Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1975-09-06 / 36. szám
1975, szeptember ti. SZABAD FÖLDMŰVES 15 HESZEIÍ Tapasztalatok a repce mézeléséről Idén egy méhész barátomat rávettem arra, hogy az akác virágzása előtt próbáljon vándorolni repcére. Némi gondolkodás után elfogadta javaslatomat. Mezőgazdasági üzemeink egyre nagyobb területen termelnek repcét, amely kedvező körülmények közt kitűnően mézel. Mintegy 4 hétig virít. ]ó évben családonként a mézhozam elérheti a 30 kgot is! Az eredményt természetesen erősen befolyásolja az időjárás. A méheinket napos helyre tettük, nem túlságosan messze a repcetáblától. Az eredmény alig különbözött azokban a kaptárakban, amelyeket a repcetábla szélére, vagy két-háromszáz méterre helyeztünk el. A repce ugyanis 20 C fokon felüli hőmérsékleten jól mézel. Ilyenkor a méhek nagyobb távolságról is látogatják. Kézenfekvő volt, hogy nagy gazdaságba vittük a méheket. Az a repce, mely tenyészideje alatt a nagy terméshozam minden feltételét megkapta, rossz időjárásban is jól fejlődik. Másik feltétel volt, hogy a repce jó kihasználásához erős családokkal vándoroljunk. Ahol ugyanis a gyengébb családok 1—2 kg-os mézhozammal legfeljebb saját magukat látják el, ezzel szemben a népes családoknak 10—20 kg feleslegük is lehet. Azok a családok tehát, melyek közepesen nyíló akácra éppen termőképessé válnak, nem biztos, hogy a repcén elfogadható teljesítményt nyújtanak, mert a repce virágzásának első felében adja a nagy mézhozamot. Ez az időszak rendszerint április végén és május elején van. A harmadik feltételt a repce kártevőiben kellett keresnünk, mert igen sok kártevője van. Minket méhészeket a virágokat károsító repcefénybogár érdekel leginkább és kivételesen a repceormányos. Az ormányos 5— В mm hosszú, sötétszürkés. Ritkábban fordul elő és a virágokban tett kára is kisebb. A fényes-zöldes fekete színben csillogó 3 mm hoszszú, tojásdad alakú repcefénybogár minden évben tömegesen jelentkezik s határozottan a virágokat pusztítja. A virágok megkárosítása következtében a magtermés és a mézhozam is elmarad. Ezért megkívántatik, hogy a méhész értsen a mezőgazdasághoz és lehetőleg a legjobb kapcsolatokra törekedjék a termelő gazdasággal, mert mindkét fél érdeke végeredményben ugyanaz, bár egybehangolása nem mindig egyszerű. Mit kell tudni a repcebogár elleni védekezésről? A kártevő már kora tavasszal, a bimbós repcén jelentkezik. Ilyenkor a méhek károsodása nélkül erős mérgeket használhatunk. A méhésznek érdeke, hogy értesülést szerezzen a gazdaságtól, mikor és mivel, milyen időjárásban milyen hatással védekezett, tehát milyen újra „támadásra“ lehet számítani és szükség esetén van-e a gazdaságnak anyaga az új védekezésre. Nagyon jó személyesen is tájékozódni a repce állapotáról, fejlettségéről, fertözöttségéről. Repülőgépről nagyon kivételesen kezelik a repcét, s ezt azt meg is lehet tudni. Mindezek után csak a szépen fejlett, egyenletes repcét kell választani a vándorlás helyéül, melyen a virágzás kezdetén szinte alig van repcefénybogár és repceormányos. Ugyanilyen gondossággal kell megválasztani a kaptárak helyét és a repülés irányát is. A repcén rendkívül ingerlékenyek a méhek. Ezért ne legyen a közelben s a repülés, fő irányában olyan mezőgazdasági terület, amelyet ebben az időben emberi erővel vagy fogattal művelnek. Rá kell mutatnom a konyhakertészetre és a cukorrépaföldekre is. Rendszerint ilyenkor vegyszerrel dolgoznak a cukorrépa védésén is, Ez természetesén nagyon veszélyes lehet a .méUekre. дг előfordult már, hogy a repcével határos cukorrépát nem tudták egyelni a zaklató méhek miatt. Ezért már a hely megválasztásakor ügyelni kell, hogy a méhek közelében és a repülés irányában ne legyen olyan növény, melyet a repce virágzásakor méhekre veszélyes vegyszerrel kezelhetnek. Mi úgy oldottuk meg a dolgot, hogy a méheket fák és bokrok védelmében helyeztük el és így közvetlenül a táblára repülhet- ■ tek. A bokros, fás háttér jó volt a méhek tájékozódására is. Ürömmel kell megállapítanom, hogy ez évben a repcére való vándorlás nagyon jó eredményt hozott, mert a családonkénti hozam 30 kg méz volt. J. M. H. A csendes anyaváltás Kepenya tévesnek tartja azt a méhészek között általánosan elterjedt véleményt, hogy a csendes váltásból származó anyák értékesebbek a tervszerűen nevelteknél, összehasonlító kísérletei azt mutatták, hogy a jó tenvészanyagből mesterségesen nevelt anyák családjai átlag több mézet gyűjtöttek, mint azok, amelyeknél csendes váltásból származó anyák voltak. Azt javasolja, hogy a méhész folytasson tervszerű anyanevelést és ne bízza a cserét a méhekre. -MMéhész és hagyomány A királyhefmeci méhészszervezet egyik legnagyobb eseménye az évenként megrendezett „méhész vasárnap“. Idén a szervezet úgy döntött, hogy a természetben, egyik tagja méhészetében rendezi meg ezt a napot. A kellemes környezetben a méhészek újabb tapasztalatokat szereztek — nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is. Láthatták a méhészfelszereléseket és azok elkészítését. Sok szerszámot és kelléket, kis leleményességgel saját maguk is elkészíthetnek. Ott beszélték meg az anyanevelés problémáit: — az anyák cseréjének módját, vásárlását és a megrendelés teendőit. Az előadást Czompoly Zoltán és Szalay László tartották, azonban hasznos volt a vita is. A 120 méhész a szaktudás gyarapítása mellett kellemesen szórakozott. Jabrík Anna Indiai fehérszarvasok - Csehországban Kevés szlovákiai vadász tudja, hogy á CSSZSZK-ban az egyik vadaskertben körülbelül 165 egyedből álló fehérszarvas állomány él. Az első két példányt csaknem, kétszáz évvel ezelőtt a vadászterület akkori gazdája egy Indiai maharadzsától kapta ajándékba. Ezeknek a leszármazottja a mai állomány. Nem selejtes, elfajzott — albinó — szarvasokról van szó, hanem egy azóta már Indiában is csaknem teljesen kipusztult fajtáról, az úgy, nevezett kasmír-szarvasról. J. M. H. A Szovjetunió vadgazdálkodása A Szovjetunióban mintegy 15 patas, 65 prémes vadfaj és 65 vadászatilag jelentős madárfaj él. Ezek közül a legfontosabb a prémes vad vadászata, amely évente 500 —550 millió rubel jövedelmet jelent a népgazdaságnak. A hatalmas ország területén a vadászok 1944-ben szerveződtek vadásztársaságokba, ezeknek ma már egymilliónál több tagja van. A vadásztársaságok szövetkezete 360 vadhús árusítóhelyet tart fenn s évente átlagosan 150 millió rubel forgalmat bonyolít le. A vadgazdálkodás elsőrendű feladata az eltartható törzsállomány elérése. A vadászterületeket kezelő kollektívák a rendkívül nagy értékű vadállomány megőrzéséért az ésszerű, szakszerű vadgazdálkodásért és vadászatért egyaránt felelősek. Ez idő szerint a Szovjetunió már külföldi vadászvendégek fogadására is jól felkészült. Ján M. Habrovský Váratlan erdei kaland Egy szép napon azzal állított be hozzánk vadőrünk, hogy valamilyen Ismeretlen ragadozó pusztítja erdőnk vadállományát. Ellenőrző kőrútján találkozott egy őz tetemével, melyből csak a bor és a feje maradt meg. Néhány nap múlva egy szétmarcangolt nyúl került az útjába, de rábukkant egy fácántyúkra is, amelynek csak szárnytollai maradtak meg. Ez a hír váratlanul ért. Ugyanis vadászterületünk ügy sem bővelkedett vadállományban. A város közelsége, a szomszédos falvak lüktető zaja, a távoli erdők jelé terelték a vadat. De előfordult néha, hogy idetévedt néhány vaddisznó, szarvas és apró vad is. Büszkék voltunk őzeinkre, amelyek a gondos ellenőrzés következtében szépen gyarapodtak. Volt ugyanis az erdő közepén egy tágas rét, amely hívogatta, csalogatta az őzeket. Az erdőőr beszámolóját komolyan vettük és elhatároztuk, hogy hetenként legalább háromszor bejárjuk az erdőt, aztán lesbe állunk és végére járunk a rejtelmes dolognak. Eleinte minden Igyekeztünk kárbaveszett. Nem találkoztunk semmilyen ragadozóval, az erdő fái egykedvűen szőtték álmaikat, a levelek a szellő érintésére halk zenéhe kezdtek. Felfigyeltünk valamirel Az erdő tisztásán legelésző őzek szokatlanul nyugtalankodtak. Legelészés közben fel-felkapták a fejüket, figyeltek, majd a legkisebb zörejre futásnak eredtek. Ml is lehet nyugtalanságuk oka? — villant fel bennünk a gondolat. Elfoglaltságunk megakadályozott abban, hogy gyakrabban keressük fel a vadászterületet. Végre azonban elérkezett az őz-bak les ideje. Három társammal jól felkészülve elfoglaltuk leshelyünket és izgatottan vártuk a jó szerencsét, mely puskánk csöve elé „keríti“ a várva várt őzbakot. Sokáig hiába vártunk. A nap már lemenőben volt, a fák árnyéka egyre zsugorodott. Azt gondoltuk, hogy a nap nem hozza meg az óhajtott eredményt. Egyszeresük mintha zörejt hallottunk volna. A hangok mind erősebbek lettek, hirtelen a bokrok szétváltak és öt őzvad futott el mellettünk. Ekkor csaholást és szükölés-félét hallottunk. Egy fiatal őz futott ereje megfeszítésével, nyomában pedig valami szokatlanul nagy állat. Még néhány hatalmas ugrás, a vadállat elkapta az őz nyakát és a földre teperte. Lőni akartam, de társam megelőzött. A hatalmas állat a levegőbe szökkent, mafd mozdulatlanul elterült a földön. Odasiettünk, Nagy volt a meglepetésünk, amikor a „vadállatban“ egy kutya tetemét ismertük fel. Uvegesedő szemekkel az eget bámulta, nyitott szájából még vészjóslóan felénk villogtak nagy metszőfogai. Melyik fajtához tartozott? Azt nem tudtuk mm megállapítani. Volt benne farkaskutyából, komondorból és más kutya-fajtából. De inkább farkaskutyára hasonlított. Rossz bőrben volt. Oldalbordái behorpadtak. Lehet, hogy hajdani gazdája nagyon szűkre mérte neki az élelmet. Ezért kényszerült vadfogásra. Nincs veszedelmesebb, ha a kutya egyszer megízleli a nyers húst és rászokik a vérre. Gyilkossá válik! Ekkor eszünkbe futott az a hasznos és bölcs rendelkezés amely előírja a kőbor kutyák és macskák könyörtelen pusztítását. A kutyát eljöldéltiik, az őzet — mely szinte élettelenül- feküdt a földön, csak néha tekintett ránk félő szemekkel — magunkkal vittük. A harapás a nyakát érte, a mély sebekből patakzott a vér, de úgy véltük, vissza lehet őt adni az életnek. Ügy is volt. Három hétig tartott a gyógykezelés. Az őzike nagyon hűséges és türelmes páciensnek bizonyult. Háborítatlanul járt-kelt az udvarban, sőt elfogadta kezünkből az élelmet is. Végre úgy határoztunk, ha nehéz szívvel is, de visszaadjuk neki a szabadságot, az erdőt. Az őz a tisztáson még egyszer visszanézett, mintha köszönetét mondott volna megmentéséért, aztán lassan bezárultak mögötte a bokrok lombkapui. Rišňovský Ondrej Szorgalomból jeles Štúrovo (Párkány) és környéke sporthorgászainak alapszervezete eredményekben gazdag három évtizedes múltra tekint vissza. A krónikás feljegyzése ugyanis az 1945. évet jelöli meg a Szlovák Horgászszövetség helyi szervezetének megalakítási időpontjaként. A Duna-parti városkában már akkor is sok horgász — és halász — élt, ám a gyakori gazdasági-politikai változások korában érthetően sokan tartózkodtak a szervezkedéstől. így azután mindössze hetven taggal alakult meg a helyi horgászszervezet. Az első években bizony nem születtek valami fényes sikerek, mindössze lépésenként haladt előre a szervezet a fejlődés útján. Azóta sok víz lefolyt a vén Dunán, megerősödött a szervezet, fellendült a szervezeti élet is. Ma már több mint félezer felnőtt sporthorgászt tartanak nyilván az alapszervezetben, sőt évente mintegy 40—50 ifihorgász is kiváltja a pecázási engedélyt. Évente átlagosan 30—40 új tagjelöltet vesznek fel, ami a szervezeti élet iránti állandó érdeklődésről tesz tanúbizonyságot. Korábban csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak, hogy horgászfelszerelést vásároljanak és sportból, kedvtelésből a vízparton töltsék el szabad idejüket. Ma a szervezet tagjainak többsége munkás és szövetkezeti dolgozó. A gyengébb nemhez tartozók még ma sem értékelik kellőképpen ezt a nemes sportot és egyben hasznos időtöltés!: egyetlen nőtagja sincs a helyi szervezetnek. A stúrnvóiakon kívül tiz község horgászai alkotják az alanszervezet tagjainak népes táborát. A horgászbot szerelmesei a Duna, a Garant és az Ipoly vizén próbálhatják magukhoz édesgetni a szerencse istenasszonyát. A legtöbben az Ipolyt részesítik előnyben, ami érthető, hiszen az a „leghalasabb“. A Duna már csak ritkán nyújt igazi sportélményt a vérbeli horgásznak, a Garant halállományát pedig már szinte teljesen kipusztítja a sok ipari szennyeződés. Pedig kár ezért a folyamért, mert valamikor — a régi horgászok emlékezete szerint — itt fogták a környék legszebb harcsáit és pontyait, md viszont csak szeméthalat akaszthat meg a vállalkozó kedvű pecáző. A szervezetben már felmerült a kérdés, jó volna újra gazdag és szívesen látogatott horgászhellyé tenni ezt a folyót, dehát a víz szenynyezettsége miatt nem kerülhet sor az elképzelés kivitelezésére. így harcsát csak az Ipolyban foghatnak a környékbeliek. Mindez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem foglalkozik halasítással a helyi horgászszervezet. A Garam folyó szabályozásakor két holtág keletkezett, összesen mintegy 3 km hoszszúságban. Ezen horgászterület gondozására fokozott figyelmet fordít a szervezet. A rendszeres halasitás és ésszerű halgazdálkodás következménye, hogy az ide látogatók sohasem távoznak üres tarisznyával. Évente mintegy 30—40 ezer korona értékű halivadékot — főleg süllőt, pontyot és csukát — telepítenek a holtágak vizébe. A holtágak gondozása, tisztogatása nem kis munkát jelent a horgászoknak, mert egyre jobban elhatalmasodik a vízinövényzet. Már lassan akadályozza a horgászatot. A szervezet vezetői amurral szeretnék elvégeztetni a tisztogató munkát. Mint ismeretes, a fehér amur, ez a Szovjetunióból származó növényevő hal, igen hasznos ntunkát végez — biztosítja a vizek természetes tisztaságét, „lelegeli“ az elburjánzó vízinövényzetet. Ezen túlmenően jó növekedési képességgel tűnik ki és nem utolsósorban kiváló sporthal. A baj ott kezdődik, hogy egyelőre igen nehéz beszerezni a halivadékot. Eddig legalábbis nem sikerült a helyi szervezet vezetőinek, de ősszel legalább 20 kg-ot szeretnének betelepíteni a holtágakba. A helyi horgászok igen hasznos és a nemzetgazdaság szempontjából is értékes halvédeimi munkát fejtenek ki az áradások idején. Tavasszal a Garam és az Ipoly rendszeresen kilép a medréből és a gidres gödrös érterületen rengeteg hal marad hátra az ár visszahúzódásakor. Ezeket szépen összegyűjtik és visszatelepítik a folyókba. A múlt évben például 10 ezer korona értékű halállományt sikerült megmenteniük az enyészettől. A szervezet vezetősége nagy gondot fordít a tagok szakmai politikai látókörének bővítésére. Szakképzett előadóik vannak, az érdeklődéssel sincs baj, csakhogy félezer embert nincs hová összehívni. Taggyűlést is csak egyszer tarthatnak évente. A 10 évvel ezelőtti árvíz által megrongált és azóta szorgalmas munkával, valamint a felsőbb szervek hathatós támogatásával újjáépített székházban nem rendezhetnek gyűléseket, mert félszáz ember aligha fér el benne. Egyelőre a községekben, csoportonként oldják meg a szakmai oktatást, de ez nem sokat ér és nem is érhet, mert az előadók felaprózzák idejüket és energiájukat, s csak néhány fontos kérdéssel foglalkozhatnak. Főleg a tagjelöltek és az ifihorgászok oktatása igényelne több munkát és kedvezőbb feltételeket. A szervezet vezetői a filmvetítéssel. szemléltető agitációval egybekötött előadásokat tartják legcélravezetőbbnek, ennek megvalósítása azonban lehetetlen. A nyilvántartást és az aránylag gazdag szakkönyvtárt is úgy kellene elhelyezniük, hogy áttekinthető legyen és a tagok szabad idejükben nyugodt környezetben átlapozhassák a szaklapokat és könyveket. Jó volna, ha a štúrovoi Városi Nemzeti Bizottság és a Szlovák Horgászszövetség végre napirendre tűzné a nevezett horgászszervezet problémáinak megtárgyalását és közös erővel elősegítené azok lehető legkedvezőbb megoldását, hiszen egy ilyen lelkes tagokból állő népes alapszervezet minden bizonnyal megérdemli, hogy erdemben foglalkozzanak eredményeivel, gondjaival és jövőjével. Az oly sokat emlegetett orvhorgászat kérdését pedig a helyi szervezet vezetőinek és lelkes tagjainak kell megoldaniuk! Érdekes színfoltot jelent az alapszervezet életében és tevékenységében az évente megrendezésre kerülő s nagy érdeklődésre számottartó horgászverseny. Az idei kerületi szintű vetélkedőn egész Szlovákiából közel 100 sporthorgász mérte össze tudását. A helyi szervezet vezetői remélik, hogy egy év múlva még többen látogatnak el Stúrovüba a horgászbot szerelmesei közül, hogy még színvonalasabbá és tartalmasabbá tegyék ezt a kellemes szórakozást és egyben jó tapasztalatcsere lehetőséget biztosító vetélkedőt. Kádek Gábor
