Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)

1977-08-20 / 33. szám

SZABAD FÖLDMŰVES

VST7. augusztus Ж.

8.

A mezei őz terjedése és jövője Szlovákiában

Sikeres kiállítás

ni.

A mezei öz védelméről és tenyésztéséről a következőket szeretném ismertetni. A védelem terén gondot kell {ordítani a iialal őzgidák megmentésére a zöld takarmányok kaszálása idején. Legjobb ha a kaszálást megelőző nap délutánján a táblán szétszórtan, sakktáblaszerűen botokat szúrunk le, ezekre a műtrágyázás után üresen visszamaradt igelit zsákokat húzunk rá. A suták, amelyek este visszatérnek az otthagyott gidáik után, félnek a zsákoktól, elvezetik kicsinyeiket biztonságosabb helyre. Ha valamilyen okból, például eső miatt a kaszálást elhalasztanák, akkor a riasztókat össze kell szedni és megfelelő időben újra kirakni, mert különben a vad megszokná azokat. Nagyon célszerű kaszálás előtt a táblákat diákokkal vagy vizslával átjáratni. Gondolni kell azonban arra, hogy a fiatal gida csak gyenge szagot áraszt, ezért a vadászeb nehezen talál rá. Ezért a kaszáló gépekre riasztó berendezéseket kell szerelni. Az őzgidát ugyan nehéz kizavarni, mert a közelgő erőgéptől sokkot kap és elfekszik a takarmány között. A felnőtt őzeket viszont ezzel a módszerrel is meg lehet menteni.

Az őz tenyésztésében helyenként nagy akadályt jelentenek a kibetonozott és kipadlózott csatornák. Ha ezekbe a vad befut vagy becsúszik, nem tud onnan kijönni és nyomorultul elpusztul. Ezért vadkilépős vagy füves szakaszokat kell közbeiktatni.

Nagy figyelmet kell szentelni a mezei őz életterének. Nagy jelentőséggel bírnak az őz szempontjából a kis erdőfoltok, nádasok, szélfogó erdősávok, fűzfatelepek és más állandó vadbúvóhelyek. Fontos, hogy a fás vadbúvők alatt elég sűrű zöld és bokros aljnövényzet is legyen. Ezért ezeket a esendereseket óvni, pótolni és bővíteni kell, persze csak a föld haszonélvezőjének beleegyezésével. A fás növényekre az őznek szüksége van nemcsak az agancs kidörzsölésére, hanem takarmányként is. Az állandó csenderesek nemcsak búvóhelyek, hanem élelmet is biztosítanak az őznek. Ugyanezt a feladatot töltik be az ideiglenes csenderesek is, amelyek télen át is iábon hagyott mezőgazdasági növényekből állnak. Erre alkalmas növények pl. a fagyálló takarmánykáposzta, kukorica, ószirepce, cirok, különféle mézelő és gyógynövények stb. Az ideiglenes csendereseket ha csak lehet, ne létesítsük csak egy fajta növényből, hanem több faj keverékéből.

Nem szabad megfeledkezni a mezei őz téli etetéséről sem. Nedvdús takarmányt rendszerint eleget talál az őszi vetéseken, a kiszántott répa- és burgunyaföldeken. Csak ha igen mély hóréteg takarja a földeket, akkor kell ezeket hozzáférhetővé tenni hóekék segítségével. Ennek ellenére is jó, ha valamilyen kapásnnvényeket adhatunk a vadnak, amilyenek pl. a takarmányrépa, burgonya, csicsóka, cukorrépa, takarmánvkalarábé stb.

Gondoskodni kell a terimés takarmányokról is, és nem szabad csak a földeken lévő szénakazlakra bízni a dolgot. Legfontosabb a jó lombtakarmány, amit a lombos fák fiatal hajtásaiból, málnából, csalánból, csicsókaszárból készítünk. A vad hálás lesz a lóheréért vagy lucernáért és a jó réti szénáért is. Nagyon jó szolgálatot tesznek a gyümölcsfák metszése után felgyülemlő vesszők, gallyacskák is.

Ha azt akarjuk, hogy mezei őzünk jő, erős testű legyen és erős trófeát rakjon fel, akkor nem szabad elfeledkezni a szemcstakarmány juttatásáról sem. Egy-egy őzre egy napra 0,15 —0,20 kg szemnstakarmányt számítunk. Nyalósóról egész évben gondoskodni kell. Célszerű a sót „MKP:,“ jelzésű különleges, kérődzők számára készített ásványi adalékkal keverni.

Végezetül arról szeretnék meggyőzni minden dél-szlovákiai vadászt, hogy a mezei őzről való gondoskodás, és a vele való fegyelmezett és szakszerű gazdálkodás nagyon jól kifizetődik. Az őz a gondoskodást felejthetetlen vadászélményekkel és sok kimagasló, erős trófeával hálálja meg. Ezek pedig méltóképpen képviselik vadgazdálkodásunk magas színvonalát nemcsak idehaza, hanem határainkon túl is.

PAVEL HELL mérnök

A Szlovákiai Vadászszövetség, a Szlovákia Kisállattenyésztők Szövetsége, valamint a Hadsereggel Együttműködő Szövetség nitrai járási választmánya az idén Nitrán rendezte meg a szlovákiai fajebkiállítást. Az Agrokomplex areáljában június 4-én és 5-én víg csaholás verte fel a térséget. Ezeken a napokon mutatták be a vadászebeket és a többi fajkutyákat.

A kiállítást nemcsak hazánk állam-* polgárai látogatták meg, hanem külföldiek is. A pompás agaraktól kezdve egészen a szlovákiai csuvacsig lehetett itt látni mindenféle ebfajtát: szépen voltak előkészítve, hogy megnyerjék a bíráló bizottság tetszését. A győztes ebek arany, ezüst, valamint rózsaszín szalagot kaptak.

M. L.

Hány vadászebet tartsunk?

Ez év január 1-től lépett életbe a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium 1976. X. 8-án kelt, 11279/76 számú rendelet« a vadászatra alkalmas ebekről. Ezzel a rendelettel végre egy kötelező jogi előírás került a vadászok kezébe, amely nagyon érthetően és világosan előírja, hogy hány darab és milyen vadászebet kell tartani és használni a vadászterületen, valamint rendezi a vadászterület haszonélvezőjének kötelességeit a vadászebek és vadászatra alkalmas ebek tartóival szemben. '

Ebben a cikkben nem célunk az egész rendelet ismertetése, csak nagy vonalakban szeretnénk felvázolni azokat a kötelességeket, amelyek belőle erednek. A rendelet a 23/136 27 b.

számú vadásztörvény 28. paragrafusán alapul. Kifejti az egyes vadászeb — csoportokon belül a vadászatra való alkalmasság fogalmát, amit megfelelő vizsgákkal kell igazolni. A vadászebek vizsgáit külön vizsgarendtartások írják elő a vizslák, a tacskók, a terrierek, a hajtatöebek és a vérebek részére.

Az említett miniszteri rendelet alapján az egyes vadászterületeken biztosítani kell a következő vadászebeket:

a) az apróvadas vadászterületeken minden (beleértve a megkezdett) ötszáz hektár területre egy vizslát és minden (beleértve a megkezdett) ezerötszáz hektár területre egy kotorékebet vagy kaptatóebet;

b) a vegyes (apróvad és nagyvad) vadászterületeken, amelyekben túlsúlyban van az apróvad, minden megkezdett ezer hektár területre egy vizslát és minden megkezdett ezerötszáz hektár területre egy kotorékebet, vagy egy kaptatóebet, vagy egy hajtóebet;

c) a vegyes vadászterületeken, amelyekben túlsúlyban van a nagyvad, minden megkezdett kétezer hektár területre egy vizslát és egy kotorékebet, kaptató- vagy hajtóebet;

d) az erdei, nagyvadas vadászterületeken minden megkezdett négyszáz hektár területre egy vérebet és egy kotorékebet vagy .kaptató- és hajtóebet.

Azokon a vadászterületeken, ahol rendszeresen vadásznak csülkös vadra, biztosítani kell:

a) azokon a vadászterületeken, ahol őzre vadásznak, minden megkezdett kétezer hektár területre egy vadászebet, amely a vizsgákon bizonyította, hogy alkalmas sebzett őz utánkeresésére. Lehet az vizsla, amely sikeresen teljesítette az erdei vagy a mindenes vizsga feltételeit; hajtóeb, amely letette a vérebvizsgát, illetve a hajtóebek mindenes vizsgáját; terrier, amely letette a terrierek erdei, vagy mindenes vizsgáját; lehet az tacskó Is, amely letette a vérebvizsgát, vagy a tacskók mindenes vizsgáját;

b) azokon a területeken, ahol vaddisznóra vadásznak, minden megkezdett kétezer hektár területre egy vadászebet, amely vizsgákon Igazolta, hogy alkalmas a sebzett vaddisznók utánkeresésére. Lehet az hajtóeb vagy terrier, amely letette a tacskók hajtővizsgáját;

c azokon a vadászterületeken, ahol gímszarvasra, dámvadra vagy muflonra vadásznak, minden megkezdett négyszáz hektár területre egy vadászatra alkalmas vérebet.

A rendelet szerint a vadászebek tenyésztéséről, tartásáról és idomításáról a vadászterület haszonélvezője

köteles gondoskodni saját, e célra szolgáló berendezéseiben, vagypedig megbízzák ezzel a feladattal a vadászegyesületek egyes tagjait, az állami intézmények pedig alkalmazottaikat. A megbízott vadászegyesületi tagoknak, illetve alkalmazottaknak igényük van a megbízóval szemben a tartással, tenyésztéssel, idomltással járó költségek megtérítésére. A vadászterület haszonélvezője köteles az idomítás céljára fenntartani a vadászterület megfelelően bevadasított részét, köteles felügyelni a vadászebek tenyésztésére, idomítására és használatára, köteles gondoskodni a vadászebet tenyésztők és idomítok szakmai továbbképzéséről, azokat a saját költségére kiküldeni iskolázásokra, előadásokra, kurzusokra, kiállításokra, és vadászeb-vizsgákra. Köteles a területén használt ebekről előírt nyilvántartást vezetni.

František Siget

Dunai horgászéhnények

'Június, Július és augusztus hónapokban rendszerint kánikula van. Ebben az időszakban valamennyi békés, sőt a ragadozó halak is kitünően kapnak a horogra. Főleg korán reggel, amikor a Nap megjelenik a horizonton.

Ä mi vidékünkön az idén ez a „rendszer“ valahogy nem tartotta be Megszokott szabályait. Júliusban rekkenö meleg volt, s most pedig a várt hőségek helyett hűvös és esős az időjárás. Ráadásul még a Duna vízállása tS erősen ingadozik. Az egyik nap apad, a másikon meg árad.

Köztudomású, hogy ha Bécsbén és Bratislavában árad a Duna, akkor jobb kapásokra számíthatunk az öszszes haljajtáknál. Ilyenkor mondják, hogy pezsdül a víz! Főleg a dévér- és karikakeszegeknél van jó hatással.

Ezek a békés halak családjába tartoznak. Szívesen jogyasztják a piros trágyahernyókat, valamint a barna vagy rózsaszínű gyöphernyókat. A jó és bő „eleség“ még magában nem elég, fel kell áldoznunk a hajnali órákat. Az összes keszegféle — beleértve d dévér és karikakeszegeket is — a kora reggeli órákban kap a legjobban. Az is előfordul, hogy délelőtt tíz óra körül, sőt a délutáni órákban is. Ezért, amennyiben az első órákban nem lenne kapásunk, ne keseredjünk el, csalizzuk fel a horgot, dobjuk be s várjuk a szerencsét, amely minden bizonnyal egy újabb dévércsapat megérkezésével jelentkezik. De segíthetünk egy kis szakértelemmel is, mégpedig beetetjük a dévérek szokásos vonulásának helyeit. így több ilyen vonuló dévér és karikakeszeg csoportot köthetünk le egyszerre. Ugyanis az érkező csapatok továbbvonulása

ilyenkor megakad, rávetik magukat a beszórt eleségre. Addig ott keverednek, amíg az utolsó szemig jel nem eszik. Ilyenkor foghatunk belőlük szép példányokat. Igaz, a horgásztörvény korlátozza a kisebb példányok kifogását, mert a 15—30 dkg-sak tömegesen kapnak a horogra. Ezért, a rendelkezés értelmében csak a huszonöt centiméternél nagyobb halakat lehet kifogni.

A karikakeszeg közeli rokona a dévérnek. Teste igen magas és karikaszerű. Ezért is hívják karikakeszegnek. Színe és természete hasonlít a dévérkeszegéhez. Ezüstös csillogó színű, háta szürkészöld. Úszói világosszürkék, szárnytövei kissé vörhenyesek. Feje kicsi, szája harmonikaszerüen előrenyújtható, akárcsak a pontyé.

Július első jelében — az eléggé gyér kapások idején, mivel Bratislavánál a Duna éppen apadt — ekkor egy kilón felüli karikakeszeget fogtam Komárom mellett, az egykor híres Harcsási dunaparton. Ennek persze híre ment a horgászok körében. Csodálkoztak azon, hogy mifelénk is kapóra jön egy ilyen óriási példánynak mondható karikakeszeg.

Otthon, a tisztítás és megsütés után örömmel állapítottuk meg, hogy húsa fehér, kemény és ízletes. Mivel a Duna vízállása gyakran változik és eléggé magas, ezért az itt fogott halaknak nincsen mellékízük. Ellenben ha a Duna szokatlanul és hosszabb időre leapad, akkor előfordulhat, hogy a szennyező anyagok túlfelgyülemlése következtében a víz és a benne lévő halak bizonyos szagot felvesznek. Ekkor nem tanácsos a horgászás.

Holczer László

Akvárium

1958-ban Konstancóban akváriumot létesítettek, amelynek három részlege van. Az elsőben a tengeri halak és egyéb élőlények kaptak helyet, a másodikban az édesvízi halfajták, míg a harmadikban az egzotikus halak. Az első részlegen különösen megragadta a figyelmemet a vértes halak csoportja, köztük a tengeri skorpió, tengeri sárkány, valamint a különböző rákok, crevettek, és tengeri hollók. Nagyon tetszett a túrfarkü rája, mely a Fekete tenger mélyén egy méteresre is megnő. A sziklák aljában lapul, tőralakú farkával súlyos sebeket ejt a támadóján. De megtaláltam itt a harcsát, a csukát, a kárászt, a pontyot és kecsegét is. Fekete vértes halat itt láttam először.

Az egzotikus halak akváriuma volt a legszínesebb. A gyermekeket alig lehetett elcsábítani a sok aranyhalat bemutató részlegről.

Mártonvölgyi L.

Műcsalival - igazi ragadozóra

hurgásztársadalum a sokféle . horgászmódszer közül kettőt tart úgy nyilván, mint a halak rabul ejtésének legsportszerűbb módját. Ez a két horgászmódszer a legyezőhorgászat és a pergetés.

A legyezőhorgászat elsősorban a pisztrángfélék horogra csalogatásának módja, amikor a szinte súlytalan miilegyet a nehéz zsinór és a rugalmas bot segítségével, nagy ügyességet és gyakorlatot igénylő mozdulatokkal ejti vízre a horgász. A műlegyes horgászatot azokon a vizeken folytatják

nagy előszeretettel és eredménnyel, ahol a hideg és sebes vizű hegyi patakokban és tavakban sok a pisztráng.

Hazai vizeink őshonos ragadozóhalai: a csuka, a süllő, a harcsa, a balin, a domolykó és a sügér. Viszont az élő csalihalas hnrgászal mellett igen jól foghatók pergetéssel.

Pergető horgászatnál élő hal helyett műhaiat, viliantót erősítünk zsinórunk végére, mely a vízben való vontatáskor a hal mozgását utánozza. A mit sem sejtő, éhes ragadozóhal kis halnak véli a villantókat és elkapja. A villantóra erősített, háromágú horog az esetek többségében a kapás pillanatában a vesztét jelenti. Az erélyes ütésként jelentkező kapáskor a

horgásznak rövid, erélyes, bevágd mozdulatot keli végeznie, és a horog biztosan üi a ragadozó szájában.

A pergelő horgász rugalmas botja, peremfutó orsója és az aránylag nem vastag (0,25—0,35 mm átmérőjű) miianyagzsinór segítségével 40—50 méter távolságra veti ki a viliantót, és vontatja maga felé. Attól függően, hogy a megfogni kívánt ragadozót mely vízrétegben sejti, mélyebben vagy a vízfelszínhez közelebb húzza a műhaiat.

A villantok két nagy csoportját ismerik a horgászok. Az egyik csoport: a támoiygó viliantók, a másik: a körforgók.

A csuka és a harcsa horgászatánál a tapasztalatok szerint johban beváltak a nagyobb testű, támoiygó kanalak, míg a süllő, balin, domolykó és sügér horgászatánál nagyobb szolgálatot tesznek a különböző méretű, körforgó viliantók.

Nagy előnye a pergető horgászatnak, hogy míg az élő csalihalakkal horgászók helyhez vannak kötve, egy helyben ülve, vagy állva várják a kapást, addig a pergető horgász állandó helyváltoztatással, a villantó újra és újra történő kivetésével és bevnntatásával nagy területet tud végighorgászni, végigkutatni a ragadozóhalak után. N. M.

Az ezüstkárász vizeink vszonylag új hala. Az ötvenes években telepítették be s azóta gyorsan elterjedt. A pontytól abban különbözik, hogy az ezüstkárásznak nincs bajusza. Ezt azért említem, mert sok horgász, nem számolva az új megjelenési lehetőségekkel — méreten aluli pontyként visszaengedi a vízbe.

Érthető a horgászok öröme, mivel sok van belőle. A horgon remekül dolgozik, akárcsak a ponty. A baj ott kezdődik, hogy ez a halfajta rendkívül gyorsan szaporodik. Ivása rendkívül érdekes. Csak ikrás példányai vannak. Összeízik a ponttyal és a keszegfélékkel. Ezek tejesei termékenyítik meg az ikrákat, de az ivarsejtek nem olvadnak össze, vagyis minden ikrából tiszta ezüstkárász kel ki, amely maga is ikrász lesz ivarérett korában. Ráadásul két-három részletben ívik, alkalmazkodva a megtermékenyítő halfajok ívási idejéhez. A hímek kétéves korukban átalakulnak nőstényekké. Ez a tulajdonsága teszi lehetővé,

hogy a folyó és állóvizekben gyorsan szaporodik s mindent elfogyaszt nemes halaink elől. Táplálék hiányában elkorcsosodik. Elsősorban a haltenyésztőknek, a halastavakban okoz

problémát. Ezért, ahol csak lehet fogjuk őket, hiszen megakasztásuk, kifárasztásuk — legalábbis a keszegező horgászok számára — nagyszerű élmény. Csiba László

Néhány évvel ezelőtt a komárnoi (komáromi) közúti és vasúti hidak között „virágzott“ a horgászat. Ma már sajnos, csak elvétve lehet fogni egy kapitális halat a víz szennyeződése következtében. Foto: A. f,

Ezüstkárász