Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-02-28 / 8. szám
1978. febrnár 28. SZABAD FÖLDMŰVES. 15 A Szlovákiai Méhészek ” Szövetségének Központi Bizottsága határozatot fogadott el, mely szerint az alapszervezeteknek az évzáró közgyűléseket március 31-ig kell megtartaniuk. Szervezeteink, azaz méhészeink szempontjáböl fontos tényező az idei közgyűlések megtartása, mert az elért eredmények vagy a hiányosságok „bonckés“ alá vételével ú| vezetőséget választanak. Talán mondanom sem keli, hogy becsületes, politikailag és szakmailag érett emberekre kell bizni a szerknltúrnövények megporzásárél, permetezéséréi, — tehát tájékozottak. Arra kell törekednünk, hogy a mezőgazdasági üzemek vezetőit, szerződéssel vagy szóbeli megegyezéssel rávezessük а 37/63 sz. törvény betartáséra, amely a kultúrnövények védelmére használt vegyszerekre vonatkozik. Ez már régi óhaj a méhészek részéről, mert egyes mezőgazdasági szakemberek nem tartják be az erre vonatkozó előírásokat. Sok csalódást okoztak ezzel a méhészeknek. Tanácsos, hogy inkább egy-két nappal később vigyük a méheket a megporzandó növényekhez, azonban csak vegyszeres kezelés utáni Ezért szükséges az együttműködés a mezőgazdasági szakemberekkel. Az évzáró taggyűléseken, ahol Jelen lesznek a központ kiküldöttei is, kedvező alkalom nyílik a tagok részéről, hogy éljenek a lehe-Az évzáró taggyűlések előtt vezetek vezetését, akik a következő három évben sikereket érnek el. A feladatok, melyeket a KoSicén tartott II. méhészkongresszus tűzött elénk, kell, hogy minden méhésznek, de főleg az újonnan megválasztottaknak alapot adjon a további munkában a Nemzeti Front választási programja és főleg a CSKP KB októberi plenáris ülésén elfogadott határozatok teljesítésére. Ahhoz, hogy mezőgazdaságunk igényesebb feladatait teljesíthesse, nekünk méhészeknek is hozzá kell járulnunk méheink megporzó munkájával. A máit évek bebizonyították, hogy a méhészek kivívták a mezőgazdasági szakemberek őszinte elismerését, mert bizonyos magfajtákból, zöldségfélékből. gyümölcsből jó terméshozamot értek el, s ez a méhek megporzó munkájának köszönhető! Feladataink tehát nem csekélyek, s hogy milyen eredményeket érünk el a jövőben, az minden méhészen, de főleg az áj vezetők szervezési készségén múlik. A jő méhészvezetők állandó kapcsolatot tartanak a szövetkezetek és az állami gazdaságok agronömusaival és értekeznek velük az egyes tőséggel, Javaslatokat tegyenek a munka elvégzésére és a fogyatékosságok feltárására. Talán egyik időszerű kérelmünk lehetne a Szabad Földműves méhész-szakmellékletének újbóli megjelenése. Szüksé'g volna erre a szakmellékletre. A méhészközponton keresztül a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium megbízottja ígéretet tett, hogy kérelmünkben segítségünkre lesz, támogatja törekvésünket. Reméljük, hogy ezen kívánságunk rövidesen teljesül. Az évzáró gyűléseken feltétlenül foglalkozni kell a méhészutánpútlással is. Valljuk be őszintén, hogy az utóbbi időben ezen a téren egy helyben topogunk. Szükséges. hogy alapszervezeteink vezetői megtalálják az utat a fiatalokhoz. Meg kell alakítani az iskolákban a méhészszakköröket. Ez az egyedüli módja, hogy a fiatalokkal megszerettessük a méheket. Minden erőnkkel támogatni kell a Jó kezdeményezéseket, ha kell, anyagiakkal, vagy szakelőadásokkal, mert az ilyen befektetés később mindnyájunk részére kamatostul megtérül. Danes László Február a méhesben Többéves megfigyelések azt mutatják, hogy ez a hónap a legzordabb. Ez azonban nem akadálya annak, hogy a méhcsaládokban megkezdődjön az élet. A hideg időtől eltekintve az anya lassan bár, de megkezdi a petézést. A fiatal méhek, amelyek ősztől fogva nem voltak elfoglalva a fiasítás gondozásával, a bőséges méz- és virágpor készletből megerősödtek, kifejlődtek. Ezeknek a feladata a korai fiasítás gondozása. Petézés után három hétre kel ki a munkásméhek első csoportja, amelyekre a méhcsaládok fenntartása szempontjából nagy szükség van. Ugyanis minél jobban közeledik a tavasz, annál több áttelelt, kiöregedett méh pusztul el. Ezeknek a helyébe kellenek a fiatal méhek. A méhész feladata, hogy a családokat segítse a megerősödésben. Ahol ebben a hőnapban esetleg sor kerül az első tisztuló kirepülésre, ott a méhcsaládok kissé melegebb takarásáról kell gondoskodni a fejlődés gyorsítása céljából. Máskülönben nem lenne megfelelő a fejlődés. A melegebb takarás azért szükséges, hogy a lépek közt legalább 33,2—36 C fok meleg legyen. Gondoskodni kell továbbá a családok nyugalmáról is. Ha a hófúvás ellepi a kaptárakat, nem kell tartani a méhek megfulladásától, mert azok elegendő levegőt kapnak. Ha azonban olvadás következik be, akkor ügyelni kell, hogy baj ne keletkezzen, mivel éjjelre a megolvadt hő teteje jégpáncéllá fagyhat, s ez gátolná a levegő bejutását a kaptárba. Ilyenkor időszerű a röpnyílás szabaddá tétele és a belső élet megfigyelése. Ha sok a röpnyílásban a méhhulla, óvatosan el kell azt onnan távolítani, hogy a levegő bejuthasson a kaptárba. A havat a tetőzetről is távolítsuk el, hogy az esetlegesen kirepülő méheknek pihenés céljából legyen hová letelepedniük. (dop.) Védett párducok A Szovjetunió csendes-óceáni partvidék déli részének ritka vadja a párduc. Megóvására védett területet létesítenek. Ez a szép, foltos macska a nehezen megközelíthető, hegyes terepeken tanyázik. A tudósok megállapították, hogy a tengermelléken Jelenleg mintegy 40 párduc él. Az ezre, vaddisznóra vadászó ragadozók a páratlan távol-keleti faunában nem okoznak különösebb kórt. Rendszerint a gyenge, erőtlen özek, vaddisznók válnak zsákmányukká. A védett területen a tá] egyób vadjait és madarait Is óvják majd. A vadvédelmi terület 40 000 hektárt ölel fel, s Kedrovaja Fagyhoz, a tengermellék régi vadvédelmi területéhez csatlakozik, ahol a zoológusok nemrég repülőgépes vadszámlálást tartottak. (ni) Штат Egy júniust este Kovács Viktor barátom valósággal betört lakásomba és magából kikelve újságolta, hogy a bánovól völgyet feltúrták < a vaddisznók, s hozzátette, hogy biztosan az öreg remetékán tért vissza vándorlásaiból, mert úgy túrni csak az tud, és olyan lábnyomai csak neki vannak. A lelket vidító hír azonnal felvillanyozott, tüstént megbeszéltük a oadásztervet. Éjfél fél egykor Indulás — Lilit, a stájer kopót magunkkal visszük. Lilt akkor már hétéves volt és megfontolt vaddisznós kutyának tartották. A többi vad nem érdekelte. Csak a tapasztalt vadász tudja, mi mindent meg nem tesz az ember vadkan vadászaton, hogy célt érjen. Nem terhes részére a korai kelés sem. Az édes és mély alvásból az ébresztőóra kíméletlen hosszantartó csörgése riasztott fel. Egyszerre ugrottam ki az ágyból, nagy sietséggel felöltöztem, puska, töltény, Lilit pórázra fogtam, aztán indultam. A ház előtt, már Viktor várt. Utunk magas hegyek között, a tiszta levegőjű bánovói völgyben vezetett. Célunk a klenóci Vepor-hegység, a remete kan élőhelye volt. A vadnak életét befolyásoló összes környezeti tényező kedvező, a vizes, tocsogós, a sűrű növényzetű szűk völgyek. A kan élőhelyének és életmódjának rejtett volta mtatt a csapáshuzamos követése nem szolgálhat támpontul, — nagyon hosszadalmas és fáradságos. A Vepor-hegység a Rím. Sobota-l járás egyik legszebb részén a klenóci szelíd hajlású domboldalak domináns részét foglalja el. Erdőtípusai elsőrangú vadeltartó képességet mutatnak, ezeknek az erdőknek Ismert jellegzetessége a sűrű cserjesztnt, amely úgyszólván az összes itt előforduló erdőtípus kísérője, így a vad csaknem mindenütt táplálékot és búvóhelyet talál. A vepori és a környéki erdők vadeltartóképessége messze fölülmúlja a többi hegyvidéki erdelnkét. A reggelt les nem volt eredményes. Ki tudja, vén kanunk hol kóborolt, csemegézett az éjszaka. A környékbeli erdészek és vadászok valóságos legendákat meséltek vadászvacsorákon, vadászházakban töltött estéken. „Péter", — így nevezték el ezt a híres vadat, — a hajtásokból mindig ép bőrrel került ki. Egyszerűen nem fogott rajta a golyó, a kutyák seregét küldte másvilágra, ha támadták, vagy közelébe merészkedtek. Rettegtek tőle a legmerészebb, a legfogósabb kutyák is. Hátukon felborzolt szőrrel, behúzott farokkal csak tisztes távolságról ugatták, ha nem akart fölkelni vackából. Tekintélyt szerzett a vadászok előtt is, nem nagyon merészeltek bemenni a hajtásba, ha a kutyák egyhelyben ugatták. Ebből adódott „Péter" állandó helyváltoztatása is, mert köztudomású, hogy a sokszor nyugtalanított vadkan, néha hihetetlen messze elvándorol. Azért volt látható a kokavai Sztnecen, öt nap múlva Tabováholán, majd a murányi fennsíkon, hogy onnan a tiszolet erdőkön keresztül ismét visszatérjen a Veporba. Más alkalommal a PoTana-t rezervátum, a nagyócsal tölgyes és a Čierny Balog-i fenyőerdő képezték túráját, majd újból hazalátogatott a Veporba. Rövid reggeli pihenő után haditanácsot tartottunk. Tapasztalatból tudtuk, hogy „Péter“ behúzott a legnagyobb sűrűbe. Lili dolga lesz megkeresni és fölriasztani őt vackából. Ketten a megbeszélt helyeken, vadváltókon álltunk. Ha a kutya egyhelyben ugat, csak egyikünk megy a kutya segítségére, nehogy egymást meglőjjük, s így Viktor lesz az, aki bemegy a kutyát biztatni, esetleg a meginduló vadat meglőni. Föltételezéseink beváltak. A sok fáradság meghozta a gyümölcsét. Nem telt bele tíz perc, a pórázról elengedett kutya, hosszasan egyhelyben csaholt, — tudtam, Viktor cselekedni fog — nem kezdő vadász — és óvatos lesz. Nincs veszedelmesebb az erős kannál, agyara a növés iránya miatt félelmetes és súlyos sebeket ejthet. Ezeket a lehetőségeket mi a hegyi terepeken nagyon komolyan vettük. Húsz perce tarthatott a kitartó csaholás, ez meggyőzött arról, hogy Lili a vadkant attakolja. Erőt vett rajtam a vadászláz, de mozdulnom, a megbeszélt váltóról, vagy elmenni onnan, nem volt szabad. Gondolataimat Viktor által leadott lövés zavarta meg. Izgalmam a tetőfokára hágott! Ogy adódott, hogy vadász létemre a rövid perceket óráknak véltem, a beállott csend zavarólag hatott rám, nem tudtam mi tévő legyek. Egyszerre a közelben fölhangzott kutyám ugatása, ezt követően pillanatok alatt előttem termett egy hatalmas feketeség, majd hirtelen megállt, hátra nézett és neszeit. Megbűvölve néztem a vadon remetét és felocsúdva, archoz emeltem golyós puskámat, lapockájára célozva odalőttem... A puska eldördülése után a többi pillanatok műve volt. A villámgyorsan rám tört kan feldobott a levegőbe, majd utána földreesve tompa ütést éreztem. Minden sötét lett előttem, megszűntem érzékelni. (Folytatjuk.) J. M. Habrovský IliSZAT Ragadozó ón vagy ezüstös balin? (D Elmerengve gondolok azokra az időkre amikor az Ipoly torkolatához és néha a nagy Dunán volt szerencsém önre horgászni. Szűkebb hazánkon kívül Magyarországon, a Tiszán és a Dunán is szerencsét próbáltam ottani barátaimmal. Nagy volt a csodálkozásom, amikor Szlovákiában és Magyarországon a ragadozó önt a sporthorgászok balinnak nevezték, összecserélve a két halfajtát. Nem akarok cikkemben Bréhm Alfréd vagy Herman Ottó szaktudásával előállni, azonban szerényen meg kell jegyeznem, hogy esetünkben két különböző halfajtáról van szó! A ragadozó őn szép formás, hosszúra nyújtott, a fogashoz hasonló, hengeralakű, kissé lapos hal, amelynek két oldala és hasa ezüstfényes fehér, háta pedig zöldeskék színű. Szemel és pikkelyei aprók, szája hegyesedé, kissé előreálló álla nagy és rablóra emlékeztető, szájában nincs fog, csak torokfogai vannak, úgy, mint a pontyok családjához tartozó többi halnak (ponty, compó stb.). Ami pedig a súlyát illeti, az változó, 40— 80 cm hosszúság mellett 20 —30 kilóra is megnő. Ezt azonban bizonyos fenntartással kell fogadnunk. A 8—7 kg-os súly már megfelel a valóságnak. Ivás után — ami márciustól május közepéig tart — halunk a nyár folyamán és a szép őszi napokon ugrik a horogra. Villámgyorsan, ügyesen veti magát prédájára. Fó eledele az apró hal, a béka, a rovar és elkapja a vízimadarakat is. A télen kiéhezett önök, minden élelem után mohón kapnak. Az ívást megelőzően, a lazachoz hasonlóan nagy csapatokba verődnek a kisebb folyók és patakok torkolatánál. A szaporodási ösztön összegyűjti az ivarérett önöket és pár napi gyülekezés után — rendszerint • mandulafa virágzása előtt — megkezdik vonulásukat Ш patakon felfelé. A tavaszi napfény melege, mintegy varázsütésre, csodálatos hatással van mindenkire és mindenre. Erről tanúskodik a rovarok vízfeletti Játéka is. Ébred a természet. Megérkezett a párzás és az Ívás ösztönből fakadó ideje, az utódlásról való törvényszerű gondoskodás. A fajfenntartási ösztöntől hajtott, az orránál tovább nem látó, máskor oly óvatos halaink erősen „megvámolva“ térnek vissza a nagyobb vizekbe, hogy ott folytassák megszokott életüket. önkénytelenül Széchenyi Zsigmond „Alaszkában vadásztam“ című híres műve jutott eszembe, ahol érdekfeszítően írja le a lazacok ívását és tragédiáját. Néhány szót erről a rózsásan ezüstszínű vándorról, amely évente ötször annyit jövedelmez az Egyesült Államoknak, mint amennyiért Alaszkát megszerezték. Á lazac tulajdonképpen tengeri hal, négy-ötéves életét kint tölti a sósvíz végtelenjében, csak ívni Jár be az édesvízbe, — „meghalni“. Édesvízben látja meg a napvilágot, fent, valamelyik hegyi patak rejtett ágában, de alig serdül fel, máris ott hagyja a szűk otthont és útra kél. Lesodródik a tengerbe. Négyéves tartózkodás az óceánon, ezer veszély. Ott erősödik fel három, hat, tíz, húsz kilós nagyhallá. Aztán elfogja a honvágy. Abbahagyja tengerjáró kóbor életét, visszatér a patakba, ugyanazon a torkolaton, melyen annak idején kiúszott a tengerbe. Felúszik, megkeresi eredetének rejtekhelyét, hogy lerakhassa petéit és eleget téve a természet törvényének befejezze kalandos életét. Ott pusztul el, ahonnét korábban eltávozott. Augusztus közepén kezdődik a lazacvonulás. Vándorló, tülekedő, egymáson tújtennl akaró, akadályokat semmibevevő verseny ez felfelé a rohanó patakon, fel a mellékágakba, a védett vizű ívóhelyekre, ahol majd újabb „futó“ veszi át az élet stafétáját, ahol újabb szem toldódik számtalan lazacgenerációk végtelen láncéba. Az ívóhelyekre törtető lazacok a tengerből háromezer kilométerre is „felkínlódnak“. Félholtan érnek a célhoz, össze-vissza törődötten. Véres sebek, sziklavágta hasítások csúfítják az ezüstfényes pikkelybe „öltöztetett“ hadat. És bűzlik a partravetett haldög sokasága. Halhullákat sodor lefelé a patak. Néhány hónappal később ismét lazacokat sodor lefelé a víz, de még csak újjnyiakat, fürge kis gondtalanokat, évekre való életkedvvel, kalandvággyal és törhetetlen kötelességérzettel megtöltött halcsemetéket. (Folytatjuk.) \-J. M. H.— Fejlődik a tengeri halászat Bulgáriában Bulgária tengeri halászata az elmúlt években átlagosan évi százezer tonna halat eredményezett — állapítja meg egy legújabb tanulmány, amelyet most hoztak nyilvánosságra Szófiában. A hozam kétharmad része mélyhűtött füstölt, sózott hal, valamint konzerv formájában kerül a hazai piacra. A belső szükségleteket teljes egészében fedezik, ezért importra nincs szükség. A hal-export növelése szerényebb volt, mert a világpiaci helyzet bizonytalansága erőteljesebbet nem tett lehetővé. Bulgáriában a tengeri halászat kérdéseivel foglalkozó vállalat jelenleg 20 gyors halászhajóval és 4 hütőhajóval rendelkezik, amelyeket a Szovjetuniótól, valamint az NDK-tól vásároltak. A bolgár külkereskedelem az európai, ázsiai és afrikai kontinensre egyaránt exportál halászati termékeiből, általában mélyhűtött halakat, valamint konzervet. A hatékonyabb értékesítés érdekében Nigériában vegyes vállalatot is létrehoztak, amelynek feladata mennél több, jó minőségű áru értékesítése. (ha)
