Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-11-20 / 46. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1976. november 20. 14 használatára vonatkozó törvény és a mezőgazdaság ökonómiai Irányítási rendszerében a 6. ötéves tervidőszakban bekövetkező változások támogatják. Az összpontosítási és szakosítási folyamat tervszerű Irányítása érdekében területi és kerületi tanulmányokat dolgoztunk ki, s ezek alapján értékeltük a járási tanulmányokat. SZERVEZETI ELŐFELTÉTELEK KIALAKÍTÁSA AZ irányítás, A SZEMÉLYZETI ELLÁTOTTSÁG ÉS AZ ÖKONÖMIA SZÁRÁSZÁN A mezőgazdaságnak a vállalatok egyre mélyrehatóbb összpontosításán és szakosításán, azok kooperációján és integrációján alapuló további fejlődése megköveteli nemcsak a műszaki termelőbázis rendezését, hanem a gazdasági viszonyok irányításának szakaszán szükséges Intézkedések kidolgozását is. A vállalaton belüli szervezés és irányítás tökéletesítésének folyamatában lényegében három rendszert lehet érvényesíteni: # a növénytermesztés, az állattenyésztés és a mélléküzemág szakosított üzemeinek ágazati irányítási rendszerét, mint az irányítás leghaladóbb formáját. Ezt az irányítási rendszert mindenütt be lehet vezetni, ahol a fermelőbázts keretében erre megteremtették a kellő feltételeket (a termelés összpontosítása és szakosítása...). Mindenekelőtt az állami gazdaságok szakigazgatóságai vállalataiban lehet érvényesíteni, @ területi-ágazati rendszert, amely a szakosított üzemekben érvényesül mindenütt, ahol ezt az összpontosítás elért foka és a földalap szétszórtsága megengedi. Am a vegyes irányítási! üzemeket is lehetséges ágazati irányítás alapján szervezni, ф az irányítás területi rendszere ma már nem haladó jellegű. Az irányítás haladóbb formájára való áttérés csak alapos elemzés és sokoldalú előkészület után lehetséges. Ezzel kapcsolatban nem szabad megfeledkeznünk a személyzeti ellátottság szükségességéről sem. A dolgozók szakmai felépítésének alakulását a mezőgazdasági vállalat termelési irányzatának megfelelően kell szabályozni. A koncepció kidolgozásakor fokozott figyelmét kell fordítani a dolgozók képesítési- és korösszetételére, az irányítással megbízott dolgozók politikai és szakmai felkészültségére és azok ciklikus továbbképzésére. Itt a legfőbb ideje annak, hogy módosítsuk az üzemi munkaiskolák, az üzemi szakképző központok tartalmát. Ezt olyan formában kell végezni, hogy összhangban legyen a mezőgazdasági vállalat új szükségleteivel és termelési irányzatával. Figyelemmel kell kísérni a dolgozók szakmai felépítésével szemben támasztott fokozott követelményeket, valamint a fiatalok számára kedvező munka- és létfeltételek kialakítását. Céltudatosan, főként a haladó fiatal dolgozók köréből kádertartalékot kell kiképezni. A SZAKOSÍTOTT TERMELÉSI EGYSÉG MEGALAKÍTÁSÁNAK KOOPERÁCIÓ ÜTJÄN VALÓ ELŐKÉSZÍTÉSE A Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium 1975. december 28-án kiadott 159/1975 számú rendelete meghatározza a mezőgazdaság keretében érvényesíthető együttműködést és annak formáit. Ez az együttműködés írásbeli szerződés alapján jön létre, amelynek összhangban kell állnia az össztársadalmi érdekkel, hazápk mezőgazdasági és népélelmezési politikájának elveivel. Az említett rendelet szabályozza a mezőgazdaságban érvényesített szerződések kellékeit, kidolgozásuk és jóváhagyásuk módját. Kimondja, hogy milyen feltételek szükségesek a szerződés megváltoztatására vagy felbontására, meghatározza a kooperációs társulások és közös mezőgazdasági vállalatok szerveit, létesítésük módját, azok hatáskörét és a közöttük levő viszonyt. Az együttműködést a mezőgazdaságban kétféleképpen valósítják meg: ф kooperációs társulás útján — az együttműködés e- formája kapcsán nem keletkezik új szervezet; Ф közös mezpgazdasági vállalatok kialakításával — az együttműködés e formája esetén új szervezetet létesítenek. , A kooperációs társulás szervei a következők: kooperációs tanács, üzemeltető, ellenőrző bizottság, de ezeken kívül más szerveket is létesíthetnek. A kooperációs társulások tanácsait a tagszervezetek képviselőiből állítják össze. A közös tevékenység irányítására a tanács szükség szerint az üzemeltetőnél gazdasági vezetőséget létesít, amelynek élén a vezető áll. A kooperációs társulás tanácsa az egyes szakosított közös tevékenységekkel kapcsolatban tanácsadói minőségben szakbizottságokat is létesíthet. A szakbizottságok tagjai a tagszervezetek, esetleg a szakosított mezőgazdasági szolgáltatások szakembereiből tevődnek ősszé. A szakbizottság öszszetételét és a vezető személyét a társulás tanácsa határozza meg. A tanács a szakbizottságok vezetőit meghívja üléseire. 'a KOOPERÄCIÖS TANÁCSOK MUNKATARTALMA A kooperációs tanácsok jogkörét szintén a 159/1975 számú rendelet szabályozza. A kooperációs tanácsok jogkörének terjedelmét az egyes társulások keretein belül a termelésitechnológiai beállítottság és az a földterület határozza meg, amelyen az együttműködés és a közös tevékenység megvalósul. A társulás tanácsa irányítja a megállapodás tárgyát képező közös tevékenységet és dönt a kooperációs társulás tevékenységével kapcsolatos legfontosabb kérdésekről. A kooperációs tanács a már említett rendelet által megszabott hatáskörén kívül továbbá a következőket biztosítja: 0 a társulás keretein belül Irányítja a közös termelési tevékenységet, amelyet az üzemeltető gondjaira és felelősségére bíztak; ф a tagszervezetek mezőgazdasági termelése szakosításának és összpontosításának elmélyítésével összhangban az üzemeltetőt megbízza a tervjavaslatok kidolgozásával, a termelési feladatok meghatározásával, azok anyagi és műszaki biztosításával, az épületberuházási terv kidolgozásával és a szakosított alakulatokba való széthelyezésével; ® amennyiben a társulás keretében kialakult együttműködés tárgyát csupán a termelői tevékenység egyetlen szakasza, vagy a szolgáltatások nyújtása (pl. egyes komplex gépesített gépsorok, betakarítás utáni kezelés, szárítóüzem) képezi, az üzemeltetőt bízza meg ezen a szakaszon a termelési feladatok tervezésével és átvételével, azok anyagi és műszaki biztosításával, valamint az épületberuházási feladatokkal; ф megszabja és jóváhagyja a kölcsönösen leszállított termékek és szolgáltatások árát; ф az évi termelési és pénzügyi tervek és az elért gazdasági eredmé• nyék alapján jóváhagyja azok elosztását és egyúttal — az üzemeltető javaslata alapján — meghatározza a kooperációs társulás alapjainak, elsősorban az építési alap, vagy esetleg más alapok feltöltésének mértékét Is; ф irányítja a munkakezdeményezés és a szocialista munkaverseny fejlesztését; ф a tagvállalatokban gondoskodik a szervezés és irányítás ágazati rendszerére való fokozatos áttérésről és a vállalaton belüli hnállő gazdasági elszámolási rendszernek a bevezetésről; Ф gondoskodik a személyes anyagi , érdekeltség és a munkafeltételek elveinek az érvényesítéséről, és biztosítja a tagszervezetekben a béralakulás szabályozására vonatkozó előírások betartását. AZ ÜZEMELTETŐ HELYZETE A KOOPERÄCIÖS TÁRSULÁSBAN A szerződésileg meghatározott közös tevékenység Irányítására — annak terjedelme és tárgya szerint — szükség esetén az üzemeltetőnél gazdasági vezetőséget létesítenek. Ennek vezetőjét és a vezető szakembereket az üzemeltető javaslata alapján a kooperációs tanács hagyja jóvá. Az üzemeltető a tagszervezetek megbízása alapján az Irányító, tervező, termelő és számviteli-nyilvántartási tevékenységet, esetleg más, a mezőgazdasági termelés összpontosító és szakosító folyamatának elmélyítését elősegítő tevékenységet is folytat. A FÖLDEK TAGOSÍTÁSA, A PARCELLÁK TÖMBÖSlTÉSE ÉS A VETÉSFORGÓK SZERVEZÉSE A szakosított egységek nagyüzemi területi elrendezése megköveteli: ф a szakosított egység optimális nagyságának, azaz a 4—7 ezer hektárnyi mezőgazdasági földterület biztosítását; ф a földalap új elrendezése — a szektorok közötti egyezkedés révén indokolt esetekben — megkívánja, hogy a földalapot az állami gazdaság átvegye az efsz-től, vagy fordítva. Ezeknek a szektorok közötti bekebelezéseknek azonban összhangban kell lenniök az összpontosítás és szakosítás távlati tervezetével, Ssetleg annak kiegészítő részével, ezért a járási vagy a kerületi szerveknek kell ezt irányítania. Az átruházásoknak lehetővé kell tenniük a termelés összpontosítását és szakosítását, s utat kell nyitniuk az elképzelések megvalósítására. A nagyüzemileg nem hasznosítható földterület használatának módját a következőképpen kell meghatározni: • a parcellanagyság tagosítás útján való növelése; • a parcella mggfelelő voltát nem lehet csupán a parcella nagysága szerint megítélni, habár a terület nagyságától függ a gépesítés alkalmazásának a hatékonysága; Ф a parcella alakja és lejtése. A II. nemzedékű gépek hatékony érvényesítésének egyik tényezője a lejtés foka. Az új, bonyolultabb szerkezetű gépek a 6—8°-ig terjedő lejtőkön biztonságosan dolgozhatnak. A 16°-ig terjedő lejtőkön végzett munkára a traktorokat célszerűen kell módosítani. A 16°-nál meredekebb lejtőkön speciális gépeket fogunk alkalmazni. A betakarítógépek csoportos alkalmazása megköveteli, hogy a parcella megfelelő alakú legyen. A legmegfelelőbbnek a téglaalak bizonyult az oldalak 1:2 vagy 2:3 kölcsönös aránya mellett, miközben a parcella hossza 700—2000 méter, között ingadozott; ф a parcellák következetes tömbökbe sorolása mezőgazdasági viszonyaink között 300—800 hektár szántóföldből álló parcellák létesítésével valósítható meg. Az így kibővített és tömbökbe sorolt parcellák megfelelő vetésforgó érvényesítése esetén lehetővé teszik a korszerű, nagy teljesítőképességű gépek lényegesén jobb kihasználását és a munkaidő teljesebb kitöltését (a takarmánynövények példája — a fajtákat érési idejük szerint úgy választjuk meg, hogy lehetővé váljék az egész technológiai gépsor fokozatos áthelyezése ); © az előirányzott szakosításnak megfelelő új vetésforgók bevezetése. Például a szakosított egységnek 4 ezer hektár szántóföldje lesz. E~en a területen gabonaféléket, szálas takarmányokat és cu!< >. - á meszteni. A gabonafélék részaránya 60, (azaz 2400' hektár), a szálas takarmányoké 18, (720 Ha), a cukorrépáé p'edig 22 százalék (880 ha) lesz. Vagy pedig a szakosított egység termelését a gabonafélék, a szálas takarmányok, a burgonya és a repce termelésére állítják be, miközben a gabonafélék részaránya 56, a szálastakarmányoké 18, a burgonyáé 18 és a repcéé 8 százalék lesz. Az ennyire leszűkített szakosítást a jelenlegi technika és az éhhez kapcsolódó betakarítás utáni kezelést végző gépsorok is lehetővé teszik. A GÉPI ESZKÖZÖK MUNKÁJÁNAK SZERVEZÉSE ÉS AZOK KIHASZNÁLÁSA A gépek alkalmazásának pontos tervezéséhez és a munkaidő tökéletes kihasználásához szükséges szervezési feltételek megteremtése képezi a gépi eszközök hatékony kihasználásának előfeltételét. A szakosított termelési egységek esetében egyetlen központban elsősorban a II. nemzedékű gépeket összpontosítják. Itt a következő gépekről van szó: a Skoda 180-as, а К—700-as, vagy ennél is nagyobb teljesítményű traktorok, a KOLOSZ, NYIVA, E—512, E—516 jegyű arató-cséplőgépek, cukorrépa- és burgonya-betakarító berendezések, lenbetakarító gépsorok, magajáró silókombájnok, szállítóeszközön és kiegészítő gépek, amelyek a nagy teljesítőképességű gépi eszközök üzemelésének hatékonyságát biztosítják. A többi gépet és gépi berendezést az állattenyésztési termelés rétegeződésének megfelelően helyezik szét. A gépek iránti gondoskodást is a gépi eszközök üzemeltetésének szervezéséhez kell idotfiítani. A gépek karbantartási és javítási költségei jelenleg a mezőgazdasági technika üzemelési költségeinek lényeges részét képezik, ezért e költségek további növekedése nem engedhető meg. Lényegesen fokozni kell a gépek megelőző karbantartását, amely jelenleg a kétfokozatú karbantartási rendszer és a szervizszolgálat szakosított szakemberei által végzett karbantartás útján valósul meg. A gépesítő központok munkatartalmára és a szakképzett dolgozók tervezett összpontosítására való tekintettel célszerű lenne ezek mellett karbantartó és gépgondozó állomásokat is létesíteni, a szakosított termelési egység egész körzete számára. Ezek végeznék el a gépek folyó- és magasabb fokú karbantartását, valamint a pótalkatrészek és a gumiabroncsok tárolását. A SZARVASMARHA TARTÄS szakosítása és összpontosítása, S A növénytermesztésre valö kapcsolödAsa A szarvasmarhák takarmánybázísának szakaszán további ésszerű megoldásokra lesz szükség. Ezeknek a nagy termelést egységeknek a keretében lehetővé válik a terimés takarmányokkal való gazdálkodás — silótakarmány és a széna tárolására szolgáló tárolók kapacitásának növelésével és az új, nagy befogadóképességű tárolók építésével kapcsolatos — lényeges összpontosítása. A célszerű elosztás, a tápanyagtartalom ellenőrzése és a napi adagok növelése együttesen kétségkívül elősegítené á terimés takarmányok termelésnövelő hatékonyságának fokozását és a termékegységre átszámított abraktakarmányszükséglet csökkentését. A szállítási költségek negatív tényezőként lépnek fel, s ezeket elemezni kell. A szarvasmarha-tartás műszaki bázisának átépítési ütemét a mezőgazdasági vállalatok és a népgazdaság beruházási lehetőségei szabják meg. Ezt a folyamatot meggyorsítja a könnyű, hőszigetelés nélküli istállók építése, amelyek 30—50 százalékkal kisebb épületberuházásokat követelnek és azonos befektetéssel több férőhely felépítését teszik lehetővé. Ezekben a szakosított termelési egységekben a szarvasmarha-tartás fontos ésszerűsítő tényezője annak belső szakosításában rejlik. A természeti viszonyoktól függően célszerű 1—2 szarvasmarha-csoportot tartani. Ezek szerint a szakosított termelési egységben a borjúnevelés kizárása után pl. a tehenészetre és az üszőnevelésre, vagy a tehenészetre és a marhahizlalásra, vagy csak a tehenészetre, üszőnevelésre, vagy marhahizlalásra orientálódnának. Kelet-Szlovákia abonatermesztésének fellendítéséért A Kelet-Szlovákiai kerületben járásszerte keresik-kutatják a jó búzatermés „titkait“, wemrgiben 'részt vettem a michalovcei és a trebišovi járási, valamint a Bardejovban megtartott kerületi szintű gabonatermesztési értekezleten. A szakemberek a búzatermesztés fokozásának -további lehetőségeiről tárgyaltak. A kerület az idei 34 mázsás átlagos hozammal szlovákiai méretben a második, országos viszonylatban pedig az ötödik helyre került. Ezzel az eredménnyel azonban a kerületi mezőgazdasági igazgatóság szakemberei nincsenek megelégedve! HASONLÖ FELTÉTELEK, ELTÉRŐ EREDMÉNYEK Juraj Mikita elvtárs, a kmi vezetője a bardejovi értekezleten beszámolt arról, hogy a kerületben nagyok a termelési aránytalanságok. Ez arról tanúskodik, hogy még mindig vannak hiányosságok a munkaszervezésben, s nem mindenütt használják ki kellőképpen az adott lehetőségeket. Máskülönben nehéz megmagyarázni azt, hógy az azonos feltételek közt gazdálkodó üzemek esetében 25—50 százalékos eltérések is mutatkoznak! Erre konkrét példa a trebišovi járás vojčicei és Nový Ruskov-i szövetkezete. Míg az előbbi szövetkezetben az idén búzából 56, addig az utóbbiban csak 31 mázsás átlaghozamot értek el. Tehát a különbség 25 mázsa, holott azonos feltételek közt gazdálkodnak! Még egy példa az említett járásból: a dargovl szövetkezetben átlagosan 40, a szomszédos sefiovceiben pedig csupán 33 mázsás hozamot értek el a kalászosokból. Hasonló példákkal a kerület többi járásaiban is találkozhatunk. A termelési aránytalanságok felszámolásával úgyszólván minden felszólaló foglalkozott. Különösen az agrotechnikai intézkedések betartásán múlik sok. Hiszen ha ennek csak egy láncszemét is elmulasztjuk, akkor máris kisebb terméssel számolhatunk. Szabó János mérnök, a Michalanyi Állami Gazdaság főagronómusa többek között kihangsúlyozta: „Gazdaságunk az idén 2514 hektáron termelt búzát, s átlagosan 42,3 mázsás hozamot értünk el. A tervezett össztermelést mintegy 1740 tonna mennyiséggel túlszárnyaltuk. Feltételeink között a „hihetetlennek“ tűnő termést úgy értük el, hogy a nagyhozamú fajtákat megfelelő elővetemény után jól előkészített magágyba vetettük!“ Ha már a talajelőkészítésnél tartunk, ez a kérdés igen találó összefüggésbe került a jelenlegi takarékossági elvekkel. Ennek minden vonatkozásban ésszerűnek kell lennie, mert különben nagy fokú pazarláshoz vezethet. Ez a gyakorlat nyelvére lefordítva és a magágy előkészítésére vonatkoztatva azt jelenti, hogy ne használjuk az „ősi“ talajművelő eszközt — az ekét — ott, ahol erre nincs szükség. Sok gazdaságban Ugyanis a talaj felső, morzsalékos rétegét — szinte a kész magágyat — ekével lefordítják a mélybe, holott tárcsával olcsóbban és a célnak jobban megfelelő magágyat készíthetünk. TÄPANYAG-PÖTLÄS ÉS EGYEBEK Hasonló a helyzet a tápanyagok pótlása tekintetében. A sok műtrágyaféleség nem hozza meg a várt eredményt, ha ezeket nem megfelelő arányban adagoljuk. Ez is a pazarlás egyik forrása. Ha a műtrágyázás jó, akkor ez az előnyszerzésnek egyik lehetősége. Sőt, ma már a helyes műtrágyaarány sem elegendő csak úgy „általában“, mert a legújabb kísérleti eredmények azt mutatják, hogy ez az arány fajtánként is eltérhet. Danko Pál, a trhovištei (michalovcei járás) szövetkezet szakembere felvetette azt a kérdést Is, hogy már a kereskedelemben kell összeállítani a megfelelő . műtrágyakombinációt, s így forgalmaznil Ennek helyességét többen vitatták. A kérdés ' felvetője azonban ragaszkodott álláspontjához Példának említette, hogy gazdaságukban az idén 2485 hektáron termesztettek búzát. Hektáronként 42,6 mázsa szemtermést takarítottak be. Búzát 51 parcellába vetettek. A termés 24,5—78,4 mázsa között ingadozott. Szerinte a nagyfqkű eltérés a műtrágyák helytelen alkalmazásában rejlik. Ehhez a vitához talán hozzátehetjük, hogy az ilyen műtrágyakombinációk elterjedése a kereskedelemben is jobban serkentené a szakszerűséghez való igazodást. Talán így kevesebb alkalommal fordulna elő, a ma még gyakori párbeszéd: „kérem, most csak foszfort és káliumot adhatunk, nitrogén csak később lesz, vagy fordítva". A tanácskozás résztvevői rámutattak a megfelelő időben történő aratás fontosságára is, mint termésnövelő tényezőre. A betakarítás kívánatos idejét általában 12—14 napban határozzák meg. Ettől azonban még messze vagyunk! Sok esetben még a kedvező időjárás közepette is eltart az aratás 20—22 napig! A késedelmes aratásból származó veszteség — mint ahogy azt Pavel Baran, a Nový Spiš-i szövetkezet elnöke is fejtegette — elérheti a hektáronkénti tíz mázsát is! Tehát amikor már szinte kezünkben van az ötvenmázsás ha-onkénti termés, néhány napon belül csak negyven lesz belőle! Ennél a kérdésnél ismét szóba került a fajtaösszetétel. A michalovcei értekezleten pl. olyan állásfoglalás született, hogy a járásban csökkenteni kell a későn érő búzafajták arányát (10 százalékra). A trebišovi értekezleten többen rámutattak arra, hogy az üzemekben ne kísérletezzünk a későn érő fajták^ kai, mert a gyakori júliusi forróságok miatt ennek túl nagy a kockázata! A kerületi gabonatermesztési értekezlet megmutatta azt ts, hogy Kelet- Szlovákiában még van bőven tennivaló a kalászosok termelésinek fokozása tekintetében. Az őszi búza esetében a fajtaösszetétel helyes megválasztása nemcsak munkaszervezési, hanem kedvező gazdasági és pénzügyi előnyökkel is jár. Gondoljunk az időjárás viszontagságára vagy a kártevők és betegségek váratlan elterjedésére. Előfordulhat — mint ahogy már elő is fordult —, hogy súlyosan megkárosítják a termést. Ha csupán egy fajtát termesztünk, akkor egész termésünket csa* pás éri. Több fajta esetében határozottan kisebb a kockázat, s az esetleges kár is jóval elenyészőbb. Végezetül szeretném kihangsúlyozni, hogy az összes termesztési tényező együttes alkalmazása biztosíthatja a nagyobb hozamot. A Kelet-szlovákiai kerület szövetkezeteiben és‘állami gazdaságaiban is erre .kell törekedni, mégpedig szakértő munkával, gondos, minden részletre kiterjedő alapos felkészüléssel! Illés Bertalan i i