Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-05-28 / 21. szám

i977. május 2Я. szabad földműves, 15 D ürgő nagykakos Hosszú éveken keresztül sóvárogva olvasgattam azokat a vadászelbeszé­léseket, amelyek a siketfajdról szól­tak. Egy-egy részletet szinte „betéve“ tudtam. Igen. Siketjajdra vadászni nem mindennapi élmény. Hazánk terjedel­mes erdőiben az utóbbi években mint­ha megcsappant volna számuk. EbbBl ktfolyólag a kilövésük is korlátozott. Nagyon okosan teszik azok a szervek, akik nem engedik teljes mértékben kipusztttani őket. Ahol még tartóz­kodnak, a vadászok féltve Őrzött kin­csüknek tekintik. Csakis a gondosan megállapított darabszám alapján kérik kilövésüket. Arra a néhányra sok va­dász készül. Én is készültem, nem is akárhogyan. Sajnos, az elméleti fel­készülés még nem az Igazi vadászat. Különösen nem a siketfajdra, a dürgő nagykakasra. Hosszú várakozás után Makara Im­re barátom meghívott egy kakas kilö­vésre a Svedlári havasokba. A meghí­vás még február havában történt, a kakasdürgés pedig csak áprilisban kezdődik. Részemre beláthatatlan hosszú időnek tűnt a várakozás. Ad­dig is újra áttanulmányoztam a „be­ugrások“ összes fortélyát. Tisztáztam magamban, hogy ml is a dörgés. Nem más, mint fajdkakasok szerelmi „da­la“. Ml a köszörülés? Ilyenkor a dür­gő kakas szerelmi mámora legmaga­sabb fokon van. Süket, nem lát, ér­­zéstelen. A köszörülés utáni másod­percekben máp teljesen józanul visel­kedik. A felkészüléshez hozzátartozott még a fegyvernem kiválasztása. Egyesek a golyós, mások pedig a sörétes puskát ajánlották. Érdekes, a nagy vadászok is különböző nézettel vannak a fajd­­kakas meglövésénél a fegyvernem használatában. Én a sörétes puska mellett döntöttem. Később lelkiismeret furdalásom volt emiatt. Valóban har­minc-negyven méterről egy teljesen süket nagy madarat lelőni a kiálló ágról — nem nagy művészet. Még­­csak jó lövő se kell hozzá. Április huszonegyediké, péntek. Reggel fél nyolc. Rövid telefonjelen­tés Imrétől. — Holnap gyere, dürög a kakasodI Ettől szebb telefonhívásom már ré­gen volt. Talán — ha pénteken nem kellett volna dolgoznom — azonnal útnak indulok. Minden esetre még a kora délutáni órákban becsomagol­tunk a feleségemmel a hátizsákba. Bőséges ennivalót, meleg ruhát, hegy­mászó bakancsot, töltényeket, meSsze­­látót és egy nagy üveg kisüsti szilva­pálinkát. Másnap reggel elbúcsúztam családomtól s útnak indultam. Elő­ször Stará Vadán álltam meg, Imre barátomnál. Elmondta, hogy a Svedlá­ri erdő részlegben már négy napja veszettül dürög egy derék fajdkakas. Nekem szánta. Semmi nehézség, csak meg kell lőnöm. A kiadós ebéd után kocsiba ültünk. Svedláron az utolsó ház udvarán „le­horgonyoztunk“. Itt már vártak a töb­biek. Imrének az apósa, tapasztalt vadász, aki több mint ötven évet töl­tött a nagyerdőkben. Nagyon sok fajdkakas dilrgését hallotta. Átöltöztem a vadászruhába. Hátam­ra került a nehéz hátizsák, a sörétes puska, még egy célzóbotot is kezembe nyomtak. Ezután irány a kakasok bi­rodalma ... Az otthoni vadászterületet sem könnyű megmászni — gondoltam — de ez még attól is nehezebb. Ide csak azok jöjjenek, akiket a vadászszen­vedély űz. Engem pedig nemcsak űzött, de tolt is maga előtt. Éreztem, hogy fáradok, de mégis mintha min­den további lépésem új eró adott vol­na. A faluban hagyott kocsitól már több mint két órát gyalogoltunk. Imre rö­vid pihenőt javasolt. Állítása szerint két órán belül a vadászkunyhónál le­szünk, ahonnan a dürgő kakas már csak egy hafításnyira van. A rövid pihenő után magas és sűrű fenyőfák ágai integettek. Mire a va­dászkunyhóhoz értünk, teljesen besö­tétedett. Imre apósa elókotorászta a kulcsot. Egy csavarás jobbra, egy csa­varás balra és már nyitva is volt a kunyhó ajtaja. Gyertyát gyújtottunk. Imre megrak­ta a tüzet. Leráncigáltuk magunkról az átizzadt ruhát. A tűzhely hamar bemelegítette a kunyhó belsejét. Barátságos hangula­tot keltett. Vacsora közben jött be a társulat vadászgazdája. Mintha min­dig ismertük volna egymást, pedig akkor találkoztunk először, ö szintén nekem jött drukkolni. Pár kupica „célzóvíz“ elfogyasztása után elszív­tunk néhány cigarettát, s a hajnali vadászat reményében eltettük magun­kat aludni. A jó alvók közé számítok, de most nem jött álom a szememre. Forgolód­tam a priccsen, folyton a pislákoló tüzet néztem. Vadászbarátaim javában horkoltak, mintha versenyeztek volna ki tudja jobban cifrázni. — Ébresztői — rángatja Imre a lá­bamat. Már pirkad. Menni kell — mondta. Almosán, szédelegve húztam magamra a ruhát. A bakancson csak minden második lyukat fűztem át. Im­re apósa teát főzött. Attól egészen magamhoz jöttem. Imre még ellátott utolsó tanácsokkal. A biztonság ked­véért három irányba indultunk. Én Imrével mentem a biztosra vélt hely­re. lassan közelítettük meg az állító­lagos dürgő helyet. A hold fénye be­be kukucskált a fenyők ágai közé. Mintha bennünket keresett volna. Óvatosságunk ellenére is megriasztot­tunk egy szarvastehenet. Nagy zörej­jel szaladt tovább. Várnunk kell egy kicsit — súgta Imre. Ilyenkor a ka­kas is túl érzékeny és észrevehet. Lépteket hallunk. Tágranyitott szem­mel figyeltem a közelgő alakot, de a sötét nem engedte, hogy felismerjem. Végre hozzánk ért. A vadászgazda volt. Irányt változtatva Imrével elindul­tunk a dürgő kakashoz. Igaz én még semmit sem hallottam. Talán húsz métert tehettünk, amikor Imre meg­fogta a kezemet. Figyelmeztetett, hogy alig száz méterre előliünk fújja szerelmi dalát a fajdkakas. Most már én is hallottam. Torkom­ban éreztem a szívemet. Most hallot­tam először siketfafdot dürögni. De­hogy is hasonlít ez a hanglemezre vett daljátékhoz. Blöb-blöb-blöb-blöb-blöb. — Mi van — intek Imrének. Miért hallgatsz? Mutató ufját a szájára teszi. Figyel­meztetett, hogy ne mozogjak. Blöb. További kis szünet. Mi pedig kővé meredve álltunk és hallgattunk. Blöb-bölb-blöb. Néhány másodpercig újabb csend. Ezután rázendített a va­lódi nászdalára — blöb-blöb-blöb-blöb­­blöb-bölb-blölöllölölöb-blikop! — sihi­­sihi-sihi-síhi — de ekkor már léptünk is egyet. Mindig csak egyet léptünk előre a „sihizéskor". Már egészen belejöttem a lóduló­­sokba. Imre barátom meg volt velem elégedve. Elengedte a kezemet, né­hány méterre ment előttem. Ismét hosszú csend következett. Tudtuk, hogy a kakas alig ötven lé-Sok a medve Az Erdő- és Vízgazdálkodási Mi­nisztérium rendeletet adntt ki, amely szerint 39 + 7, tehát összesen negyven­hat medve lelövését engedélyezte. A lelövési jogot a következőképpen osz­tották fel: a közép-szlovákiai kerü­letre 38+7, a kelet-szlovákiaira pedig egy medve lelövését engedélyezték. A részletes elosztás Így alakult: A Banská Bystrica-i Állami Erdőgazdál­kodási Igazgatóság alá tartozó kilenc erdészeti üzemnek húsz, a Zilinai Er­dőgazdálkodási Igazgatóság nyolc er­dészeti üzemének pedig tizenkilenc medve lelövését engedélyezték.' A Kö­zép-szlovákiai KNB további hét med­ve lelövésérél értesítette az Erdő- és Vlzgazdélkodési Minisztériumot. A minisztérium három medvének a va­dászatát maga választja meg. A medvék lelövésének engedélyét azon lokalitásokban végzik, ahol azok a legnagyobb károkat okozzák a mé­hesekben, a szarvasmarha- és juh­állományokban. j. M. H. pésre lehet tőlünk. Egy kis tisztáson álltunk meg. Ha csak egy parányi mozdulatot is teszünk, a kakas észre­vehet bennünket és elrepül. Mégcsak meg se láthatom. Nem tudom hány óra lehetett, de már virradt. Lehetetlenség célt té­veszteni. Csak már kezdené újból a nótáját — gondoltam. Végre újból rázendített. Mi meg ta­postunk előre. Már annyira zavarban voltam, hogy a hátunk mögött keres­tem a dürgő kakast. Talán valóban elmellöztük. Imre azonban nem tekin­tett hátra, csak maga előtt egy ma­gas fenyőfát nézett. S ekkor én is észrevettem a fa tetején kiálló ág kö­tött a kakast. Gyorsan becéloztam és meghúztam a ravaszt. Szemeim előtt már előre láttam, amint zsák módjá­ra zuhan a földre. Nem így történt. Sikló repüléssel keresztbe előttünk szállt el. Nem esett le, hiszen. meg sem se­beztem. Pedig már magaménak hit­tem. Török László így készül a magasles. Foto: — csíb.-ч Komárno (Komárom) mindig híres volt arról, hogy hazánk két legna­gyobb folyója: a Duna és a Vág ösz­­szefulyásánál keletkezett csücskében épült és fekszik. A Vágduna, a Nitra és a Žitva folyók rengeteg halat je­lentettek a járás számára. Ismeretes, hogy a Nagyduna fölött (velő hazánkat és Magyarországot összekötő vasúti híd túlsó részén te­rült el az a Dunaszakasz, amelyet vi­­zásnak neveztek. Nevét onnan kapta, hogy ott valamikor sok viza tartóz­kodott. Ma ez a halbőség mér csak emlék. Halaink megfogyatkoztak. Ggy vélem, hogy a Dunának tisztább vizű szaka­szaira vándoroltak. Ennek következ­tében ma már csak az igazán tapasz­talt sportborgászok tudnak halat fogni. A folyó vize csendesen folydogált. Csak itt-ott kavart örvényt, amit ta­lán egy vizalattl mélyedés, vagy aka­dály okozott. Az alföldi folyók vize mind ilyen. Méltóságteljes hömpölygés ez. Siet­ségnek úgy sincs nagy értelme, mert előbb vagy utóbb eléri célját, a ten­gert. Majdnem teljes volt a csend. Szél sem rezdült, csak a cserebogarak za­varták a nyugalmat. Egyik helyről a másikra röpködtek: Némelyik a tükör­sima vízfelületére pottyant. örvénylik a víz. Egy csobbanás és a cserebogár befejezte az életét. El­tűnt az éhes hal gyomrában. Így tü­­nedeztek el a vízre pottyant cserebo­garak. Még egy ideig csendben ültem a vízparton, összeszereltem a halfo­gáshoz szükséges készségeket. A ho rognyélre az orsót tizenőtös szilónnal, könnyű kristályhorgot, ólmot dugó nélkül. Megpróbáltam pár ballnt a horogra csalni. A partmenti közeli fá­hoz léptem, s jól megráztam. A cse­rebogarak tízesével hullottak le. Egyik ilyen sporthorgászunk Pro­­házka Ferenc. Már harminc esztende­je horgászik kisebb-nagyobb sikerrel. Vannak időszakok, amikor szép pél­dányok kerülnek horgára. Ilyen volt a múlt ávben egy tizenöt kilós har­csa. Kemény küzdelem után szákjába tehette. Horgászévei során sok halat fogott. Főleg pontyot, csukát, süllőt, kecse­­gét, dévért. márnát, sőt angolnát is. Egy-egy hal kifogása igazi horgász­kalandot jelentett számára. így lett szenvedélyes sporthorgász. Véleménye szerint az ügyes hor­gász ma is tud halat fogni. Például a virti tóban, a kamen iínái „akácos­ban", a konkoly forgóban és a ka­vicsbánya gödreiben, ahol a kavics­termelés megszűntével a belvizeket behalasltotta a komárnoi horgász­­egyesület. A Nitra folyónak egypár Hamarosan összegyűjtöttem egy marékre valót. A víz széléhez léptem, s meglödltottam a kezemben levőket. Tőlem távolabb kaptak rá a domoly­­kők. A domolykó nagyon falánk, de félénk is. Az ember vízre eső árnyéka könnyen elriasztja. Ezért másodszor egy bokor mögül etettem. A tölények is kezdtek megbátorkodni. Aránylag közel hozzám fogyasztották a „fel­ajánlott" csemegét. Most már lehet próbálkozni — gondoltam. Elmentem a fa alatt hagyott felszerelésért. A könnyű horognyélen a kis orsó, a vé­kony szilónnal mintha bátorítana. Vé­kony, könnyű horogra tűztem az első cserebogarat. Ügy éreztem, mintha pisztrángra engedném a csalit, csak a fenyvesek zúgása vagy suttogása hiányzott. Bár tudtam, hogy a do­­molykó éber. Ha valami gyanúsat észlel, félénkké válik, kapása óvato­sabb lesz, s gyakran elmegy a veszé­lyeztetett Vörz-tből. Elfogott a horgászláz. Ilyenkor már nincs vissza út. Reménykedve en­gedtem útjára az első horogra tűzött éve lezárt tíz kilométeres szakasza Is kiváló horgászlehetöséget nyújt. Az utóbbi két évben horgászaink élvez­ték is a halfogás örömeit. Most csak a tömegesen előforduló ezüst kárá­szokról ejtünk néhány szót, amely az utóbbi időben elszaporodott. Az ezüst kárász átlagsólya 15—20 deka, de előfordulnak 50, sőt 70 de­­kásak is. Horgászása rendkívül ér­dekfeszítő. Teljes mértékben leköti az ember figyelmét. Nincsenek úgynevezett varázshe­lyek. Lényegében mindegy, hogy hol horgászunk, mert sok van belőle. Az a legfontosabb, hogy a csali mindig elevenen, ficánkoló piros trágyaber­­nyá legyen. Egy kis ügyesség, köny­­nyfi felszerelés és egy igen csekélyke előreetetés őrölt gabonafajtából, jó szerencsét hoz. Holczer László cserebogarat. A bogár vergődött a víz színén, én pedig utána engedtem n szllőnt, minden pillanatban készen a bevágásra. A kellő alkalom nem is váratott sokéig. Egy csobbanás. Már ott táncolt a horgon az egy kilós pél­dány. A társai ilyenkor szétugranak, de az etetés újra felbátorítja őket. Így ment ez egészen addig, amíg meg nem úntam, mert bár az úsztatás na­gyon szórakoztató, mégis elveszftl sporthorgászás jellegét. Ilyenkor In­kább a húshorgászathoz' hasonlít. Mert ha egy ilyen helyet talál a hor­gász, nemcsak a megengedett hét ki­lót fogja meg, hanem akár mázsányit, vagy annyit amennyi azon a helyen tartózkodik. A domolykó bár nem a legelőke­lőbb halak közé tartozik és mégis elé­gedett voltam, mert jól szórakoztam. Adamcsik Ferenc Jk horgászévad napok, betek műl­­** tán „beleérik" a nyárba, és mi horgászok hacsak Időnk engedi, le­megyünk a tóra vagy a folyóra sze­rencsét próbálni. De egy fenyegető, baljós árnyék mintha minduntalan a nyomunkba szegődne. Ez pedig az utóbbi egy-két év szeszélyes időjárása. Nagy horgásztapasztalatom arra fi­gyelmeztetett, hogy az időjárásra mindig több gondot fordítsak, mint mondjuk az újabban divatossá vált Amikor a halak rossz napra ébrednek hosszú távú jóslatokra, ez úgyneve­zett szolunális naptárakra. Mivel tavi horgász vagyok, a nap és a hold kihatását a halak viselke­désére, étvágyára stb. kezdetben nem sokra becsültem. Néhányszor azért mégis a horgásznaptár által javasolt napokon mentem ki a tóra. Azonban csakhamar rájöttem, hogyha estén­ként a legszebb Ígéretekkel Is ke­csegtetett a szolunális naptár, valami hirtelen közbejött változás áthúzta számításaimat. Tapasztalatom szerint a hold- és napállás legkedvezőbb hatását Is semlegesíteni tudja a depressziós Idő­járás. , Konkrét példára hivatkoznék. Gyö­nyörű napsütéses, szélcsendes nyárt napon csónakból lestem a jó szeren­csét. Amolyan igazi horgásznapnak tűnt, és mégis, mintha minden hal f ponty kárász, keszeg 1 egyszerre mélv dermedtségbe szenderült volna. A tő közepe felé csakúgy, mint a nád leg­­sűrűjében egyáltalán nem „harapott" a hal. Akár napestig is kereshettem a választ a megmagyarázhatatlanra. Talán csak majd naplementekor, egy nyugaton megjelenő kékes-vöröses felhőcsík sejteti azt, amit még reg­gel, induláskor otthon a légsúlymérő sem jelzett: a légnyomás enyhe, majd később hirtelen zuhantl Ez pedig a meteorológiában azt jelenti, hogy cik­lon, vagyis csapadékos, igen gyakran hőmérsékletcsökkenést okozd, nedves légtömeg közeleg. Ennek a küszöbön­álló ciklonnak — amely mifelénk zö­mében nyugatról érkezik — a betörő frontszakasza Idézi elő a depressziót. A depressziós időjárásról pedig köz­tudott, hogy például az embernél —< különösen az ideges természetűnél, reumára panaszkodőnál stb. — foko­zott Ingerlékenységet Idéz elő. Tehát az ember is jó előre megérzi, hogy időváltozás következik. A biológusok nálunk horgászoknál Is jobban tudják, hogy egyes állatfaj­ták, gondolunk Itt elsősorban a ha­lakra, az embernél is százszorta érzé­kenyebbek az időjárásra. De halljuk, milyen Jelentést olva­sott be a rádióban a meteorológus annak a bizonyos horgászásra megfe­lelő napnak az estéjén, amikorra egyébként a szolunális naptár gazdag zsákmányt ígért. — „Nedves légtöme­gek árasztották el egész Nyugat* Európát. Már holnapra a mi vidékün­kön is csapadékos, szeles idő várható, hirtelen lehűléssel." Az történt tehát, hogy a hal —i több mint huszonnégy órával megelőz­te a meteorológiai szolgálatot, és je­lét adta a depresszió közeledtének. Ezúttal csak egyetlen mozzanatát Idéztem a horgászszerencsére törő időjárásnak. V. J. A folyók, patakok ét holtágak vizeinek szennyezettsége nem kedvez a halaknak, foto: —ká— Domolykó és cserebogár

Next

/
Oldalképek
Tartalom