Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-15 / 2. szám
1977. január 15. SZABAD FÖLDMŰVES N. KOVÁCS ISTVÁN: Méltók Lenin nevére Bár kolhozról írok, előszóban, néhány kurta mondat erejéig a területről is illik említést tenni, melyhez az illető négyezer hektáros gazdaság tartozik. A tnlai terület huszonhárom járásra tagolódik. Közép-Oroszország északi részét képezi. S öt terület határolja. A terület erősen ipari jellegű. Összesen kétszáztizenhat kolhoz és kétszázhat szovhoz gazdálkodik rajta. Mivel szűkében a munkaerő, mindinkább a mezőgazdasági termelés ipari módszerei, no meg a gépesítés jut előtérbe. A fejlett ipar kölcsönhatásaként. Különösen a vegyipar, a műtrágyagyártás, a plasztikus és szintetikus anyagok gyártása fejlett. A közeljövőben meg a gépipar és a népgazdaság szempontjából fontos kellékek gyártása vesz majd nagyobb lendületet, gyorsabb ütemet. Persze, a mezőgazdasági termelés műszaki fejlesztése ugyancsak előtérbe kerül. Műemlékekben, történelmi és kulturális nevezetességekben szintén gazdag ez a terület. A természeti adottságokkal együtt a turisták eldorádója. S természetesen, a félmillió lakosú Tula — amely ősrégi település —, ugyancsak sok érdeklődőt vonz. Node térjünk a tulajdonképpeni tárgyra! A kiváló kolbozelnök. A BARÄTSÄG NEM ISMER TÁVOLSÁGOT Az Upa folyó által két részre osztott Tulából, a területi székhelyről gépkocsival indultunk a rjazanyi terület tőszomszédságába, vagyis a novomoszkovszkl járásba, mégpedig annak szpasszkojeí kolhozába, amely Lenin nevét viseli. Otközben ■ beszélgettünk. No meg nézegettük az ítt-ott nylrfaligetes, romantikus eredeti orosz tájat, melyről L. N. Tolsztoj, a nagy realista orosz író, majd Solohov oly elragadóan írt. A tájba feledkezve, azon tűnődtünk, mily szegény volt ez a vidék a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt. S mekkora kárt okoztak a fasiszta hordák a második világháború idején... — Nézzetek csak oda — zökkentett ki mélázásunkból a célhoz közeledve L. D. Kleiman, a KOMUNÄR nevű területi napilap főszerkesztő-helyettese, kísérőnk — ,ott ered a Don ..., azon mocsaras lapályon... Bizony, odanéztünk. Egy röpke pillanatra. Majd tovarobogtunk. Nemsokára egy'díszes tábla tűnt a szemünkbe. Kibetűztük. A közelben levő CSENDES DON szovhoz cégtáblája volt. Lám, a regényeimet szovhoz viseli. Jónéhány kilométernyi távolságot magunk mögött hagyva, meg is érkeztünk Szpasszkojéba. A kolhoz székháza elé. Jó házigazdához illő kedvességgel Nyikolaj Grigorjevics Tyerehav kolhozpárttitkár üdvözölt minket, majd invitált is mindjárt az épületbe. Jó tágas étkezdén haladtunk keresztül, melyben a dolgozók fogyasztották az .Ízletes ebédet. Egy kisebb helyiségben nyomban körülnéztünk. Meg a tágas irodahelyiségben is, ahol a kolhoz kitüntetései, vándorzászlai keltették fel figyelmünket. Meg a tehénfarm tervrajza is érdekesnek bizonyult. — Az elnökünket falun kívülre szólította a kötelesség. Jön hamarosan. Érezzék magukat jól — minálunk. Legalább úgy, mint odahaza, vagy még jobban... 1 Tyerehov elvtárs elújságolta: nagyon jó, gyümölcsöző testvéri barátság fűzi őket Szlovákia novákyi szövetkezetének vezetőihez, s tagjaihoz. — A múlt év elején járt nálunk František Gúla, efsz-elnök. Négy napot töltött itt. S mi is viszonoztuk a baráti látogatást. Nagyon hasznosak, jók ezek a személyes találkozások. Meg aztán a mi járásunk, a novomoszkovszki a prievidzaival tart ba rátl kapcsolatot. Az ilyen együttműködés hasznára válik mindkét járás vezetőinek, dolgozóinak. Mert, számtalan mód, lehetőség adódik nemcsak egymás jobb megismerésére, hanem véleménycserékre, tapasztalatátadésra, s országlátásra is. Amint látják: a barátság nem ismer távolságot. Kérésünkre a párttítkár elsorjázta: a Nagy Honvédő Háború vérzivatarában harcolt, mint népfelszabadíté Jugoszláviában, Magyarországon, s hazánkban is. Bratislavát, Brnot, Karlovy Vary-t főbb állomáshelyekként említette. Tehát Nyikolaj Grigorjevics Tyerehovban nemcsak mint szabadsághozőnkat tisztelhettük, s üdvözölhettük, hanem mint a kolhozgazdálkodás élharcosát is. HATÄRSZEMLÉN, TEREPJÁRÓVAL Alighogy belemelegedtünk a beszélgetésbe, megérkezett V. A. Sztarodubcev CSc., az energikus, harmincegyéves kolhozelnök. Úgy fogadott minket, mintha a iegeslegjobb baráti, régi-régi Ismerősei érkeztek voln^. Ügy éreztük ki szavaiból, hogy azok az országunk népéhez fűződő testvéri barátság talajából fakadnak, a jóviszonyt tükrözik. Szóval, mindjárt az első percekben nagyon szimpatikus, bátor, gazdag kezményezőkészséggel megáldott fiatalembert ismertünk meg az elnökben. — Mire kiváncsiak? Megnézik-e a határunkat? — érdeklődött melegen. — Hogyne! Szívesen körülnézünk, ha ... — Akkor indulhatunk. A megbízható „paripa“ a székház előtt vár... Nyomban becihelődtünk a zöldszínű terepjáró kocsiba: Vera Akimova tolmácsnő, Vlado Mölzér, s jómagam. Mintha kimondatlanul Is azt mondta volna a fiatal elnök: „Irány, a végtelen határErre azonban a valóságban nem került sor. A GAZ névre hallgató „vasparipa“ telbődült, s könnyedén nekiveselkedett a hetes esők által mélyen feíázott, sáros útnak. — Trió, kapaszkodj! — veszényeltem volna, ha ... Dehát, illendőség Is van a világon. Mert az elnök hajtott, amúgy istenigazában, gidres-gödrös határúton, szántáson, tarlón, árkonbokron keresztül... Valóban, ha akartunk, ha nem, jócskán kapaszkodnunk kellett, nehogy lyukat fúrjunk a kobakunkkal a zöldszínű hadivásznon. Látva, hogy a félelemről azonban szó sincs, csupán annyit mondott az elnök: „Megbízható, jó szekér. Kincstári ...“ A határban látottakról röviden anynyit: az Eckendorf nevű takarmány) répa-hibrid becslésem szerint az ezer mázsát könnyen megadhatta. Nagyod gazdag termést Ígért. A cukorrépa — ugyancsak román hibridfajta! — megad háromszázötven-négyszáz má-Vörös vándorzászlók. zsát, hektáréról. Tavaszi árpájuk, amely a miénktől annyiban különbözött, hogy jóval sűrűbbre vetették, ugyancsak megadhatta a 40—50 mázsát. A hosszú, dús kalászok is erre engedtek következtetni. Itt aztán a „besüléstől“ nem kell félni, olyan hőség sosincs. Mint határszemle közben megtudtuk, másfélezer hektárnyi területen termesztenek gabonát. Mivél az orosz tél harminc-harmincöt fokos hideggel „szerencsélteti“ őket, csak tavaszi búzát vetnek, mert amaz kifagyna. Ennek ellenére a 9. ötéves tervidőszak hekfärhozamátlaga 33 mázsa volt, ami az itteni zord, mostoha éghajlati viszonyokhoz képest jő termésnek mondható. Rozsból is elérik a negyven mázsát hektáréról. Tavalyelőtt például tkétezer tonna gabonái adtak át a szovjet államnak. A műll évi hektárhozamokról még nem tudtak tájékoztatni, hiszen a gabonájukat a szél lengette, eső áztatta ... A- mikor ott jártunk. Az élenjárók arcképcsarnoka. (A szerző felvételei) (Folytatjuk) |y|egmutatta fogafehérét a tél. Komor, kemény reggeleken jégen koppan a cipő, talpad alatt — mintha szenvedne — csikorog a hó. A szél tűként szurkálja az arcod, nehéz báránybőr-bundákba is besurran a hideg, áloműző januári reggeleken. Jó sok kérdezősködés, gyaloglás révén jutottam el a topofníkyi (nyárasdi) szövetkezet kertészetének üvegházaihoz. IdSjövet messziről úgy nézett ki a kertészet, mint valami titokzatos laboratórium. A puszta látszat hatására a hatalmas üvegpavilonban szinte érezni lehetett az orrfacsaró vegyszerszagot. Az üvegházban — ha nem is trópusi — de kellemes meleg van. Izzad a fal, a tető, kacskaringós fUrge patakokban folyik le a víz a hatalmas üveglapokon. Vidám asszonyzsivajra számítva léptem be a szűk folyosóra nyiló ajtón. Sehol senki. Jobbra maga az üvegház, balra az irodahelyiség.. . Üres. Az üvegházban felállított polcokon fekete humuszos föld. Másutt gyönyörű, üdezöld erőtől dnzzadó, tápkockákba ültetett palánták tömege. Messziről úgy néz ki, mint egy óriás zöldbársonnyal kárpitozott billiárdasztal. — Kit keres? — egy alacsony, de szemre való fiatalasszony szólít meg hirtelen. Kezébep jókora gereblye, a földet egyengeti. — Most mit csinál? — kérdem vissza válasz helyett. — Pikírozáshoz készítem elő a talajt. Ha főnököt keres, hát csak az Ernő bácsi van itt, az egyik csoportvezető. Jól van, megyek a csoportvezető után, ha már ilyen szívesen útbaigazítanak. Kint találom őt, két férfival beszélget... Az irodában ülünk Nagy Ernővel. Amolyan munkásiroda féle. Nincs mahagóni bútor, bőrfotelek helyett is csak kemény széken ülünk. Látszik, keveset tartózkodik itt a csoportvezető. Inkább kint — mármint az üvegházakban — irányítja az aszszonyokat. Ügy tartja, a „gazda szeme hizlalja a jószágot“. Természetesen a palántákra gondolok. — Az asszonyok munkájára lennék kiváncsi. Bfrják-e szusszal, kitartással? — Százhúsz ezer pikírozott salátapalántánk van jelenleg. Sok munkát és gondozást igényelnek. Amikor pikírozott a fálszáz itt dolgozó nő, naponta személyenként 2000—2100 palántát ültetett tápkockákba. Nem lebecsülendő teljesítmény. Az így előkészített palánták ezt követően a körülbelül másfél hektáron lévő termálvízzel fűtött fóliasátrakba kerülnek. A kihelyezés sem könnyű, hiszen harminc-negyven kilós ládákat kelt az asszonyoknak cipelni. A fóliák alatt rendkívül nagy a hőség és a páratartalom. Ötven fok körüli. — Mennyi az átlagos életkor? — Harminc-harmincöt év. Fiatalok. A „SZíSZ-esek“ alakították a szocialista brigádot is. Huszonöt tagú. Különben észrevettem, hogy van itt szocialista brigád, beszédes tábla is hirdette azt. A brigádvezető nevével együtt. Nem részletezem a dolgot. Az alábbiakban megkérdezett asszonyok jóformán azt sem tudták, hogy kik a brigádtagok. Üjdonsült, a szocialista brigád megtisztelő címért versengő csoportról van szó. Tény azonban, hogy az itt dolgozó Munkaszeretők, nyíltszavúak asszonyok, lányok egész embert követelő, igényes munkát végeznek. A szövetkezet nemcsak a dunaszerdahelyi járásba és a fővárosba, de jóformán egész Nyugat-Szlovákiába szállít primőrárut és zöldségfélét. Múlt évi bevételük hozzávetőlegesen hárommillió korona volt. Megkérdeztem azt is, hogy a fizetésen kívül mit kapnák a kertészeti dolgozók a szövetkezettől. A csoportvezető válasza: — Elsősorban a munkakörülményeken igyekszünk könnyíteni. A hőség miatt — a fóliák alatt — reggel öttől kilencig dolgozik az egyik csoport, a másik pedig délután tizenhat órától húsz óráig. Munkaruhát szintén juttatunk és szociális helységeink is — öltözők, zuhanyozó, nyáron fürdőmedence — minden igényt kielégítenek. Ezen kívül közös kirándulásokon is résztvehetnek dolgozóink, sőt tetszés szerinti időszakban mindenki szabadságra mehet. Most azért vagyunk ilyen kevesen. Pihennek az asszonyok... Ismét a melegágyak között vagyok. A fiatalasszonyt, akivel rögtön a látogatás elején találkoztam, C s 6 11 e Máriának hívják. Három éve dolgozik a kertészetben. — Elégedett? Szemlesütve, kicsit szégyenlősen válaszol: — Ml nem panaszkodhatunk. Már beleértve a családot is. Ötéves kislányom van, a férjem az építővállalatnál dolgozik. — Nem nehéz ez a munka?-r- Meg lehet szokni. Én szeretem. Meg aztán egy kicsit úgy érzem, tartozom is. A szövetkezettől huszonhat ezer korona térítés mentes kölcsönt kaptam, lakásépítésre ... O 11 á r i Julianna 1965-től dolgozik a kertészetben: — Nincsenek nagy igényeink. A szüleimnél élek kislányommal. Egyetlen vágyam egy szövetkezeti lakás. Remélem úgy mint eddig, a közös vezetőire ebben is számíthatok majd. — A kollektíva tart, a megszokott arcok vonzanak. Ez a véleménye Krascsenits Margitnak, aki tíz éve dolgozik a kertészetben. Ha teljesülne egy kívánságé, mit kívánna az 1977-es évre? — Erőt, egészséget kívánnék és hűvösebbet a fólia alatt — mondta nevetve. Ilyen asszonyok ezek. Egyszerűek, munkaszeretők. Nyíltszavúak. Tudom sokan nem cserélnének velük. Nem akárki bírná a komoly, megerőltető munkát. Gondoljunk erre is, amikor tálvfz idején az ünnepi asztalnál friss salátát eszünk, a zsíros disznősülthöz. Barak László !!11[|1111111111]!1]!!1ПШН111111!1П111111!Ш11111111111111111111111111!1!111111111тШП11П111Щ|1111111Ш1[|11111П1111[[[[|11Н1Ш1П A jövő kerékpárja Nem. Vagyis hát — legalább is remélem, hogy nem a jövő kerékpárjának mintapéldányát ismertem meg e különös szerkentyűben. Még a nyár derekán, Zvolen utcáin sétálva akadt meg rajta a szemem. Egy élelmiszerbolt előtt vesztegelt, hajtőkarjával a járdaszegélyre támaszkodva pihent, várta a gazdáját. Jól szemügyre vettem, le is fotóztam hamarjában, hátha tépyleg Sz a jövő biciklije, s feltalálója most végzi az utolsó hivatalos ellenőrzést. Végre jött a „feltaláló". Sajna, semmiféle tájékoztatásra nem volt hajlandó. Miközben felkapaszkodott a nyeregbe, bekapcsolta az irányjelző lámpát, belenézett a visszapillantó tükörbe és nehézkesen elrugaszkodott a járdasziget szegélyéről, minduntalan azt hajtogatta: Hagyjon békében! így hát nem tudtam meg, hogyan is állnak a dolgok ezzel a hibridmicsodával. Mostanáig vártam, hátha netán mégis... Vagy ki tudja? Lehet, hogy még nem ért véget a gyakorlati ellenőrzés. (kádek)
