Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-05-15 / 19. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 197B. május IS. család sorsa államíígy A virágok remekét láthattuk a bratlilavai Fiúra ’78 kiállításon. Eladták a Julist 10 A szovjet „A család, amelyet a társadalom álapsejtjének nevezünk, szociális alapjával mindenkor visszatükrözi a lényeges társadalmi változásukat.. Szergej Laptyenok, egy vaszlljenkai belorusz paraszt fia vezeti be tudományos értekezését ezekkel a szavakkal. A filozófiai tudományok kandidátusa cím elnyerésére pályázó fiatal aspiráns a mai belorusz család helyzetét vizsgálja. Tudományos művének tárgyköre segítségére volt saját nemzetsége történetének meghatározásában. Nagyapja, Szemjon Laptyenok írástudatlan volt. Kilenc fia és lánya közül csak egynek sikerült kijárnia az elemi iskola négy osztályát. Danyila Laptyenok, a tudós apja már mind a hót gyermekét iskoláztathatta: hatan főiskolát végeztek, négyen tudósok. Két nemzedék — kétféle sors. A család és az állam kölcsönös kapcsolata úgy tükrözik benne vissza, mint napsugár a vízcseppben, s egyúttal elörevetítődik a társadalmi viszonyok és a személyiség fejlődésének a fő irányzata is. Szemjon baptyenoknak és családjának sorsa — Belorusszia lakossága 87 százalékának a sorsa. Azok sorsa, akiket a cári Oroszországban megfosztottak a művelődés lehetőségétől, akik nem engedhették meg maguknak a tanulást. Ha a tudós nagyapja kilenc gyermeke közül csak egyet is főiskolára küldött volna, a család többi tagjainak legalább 15 évig kellett volna gürcölniük, hogy előteremtsék iskoláztatása költségeit. Szemjon Laptyenok unokáit ilyesmi nem érheti. A szovjethatalom első A nitrát állami közkórháznak már a régi időkben is volt egy különosztálya, melyben az elmebetegeket helyezték el. A nitrai polgárok ezt az osztályt helyteleneül „bolondok házának“ nevezték el. És minthogy abban az időben is nagyon megszaporodott a könnvebb-súlyosabb lefolyású betegségben szenvedők száma, a férőhely pedig kevésnek bizonyult, a kórház igazgató-íőorvosa, dr. Babó úgy oldotta meg ezt a kényes kérdést, hogy a könyebb zavarodottságban szenvedő betegeket a városhoz közelálló egyik kis faluban helyezte el. Ez az intézkedése az idők folyamán nagyon üdvösnek bizonyult, mert a betegek nagy hányada a szabad levegőn, a békés környezetben való tartózkodása gyógyírként hatott kedélyállapotukra és később meggyógyultan térhettek haza szeretteik körébe. A kórház ruhával, cipővel látta el a betegeket, emellett kisebb-nagyobb „gondoskodási“ pénzjutalmakban részesítette a gazdákat. A betegeknek csupán csak dolgozniok kellett a gazdaságokban. A felügyeletet két . ápolóra bízták. A gazdák sem voltak egyformák. Voltak, akik emberségesen bántak a betegekkel, de voltak olyanok is, akik a máskülönben életerős és munkabíró emberekben - kényelmük és jólétük egyik forrását látták , rendeletéinek egyikével 1918-ban eltörölte a tandíjat és intézkedéseket tett „a tanulás lehetőségének biztosítására mindazoknak, akik ezt óhajtják“, természetesen elősorban azoknak, „akik a proletariátus és a legszegényebb parasztság soraiból valók“. 1930-ban rendeletet hoztak a nyolcéves általános tankötelezettség bevezetéséről. 1957-ben gyakorlatilag befejeződött az ifjúság tízévfolyamos általános középiskolai tankötelezettségének a bevezetése. Szemjon Laptyenok unokáinak a főiskolára, a tudományhoz vezető útja semmiben sem különbözik 60 ezer belorusz fiatal útjától — ennyien kerülnek ki évente a belorussziai fő- és szakközépiskolákról. A Laptyenok-családban elsőként Vaszilíj szerzett főiskolai végzettséget, majd kandidátusi oklevelet, utána Szergej védte meg értekezését, egy évvel később pedig a Belorusz Állami Egyetem tudományos tanácsának előadótermében Nyikolaj, a Laptyenok nemzetség harmadik képviselője védte meg értekezését és nyerte el a történelem tudományok kandidátusa címet. Örökbe fogadott fiuk, Ivan is tudományos pályára lépett: a haditudományok doktora lett. A Belorusz SZSZK Pénzügyminisztériumának számításai szerint Szemjon Laptyenok unokáinak iskoláztatáséra 75 ezer rubelt fordított az állam. Éppen annyit, mint amennyit a cári kincstár 1908-ban az egész vityebszki kormányzóság iskolai szükségleteire költött. A minisztériumban így kommentálták ezt a tényt: ,,E család példájából világosan kitűnik, milyen fontos szerepük van a szovjet emberek életében A kórházban is voltak könnyebb lefolyású betegségben szenvedő elmebetegek. Ezek kényük-kedvük szerint járhattak a kórház parkjában. Előfordult, hogy néhanapján ellenőrző bizottság látogatta meg a körházat, hogy meggyőződjék az itt uralkodó rendről,a betegek ellátásáról és a róluk való gondoskodásról. Az ilyen bizottságot rendszerint orvosok, elmebeli szakértők alkották. Egy szép napon ilyen bizottság érkezett a kórházba. Végignézték az egyes osztályokat, majd meglátogatták az elmebajosok osztályét is. A bizottságot vezető főorvos egyszeresek azt veszi észre, hogy az egyik beteg vékony botot tart a kezében, melyen madzag fityegett és szorgalmasan mártogatja képzelt horgászó eszközét a bőven csurgó vízvezeték táljába. Odalépett hozzá és atyai hangon kérdezi: — No, öregem, fogott-e már halat? A kérdezett kissé félrefordltotta a fejét és nagy nyugalommal válaszolt: — Ml maga bolond? Hát látott-e mér valakit vízvezetékben halat fogni? Azzal mintha misem történt volna, tovább áztatta a víztől megdagadt madzagot a vízvezeték táljában. a társadalmi alapoknak, amelyeket az állam a díjtalan művelődés, egészségvédelem biztosítására, nyugdíjak, segélyek kifizetésére és egyéb szükségletek fedezésére hoz létre. A szó szoros értelmében mindenki igénybe veszi ezeket az alapokat, ám részarányuk az egyes családok költségvetésében nem azonos. Bizohyos mértékben aránylagos: minél kisebb a jövedelem, annál többet kap közvetlenül (segélyek (formájában) vagy közvetve a család a társadalmi alapokból, és fordítva. A társadalmi alapokból egy lakosra számított kifizetések és kedvezmények tavaly 329 rubel összeget értek el. Egy aspiráns képeztetése azonban 1600 rubeljába kerül az államnak. A Laptyenok-családban négy fiú szerzett tudományos fokozatot, vagyis az állam mindegyikükre évente 1271 rubellal többet fordított. A szocializmus nem ismer egyenlősdit. Az anyagi javak elosztása a végzett munka mennyiségének és minőségének arányában történik. Ugyanakkor a jövedelemsztnt fokozatos kiegyenlítésére törekszünk azzal, hogy a javakból sokat nem közvetlenül a dolgozóknak, hanem a társadalmi szükségletek fedezésére juttatunk.“ A Laptyenok nemzetség hatalmas törzse évről évre terebélyesedik. Már húsz dédunoka is hozzátartozik. Előttük, mint a Laptyenokok negyedik nemzedéke előtt Is felmerülnek problémák, de egészen más jellegűek: milyen hivatást válasszanak érdeklődésük és kedvtelésük szerint, milyen munkát válasszanak, hogy mindenki teljes mértékben érvényeíthesse képességeit és tehetségét. JOSZIF KALJUTA (APN) A horné lefantovcel (felsőelefántl) grófi uradalom vadaskertje a vadak bőségét, a ritka példányok megőrzését illetőleg abban az időben ez európai vadaskertek osztályozásában az előkelő harmadik helyet foglalta el. Volt ebben a vadaskertben minden, kezdve az őzektől, szarvasoktól, vaddisznóktól egészen a ritkaságszámba menő muflonokig. Szarvasbőgés idején messzi országokból látogattak el a vadaskertbe az előkelő, gazdag vadász-főurak, hogy terítékre hozzanak egy-egy kapitális szarvasbikát. Természetes, hogy ezért az élvezetért mesés összegeket fizettek. Kitérőként iheg kell jegyeznem, hogy ebből a vadaskertből származik a nálunk szépen elszaporodott és meghonosodott muflonok nagy százaléka, mlkoris megszűnt ez a vadaskert és az itt talált vadállományt szélnek eresztették. Ahol sok a vad, ott elszaporodnak a vadorzók is. Ez törvényszerű. Ugyanis a vadaskert szomszédságában apró falvak húzódtak meg, melyeknek lakói bizony nemigen él^ek földi Jólétben. A földek is alig-alig termettek valamit, köves, szikár voltuk miatt. Természetes, hogy a bátrabb férfiak, kiszolgált katonák vadorzásra adták a fejüket. A vadaskertbe úgy jutottak be, hogy átmásztak a magas drótkerítést, vagy pedig lyukat vágtak abba. igen ám, de a vadakat éber szemmel őrizték és életüket védték az uradalom vadőrei és erdészei. Történt egyszer, hogy az egyik erdész körútja alkalmával lövésre lett figyelmes. A hangból Ítélve a vadorzó nem lehetett messze. A hang irányába lopódzott és a fák védelme alatt meg is pillantotta a vadorzót, amint éppen a hátizsákjába gyömöszöli az elejtett özet. Ekkor előlépett. A vadorzó észrevette a veszedelmet és a zákmány hátrahagyásával futásnak eredt. Az erdész utána. Már jónéhány száz lépést futottak, mikor az erdős ráordított a vadorzóra: — Megállj Földes, hisz Ismerlek ... A vadorzó futás közben kissé hátrafordltotta a fejét és visszafelelt: — Álljon meg kend erdész úr, hisz kendet nem kergeti senki. Az erdész megállt és elmosolyodott. Majd leült egy fatönkre és elgondolkozott. Feljelentse-e a vadorzót vagy sem? Végül is győzött benne a józan emberi belátás. Végeredményben a szegény embernek is — ha a törvény kijátszásával is — joga van arra, hogy néhanapján változatossá tegye mindennapi egyhangú, szegényes étlapját. Andrej Riifiovský Szapora léptekkel közeledett a községet szinte azonos nagyságú részekre szelő szelíd vizű patakocskához. A fölötte ívelő hídról már látni lehetett a szövetkezet székházát. A sárga-zöld falú épület — ugyan kinek az ötlete volt, hogy ilyen rikító sárga színt párosítón a szemet nyugtató zöld mellé? — alig egy kőhajításnyira volt a szélső lakóháztól. Az Ancsa-közből éppen most kanyarodott eléje egy meggypiros Zsiguli. Nocsak, a Bandi gyerek ma megelőzött, nyugtázta jéleső érzéssel az elnök és megnyújtotta a lépteit. Jó gazdász lesz a fiúból, törődik a dolgokkal. Bárcsak a másik mérnökkel is ilyen szerencsénk lenne. Az állattenyésztésre ugyancsak ráférne a javulási Főleg a tehenészetre. Hányszor megmosták már miatta a fejemet... Nézi a kocsit, a kiszálló fürge fiatalembert s megcsóválja a fejét. Neki is van kocsija, igaz csak Skoda és nem is ilyen szépen ragyogó, a fémen is nyomot hagy az idő foga, de 6 inkább gyalog jár. Így jobban elmélyedhet a problémák tömkelegében, nem kell a kormányra ügyelni. Gyakran a határbál küldi be a kocsit, ő meg gyalogosan rója a földeket, „harapja“ a friss levegőt. Jő lenne ma délelőtt egy nagy kerülőt tenni a határban, villan át rajta egy pillanatra, de azonnal el is hessogeti a gondolatot. Eszébe jut, ma három tanácskozáson kell részt vennie, és az utolsó, a vadászsziivetség vezetőségi gyűlése minden bizonnyal jócskán belenyúlik majd az éjszakába. Hiszen este hétre hirdették a kezdést, persze já ha fél nyolcra egybegyűlnek .,, — Jánosi Hallod-e? — szólalt meg valaki a háta mögött. — Ki az? Te vagy István. Mi a bajod már megint? — Semmi. Azaz, hogy... no ne rohanj már annyira, az ember nem győzi szusszal. Te, Jánosi Nem gondoltad meg a dolgot? — Nem. — Jól megvoltunk idáig ... — Megvoltunk. Csakhogy ... nem mehet ez így további — Az a taknyos talán többet csinál mint én? Még meg sem száradt az írás az oklevelén. — Itt már nincs helye vitának. Három évig tartottam érted a hátamat, tovább nem fogom. Volt lehetőséged, miért nem bizonyítottál? A tenyészmunka és a kiválasztás, a tápérték és a hasznosság szerinti takarmányozás és még ki tudja mi minden, számodra csupán felesleges dolog volt, amivel nem érdemes foglalkozni. Emlékszel, egy egyszerű nyilvántartás elkészítését kértem tőled, hogy áttekinhetőbb legyen a tenyészmunka. Máig sem készült el. Hiába adunk el akár száz mázsa sertéshúst terven felül, ha a tejtermelési feladatokkal már évek óta nem vagyunk képesek megbirkózni. S még azt kérdezed, nem bántam-e meg? De igen. Azt. hogy nem előbb javasoltam a leváltásodat! Egyébként is illett volna valamit mutatnod azért a havi háromezerért. — A mérnök urad talán mutat? — Két húnap nem nagy idő. Akarat viszont van benne, annyi bizonyos. £s úgy látszik, nem hiába kaptatta az iskolában a nadrágját. — Nekem nyolc, csak azután magadra vess! Én nem vállalom el még egyszer az állattenyésztés vezetését. Az elnökség pár perccel déli tizenkettő előtt fejezte be tanácskozását. Az elnök kitárta szobája ablakait, asztalhoz Ült. Sokáig gondolkodott a gyűlésen elhangzottakon. Igaza van ennek a Kovács mérnöknek. A Jövőben nagyobb gondot kell fordítani a rétek és a legelők gondozására és a termés begyűjtésére, tartósítására is, mert - a tavalyi széna bizony szalmának is gyenge. Átnézte a napi postát, minden küldemény jobb felső sarkába egy nevet irt, kinek továbbítsák, azután felállt és az ablakhoz lépett. Nyárias meleg levegő áramlott a szobába. Az ablak alatti vlrágoskertben kókadtan lógatják apró fejecskéiket a virágok. Vízre, nedvességre vágyik a természet. Ha még az éjjel sem fog esni, holnap már öntözni keil. Ez a forróság tönkretesz mindent. A külső ablakkerethez erősített hőmérő higanyszála harminckét fokot mutatott. Ki hallott már ilyet, április derekán. járkálni kezdett fel s alá a szobában. Már a délutáni tanácskozásra gondolt. Amikor ismét megállt az ablak előtt, már ebédről jöttek az emberek. Egyesével, párban, csoportosan. Egyesek a falu felől, mások az üzemi étkezde irányából. Az utőbbiak voltak többen; már csak azok járnak haza ebédelni, akiknek a felesége nem dolgozik. Halk kopogtatásra lett figyelmes. — Igen, — szólt, de nem fordult el az ablaktól. Aztán mivel nem hallotta az ajtó nyitődását, megtoldotta — tessék beljebb. Hajlott hátú, hetvenen is túl járó bácsika jelent meg az ajtónyitásban. Egyik kezében a botja, jobbjában a kalapját gyűrögette. Fehér haja tiszteletet parancsolt. — jó napot, elnök úri — állt meg a küszöbön. —- Jó napot, Ignác bácsi! Ml jót hozott? — Inkább vinnék. A pénzemért jöttem. — A pénzéért? De hát... — Tudom, elnök úr, tudom. Már nem dolgozom, a nyugdíjat a postás kézbesíti, a szokásos ajándék meg karácsonykor esedékes. Hanem igaz-e, hogy eladták a julist? — A julist? — Az én julisomat. Azt a pirosat, az öreg istállóból. — Az bizony meglehet, Ignác bácsi. Tán azt gondozta? — Nem. julist én hoztam a szövetkezetbe. Valamikor sokat fejt. Ha eladták, nekem is dukál valami... Ignác bácsi nehezen értette meg, hogy most az egyszer csúnyán beugratták. Ezért sokáig tartott, mire végre zöld ágra vergődtek az elnökkel az eladott — Ignác bácsi szerint elkótyavetyélt — tehén ügyében. Végül mégis csak elindult az ivó felé, hogy -— mint mormolta — pofájába vágja annak az aljas Gróf Imrének a szemtelen hazugságát. Még behallatszott a folyosóról Ignác bácsi dohogása, amikor az elnök vállára dobta a zakóját. Mielőtt kilépett a szobából, újabb cigarettát dugott a szája szegletébe. A lépcsőkön lefelé lépegetve mérgesen fújta maga elé a füstöt. — Te jó égi Ha a julist Ignác bácsi hozta a közösbe, akkor az már ... Vajon még hány ilyen „elit“ tehenünk van? Mart én is csak csodálkoztam, hogy keveset fejünk, de közelebbről sohasem érdekelt az állattenyésztés. István, István, megérjük e pénzünkéi. Hogy a menydörgös menykő .. .6 ! Kádek Gábor A közelmúlt napokban ünnepeltük leiszabadulásunk 31. évfordulóját. A felvételen látható háború rémeit, a tankokat, szerencsére már csak a szabadtári múzeumokban szemlélhetjük. Foto: —tt—
