Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-01-31 / 4. szám
.SZABAD FÖLDMŰVES. 1976. január 3Í, falura Kenyerünk Szocialista társadalmunk közellátása messzemenően biztosított. Talán ebből adódik, hogy nem becsüljük kellőképpen a mindennapi kenyeret. Bármerre jár az ember, lépten-nyomon szemébe ötlik a pocsékolás. Szemétbe vetett péksütemények, tél kenyerek hevernek szanaszét a szemétdombokon. Vajon tisztában vagyunk-e azzal, mennyi költség, munka fekszik az eldobott, szemétdombokon hányádé kenyérben? Vajon gondolnak e a szülők arra, hogy a mezőgazdasági dolgozók tízezrei igyekeznek évente azon, hogy a megfelelő gabonamennyiség veszteség nélkül megteremjen, s friss, ropogós kenyérré változzék, amikor gyerme keiket feleslegesen bőséges kenyéradaggal, bocsfijtják reggelente az iskolába? Gondolnak-e arra, hogy távoli földrészeken emberek mi! Hói halnak éhen, mert még a létminimum biztosítása is neházsé gekbe ütközik? Kart Mirten A „sárga" kastély kicsiben Harmincán a sok közül Eseményekben bővelkedő időszak zárult le a plešlvecl (pelsőcl) „Vöröa Csillag“ egyesült szövetkezetben. Mint a mezőgazdasági üzemekben általában, így az említett szövetkezetben Is az állandó dolgozók felét, nők alkotják. Munkájuk eredményei a szövetkezet határain túl is Ismertek, hiszen egy-egy munkacsoport megállta helyét a járási és kerületi munkaversenyben is. Ennek eredményeképpen a szövetkezet harminc női dolgozója, a szocialista mezőgazdaság továbbfejlesztésében elért eredményekért oklevelet kapott. Jablonczi F. bajos Az Ifjabb nemzedékek soraiba tartozók közül ma már kevesen 1 tudják, hogy a gótikus stílusú gailántai kastély valaha gróf Észterházi Dániel Pál kúriája volt. ■ 1863-ban építették. Azóta már sok célt szolgált. Az első Csehszlovák Köztársaság megalakítása után elemi iskolás diákok tanulták vastag, hűvösséget árasztó falai között a betűvetést, a legalapvetőbb ismereteket. Köz- Igazgatási szervek, s csendőrök tanyáztak benne évek hosszú során. ÁA úgynevezett „sárga“ kastély égyben börtönül is szolgált. A járás kommunistái — és becsületes . pártonkívüllek — százai, ezrei Kötöttek benne hosszabb-rövidebb időt, akiket ldehurcoltek, csupán azért, hogy haladó eszméket vallottak, s ki merték nyitni a szájukat egy-egy béremelési sztrájk vagy éhségtüntetés alkalmával. De itt töltötték le büntetésüket azok a szülők — többnyire családapák —, akiknek iskolaköteles gyermekük valamilyen oknál fogva hiányzott az iskolai oktatásról (legtöbben azért, mert nem volt megfelelő ruházatuk, lábbelijük, amiben az iskolában megjelenhettek volna, vagy pedig a családfenntartás nehézségei következtében gyerek - fővel nehéz munka végzésére kényszerültek). Külön említendő, hogy a kosúti véres események résztvevőit, köz- i tiik Kugler József elvtársat is az itteni hírhedt börtönbe vetették. A második világháború után itt székelt a járási nemzeti bizottság, s jelenleg a Járási: Honismereti M'* zéüm. tulajdona. Ezt az úgymond történelmi nevezetességű kastély* kicsiben is meg örökíti Janega Au, rél, aki több mint ötezer darab sár. ga- és vörösrézből cinezi össze. Már két éve dolgozik a miniatűr kastélv elkészítésén. Ha elkészül a naRv mű. hossza 55 cm, a szélessége meg 30 centiméter lesz. Krajcsovics F-, Galánta Számos községben az elmúlt esztendő során — amely a Nők Nemzetközi Eve volt — a Nőszövetség alapszervezetet aktívabb tevékenységet fejtettek ki. E sokak egyike a Janíky (jánokt —• košicei járás) — noszövetségi szervezete. Elnöknőjük STACJIO Mária vezetésével, aki már néhány éve áll a szervezet élén, munkájukban egyre szebb eredményekét könyvelhetnek el. Tavaly például ,,Az élet szépsége“ címmel kézimunka kiállítást rendeztek. Csaknem 160 szebbnél szebb kézimunkában gyönyörködhetett a széf. Dicséretet érdemelnek számú közönség. Külön dicséretet érdemelnek mindazok, akik szorgalmukkal, ügyességükkel és hozzáértésükkel segítették elő az akció sikerét, bizonyítva, hogy szabad idejüket nem töltik tétlenül, ölhetett kézzel. Ez azonban csak a kezdet volt, s folytatása btzo.ftyár.a nem sokáig várat magára. , Aktív, tevékenységük gazdag választékából említést érdemel az, hogy községükben nagy sikerrel fi >nutatták be Lovicsek Béla „Ezüst lakodalom“ című háromfelvonásof drámáját. Fáradságot nem ismérv% sok-sok órát áldozott a darab be tanulására Dzserenga Olinka, Tóth Emil, Karcsák Emma, Begala József, Beteg Erzsébet, ZsThovics Dezső és Kocsis Ilona. Elismerés illeti meg Kiss Júliát és Bacsó Gizellát, akik nagy igyekezettel tanították be a darabot. Hogy eddigi fáradozásaikat jobban értékesítsék, most a közeli és távolabbi községekben szeretnék ezt a színmüvet az ottani közönségének' bemutatni Firtko Istvánná Kegyelettel adóztak Nemrég Zemné (Szlmő) község lakosai megható ünnepségen vettek részt. A CSEMADOK helyi szervezete a SZISZ és a pionírszervezettel karöltve emlékünnepélyt rendezett Jedlik Ányos István születésének 175. és halálának 80. évfordulója tiszteletére. A huszonöt évvel- ezelőtt alakúit ' helyi pionír-, szervezet ugyanis a Jedlik Ányos nevet viseli. Már jóval az ünnepély előtti napokban a falu fiataljai példás rendet teremtettek a tüdős emléktáblája környékén. Az ünnepség napján már a reggeli- óráktól e táblä1 g nál díszőrséget álltak a CSEMA DÓK és a SZISZ tagjai, valamint a pionírok. A községi hangosbeszélő ünnepi műsort sugárzott, méltatva д világhírű fizikus érdemeit. Délután 14 órai,kezdettel ünnepi menetben vonultak a tömegszervezetek tagjai és a falu lakossága, élükön a helyi pártszervezet, a nemzeti bizottság és a Nemzeti Front tömegszervezeteinek tisztségviselőivel, valamint a külföldi vendégekkel a Jedlik Ányos szülő- ; házán elhelyezett emléktábla megkoszorúzására. Äz emléktábla koszorúzási ünnepsége után a megjelentek a szövetkezeti klubba mentek, ahol a CSEMADOK elnöke ünnepi beszédében méltabi a nap jelentőségét. Annak a nézetének adott kifejezést, hogy a pionírok tanulmányi eredményeikkel továbbra Is rászolgálnak arra a megtiszteltetésre, hogy e világhírű tudós nevét viselje pionírcsoportjuk. A magyarországi vendégek közül dr. Szabadvári Ferenc, a Budapesti Országos Műszaki Múzeum főigazgatója keresetlen szavakkal lenyűgözően rajzolta meg a község szülöttjének — egy szegény parasztfiúnak, — Jedlik Ányosnak életútját. Munkássága jelentős mértékben járult hozzá korunk műszaki fejlődéséhez. Az emlékünnepség megrendezése alkalmából a szövetkezeti klub feldíszítésére ide hordták össze a községben fellelhető összes piros muskátlit, hogy ezzel is áldozzanak Jedlik Ányos emlékének, aki igen kedvelte ezt a virágot. Búkor jézsef, Szimő Fokozott aktivitással A Nitrai Gép- és Traktorállomás üzemi pártszervezete évzáró taggyűlésen vetett számot eddigi tevékenységével és felmérte a mezőgazdasági termelés szolgáltatásainak fejlesztésére kifejtett muokáját. A fő beszámoló értékelte a vállalat kommunistáinak a múlt évben végzett munkáját és kiemelte az üzem által elért gazdasági eredményeket, amelyekhez komoly mértékben hozzájárultak a jól működő szocialista brigádok. Az elmúlt időszakot a párttagok, a SZISZ-tagok, valamint a gépállomás többi dolgozójának fokozott munkaaktivitása jellemezte. Az értékelő beszámolót tartalmas és élénk vita követte. A felszólalók a termelési feladatok teljesítésének módozataival, a szó cialista brigádok szereoével, a szocialista versenymozgalom kibontakozásával, a pártoktatás, va. lamint a propagandamunka elmélyítésének problémáival foglalkoz; tak. A kiválóan megszervezett éš példásan lefolytatott évzáró taggyűlés kitűzte további feladatait és megválasztotta új vezetőségét. További távlatot nyitott a még eredményesebb, kezdeményező aktivitással párosuló munkára. Eltökélt szándékuk, hogy a mezőgazdaságnak nyújtott szolgáltatásaik a CSKP XV. kongresszusa előkészítésének és megvalósításának esztendejében még hatékonyabban segítik elő a mezőgazdaságot érintő párthatározatok maradéktalan teljesítését. V a š í £ e k jar osláv, a Nitrai Gépállomás dolgozója jubiláló iskolaújság Ebben az évben ünnepli a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola kéthetenként megjelenő újságja, a „Poľnohospodár“ megjelenésének 20. évfordulóját. Az első években a főiskolai hallgatók szabad idejükben írták, sokszorosították és terjesztették az újságot. Ezerkilencszázötvennyolc óta készül nyomdában és jelenik meg kéthetenként mint a főiskola rektorátusának, az összüzemi pártbizottságnak, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üzemi bizottságának és a SZISZ alapszervezetének lapjaként. A mintegy 2200 példányszámban megjelenő lap évről évre tartalmasabb. változatosabb, s ma már Szlovákia egyik legszínvonalasabb főiskolás lapja. Beszámol az iskola életéről, tanulmányi eredményekről, jelentősebb politikai eseményekről, az iskolán folyó tudományos munkáról, tömegszervezetek tevékenységéről, valamint különböző rejtvényeket közöl és a főiskolások írásait népszerűsíti. A főtskolásszerkesztök, a SZISZ- alapszervezet túdosító körének tagjai nemcsak a „Poľnohospodár“ szerkesztői, mivel írásaik központi lapokban is olvashatók. A kör jó munkáját bizonyítja, hogy a főiskolát .végzettek közül többen az újságírást választották hivatásul, és ma mint szerkesztők különböző napilapoknál, rádiónál és a televíziónál dolgoznak, (ti) Nyugdíjasok nep:a ф Egyesített község Turnianske Podr'adíe .(Tornaváralja), melynek lakossága az áji részleggel meghaladja a 2800 főt. A hnb mellett működő PÜT, ezért kiterjeszti munkáját mindkét községre. A múlt évben bensőséges névadó ünnepségeket, jubilánsköszöntőket és számos rendezvényt szerveztek a községben. A közelmúltban Nyugdíjasok napján Bulla János a hnb elnöke, Berzsi Magda anyakőnyvvezető köszöntötte a nyugdíjasokat. Ezek után a pionírok szép kultúrműsorral tették kellemessé az összejövetelt. * Ф TrenC (Tőrincs) községben már hagyományossá vált, hogy a Vöröskereszt vezetősége megrendezi a nyugdíjasok találkozóját. A találkozón 54-en vettek részt. Az ünnepélyt a szervezet elnöknője, Ottmár Mária nyitotta meg és meleg szavakkal üdvözölte a megjelent nyugdíjasokat. Az ünnepély kultúrműsorral folytatódott. Ezután a hnb elnöke, Koncz Béla emlékezett a múltra, értékelte a nyugdíjasok sok évtizedes, eredményes munkáját. Farkas Rózsa — Ottmár Viktor A szimői emlékiinnepségen Jedlik Dénes, a tudós egy kései leszármazottja helyezi el a kegyelet koszorúját az emléktáblánál. A békéért harcolni kell A CSSZBSZ Kelet-szlovákiai Kerületi Bizottsága az elmúlt évben többek között 2301 előadást szervezett. Az előadásokon a harminc szabad esztendő eredményeiről, a Szovjetunióban és Csehszlovákiában folyó építőmunkáról, kulturális megmozdulásokról volt szó. Az előadások és beszédek nagy része elemezte ezen kívül a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusán kitűzött békeprog ramot, a békeerők moszkvai kongresszusának eredményeit, valamint foglalkozott a helsinki konferenciával. A békebizottságok legtevékenyebben a Košice városi, Košice-vidé ki, bardejovi, humennéi és poprádi járásban dolgoznak. A békéért harcolni keli. Leginkább a munka harcterein, ahol jé eredményeinkkel nagyban hozzájárulhatunk a békeerök állandó erősítéséhez. Iván Sándor