Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1975-11-01 / 44. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1975. november í. 10. Boldogulásukat a vörös csillag fényében látják X Košice-vidéki járás — a szocia­lista munkaversenyben elért eredmé­nyeiért — elismerő oklevelet kapott, amelynek átvételekor tudomásomra hozták, hogy a munkásságom elisme­réséül olaszországi jutalomkirándu­láson vehetek részt. Röpke néhány hét után autóbuszunk elhagyta hazánk határát és az abla­kon keresztül figyelhettük Ausztria gyönyörű vidékét. Láttuk az Alpok égbenyúló hegycsúcsait, majd több­órás út megtétele után egy irányító­­táblát: jobbra Italiano, balra Jugo­slavia. Ml jobbra vettük az irányt, ütünk célja arra vezetett. Még naplemente előtt megérkez­tünk az osztrák—olasz határra. Az útlevél-formaságok elintézésé után a „makaróniak“ országában voltunk. Csodálatos nap volt: Csehszlovákiá­ban reggeliztünk' Ausztriában ebé­deltünk és Olaszországban vacsoráz­tunk. A legutóbbi helyen a füstös, zajos kis vendéglőben a hús mellé spagetti került a tányérunkra, utána a szokásos vörösbor. Még hatórai út állott előttünk s már jó éjfélbe nyúlt az idő, amikor meg­érkeztünk a velencei körzetben levó Lido di Jesolo üdülőközpontba, hogy nyugalomra hajthassuk fejünket. Az első nap nem kedvezett, a Nap gyakran elbújt a felhők mögé, az idő esőre állott s így csak egynéhányan ismerkedtek meg az Adriai-tenger hideg vizével. Módunkban állott ki­sétálni az üdülő utcáiba, ahol 502 vendégszálló van. Egymás mellett a sok üzlet, az üzletek előtti térségben szabadon elhelyezve a rengeteg fé­nyes áru. Számunkra meglepetés, de a látszat csalhat is. Ebéd után az ottani szakszervezetek vezetőivel ta­lálkoztunk. Két valóság ragadott meg: az egyik az, hogy az olasz nemzeti jövedelem 22 százalékát 12 család élvezi, a másik az, hogy Olaszország­ban az állam nem támogatja az óvo­dák építését s az üzemeknek nincse­nek üdülőik. Persze, kivételt képez­nek azok a részek, ahol több éven át a kommunista párt van az élen, s melynek vezetése alatt a szociális politika a többi részekhez viszonyítva jóval előrehaladott. Elkerültünk Vicenza, Padova, Ve­rona, Velence, Ravenna, Rimini váro­sokba, meglátogattuk a Gardské-tavat, Burano-, Murano- és Torchelo-szige­­teket, de voltunk San Marino törpe­­államban is. Benyomásaink fokozato­san reális formát öltenek, ezeket osz­­tályzzuk, hasonlításokat teszünk. Nem vitás, volt mit nézni, lehetett vélemé­nyeket alkotni, tapasztalatokat sze­rezni, kalkulálni, hasonlítani. Ez a különös formájú és fekvésű tőkés ország csaknem 55 millió lakosával fontos szerepet tölt be Európa dél­nyugati részében. Ipari, mezőgazda­­sági színvonala a legfejlettebb tőkés országok közé sorolja. Tagja a Közös Piacnak. Óriási a különbség az or­szág északi és déli részei között. Olaszország, ami a látogatottságot illeti, első helyen áll a világon. Há­rom évvel ezelőtt 31,7 millió külföldi turista látogatott el ide. Emlékezetes marad mindannyiunk számára Velence, amely 118 szigetre és a tenger vizére van építve; 160 csatornája, 450 hídja van. A száraz­földdel 4070 méteres hosszú híd köti össze. A városon áthullámzik a Gran­­de-kanál, rajta a három, Scalzi-, Rial­to- és Academia-híd, a Szent Márkus tér és a rengeteg sok gondola. Vero­na városban a főtéren még ott van a több évszázaddal ezelőtt épült amfi­teáter, amely 25 ezer ember befoga­dására alkalmas s most is használat­ban van. Nem mindennapi lehetőség a Romeo- és Júlia-balkón közelségé­ben lenni, vagy Padován látni a világ első egyetemét. Ország az országban — San Marino, 60 km2, 19 ezer lako­sával szintén a szebb élmények közé tartozik. Hadserege 120 katonából áll s az ország élén két százados van. A Gardské-tó meglátogatása közben abban az étteremben ebédeltünk, melynek tulajdonosa kommunista. Nagy volt az öröme, s mikor távozni készültünk, még pár percre marasz­talt. Lehetett vagy hatvan éves, uno­kájával együtt cíterákat vett kezébe s tiszteletünkre eljátszott egynéhány nemzetközileg is ismert forradalmi melódiát. Hát kérem, tőkés országban hallani valamit a ml oldalunkról is, nagyon megható dolog. Ami a fényes kirakatokkal szemben nagyon ellentétesnek bizonyult, ab­ból egész sort mondhatok el. Talán sehol a világon nincsen annyi tör­ténelmi műemlék, mint éppen Olasz­országban. De ezek egyre jobban kop­nak, rongálódnak, látszanak rajtuk az idő fogai. Azonban se az állam, se az egyház, se a magántőke ezek karban­tartásáról nem gondoskodik. Meglepő dolog és nagy kár az egész világ szá­mára. Bizony, itt a pénzről van szó. Míg nálunk a szocialista állam igyek­szik minden műemléket — még egy­házi vonatkozásúakat Is — tatarozni és megőrizni a következő generációk számára, addig a tőkés ország erre nem talál fedezetet. Különösen Velencében kellemetlenül hatott a sok szenny, csaknem min­dent a csatornák vizeibe öntenek és szórnak, ami aztán fokozatosan a tengerbe kerül s ezt is szennyezi. Rongy, papír, léc, egyéb fadarabok, éjjeli vagy lavór, minden megtalál­ható a város utcáit helyettesítő csa­tornák vizeinek felszínén. Velence vasútállomása térségében egy jó erő­ben levő férfi harmonikázik, mellette a kalapba olykor-olykor pénzdarab hullik, az egyik keskeny utca végén behúnytszemű tartja a kezében a ka­lapot. Minden műemlék vagy templom tér­ségében az üzlet a domináló, Verona város Romeo- és Júlia-balkónja alatt két gyermekkel az ölében alamizsná­ért nyújtja kezét egy anya. Ez már számunkra a múltat jelentil Szállás­helyünkön a reggelit még az egyik pincérnő szolgálta fel, délben már két fiatal volt helyette: őt elbocsátQtták. Törvénykönyv nélkül, felmondás nél­kül, azonnali San Marino államban két magán­­tulajdonban levő autóbusszal men­tünk. Ebéd után két óra szabadunk volt, amit azonban az autóbusz veze­tői is kihasználtak. Beültek a vendég­lőbe, s ottan „mulatgattak“ a várako­zási idő alatt, mit sem törődve a to­vábbiakkal. Bizonyára eléggé felön­töttek a garatra, mert útközben a volán mellett az egyik aludni kezdett. Szerencse, hogy ezt orvosunk a visz­­szapillantó tükörben idejében észre­vette, megálltunk s két-három órai kényszerpihenő után folytathattuk csak utunkat hazafelé Ellenszer nem volt, Olaszországban a gépkocsiveze­tő ittas állapotban is vezethet kocsit, ez nem kihágás, ezért nem lehet fe­lelősségre vonni senkit. Karambol ese­tén azonban a büntetés rendkívül szigorú. Nos, köszönjük szépen, ami­kor az autóbusz ülőhelyein 38 utas sorsa van az ittas kocsivezető kezé­ben. De magánhajócskákkal utaztunk Murano-, Torchelo- és Burano-szige­­tekre is. Kettővel 1 Az egyik kisebb volt, de modernebb, a másik nagyobb, de régibb. Én a nagyobbikben kap­tam helyet. Visszafelé jövet zivatar­­szagú volt a levegő, a tenger elkez­dett háborognl. A kisebb hajó fakép­nél hagyott minket s vitte utasait a kikötőbe. Mi a nagyobbikkai vájód­­tunk a tengeren, s érzelmeink eléggé változóak voltak. Szerencsére a ki­sebbik hajó utasait kitéve a kikötő­be, visszafordult értünk. Nem tudtuk, mi van, de a két hajó szorosan egy­más mellé állott, s átszállnl voltunk kénytelenek, mert a nagyobbik hajó felmondta a szolgálatot. Olaszországban országos méretben nehéz az átlagos keresetről beszélni, ezt egyszerűen nem tudják, hiszen ott magántőkéről van szó, s ez vál­tozatos és eléggé titok is. Annyi azonban bizonyos, hogy a munkások keresetüknek teljes egyharmadát a lakásért fizetik ki. Ha figyelembe vesszük, hogy a mi egy koronánkért 30 olasz lírát kapunk, akkor ez a né­hány ár mindennél ékesebben beszél: egy kiló húsért 3—9000 lírát fizetnek, ami 100—300 korona. Igaz, ők a húst nem kiló számra vásárolják, hanem csak dekákra. Három vékony szelet sertéshúst, egy csirkecombot vagy éppen két szárnyat. Kispohár sör 750, nagy sör 1500 líra, vagyis 50 ko­rona. Ez magyarázza azt, hogy áruból van rengeteg, de az üzletekben vevőt csak ritkán látni. Amikor nálunk csaknem minden időben minden üzlet és vendéglátó tele van vevőkkel, ven­dégekkel, ottan több az elárusító, mint a vevő. Az említett számok alap­ján a magyarázat aligha szükséges. A különböző luxusautók tíz és száz­ezrei, a sokszínű neonfények, kiraka­tok dúsgazdag és szépen csomagolt árui, az első látásra elvakítják az em­ber szemét. Elég azonban két hét ah­hoz, hogy a mi rendszerünk tagjai rá­jöjjenek arra — nem biztos, hogy ami fénylik, az jobb. Mert ugye ná­lunk a csomagolás miatt nagyon sok­szor felmordulunk, de a lényeg, az A népművelés és a szórakozás Társadalmunk egységes művelődési célja a sokoldalúan és harmonikusan fejlett szocialista ember nevelése. Ennek a személyiségformáló célnak a megvalósításához kapcsolódik a népművelés a maga sajátos eszközei­vel. Az egységes cél nagyon szerteágazó részletfeladatok teljesítésén keresz­tül valósul meg. Ezeknek egyik részét szocialista népművelésünk kiegészítő feladatainak rendszere alkotja, mely mindenekelőtt a felnőtteknek az isko­lai formájú tanulásra való megnyeré­sét hivatott szolgálni. Ezáltal viszont az önművelésre a rászorultaknak csak egy része nyerhető meg. Itt ép­pen a népművelés sajátos alkalmait kell segítségül hívnunk. A sajátos feladatok egyik jelentős csoportja az egységes, kulturált, szocialista emberi' életforma feltételeinek a megterem­téséből ered. Ide tartozik a szabad idő felhasználása, teljes szemléleté­nek, alkalmainak és módszereinek, szokásainak a kialakítása, a pihenés, illetve kikapcsolódás, valamint az aktív pihenés, vagyis a szórakozva művelődés is. Ahhoz, hogy szórakozhassunk, mű­velődhessünk, mindenekelőtt szabad idő szükséges. Ma, amikor a tudomá­nyos-technikai forradalom idejében élünk, joggal mondhatjuk, hogy dol­gozóinknak elegendő szabad idejük jut az aktív pihenésre. Ezt elsősorban a szocialista társadalom fejlődése, s ebből eredően a munkaidő megrövi­dítése, illetve az életszínvonal állandó emelkedése tette lehetővé. Társadalmunk a szabad idő meg­hosszabbításával együtt járó lehető­ségen kívül biztosítja a formákat és az eszközöket is a szocialista életmód­hoz, s ebből eredően az aktív pihe­néshez. ' Hazánkban a felszabadulás után kialakult és fokozatosan tökéle­tesedett a szocialista népművelési in­tézmények rendszere, új kultúrházak, klubok, filmszínházak és könyvtárak épültek, melyek a dolgozók szabad idejének hasznos eltöltését hivatottak szolgálni. A népművelési intézményekben hi­Az Aranykalász szövetkezet központjában minden lehetőség adva van a sokoldalú művelődésre. vatásos és önkéntes népművelők dol­goznak, akiknek tevékenysége első­sorban arra irányul, hogy az odaláto­gató emberek kellemesen és haszno­san töltsék el szabad idejüket, pon­tosabban: aktívan pihenjenek. E cél­ból igyekeznek olyan népművelési formákat kalakítani, melyek kielégí­tik a szórakozni és művelődni vágyó dolgozók és fiatalok igényeit. Ugyan­akkor nem feledkeznek meg a neve­lési célról, melynek át kell hatnia a népművelés egész rendszerét. A népművelési intézményekben a dolgozóknak ismereteik gyarapításá­ban mindenekelőtt a felnőttoktatás különböző formái nyújtanak lehető­séget. A népi akadémiák, a kérdés­felelet. esetleg a vetélkedők, a beszél­getések. az író-olvasó találkozók, az élő újságok és más akciók, valamint a különböző tanfolyamok és szakkö­rök, mind-mind a szórakozás, de egy­úttal a kommunista erkölcsi normák és az ismeretek elsajátításának lehe­tőségei. Csak élni kell velük. Azok, akik kedvelik a művészetet, különböző műkedvelő művészi cso­portokban és együttesekben tevékeny­kedhetnek. Ezáltal lehetőségük nyílik az önrealizálásra, tudásuk, képessé­gük kibontakoztatására. Az aktív pihenés egyik legelterjed­tebb formája az olvasás. Népművelési intézményeink könyvtárai ma már gazdag könyvállománnyal rendelkez­nek, melyből ki-ki érdeklődési köré­nek megfelelő könyvet választhat. Filmszínházainkban szintén nagy lehetőségek kínálkoznak a szórako­zásra való művelődéshez, de ezt a célt szolgálják a múzeumok is. Egy­­egy eszmei és művészi szempontból igényes film megtekintése, illetve a múltbatekintés, kétségkívül hozzájá­rul a valóság jobb megismeréséhez és szellemi értékeink gazdagításához. Mindezzel korántsem merítettük ki az aktív pihenésnek a népművelés ad­ta összes lehetőségét. A legjellem­zőbbekre viszont rámutattunk. Közü­lük egyik sem öncélú, mindegyiknek köze van a neveléshez, sőt: a tudatos -nevelést szolgálja, a valóság elemzé­sére építve pozitív koncentrált társa­dalmi nevelőhatás funkcióját tölti be. —ér— A Nagy Vadászról az a monda jár­ta, hogy már több mint 327 oroszlánt kapott puskavégre. De most, 75 évesen, minden kaland­tól, veszélytől távol, kissé megille­­tődve ült a kamerák elé, hogy nyilat­kozzon a tv-nézók seregének: — Mindenekelőtt: fogadja szívélyes jókívánságainkat hetvennyolcadik születésnapjára — sziporkázott a Ri­porter. Már az is kivételes szenzáció, hogy egy vadász, aki ilyen életveszé­lyes hivatást tölt be, ennyire magas kort ért el. De hát kérdem: Állt már MIA IERTZ: ön úgy istenigazában puska nélkül egy oroszlán előtt? Szemtől szemben? A Nagy Vadász pillanatra lehúnyta szemét. — Igen — válaszolta csendesen. — Mesélje el! — kérte lázasan a Riporter. — Ez — kezdte a Nagy Vadász — egy nagyon-nagyon forró napon tör­tént, augusztusban. Hm ... körülbelül harminchárom éve. Csak azt ne kér­dezze, hol. Hirtelen egy pompás orosz­lán előtt találtam magam. Hímorosz­lán volt és rettentő vad. Ha csak rá­gondolok is ... — Es önnek nem volt fegyvere? — Nem. Fegyver nélkül álltam vele szembeni Mintegy három méternyire volt tőlem. Tán még annyira sem. — S mi történt? — érdeklődött iz­gatottan a Riporter. — Az oroszlán nézett. En őt. Három percig egikünk se mozdult meg. Az­tán ... a királyok magabiztonságával eltátotta a száját, s egy hatalmasat ordított. S ezzel a hanggal jött egyre közelebb... — Közelebb, közelebb — remegett a Riporter. — Farkával a földet csapkodta, sze­mét rámmeresztette, s ugrani készült. Azután... — S azután? — a Riporter hangja elfúlt. — Azután ugrottl — jelentette ki hűvösen a Nagy Vadász. — De Ön? Mit tett Ön? — kiáltotta a Riporter. — Tovább mentem a következő ketrechez — válaszolta a riportalany egykedvűen. A Jankov Vršnkon levő hősi emlék­művet sokezer kiránduló látogatja meg évente. Foto: —tt— olcsó áron kapható. Az Igazsághoz tartozik az Is, hogy minél nagyobb és erősebb a fény, annál jobban kibon­takozik alatta az árnyék körvonala is. Erre nemcsak a kommunista párt és a munkásosztály ébred ró Olasz­országban, de a fény árnyékába kény­szerült lakosság egyéb rétegei Is, akiknek száma egyre gyarapodik, s akiknek meggyőződésük, hogy a boldogulás, haladás és béke felé ve­zető utakat csak egy új társadalmi rend létrehozása valósíthatja meg. A tények igazolnak. A vezető Keresz­tény Demokratikus Párt támogatóinak száma 37,8 százalékról 35,3 százalék­ra csökkent és a kommunistákra sza­vazóké pedig 27,9 százalékról 33,4 százalékra növekedett. Ez bizonyíték arra, hogy Olaszországban a nép fo­kozatosan a vörös csillag fényében keresi boldogulását. Iván Sándor Koyács Klára Tersei Somorja este van lépteink zajtalan serege vonul a kihalt utcákon át alacsony házak közt megrekedt télben — szabályos pillanatok húznak el fejünk fölött este van tekintetünk összefogódzik a sötétség kopói nyomunkban szobánk kialszik ami valószínűtlen nekünk világít Tél a városban i. fényutat fúr a sötétbe a téli hajnal (a város legelső villamosa) és csengetve bontja szárnyát utána a többi angyal II. tornyok meztelen fejére hókucsmát dobott a tél a tereken higgadt galambok járkálnak a hóban s kedvetlen bokrok között biceg a szél tágas termeiben a télnek üresen kong minden ág echózik lelkem érckamráiban fehéren a világ III. szétnyitotta tenyerét a város rajta egy tér üres padokat gyalul a szél...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom