Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-05-21 / 20. szám
1977. május 21. iSa »FÖLDMŰVES 5 A dicső évforduló tiszteletére Hazánk felszabadulásának 32. s a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére, De bract (Debröd) községben is széleskörű munkakezdeményezési mozgalmat indítottak. A polgárok és társadalmi szervezőiek nagyobb akarattal és igyekezettel járulnak hozzá társadalmunk sokrétű fejlődéséhez, a szocialista életmód kialakításához. Elhatározásuk 12 közösségi és 180 egyéni vállalásban jutott kifejezésre és 8320 óra társadalmi munka ledolgozással 418 ezer korona értéket állítanak elő. • Az idén többek között bekerítik a tavaly felépült új, nagyon szép kultúrház környékét, rekonstruálják a helyi nemzeti bizottság addigi épületét, amit a nyugdíjasok klubjává alakítanak át. Karbantartási munkálatokat végeznek a tűzoltószertáron, befestik az iskola előtti park kerítését s tervbe vették a községi utak melletti árkok belonkockákkal való kirakását is. Ha arra szükség lesz, a polgárok segítenek az egységes földművesszűvetkezetnek a munkák dandárjának elvégzésében. Említésre méltó az is, hogy a községben 40 mázsa vas-, 200 kg papír- és 500 kg üveghulladékot gyűjtenek a nemzetgazdaság számára. A község gazdasági fejlődése mellett nagy súlyt fektetnek a politikaiszervezési és kulturális-nevelő munkára. Sok előadást szerveznek, színvonalasabbá teszik a helyi hangszóró adásait, többet foglalkoznak a személyi agitációval és szemléltető propagandával. Dicséretet érdemel az az elhatározásuk, hogy ezen a szakaszon elsősorban a helyi eredményeket és az embereket propagálják s nem nagy általánosságban az országos eredményeket. Kiemelik az efsz élenjáró dolgozóit és eredményeit, ami bizonyára a többiek számára is érdekesebb, vonzóbb és követésre méltóbb lesz. Ezt szolgálja majd az efsz példás dolgozóinak galériája is. A polgárok, különösen az ifjúság soraiból 24 új olvasót szerveznek be a helyi népi könyvtárba, a nők helyi szervezete az iskola épületében felújítja a forradalmi hagyományok szobáját s a csehszlovák—szovjet barátsági hónapban vetélkedőt rendeznek az „Ismerd meg barátaink országát“ témára. Foglalkozni kívánnak az öregekkel és nyugdíjasokkal, hogy napjaik ne legyenek egyhangúak, tartalmatlanok. Debrad a Koiice-vidéki járás egyik kis községe, de a dicső évfordulók itt is újabb tettekre buzdítják a fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Iván Sándor Debratfban a tűzöltószertás melletti térségben új park létesült, ahol megtalálhatók a legfrissebb szemléltető propagációs anyagok. (Foto: IVÁN Ĺ.) A becsületes munka elismerése A szocializmus szabad teret biztosit minden becsületes dolgozó érvényesüléséhez, mért a mi társadalmunk a munka társadalma. Az emberi megbecsülés fontos mércéje nálunk a jól elvégzett munka, mivel ez a forrása hazánk, népünk anyagi és szellemi gyarapodásának és az egyéni boldogulásának. Mivel a mi társadalmunkban a munka az értékmérő, anyagi és erkölcsi elismerésben kell részesíteni mindazokat, akik becsületes odaadó munkával siettetik a fejlődést. Ezekből az alapvető gondolatokból kindulva a májusi ünnepségek keretében — évről évre — országos, kerületi és járási szinten elismeréssel adóznak a munkájukat kiválóan végző dolgozóknak, köztük a mezőgazda ság fejlesztésében élenjáróknak is. A nyugat-szlovákiai kerületben a Nitral Pihenés és Kultúra Parkjában került sor a kiváló mezőgazdasági dolgozók nagygyűlésére. Az értekezletet Tibor Bohdanovský, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Központi Bizottságának ügyvezető alelnöke nyitotta meg, majd Jaromir Algayer, a nyugat-szlovákiai kerületi mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója mondott értékelő beszédet. A mezőgazdaság szempontjából nehéz év volt a tavalyi — említette be-Tibor Buhdanovský, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége KB alelnöke elismerően szól a munkában kiváló eredményt elért dolgozókhoz. vezetőjében az Igazgató — ennek ellenére mind az állattenyésztésben, mind a növénytermesztésben jó eredményeket értek el a kerületben. A csilizközi szövetkezetben például 66 mázsás átlaghozam volt kukoricából hektáronként, Tešedikovon (Pereden) pedig 500 mázsás cukorrépahozamot értek el 14 százalékos cukortartalom mellett. Tavaly a mostoha időjárás ellenére a második legjobb gabonatermést érték el a kerületben. Az elért eredmények főleg a mező■ izdaságban dolgozók fáradhatatlan itinkájának köszönhetők. A jó erednúnyek elérésénél egyre jelentősebb szerepet játszanak a szocialista és komplex racionalizáló brigádok. Napjainkban már 1808 szocialista, és 80 racionalizáló munkabrigád van a kerületben. A brigádtagok példamutató munkája szintén jelentősen hozzájárult a jó eredmények eléréséhez. A dolgozók kezdeményezésére kibontakoztatott szocialista kötelezettségvállalási mozgalom 233 millió korona értéket eredményezett. Az igazgató foglalkozott az Idei feladatokkal Is. Az első negyedévben elért eredmények — a múlt év hasonló időszakához viszonyítva — biztatóak. A szarvasmarhaállomány a tavalyihoz képest 24 500-al növekedett, s ebből a tehén 4700 darab. Az itt-ott előforduló takarmánygondok ellenére a kerületben a fejési átlag meghaladta a 3200 litert. A mezőgazdasági üzemek a tavalyi első negyedévhez viszonyítva kilencmillió liter tejjel adtak el többet a közellátásnak. Algayer elvtárs hansűlyozta, hogy a gazdag termés érdekében sokkal nagyobb gondot kell fordítani a szerves tápanyagellátásra és a rétek, legelők gondozására, mivel ezen a téren még nagy tartalékok vannak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére tett felajánlások minden bizonnnyal elősegítik a mezőgazdasági termelés növelését azáltal Is, hogy sok szövetkezet és állami gazdaság reagál majd a nagyobb termelés elérése érdekében tett felhívásokra és mindent megtesznek azért, hogy a kötelezettségvállalásaiknak eleget tegyenek. Az Igazgató beszédének befejező részében azon egyének közül emelt ki néhányat, akik kiváló eredményeket értek el a termelésben. Sokan fejnek a rájuk bízott állománytól tehenenként négyezer literen felül. Vannak egyének, akik kiváló eredményeket érnek el a malacelválasztásnál és olyan traktorosok, kombájnosok, akik fáradhatatlanok a munkában. Az ünnepi beszéd után Július Medveď, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettese adta át az ágazati kitüntetést a kiváló dolgozóknak. A kerületben 390 mezőgazdasági dolgozó kapta meg a „Szocialista mezőgazdaság úttörője“, a „Kiváló dolgozó“, valamint az „Érdemes dolgozó" reszortkítüntetést. Piver Dezső, a hodoši székhellyel működő efsz elnöke és Drahos Tibor az Agrostav vállalat pártszervezetének elnöke a hosszú éveken át kifejtett jö munkájukért „A szocialista mezőgazdaság úttörője“ kitüntetést kapták. Kép és szöveg: —tt— Az ezüstre vágynak A sertéstenyésztésben sokéves tapasztalattal rendelkeznek a Vráble! (verebélyi) Béke Efsz-ben. Szép eredményeket is érnek el mind a hizlaldában, mind a kocák gondozásában. A Vráble I: farmon egy olyan munkaközösség dolgozik, amely kiváló munkájával a nagyszerű eredményeket megalapozta. Ez a Csehszlovák Szovjet Barátság nevet viselő szocialista brigád. A kollektívát hat sertésgondozónő alkotja s vezetőjük Pohronský Valér, zootechnlkus. Még 1972-ben alakult ez a brigád s két év alatt megszerezte a szocialista brigád megtisztelő címet és az első fokozat bronzjelvényét. Minden igyekezetük azt célozza, hogy megszerezzék az ezüst fokozatot is. — Igen jú, kiegyensúlyozott munkaközösség ez — mondja vezetőjük Pohronszky elvtárs. — Az asszonyok jól megértik egymást s így nekem velük semmiféle nehézségem nincs. Nagy tapasztalattal rendelkeznek. A prnbléma csupán abban van, hogy lassan elérik a A sertésgondozók szocialista brigádjának tagjai, balról Katarína Paviiková, Mária Huszárová, Valér Pohronský, a brigád vezetője. Nagy Ilona, Szabó Mária. nyugdíjas korhatárt és bizony a fiatalabb korosztályból ilyen ügyeseket nehéz találni. S ha akadnak is, jó ideig eltart amíg elérik a kellő szintéi, s így megy ez körbe-körbe. De hogyan dolgozik ez a brigád? A sertésgondozök nagyon ügyelnek arra, hogy a nyilvántartásuk rendbe legyen. Így aztán pontosan tudják, melyik koca, mikor ellett, mikor lehet Ismét fedeztetni. A kismalacokat jól kell gondozni. Elsődleges pedig a higiéniai követelmények betartása. Ha a gyenge szopósmalacok megbetegednek és idejében nem kapják meg a szükséges gyógyszereket, vagy ha megfeledkeznek egy olyan apróságról, hogy gondosan kitisztítsák, kimossák az etetővályút, katasztrofális következménye lehet s mindjárt 10—15 szopósmalac is elhull A brigád tagjai ezt jól tudják, Mária Huszárová a sertésgondozók legidősebbje, már tizenöt esztendeje dolgozik a szövetkezetben és elért eredményei nagy munkatapasztalatokról tanúskodnak. (A szerző felvételei.) munkájukat tökéletesen ismerik és szívvel csinálják. Az eredmények őket igazolják. ' Ezerkilencszázhetvennégyben kocánként 21,4, 1975-ben 20,6 és tavaly csak 18,7 malacot választottak el. Ez azonban már így szokott lenni, nem minden év egyforma és tavaly sok gondjuk akadt az átmeneti kocákkal. Ennek ellenére Mária Huszárová és Nagy Ilona tavaly is több mint 21 malacot választottak el kocánként s így kiérdemelték a „Mezőgazdaság legjobb dolgozója“ kitüntetést. A nehézségek ellenére azonban szintén jő eredményeket érnek el a brigád többi tagja! is. Munkájukat tovább akarják javítani. Ezt igazolják az Idén, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója, valamint a Szakszervezetek IX. kongresszusa tiszteletére tett vállalásaik. Feltett szándékuk, hogy kocánként a malacelválasztásí átlagot egy malaccal növelik és a malacelhullás arányát két százalékkal csökkentik. Vállalták továbbá, hogy munkakörnyezetük csinosítására társadalmi munkában száz órát áldoznak. De lesz Is mit csinálni, mert a sertéstelep épületei már jő öregek, ök pedig szép és kellemes környezetben akarnak dolgozni. Vállalásuk összértéke 44 ezer koronát tesz ki és e brigád tagjainak feltett szándéka, hogy ezt nemcsak teljesítik, hanem ha lehetséges, túlszárnyalják. így szeretnének egy lépéssel közelebb jutni a szocialista brigádok ezüst jelvényének megszerzéséhez. PAVOL MATIS