgozóipar elégedett legyen. — Az előbbi kérdésre még nem teljes a válasz. — Valóban ez az igazság! A tökéletesebb ellenőrzéssel és szak tanácsadással elértük — amit a gyárunk körzeti agronómusai vé-1 geztek —, hogy a termelőüzemekben a hektáronkénti növényegyed I szám 7100-zal gyarapodott, a tavalyi évhez hasonlítva. Vagyis. 70100-ra tehető. Szerintünk az optimális egveőszám. hektáronként meghaladhatná a 80 ezret. Hogy a célhoz közelítsünk, a répa cukortartalmának alapkövetelményét már 15 százalékban állapítottuk meg — A cukorgyár igazgatósága, illetőleg agronómiái szolgálata miben lát lényeges fogyatékosságokat a répatermelő üzemekben? — örvendetes tény, hogy a termelőüzemek valamennyi agrotech- i nlkal követelményt igyekeznek betartani. Evvetl°n fogyatékosságot hozhatunk fel csupán, ez a műtrágya — például a foszforos és a káli tartalmú — kései szétszórása, s talajba dolgozása, ősszel. Ezen a termelő üzemek már most az őszön változtathatnának. — Tudomásunk van arról, hogy a tavalyi idényben akadozott a répafeldolgozás. Milyen előkészületek folytak arra vonatkozóan, hogy ez az idén már né ismétlődjék meg? — Rajtunk kívülálló okok játszanak közre. Sajnos, tény: továbbra Is fennáll az alkatrészhiány. A SIGMA nemzeti vállalat nem képes szivattyúkkal ellátni minket. Hasonló a helyzet a Hradec Králové i ZVU-val, amely nagyon fontos gépszerekkel marad adós, ami a karbantartáshoz szükséges íregisztercsövek, könyökcsövek, hűtőkamrák, regiszterkamrák stb. 1. Ezek a fogyatékosságok nagyon érzékenyen sújtanak minket. Hátráltatják a tervfeladataink teljesítését. Szeptember 20-án kezdődik az Idény, s a terv szerint 105 napig tart, Ennyi Idő szükséges a 212 552 tonna cukorrépa feldolgozásához Átlagban 400 mázsás hektárhozammal számolunk. Ez a mennyiség meg is lesz, hiszen az előbb említett szerződésekben foglalt termőterületből több mint kétezer hektárnyi cukorrépa kétszer kapott — komplex — mesterséges csapadékot, s 630 hektárnyi területen egyszer. — S mi az, ami lényegesén eltér a tavalyitól, a répaátvétclt könynyítő tényező? — Először is azt említhetném, hogy az egyes mezőgazdasági üzemekben megjavították az utakat, ami a répaszállítást teszt könynyebbé. Másodszor: Mostován í Hidaskürtön 1 és Mojmírovcén tízezer négyzetméternyi területet lebetonozására került sor, ahol elfér nem- » csak az illető, hanem a környékbeli termelőüzemek cukorrépatermése fs. Az említett két — korszerű répaátvevőhelyet mázsaházzal, s mintaszedővel is elláttuk. Sőt, vásároltunk egy szovjet gyártmányú, Komplex nevű répatárolót Is, amelynek — mint gépnek — az a nagy előnye, hogy a répára tapadt földnek közel a" felét letakarítja. S ha már itt tartunk, azt is közlöm:a cukorgyár figyelembe veszi a szedést. Illetve betakarítási veszteséget Is, ami nem haladhatja túl a 14—15 százalékot. Tehát, nagyon helyénvaló, ha a termelőüzemek a betakarítási veszteség minél kisebbre csökkentése érdekében ügyelnek a betakarítögépek szakszerű üzemeltetésére, a böngésző brigádok létesítésére, s a szállítási veszteség megelőzé- A dolgozók ezlrányú anyagi érdekeltsége minden bizonnyal kifizetődik. Lejegyezte, s a beszélgetést köszöni: N. Kovács István L—__________________ J
