Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)

1976-09-25 / 38. szám

1078. szeptember 25.. , SZABAD FÖLDMŰVES A választások alapos előkészítése - fontos politikai feladat Eredményes választási időszakot zártak Vadonatúj, emeletes családi házak szegélyezik a nyílegyenes, aszfaltozott utcákat. Szép kultúrház, korszerű is­kola tornateremmel, egész sor Üzlet. Ilyen kép tárul a Zlatná na Ostrove-re (Csallókö.zaranyosra) érkező elé. Az 1949-ben alakult szövetkezet az azóta eltelt évtizedek alatt a komár­­noi járás legjobb mezőgazdasági üze­mei közé sorakozott fel. Az 1975-ös gazdasági évet záró közgyűlés azon­ban több szempontból rendhagyó volt. Ez év január elsejétől ugyanis egye­sült az aranyosi, az okoličnái (ékeli), a étúrovái és a cserháti szövetkezet. A zárszámadáson a közös munkához a járási párt- és állami szervek kül­döttein kívül a Rábacsanaki Tsz (Ma­gyarország) képviselője is jókívánsá­gait fejezte ki az immár egyesült szö­vetkezet vezetőinek, dolgozóinak. 'A mezőgazdasági nagyüzem élére Nagy Nagy László mérnök, az efsz elnöke gratulál az életjubíleumukat ünneplő szövetkezeti tagoknak. (A szerző felvétele) László mérnököt, a Zlatná na O.-i szövetkezet volt elnökét választották. Hiszen az említett szövetkezet éppen az ő elnökösködése idején ért el je­lentős eredményeket a növénytermesz­tésben, állattenyésztésben egyaránt. Például a kerületi méretben is kiváló cukorrépatermést — 612 q/ha — leg­felsőbb párt- és kormányszerveink is méltányolták, miután a szövetkezet az Építésben szerzett érdemékért kitün­tetésben részesült. A már egyesült szövetkezet az idén jelentős részt vállalt a gabonaprogram teljesítéséből, hiszen kétezer hektárnyi területen termesztettek gabonaféléket. Az aszály ellenére is jó termést taka­rítottak be. A gazdálkodás magasabb szintjére való átmenet közben felme­rülő problémákat igyekeznek sorra megoldani. Az efsz-tagság minden igyekezetét, szaktudását latbavetette. hogy gazdaságosabban, s többet ter­meljenek. Üzemel már az üzemközi vállalkozással létrehozott, zárt rend­szerű sertéshizlalda. Tíz mezőgazda­­sági üzem anyagi hozzájárulásával. Ehhez nagy reményeket fűznek. Vi­szont a tejtermelés szakaszán még sok a rejtett tartalék, ami mielőbbi feltárásra és célszerű hasznosításra vár. Erre nagy szükség lesz. annál is inkább, mert több, mint másfél millió liter tejet kell kitermelniük az idén, terv szerint. Szemestakarmányokból pedig csak 90 százalékra ellátott ez a nagy közös gazdaság, mivel a termesz­tőit vetőmagot nem használhatják fel takarmányozásra. Tehát, tennivaló akad bőven. Am mindannyiuk számára világos, hogy az eddigieknél mégjobb eredményeket csakis együttes erővel, a gépek, gépi berendezések gazdasá­gosabb kihasználásával érhetnek el. A falu lakossága az SZLKP községi alapszervezete és a hnb képviselőinek irányításával az elmúlt választási idő­szakban jó eredményeket ért el. Amint azt Seneši Imre elvtárs, a hnb­­elnök mondotta, két utca kivételével a község egész úthálózata portalaní­­tott. Az említett választási időszak­ban másfél millió korona értékű, új sporttelepet hoztak létre. Egymillió korona beruházást igényelt az óvoda felújítása és bővítése. Mostmár hatvan férőhelyes. Az igények azonban még egy új óvoda építését teszik szüksé­gessé. Egészséges, jó ivóvízzel ellátott a lakosságnak mintegy kilencven szá­zaléka. A vízvezetékhálózat építése másfél millió korona költséget igé­nyelt. Kétmillió korona beruházással elké­szült az iskola új tornaterme. Épül az iskolai napközi otthon, valamint a tanműhelyek, de hiányzanak még a pedagóguslakások. Mindez csupán csak egy része annak, amit közös összefo­gással. túlnyomó részt a „Z“ akció ke­retében alkotott a falu lakossága. Az új park és gyermekjátszótér szomszédságában van a kultúrház, amelynek bővítését 1977-bBn szeretnék megkezdeni. Perem-elárusítóhely épül, s a Jednota új vendéglő építését ter­vezi. No meg igen nagy szükségét érzi a lakosság egy egészségügyi központ felépítésének is, mert a régi már na­gyon (elavult, s karbantartása nagy összegeket emészt föl. A község lakossága a CSKP megala­kulásának 55. évfordulója és a XV. pártkongresszus tisztéletére vállalt kötelezettségeit teljesítette; a több mint 78 ezer társadalmi munkaóra le dolgozásával több mint kétmillió ко róna értéket hoznak létre. Megépítik a sportpályához vezető utat, 2500 fát bokrot, dísznövényt ültetnek ki. A tár sadalmi munkában jó példával jár elől a helyi sportszervezet, a SZISZ köz ségi szervezete és a helyi alapiskola A nagy múltú község az elmúlt terv időszakban az iparosodás útjára tért. Ugyanis a prievidzai Banské stavby üzemrészleget létesített. Az egykor aranyászairól, aranymosóiról híres község a vén Duna mellett fekszik; s a folyam kavicsát ez az új üzem­­részleg dolgozza fel, amely beton­­bányaelemeket gyárt. Nos, a beruhá­zók is, meg a lakosok is megtalálják itt számításukat. Tavaly 48 millió ko­rona értékű árut termelt ez a 130 munkást foglalkoztató üzemrészleg. Az idén már négymillió koronával több bevételt terveztek a múlt évinél. En­nek elérésében nagy segítségükre van a folyamatos korszerűsítés és a gépe­sítés. Oj szárítót létesítettek, s min­dennemű nehéz munkát igyekeznek kiküszöbölni, például bevezették az építőelemek gépi csomagolását is. Ez az üzemrészleg az elkövetkező időszakban egy műhelycsarnokkal bő­vül, melyben évente 30 millió korona értékű építőelem gyártását segíti elő. Tervezik három rakodóvágány építé­sét. Széleskörű a munkaverseny és a szocialista brigádmozgalom. Például a Farkas Péter vezette 9 tagú kol­lektíva 1973-ban alakult, s már kiér­demelte a büszke cím bronzfokozatát. Példájukat több munkaközösség kö­veti. Valamikor a szóbanlevő község la­kosai a Duna fövenyéből mosták ki az aranyat, most a szorgos építőmunká­juk aranyatérő. NÉMETH ISTVÁN Fiatal képviselő VACZI ISTVÁN 1967-ben végzett a Komárnoi Mezőgazdasági Technikum­ban. Alig száradt meg érettségi bizo­nyítványán az iskola pecsétje, s már a marcelovái (marcelhází) szövetke­zet állattenyészetében kapott beosz­tást. Ezután a tényleges katonai szol­gálat következett. Leszerelése óta növénytermesztési csoportvezető. A rábízott munkát fe­lettesei megelégedésére látja el. Ezen­kívül részt vesz a község politikai, társadalmi és kultrális életében is. Nem csoda, hogy a helyi pártszerve­zet vetősége is felfigyelt rá, s a leg­utóbbi választások alkalmával képvi­selőnek javasolták. A bizalom köte­lezte, és nem adott okot a csalódásra. Fiatalos lendülettel kapcsolódott be minden akcióba, amely a választási program megvalósítására irányult. Több tisztséget is betölt. Tagja a helyi Družstevník sportszervezet veze­tőségének, ahol az ellenőrző bizottság tagjaként működik. Hasonló tisztséget- '-r . tölt be a helyi fogyasztási szövetke­zetnél is. Mint fiatal párttag, Igyekszik politH kai és szakismereteit állandóan gyara­pítani, mert tisztában van azzal, hogy az életben csak széles látókörrel lehet helytállni. Választói bíznak benne, s ezért az elkövetkezendő választási időszakra Ismét képviselőnek jelölik. Akit újra jelölnek Kevés ember örülhet akkora népsze­rűségnek Marcelován, min't SZŰCS PISTA bácsi. Ez főleg közéleti szerep­lésével magyarázható Kezdjük talán az elején: negyven­hat éve tagja a TVSZ helyi szerveze­tének, melynek húsz éven át volt a parancsnoka. A helyi Družstevník sportszervezet vezetőségi tagja, annak ellenőrző bizottságában működik. Ha­sonló tisztséget tölt be a helyi fo­gyasztási szövetkezetnél is. Elnöke az V. halászati körzetnek, és kerületi ha­lászati ellenőr. A Szlovák Gyümölcs­termesztők és Kiskertészek Szövetsé­ge helyi szervezetének vezetőségi tag­ja. hét éven át pedig elnöke. (A szer-* vezet tizenkét taggal alakult, jelenleg félezer tagot számlál.) Tágja a Marce­lovái HNB tanácsának is, s a közren­­dészeti bizottság tagajként is komoly munkát végzett. Nem véletlenül választották meg te­hát négy évvel ezelőtt a 27. körzet képviselőjévé. Pista bácsi igen szerény ember. Nem szívesen beszél önmagáról és végzett munkájáról. Tettel beszélnek helyette. Egy példa odaadó munkájáról: A nyári szárazság Idején a 15 hektáros Virti­­tó alacsony vízállása miatt a nemese halak kipusztulása fenyegetett. Pista bácsi két motoros szivattyút kért az EFSZ vezetőségétől, s néhány társa se­gítségével a Zsitváből ömlesztettek vizet a tóba (percenként 4500 litert) s így a halállományt sikerült megmen­teniük a pusztulástól. Példásan vett részt a községfejlesztési és szépítést munkálatokban is, tudja, hogy a jó példa mindig követőkre talál. Fáradhatatlan munkáját elismerő oklevelek és‘érmék bizonyítják. Példa­képül állhat mindenki előtt; ilyennek kell lennie egy igazi képvíselőnekl Ezek után természetes, hogy ismét je­lölik. Andriskin József ■■■ш ш пнптнмннм I Itózöngeként néhány arcot villantunk fel abból a száz­­^ ezres tömegből, amely nemrég Nltrán megfordult a nem zeti aratóünnepélyen. Csupaszem, csupafül ilyenkor a magamfajta, tollforgató em bér. Mi mást tehetnék, búvárkodom a tarka, hullámzó, sodró emberáradatban, ellesve önfeledt beszélgetéseket, rákérdezve az örömet, elégedettséget kiváltó okokra, a jövőt alapozó tö rekvésekre. ANDRÄS BÁCSI Kőhajitásnyira a főtribüntől, korosabb ember nézelődik. Kü leméből, puszta megjelenéséből arra következtetek, a régmúlt lnszakajtö robotjából jócskán kijuthatott neki. ítélőképességem ezúttal sem hagyott cserben. Mint a kurta beszélgetés sora ki­hozta, Gábor András mindmáig a Koliúanyi (kolónyi) Állami Gazdaságban dolgozik, holott már 75 éves. Egy évtizede nyug­díjas, és mint mondotte- a munka élteti. No meg azért jól jön az évi 5—6 ezer korona kereset а 4 nyugdíjához. A mos­tani nyáron az ara tásnál, a szalmabe­takarításnál segéd­kezett. — Bizony, hajda- Aában nem csinál tak ekkora ceremó niát, mint most... Ha az arató búza koszorúval tisztelte meg kenyéradő gaz­dáját, az úr elin­tézte pár koroná val. Legfeljebb, tes­­sék-lássék egy ku pica pálinkával is megkínálta kétkezi dolgozóját — per­geti az emlékezés fonalát a zoboraljí magyar. Majd min­den átmenet nél­kül kérdez: — Mi van a rádió Bálint bátyőjávai? Talán beteg? ... Kár, hogy mostanság nem hall­juk a szavát. Mert igen jól, okosan, akkurátusán bemondja... Nolám, nem magábaforduló ember András bácsi. Tájékozott. Féltucatnyi újságot járat: az Üj Szót, a Szabad Földművest, a Hetet és más észtágítő, ismeretgazdagító lapot. Sőt, egy alka­lommal — amint mondta — tollat fogott, s egy zoboraljí lako­dalomról tudósította lapunk olvasóit. „Még pénzt ts kaptam ér­te ...“, hajtogatta a jóságos öreg, akitől erőt, jó egészséget kívánva, elköszöntem. JÁRÁSI LEGJOBBAK jő) végzett közös munka feletti öröm és jogos büszkeség su­gárzik Henzsel Mihálynak, a Dolná SeC-i (alsószécsei) Efsz elnökének arcáról. Hogyne, hiszen a levicei (lévai) járás leg­jobbjai, nemcsak a gabonatermesztésben, hanem a tejtermelés­ben is. Gabonából 53,43 mázsát takarítottak be hektáronként, Molnár J. és Henzsel M. efsz-elnökök — vetélytársak. 6,5 mázsával többet átlagban, mint tavaly, s 1,65 mázsával ha­ladták túl az idei hektárhozamátlagtervüket. Az idei szívfa­csaró asztályt tekintve, ez kiváló eredmény. No és az év első felében elért tehenenkénti, napi fejési átlaguk 10,86 liter volt, ami ugyancsak dicséretes, elismerésre méltó siker. 5 ha sem­mi fennakadás nem történik, úgy az évi, 3400 literes tehenen­kénti fejésátlagtervet négyszáz literrel túlteljesítik. Ez 150 literes tehenenkénti tejtöbblet, a múlt évihez viszonyítva. Azt meg már Markus Andrással, a főagronómussal mondatja az elnök, hogy bizony a kapásnövények megsínylették a nagy szárazságot. Kedvező időjárású, hosszú ősz esetén szeméskuko­­ricából legfeljebb negyvenöt mázsás hektárhozamra számíta­nak. Cukorrépából előreláthatólag elérik a tervezett 460 má­zsát, hektáronként. Paradicsomból is túlteljesítik a tervet, vi­szont a paprikatermés, a lucerna gyöngébb, mint tavai/. Az utóbbival nagyon gazdaságosan kell bánni. Ezért a szalmát ta­karmánykiegészítőként hasznosítják, no meg a kukoricaszárat sem herdálják el, lesilóznak minden silőzhatót. A szilázs fe­hérjetartalmát olyképp is gazdagították, hogy a csalamádét borsóval, s szójával együtt vetették. Idejében hozzáfogtak a jövő évi bő gabonatermés jő megala­pozásához. OK SEM ENGEDNEK A HUSZONEGYBŐL... Az előbb említettek versenytársai az immár öt falura kiter­jedő, 3800 hektáros Tekovské Lužianky-i (kissallői) székhely­­tyel működő Tizenkettedik Pártkongresszus Efsz tagjai. Mint ahogy mondani szokás, nem engednek a huszonegyből...! Ez megnyilvánul többek között abban is, amit a halkszavú, min­denkor megfontolt, s jövőbenéző elnökük, Molnár János elvtárs szavai méltóképp alátámasztanak: az aszályos év ellenére 12 vagon gabonával túlteljesítettük eladási kötelezettségeinket. A gabonatermesztés járási versenyében második helyezést ér­tünk el, szorosan felzárkózva a járási legjobbhoz. Ők a Triumf és az Ametyst árpafajtákből közel hatvan má zsát takarítottak be' hektáronként, tehát a búzánál jobb termést. Am Így is 52 mázsa a gabonájuk hozamátlaga. Mivelhogy a jövő évi termelési versenyben sem akarnak le maradni, idejében, jő minőségű magágyat készítettek az idén legjobb termést adó gabonafajták vetőmagjának. A Száva búza fajtából vetnek majd a legtöbbet, a többi meg jubilejnája, llji csovka és más fajta lesz. Ezer tehenet tartanak nyilván; ezek félévi tejhozamátlaga (napi) a tervezett 8,23 liter helyett 8,70 literre sikeredett. Arra törekszenek az elkövetkező hetekben, hónapokban, hogy job­ban megközelítsék a vetélytárs-szövetkezet tejhozamátlagát. Ez így is van rendjénl A MÁSOKON is SEGÍTŐK Csak úgy, kutyafuttában váltottam néhány szót a tömegben Pathó Imrével, a Lubál (libádi) EfSz elnökével, aki elújságol­ta, hogy jó közepes gabonatermést — 40 mázsán felüli hektár-* hozamot — értek el, ami az ő éghajlati és domborzati, vala-* mint talajviszonyaik közepette kielégítőnek mondható. Vala­mennyi sörárpájukat —'42 vagonnyit — jő áron értékesítették,' — Megemlíthetném — mondotta az elnök —, hogy az idén más szövetkezeteknek Is tudtunk segítséget nyújtani a szalma­­lelakarításhoz. A Klrovec traklorunkaf kölcsönözlük a kémén­­dieknek. Lengyel gyártmányú 804-es műszárítónk üzemel már4 sajnos, anyaghiány miatt csak egy műszakban jelenleg. Pré^ selttakarmány gyártására alkalmas termelövonalat is létesítünk, amelyet a jövő évben helyezhetünk majd üzembe. Tapasztalatok bizonyítják, jól cselekszenek, hiszen a szóban-* levő termelővonal üzemeltetése folytán sok hulladékanyag hasznosítható, értékes takarmány állítható elő, különféle anya­gok hozzáadásával. MINT TARKA, MEZEI VIRÁGCSOKOR Átvitt értelemben, úgy jártam, mint a réten bolyongó, aki szebbnél szebb virágokra lel: a hol álldogáló, hol meg sodró emberáradatban rábukkantam a bešeňovi (zsitvabesenyői) me­nyecskekórusra, amely kerületi elsőséget vívott ki a Tavaszi szél vizet áraszt... népdalverseny-mozgalomban, s általa el­jutott az országos döntőbe. Hát, kinek ne ujjongana a szívé-leiké, ily siker hallatán?! No meg az is nagy érdemnek számit, hogy a menyecskekőrus tagjainak többsége, vagyis 11 szövetkezeti tag, a kertészetben, dohánytermesztésben és a növénytermesztésben serénykednek napközben, hogy estelente meg próbákra járjanak. — A Menős tánccal készültünk ... — újságolták a felvonu­lás Slőtt. — Kérdés, valóban sor került-e a bemutatására, me­net közben? Annyi btztos, mint a kőrustagok mondották, na­gyon sokat köszönhetnek Furuglás Margitnak, a községük ma­gyar iskolája tanítónőjének, aki a menyecskekórus vezetője. Ogy hatottak a községük nagyon szép népviseletében, a nyüzsgő, hatalmas tömegben, mint szép, tarka mezei virágok, (kovács) A beieiiovi menyecskekórus. (A szerző felvétele^

Next

/
Oldalképek
Tartalom