Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-08-07 / 31. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1976. augusztus f> 2 Jubiláló pártszervezet A közelmúltban a príbetai (perbetei) helyi pártszervezet a helyi művelődési otthonban rendezett népgyűlésea adózott tisztelettel és kegyelettel azok emlékének, akik félszózaddal azelőtt megalakították a helyi pártszervezetet. A gyűlésen Szabó Imre alvtárs, a komárnoi (komáromi) járási pártbizottság titkára ás Benyó Máté, a járási nemzeti bizottság elnöke' is részt vett. A szónokok felidézték a község kommunistáinak félszázados harcát. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom szelleme e községbe is eljutott, amikor a Magyar Tanácsköztársaság vörös hadseregének katonái 1919. június 2-án bevonultak a községbe és terjesztették a marzista—leninista tanítást, tanítottak harcolni a tőkés kizsákmányolás ellen, a munkások, nincstelenek szabadságáért. A községben akkor megalakult a munkás-katona tanács, melynek tagja volt Galata Egy kommunista jubileuma A köztársasági elnök a Kiváló munkáért kitüntetést adományozta dr. Angyal hajósnak, a komárnoi (komáromi) Járásbíróság elnökének, 50. születésnapja alkalmából, politikai és közéleti tevékenységének elismeréséül. A kitüntetést ünnepélyBs keretek között Anton Hlaváč, a járási pártbizottság vezető titkára adta át a jubilánsnak. Olyan kommunista részesült magas kitüntetésben, aki a párt és a munkásosztály neveltjeként végezte el tanulmányait, hogy szigorúan és igazságosan védelmezze a munkásosztály érdekelt. Angyal elvtárs nyolcgyermekes munkáscsaládból származik. A felszabadulás után 19 évesen építkezéseken segédmunkásként dolgozott, majd szakképzett kőműves lett. Szakmájában helytállt, később műszaki tisztségeket töltött be, majd 1954-ben a nemzeti bizottság titkára lett. Felvették párttagjelöltnek, majd szakérettségi után a bratislavai Komenský Egyetem jogi karán folytatott tanulmányokat. Levelező hallgatóként, vagyis foglalkozása mellett „második műszakban“ tanult. 1963-ban doktorált. Már 1958 óta a bíróságon dolgozik. Lelkiismeretesen tett eléget hivatásának,- munkakörében helyesen érvényesítette a párt politikáját. Kiváló eredményei alapján 1964-ben kinevezték a járásbíróság elnökének. Angyal elvtárs hivatása mellett élénk társadalmi tevékenységet fejt ki. A járási pártbizottság legjobb aktivistáinak egyike. Színvonalas előadásaival hozzájárul a szocialista tudatformáláshoz. A városi pártbizottság ellenőrző és revíziós bizottságának tagjaként 1971 óta küzd az alapszabályzat pontos betartásáért, a pártpolitika sikeres megvalósításáért. Politikai pályája első állomásának, a nemzeti bizottságoknak sem fordított hátat. Ma is a városi nemzeti bizottság tagja és a lakásbizottságban tevékenykedik. Minden nehéz probléma megoldásakor a dolgozók érdekeit tartja szem előtt. Angyal elvtárs tehát hű maradt osztályához, minden poszton a munkásosztályt, a szocialista építés céljait, a párt politikájának megvalósítását, a szocialista társadalom nagy célkitűzéseit szolgálja. A nagy népszerűségnek örvendő jogásznak; kommunistának jó egészséget és további sok sikert kívánunk sokoldalú tevékenységében. (ke) tXisá, Serényi János és (Izsák József. Ez a direktórium csak rövid ideig irányíthatta a község életét, mivel az intervenciós csapatok június 25-én végleg kiszorították a vörös hadsereget a községből. A férfi lakosság közül sokan csatlakoztak a. vörös katonákhoz és a 26. nemzetközi gyalogezredben harcoltak a munkásosztály igaz ügyéért. A burzsoázia hosszú időn át - Üldöztél azokat, akik segítették, támo: gatták a vörös katonákat. A forradalmi lángot azonban már nem tudták kioltani. Miután a komárnoi és a szomszéd járásokban sorra alakultak a helyi pártszervezetek, 1926 márciusának utolsó napjaiban itt is megalakult a helyi pártszervezet. Az alapító tagok — Siítti József, Pinke Sándor és József, Jakab Benő, Uzsák János, Kecskés Ferenc, Kómár Máté, Nagy András és Laczkó Lajos elvtársak — közül már csak a 78 éves SUtti József elvtárs van az élők sarában. О volt a helyi pártszervezet első elnöke, aki egészen a párt illegalitásba vonulásáig irányította a helybeli kommunisták munkáját. Eredményes tevékenységet fejtettek ki, amit az is bizonyít, hogy az 1927. évi képviselőtestületi választásokon a kommunista párt jelöltjei közül többen tagjai lettek a helyi képviseleti szervnek. Az 1929—1933. évi nagy gazdasági válság éveiben a helyi pártszervezet többször megszervezte a munkanélkülike tüntetését. 1930-ban 300 ezer, egy év múlva pedig 350 ezer korona gyors segélyt kényszerítettek ki a tüntetők a községi előjáróságtól. A pártszervezet a mezőgazdasági dolgozók magasabb béréért is harcolt. A kommunisták idejében felismerték a fasiszta veszélyt és a dolgozókat mozgósították, hogy vegyenek részt a trnoveci (vágtornóci) béketüntetésen, amelyen szembeszálltak a köztársaság feldarabolására irányuló törekvésekkel. A második világháború évéiben sok zaklatás érte a príbetai kommunistákat. 1945. január 6-án virradt fel a községben a szabadság napja. A felszabadítókat Jakab Benő és Pinke Sándor, a párt alapító tagjai üdvözölték. Amikor azonban a szovjet hadsSreg néhány nap múlva kénytelen volt visszavonulni, a betörő fasiszták hajtővadászatot indítottak a kommunisták ellen. Jakab és Pinke elvtársat kegyetlen kínzások után január 19-én, a szabadság hajnalán agyonlőtték és a temető árokban hántolták el. A lakosság kegyelettel őrzi emléküket. A községbéliek a felszabadulás után eredményesen megvalósították azt, amiről az alapító tagok oly sokat beszéltek és amiért egész életükben harcoltak. Sütti elvtárs, az egyetlen élő а1арШ> tag elérzékenyülve igy nyilatkozott: „Az egyik szemem sír, a másik örül. Sír, mert elvtórsaink, akikkel együtt kezdtük, már nem örülhetnék a szabadságnak, örül, mert látom, jó kezekbe került a stafétabot“. Sok sikert kívánunk a príbetai kommunistáknak. Kolozsi Ernő Peking árulása Népek és államok életében vannak olyan események, amelyeket már a kortársak méltán tekintenek történelmi jölentőségűeknek. Kétségtelenül Ilyen esemény volt 29 afrikai és ázsiai ország állam- és kormányfőinek 1955 áprilisában az indonéziai Bandungban tartott értekezlete. Történelmi jelentősége abban van, hogy az egykor elnyomott és jogfosztott afrikai és ázsiai államok első ízben szerepeltek a világpolitika teljes jogú alkotóiként. Természetesen a küldöttek összetétele nagyon heterogén volt s a részt vevő országok többsége akkor nyugatbarát irányzatot követett. Am nim ők határozták meg az értekezlet irányát. Az ázsiai helyzetre már akkor határozott befolyást gyakoroltak az olyan nemrégen felszabadult országok, mint Indip, Burma és Ceylon. Az értekezleten a Kínai Népköztársaság küldöttsége is részt vett. Az ázsiai és afrikai országok küldöttségei megelégedéssel fogadták annak a nagy országnak részvételét, amelyben nemrégen győzött a népi demokratikus forradalom. A többi küldöttséggel együtt a kínai Is aláírta az értekezlet fő dokumentumát — az egyetemes béke és együttműködés elősegítéséről szóló tízpontos nyilatkozatot, amelynek tartalma bandungi elvekként lett ismert az egész világon. Ilyen fontos elv például valamennyi ország szuverenitásának és területi épségének tiszteletben tartása, az összes, kis és nagy fajok és nemzetek egyenlőségének elismerése; be nem avatkozás más országok belügySibe; mindén ország egyéni és kollektív védelmi jogának tiszteletben tartása az ENSZ Alapokmánya értelmében; bármely ország területi épsége és függetlensége ellen irányuló agresszív cselekedetektől, agresszióval fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától való tartózkodás; az ENSZ Alapokmánya értelmében az összes nemzetközi vitás kérdések békés úton való rendezése. A bandungi értekezlet határozatai fontos szerepét játszottak az afrikai és ázsiai országok törekvéseinek mozgósításában, így aztán közülük sokan kivívták politikai függetlenségüket és megszilárdították szuverenitásukat. A bandungi elvek megvalósításában Kína is pozitív szerepet játszott. Am csak addig, amíg a kínai vezetőség terjeszkedési céljai érdekében nem kezdett nyílt nagyhatalmi, soviniszta politikát. Már röviddel Bandung után kínai csapatok fegyveres támadást követtek el burmai terület ellen. Kína 1962-ben súlyos fegyveres konfliktust idézett elő a Himalájában és csapatai betörtek indiai területre. Peking akciói súlyos csapást mértek Bandung szellemére, ami megnehezítette a békés egymás mellett élés és együttműködés szellemében fejlődő ázsiai kapcsolatok kibontakozását, amelynek alapját Bandung rakta le. A pekingi vezetők a következő években is durván megszegték a bandungi elveket. Az értekezleten részt vett számos ázsiai ország szuverenitásának lábbal tiprásától és területi épségének megsértéséről sem rettentek vissza. Peking sok ázsiai országtól összesen 3 millió 200 ezer négyzetkilométernyi terület átadását követelte, ez pedig Kína egész területe harmadának felelt meg. Peking elárulta Bandung híveit, amelyek azonban továbbra sem vesztették el jelentőségüket és időszerűségüket. A bandungi értekioletjgn részt vevő országok lilöntő többsége az elmúlt években is igyekezett szem előtt tartani az értekezlet határozatait, amelyeket azonban nem mindig sikerült teljes mértékben végrehajtaniuk. Ezért jelentős mértékben a pekingi vezetők a felelősek, akik viszályt és torzsalkodást szítottak a népek között és igyekeznek éket verni az el nem kötelezett országok és őszinte szövetségeseik — a szocialista államok közé. Az ázsiai helyzet ma lényegesen jobb. Fokozatosan normalizálódnak a dél-ázsiai államok kapcsolatai, kSresik a szilárd és tartós ázsiai biztonság megteremtésének módjait, kezdeményezések történnek e cél elérésére. Kétségtelenül ilyen kezdeményezés a kollektív biztonság gondolata is. Mint az SZKP XXV. kongresszusán Peter K é u n e m a n, Sri Lanka Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a köztársaság lakásépítési minisztere megállapította, az ázsiai földrész mind szélesebb körei tudatosítják az ázsiai kollektív biztonsági rendszer megteremtésének szükségességét. Az ázsiai kollektív biztonság koncepciója természetes folytatódása a P a n c s a Sila elvéinek és a bandungi értekezleten több mint két évtizeddel ezelőtt elfogadott nyilatkozatnak. Bandung eszméi tehát továbbra is biztos iránytűként utat mutatnak arra, hogy az országok kapcsolatai a békés egymás mellett élés és széles körű együttműködés alapján fejlődjenek. Ázsiában mindenki, akinek szívügye a béke és a népek biztonsága, Elutasítja Peking politikáját, amely szöges ellentétben van Bandung elveivel, figyelmen kívül hagyja azokat. M. NY1XOLAJEM (APN) Van még tennivaló A mezőgazdasági munkákat irányító minisztériumi operatív bizottság legutóbbi ülésén megállapította, hogy a betakarítási munkák végzésében eljutottunk a félidőig. A mérsékelt melgg időjárás és a helyenként változó jellegű esőzések folytán — érthetően — lassult a betakarítási munkák üteme. Azzal szemben, hogy a nyugat-szlovákiai kerület járásai már teljesítették gabonaeladásukat, háromnegyedrészben végezték el a gabona le-' aratását és már az aratóünnépségekre készülnek, a közép- és kelet-szlovákiai kerület északabbra fekvő járásaiban még el sem kezdték, vagy csak most kezdik meg az aratást. Szakértői megállapítások szerint a learatott büza minőségével elégedettek lehetünk, sikértartalma eléri a 23 százalékot. A további időjárás-előrejelzésből kiindulva a bizottság szükségesnek tartja a betakarítási munkálatok meggyorsítását, az aratók fokozott megsegítését ott, ahol még csak most kezdődik a betakarítás. A munkák meggyorsításának követelménye vonatkozik a learatott földeken maradt szalma betakarítására is. Noha ennek tervét a nyugat-szlovákiai kerületben 32 százalékon felül teljesítették, a szlovákiai átlag július 26-ig alig húsz százalék. A tarlóhántásban is sok a kívánnivaló; azzal szemben, hogy a nyugatszlovákiai kerületben a tennivalók több mint egyötödét végezték el, a közép-szlovákiai kerületben csak 4,7; a kelet-szlovákiaiban pedig 4,2 százalékra teljesítették a tarlóhántás tervét. Az őszi repce betakarítása kedvezően alakul: a nyugat-szlovákiai kerület teljesen végzett vele, a közép-szlovákiáiban megközelítik a 90 százalékot, legyengébben Kelet-Szlovákiában teljesítik — 68,7 százalékra, a szlovákiai átlag pedig 84 százalék. A szénaliszt és vitaminok gyártása is jól halad, e téren ugyancsak a nyugat-szlovákiai kerület vezet. A gabona aratásával kapcsolatban a bizottság két fontos tapasztalatot vont le: a kombájnok csoportos bevetését 90 százalékra sikerült megvalósítani, ami a múlthoz képest nagy haladást jelent, a szemveszteség pedig nem lépte túl a másfél százalékbt. Az aratási munkák második félidejében a betakarítás meggyorsítása mellett nagy gondot okoz a burgonya kezelése. A gyakoribb esőzések és a mérsékelten jó idő beálltával kedvezőbb lehetőségek vannak a burgonya fejlődésére, ám az időjárás ugyanakkor a burgonya betegségeinek, elsősorban a burgonyapenésznek is kedvez. A bizottság ejánlást tett, hogy karbamiddal öntözzék a burgonyanövényzetet betegségek megakadályozására. Fontos terményünk, a kukorica fejlődésében nagyon eltérők az előrelátható eredmények. A bizottság ezzel kapcsolatban úgy döntött, hogy a kukoricaföldek, illetve a termés osztályozása és a további intézkedések tekintetében majd augusztus 15-e után dönt, akkorra már világosabb kép alakul ki a termésről. A bizottság egyéb szervezési kérdésekkel is foglalkozott. Intézkedett a szalmabetakaritáshoz szükséges szizálfonalak utánpótlása érdekében, továbbá álláspontot foglalt el új gépek, valamint pótalkatrészek, gumiabroncsok, akkumulátorok stb. elosztása kérdésében. Felhívta a figyelmet a legjobb teljesítményt elért kombájnosok propagálásának és állandó értékelésének fontosságára. Az eddigi legjobbak között, tavalyról ismert nevek vannak, mint például Meste'r Józsefé. Az ülésén az azonos felételek között elért nagy hozamkülönbségekre is felhívták a figyelmet. Ennék okait mezőgazdasági tudományos kutatók és gyakorlati szakemberek fogják vizsgálni. (LŐJ Hirosimái memento Dőkumentumművekben,- rádiójátékok szövegkönyveiben, emlékiratokban megörökített Jelenet: 31 évvel ezelőtt Truman amerikai elnök hajója éppen az Atlanti-óceán hullámait szelte, amikor rádiótávirat • érkezett. — A nagy kísérlet megtörtént, — állt a szűkszavú szövegben, s az elnök megértette. 1945. augusztus 6-a volt. Az Enola Gay légiköteléke nem tudta, hogy valamilyen rendkívüli bevetésre indul. Hisz a szovjet csapatok mandzsúrial döntő hadműveletei következtében már küszöbön állott a fegyverszünet megkötése Japánnal. Annak a repülőgépnek a parancsnoka, amely Hirosima város fölött kioldotta bombaterhét, Eathérly őrnagy így emlékezett vissza augusztus 6-a 8.15 órájának pillanatára: — Lenn mintha a pokol szabadult volna el. Lángtenger emelkedett felfelé és nagy káosz terjengett, akárcsak a Föld keletkezésekor. Eathérly őrnagy, Amerika nemzeti hőse beleőrült, amikor megtudta, hogy az általa ledobott atombomba a 400 ezer lakosú város lakosságának egyharmadát elpusztította.. Hirosima azóta is örök emlékeztető marad az emberiség számára. A tragédiára emlékezve tudatosítjuk a kitartó szovjet békepolitika _nagy eredményeit, amelyek a háború veszélyét korlátozó számtalan nemzetközi szerződés megkötéséhez és tavaly Helsinkihez vezettek. Az idén a II. stockholmi felhívás támogatására elindult aláírásgyűjtő mozgalomhoz világszerte milliók csatlakoztak, közöttük vezető államférfiak. A jelszó: Békét a világnak! Állítsátok az atomot a békés építés szolgálatába! Lőrincz László A hirosimai áldozatok emlékműve, háttérben az atombomba robbanásánál* központjában álló épületmaradvánnyal.