Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)

1976-11-13 / 45. szám

x 197g. november 13. SZAVAD FötDMÜVTr 9 Hetet egy csapásra Ki ne ismerné a mesebeli együgyű szabó esetét, aki a pullszkés tál mor­zsáira gyűlő legyekre csapott tenyér­rel, aztán mivel nem volt egyéb dol­ga megolvasta, hányat ütött agyon. — Hetfe't! ... és amikor elindult a nagyvi­lágba, hogy szerencsét próbáljon a nyakába akasztott táblára azt írta: „Hétét egy csapásra“!... és ez lett в szerencséje. De mi lett volna, ha azt írta volna rá, hogy százat ezret..., tíggzeret... sőt félmilliót egycsapásra. Régi kérdés: hol terem a légy? A piszokban, a szemétben? De nem piszokból, -szemétből, mint ahogy va­lamikor hitték. A légy éppen úgy pe­téből kel ki, ahogyan minden rovar. Előbb a lárva lesz — ezt hívják nyű­nek — majd bábbá fejlődik, amelyből nyolc nap múlva a trágyadombok al­ján, az árnyékszékek zugaiban, a sze­métládák fenekén, az istálló sarkai­ban előbújik a kifejlődött rovar. Ott bújik el az az aránylag kisszá­mú légy is, amelynek sikerül átvé­szelnie a telet, hogy nagyszámú iva­dékaival benépesítsítse az istállókat, ólakat, trágyadombokat, de még a konyhákat és lakásokat is. Minél ke­vesebb az áttelelt légy. annál keve­sebb lesz az unokája, a déd, az ük és szépunokája, szóval az egész ki­terjedt légynemzetség. Az áttelelt anyalégy kéthetenként kb. 250 petét rak. Ez 60 napig tartó élete alatt közel ezer egyenes első­fokú leszármazottat jelent. A peték­ből — beleértve a kb. 8 napos báb­időt is — 10—16 nap alatt fejlődik ki a légy és újabb 3 nap alatt lesz ivarérett. így egy légypár ivadékai a nvárl idény alatt az utódokkal és az utódok utódaival 600—800 ezerre sza­porodnak. Ősszel és kora tavasszal tehát az egész jövő év légynemzet­sége az áttelelni készülő vagy átte­­leit tegyek alakjában a kezünk ügyé­ben van. Érzi ezt az őszi légy. Mintha tudná, hogy nem szabad elpusztulnia, mert ha nem telelne át egyként kipusztul­nának a legyek. Figyeljük csak meg mennyire megjuhászodva, milyen alá­zatosan, szerényen keres magának téli menedéket a szekrények sarkai-t ban, a képek rámái mögött, a rok repedéseiben, a függönyök, ru­hák ráncaiban, ahol csak egy kis me­leget, egy kis védelmet remél és ahol azt hiszi, hogy nem bolygatja meg a nagytakarítás. A legyek áttelelését elősegíti a ba­bona, a tájékozatlanság, a tudatlan­ság is. „Vétők agyonütni a téli le­gyet“ — amelyik házban nincs télen légy, ott elpusztul valaki. Oda . az élet helyett beköltözik a halál. A téli szobában a légy az élet — mondták még pár évvel ezelőtt is ezt az öre­gektől tanult ostobaságot. Nézzük milyen kárt okoz rövid 60 napos nyári élete alatt a légy. Fon­tos szerepe van a fertőző betegségek, a tífusz, a vérhas, a paratifusz, a bél­­hurut és a járványos gyermekbénulás terjesztésében, mert a tenyészőhelyén lábára tapadó kórokozókat az ember testére, eledelére, edényeire, haszná­lati tárgyaira hurcolja. Helyes az a megállapítás, hogy a légy a kóroko­zók bombavető repülőgépe, mert ahogy azok a rombolás rémét, úgy ez a betegség kórokozóit hullatja az ár­tatlan emberekre. Undorító a légy, megfordul az ár­nyékszékben ,a köpőcsészében, a trá­gyában és utána az éléskamrában, a konyhában ételre, italra, étszerekre száll. A füstölthúst beköpi, petékkel rakja teli, úgy, hogy az tönkre silá nyodik. Nem hagyj’a pihenni sem az embert, sem az állatot. Pedig a jó pihenés az eredményes munka bizto-' sítéka. A ló jobban húz, a tehén job­ban tejel, ha kipiheni magát. A légy tehát nem az élet tanúja, hanem a betegség, a halál szövetségese. Többféle légyfajtát ismerrünk. Még a ház körül is. Leggyakoribb a házi­­légv a kis szobalégy, a dongó, a szürke húslégy, az aranyszárnyú légy. és a sajtlégy. Az istállóban a leggya­koribb a bögöly. Az állatok — külö­nösén a szarvasmarhák számára je­lent ez veszedelmet. A bögölylegyes istállóban az állatok nem fejlődnek, lesoványodnak és állandó nyugtalan­ságuk miatt a tejhozam lényegesen csökken. A gyakori bögölycsípések az állatok bőrének értékét is csökken­ik. A bőrben kikelő lárvák átlyug­gatják, átrágják a bőrt és hegese­­déseket, lyukakat okoznak. A legyek elleni küzdelem komoly feladat. Csak a céltudatos, kellő mó­don és időben alkalmazott szakszerű légyirtásnak lehet számottevő ered­ménye. Ennek a harcnak leghatáso­sabb módja a szaporodási helyek megszüntetése, a trágya és szemét kihordása 8 naponként. A szántóföl dön kikelő légy tenyésző helyétől legfeljebb 1—2 kilométeres, távolság ra barangol. Ogy, hogy onnan már nem szokott a lakott településre visz­­szatérni. A háznál olyah fedett, rés­mentes, tökéletesen zárt árnyékszé­ket, illetve trágya- és szeméttelepet kell építeni, amelyben nem tud peté­­zés végett befurakodni a légy. Ha rendszeresen lomtalanítják, takarít­ják a lakást, az ablakokat és az ajtó­kat pedig ellátják hálóval, nagyon sokat tettek a légytelenítés érdeké­ben. Az őszi napokon a hangsúly ölső­­sorban az áttelelni szándékozó le­gyek irtásán van. Minél kevesebb légy marad életben, annál kevesebb kezdi meg tavasszal a szaporodást, a peterakást és annál kevesebb lesz a légy a következő nyáron. Egy áttelelt légypár kiirtásával fél­millió légytől szabadul meg a város, a falu, a település, a gazdaság. így dicsekvés nélkül elmondhatjuk, hogy egy légy-pár elpusztíásával nem he­tet. hanem félmillió legyet ütnek agyon egy csapásra. Dr. BUGA LÄSZLÖ Ki a legerősebb? (BURJÁT NÉPMESE) Valamikor régesrégen a kutya ma­gányosan élt az erdőben. Egyszer az­tán megúnta a magányt és barátot kereset magának, akivel örökre együtt maradhatna. De olyan barátot akart, aki legerősebb a világon és senkitől sem fél. A kutya úgy vélte, hogy a farkas a legerősebb a világon. Elment tehát a farkashoz és azt mondja: — Te, farkas, lakjunk együtt! — Rendben van — feleli a farkas. És ettől kezdve együtt laktak. Egyszer a kutya valami zajt hallott az erdőben és ugatni kezdett. — Ne ugass, kutya — mondja neki a farkas —, mert idejön a medve és felfal mindkettőnket. „Ahá — gondolja magában a ku­tya —, úgy látszik, a medve a leg­erősebb a világon, ha még a farkas is fél tőle.“ Elhagyta tehát a farkast és elin­dult, hogy az erdőben megkeresse a medvét. Meg is találta és azt mondja neki: — Te, medve, lakjunk együttl — Miért ne? — egyezett bele a medve. És ettől kezdve együtt laktak. Az,egyik éjjel a kutya zajt hallott az erdőben és ugatni kezdett. A med­ve megijedt és azt mondja: — Hallgass el, kutya, mert meg­hallja az oroszlán, idejön és felfal mindkettőnket! „Ez azt jelenti, hogy nem a medvS a legerősebb, ha fél az oroszlántól — gondolja a kutya. — Ogy látszik az oroszlán a legerősebb a világon!“ Elindult hét megkeresni az orosz lánt. Meg is találta és azt mondja: — Te, oroszlán, lakjunk együtt! — Lakjunk — feleli az oroszlán És ettől kezdve együtt laktak. Nem sokkal ezután az egyik éjjel a kutya ugatni kezdett, mire az oroszlán azt mondja: — Né ugass, kutya, mert jön az ember a szörnyű vassal a kezében és megöl mindkettőnketl „Ogy látszik, az oroszlán sem в legerősebb a világon — gondolja a kutya. — Az ember a legerősebb!“ Elindult megkeresni az embert Amikor megtalálta, így szólt: — Te, ember, lakjunk együtt! . Az ember befogadta a kutyát a há zaba. Egyszer éjjel a kutya zajt hallott és ugatni kezdett. Az ember feléb­redt. Nem intette le a kutyát, hanem rákiáltott: — Hangosabban ugass, kutyuskám! Hangosabban! Ekkor a kutya megértette, hogy az ember semmitől sem fél és a legerő­sebb a világon. Azóta a kutya az emberrel lakik együtt és hűségesen szolgálja őt. Sági Tóth Tibor fordítása Tevékenyek Nemrégiben zajlott le Samorínban (Somorján) a háromnapos iskolai asztalitenisz-bajnokság, melynek fő szervezői Lipka Zoltán és Schill Tibor, a 9. b-osztály pionírjai voltak. Az I. kategóriából K o h u s Péter, Kovács László és Plutzer Zol tán, а II. kategóriából Orbán Lász ló, Pálinkás László és GBrcs Já nos pionír került ki győztesen, akik pingpong ütőket és labdákat kaptak Jutalmul. Eddig már több mint 12 ezer kilo ócskavat, textil- és papírhulladék.! gyűjtöttek. Társadalmi tevékenységűk óraszáma megegyezik a gyűjtött hul­ladék kilójának számával. Az iskolai honvédelmi versenyen a 6.-9. évfolyamokból 24 csapat indult. A lányok közül a 9. b-osztály pionír­jai bizonyultak a legjobbnak, a fiúk közül meg a 7. а-osztálybeliek. A pio­nírok lövészetben, kötélmászásban, elősegélynyújtásban, gránátdobásban és közlekedésben mérték össze tudá sukat, ügyességüket. Kimerné SIMKÖ TIBOR: Dlrtdon, dúdoló, szüreten fut a ló, fut a mocsi tele kocsi, a le-föl guruló, hajdina­hajdina­hollá­ukk! Kerekem vasa ráz, szekerem cíteráz, flrS-fura fuvar ura. batyudért kotorássz, hajdina­hajdtna­hollá­ukk! Kotorássz, kacarássz, kacsacsőrt vacsorázz, elekesi, telekesl dudaszót dudorássz. hajdina­hajdina­hollá­nkkl Dlridon, 1 dúdoló, szaporán fut a 16, fut a bakon a kobakom, az eget kutyuló, hajdina­hajdlna­hollá­ukk! (A szerző Tikirikitakarak című készülő kötetéből.) Megtanultak közlekedni Ax utóbbi években a motorizmus sokak kedvtelése lett. Terjedést! azon­ban a balesetek szűrnének a növeke­désével jér, melyeknek következmé­nyiéi kioltott emberi életek és mér­hetetlen gazdasági kérők. Ez adott ösztönzést arra, hogy az egyes járá­sokban közlekedési j átsző tereket ren dezzenek be. Rimavská Sobotén (Rimaszombat­ban) a jnb közlekedési és iskoiaiigyi osztálya a volt városi park festői környezetében létesített ilyen közle kedési játszóteret a tanulóifjúságnak A miniatűr utak, útkereszteződések, fényjelzők mellett van itt adminisz­tratív épület is. 36 férőhelyes nagy Tiszta levegő — egészség. Foto: tanteremmel és megfelelő szociális berendezéssel. A közlekedési játszótér 1974 óta működik. A bárom helyi iskola tanu­lói két-két óra után naponta válta­koznak. Egy óra elméleti oktatás ke­retében átveszik a közlekedési jelzé­seket, megmagyarázzák jelentőségű­ket, funkciójukat és alkalomszerűen megállapítják, hogyan ismerik a ta­nulók a közlekedési szabályokat. Iga­zi szakemberre bízták iskoláztatásu­kat, fán Kalmár járművezetést oktató személyében. Az oktatás gyakorlati részében 27 pedálos kisautó, 20 kerékpár, öt tri­cikli és 5 roller áll a tanulók rendel­kezésre. Ezt a részt szeretik a leg­jobban, oktatójuk pedig meggyőződ­het arról, hogyan sajátították el ta­nítványai a tanultakat a gyakorlat­ban. A tanulók eredményéi szerint min­den iskolát külön értékelnek. A legjobbak a verseny (érési fordulójá­ban mérik össze tudásukat. A győzte­sek tárgyi ajándékban részesülnek. Tavaly a járási versenyben a hosticei I gesz tete) iskola győzött; a legjobbak karórát és tollaslabda-készletet kap­tak. Az idén a Rimavská Sobota-i 4. számú alapiskola a legjobbak verse­nyében a második helyre jutott. Jó mérlege ez az eredményeknek, melyek egy célra irányulnak: a köz­lekedési balesetek megelőzésére. STEFAN KOVAC Állat, madár, hal Kiolvasunk egy kérdezőt, aztán a játékosok egy kört alakítanak, kezü­ket elengedik. A kérdező gumilabdá­val középre áll, jobbra, balra mozog, nem tudni, hogy kihez akarja dobni a labdát, közben hangosan mondja: „Állat, madár, hal. Madár!“ A negye­dik szóra odadobja valakinek a lab­dát. Aki elkapta, azt feleli: veréb (vagy galamb, vagy gólya, stb.). Te­hát egy madarat nevez meg, és a labdát visszadobja. így folyik tovább a játék. Ha a kérdező az Állat, madár, hal után nem a madár szőt ismétli, ha­nem azt mondja hal, akkor a válasz ponty (csuka, harcsa, stb.). Ha a negyedik sző Így hangzik: állat, ak­kor bármelyik állatot meg lehet ne­vezni, köztük bármelyik madarat és halat is. A kapott labdát csak a válasz el­hangzásával egyidőben lehet vissza­dobni. Aki nem tud azonnal válaszol­ni, vagy helytelen választ ad, helyet cserél a kérdezővel. lEHňZTREJTVČHY VÍZSZINTES: 1. Az idézet első ré sze (zárt betűk: E, E, D, S, A, M). 8. Bizalmas meg szőlitás. 9. Időegy ség. 10. Nem halt meg. 11. India ré sze. 13. Francia dallam. 14. Közép európai Kupa. 16 Korszak. 18. Fehér nemű. 19. Ad acta 20. Francia művé szét. 22. Elárusító 24. Három több szláv nyelvben. 25 Folyó Szlovákiá ban. 27. Trombita hang. 28. Égitest 29. Azonosak. 30 Igén Moszkvában 32. Feltételes kő tőszó. 33. Almafa szélei. 34. Irány 35. Nátriumklorid 37. Tütószó. 39. Fél ember. 41. Lő táj szólással. 42. Ser téslak. 43. Puha (ford.). 45. Kor szak. 47. Főldféle ség. 49. Angolna németül. 50. Valódi. S2. Latyak. 54. Egyforma mássalhangzók. 55. A gon­dolkodás központja. 56. Lakoma. 58. Föléje. 59. Burgonyafajta. 61. Nem­zetközi Olimpiai Bizottság. 63. Gyer­mekköszöntés. 65. Vonatkozó névmás. 67. ... nek ikerszava. FÜGGŐLEGES: 1. Tiltőszó. 2. ötven százaléka. 3. Háziállat. 4. A munka és az energia egysége. 5. Igen oro­szul. 6. Éppen hogy. 7. Mássalhangzó kiejtve. 8. Az idézet második része (zárt betűk: A, A, A, O, G, Z, I, A). 12. Skandináv váltópénz. 13. Igen szlovákul. 15. Félsziget a Fekete­­tengerben. 17. Női hangnem. 18. Be­cézett női név. 19. Mutatósző. 21 Hangtalan téma. 23. Asszony lesz be­lőle. 24.' Tantál vegyjele. 26. Juttat. 28. F, napon. 31. Alpesi legelő. 32. Mely helyen. 36. Aluminium kémiai jele. 38. Mindegy. 39. Tova. 40. Kro­nométer. 42. Török férfinév 44. Ha­mis. 45. Számnév. 46. Nem ezt. 48. Szintén. 50. Járom. 51. Elektromos töltéssel rendelkező atom. 53. Fogá­val szétmorzsol. 55........... Mater. 57. Rongál. 60. Fohász. 62. Kellemetlen­ség. 64. Keresztül. 65. A jószívű teszi. 66. Határrag. 68. Kicsinyítő képző. Beküldendő a vízszintes 1. és füg­gőleges 8. számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉS — NYERTESEK Lapunk 42. száma keresztrejtvé­nyének helyes megfejtése: Szavaz- . zunk a Nemzeti Front képviselőjelölt­jeire! Könyvnyertesek: Cseri Jözsefné, Vi­nica (Ipolynyék), Agócs Erzsébet, Gern. Jablonec (Gömöralmágy), Csőka Lajos, Kližská Nemá (Kolozsnéma). t

Next

/
Oldalképek
Tartalom