Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-15 / 2. szám

1977. Január 15. SZABAD FÖLDMŰVES, 15 Értékes vadászkiállítás A Nitrai Mezőgazdasági Múzeumban értéket vadászkiállitás nyílt mag Vadászat fejlődése“ elmén, főzet Vontorőík mérnök, a múzeum Igazgató­jának bevezetője után Hoits elvtárs, a Szlovákiai Vadászszövetség elnöké ismertette a kiállítás jelentőségét. A látogatók nemcsak az egyes szlová­kiai vadak modelljeit tekinthetik meg, hanem az egyes pavilonokban meg­ismerkedhetnek a vadászat fejlődésével. Minden pavilonban a legrégibb időktől napjainkig más-más állatfaj vadászati módozata is látható, rajsok klséritében. Az egyik pavilonban például olvashatunk a szlovákiai fegy­verkovács mesterség fejlődéséről, arról, hogy hol voltak a legnagyobb és legjelentősebb fegyvergyártási központok. A kiállítás igen értékes részét képezik a vadászfegyverek. Az egyre fokozottabb érdeklődést keltő kiállí­tás március végéig tekinthető meg. Mártonvölgyl László Napjainkban az egész világon nagy lendülettel folynak természetvédel­münk és szűkebben értelmezett kör­nyezetvédelmünk növelésének vizs­gálatai. Vajon mit tehetünk annak érdekében, hogy megállítsuk, vagy legalábbis minimálisra csökkentsük a levegő, a vrz és a termőtalaj szeny­­nyezését, növény- és állatvilágunk fegyedeinek pusztulását? Ha továbbra is ezzel a lendülettel fogjuk rombolni a talajok termőképességét, szennyez­ni a vizet és a levegőt, érdektelenül szemléljük a természet értékelnek pusztulását, az femberiség önmaga gyilkosává válik. Nagyszerű eredményeket ért el az ember környezete átalakításában, a tudományok széleskörű fejlődése te­rén. Azonban — sajnos — nemcsak gazdagította, igényeinek megfelelően formálta, hanem gondtalanul károsí­totta is. Élelmiszerláncunkba egyre -több olyan vegyianyag épül be, amely ká­rosíthatja az emberi szervezetet. Ja­pánban a nagy Ipari központokban már csak oxigén automatákból lehet tiszta levegőt szívni. Nem rózsásabb a helyzet a tenge­rek élővilága terén sem. Az Ismert tengeri utazó Thor Hayerdall az ENSZ főtitkárához irt levelében ezek a so­rok olvashatók: „A tenger olajcsep­­pekkel van tele. Medúzák millióinak tetemeivel találkozhatunk. Ha nem teszünk semmit, elpusztul a tenger állatvilága...“ Országos hatáskörű minisztériumok, hivatalok megfelelő törvényes rendé­letek hozásával, büntetések kiszabá­sával, tudományos Intézetek részletes kutatómunkával és széleskörű szigorú ellenőrzéssel dolgoznak ma már min­den államban annak érdekében, hogy a káros folyamatokat Idejében felfed­jék, Illetve visszafejlesszék. Ezfek tu­datos összehangolt munkája jelenti a teljes környezetvédelmet. Környezetvédelmünk mozaikját ké­pezi ma a madárvédelem is. Az ember „zsákmányszerzési“ vágyának régóta közkedvelt tárgya a madár­­szerzés. Szép énekért, díszes tolláért vagy éppen húsáért teszik ezt. Ezek az ősi ösztönök ma sem vesztek ki teljesen, sőt a gyűjtőszenvedély világ­szerte ismert fellángolása itt is táp­talajra talál. A bélyeg, pénzérmék, minlautök, papírszalvéták, könyvek, ex librisek, s egyéb hasznos időtöl­tést, ismeretszerzést nyújtő gyűjtő­­szenvedélyek mellett vannak negatív előjelűek Is, amelyek az emberi kö­zösség érdekeivel szembenálló, önző és kártékony megnyilvánulást jelen­tenek. Ilyenek a madártrőfeákra vadászó fegyelmezetlen puskások, tojásgyűj­tők, madárfogók, mert — úgymond — a kitömött madármúmiákkal „díszí­tett“ szobák vagy folyosók a tulajdo­nos ^udomány- és kultúrszeretetéről tesznek bizonyságot. Ez a primitív szokás párhuzamot akar vonni a mú­zeumok és állatkertek tudományt és közművelést biztosító gyakorlata és az ilyen „házi művelődés“ között. A legtöbb' gyűjtő elsősorban ritka­ságok, különlegességek megszerzésé­re törekszik, s ezzel legszebb és leg­hasznosabb madaraink megritkulását sietteti, a ritkákét pedig végjeg meg­pecsételi. * Madarainkat nem csupán hasznos­ságuk miatt védjük — természetesen ez az elsődleges —, hanem színeik szépségéért, mozgásuk frisseségéért, lelket-szívet gyönyörködtető énekü­kért is. Jelenlétük a szabad természe­tet szlnta felüdíti, de a tudomány ér­dekében is szükségszerű, hogy szép hazánk gyönyörű tájait — madárvilá­gával együtt — megmentsük a ben­nünket felváltó nemzedéknek. Társadalmi összefogásra van szük­ség, hogy a védelem valóban hatásos legyen, mert madárvilágunk gyérülé­sét, a ritka fajok teljes kipusztulását döntően az ember féktelensége és ön­zése okozza. Bizonyítható, hogy 1900-ig több mint kétszáz gerinces faj pusztult ki végleg, és körülbelül hatszáz olyan fajta él ma, amelyek teljes kipusztu­lás glőtt állnak, ha nem teszünk meg mindent a védelmükért. A közelmúltban Nitrán kétnapos országos tanácskozásra jöttek össze Csehszlovákia érdekelt ornitológusai, hogy megvitassák az egyre gyérülő ragadozómadaraink védelmének lehe­tőségeit. Több mint ötven szakember — lelkes természetvédő — cserélt tapasztalatot olyan fontos kérdésben, a ragadozók mesterséges nevelése, müfészkek alkalmazása, védelmi tör­vények gyakorlati kivitelezése, vala­mint a széleskörű, egész társadal­munkat érdekeltté tevő madárvéde­lem lehetősége. A Tudományos Akadémia állatvé­delmi szekciója - által rendezett ta­nácskozás gyakorlati jellegénél fogva hasznos munkát végzett. Randik Ala­dár mérnök vezette tanácskozás ha­tározata olyan tényállásokat sorakoz­tat fel, olyan javaslatokat terjeszt a hivatalos szervek elé, amelyek meg­valósítása nagy segítséget jelentené ragadozómadaraink védelmére. Sokakban felvetődött a kérdés:: miért van szükség a ragadozók vé­delmére, hiszen köztudott, egyik-má­sik károkozása is? A ragadozóvédelemnek nagy gya­korlati jelentősége van. És erre ép­pen a múlt évtizedek nagy ragadozó­­irtása közben jöttek rá. Kiderül, hogy korlátozott számban még a „legvesze­delmesebb“ ragadozóra is nagy szük­sége van a természetnek, az apróvad­állományunk egészséges fejlődése ér­dekében. Ezek pusztítják el a csők-Kedvelt helyek A levicei járás a vadászok kedvelt helye. Területének egyharmadát er­dők borítják, főképpen Vefký Ďúr, Malá Kozmálovce, Cajkov, Plááfovce és Šahy környékét. Ezen területek kilencven százalékán lombos növény­zet — tölgy, bükk, gyertyán, akác és nyárfa található. Egyedülálló, el­szigetelt erdőcskék pedig Želiezovce, Farná, Bela stb. környékén Is van­nak. A vérbeli vadászok régi álma olyan vadászterületen vadászni, ahol szinte valamennyi állatfajta megtalálható. Nos, ilyen területnek számít a levi­cei járás, ahol az állatállomány cél­szerű tenyésztésére nagy súlyt he­lyeznek. A vadállomány összetétele sokrétű. Az apróvadbúl mindenek­előtt nyúl található, de az őz és a fekete vad a járás egész területén előfordul. Szarvas az északi részen gyakori. Szinte mindenütt előfordul a fácán, a fogoly, folyók mentén pedig a vadkacsa. Külön kell szólni a túzokról, mely a járás délnyugati részén — Farná, Kvetná, Vefké Ludince és Nírovce térségében él. A bohunicei és a le­vicei erdészeti üzemet évente a kül­földi vadászok népes csoportjai is felkeresik. Legtöbben a žuhračkai, a patai, valamint a korszerűen beren­dezett Itampochi vadászházakat láto­gatják meg. A vadászok elszállásolá­sa biztosított, hiszen a járásban mint­egy nyolcvan vadászbáz található. Több vadászház az SZNF hősi harcai alatt fontos feladatokat teljesített. Történelmi nevezetességgel bir a Žemberovce melletti Močiar faház és a Zuhračka kastély. Ezek a partizá­nok menedékhelyei voltak. Abel Gábor Kártevő madár Szokatlanul nagy csoportokba verődve sötétítették el Zvolen városát a vetési varjak. Ez a kártevő madár úgyszólván egész Európát és Ázsia nagy részét lakja. Nálunk mindenütt megtalálható, főleg télen. Ezek nem a mi madaraink. A csapatok Kelet-Európából érkeznek hozzánk, míg a nálunk fészkelő varjak Nyugat-Európát szállják meg. Tavasszal ismét csoportosan az eredeti fészkelő helyeikre vonulnak vissza. Néha érezhető károkat okoznak az őszi vetésekben. Sok esetben a fo­goly, a fácán és a kismadarak fészkeit rabolják ki, kért tesznek a ku­koricásban, a gyümölcsösben. Ekkor megszólal a figyelmes és jó vadász puskája, hogy tűrhető létszámra apassza őket. J. M. H. kent életképességö, beteg példányo­kat, ezek kapják el a sérülteket, s ez­zel megakadályozzák azok degradáló­dását, satnyulását. A természet ház­tartásában ez nagyon fontos tényező. Ma már úgyszólván nincs az őzek­nek és szarvasoknak természetes el­lenségük, fezért éppen egészséges fej­lődésük érdekében a selejtező mun­kát nagy gonddal, de főleg hozzáér­téssel magunknak kell elvégeznünk. Az aprévad selejtezése azonban Ilyen formában lehetetlen. Ezt az. ember helyett a korlátolt számú, de nagyon szükséges ragadozókra bízzuk. {Ter­mészetes biológiai egyensúly.) Megfelelő riasztással, befogással és további területekre való átvitelével (kivétel a költés és fiékanevelés ideje) még olyan helyeken is felesle­ges a ragadozó kilövése, ahol fenntar­tott fácánosok vannak. Hogy az esztelen pusztítástól meg­­védjük őket, érvényben levő törvé­nyeink alapján magas pénzbírsággal sújtják a ragadozókat pusztító szemé­lyeket. Például a fácánosokon kívül ejtett vörös vércse után kétezer ko­rona, vándorsólyom esetében nyolc­ezer korona, uhu bagoly elpusztításé­nál hatezer korona, vagy a fülesba­goly lelövésénél kétezer korona bír­ságot fizet az, aki megszegi a madár­­védelem törvényeit. Ma mér több mint száznegyven fajta madarat vé­denek törvényeink, hogy így Is rá­döbbenjenek a madarak fontosságára azok, akik „korlátlan“ urai szeretné­nek lenni az embert szolgáló termé­szetnek. Juhász Arpád Holta elnök beszél. (Fényképezte: J. KnapilJ A HAVASOKBAN 1933. szeptember 25-én délelőtt két remek félvér hátára ülve indultunk útnak Oravkin barátommal. Kísérőm garammenti születésű, jól ismert min­den erdei utat és ösvényt. Bátran rá­bíztam magamat. Oticélunk a hava­sok, a zord hegyes vidék a maga megmászhatatlan szikláival, áthatol­hatatlan őserdeivel és jól bőgő szar­vasaival. . Hosszú lovaglás után egy hegyipa­takhoz értünk. Ez volt az első pihenő helyünk. A megizzadt lovak nagy kor­tyokban szívták a zúgó patak kris­tálytiszta vizét. Lassan, hosszú sor­ban, porfelhőkbe burkolödzva köze­ledtek felénk a tehenek. Amikor tele­­itták magukat, bőgéssel válaszoltak és sietve botorkáltak csemetéik felé. Lassan összeszedelőzködtünk ml Is. Megkezdtük a kapaszkodást fölfelé. Oravkin gondosan megvizsgálta pihe­nő helyünket, nehogy ott felejtsünk valamit. Majd végignézett a hegyol­dalon és kijelentette, hogy járhatat­lan sűrű bozóttal és erdővel állunk szembe. Utunkat lóháton folytattuk, de két­­órai lovaglás után le kellett szállnunk. A málhákat a lovakra szereltük. Lé­pésről lépésre folytattuk a kapaszko­dást. Lovaink lihegve lépkedtek mel­lettünk. Háromórat kínos menetelés után elértük a „kolesárovat“ vadász­házat. Itt újból megpihentünk. Ez nem­csak a megfáradt lovaknak esett jól, hanem nekünk, gyalogosoknak is. Jobbra, körülbelül hektárnyi tarvágás volt, tele beérett málnával. A lovak a vadászház körül legeltek, ml meg nekiestünk a málnának. Ezen a szép vadregényes helyen szerettem volna letelepedni, de sajnos, célunk nem ez volt. A tengersztnttól már 1500 méterre váltunk. Innen jó út vezetett föl a ha­vasokba. Homolkát elérve könnyen elballaghatunk a nagyoldalt vadász­­házhoz, ahol a találkozás meg volt beszélve. Alattunk a Garam völgye díszlett. Puskámra támaszkodva néztem a csil­logó folyót és a letűnő nap aranyos sugarait. Láttam a mély, sötét erdőt, melyre már árnyékot vetett a közel­gő éjszaka. — Gyerünk — mondom társamnak. Esteledik és még messze vagyunk a céltól. Fáradságos hétórai út után magunk mögött hagytuk Kolesárovát. Lépésben haladtunk. A lovak nyújtó gatták a nyakukat, fülüket hegyezve szimatoltak, hallgatták a havasból száguldó hegyi patak csobogását. Megérezték a friss folyóvizet. Rövid­re fogtuk a gyeplőt, nehogy neklira­­modjanak a völgynek. Kimerültén végre elértük a Homolka alját. Még egy jó óra út — gondoltuk — és fent leszünk a havasokban. Egyszerre lágy párás levegő vett körül bennünket. Rosszkedvűen Jobb vállamra tettem puskámat és az eget kémleltem. Hirte­len hideg szél csapta meg az arco­mat. A szél percről percre erösbödött, meghajlította a gyéren álló fák ágait és úgy süvített, mintha fel akart vol­na kapni lovastól. Később a Vág völgyéből jöttek a fekete felhőtóme­­gek. Szürkén gomolyogtak a fejünk fölött. — Zivatar lesz — szóltam társam­hoz. — Csak hó ne legyen, mert akkor elveszünk — sopánkodott barátom. Közben dörögni kezdett az ég, vil­lám cikázott, majd néhány esőcsepp hullott a földre Ml meg mentünk eló­­re. Közben beesteledett, nem láttunk magunk elé sem. A lovak ösztönére bíztuk magunkat. A szél orkánná változott, nyirkos ködöt haftva maga előtt. Nytkorgott, ropogott amint tördelte, tépte a fák gyökereit. Arcunkat mintha gombos­­tüszúrások érték volna olyan hódara­­esés következett. Mi meg vonszoltuk magunkat előre. Egyik kezünkben a gyeplót, a másikban a lovak farkát tartottuk. A hódara-esést „Oklömnyl’ nagyságú hópelyhek hullása váltotta fel. Letörten követtük még egy dara­big lovaink nyomát. Végre elértük a havasok tetejét. Ekkor már térdig gá­zoltunk a frissen hullott hóban. Orav­kin tanácstalanul állt meg. A sűrű ködben Irányt vesztett, nem tudta el­képzelni merre folytassuk útunkat. El­indultunk — bizonytalanul — a Jel­zett irányba. A szélvihar kedvére dühöngött, csapkodta arcunkba a hótömegeket. Lábunkat már alig bírtuk emelgetni. A hó már combunkig ért. Véletlenül oldalt néztem. Beesett nyomokat vet­tem észre. Szóltam Oravklnnak. Tör tűk a Jefünket: kitől-mitól lehetnek ezek a nyomok. Talán barátaink ke­restek volna?! — kérdőn néztünk egymásra. Ebben a nehéz helyzetben elható roztam, hogy a levegőbe lövők. Ha keresnek tudják meg, hogy itt va­gyunk. A dühöngő szélviharba leadott lövés csak annyi volt, mintha a te­nyeremet ütöttem volna össze. Öt lö­vés után mindketten egyszerre kezd­tünk kiabálni: ha-hó, haoooó... A két kanca mintha megértette volna, nyerítéssel segítettek. Ez sem segített. Oravkin tanácsára a felfedezett nyomokon haladtunk tovább, föltéte­lezve, hogy a vadászházhoz jutunk. Mentünk egy darabig, egyszeresük ar ra a helyre bukkantunk ki, ahonnan elindultunk a beesett nyomon. Ez vá ratlanul ért bennünket, nagy erő és Idöpazarlást jelentett. Most már biz tosan tudtam, hogy a Homolkát jár tűk kétszer körbe. Elképzeltem, hogy a fölgyülemlett hótakaró mennyire megváltoztatja a terepképet, különö­sen éjszaka. Egyáltalán nem tudtuk hol vagyunk: a Garam vagy a Vág mentén, pedig ez döntő kérdés volt. Oravkin barátom tanácsára most balra vettük az irányt. Hirtelen egy rántás és Oravkin eltűnt a lovával együtt. Jéghidegen Ömlött végig háta­mon a félelem. Idegeim felmondták a szolgálatot. — Oravkilittn...! — hangot kérek, ordítottam magamon kívül, amíg be nem rekedtem. Hátrafelé húztam a gyeplőt, de a lovam állt mint egy szobor. Nem mozdult, hiába szólon­­gattam. Hízelgésre fogtam a dolgot: Nyakát simogattam. A fülébe súgtam, hogy 0 a legszebb és legokosabb ló a világon, az orrát csókolgattam. — Lilikém — így becéztem lovamat — segíteni kell, a gazdád halott, curück kisanyám és toltam hátra a szakadék széléről. Lili, mintha megértett volna, egy nagyot nyerített. Ebben a pilla­natban a szakadék mélyéről ts egy gyönge nyerítés volt a válasz. Föl­­ulfongtam, a másik kanca is él. De ml lehet Oravktnnal? ... Ojból .elkezd­tem kiabálni. Sírt csend. Hát ez szép szarvasbőgés, állapítottam meg nagy keserűen... Lilire bíztam magam. Jól megkerül­tük a szakadékot, oldalról Igyekeztem befutni a gödörbe. Szép Lilim egy­szeresük megint nyerített, lihegve egy fa alá állt. Én a sötétben semmit sem láttam, csak a barátom nevét kiabál­tam szüntelenül. Ekkor — nem mész­­sze tólünk — megszólalt a másik kanca. A lóhoz érve, megtaláltam Oravktnt Is. Rdzogattam, kóltógettem. Finoman ütögettem az arcát, fokozott izgalommal Jókora hólabdával dör­­zsölgettem homlokát, nyakát. Végül is holtra fáradt emberem megmozdult. Talpra állítani próbáltam, de nem si­került. Ólból elaludt. Ez olyan hatás­sal volt rám, hogy az én szemplllátm is elnehezültek, de józan ítélőképes­ségem nem hagyott el. A szivét masz­­szíroztam a hógolyóval. Oravkin fel­ült.-t Mi az, ml történt? — Akarsz-e élni s tudod-e, hogy ml a fehérhalál? — kérdeztem. Azonnal reagált. — Akkor föl a fejjel barátom — mondtam. Ezután a lovát vettük ke­zelésbe. Visszanyertem jókedvemet. A kód áthatolhatatlan volt. Elindultunk ha­zafelé. Nemsokára a polomkal temp­lom harangjának hangját hallottuk Másnap délelőtt tíz órakor apám' otthonában forró tea szürcsölése mel­­lf' beszéltük el éjjeli kalandunkat Apám mosolygott, jól ismerte a hava­sok szeszélyét. J. M. Habrovský \ Pusztuló madárvilágunk védelméért

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom