Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-05-08 / 18. szám
1976. május 8. SZABAD FÖLDMÜVE«. 15 Е8У kiló méz kalória- K értéke egyenlő 3 liter tejével, 3 kg húséval stb. Pilóták, gépkocsivezetők, sportolók, kisgyermekek és idős emberek orvos által előirt tápláléka, azonban mindannyiunknak hasznos. A méz jelentőségének bizonyítására ennyi is elég. S most nézzük Szlovákia méhészetének sorsát. Szlovákiában egy négyzetkilométerre nyolc méhcsalád jut. Szlovákia méhészeti szempontból világviszonylatban első helyet foglalja el. tében az elmúlt éboyatcto Kelet-Szlovákia méhészetében az elmúlt évben 20 százalékos volt a csökkenés. A kerületben apad az állomány, csökken a hozam, egyre többen mondanak le a méhészkedésről. A hanyatlás számtalan oka közül hármat említünk: 1. A vegyszeres gyomirtást; 2. a helyi és erdei méhtudják, hogy jövedelmezően csak vándorlással lehet méhészkedni. Míg szlovákiai méretben a méhcsaládoknak mintegy 25 százalékát vándoroltatják, addig a keletszlovákiai kerületben legfeljebb csak 10 százalékát. A probléma az, hogy a szállítást az egyesületek nem tudják biztosítani. Baj van a legelőterülettel is, mert Kelet Szlovákiában nem rendelkeznek az egyesületek pontos méhlegelő térképpel, mely feltűntetné hol és mikor, milyen virágra lehet számítani, milyen a várható hozam. Hiányzik a tájékoztató a kaszálók tulajdonságait illetően. Mindenki a maga szakállára kísérletezik kisebbnagyobb eredménnyel, a tapasztalatoknak azonban társadalmi-egyesületi hasznuk nincs, Évtizedek alatt jócskán felgyűlt az anyag, ezt azonban össze kellene foglalni, ki kellene értékelni és közösen hasznosítani. A kezdeményezés, az adatok öszszegyűjtése és feldolgozása a szövetség dolga lenne, azonban a méhészek feladata — és végső soron érdeke — a korrekt tájékoztatás. Az utóbbi időben vajmi kevés történt az erdei kaszálók és málnások méhész szempontjából való feljaví-Idény kezdetén a méhészetről legelők kihasználatlanságát; 3. a biostimulátorok hiányát. Nincs az a méhész, aki ne értené meg a vegyszeres gyomirtás mezőgazdasági jelentőségét, azonban olyan sincs, aki elnézné azt a felelőtlenséget, ahogyan egyes gazdaságokban vegyszereznek, figyelmen kívül hagyva a méhészkedés szempontjait. Évről évre méhcsaládok százait pusztítják el, felbecsülhetetlen károkat okozva ezzel az egész népgazdaságnak. Tellemzö ez a koiicei és a trebiéovi járásra is. Törvény szabályozza a méhállományt érintő károk megelőzését. Egyesek a törvény kijátszásában azonban hihetetlen tanasztalatokra tettek szert. Olyan értesítést is láttam. amely három hónaoot jelöl meg a permetezés időpontjaként, s még tanácsolja is a méhészeknek, hogy arra az időre zárják le kaptáraikat. vagy szállítsák el a méheket! A méhészek tehát okkal félnek a nermetezéstől. Pontosan tndiák, hogy a méhek ellensége mégiscsak a felelőtlen, a dolgait nem a törvények szerint végző ember. Miután a család elpusztult. marad a kártérítés követelése. Csakhogy a méhész — érthetően — méhészkedni akar. nem pedig nereskedni, s különben is legtöbb esetben efsz-tagokról, vagv állami gazdaságuk dolgozóiról van szó, akiknek felettesei két kellene perelniük, amit óvatosságból nem tesznek, ló lenne, ha az idény kezdetén az efsz-ek és állami gazdaságok illetékeseivel tudatosítanák törvénvszabta tennivalóikat és felelősségüket Méhészeink évtizedek óta tása érdekében. Régi tapasztalat, hogy egyetlen virágra vándorolni nem érdemes. Mégsem tesznek semmit a méhlegelök feljavítása érdekében. Bírálnunk kell a méhészszervezeteket: a szervezet vezetőinek kellene az erdészeti hivatalokkal rendezniük a dolgot. Még nagyobb gond a falvak határaiban levő potenciális méhlegelök helyzete. A méhész és a gazdaságvezető akkor találkozik, amikor felismerik egvmásrautalságiikat. A gazdaságvezető érdeke a magot termő takarmánvnövények beporzása. melynek jó részét a rovarok végzik. Szükség van tehát a méhekre, mégsem gondol rá. amikor a vetésterületet megválasztja. Valahogy úgy kellene, hogy a takarmánynövények kissé távolabb kerüljenek pl. a burgonyaföldektől. Anró dolgok ezek. amelyeket könnyen el lehetne rendezni, ha a gazdaságok vezetőségei sok egyéb szempont mellett erre is időt fordítanának. A trebiáovi járásban oéldául már szinte elérhetetlen igénynek számít, hogy a kaszálók feljavításakor gondoskodjanak a különböző növények vetéséről is. Ez valóban elérhetetlen? Máris megkéstünk azzal, hogy rladóztassunk. Még most a méhészeti idény kezdetén a mezőgazdasági szerveknek úev kellene ehhez a végső soron hatáskörükbe tartozó kérdésekhez nyúlniuk. hogy a méhészek a kelet-szlovákiai kerületben is újból megleljék a helyüket. (illési Tartsunk rendet a kaptárak előtti (A. J.) I. Statisztikai adatok szerint az elmúlt száz esztendő alatt a Duna mentén — Ausztriától a Fekete-tengerig — 4 millió hektárral csökkent a vízimadarak fészkelésére alkalmas terület. Az utóbbi esztendőkben a mezőgazdaságban végbemenő strukturális változásokkal, halastavak jöttek létre, ami kevés vigaszt nyújt a vízimadár-állomány regenerálódásához. Ezért válik szükségessé, hogy a fejlett vadászati kultúrával rendelkező országok minél előbb beavatkozzanak a vlzivad megmentésébe és a létszámcsökkenést megakadályozzák. Azzal minden vadász tisztában van, hogy a természetes fészkelőhelyek szaporítása lehetetlen, hiszen a későbbi években is számítani kfell újabb területek elhódításával, amelyet a mesterséges víztárolók és halastavak nem pótolnak. A vadréce-állomány csökkenésének meggátlására két módszer áll rendelkezésünkre, mégpedig a félvad és a zárttéri, tenyésztés. A félíadtenyésztésnél kétféle eljárást alkalmazhatunk. Az egyik az, amikor 1—15 hektár kiterjedésű tórészt dróthálóval bekerítünk és erre a területre 1:3 vagy 1:4 ivararányban 80—100 szárnycsonkított vagy lekötött szárnyú, lehetőleg már mesterségesen nevelt tenyészanyagot helyezünk tojásrakás, keltetés és nevelés céljából. A bekerített vízfelületen és a víz szélén is a tojók számának megfelelő fából, gyékényből készült mesterséges fészket helyezünk ki. Etetőhelyekről a víz melletti gyepes parton gondoskodunk. Naponta egyszer etessünk kacsa-tojótáppal és vegyes mageleséggel: árpával, kukoricával és napraforgóval. A tojásrakás március közepén kezdődött. A tojásokat április 20-ig a fácánnál ismertetett módon felszedtük a fészekből. A tojásokat kotlával, vagy keltetőgéppel keltetjük. A kikelt kacsákat kotlóval vagy műanyával neveljük. Az április 20-tól rakott tojásokat a fészekben hagyjuk, megfelelő tojásszám után a tojók megkotlanak és a tojásokat kiköltik. A fészekaljat a bekerített részen belül gondos takarmányozással fel is nevelhetjük. Ezzel az eljárással tojónként 35—40 tojást és 20— 25-ös szaporulatot is elérhetünk A másik eljárás szerint a természetes fészkelőhelyeken, bekerítés nélkül, a költő récék részére megfelelő számú mesterséges fészket helyezünk ki, és a tojásrakás Időszakában takarnányozásukról is gondoskodunk. A takarmányt különböző üsző tuta (szerű etetőkre helyezzük és fordítsunk gondot a szőrmés és szárnyas ragadozók távoltartására is. A biztonságos fészkelőhely és a takarmányozás révén nagvobb számú szaporulatot érhetünk el, mint a vadon fészkelő egvedeknél. A félvadtenvésztésnél ügyeljünk arra, hogy a vadászatokat sohasem a fészkelőhely környékén rendezzük, hanem mindig az attól távolabb eső húzóhelyeken. A zárttéri tenyésztés A vadkacsa-tenyésztés alapfeltétele, hogy megfelelő, lehetőleg állandó be- és kifolyással rendelkező tó álljon rendelkezésre. A tó legyen bővizű, hogy a — különösen ősszel — nagyszámú állatnak állandó friss víz jusson. A tápláló és a túlfolyó csatornát megfelelő zsiliprendszerrel alakítjuk ki, hogy a vízszintet szabályozhassuk. A tó mérete megszabja a felnevelhető kacsák számát. Ideális, ha a tó keskeny és hosszú, mert így a kacsák többet repülnek és a vadászidényre megfelelő röpkészséget érnek el. A partrészen legyenek lombos fák és bokrok, melyek biztosítják az árnyékot. A tenyészanyag biztosításának egyik módja, amikor befogókat helyezünk el a sűrű tartózkodási helyeken. Így fogjuk be később ősszel vagy kora tavasszal a szükséges tenyészanyagot. A másik mód, amikor a fészkekből begyűjtött tojásokat mesterségesen keltetjük és a kikelt kisrécéket felnevelésük után a következő évi tenyészanyagnak tartjuk vissza. Egyik legalapvetőbb feladat a tenyésztésre, illetve a törzsállomány létrehozására kiszemelt fajok és egvedek kiválogatása. Hazai vonatkozásban egy pillanatig sem kétséges, hogy erre legalkalmasabb a legnagyobb testű récefaj, házikacsánk őse, a tőkésréce. Ebben a fajban már századokkal ezelőtt felfedezte a természetvizsgáló ember a domesztikálódási hajlamot, melyet azután eredményesen ki is használt. Ugyancsak a tőkésréce előnye mellett szól, hogy leggyakoribb vadrécefajunk nemcsak kimondottan a vízközeiben, hanem mezőgazdasági területen is fészkel. Kisebb jelentőségű, de figyelembe vehető még két récefaj: a kendermagos réce, valamint a cigányréce. Mindkettőnél elérhető a rendszeres fészkelés mesterséges környezetben, azonban a fészkelőhety iránt igényesebbek a tőkésrécénél. A többi récefa j-tenvésztésn él egyelőre csak alkalmi fészkelés érhető el. A rendszeres fészkelés pedig a telep számára nélkülözhetetlen. Még egv eléggé domesztlkabilis és a mesterséges környezethez igen jól alkalmazkodó faj a szárcsa is. Az elmondottakban elsősorban cseh. jugoszláv és magvar tapasztalatokra támaszkodva jelöltem meg a fajokat, de ugyanezt támasztják alá angol, dán tapasztalatok is (Folvtattukl J. M. Habrovský JA hhoz, hogy sikeres legyen egy sporthorgász napja, általában két dolog fontos. Az egyik, hogy olyan helyen horgásszunk, ahol hely is van; a további aztán a felszerelésen múlik. Aránylag elég gyakran szemtanúja, fültanúja az ember az olyan eseteknek, amikor a horgász azon sopánkodik, hogy milyen gyönyörű halat akasztott meg és az utolsó pillanatban szalasztotta el. Az ilyen tanulság a későbbiek folyamán hasznosnak bizonyul. Vegyük sorba a felszerelést. Először is ott van a horgászbot. Manapság a bambuszbotokat mind kevesebben használják. Ezeket a könnyen kezelhető laminátbot szorítja ki. De tévedés ne essék, ez még nem megoldás. Saját részemről például minden horgászat előtt ellenőrzőm a botomon található összes gyűrűt. Főleg a véggyűrű épsége fontos. Egy bevágott, vagy törött gyűrű sok kellemetlenséget okozhat. A második fontos kellék az orsó, hiszen a szilont erre tároljuk, akár több száz métert is. Sok esetben a horgásztársak a legdrágább orsóhoz ragaszkodnak. Pedig a sikert nem a drágaság jelenti, hanem az orsó karbantartása. Akár több kilós halat is partra lehet hozni, csupán a féket kell jól beállítani, amiről sajnos, nem egy esetben megfeledkezünk. Ezenkívül megkívánja évente legalább egyszer az alapos tisztítást, átkenést. Természetesen minden horgászat után jő ha kitisztítjuk az orsót, eltávolítjuk a berakódott port, homokot. Nagyon fontos a szilon megválasztása is. Szem előtt kell tartani a horgászbot teherbírását, valamint a szilon erősségét. Ha a kettő nincs összhangban, eredménytelenné válik a horgászat, ugyanis gyenge botnál az erős szilon bottörést, erős botnál pedig a gyenge szilon szakadását idézhetjük Külföldi vizeken MADÄRTOLL és halikra. Konovalo v a Rybovodsztvo 1 Rybolovsztvo hasábjain arról számol be, hogv a Velíkolugi halkombinátban olyan szerkezetet építettek a szovjet szakemberek, a melynek segítségével megszüntethető a halak ikrájának ragadóssága, ami a elő. A szilon utolsó métereit kell legfőképpen ellenőriznünk, hiszen itt van kitéve a legnagyobb kopásnak. Használat közben néha egészen kirojtozik és kis rántásra Is elszakadhat. Nem egyszer ilyen megkopott részt még a bedobott ólom is elszakít. Két évnél tovább tehát ne használjuk a szilont. A horog megválasztása is nagyon fontos dolog. Mindig aszerint kell választani, amilyen halat szeretnénk fogni. Jómagam nem sajnálom kiselejtezni az elkopott, életlen horgokat. Sokan köszörülik, ez azonban felesleges, hiszen az így nyert él még hamarabb elkopik. Ha élőkére kötöm a horgokat, ezeket külön zacskóba kötöm, elkülönítve. Így elkerülöm, hogy a horgok összekeveredjenek és könnyen megtalálom a legmegfelelőbbet. Bár lehet ólom nélkül is horgászni egyes helyeken, de a legtöbb esetben a csali egyhelyben tartósa érdekében szükséges. Leginkább a saját öntésű ólmokat használom. Mindig találok megfelelőt. mert a holt Idényben pár grammostól kezdve pár dekásig minden fajtából öntök. Megakasztását főleg forgókapoccsal oldom meg. Megéri figyelmet szentelni a haltartónak is. hisz kellemetlen meglepetés ha a már megfogott hal „kereket old“. Ezeket az elemi dolgokat, habár mnnkát Igénvlőek. érdemes betartani, hisz a karbantartott felszerelés fél siker. mfg az elhanyagolt csak я sikertelenség forrása lehet. Adamcsík Ferenc mesterséges szaporításnál — ikrakeltetésnél — különösen fontos. A 0,6 kW energiával működő motorszerkezef korongra erősített libatoliakat forgat — egyenletes sebességgel —. amelyek megakadályozzák az ikrák összetapadását. Az üzemi próbákkal megállapították, hogy a jelzett szerkezet semmi kárt nem okoz a kényes ikrákban. I • zartteri tenyésztése A karbantartott felszerelés fél siker Hasznos tudnivalók A csukát úgy lehet leghatásosabban kapásra Ingerelni, hogy a csalit helyesen a látóterébe vezetjük. Ehhez tudni kell, hogy vizeink kannibálja általában lesből támad és leginkább a fölötte mozgó zsákmány (1. ábra) köti le a figyelmét. Tehát alatta hiába vontatnánk a villantónkat. Más lapra tartozik, hogy a csuka néha a fenéken, máskor vízközt, megint máskor a felszínhez közel tartózkodik. Ezért a legtöbb sikert a vízközt vontatott villantótói remélhetjük. Mélyebb vízben szüne teltethetjük is a vontatást, a csalit támolyogva süllyedni, majd felemelkedni hagyjuk. S ha már a villantózásnál tartunk, mondjuk el azt is, hogy aránylag sok munkát ad a villantó kiszabadítása Ha a csuka rendesen kitámad. jól benyeli a csalit, s akkor bizonv megizzadunk, mire kiszabadítjuk a szájából. A csuka száját nehéz szétfeszíteni. óriási ere'e van a csontos oofarészébe'Ezért jó, ha nem hiányzik я kellékeink közül ez a 2. áh rán látható egyszerű, odaha za is elkészíthető segédesz köz. (Zr) .-ь'5-0' Ü. a l
