Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-08-20 / 33. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 14 1977. atignsztue 2(1, Hagyományos tartástechnológiával, kimagasló Régi, elavult istállók, hagyományos tartástechnológia, mégis kimagasló az eredmény. Egy mondatban összefoglalva így jellemezhető a Nový Zivot-i Csehszlovák Mongol Barátság szövetkezet állattenyésztése. Az elért eredmények alapján nemcsak a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) járás, hanem Szlovákia viszonylatában is az élenjárók közé tartoznak. Felmerül a kérdés, milyen tényezők és termelési feltételek vezetik a gazdaságot a kiváló eredményekhez, s más, egyforma adottságú szövetkezetekkel szemben messzemenően jobb termelési színvonal eléréséhez. Nemrégiben ezekről a kérdésekről beszélgettem a szövetkezet vezetőivel, akik gazdag tapasztalataikból kiindulva igyekeztek a kérdésre választ adni. A kezdet nem volt könnyű. A szövetkezet 1960-ban három kis gazdaság egyesítésével jött létre. Megalakulásakor átvette a kisüzemi viszonyok közt termelő szövetkezetek hagyományos kis kapacitású istállóiban elhelyezett állatállományt. Kezdetben a termelési színvonalnak megfelelően gyenge eredményeket értek el. A szövetkezet állattenyésztése, de egyben a mezőgazdasági termelés fellendülése is 1967-től vette kezdetét, amikor a járási párt- és gazdasági szervek kidolgozták az állattenyésztés fejlesztésének a tervezetét. A szövetkezetben hamar felismerték, hogy csak nagy hasznosságú állatállománnyal érhetnek el jobb eredményt. A járásban úgyszólván az elsők közé tartoztak, akik komolyan nekiláttak a szarvasmarha- és sertéstenyésztési program megvalósításához. Igyekeztek az eredeti kis hasznosságú állatállományt felújítani. A szarvasmarháknál a fekete-tarka apaállatokat, a sertéseknél pedig hústípusú szintetikus hibrideket használták keresztezésre. A szövetkezet szakemberei tudatában voltak annak, hogy a nemesített állatok, táplálék szempontjából különösképpen érzékenyek. Tartásuk csak akkor kifizetődő, termelőképességük csak akkor juthat érvényre, ha kellő mennyiségű és kiváló minőségű takarmányalapot teremtenek. Tehenészetüket — a járásban elsőként — az intenzív legelőgazdálkodásra alapozták. A termelési eredményt ezáltal kedvezően befolyásolták. Elsősorban a tehenek és az üszők részére tavasztól őszig a legmegfelelőbb, tápauyagokban gazdag terimés takarmányt biztosítottak. Másodsorban az állatok legelőn való tartózkodása növelte az ellenálló képességet s kedvezően hatott a hasznosságra is. A korábban sok gondot, veszteséget okozó gümőkórt a legeltetéssel teljesen kiküszöbölték. A legelők létesítésével nem utolsó sorban lehetővé vált a tömegtakarmányt termő terület csökkentése. Ez aránylag számottevő területnyereséggel járt s a gabonafélék termőterületét nyolc százalékkal bővíthették. A legelőgazdálkodás tehát az állatok hasznosságának megfelelő takarmányozásához, valamint az állattenyésztés és a növénytermesztés összhangjához vezetett. A munkaszervezés és a termelési folyamat ésszerű irányítása jelentős mértékben hozzájárult a kimagasló eredmények eléréséhez. A szarvasmarha- és sertéstenyésztésben saját tenyészanyaggal rendelkeznek. Ezzel lehetővé vált a zári forgó kialakítása. A koca-törzsállomány lehetővé teszi, hogy saját szükségletükön kívül a járás többi gazdaságait is ellássák hibrid sertésekkel. A szarvasmarha-tenyésztésben is magasfokú nemesítési munkát végeznek. Céljuk, hogy az állományban elérjék a 62,5 százalék fekete-tarka vérarányt. A nemesítést tudományos alapon végzik. Ebben nagy segítségükre van a Nitrai Állattenyésztési Kutatóintézet és a Fajtanemesítő Állomás is. Az állatokat még mindig kis kapacitású istállókban tartják, jó szervezéssel mégis sikerült elérni az állattenyésztés — ha nem is teljes mértékű — legalább részleges összpontosítását. A tonkházi gazdaságban például a törzstenyészetbe tartozó sertéseket, intenzív legelők melletti telepeken pedig a teheneket tartják. Megfelelő férőhely hiányában ez ideig nem sikerült elérni a növendékmarhák és a hízósertések összpontosítását. A szövetkezetben nagy gondot fordítanak megfelelő mennyiségű és minőségű terimés takarmány bekészítésére, elsősorban a szarvasmarhák részére. Az állatok a takarmányokat a legkedvezőbb állapotban, vagyis könynyen emészthető fehérje- és vitamintartalommal kapják. A legeltetésben a szakaszos módszert alkalmazzák. Egy-egy szakasz legeltetése után a terepet nitrogénnel trágyázzák és becntözik. A takarmányok tartósításában a forrólevegős szárítóberendezést jól kihasználják. Ebben sikeresen együttműködnek a Zlaté Klasy-i szövetkezettel. A kiváló minőségű terimés takarmányok etetésével jelentős mennyiségű abrakot takaríthatnak meg. Tavaly például a tej literjeként öt dekagramm abrakot takarítottak meg. Ez idén a takarékosság még kedvezőbb. A szövetkezet vezetősége a termelési feladatok megoldásával szoros kapcsolatot teremtett a szövetkezet valamennyi tagjával. A termelési feladatokat ismertetik a dolgozókkal s ezeknek megvalósítását rendszeresen ellenőrzik és kiértékelik. A fontos teendőket közösen megvitatják. Ez jelentősen könnyíti a munkaszervezést és az irányítást. A dolgozók nagyobb teljesítményre és jobb minőségre való törekvését szocialista munkaverseny keretében ösztönzik. Az emberek érdekeit szem előtt tartják. Arra törekednek, hogy munkájukat, munkafeltételeiket javítsák. Az állatgondozásban, a nehéz fizikai munka kiküszöbölése érdekében szolgáltató munkacsoportokat alakítottak, jelentős segítség részükre a takarmányozási csoport tevékenysége. Ennek fő feladata a legelők szakszerű kezelése; az egyes állatcsoportok takarmánnyal való folyamatos ellátása; a takarmánynak istállóba való behordása, valamint a trágya kihordása. A takrmányozási csoportot kellőképpen felszerelték gépekkel, szállító eszközökkel. Az állattenyésztés gépeinek és berendezéseinek zavarmentes működéséről, karbantartásáról és javításáról külön csoport gondoskodik. Ahol csak lehetséges, az istállókat korszerűsítik és gépesítik. Már több sertésistállóba villamos etetőkocsikat szereltek be. Ezek nemcsak a munka megkönnyítésére irányulnak, hanem arra is, hogy a dolgozóknak, legfőképpen az asszonyoknak több szabad idejük legyen. Az állattenyésztés valamennyi szakaszán elérték az egy, a tonkházi sertéstelepen és a fejőknél a két napos szabadidőt. A felsorolt tényekből kitűnik, hogy a kimagasló eredmények alapvető tényezői: a nagy hasznosságú állatállomány, a kellő mennyiségű és minőségű takarmányalap, az állattenyésztés és a növénytermesztés közötti összhang, az összpontosítás, a munkafolyamat ésszerű szervezése és irányítása, a dolgozók ösztönzése és aktív bekapcsolása a termelési feladatok megoldásába. valamint a megfelelő munkakörülmények megteremtése. Hogy ezek a tényezők — a hagyományos tartásmód mellett is — valóban az átlagon felüli eredményekhez vezetnek, azt legjobban bizonyítja, hogy a szövetkezetben a múlt évben 4610 liter tejhozamot értek el tehenenként! Ez idén az első hat hónap átlagában egy-egy tehéntől 13,34 liter tejet fejtek naponta, júniusban pedig a napi tejelékenység 15,33 liter körül alakult. A sertéshizlalásban a második negyedévben — a választástól az eladásig — elérték a 0,722 kg-os átlagos napi súlygyarapodást! Az összpontosítás és a szakosítás elmélyítése, s ezáltal a munkaszervezés hatékonyabbá tétele érdekében a közeljövőben nyolcszáz férőhelyes, tejtermelésre szakosított telep kiépítésére kerül sor. A megüresedett tehénistállók átalakítása és korszerűsítése után lehetővé vélik a növendékmarhák és a hízósertések összpontosítása is. Az állattenyésztés fejlesztési irányzatával összhangban távlatilag a szövetkezet további bővítésével számolnak. Egyesülve a Zlaté Klasy-i szövetkezettel, ötezer hektáros gazdasági egység kialakítása várható. Ennek keretében teljes mértékben érvényre juthatnak a korszerű, nagyüzemi gazdálkodás előnyei, valamint a szervezés és irányítás leghatékonyabb módszerei. Előreláthatólag ezek az intézkedések az adott lehetőségek jobb kihasználásához, a termelési színvonal fokozásához s még jobb eredmények eléréséhez vezetnek, KLAMARCSIK MÄRIA KARBAMID az állatok takarmányozásában Amióta Virtanen professzor a ma már klasszikusnak számító kísérletét lefolytatta, a karbamídetetés az egész világon széles körben elterjedt, ö beigazolta, hogy a szarvasmarha saját testállományának felépítésére, valamint a tej- és a húselöállításra a bendő-mikroorganizmusok segítségével fel tudja használni a nem fehérjeszerű nitrogéntartalmú ún. NPN anyagokat. Hasonló a helyzet a juh esetében is. A kérődző állatokkal történő etetésnek lényegében minden élettani, takarmányozási kérdése tisztázott. E- zekből a következők a legfontosabbak. — az NPN anyagokat — a napi takarmányadag fehérjehiánya esetén — a takarmányfehérje pótlására, helyettesítésére lehet felhasználni. Elméletileg a szarvasmarha fehérjeszükségletének egyharmada fedezhető karbamiddal, — takarmányozásra mind a műtrágyának gyártott szemcsézett, mind a takarmányozásra gyártott ún. „púderozott“ karbamid egyaránt alkalmas, — a karbamid etetésének egyik legfontosabb feltétele, hogy a takarmányban megfelelő egyenletességgel legyen bekeverve. Az ^tetést leegyszerűsíti és a mérgezési veszélyt teljesen megszünteti, ha a karbamiddal dúsított takarmányt az állat ad-libitum, azaz folyamatosan, önetetés formájában kapja, — a karbamid haszonulása az állati szervezetben hetven százalék és nyolcvan százalék között van, ezért szakszerű felhasználás esetén úgy lehet számolni, hogy egy kilogramm karbamiddal két kilogramm emészthető nyersfehérje pótolható, — a karbamid értékesülése, etethetösége nagymértékben függ a takarmányadag keményítőtartalmától. Ezért az abrakkal együtt történő etetés esetén különösen jó hasznosulásra számíthatunk! A karbamid etetésének kialakult módjai és lehetőségei közül a legfontosabbak a következőkben foglalhatók össze: — a karbamid felhasználásának a leggazdaságosabb és egyben a legegyszerűbb formája, a szarvasmarha és a juh részére gyártott ipari abrakkeverék karbamidkiegészítése. A kérődzők abrakkeverékében — a nagy tejhozamú tehenek és a választás előtti növendékek kivételével — a fehérjedús, extrahált darákat minél nagyobb mértékben célszerű karbamiddal helyettesíteni. Erre a célra elsősorban a natúr karbamid, de a karbamidos koncentrátumok is használhatók, — a tömegtakarmányok közül a kukoricaszilázs széles körű lehetőséget nyújt a karbamid etetésére. Természetes, hogy a kiegészítés előfeltétele a nagy szárazanyag-tartalom és keményítőérték-koncentráció. (Ez azonban a jó szilázsnak is meghatározója, vagyis erre nem a karbamid etetése miatt kell törekedni.) Az ilyen kukoricaszilázs jelentős hányada kukoricaszem, amelynek nagy kemőnyítőtartalma kedvező karbamidértékesülést eredményez, — a kérődzők takarmányozásában egyre nagyobb mértékben kell felhasználni a kukoricaszárat. Mindkét esetben a napi takarmányadag fehérjekiegészítése igen eredményesen oldható meg melaszban adott karbamiddal. Több nagyüzemben látni — a gyeplegeltetés ideje alatt is — egyszerű, házilag kivitelezett, forgó kerékkel ellátott melasztartályokat. Az állatok gyorsan megtanulják a kerekek forgatását és szívesen nyalogatják a melaszos karbamidot, — a másik legnagyobb tömegű szántóföldi melléktermékünk a szalma. A szalma, mint köztudott, fehérjében rendkívül szegény, így az ebben nyújtott energia megfelelő emésztéséhez, értékesüléséhez szükséges fehérjét, illetve nitrogént pótolni kell. Ennek egyik formája a szalmából, abrakból és aZ élettanilag optimális mennyiségű karbamidból készített pelletek, — a gabonamagvak fehérjedúsításának külföldön ismert módszere az extruderes eljárás. Mivel a karbamid hasznosítása a megfelelő szénhidrát jelenlétében valósul meg, ezért a gabonamagvak keményítőjét zselatinizáljuk, nedves hőkezelés, extruderezés segítségével. Ehhez a feltárt keményítőhöz keverik a karbamidot, — a bendőben a szénhidrát és a karbamid együttes jelenléte megfelelő környezetet teremt a bendőbaktériumok szaporodásához, azaz a karbamid nitrogénjének értékesüléséhez. (Cs. Z.l A takarmányadag szabályozásának módja Hagyományos kívánság a szakemberek körében a hizlalótakarmány adagolása. A korlátozás nélkül etetett sertések ugyanis általában több zsírt termelnek, és 3—5 százalékkal roszszobbul hasznosítják a takarmányt. A korábbi évek klasszikus felfogása alapján a sertésekkel növekedési súlyhatárok szerint előírt, vagy a mindenkori élősúly egy meghatározott százalékának megfelelő mennyiségű takarmányt kell etetni. Az elv alapjául az szolgált, hogy egy gondozó kétszáz hízót gondozott. Mi a helyzet ma? A nagyüzemekben átlagosan ezer hízósertést lát el egy ember, ahol pedig a takarmánykiosztás gépesítve van, két-háromezer sertés jut egy gondozóra. Ez azt is jelenti, hogy egy embernek ötvenháromszáz hízófalka takarmányát kellene a mindenkori helyzetnek megfelelően kiadagolni. Erre azonban nincs lehetőség: egyrészt a legjobb szakmunkástól sem lehet elvárni, hogy ennyi falkának a fejlettségét etetésről 'etetésre megbízhatóan felbecsülje és ennek, valamint az állománynak az ismeretében valamilyen számítással megállapítása a „szakszerű“ fejadagot, másrészt a rendkívül változó minőségű és ízletességű takarmány miatt erősen ingadozik az étvágy. Ami az egyik nap kevés, az a másik nap sok, ezért a fejadagot legfeljebb a mindenkori fogyasztási színvonalhoz, és nem a sertések igényeihez lehet igazítani. Az üzemek, belátva a takarmányadagolás nehézségeit, azt a gyakorlatot követik, hogy „adnak a sertéseknek takarmányt“. De hogy mennyit? — azt senki sem tudja: a vályús etetésben a száraz takarmányból bátrabban (a vályú felfogja) — sok helyen ad-libitum) —, a padlós etetésnél erősen visszafogottan, az önetetésben gyakorlatilag ad-libitum. A csővezetékes takarmányklosztással a változó hígítási arány miatt egyáltalán nem is lehet megbecsülni a vályúkba juttatott szárazanyag mennyiségét. A kisüzemi hizlalásl gyakorlat alapján kifejlesztett takarmánykiosztó és adagoló gépi berendezések, akár a súlyt, akár a térfogatot vagy az átfolyt mennyiséget mérik, a nagyüzemben csődöt mondtak, mert csak a mérést tudták elvégezni — igen sok hibával — az adag meghatározása az emberre maradt. Ha ennyire kilátástalan a helyzet, akkor milyen lehetőség marad a takarmányadag szabályozására? Annyi bizonyos, hogy a súly vagy a térfogat mérése és a takarmányfogyasztás ilyen módon való szabályozása nem vezethet célra, mert nem tudunk minden falkához külön-külön alkalmazkodni. Van azonban olyan mérték is, amellyel akár az egész hízóállomány takarmányfogyasztása átfogóan és egyöntetűen szabályozható. Ez a mérték: az idő. Az idő mérése, a takarmány-fogyasztásnak az evési idő alapján való szabályozása és irányítása az eddigieknél sokkal járhatóbb út. Az evési idő a vályúnál és az önetetőnél is könnyen ellenőrizhető, és változtatásával szinte bármilyen intenzív takarmányozás megvalósítható. önetetővel, napi egyszeri kiosztással például a táblázatban közölt eredményekhez juthatunk a különböző evési idők alkalmazásával: Az evési idő és a hizlalási eredmény összefüggése: Evési idő átlagos napi súlygyarapodás § takarmányértékesítés kg átlagos napi fogyasztás kg átlagos hátszalonna vastagság mm 4 óra ......... 606 3,55 2,12 32,0 8 óra ......... 607 3,58 2,21 33,9 24 óra/ad-libitum 655 3,66 2,40 34,0 A meghatározott evési időhöz meghatározott nagyságú etetőtér is szükséges, ezért az evési idő és az etetőtér nem kombinálható tetszés szerint. (M. M.) Jobb takarmány: szár-levéielválasztó berendezéssel A lucernaliszt nagyabb arányú felhasználását egyszerű gyomrú állatok részére, etetésére eddig még nagyüzemileg nem sikerült megoldani. Ennek egyik legfontosabb akadálya a lucernaliszt viszonylag magas „nyersrost“ tartalma. A legértékesebb pillangósvirágú' növényünk — éppen a magas „aminósav“ tartalma miatt — az egyszerű gyomrú állatok (baromfi, sertés) takarmányozásában nem játszhatott jelentős szerepet. Jelenleg a gazdasági állataink fehérjeszükségletének nagy részét még importbúi biztosítjuk, ami az igen magas és változó világpiaci árak miatt nagyon drága és meglehetősen bizonytalan. Mivel a lucernalevél magas beltartaimi (80 százalékos fehérje) értékénél fogva a takarmánykeverékekben részben vagy teljesen helyettesíteni tudja a szóját, hallisztet, stb., ezért a fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokban (Szovjetunió stb.) számos kísérletet végeztek a lucerna szár- és levél szétválasztására. Az eddigi kísérletek során főleg a már megdarált lucernalisztet osztályozták különböző méretű rostákon. Ezzel a módszerrel — amit pl. Franciaországban és más jelentős lucernaszárító kapacitással rendelkező országokban — elsősorban a piaci igényeknek megfelelő minőségi osztályozást tudják biztosítani. Tehát a liszt osztályozásnál az elsődleges cél az Az összetett gyomrú állatok (szarvasmarha. juh) a magas rosttartalmú és a levélhez viszonyítva alacsony beltartaimi értékű szárrészt jói tudják hasznosítani. Míg a finom levélrész, —- aminek beltartaimi értéke magas — a takarmánykeverékekben részben vagy teljesen helyettesítheti a szóját. A felsorolt okok és az állattenyésztő szakemberek kérését figyelembe véve tervezték meg Magyarországon az „SzLE“ elnevezésű „szár-levél elválasztó“ berendezést, melynek próbaüzemelése most folyik. Az eddigi megfigyelések kedvezőek és jól kiegészítik a mezőgazdasági nagyüzemekben használatos forgódobos gyorsszárító berendezéseket. E gyorsszárítókból Csehszlovákiában is több száz üzemel. A szár-levél elválasztó berendezés mechanikus és ventillációs úton választja szét a komponenseket. A mechanikus hatás a forgórész lapátjain és a rostalemezen van, aminek a hatására a még száron lévő levelek letörnek, illetve a már megtörött levelek tovább aprózúdnak. A szár-levél szétválasztását egy rosta végzi, ahol a minőség állítására lehetőség van.: A szél-levél elválasztó berendezés iránt igen nagy a szakemberek érdeklődése. A mesterséges úton megszárított különféle zöldtakarmányok esetében így lehetőség adódik a finomabb és beltartalmilag értékesebb levélréegyes minőségi szintek elérése, azaz szék szétválasztására. Az így kapott megfelelő kereskedelmi áru termelése. Takarmányozási szempontból pedig az a fő cél, hogy a levél és a szárrész a lehető legjobban szét legyen választva. Ez utóbbi két szempontból is előnyös. anyagot „minőségjavító“ takarmányként lehet felhasználni, míg a visszamaradt rostosabb részt a kérődzőkkel lehet feletetni. Dr. László László, mérnök
