Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-15 / 2. szám
10 SZABAD FÖLDMŰVES 1977. január ÍJ. HüKEDVÜLO színjátszásunk Q_ — LYZETi Ш Lelkes rendező Műkedvelő színjátszó csoportokat látogattunk meg, munkájukról, eredményeikről, gondjaikról írunk majd. Szándékunk mélyebben feltárni a falusi színjátszó csoportok helyzetét ésezzel elősegíteni munkájukat, illetve felhívni az illetékesek figyelmét, miként kellene jobban törődni a szép, igaz szó tolmácsolóinak tevékenységével. Horné Mýto (Vámosfalu) alig félezer lakosú csallóközi község. A csekély lélekszám ellenére aktív népművelői tevékenység folyik a faluban, melynek élő hajtómotorja, Irányítója Oláh Ödön pedagógus, iskblaigazgató. — A CSEMADOK Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) Járást Bizottságán azzal tanácsoltak Ide, hogy a vámosfalusi műkedvelő színjátszók — Járási viszonylatban már évek óta eredményesen dolgoznak. — Mivel pedagógus vagyok, élétem célja, tartalma a nevelés. Rožťíaván (Rozsnyón) pedagógiai gimnáziumot végeztem. Ott készítettek elő többek között a népművelésre is. Érettségi után 1961-ben Vámosfalura kerültem. Simon Béla, az akkori igazgató jóvoltából mór abban az időben is volt színjátszó csoport a faluban. Rögtön bekapcsolódtam én is. Egy év múlva, 1962-ben már szérepeltem. Tizenkét éve rendezek. Közben rendezői tanfolyamot végeztem Dunaszerdahelyen. Nagyon szeretem ezt a munkát és a hivatalos tanítás után jólesik a lelkes felnőttek között töltött Idő, kivált ha látja az ember, hogy a munkájának van foganatja Is. — Mi újság jelenleg? Mit adott az óesztendő, mit várnak az újtól? — Együttesünk 16 tagú. Munkások, szövetkezeti dolgozók, értelmiségiek. Többségük fiatal, harminc év alatti. Nagyon szívesen emlékszünk vissza a Nyugat-szlovákiai Műkedvelő Színjátszó Csoportok Dvory nad Žitavou-i (udvardi) seregszemléjére, ahol a bírálóbizottságtól nagyon kedvező véleményt kaptunk. A Jókai Napokra ugyan nem jutottunk el, — ez volt a tét — de érzésem szerint a sikeres szereplés Is nagyon szép és ösztönző eredmény, főleg a csoport tagjaira nézve. Oszkár Vajk: A kísértet házhoz jön, című vígjátékát adtuk elő. Reméljük a jövőben, s ez vonatkozik az új évre Is, még többet nyújthatunk. Ha távlatokban beszélek, a Jókai Napokon való részvétel Is célunk. Most egy olasz darabot tűztünk műsorra, a címe: Kaviár és lencse. Rendkívül tanulságos vígjáték. — Szavaiból ítélve s az elmúlt évek munkáját kutatva, azt hiszem leszögezhetjük, hogy ezidáig és a közeljövőben is vígjátékokat, zenés bohózatokat, esztrádműsorokat adtak elő. Mivel nézetem szerint — ezt bizonyára ön is osztja — általában a színjátszás és a műkedvelő színjátszás feladata nemcsak a közönség szórakoztatása, hanem a műveltség fokozása, a nevelés. Hiszen úgyszólván ez az egyedüli művészeti ágazat, melyben az emberre szinte észrevétlenül hat a kimondott szó és a vizuális élmény. Van-e a csoportnak ezzel kapcsolatosan konkrét célja, terve, s vlszszatükröződik majd ez a műsorra tűzött színművekben is? — Osztom a véleményét a neveléssel kapcsolatosan, hiszen ezért vagyok népművelő. Véleményem szerint azonban hálás és állandó közönséget előbb szerezni kell. Erre jók a könynyű, szórakoztató vígjátékok, zenés darabok. Fokozatosan aztán módjával, komolyabb, súlyosabb mondanlvalójú színművet is műsorra tűzhetünk. Persze ehhez tehetséges, tapasztalt szereplők kellenek. Ez is időbe kerül. Természetesen foglalkoztunk ezzel a gondolattal, bár konkrét tervünk még nincs, a jövőben viszont az állandó fejlődés bizonyára megköveteli tőlünk a művészibb előadást. — Nehézségeik vannak? S ha igen, milyen téren?. — Hazudnék, ha letagadnám a nehézségeket. Időről-időre szereplőproblémákkal küzködünk. A hajadonok férjliezmennek, a nőtlenek megnősülnek, s ezzel mintha elvesztenék érdeklődésüket, elmaradoznak a próbákról, aztán végleg szakítanak a színjátszással. Nagy kár. Ezeknek az emberiknek pótlása nagyon sok energiát elvon. Állandó agitálás, meggyőzés. Szerencsére a fiatal tanítókra mindig számíthatunk, s a SZISZ helyi szervezetével is jó a kapcsolatunk. így hát egyenlőre ha kevés is — van utánpótlás. A másik. Egy-egy előadás előkészítéséhez 3000—5000 korona szükséges. Díszletek, jelmezek, utazás. Szerencsére a helyi szervezet támogat, a pénzt mindig megkapjuk. Csak az utazással — vendégszereplésekkel — van néha bajunk. Bizony már előfordult olyan eset, hogy le kellett mondanunk a vendégszereplést, mert nem tudtunk járművet szerezni. Ilyen szempontból segíthetnének nagyon sokat a környékbeli üzemek, a helyi nemzeti bizottságok. Mit tapasztal általában az összszlovákiai amatőr színjátszással kapcsolatban? Mi hiányzik, mire lenne szükség? — Sajnos, nincs hiteles, alapos áttekintésem — s ez már hiba — hiszen az amatőr rendezők általában nem találnak mégfelelő állandó fórumot, tapasztalatcserére. Kevésszer találkozunk. Jó lenne, ha valamelyik tömegszervezet — erre leghivatottabb a CSEMADOK — kezébe venné az ügyet s így rendszeres találkozások alkalmával megbeszélhetnénk „közös dolgainkat“. A következő amit hiányolok — bizonyára mások is — kevés a szakképzett rendező. Több tanfolyam, iskolázás kellene, ahol a fiatalok, de az idősebb rendezők is bővíthetnék tudósukat, hiszen komoly dolgokat csak szakképzett emberekkel érhetünk el. S végül, de nem utolsó sorban kevés gyermekekhez szóló színművet adunk elő. Vallom, hogy n'émcsak sikert aratnánk, de értéket is teremtenénk ezzel. Közelebb hoznánk a fiatalokhoz a színjátszást. Játékkal taníthatnánk őket is. A közeljövőben a vámosfalust színjátszók ezt is szem előtt tartják majd. Barak László Kijev egyik legrégibb aranykupolás kolostorának bejárata. Foto: — tt-»^ Valahol a Volga mentén A kellemes lágy dallam Ismert volt már a nagy keleti háború idején is. Szerte a világon dalolták. Nemcsak a dallama, de szövege is mesteri alkotás. A „Volga-Volga moja radnaja“-t népdalnak tekintjük. Az eredeti szöveg egy XVII. századbeli legendás hírű kozákvezér szerelmi tragédiájáról szólt, akit Sztyenka Razinnak hívtak. Szegényeket pártoló harcos, otamán vezér volt. Nagyobb kozákcsoportokat szervezett a déli sztyeppéken, ahová a gazdag kereskedők vándoroltak, az új kereskedelmi törvények elől. A történet Alexej cár idejében játszódik le, amikor Oroszország a komoly állami szervezkedés útjára lép. A rablóbandák kozákoknak nevezték magukat. Az arra haladó gazdag kereskedők karavánjait kifosztva, a végtelen sztyeppe a lovasmenekülők biztos védelme volt. Egy ilyen vállalkozásról szól a dalszöveg. A Volgán gazdag szállítmánnyal megrakott hajókaraván halad, a kozákok szerzeménye. A kozákok vidáman térnek viszsza volgamenti otthonaikba, nagy a mulatozás. Az első hajón drága perzsaszőnyegekkel díszített heverőn ül Sztyenka Razin, karjaiban a perzsa sah' szépséges lányával. A félelmetes vezér szerelmes. A kozákok között pedig akkoriban az a szigorú törvény uralkodott, hogy köztük nő nem tartózkodhatik. Ezt a törvényt a vezér sem szeghette meg. Választania kellett, vagy a lány, vagy a kozákjai. A vezér hosszas tépelődés után a folyót megajándékozván, a szépséges lányt a Volgába dobja... És újra felhangzik a kozákok ajkán a dal: Volga, Volga moja radnaja. Cserepes B. MIKSZÁTH KÁLMÁN: A Lufcfek jani házasodik Ha rendes észjárású ember volnék, úgy kezdeném a történetemet, hogy a birodalmi koncellár fényes bútorzatú teremben ült és finoňi czigaretllt szitt. Hanem az nem volna talán igaz, mert sohasem találkoztam a kancellárral, nem is voltam soha palotájában, nem is tudom, hogy mit csinált, mit szitt, hanem hogy Lupcsek János, aki nekem pertu pajtásom, nem ült fényes bútorzatú teremben, hanem valami komisz mellékszobában körmölgetett, arra te merném tenni a hitet. Nem is született 6 arra különben. Egy szűrszabö-mesternek volt a fia és magának is a szűrszabóság volt az ambíciója Jmert szép mesterség az annak, aki tudja); midőn beütött neki a szerencse: megtették intelligens embernek. Mert nagy protekciója volt; a Kulcsáráé a falunkban, akinek az urasága testvéröccse a birodalmi kancellárnak, s akt „két testvérgyerek lupcsek Janihoz“, ahogy ö szokta mondani. S mivel Lupcsek Janinak nagyon szép ctkornyás írása van, a hatalmas bécsi úrhoz, mikor az egy ízben öccsénél volt, beajánlotta írnoknak a szekretárlus mellé. Ebből aztán nagy öröme lett a szűrszabó családnak, nagy renoméja a Kulcsúménak, akt olyan befolyást gyakorol a birodalom ügyelnek veze tőjére s kiváltképpen sok becsület háramlóit az egészből Czapik András kántor uramra, mert ő tanította írni lupcsek Janit, s úgy megtanította, hogy most már Bécsbe vitték emiatt. Mégis csak jeles talentum ez a Czapikl lupcsek Janit senkt sem sajnálta, hogy elment, csak éppen a kovácsnak a lánya, az Eszter. Pedig hát senkinek se tgérte meg, hogy vtsszajön érte, csak éppen az Eszternek. Vtsszajön, hogyne jönne, csak éppen négyszáz forintot akar ott gyűjteni, amennyi elég egy derekas műhelynek a megnyitására. Mert szebb dolog a betűvetésnél színes selyemszálakból tulipánokat irkáiul a ködmönökre és a szűrökre: pápaszemes urak olvassák azt, szép lányok szemet nézegetik ezt. Hát Lupcsek fant, mondom, ott körmölgetett az egyik irodában, midőn a belső termekből éles csengettyű hang jelentette, hogy ő excellenciáfa parancsol valamit. Minden Ilyen csengetés után bizonyos élénk nyüzsgölődés volt észrevehető: a palotában ájtők nyíltak, siető léptek hallatszottak. Lupcsek Jani valami cslklandozást érzett a tagjaiban, megsúgta az előérzete, hogy ez a csengettyűszó összefüggőben áll valahogy ővele. Talán a fizetését emelt fel havonként öt forinttal a kegyelmes úr s ezzel is hamarább, sokkal hamarább jut szere tett Eszteréhez. Már eddig összegyűjtött száz forintot, ha így halad, kéthárom esztendő múlva együtt lesz az egész összeg. Amint így ábrándozik, egyszerre csak benyit az inas, hogy a kegyel mes úr hivatja. * Lupcsek lani annyira megörült en nek, hogy a vlaszkosvászon-ujfat sem húzta le a fekete gérokkfáról, hanem azzal nyitott be őexcellenciájához. — Hogy hívják önt? — kérdé a kancellár ridegen. — Lupcsek János — mondá Lupcsek János. A kancellár Jel s alá járkált a fényes, bársonyos teremben, aztán még egyszer végignézte Lupcseket. — Nős ön? — Nem — jelelte Jani halkan. Erre a szóra egyszerre ktgömbölyödölt a kegyelmes úr ábrázata s maga taszított egy karikán járő széket a Jani felé. — Üljön le, kedves barátom! Jani leült, de csak az egyik csücskére mert leülni az aranyozott széknek. — Akar-e ön nagy úr lenni? — kérdé aztán a kancellár hirtelen. — Hogyne akarnék — mondá az én pertu pajtásom. — Akkor ön nagy úr lesz. Jani lecsukta a szemeit s úgy hallgatta azt a tündérálmot. Tán bizony nótáriussá teszt a kegyelmes úr, otthon a falujában. Az volna még csak a nagy boldogság. — Önnek százezrei lesznek... olyan gazdag ember lesz, mint én, selymes szobái, palotái, lovai, hintái lesznek s még azon felül valami — szép fiatal felesége. — S mikor lesz ez? — kérdé savanyúra válva lupcsek, azon hitben, hogy csak bolondttja az excellenciás úr. — Holnap reggel. — Holnap reggel? — kiáltá elhülve Lupcsek. — Lehetetlen azl — Már miért volna lehetetlen? — vágott közbe a nagy úr zordonan. — Hát csak úgy gondoltam — hebegé Lupcsek zavartan, — hogy Eszter nem jöhetne ide akkoráig. — Micsoda Eszter? — Hát az Eszter a kovácsunk leánya, akit el akarok venni. — Ügy tetszik nekem, ön egy kissé... bocsánat, ha kimondom, hogy ön egy kissé ostoba, Luvcsek egy szót se mert szólni többé. — Játszunk nyílt kúriákkal, fiatal barátom. A dolog nem az ön szép szemeire megy elhiheti. Az egész igen egyszerű. Egy angol bankár egy Jövedelmező vállalkozást óhajt elnyerni Magyarországon, melyhez azonban szükséges dolog a magyar állampolgárság. A pályázati ajánlatot már holnap délben kell benyújtani, de 6 nem nyújthatja be mert nem magyar állampolgár. Benyújtja tehát a leánya, annak a neve alatt fog menni, de még ez se magyar állampolgár. Azonban még délelőtt azzá kell lennie. S lesz, mihelyt összeesküsznek. No, értl-e már? ön az a szerencsés fickó, aki hálákat adhat az Istennek, hogy magyar és hogy nem nős. Két napja keresek már ilyen embert. Neje az éji vonattal fog megérkezni. lupcsek ügy állt ott mereven és szótlanul, mint egy sóbálvány. Egy igét sem bírt kiejteni a világért. A nagy úr még egyszer ránézett s így szólt: — Szerencsés csillagzat alatt született. Majd hozzálépett s megveregette a vállát. — legyen ön itt reggel kilenc órakor, — szabóm már korábban oda fog mennt önhöz s felöltözteti illendően. Ezzel Intett neki, hogy távozhat. Lupcsek hát távozott, de a feje tele volt ezzel a fényes mesével, amit hallott. Valami vaskéz a szivére nehezedett és úgy nyomta, de úgy nyomta, hogy az majd megrepedt attól. Egész éjfél nem tudta behúnynl szemeit: eléje főtt Eszter szomorú ábrázattal, kisírt szemekkel s a vízió szemrehányólag nézett rá s hívogatta haza... haza... 'lupcsek jelugrott, felöltözött a viseltes hétköznapi ruháiba és megindult az álomkép után s ment, ment, míg egyszer egy szép napon kopottan, rongyosan otthon termett. A faluban azt rebesgették, hogy a nagy úr elcsapta a szolgálatból, valami rossz fát lehetett a tűzre, ki tudta, hogy volt, mint volt. Hanem tszen elmondta aztán Jani ügy, ahogy én elmondtam; miért kellett neki szökni, ott hagyni mindenét, ruháit, pénzecskéjét, mely éppen kölcsön volt adva egy barátjának. A derék Kulcsúmé nem hitte el a történetet — hanem a kis Eszter elhitte az utolsó szóig S már ezért ts megérdemelte — hogy igaz legyen a Jani dolga s az abból klvilágló nagy hűsége. Amint hogy én nem is látok benne semmi különös lehetetlenségen
