Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-05-21 / 20. szám

1977. május 21. SZABAD FÖLDMŰVES. 9 Válások, válási árvák Hazánkban, az utóbbi években 15 százalékkal növekedett a házas­ságkötések száma. KevesebD a művi elvetélés és kedvezően alakul a nép­­szaporulat. Tavaly országos viszony­latban az élveszületett gyermekek száma már meghaladta a 288 ezrei, ami a felszabadulás utáni évtizedek egyik legmagasabb aránya. Ugyanek­kor gyarapszik a válások száma is, ami kedvezőnek semmiképp sem mondható. Az utóbbi másfél évtized­ben — 1950-től 1975-ig — például ti­zenháromezerről harminckétezerre növekedett; Szlovákiában 6154-re szökött fel a válások száma, vagyis két- és félszerese a tizenöt évvel ez­előttinek. Egyúttal a válások okai is sokré­tűbbek. Egyebek között — élve az egyenjogúság adta lehetőségekkel —, már arra is akad példa, hogy az asz­­szony italozik, elhanyagolja a férjét és gyermekeit, s máris felborul a há­zasélet. Az okok közé sorolandó: az alkoholizmus, az idős szülőkkel való együttélésből fakadó összeférhetetlen­ség, a lakáshiány, az érzelmi elhide­­gülés, a szexuális ellentétek és a fel­bukkanó harmadik, aki elcsábítja a feleségtől a férjet, vagy fordítva. S nem kevés végül a válás azért, mert a házasságok megalapozatlanul, meggondolatlanul köttetnek, illetőleg bontatnak. Sajnos, az esetek többségében a válások velejárója, hogy a széthullott házasságok nyomában gyermekek ma­radnak félárván. Sokhelyütt a köz­nyelv — találóan — őket minősíti vá­lási árváknak. Gyermekek százai, ez­rei nőnek fel aztán csonka családok­ban. Közelebbi adat nem lévén, ná­lunk 198B-ban az elvált házaspárok 64 százalékának volt kiskorú gyerme­ke. Az elvált házaspároknak átlag másfél kiskorú gyermeke volt, a há­zastársak 61 százalékának egy, 31 százalékának kettő és csaknem 7 szá­zalékának három gyermeke volt. A válóperes bíráknak és a kerületi, járási, városi nemzeti bizottságok il­letékes osztályainak, de más társadal­mi szerveknek is, nem kis gondot okoz a válási árvák, illetve a gyerme­két, gyermekeit egyedül nevelő anyák sorsa. Ritka ugyanis az olyan váló­per, amely zökkenőmentesen, hada­kozás nélkül zajlik le. Gyakoribb, hogy a bontóperük során a házastár­sak kivetkőznek jóérzésükből. Volt házastársuk iránti gyűlöletük minden mást elhomályosít előttük. A gyermek birtoklásáért méltatlan „színjátékot“ rendeznek, amit nemegyszer a másik iránti bosszúvágy, vagy a lakás, az autó, a betétkönyv megtartásának szándéka és egyéb anyagi érdek fűt. Az egykor egymás nélkül az életüket elképzelni sem tudó szerelmesek, majd boldog apák és anyák ilyenkor a legkevésbé sem gondolnak gyerme­keikre, arra, hogy mit jelent számuk­ra az, ha megfosztják őket a harmo­nikus családi környezettől s egyik szülőtől. Az sem jut eszükbe, hogy elválásuk ellenére is, életük végéig közös szülei maradnak gyermekük­nek, gyermekeiknek, akikről egyfor­mán kötelességük messzemenően gon­doskodniuk. Ezzel a ténnyel magya­rázhatók a válást követő panaszok, láthatási viták és tartásdíjperek is. Sok felnőtt még nem érti meg — vagy nem akarja megérteni —, hogy a gyermeknek mind a két szülőjére egyformán szüksége van. Pedig ha ezt józan ésszel felfognák, nem csatároz­­nának foggal-körömmel a gyermek mindenáron való megnyeréséért, nem teregetnék ki előtte elvakultan szeny­­nyeseiket, nem nagyítanák fel apjuk vagy édesanyjuk valós, esetleg vélt hibáit. Tudhatnák, hogy a gyermek soha nem lehet szüleinek döntőbíró­ja, már csak a kora és tapasztalat­lansága miatt sem. Szocialista társadalmunk természe­tesen messzemenően gondoskodik a családokról, a gyermekekről és figye­lemmel kíséri a gyermekes elvált szü­lő sorsát is. Ha szükséges, a tartás­díjat nem fizető szülő ellen büntető eljárást indítanak, a nehéz helyzetbe került gyermekes anyákat támogat­ják, rendkívüli segélyben részesítik a nemzeti bizottságok. Az elvált nő­nek már egy gyermek esetében is családi pótlékot folyósít az állam, hosszabb, fizetett gyermekgondozási szabadságot ad, stb., stb. Mindezek nem pótolják, nem is pótolhatják az egyik szülő hiányát. Ezért kell mindannyiunknak össze­fogni, a probléma megoldását sürget­ni. Az orvostudományban, a betegek gyógyítása mellett jelentős helyet foglal már el a megelőzés, az egész­ség megőrzésének a feladata. A há­zasságban élni tudást is védeni kell, tanítani a házasulandóknak az együtt­élés fenntartásának és megszilárdítá­sának, érzelmi és erkölcsi gazdagítá­sának a művészetét. Az iskolákban már bevezetett családi életre nevelés, valamint az 1973-ban hozott 267. szá­mú rendelet alapján működő, házas­sági és házasság előtti tanácsadók, a maguk sajátos módján ezért nagyon sokat tehetnek. A kérdést állandóan napiren­den kell tartani, nemcsak azért, mert 1977-es évet az Egyesült Nemzetek Szervezete a Gyermekek Evévé nyil­vánította, hanem, hogy csökkenjen a válások, a széthullott, csonka csalá­dok száma. A felelősségre kell rádöb­bennünk, egyénieskedés helyett job­ban kell törődnünk a másikkal, élet­társunkkal. Sok más között csak így lehet megőrizni és erősíteni a csalá­dot, ami a szocialista társadalmunk elsőrendű érdeke és az egyén, az em­ber boldogulásának, gyermekeink boldogságának záloga. Kanizsa István _____Az orvos tanácsolja______ Äz ugráló vérnyomás »alán egyik betegséggel kapcso­­* latosan sem változott úgy a szemlélet, mint a magas vérnyomás esetében. Régebben azt mondták: idősebb korban az erek elmeszesed­­nek és a vérnyomás megemelkedik. Aztán kiderült, hogy e hypertónia bo­nyolult, sokrétű állapot.^ A nyúltvelő­­ben van egy bizonyos központ, ami a vérnyomást szabályozza, az aorta ivé­től a központi idegrendszerbe vezető ideg irányítása mellett. De még ez sem teljes magyarázat. Az ereken be­lül érzékelhető nyomás nagyságát a szív által keringésben tartott vér mennyisége, az erek falának rugal­massága és a vér súrlódása határozza meg. Az ütőérben a legmagasabb ér­téke akkor mérhető, amikor a szív összehúzódik és vért présel az erek­be. Legalacsonyabb pedig akkor, ami­kor a szív kitágul, elernyed és nincs vérhullám az erekben. Minél mesz­­szebb haladunk a főütőértől, annál alacsonyabb nyomást észlelünk. Ez a nyomás lejtő, az az erő, amely a ke­ringés fenntartásában a legnagyobb jelentőségű. Mért mondom el mindezt? Azért, mert a rendelőintézetek folyosóin gyakoriak, akik aggódó arccal néze­getik vérnyomásuk frissen mért ada­tait. Ez még nem lenne baj, de meg­próbálnak belőlük következtetni. És ez már káros izgalmak forrása lehet. Az orvos nem egyetlen mérés adatai­ból következtet. Hiszen egyik nép­szerű tudomáiiyos könyvünk szerint magas vérnyomásról csak akkor szo­kás beszélni, ha ismételten körülbelül azonos mértékben magasabb a nor­málisnál. Tudjuk, hogy a szervezet állandói köztük a vérnyomást is egész sor élő automatizmus biztosítja. Ezt az igen bonyolult, de egészséges körülmények között csak kis hullám­zást mutató folyamatot zavarják meg azok a rendellenességek, amelyek a panaszok okai között számításba jö­hetnek. A hypertónia oka még ma sem tökéletesen tisztázott. Keletkezé­sében az Idegrendszernek nagy szere­pe van. Megfigyelték, hogy főleg az állandó idegfeszültségben élők, a zak­latott emberek vérnyomása nincs egyensúlyban. Természetesen nagy je­lentősége lehet az egyéni adottságok­nak, a belső elválasztású mirigyek működésének és a szervezet háztar­tásában bekövetkezett zavaroknak. Ezek a ludasak a magas és az ala­csony vérnyomás kialakulásában is, amelynél viszont a gyengeség, a szé­dülés, a rosszullét, a fő tünetek és még szerencse, hogy ez az állapot kellemetlen, de nem jelent életvesze­delmet. A vérnyomás egyensúlyban tartása bonyolult élettani folyamat. Minél összetettebb a működés, annál gya­koribbak, érthetetlenebbek a műkö­dés közben jelentkező hibák és ellen­tétek. Az idegrendszeri izgalom álta­lában vérnyomásemelkedést okoz, ám ugyanakkor az arra hajlamos egyé­neknél ugyanilyen módon a vérnyo­más csökkenhet. Mi ebből a tanulság? Az, hogy a testi, illetőleg a szellemi nyugalom és kímélet megőrzése, káros szenvedé­lyek kerülése, és a mértékletesség az alapja még a vérnyomás egyensúlya megtartásának is. Dr. Buga László • HONVÉDELMI VERSENY. A sál* kai (ipolyszalkai) pionírok is bekap­csolódtak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tisztele­tére rendezett járási versenybe, ame­lyet a Nové Zámky-i {érsekújvári) Pionírház vezetősége kezdeményezett. Az Idősebb pionírok kategóriájában valamennyi ellenfelüket maguk mögé parancsolták, vagyis az első helyen végeztek: Kardos Mónika, Hornyák Terézia, s a három Molnár-lány — Gizella, Anna és Tünde. A fiatalabb úttörőlányok kategóriájában a II. he­lyet vívta ki a Könözsi Valéria, Szép Erzsébet, Lengyel Erika, Magyar Judit, s Molnár Mária összetételű csa­pat. (majerszky) • RAJVEZETÖ. A pionírfoglalko-Ottöröhíradó zást már hetedikes koromban kezd­tem. Most a Dun. Streda-i (dunaszer­­dahelyi) Gorkij utcai alapiskola IX. B. osztályának kitüntetett tanulója va­gyok. Bár a kezdet nehéz volt — ak­kor az I. C. osztály szikráinak veze­tését bízták rám —, most ifjú pionír­­vezető vagyok: kéthetenként iskolánk IV. B. osztályosaival foglalkozom. A napi 7—8 órai tanulást követően ez a foglalkozás kikapcsolódást jelent szá­momra. Játékos formában tanítom meg a tanulótársakkal, hogyan illik viselkedni egy példás úttörőnek, s mik az úttörők kötelességei. Nagyon szeretem a gyerekeket — a kis szikrákat, pionírokat —, s úgy érzem, ők is vonzódnak, ragaszkod­nak hozzám. Az alapiskola elvégzése után szak­­középiskolában akarok továbbtanulni. (Karácsony Viola, Vydrany) Ф VETÉLKEDŐ. A štúrovoi KAI Jánošík-raja földrajz-, biológia- és történelem-vetélkedőt tartott. A ver­senyt Farkas Ildikó csoportja nyerte meg 64 ponttal, Pásztor Rudolf cso­portja előtt. A harmadik helyen Jőzsa Zsuzsa csoportja végzett. Ez a vetél­kedő annál értékesebb volt, mivel sa­ját kezdeményezésre történt, s a zsű­ritagok is a tanulók sorából kerültek ki. (Molnár Ferenc, VII. B. tanulója, Štúrovo) A gyermekek boldogítója, örömkiváltóje — a körhinta Foto: Kovács Kerekítenek a gyerekek tejútjáró kereket, mint a hol volt, hol nem volt tejútjáró telihold. Kerekítenek a gyerekek csillagnyitó éneket, kurtafarkú rövidet, s mint a kenyér, kereket. Kulcsár Ferenc MÁJUS kelte nyugta kelte nyugta ó. p. ó. p. ó. p. 6. p. Május 23 Hétfő DEZSŐ ŽELMlRA 3.58 19.24 8.32 23.11 Május 24 Kedd ESZTER ELA 3.57 19.25 9.33 23.43 Május 25 Szerda ORBÁN URBAN 3.57 19.26 10.34 — Május 26 Csütörtök FÜLÖP DUSÁN 3.56 19.27 11.43 0.13 Május 27 Péntek HELLA IVETA 3.55 19.28 12.52 0.42 Május 28 Szombat EMIL VILIAM 3.54 19.29 14.04 1.10 Május 29 Vasárnap MAGDOLNA VILMA 3.53 19.30 15.18 1.41 Lehet 2-3 kilóval kevesebb? Ilyenkor tavasszal nemcsak azért vetjük le szívesen a vastag szoknyát, nadrágot, ruhát, mert jólesik frissbe, vékonyabba öltözni, hanem — vall­juk be — azért is, mert egy kicsit szűknek érezzük azt a szoknyát, nadrá­got, ami ősszel éppen jó volt. Álljunk a mérlegre és nyomban kiderül, mennyit szedtünk magunkra a téli hónapokban ... Miért fontos —a hiúsági kérdésen túl —, hogy „leadjunk“ néhány kilótíl Táplálkozási szakembernek, orvosnak tettük fel a kérdést. Az orvos nem ijesztget, csak figyelmeztet, a táplálkozás — tudománnyal foglalkozó szakember pedig jó tanácsot ad: tartsunk néhány hetes fogyó­kúrát. Nem kell koplalni, csak jól megválogatni: mit együnk, mit ne együnk. Kezdjük ez utóbbival: legalább néhány héten át csökkentsük minimálisra szénhidrátfogyasztásunkat. Cukor helyett tegyünk a kávéba-teába szacha­rint. Kenyér helyett kevés kétszersültet vagy sajtot iktassunk étrendünkbe. Kerüljük az édességeket, helyette fogyasszunk almát, tavaszi retket, s ha­marosan beérnek már a kora nyár gyümölcsei is. A zöldségféléket ne rántsuk, inkább habarjuk tejföllel-tojással. S ha már a tejtermékeknél tartunk: szervezetüknek nagy szüksége van fehérjére, s ezt fogyókúra idején legjobb húsból (csirkéből, halból), húskészítmény­ből, vagy tejtermékből, tojásból biztosítani. Kellemes ízű, sovány sajt, ta­vaszi retekkel nemcsak finom, de igazi „fogyókúrás“ étel. S. M. VÍZSZINTES: 1. A rejtvény első ré­sze, (zárt betűk: R, É, S). 10. Vidám érzés. 11. Becézett női név. 12. Férfi öltöny kabátja. 13. Egyedül szlovákul. 16. Tallózásban van! 17. Sándor Lajos. 18. Szám­név. 19. Halkan mond. 21. Végnél­küli sár. 22. Vég­tag. 23. Sokat dol­gozik valamiért. 24. Morze-jel. 26. Gö­dör. 28. Bárium vegyjele. 29. Pihe­nésre szolgál. 31. Zéró. 32. A brati­­slavai autók jelzé­se. 33. Megijed. 35. Friss. 36. Borfajta. 38. Egybehangzó verssor végződés. 39. Szemével ész­lel. 40. ... Moro, olasz politikus. 42. Égitest. 44. Era 46. Német névelő. 47. Hajtógép. 49. Fo­gával szétmorzsol. 51. Amerikában van! 52. Élet. 53. Va­lamikor épület volt. 55. Fél zóna. 56. Kinyit. 58. Ünnepi lakoma. 60. Kérdés. 62. Volt szovjet sakk-világbajnok. 64. Énekes madár. 66. Pusztít. 67. Járat. 68. Kibogoz. FÜGGŐLEGES: 1. Nagy tó a Szov­jetunióban. 2. Begyömöszöl valamit. 3. Fél ember. 4. Személyes névmás. 5. Város Lengyelországban. 6. Francia névelő. 7. Kettős mássalhangzó. 8. Épületrész. 9. Eszes. 10. A rejtvény második része (zárt betűk: Z, S, L). 14. Prága egyik kerülete. 15. A Tisza mellékfolyója. 18. Messzeség. 19. Zsá­moly. 20. Gyom. 23. A rejtvény befe­jező része. 25. Kis Agnes. 27. Szeszes ital. 28. A légnyomás mértékegysége. 30. Angol hosszmérték-e. 32. Ostoba. 34. Gyümölcs. 36. Gubós növény. 37. Gyógykenőcs. 41. Lom íkerszava. 42. Idegen tagadás. 43. Piszok. 45. Ide-oda mozgat. 47. Mázsái. 48. Piros németül. 50. Város oroszul. 52. Betegség jele. 54. Jókai személyneve. 56. A hajó hát­só része. 57. Létezik. 59. Folyó spa­nyolul. 61. Jegyez. 62. Megszólítás. 63. Igekötő. 65. Hangtalan gála. Beküldendő a vízszintes 1., függő­leges 10. és 23. számú sorok megfej­tése. MEGFEJTÉS — NYERTESEK Lapunk 17. száma keresztrejtvényé­nek helyes megfejtése: Május elsejét a tüntető munkások vére festette pi­rosra. Könyvnyertesek: Borka Gyula, Zem­né (Szímő), Szabó Dániel, Horné Sa­­liby (Felsőszeli), Botos Irén, Blhovce.

Next

/
Oldalképek
Tartalom