Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-05-21 / 20. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 2 1977. május 21 Afrika méregkeveröi Mi történik Hónapok óta állandó témája a vi­lágsajtónak a zaire-i polgárháború. Annak a lázadásnak a hátteréről és körülményeiről van szó, amely Zaire, az egykori Belga-Kongó gyarmatból Kongói Köztársasággá vált független afrikai állam Shaba tartományában tört ki. Mobutu állam- és kormányfő, s vele egyetemben a tőkés Nyugat is,, angolai beavatkozás“ hírét röp­pentette világgá, s az eseményekbe belekeverte Kubát és a Szovjetuniót is, általában a szocialista világot. Valójában mi is történik Zairé­ben? Hogy ezt tisztázzuk, kissé vissza kell mennünk a történelembe. Az .egykori belga gyarmat a tőkés világ eldorádója volt; az Oppenhaimereké és különféle imperialista gazdasági társaságoké volt a tényleges hatalom. Ök voltak az urai a kongói roppant nagy ésványkincsgazdagságnak, amely elsősorban Katanga tartományban összpontosult. Világviszonylatban a legtöbb uránt bányászták itt, továbbá gyémántot, rezet, wolfrámot és min­den más fontos ásványkincset ter­meltek. Katanga már 1960-ban, a kon­gói függetlenség kikiáltásénak első évében hírhedtté vált. Az imperialista monopóliumok összefogtak a belső reakciós erőkkel, hogy megbuktassák a szocialista orientációjú Patrice Lu­mumba kormányfőt. Lumumba intri­kák áldozata lett, állítólag a szaka­­dár katangai tartomány vezetője, az időközben meghalt Csőmbe saját ke­zével gyilkolta meg a miniszterelnö­köt. Mint CIA-ügynökök leleplezései során kiderült, maga a hírhedt kém­szervezet tervezte Lumumba megölé­sét. Lumumba halála után a katangai lázadást az ENSZ beavatkozásával el­fojtották. A helyzet látszólag konszo­lidálódott. Majdnem egy évtizedig a hallgatás fátyla borult az országra, melynek az élén immár egy katona­politikus, Joseph Desirée Mobutu állott. A „nagy hallgatás“ közepette Afri­kában nagy változások történtek, — mind több országban buktak meg a reakciós rendszerek és került hala­dó vezetés az ország élére. A Belga Kongóval szomszédos egykori Francia Kongóban is olyan vezetés került Marien Ngouabival az Ország élére, amely a szocializmus útjára kormá­nyozta az országot. Ngouabi a közel­múltban összeesküvés áldozata lett; a szálak több nyugati hatalomhoz és a CIA-hoz vezetnek. Ilyen körülmények közepette tere­lődött a figyelem Zaire-re. Mobutu a „hallgatás éveiben“ »reformokat« va­lósított meg. Látszatintézkedések tör­téntek az ország afrikai jellegének Zaire-ban? a kidomborítására. Példul afrikai ne­vet vett fel: Sese Seko Mobutunak nevezte magát, országát is a Kongó folyam ősi afrikai nevéről nevezte el, ugyancsak a tartományok és vá­rosok is afrikai nevet kaptak. Katan­ga tartomány most Shava lett. Am ez csak látszat, ködfüggöny a való­ság kendőzésére, mert Mobutunál hí­vebben talán még senki sem szolgál­ta ki a neokolonializmust. Emellett ügyelt személyi kultuszának propa­gandájára. A zaire-i televízió mono­szkópján a nagy káoszban hirtelen a fellegekből előtűnik a tábornok­elnök ismert alakja, sőt, a keresz­tény templomok oltárain saját fény­képét helyeztette el. A lakosság hely­zete azonban mit sem változott, csak Mobutu külföldön biztonságba helye­zett személyi vagyona, meg a mono­póliumok profitja gyarapodott. Ilyen helyzetben jelentkeztek az elégedetlenek Shaba tartományában. A kezdeményezők nem angolaiak és nem kubaiak voltak, hanem azok a megmaradt katonák, akik Csőmbe csendőreiként annak idején Angola portugál gyarmaton találtak menedé­ket. Kezdetben a népi erők, az MPLA csapatai ellen harcoltak, aztán „ki­nyílt a szemük*. Az angolai népi kormány nem tartott igényt felkínált szolgálataikra. Így fegyveresen vissza­tértek Shaba tartományba „rendet te­remteni“, de merőben ellentétes szán­dékkal, mint amilyennel a hatvanas évek elején léptek fel. A jelek szerint a lakosság támoga­tására találtak, mert a zaire-i kor­mányerők még külföldi támogatással sem tudták mindmáig felszámolni a behatolók seregét. A Shaba tartományban történtek ugyanakkor érdekes összefüggésekre vetnek fényt. Nem belügyről, nem is a kongói népek közötti villongásról van szó, hanem az egész imperialista világ összeesküvéséről. Az Egyesült Államok 15 millió dollár értékű anya­gi támagatást nyújt Mobutunak a shabai „behatolók“ ellen, s hasonló kezdeményezéssel léptek fel a többi NATO-államok is, például az NSZK, Belgium. A fajüldöző Dél-afrikai Köz­társasági!) még katonákat is küldött Mobutunak. Támogatásukról biztosí­tották a zaire-i kormányt olyan kon­zervatív afrikai kormányok is, mint a szenegáli, ugandai, Marokkó és Egyiptom csapatokat is küldött. S természetesen, angolai kudarcából egy cseppet sem okulva, Kína sem „maradt ki a játékból“: különleges fegyvereket küldött annak a Mobutu­nak, akinek sógora, Holden Roberto tavaly Angolában volt az egyik fö bajkeverő. Az egykori Union Miniére társasá­got a Societé Generale de Belgique és a Gecaminas társaság váltotta fel. A kongói ásványkincsek 70 százaié; kát birtokolja. Érthető, miért fogtak most össze hazai és nyugati reakciós erők Mobutu támogatására. A fő ve­szély: Kongót nemzetközi cselszövés fenyegeti. Senkinek sincs joga be­avatkozni Zeire belügyeibe. Csakis az itteni nép dönthet sorsáról, állam­­ügeiről. Ezt szögezte le hivatalos nyilatkozatában a szovjet kormány is és nézeteit valamennyi szocialista ország osztja. Lőrinsz László A múlt héten baráti munka­látogatáson hazánkban tartóz­kodott Piotr Jaroszewicz, a Len­gyel Népköztásaság Miniszter­­tanácsának elnöke. A két kor­mányfő, Ľubomír Štrougal és Piotr Jaroszewicz tájékoztatta egymást országaik szocialista építésének eredményeiről, a két párt kongresszusain kije­lölt feladatok teljesítéséről. Megelégedéssel állapították meg, hogy országaink együtt­működése sokoldalúan kibonta­kozik. Kapcsolataink a marxiz­mus—-leninizmus és a szocia­lista internacionalizmus alapel­veire, a barátsági, együttműkö­dési és kölcsönös segítségnyúj-^ tási szerződésekre épülnek. Ki­bontakozásukban igen nagy je­lentőségűnek tartják Gustáv Husák és Edward Gierek elv­­társak találkozóit. A két kormányfő ‘gazdasági együttműködésünk eredményeit is elégedetten mérlegelte s megállapította, hogy e téren is tovább mélyültek és bővültek kapcsolataink. A kormányfők megállapították, hogy a két or­szág együttműködésének fejlő­dése hozzájárul a KGST-orszá­­gok gazdasági integrációja komplex programjának megva­lósításához. Jogvédelem amerikai módra Ax imperialista reakció az utóbbi hónapokban fokozza rágalomhadjára­tát a szocialista országok ellen. A tényeket meghazudtolva azt kürtöli világgá, hogy a szocialista országok­ban nem tartják tiszteletben az em­beri szabadságjogokat. A gyűlölottel párosuló rágalomhadjáralukban aktí­van vesznek részt — mint azt a kö­zelmúltban bazai viszonyok Kdzott is tapasztalhattuk — a szocialista országokban élő disszidensek, a nép és a szocializmus ellenségei, akik szeretnék visszafordítani a történe­lem kerekét, visszaállítani az egy­kori kizsákmányoló osztályok hatal­mát. Ismeretes, hogy a közelmúltban még James Carter, amerikai elnök is a szocialista országok ellen irányuló reakciós propaganda szolgálatába állt. Nyilatkozataiban, mint az embe­ri szabadságjogok tényleges képvise­lője tetszelgett, rágalmazta a szocia­lista országokat s egyben védelmezte azokat a nemzet- és hazaárulókat, akikről mindannyian tudjuk, hogy a dolgozó nép veszélyes ellenségei. A szocializmusellenes rágalomhadjárat­tal akarják az imperialista országok uralkodó körei leplezni a kapitalista országokban uralkodó jogfosztottsá­­got, a legalapvetőbb emberi jogok megtagadását. Többek között azt a tényt, hogy az imperialista országok­ban nem garantálják a dolgozók munkához, tanulásra, egészségügyi ellátásra stb. való jogát. Mivel a szocialista országokban az emberi szabadságjogok teljes mérték­ben érvényesülnek, vagyis a szocia­lista demokrácia lehetővé teszi a pol­gári és az emberi szabadságjogok teljes gyakorlását, a tőkés országok a rágalomhadjáratuk tárházából olyan vádakat sorakoztatnak fel, amelyek minden alapot nélkülöznek és a nem­zetközi joggal is ellentétben vannak. Így például a belgrádi nemzetközi konzultatív tanácskozásnak egyik kulcsfontosságú problémájává akar­ják tenni a „családok egyesítését“. Lényegében arra akarják kötelezni a szocialista országokat, hogy az or­szágból illegálisan távozók — akik­nek legnagyobb része bűnöző — csa­ládtagjait legális úton engedjék kül­földre települni. Többek között azt követelik, hogy minden gyereket, akit a szülök illegális távozásuk után a szocialista államban hagytak, tehát akiről a szülők önként lemondtak, de aki most hirtelen eszükbe jut, egye­sítsék a családdal a szülők körül­ményeinek figyelembe vétele nélkül. Hazánk természetesen pozitívan és nagyon humánusan viszonyul a csa­ládok egyesítéséhez. Tehát nem zár­kózik el a reális kívánságok teljesí­tése elől. Ezt a példák, a családok egyesítésének egész sora bizonyítja. Az azonban természetes, hogy az ille­tékes szerveink minden esetben fe­lülvizsgálják a konkrét feltételeket. Nézzük meg egy konkrét példán keresztül, hogy a kapitalista orszá­gok álszenteskedő uralkodó körei, akik az emberi szabadságjogok vé­delmezőiként tetszelegnek, hogyan viszonyulnak a családok egyesítésé­nek kérdéséhez akkor, amikor az ő hozzájárulásokra van szükség. A napi sajtóból megdöbbenve érte­sültünk arról, bogy Vlasta Gabrielo­­vá-Žludkynová csehszlovák állampol­gártól az Amerikai Egyesült Államok igazságszolgáltatása megtagadta azt a jogot, hogy kiskorú gyermekeit magához vegye, s azokat anyai sze­retettel övezve felnevelhesse. A gyer­mekeket, Vlastát és BedMchet, még 1968-ban a disszidáló apa rabolta el az itthon maradt anyótól, majd Kali­forniába, tehát az Amerikai Egyesült Államokba költözött. Az anya, mint jó csehszlovák hazafi több levelet írt férjének és kérte, hogy a gyerme­kekkel együtt térjen vissza Csehszlo­vákiába. A férj azonban megtagadta a feleség kérésének teljesítéséi. A Gabriel-gyerekekröl először a Déöfni Járásbíróság döntött 1966. ok­tóber 24-én, B. Gábriel disszidálása miatt kimondta a válást és a gyer­mekeket az anyának ítélte. Az anya ezután hivatalosan is kérte az ame­rikai szervektől gyermekei vissza­adását. Az amerikai igazságszolgálta­tás látszatra humánus magatartást tanúsított. A disszidens apa halála után, 1971. november 4-én a San Ber­­nardinö-i bíróság úgy döntött, hogy a gyermekek az anyát illetik. A kép­mutató magatartást azonban meggyő­zően bizonyítja, hogy ugyanez a bí­róság elfogadott egy nagyon gyanús jellegű fellebbezést s úgy intézke­dett, hogy a gyermekek a bíróság újabb döntéséig nem távozhatnak Ka­liforniából. Az anya természetesen mindent el­követett gyermekeinek visszaszerzé­séért. Az amerikai bíróság által kül­dött kérdőívet, amely száztizenöt kér­dést tartalmazott, szinte postafordul­tával visszaküldte. Megtanult ango­lul, majd személyesen is Kaliforniába utazott és a csehszlovák nagykövet­ség dolgozóinak segítségével harcolt gyermekeiért. Sajnos, minden erőfe­szítése hiábavalónak bizonyult. A ka­liforniai San Bernardinöi bíróság 1972-ben érvényesítette önkényét, — törvényellenesen megfosztotta anyát gyermekeitől. Ezek után feltehetjük a kérdést: egy ilyen ország vezető személyisé­geinek, ahol lábbal tiporják a leg­elemibb emberi jogokat, ahol az anyát megfosztják az anyai szeretetre vá­gyó és gondoskodásra, nevelésre szo­ruló gyermekeitől, lehet erkölcsi alapjuk ahhoz, hogy az emberi sza­badságjogok védelmezőiként, hangos­Hatvan küzdelmes és győzelmes év A szovjetország népe a modern történelem legnagyobb eseménye, a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulójának megünneplé­sére készül. Minden társadalmi meg­mozdulás ennek a jegyében történik. A nagy évforduló megünneplése, mely nem egy naphoz, hanem hosszabb időszakhoz kötődik, a mi dolgozóink szívügye is lett. Ezért is kimagasló esemény volt a napokban a szlová­kiai újságírók szívélyes találkozója Nyikoláj Andrejevics Goncsarov bratislavai szovjet főkonzullal s mun­katársaival és meghitt elbeszélgeté­sük, eszmecseréjük. Mint Goncsarov elvtárs bevezetőjé­ben kifejtette, a Nagy Október jelen­tősége nemcsak magában a történel­mi eseményben rejlik, hanem első­sorban fö eredményében: a világ el­ső szocialista államának megalakulá­sában, fejlődésében, eredményeiben és győzelmeiben, s végül szocialista nagyhatalommá, a világbéke szava­­tolójává fejlődésében, amely már megkezdte a kommunizmus alapjai­nak építését. Ha a burzsoázia hatvan évvel ez­előtt tiszavirág életűnek vélte a for­radalom győzelmét és a szovjethata­lom kikiáltását, később kénytelen volt tudomásul venni a szovjetország létezését. A Szovjetunió ellenségei kelletlenül is kénytelenek elismerni, hogy a szocialista nagyhatalom, amely Lenin útmutatásai alapján vált azzá, amilyen ma, napjainkban a technikai fejlődés nem egy területén szárnyalja túl a fejlett technikájú imperialista hatalmakat. Egy rendkí­vül szemléltető példa: Moszkva köze­lében már működésbe lépett egy, a hőenergiát, a napenergiát közvetlenül villanyárammá átalakító berendezés, egyedülálló a maga nemében. Am nemcsak a technika terén is­mertek világszerte a szovjetország sikerei, hanem művészete is hírnevet szerzett. Elég megemlítenünk a szov­jet balett és szimfonikus zenekarok világsikereit. A Szovjetunió életére napjainkban különösen jellemző, hogy fokozatosan és határozottan valóra válnak az SZKP legutóbbi kongresszusain ki­munkált nagyszabású építési progra­mok, melyeknek súlypontjában ott áll a szovjet ember, mint alkotó és szocialista fogyasztó. Lelkesedésével, öntudatos hozzáállásával, gyarapodó szakismereteivel a szovjet ember vált­ja valóra a X. szovjet ötéves népgaz­dasági terv óriási feladatait. Ugyan­akkor a párt és a kormány figyelme a lakosság felé fordul: magas szin­kodó szószólóiként tetszelegjenek? — Nincs és nem lehet! Mert az emberi szabadságjogok védelmében csak olyan országok képviselői léphetnek fel joggal, ahol a polgári és emberi szabadságjogokat valóban tiszteletben tartják és törvénnyel is biztosítják. Az Amerikai Egyesült Államokban a szabadságjogokat elsősorban is a társadalom legreakciósabb rétegeinek biztosítják. Teljes szabadságot bizto­sítottak a disszidensekuek is, akik az említett tárgyalások idején széles­körű rágelomhadjáratot folytattak a szocialista Csehszlovákia ellen. Akik megfenyegették a gyermekeiért har­coló anyát és rá akarták kényszerí­teni, hogy velük — haza és nemzet­­árulókkal — sorközösséget vállaljon. Ha Vlasta Gabrielová-ŽIudkynová en­gedett volna az erőszaknak, ha „fel­rúgja“ a második házassága nyomán létrejött családi boldogságát és el­árulja hazáját, akkor az amerikai „igazságszolgáltatás“ is más döntést hozott volna. De mivel nem mutatott hajlandóságot az árulásra, ezért a hamisságot, a törvényellenességet al­kalmazták vele szemben. Gyermekei nevelését pedig az első férjétől el­vált és német fasiszta volt SS tiszt­tel Amerikában élő nagymamára, va­lamint a kétes erkölcsű Smith csa­ládra bízták, vagyis egy olyan sze­mélyre, akik még nem is olyan ré­gen a vietnami gyermekeket gyilkol­ta. Természetes, hogy az anya nem nyugszik bele az amerikai bíróság törvénytelen ítéletébe. Legutóbbi nyílt levéllel fordult James Carter ameri­kai elnökhöz. Követeli a szégyentel­jes bírósági ítélet semmissé nyilvání­tását. Teljes joggal vissza követeli a saját testéből sarjadt és táplált, anyai szeretetre vágyó kiskorú gyermekeit. Módjában áll tehát James Carter amerikai elnöknek, hogy a gyakran hangoztatott emberi jogok tisztelet­ben tartását végre már necsak üres frázisokkal, hanem tettekkel is bizo­nyítsa. Pathó Károly len és lenn, a gyakorlati életben Is fontos intézkedések történnek a la­kosság életszínvonalának emelésére, a közellátás, az iparcikkekkel való ellátottság, a lakáskörülmények stb. javítására. Ennek fontos biztosítéka a nemzeti jövedelem évről évre ta­pasztalható egyenletes, biztos növe­kedése, A szovjet gyárakban és üze­mekben hevezették a termékek álla­mi minőségi védjeggyel történő mi­nősítését. Mind több termelőüzem nyeri el azt a jogot, hogy kiváló mi­nőségi védjeggyel bocsássa piacra termékeit. Igen széles a nagy építflmunka frontja — a Bajkál—Amúr fövasűt­­vonaltól az orenburgi gázvezetékig mindenütt megtalálhatjuk a testvér­­országokból jött lelkes brigádosokat, akik segítenek a KGST és minden egyes tagország szempontjából is fon­tos létesítmények felépítésében, ame­lyet közös ügynek tartanak. Ez jellemzi a mát, a szovjetország jelenét. S ha ennek jelentőségével tisztában is vagyunk, nem árt fel­idézni, mert az ideológiai ellenfél, az imperialista propaganda módszert változtatva nem meri ugyan közvetle­nül tagadni a szocialista és kommu­nista építés kézzelfogható sikereit, de megkérdőjelezi a szocializmus álta­lános vívmányait, igyekszik kételye­ket kelteni a szocialista közösség országainak népeiben, hogy lassan felmorzsolja egységüket. Konkrét té­nyek állnak szemben ezzel a törek­vésével, de ettől függetlenül, jó, ha rámutatunk a bajkeverőkre, leleplez­zük őket. Október győzelme — ez a mi jelenünk, a Szovjetunió és az egész szocialista közösségé. Ebben a hangnemben és szívélyes baráti légkörben folyt az újságírók beszélgetése is a szovjet nép képvi­selőivel. (Lő) Corvalán elvtárs hazánkban A múlt héten becses vendége volt hazánknak: Prágába érke­zett Luis Corvalán elvtárs, az Illegalitásban működő Chilei Kommunista Párt főtitkára. A rettenthetetlen bátorságú kommunista vezető, akinek éle­tét a nemzetközi szolidaritás mentette meg és ragadta ki a népszerű „Lucho“ elvtársat Pi­nochetek fasiszta hóhérlegényei­nek karmaiból, most a Szovjet­unió vendégszeretetét élvezve, a szocialista országokban tett kőrútjával köszönetét fejezi ki országaink népeinek szolidari­tásuk elszánt kifejezéséért és ismerkedik életükkel. Corvalán elvtárs legutóbb 1972-ben járt Csehszlovákiában. Becses vendégünket, aki Szlo­vákia fővárosába, Bratislavába is ellátogatott, a legfelső párt­ós állami vezetők fogadták. Corvalán elvtárs 1932 őta tagja a Chilei Kommunista Pártnak. Különféle párttisztsé­geket töltött be. Közben külön­féle folyóiratoknál publiciszti­kai tevékenységet is folytatott. 1946 őta a központi pártlap, az El Siglo (évszázad) főszerkesz­tője is volt. 1956-ban nagy része volt a Népi Akciófront elnevezésű ha­ladó szellemű koalíció létreho­zásában. Ebben az évben a KB propaganda- és nevelésügyi tit­kárává választották, majd 1958- ban a párt főtitkára lett. A hatvanas évek végén tevé­kenyen részt vett a Népi Egy­ség elnevezésű koalíció létre­hozásában, mely győzött az 1970-es választásokon. Az 1973 szeptemberi reakciós katonai puccs után Corvalán illegali­tásba vonult, de később Pino­chet pribékjeinek a kezére ke­rült. A junta Corvalán fizikai megsemmisítésére törekedett. A nemzetközi szolidaritás azon­ban erősebbnek bizonyult a juntánál, s így Corvalán elv­­társ tavaly december közepén kiszabadult a fogságbél s azóta a Szovjetunióban él. (L) iliillillllliiiaili[iiiiiiíiiiiííií[!iiiii;iii:i) A barátság útján

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom