Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-12 / 28. szám
1975. július 12. SZABAD FÖLDMŰVES A virágpor tisztasága A méhek lábáról leszedett virágpor termelése az első lépések után most kezd nagyobb mértékben kialakulni. Van mér némi tapasztalat a különféle virágporgyűjtő készülékekről, szitákról és tisztítókról. Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani azonban a virágpor tisztaságára. A szállítási szerződés tartalmazza a virágpor tisztaságára vonatkozó kívánalmat is. Ennek megtartása csak a termelőn múlik. A virágpor emberi felhasználásra kerül forgalomba. Kozmetikai, tápszeres gyógyszer alapanyagnak szánják. Ez kötelességünkké teszi a tisztaság állandó fokozását. Láttam igazán szépen karbantartott méhészetet és vlrágporgyűjtő, tároló eszközöket. De olyat is láttam, ahol a rendszeresen festett, rozsdásodó rostaszövetű vtrágporgyfljtő kétes tisztaságú volt. A virágporgyűjtőt használatba vétele előtt ajánlatos kétszer befesteni. Ez fertőtlenít is. Évenként legalább egyszer alaposan ki kell tisztítani, két évenként pedig újra kell festeni. Láttam télen méhészbődé eresze alatt tárolt gyűjtőket. Lepte a hó, verte az eső, ott tanyáztak közöttük az egerek, a cinkék és a verebek. A gyűjtőt ugyanolyan tisztán kell tartani, mint azt a keretet, melybe a méhek mézet gyűjtenekl A virágport ugyanolyan tiszta edényben kell tárolni, mint a mézet. A virágpor tárolására nagyon alkalmasnak találtam a tiszta, kétrétű polietilén zsákot. így nem kell tartani a virágpornak sem nyirkosodásától, sem megmolyosodásától. A zsáknak természetesen épnek kell lennie. Ha az így raktározott virágporban molyok jelentkeznének, ezek már a meg nem szárított virágporban is benne voltak! A megmolyosodást meg lehet előzni, ha a virágport, naponta elszedik és a gyűjtőt kis tollseprűvel vagy más alkalmas eszközzel megtisztítják. Vannak, akik a gyűjtőt a kaptár alá, a fenékrészbe építik be azzal a megfontolással, hogy a nap és az eső egyáltalán nem éri, így a virágport tartalmazó tartályt nem is kell naponta kiüríteni, mert a virágpor jól szellőzik és szárad is valamicskét. De vajon milyen les^. az így „termelt“ virágpor tisztasága? Mindenki tapasztalhatja, hogy a kaptárak alján mennyi szemét van a virágportermelés időszakában. Alig hiszem, hogy ezt a lehullt szemetet megbízhatóan el is lehetne választani a virágportól. A virágpor „piacának“ tartósságát nagymértékben befolyásolja annak tisztasága. B. G. A családok - fepesztése A családok tavaszi fejlesztése még messze van. De már most fel kell készülni rá virágpor gyűjtésével. A családok tavaszi gyors fejlődésének első feltétele a fiatal, jő anya és bő mézkészlet, másik fontos feltétele a családok virágporral való bő ellátottsága. Ezt a méhészek közül sokan nem hiszik el. Így érthető, hogy ügyet sem vetnek a virágporral való gazdálkodásra. Ha kezdő méhész esik ebbe a hibába, tévedése tapasztalatlansággal még csak magyarázható. De sok tapasztalt, régi méhész is elintézi a virágpor ügyet egyetlen kézlegyintéssel, mondván, hogy minek okozzon gondot. (J. I.) A Žiar nad Hronom-i méhészek közül sokan előszeretettel vándoroltatják méheiket. Az idei gazdag akácvirágzást többen a sazdicei akácosoknál -használták ki, s nem is akárhogyan. Nem csoda, hiszen jó volt a hordás, s ha a néhány napos esőzés nem szól közbe, még jobb is lehetett volna. Foto: —bor— A selejt bak kiválasztása n. Á sűrű állományban megfigyeléseim szerint 65 százaléknyi volt a selejt bak, ezzel szemben közepes csoportokban legfeljebb 30 százalék. Az állománysűrűség tehát rendkívül fontos tényező, amitől nagymértékben függ az őzek minősége. A megfelelő ivararány ugyancsak befolyásolja az állomány értékét. Semmiesetre se legyen több sutánk, mint bakunk. A sok suta következménye az, hogy 13 hónapos korban ívarérett, de még fejletlen bakok sutához jutnak. A fiatal bakok kizárása az tizekedésből lehetővé teszi azok jó testi erejének és teljes kifejlődésének elérését. Ahol több a bak, mint a suta, ott még üzekedés előtt megindul a verekedés az őzekért. Ez az üzekedés előtt és alatt bekövetkező mozgás természetes vérkeveredést eredményez, valamint azt, hogy az erősebb bakok elverik a gyengébbeket és a sutákat befedezve tovább viszik Jó tulajdonságaikat. Amely területen több a bak, mint a suta, ott csak ritkán következhet be egyétlen baknak hosszú ideig tartó uralma. Ez a jelenség a kívánatos vérkeveredést eredményezi. Ha egy bak minden évben sok sutához jutna, rendkívül kimerülne s emiatt előbb-utóbb gyenge agancsot rakna. Tehát ha sok a suta, annál rosszabb lesz a következő évben az agancs. A sok suta természetellenes állapot is, mert ez esetben elhúzódik az üzekedés ideje és a bakok természetellenes módon, rendkívül leromlanak. A bakok átlagkorának a szabályozása ugyancsak fontos tényező. A helytelen korelosztásnak tenyésztési hatásai is vannak. „Túlfiatalodás“ esetén a sok fiatal, fejletlen bak sutához jutva, ezeknek utódai Is gyenge minőségűek lesznek. A lassan fejlődő, de kiváló tulajdonságú bakok nem jutnak kellő számú sutához „érett“ korban. Megfigyeléseim szerint az „elfiatalodás“ következménye az állomány túlságos elszaporodása. Az eltolódott korosztályok esetében elmarad a kívánatos .üzekedési“ mozgás, vagyis a vérkeveredés. Amennyiben bakjainkat nem hagyjuk megöregedni, nem állapíthatjuk meg helyesen, hogy mire lettek volna képesek az agancsfelrakást illetően. Az őzek velük született tulajdonsága mellett rendkívül fontosak a test és agancsfejlődést befolyásoló környezeti adottságok is. Nagy hatása van ebben a takarmányfogyasztásnak. Megfigyeléseim szerint az őz testi fejlettségét kifejező súlya akár 25, akár 35 kg-os is, jó takarmányozás esetében normális agancsot fejleszthet. Az évente végzett trófea bírálatoknál, azt találtuk: az őzeknél is kívánatos a fejlett test a jó agancshoz! Azt már tudjuk, hogy a testi és agancsfejlődés öröklött tulajdonság, amit azonban a környezeti viszonyok, elsősorban a takarmány megszerzés lehetősége rendkívül befolyásolja. A vadászok részéről gyakran hallunk „jó agancsfelrakású“ évekről és ínséges „rossz agancsú“ évekről. Ezeknek többnyire a környezeti tényezők az okai. Enyhe tél, jó makktermés, a vetések megfelelő fejlődése, a második kizöldülés ősszel, kedvezően befolyásolják az agancsfejlődést. Ezzel szemben a sokáig tartő vastag hótakaró, kérges, ' erősen megfagyott jégpáncélszerű hó, hosszantartó őszi esőzés, hosszú tél kedvezőtlenül befolyásolja a trófea fejlődését. Az őz az időjárástól függően a tél bekövetkeztése táján, január eleje körül legnehezebb testben. Januártól májusig fokozatosan vészit a súlyából. özállományunk minőségi fejlesztése alapos szakértelmet kívánó, időhöz kötött feladatot ró a vadászokra. Az őzkilövési tervekben előírt selejt őzbakokat ugyanis lehetőleg július második feléig — a párzási idő kezdetéig — ki kell lőni az állományból, hogy ezzel kiiktassák ezeket a tenyészetből. Vadásztársaságaink az idén fokozott gondossággal tegyenek eleget a fontos feladatoknak. Ezek előrebocsátásával jegyzem meg szerény véleményként, hogy amikor az őzbakjaink üzekedés' előtti, vagy az üzekedés alatti kilövése felett döntünk, ne siessük el a dolgot, fontoljuk meg, s ez annál könnyebb, minél jobban ismerjük az állományunkat, hogy valóban selejtről van szó, vagy a téli rossz felrakás eredményét fedezzük fel egy-egy bakban. Véleményem szerint számos jó egyedet, továbbtenyésztésre kiválóan alkalmas bakot mentünk meg a jövő számára, ha óvatosabban járunk el. Az állomány minpségi javításának, a válogatásnak, a selejtezésnek az alapelve: a törzsből minden rossz egyedet kilőni! A közepes minősítésű egyedekből jó években többet, a kedvezőtlen adottságú években azonban keveset lőjjünk ki. Az igen jő minőségű területeken 100 bakból 3 díjast, a jó .minőségű területeken 2 darabot, a közepes minőségű területeken pedig 1 díjas bakot kell elérni — megfelelő gazdálkodással. A közepes terület javítása során az adottságainak megfelelő időszak alatt el kell érnie előbb a jó, majd egy Igen jó minősítéstl Szeretem a nyári őzvadászatot, a selejtezés, a válogatás lehetősége miatt. Ezért ajánlani tudom minden vadásztársamnak a hívással egybekötött cserkelést. Végül nem szabad elfelejteni a két gidás suta mellett élő satnyább gida kilövését. Azokat a sutákat, amelyek három gldát ellettek, főltétlen ki kell lőni, mint nem óhajtott tenyészanyagotl J. M. Habrovský / Halfüstölési tapasztalataim Vannak akik szeretnek horgászni, és vannak akik. fognak is valamit. lómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy évek óta a zsákmányul ejtett keszegek hasznosításának, eltartásának kellemes gondja foglalkoztat. Beszereztem például egy 150 cm magas és 80 cm széles víztárolót, s ebben próbáltam élve tartani halamiat. Sajnos, a halak egy része még így is „feldobja a talpát“. Próbálkoztam már a süllőnél alkalmazott közismert halszárítással is, de ez a módszer szerintem csak amolyan szükségmegoldás. Egész télen foglalkoztatott a gondolat, hogyan hasznosíthatnám legésszerűbben a kifogott keszegeket. Minduntalan a halfüstölés felé terelődtek gondolataim. Füstölni, de hogyan? Átböngésztem néhány szakkönyvet, beszélgettem közismert horgászokkal, eredmény nélkül. így hát magam vágtam neki a dolognak. A sertéshús füstölésének menetét vettem alapul. Próbafüstölést végeztem, s a második kísérlet ragyogóan sikerült. Amikor a füstölőből kiszedtem az aranyszínű, igen gusztusos - halakat, majdnem leültem a csodálkozástól. Dicsekvés nélkül mondhatom, a szép küllem mellett a füstölt hal fzével sem vallottam szégyent, pedig a kóstolóra meghívott vendégek között néhány hozzáértő is akadt. Lehet, valakit hasonló gondok foglalkoztatnak, ezért röviden ismertetem a halfüstölés általam alkalmazott módját. A megtisztított, megmosott, beirdalt halakat klvülbelül erőteljesen besózom, majd 10—15 órán át egyenként felakasztva, tüllháló alatt szikkasztani. A hóló azért szükséges, mivel tapasztaltaim szerint — ha hozzájutnak — még a sózott halat is beköpik a legyek. Szikkasztás után a halakat felakasztom a füstölőbe, ahol mintegy fél órán át enyhén tüzelek alattuk olymódon, hogy a lángok a halakat nyaldossák. A láng-kezelés után a halak úgy néznek ki, mint a nyárson sültek. Ezután fűrészport sző-Fák közé kifeszített drótra felfüggesztett halszárító tüll-háló. rok a parázsra, s a halakat 3—4 óráig füstölöm. A füstölő altaját egy zsákdarab bal elzárom, s az elégett fürészport időközönként pótolom. Amikor a halak aranyszínűvé válnak, befejezem a füstölést, s a kész füstölt halakat kiszedem a füstölőből. A lialfüstölés egyszerű kellékei könnyen elkészíthetők. A füstölő maga egy földbe vájt üreg, amelyet valamivel lefödünk. A sertéshús füstölésére használt házi füstölők kitűnően megfelelnek erre a célra. A fából készült füstölők gyulé' konyak, ezért nyílt láng alkalmazásakor óvatosan kell eljárnunk! —ke— A páternoszteres szerelék Ä hagyományos értelemben vett fenekező horgászat fontos eszköze a páternoszter. Egy 60—80 cm hoszszú zsinór ez, amelyen helyet kap az ólom, 2—3 horog, s az egész forgókapoccsal csatlakozik a főzslnórhoz (egyesek a főzsinóron alakítják ki a páternosztert). Egyszerű szerelési mód, mégis elég sok vita van körülötte. Az egyik kérdés: milyen vastag zsinórból állítsuk össze. Sokan azt vallják, legalább 40—45-ös zsinór kell hozzá (akkor is, ha maga a főzsinór esetleg 30-as), mert egyébként dobás közben — e szereléssel általában messzire dobunk — az előkék, összegabalyodnak, rácsavarodnak a főzsinórra. Ez a veszély valóban fennáll, de a kísérletezgető horgászok szerint érdemes ezt a veszélyt vállalni, mert a vékony élőkén lévő horgot sokkal kőnynyebben felveszi az óvatos ponty (vagy más hal), mint a vastag zsinóron levőt. Inkább többször kiveszik a horgot a vízből, nehogy öszszegabalyodva feküdjön a fenéken az élőké, de még így is eredményesebbnek tartják a vékony zsinórt. Persze mindenki csak a saját tapasztalatának hisz — de mások módszerét is érdemes kipróbálni. Egy másik vitatott dolog: hol legyen az ólom? A páternoszter végén, szilárdan kötve, vagy az első horog fölött, csúszóra szerelve? Könnyebb ugyan elrakni az élőkét, ha az ólom alatt van még egy horog, ez kétségtelen, viszont az is biztos, hogy ennek a horognak az előkéje, — még ha vastag, akkor is — jóformán minden dobásnál valóban viszszacsavarodík az ólom mögé, s akkor bizony várhatunk a kapásra. Jobb tehát ha végólommal szerelünk. Milyen. ólmot használjunk? Itt csak egy általános érvényű vélemény adódhat: a helyzetnek, a körülménynek megfelelően a lehető legkisebbet. Ha állóvízben tíz méterre ötdekás ólommal dobunk, az csak a halak elriasztására Jó. Folyóvízben lehetőleg lapos ólmot, akadós talajon huzalból készített nehezéket, állóvízben pedig hosszúkás vagy gömbólmot érdemes használni. л» És aki halat Is akar fogni, az ne hagyja magára a botot, hanem lesse szorgalmasan a lazára hagyott zsinór mozdulását, vagy a botvég rezdülését — mert manapság egyre kevesebb az ,,öngyilkos“, az önmagát horogra akasztó hal. G. 4 *
