Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)

1976-03-06 / 9. szám

1976. március 8 SZABAD FÖLDMŰVES Szolgáltatásaik elősegítik az állattenyésztés fellendítését Gondokkal küzd a MEDOS A virágkelytiek édes nektárja tavasszal és nyáron olykor hiába kínálja értékét a méheknek. Azok az időjárás viszon­tagságai miatt nem gyűjthetik be és nem alakíthatják mézzé. Pedig az átlátszó, aranysárgán csillogó, folyékony ínyencség a szorgos méheknek, de az azokat segítségül hívó embernek egyaránt értékes, könnyen emészthető élelmiszere. A méz fe­hérje-, ásványianyag- és vitamintartalma révén az emberi szer­vezet kiváló és gyors energiaforrása. Gyári feldolgozásával ha­zánkban a galantai MEDOS foglalkozik amely a zvoleni Szö­vetkezeti Kereskedelmi és Termelési Vállalat üzeme. Felkeres­tük a nevezett üzem termelési-műszaki főosztályának vezető­jét, Cambal Alexandert, aki tájékoztatott mézfeldolgozó üze­mük tevékenységéről a méhészekre nehezedő két terhes év után. A járási Állategészségügyi Szolgá­lat (a továbbiakban JÁSZ) dolgozói­nak fő feladata az állatok egészség­­védelmének irányítása és szervezése. Ez ma az állattenyésztési termelés összpontosítása és szakosítása idősza­kában nagy jelentőséggel bír. Komo­lyabb áttekintést ezen intézmény munkájáról, felelősségteljes helytállá­sáról Nitrán kaptam MVDr. Artur Pav­lik igazgatóval és helyettesével, MVDr. Štefan Silvásival való beszélgetés so­rán. Szlovákia Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztériuma a hatáskörébe tartozó Állami Állategészségügyi In­tézet és a Kerületi Állategészségügyi Szolgálat megbízásából ezen intéz­mény dolgozói feladatul kapták: — a JÁSZ leghatékonyabb — a nagyüzemi termelés feltételeire méretezett — irányítási rendszerének kidolgozását, tekintettel a minél nagyobb gazdasá­gosságra. Ezt a feladatot azért bízták a N'itrai JÁSZ dolgozóira, mert Szlo­vákiában ez a járás egyike a szüksé­ges előfeltételekkel (összpontosítás, szakosítás stb.) rendelkező járások­nak. Az áj irányítási rendszer kidol­gozását a járás mezőgazdasági üze­meinek nagyobb termelési egységek­be való tömörítése, egyesülése tette lehetővé. Napjainkban ebben a járás­ban már csak tizennyolc szövetkezet és egy állami gazdaság (az Állandó Országos Mezőgazdasági Kiállítás Gaz­dasága) van. Az Intézmény dolgozói és vezetői következetesen végezték a rájuk bí­zott feladatokat, s már 1974. július elsején áttértek az új irányítási rend­szerre. Ez abból áll, hogy az addig érvényben levő háromfokú irányítást (igazgató-ügyeletes szolgálat-állator­vosi központok) kétfokúra egyszerű­sítették le (igazgató-szakosított állat­orvosi központok vezetői), ami köz­vetlen irányításra ad lehetőséget. A JÁSZ igazgatója — járási állator­vos — mind szakmai, mind pedig po­litikai téren felelős az intézmény te­vékenységéért. Az igazgatóhelyettes a nagytenyé­­tzetek egészségvédelméért, valamint az állatjárványi és higiéniai tevékeny­ségért felel. Az intézmény belső felépítésénél nagy gondot fordítottak az állatorvo­sok — állatfajok szerinti — szakosí­tására. Így három szakosított állat­egészségügyi központot alakítottak ki, mégpedig a szarvasmarha-, a ser­tés- és a baromfitenyésztés központ­ját, valamint egy szakosított állat­egészségügyi és állathigiéniai közpon­tot a Nitrai Tej- és Húskombinátban. Az ötödik központot az igazgatás al­kalmazottai alkotják, akik az említett három központ vezetőivel az intéz­mény épületében tevékenykednek. A szarvasmarha tenyésztésre szako­sított központnak huszonöt szakosí­tott állatorvosa és öt technikusa van, akik a járás egyes mezőgazdasági üzemeiben tevékenykednek. Nagy előnynek számít, hogy a főállatte­nyésztőkkel naponta értekezhetnek, így a betegségek esetleges előfordu­lásakor azonnal intézkedhetnek. Az állatorvosok és technikusok a mező­gazdasági üzemekben elvégzik a szar­vasmarhák komplex állategészségügyi védelmét — a betegségek megelőzésé­től egészen a gyógykezelésig. Ezen központ dolgozói felelősségteljes munkát végeztek a sládeökovcei 1200-as kísérleti, az alekiincei, chyzo­­rovcei és a žitavanyi 1000 férőhelyes tehénfarmokon, valamint a vráblei 13 ezres üzemközi marhahizlalda kiala­kításában. Az állatorvosok és a tech­nikusok közreműködésével a betele­pítés előtt már két évvel korábban kell elkezdeni a nagyüzemi terme­lési formákhoz jól alkalmazkodó állo­mány kialakítását. A szarvasmarha­­tenyésztő központ dolgozói gondos­kodnak ezenkívül a nitrai fajtaneme­sítő állomás 120 tenyészbikájának és a juhállomány komplex egészségvé­delméről és gyógykezeléséről. A sertéstenyésztő központnak tizen­egy szakosított állatorvosa és tizen­négy technikusa van, akik a mezőgaz­dasági üzemek föállattenyésztőivel tartják a kapcsolatot. Fő feladatuk a sertések komplex egészségvédelme és gyógykezelése. A sertéstenyésztés ed­digi összpontosítása azonban még nem teszi lehetővé, hogy minden me­zőgazdasági üzemben egy állatorvos dolgozhasson. A központ dolgozói ak­tívan részt vesznek a járás nagyte­nyészeteinek kialakításánál, a sládeö­kovcei, a Veiké Zálužie i és a cabaji szövetkezetben. A baromfitenyésztő központnak há­rom szakosított állatorvosa és négy technikusa van, akik a járás tojás- és hústermelése szempontjából legjelen­tősebb üzemekben tevékenykednek. A szakosított állategészségügyi és állathigiéniai központnak tizenhárom szakosított állatorvosa és húsz tech­nikusa van. Ok áz élelmiszerek, állati termékek, nyersanyagok termelése szempontjából jelentős üzemekben dolgoznak. Fő feladatuk, az állati ter­mékeket feldolgozó üzemek ellenőr­zése, különös tekintettel az áru minő­ségére. Az intézmény dolgozói ellenőrzik továbbá az abrakkeverö üzemek ter­mékeinek, — az elhullott állatokból, állati maradványokból készülő kom­ponensek (kafiléria) — valamint a terimés és szálastakarmányok minő­ségét is. Ezenkívül gondoskodnak a prémes állatok, (nyércnutria egy egv tenyészet), valamint a topoföiankyi védett területen élő 22 bölény egész­ségvédelméről. Az új irányítási rendszer gyakorlati megvalósítása jelentősen könnyítette az állatorvosok és technikusak mun­káját, de egyúttal igényesebb felada­tok elé állította a szakosított közpon­tok vezetőit. A feladatok maradékta­lan teljesítését s a jobb együttműkö­dést szorgalmazzák a termelési érte­kezletek is. Az igazgató a központok vezetőivel hetenként, ezek pedig az állatorvosokkal és a technikusokkal kéthetenként tárgyalnak a teendők­ről. Egyébként a központok dolgozói­nak munkáját a beérkezett jelentések alapján havonta értékelik. Az intézmnéy dolgozói és vezetői ezt a szervezési módszert nem tekintik mindenütt érvényesnek, javasolják a többi járás jellegzetes feltételeihez, a mezőgazdasági termelés összponto­sításához és szakosításához mért al­kalmazását. A múlt évben a gazda­sági állatok egészségvédelme és gyógykezelése terén kedvező ered­ményeket értek el. Komolyabb fertőző betegség egyáltalán nem fordult elő. Olyan alapelveket fogadtak el, hogy az állatorvosi szolgálat dolgozóinak a munkáját elsősorban állattenyésztési termelésben elért eredmények alapján kell értékelni. Pl. a járás mezőgazda­­sági üzemei a múlt évben a mezőgaz­dasági termelést 1X0, az állattenyész­tési árutermelést 113 és a tehénállo­mány tervét 109, a tejfelvásárlást pe­dig 102 százalékra teljesítették! Ebből nagy részt vállaltak az intézmény dolgozói is! A szakosított állatorvosok és tech­nikusok nagymértékben hozzájárultak a borjú- és sertéselhullás csökkenté­séhez. Bizonyítja ezt az is, hogy a múlt év november végével a borjúel­hullás mindössze 5,49 százalék volt, ez decemberben sem változott lénye­gesen. A sertéselhullást úgyszólván egy év leforgása alatt sikerült a fe­lére csökkenteni. Míg 1974-ben 19 200 sertés pusztult el a járás területén, addig egy évvel később kb. tízezer db. Közreműködésükkel száz hektár me­zőgazdasági területre járási átlagban már 23 tehén jut, ami egyedülálló a járás történelmében. Elégedettek az új irányítási rend­szer gyakorlati alkalmazása során el­ért eredményekkel, s a jövőben is ar­ra törekednek, hogy munkájukkal — a múlt évi októberi pártplénumok ha­tározatai értelmében — nagymérték­ben javítsák az álattenyésztési terme­lés színvonalát. Törődnek azzal is, hogy a dolgozók kezdeményezésének mozgalma kibontakoztatása sikeres legyen. Napjainkban öt kollektíva 110 tagja (az intézmény összes dolgozója) a szocialista munkabrigád megtisztelő cím elnyeréséért versenyez. Az intézmény dolgozói a CSKP XV. kongresszusa tiszteletére vállalták, hogy csökkentik a gazdasági állatok, főleg a borjak és a sertések elhullá­sát, segítik a gazdaságokat a kisebb tápértékíí takarmányoknak etetési célokra való felhasználásában, a já­rás állattenyésztési termelésének ha­tékonyabbá tételében. A közeljövőben komplex racionalizációé brigádot Is szeretnének alakítani. A JÁSZ szoros kapcsolatot tart fenn a jMI-gai. az Állami Állategészségügyi Intézettel, a Kerületi Állategészség­ügyi Szolgálattal, a járási higiéniai központtal, a nemzeti bizottsággal, a Mezőgazdasági Főiskolával, a kutató­­intézetekkel és más szervezetekkel. Az együttműködés nagymértékben hozzájárult a problémák minél előbbi eltávolításához és a nagyüzemi állat­­tenyésztési módszerek gyakorlati megvalósításához. Reméljük, a Nitrai járási Állat­egészségügyi Szolgálat dolgozói és vezetői által kezdeményezett, a gya­korlatban megvalósított új irányítási rendszer a jövőben — az adott körül­ményekhez mérten — otthonra talál a többi járásokban is. BARA LÁSZLÓ, mérnök Üzemük tervezett feladatainak tel­jesítése 1974-ben és 1975-ben várat­lan akadályokba ütközött, amelyek mindenekelőtt a nyersanyag-hiányra vezethetők vissza. A mézfelvásárlás csökkenésének okait három csoport­ba sorolhatjuk, amelyek közül az el­ső a méztermelés szempontjáböl a hordás Idején uralkodó rossz időjá­rás, másodsorban a vegyszeres nö­vényvédelem végzése előzetes beje­lentés nélkül, harmadszor pedig a méz átvételekor bevezetett tüzetes minőségellenőrzés, amely kimutatja a mézben levő répacukrot. A minőség­­ellenőrzést az tette szükségessé, hogy egyes méhészek még főhordás idején is cukorsziruppal etették a méheket, amivel ugyan nagy méztermelést mu­tattak ki, de a méz nem felelt meg a csehszlovák minőség-szabvány kö­vetelményeinek, amely az európai re­gionális normából indul ki, és minő­ségi feltételei igen szigorúak. A MEDOS a mézet nem közvetlenül a méhészektől vásárolja fel, hanem a Jednota Fogyasztási Szövetkezet köz­vetítésével, amellyel szerződést kö­tött. A fogyasztási szövetkezet ezután további mézfelvásárlási szerződéseket köt a Szlovákiai Méhészek Szövetsé­ge alapszervezeteivel. Az ilyen szer­ződéses alapon felvásárolt méz az­után Szlovákia egyetlen mézfeldolgo­zó üzemébe, a MEDOS-ba kerül. A MEDOS 1975. évi össztermelést tervét a helyzetből adódóan mindösz­­sze 70 százalékra teljesítette. A hazai piacra így a tervezett mennyiségnek mindössze 94,44 százaléka, exportra pedig a tervben előirányzott termék­­mennyiség 48,51 százaléka került. El­sőrendű feladatnak tartották hazánk lakosságának mézellátását, ezért az export százalékaránya igen alacsony. A helyzet kedvezőtlen alakulása el­lenére sem kaptak az üzem dolgozói felmondást; a foglalkoztatottság ér­dekében bővítették azoknak a készít­ményeknek a gyártását, amelyek kü­lönösen munkaigényesek. Ezért nö­velté к a különféle keverékekkel ki­egészített mézkészítmények gyártását, mint amilyen pl. a méz méhpempö­­vel, a méz dióval, amely Csehország­ban különösen kedvelt és amelyből a termelést tervet magasan túlszárnyal­ták. Ilyen készítmény továbbá a ház­tartásban is használható, Ízletes ki­vitelezésű pohárba töltött méz; az idei év első negyedében piacra kerü­lő új készítmény, a méhpempővel és virágporral kiegészített méz, amely iránt kezdettől fogva igen nagy az érdeklődés. A méhészeknek nehéz helyzetük­ből kiindulva — a méhtermékek el­adását illetően — 1974-ben kísérleti­leg megkezdték a természetes virág­por felvásárlását. Ebből 1975-ben 7500 kg körüli mennyiséget vásároltak, a­­minek több mint 70 százaléka a Né­met Szövetségi Köztársaságba került. Az elsőrendű minőségű természetes virágpor 1 kg-jának felvásárlási ára 90 korona, а II. minőségű osztályú vi­rágpor ára pedig 70 korona. A minő­ségi feltételeket azokban a szerződé­sekben tüntették fel, amelyeket a MEDOS a SZMSZ alapszervezeteível kötött. Terv szerint idén megkétsze­rezik a természetes virágpor felvásár­lását, amelyből 13—15 tonnányit szán­dékoznak átvenni. Szeretnék fokozni a hazai piac virágporellátását, de egyben növelni a külföldre történő kivitelt is. A természetes virágpor különféle célokra használható fel, így pl. kozmetikai szerek készítésére, em­beri élelemként, hiszen nagy mennyi­ségű fehérjét és számos vitamint tar­talmaz, könnyen felvehető formában, s ezáltal az emberek egészségére jó hatással van. A virágport élelemként mézbe vegyítve, vízzel keverve lehet fogyasztani. A MEDOS imént említett új készítményébe 5 százaléknyi ter­mészetes virágport kevernek, azon a mennyiségen kívül, amit a méz egyéb­ként is tartalmaz. Foglalkoznak a méhek által ter­­melt propolisz felvásárlásának gondo­latával, amelyet az után kezdenek meg, amint a felvásárlás technikai for­máját megoldják. A propoliszt a méhek huzatos kaptár-nyílásainak eltömésé­re termelik, melynek összetételét az üzemnek ezidáig nem sikerült meg­tudnia. A propolisz felvásárlási ára kg-onként 300 korona körüli lesz. A propolisz iránt egyébként külföldön igen élénk érdeklődés mutatkozik. Hazai viszonylatban az összetétel­vizsgálattól függően számolnak azzal, hogy a jövőben az áruválasztékot pro­polisszal dúsított mézzel is bővíte­nék. A szocialista államokban a pro­poliszból többféle orvosságot is gyár­tanak, pl. Bulgáriában öt-hat külön­féle orvosságot, továbbá a Szovjet­unióban, valamint Romániában ugyan­csak néhány orvosságféle készítését vezették be. Kívánatos lenne, ha ha­zai Gyógyszerkutató Intézetünk in­tenzívebben foglalkozna a propolisz hatásának vizsgálatával, s ezzel ez a termék hazai viszonylatban is elfog­lalhatná az őt megillető helýet. Az üzem további új termékek gyár­tásának előkészítésén is fáradozik,­­amelyek közé tartozik többek között a kamilla kivonattal dúsított méz, amelynek forróvízbe öntésével kamil­lateát lehet készíteni. Foglalkoznak továbbá a C-vitaminnal dúsított méz, a mézzselé, valamint a mézszirup gyártásának előkészületeivel, de pil­lanatnyilag még ismeretlen ezen új készítmények piacra kerülésének idő­pontja. Az üzemben igen elterjedt a szocia­lista versenymozgalom a CSKP XV.‘ kongreszsusának tiszteletére, amelyet az ismert nyersanyaghiányra való te­kintettel nálunk nem a termelési ter­vek túlteljesítésére, hanem a minőség javítására irányítottak. Igyekezetei fejtenek ki készítményeik eddiginél’' ízlésesebb csomagolására is, továbbá a villanyenergiával, a fűtőanyaggal, valamint az ún. kisegítő anyaggal való takarékosságra összesen 72 ezer korona értékben. A kötelezettségvál­lalás négy szabad szombat ledolgozá­sára is kiterjed az év folyamán, amit' a tavaszi takarításra és főként az őszi csúcsmunkák Idején vesznek igénybe. A teherfuvarozási részleg dolgozói továbbá üzemanyag-megtaka­rításra, a laboratórium dolgozói pe­dig különféle vegyszerek megtakarí­tására tettek vállalást. Az összüzeml vállalást négy kollektíva szocialista munkavállalása erősíti meg és a már eltelt jenuári hónap is azt bizonyítja, hogy a vállalt feladatok teljesíthetők lesznek. Üzemük hatvan tagú kollek­tívájában ez idő szerint két szocia­lista munkabrigád működik, amelyek számát idén az első negyedév végéig további két munkabrigáddal kívánják bővíteni, még pedig a termelési, va­lamint a laboratóriumi részlegen. A MEDOS vezetői a méhészeknek s ezzel egyben az üzem dolgozóinak is idén jó mézhordást kívánnak, de hangsúlyozzák, hogy a bevezetett mi­nőségellenőrzéstől nem léphetnek vissza. Más elhatározást nem is kép­zelhetünk el, mivel a párthatározatok az áruminőség szabványszerű betartá­sára egyre nagyobb hangsúlyt helyez­nek. De a minőség-javítási követel­ményeken kívül az üzemnek szem előtt kell tartania a fogyasztó- védel­mi törvényt is, melynek ugyancsak célja a dolgozók életszínvonalának állandó emelése. ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ * ❖ ❖ ❖ ❖ * ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ * * * *!♦ Évekkel ezelőtt egy össze- K forrott, képességeinek bővítésén fáradozó csoport tagjaként Ismertem meg Tóth józsef elvtársat, a Dunajská Streda-i Járási Terményfelvá­sárló és Ellátó Vállalat igazga­tóját. Törekvésében példaként szolgált környezete számára. Egészséges, jó Ízű humorával az egyébként borús arcokra is mosolyt varázsolt. Huszonhat év ugyanazon a munkahelyen nem kis idő. Eny­­nyit áldozott életéből az elein­te sok problémával küszködő vállalat fellendítésére. Azt tar­totta a legfontosabbnak, hogy partnereiket, a mezőgazdasági üzemeket a lehető legjobban szolgálják. Kezdetben raktárosi, majd osztályvezetői beosztásban se­gítette a fejlődő mezőgazdasá­got. Későbben felettesei felfi­gyelve az éleslátású, jó szerve­ző képességű munkatársra, megbízták őt az igazgató-he­lyettesi teendők végzésével. A területi átszervezés után egy ideig körzetvezetői beosztásban dolgozott, majd 1963-ban igaz­gató lett. Ebben a munkakör­ben van ma is. Munkatársai körében közvet­len emberi magatartásával nagy Tartalmas életút tekintélynek örvend. Ugyanaz mondható a mezőgazdasági üze­mekkel való kapcsolatáról is. Kommunista magatartása, pár­tos helytállása mind a köz, mind a magánéletben példás lehet mások számára is. Felelősségteljes beosztása mellett megszerezte a mező­gazdasági szakközépiskolán az érettségit, majd a mezőgazda­­sági tanintézetben (inštitút) az oklevelet, továbbá kétszer egymás után hároméves cikli­kus továbbképzésen is részt vett. Ez azt bizonyltja, hogy a napi élet nagytávú „stafétája“ mellett tekintélyes szabadidőt fordított az ismeretek gyarapí­tására is. Az sem lebecsülendő, hogy hasonló igényességgel négy rá­termett gyermeket nevelt. Kö­zülük az egyik pártunknak is tagja, tehát gondolt a párt­­utánpótlásra is. A vállalatnál összeforrott kollektívát hozott létre. Ennek köszönhető, hogy egyre Jobb sikereket érnek el és vezetése alatt kiváló tevékenységéért a munkaközösséget különféle el­ismerő oklevelekkel jutalmaz­ták. Ezúton mi is köszöntjük az ötven éves Tóth József elvtár­sat. —hal— v ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ♦♦♦ ❖ ❖ ❖ ❖ a. ❖ ❖ KUCSERA SZILARD

Next

/
Oldalképek
Tartalom