Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-12 / 28. szám
10 SZABAD FÖLDMŰVES 1975. július 12. Ez fehetfe be Benedeknek a kaput! Semmi baj nem volt Benedekkel, míg lakásuk ajtajának vastag repedésein kilibbenő sürü bab-, hagyma-, vagy éppen krumplileves illata árasztotta el a folyosót, a lépcsőházat. Szorgalmasan dolgozott, gyomlálgatta a mindenki kertjében levő sápadt, gyökeret alig eresztő kis virágpalántákat. Néha cifrákat káromkodott, ha valaki az alig sarjadó, gyér füvön átgázolt, vagy netán valamelyik kóbor kutya oldalba tisztelte a feltámasztgatott petúniáit. Kanna számra hordta a szemetet, napjában háromszor fordult, merthogy mindig talált valami kidobni való krumplihéjat, kelkáposztalevelet. Szóval szerényen éldegéltek, rendezgették a lakást, s ha egy új darabra futotta hármójuk keresetéből, mindenkinek elüjságolta. Gyakorlati tanácsokat adott padlófényesitésből, zárolajozásból, csengőszerelésből — s a jó ég tudja, még miből. Olyan ezermester hírében állott. Mindig mesterkedett, s kissé félresikerült, de működőképes alkotásaival nyaggatott mindenkit. De úgy csinálta, hogy szívesen szóbaelegyedtek vele a lakók — ha nem is fogadták meg tudálékos, vagy olykor nagyon is naív tanácsait. Egyszer aztán új nap köszöntött Benedekre, s a joskadóf élben levő öreg ház lakóira. Némi nehézségek árán Benedek kölcsönzött egy szúette létrát, s alapos méricskélések után köröket rajzolt a ház homlokzatára, a kapubejárat jobb oldalán. Majd egy kanárisárga, lilabetűs táblával a hóna alatt felrohant a létrára. Negyedórás püfölés, s félkilónyi vakolat árán helyére került a tábla, melyen a következő szöveg díszelgett: Kelepházi Benedek karbantartó-lakatos. Nocsak. Nyílt kerekre a szemünk. Mindenki megcsodálta a táblát, s érdeklődött Benedek új helyzetéről. Talán kilépett a kazánkovács müvektől? — A, dehogy... magyarázta széles gesztusok kíséretében, miközben a kissámli, melyen ült, felborulással fenyegetett. Ott, a kissámlin ücsörgött, míg be nem sötétedett, gyönyörködött a nevében. Mert kiváltotta az „ipart“, itthon is dolgozik, meg eljár házakhoz. Ehhez az eljárogatáshqz szerzett be egy ütőtt-kopott motort, meg egy malaclopó köpönyeget, hogy meg ne fázzon a motoron. Reggelente motorral járt munkába is. Ez a köhögő, prüszkölő, göthös hangú motor egyáltalán nem vált gazdája díszére. Mondogatta is neki a minden lében kanál Töhötöm néni. Merthogy ilyen szép cégtábla mellé jobb, bizalomkeltőbb motor kéne. De Benedek csak legyintett — megteszi, az ő kilencven kilóját elbírja. Benedeket ettől kezdve ritkábban láttuk. Dolgozott látástól vakulásíg, s az „iparral“ a zsebben azt is felvállalta, amihez gőze sem volt. Csendes, rendes embernek ismertük, aki még azért is szólt, ha valaki hat után bevert egy szöget a falba. Az első meglepetést az a hat surbankó korú, alaposan elázott, nyiszlett srác jelentette, akik odaálltak Benedek ajtaja elé, s követelték viszsza a család pénzét. Merthogy Benedek valami olyasmit vállalt, amihez nem értett, — el is szúrtál Bíztatták Benedeket a csengő segítségével is, hogy bújjon ki, mert el szeretnének vele számolni. De Benedek csak lapult a lakás biztonságot nyújtó falai között. Egy istennek se nyitott volna ajtót. A történteket Töhötöm néni lakbérszedés közben — merthogy ő volt a házmester — hosszan-szélesen megtárgyalta mindenkivel. Ezt már Benedek viselt dolgai címén tartották számon. Mindenkinek akad olyan adóssága az életben, amit akkor sem tud visszafizetni, ha száz évig él. Nem pénzre gondolok. — Unokatestvérem, aki hat évvel idősebb nálam, olyan öregesen és gondterhelten mondta ezt, hogy újra rágyújtottam, pedig már régen dolgom lett volna. Péntek este volt. Jancsi felesége minden héten ezen a napon találkozott barátnőivel, egy eszpresszóban vagy valamelyikük lakásán. Még házasságuk. előtt kialkudta magának Judit ezt a szabad estét, de cserébe Jancsinak is felajánlotta, hogy hetenként egyszer elcsavaroghat. Unokatestvérem eleinte élt is ezzel a lehetőséggel, de ezután egy két év múlva abbahagyta. Inkább otthon bogarászott a műszaki könyvei között, terveken dolgozgatott, kimutatásokat tanulmányozott. Tehetséges mérnöknek tartották, az idősebbek is becsülték az üzemben. Becsvágyó volt, de olyan elégedetten és türelmesen, ahogy a nagyon egészséges gondolkodású emberek szoktak célra törni. Es Judit? Ö sajnos, elégedetlenül és aránytalanul becsvágyó volt. „Művészi pályára“ készült, csak úgy általában, amit sosem tartottam rokonszenvesnek. —- De hát mi szeretne lenni: dizőz, festő, pantomin művész? — kérdeztem egyszer Jancsit. Vállat vont: — Szeretjük egymást. Ez bizony nem csekélység, gondoltam, és azóta nem is beszéltünk erről. Jutkáról is alig, Jancsi tudta, hogy nem szeretem a feleségének a stílusát. — Na igen, de mi lehet az a letörleszthetetle'n erkölcsi tartozás, amiről Jancsi beszél? Csak nem Jutka csinált valami „adóságot“? — Hallgasd meg — kezdte Jancsi. — Nem beszéltem még róla senkinek, mert az ilyesmiről tulajdonképpen nem is lehet beszélni. Szóval a múlt hónapban nagyobb összeget kaptam egy újításomért. Importnyersanyagmegtakarítást lehetett vele elérni, de most nem érdekes. Tizenötezer forintot vittem haza. Persze örültünk nagyon a pénznek, és gyorsan egy kis házi murit csaptunk. Tudod, hogy van ez, orz ember ilyenkor a saját hiúságát legyezgeti azzal az ürüggyel, hogy kollégáinak, főnökének akar kellemes estét szerezni. Meghívtunk mindenkit, akinek így, vagy úgy köze volt a dologhoz. Tényleg kellemes esxacc te volt, két főnökkel, nyolc-tíz kollégával. Ettünk, ittunk vígan voltunk vagy éjjel egy óráig. — Az asztalon persze ott maradtak a savanyú szagú borospoharak, a félig rágott szendvicsek, a csészék, fekete zaccal, a szétmázolt tortamaradékok. Egészen úgy, mint szilveszter után szokott. — Reggel, vasárnap volt, én még aludtam mint a bunda, csak később tudtam meg a történteket. Jutka mondta el délután, őszintén és becsületesen. Délfelé becsöngetett hozzánk a nővérem. Mondom, én aludtam. Jutka nyitott ajtót. Nővéremet csak futólag ismered — apám első házasságából született — úgy emlékszem, sohasem bszéltem róla. Hogy is mondjam, az élet bonyolultabb, mint gondolnád. Én Az Incheba Vegyipari Kiállítási Vásár eredményesen zárult. A bratislavai kiállítók legtöbbje jelesre vizsgázott a árumintavásáron. (Dj kiállítási részleg a Téli Stadionban.) Foto: —tt— A változás jelei Benedeken a tábla kiakasztásától számított egy éven belül kezdtek jelentkezni. Először csak nótázgatva állított haza, havonta egyszer. Majd bízván a közönségsikerben, hetente megismételte a produkciót. De csak úgy szabad szombatokon. A hét többi papján látástól vakulásíg maszekolf. Csúcsformáját akkor érte el, amikor a lépcső alján térdre hullua kezet csókolj a cingár, farmernadrágos, lányos képű, tizenhét éves Istvánkának. Nem is раду a különbség Istvánka, s gz első emeleten lakó Angyalka között. A farmer és a hosszú haj stimmel! Ettől kezdve lefelé csúszott. Először az általa mindig gondosan javítgatott, olajozott kaput verte szét, majd a folyosó-ajtó következett. Amikor ezekkel végzett, a lakásberendezést vette sorba. Utána egy hónapig csendben maradt, resteilte a rendőrök és a mentők „kiszállását“ szerény otthonába. De kisvártatva a vodkagőz elhomályosította látását, s imádott feleségét, hőn szeretett lányát verte agyba-főbe. Sikerült neki, mert a mindig résen levő Töhötöm néni által kivezényelt férfihad nem tudta betörni azt a „büdös ajtót“. Mert Benedek két nap múlva, amikor megszabadult a kényszerzubbonytól, azt a „büdös ajtót" okolta a történtekért, melynek kulcsát valahogy zsebre dugta. Most azon töpreng, hogy jutott ő idáig? A szervezetét okolja, meg az asszonyt, hogy nem megy vele a cimborák közé. Így asszony nélkül a harmadik üveg „üzemanyag“ megárt neki. A ház lakói viszont azt gyanítják, hogy másutt van az eb elhantolva. Minden bizonnyal az lez a dolog bibéje, hogy Benedeknek már sok az a pénz, amit havonta besöpör. Hárman vannak, hárman keresnek. S a negyedik keresetre amit az „ipar" ad, amit a maszekolás hoz, valójában már nincs is szükségük. Az csak a haverokra, meg az „üzemanyagra“ kell. Magam is gyanítom, hogy a nagy jólét a könnyelműen kiadott iparengedély, s az utána járó negyedik fizetés az oka mindennek — ez tette be a kaput BenedeknekI V. E. lehet, hogy Kossuth-díjat vagy esetleg még Nobel-díjat kapok, persze ezt ne vedd komolyan, de egyetlen testvérem egy kis suszter felesége Algyőn. Félévenként ha találkozunk. Pedig én igazán nem szégyellem őket, de tudod, hogy van ez. Épp ezen a vasárnapon csöngetett- be. .Én . oludtarpj.. Jancsi olyan sokáig hallgatott, hogy segítenem kellett: — Az bánt, hogy Jutka nem költött Gombaszög 1975 (JÚLIUS 12—13) A CSEMADOK. Központi Bizottsága a Gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepély műsorát hazánk felszabadulása 30. évfordulója tiszteletére állította öszsze és célja, hogy méltón az elmúlt esztendőkhöz az idén is, nemesen szórakoztassa és sokrétű művészi élménnyel gazdagítsa a közönséget. A jubileumi, huszadik rendezvény műsora kifejezésre juttatja a harminc esztendő alatt a népművészet terén elért eredményeket. A műsorbizottságnak ez a törekvése teljesen újszerűén érvényesül az egész rendezvény műsorából. Ojszerű, mert kezdve az egyszerűbb, de értékes folklór . műsorszámoktól, egészen a nagy létszámmal előadott, közös nagy koreográfiákig, megvan a lemérés lehetősége. Gombaszögön három tömeges táncszámot is láthat majd a közönség. Ilyen lesz a Vasvári verbunk című, amelyet harminc táncos legény ad elő, majd a Huppantós páros, negyven leány és legény előadásában, valamint a Tavaszi táncok, amelyet ötven leány táncol. Az idén is már kora délután (szombaton) 15 órai kezdettel daltól lesz hangos a gombaszögi, völgy. A Dalolva szép az élet című műsorban a „Tavaszi szél vizet áraszt...“ népdalverseny győztesei, énekesei és éneklő csoportjai lépnek fel. A táncdalt kedvelőkről sem feledkezett meg a műsorbízottság, mert hivatásos és amatőr táncdal énekesek is szórakoztatják majd a közönséget. Szombaton este, valamint vasárnap délelőtt és délután a legjobb hazai magyar folklór és népi együttesek, tánccsoportok és szólisták, továbbá a külföldi szovjet és magyar vendégegyüttesek, az Ifjú Szívek és a SZŐTTES Népművészeti Együttes, valamint a szlovák DARGOV vendégegyüttes mutatja be művészetét. Lehetetlen lenne minden műsort, együttest felsorolni. Tény, hogy a gombaszögi rendezvény műsora évről-évre színvonalasabb és ezért látni kell. Bízunk abban, hogy főként az öntevékeny együttesek áldozatos munkája révén, a, huszadik Gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepéiy feledhetetlenné válik. Ezért Gombaszög és Gömör szeretettel várja a művészetet, a szórakozást és a természeti szépségeket kedvelők nagy táborát.-vj-4 I fel? — A — legyintett —, egészen más. Judit nyitott neki ajtót, álmosan, fáradtan, de a sógornő mégiscsak sógornő. Csak pár percig beszélgettek, mert nem sokára indult a vonatja. Jutka még kedveskedni is akart neki'... Csend. Ezúttal nem szóltam közbe, amíg magától nem folytatta. — Ne törd a fejed, úgy sem találod ki. Tíz forintra gondolsz? Ötvenre? Éár így lett volna, a pénz mindig, mindenkinél elkél. Jutka álmos és fáradt volt, biztosan nem akart engem zavarni azzal, hogy bejön a szobába pénzért. A konyhában beszélgettek, ahol egyetlen ép falat, egyetlen felbontatlan üveg bor sem maradt a vendégek után. Mi más juthatott Jutka eszébe: kikaparta a zaccot, ami a töménytelen feketekávé után egy kis lábasban összegyűlt, betette egy nylonzacskóba és azt mondta a nővéremnek, hogy tejeskávéba ez még nagyon jó ... Látni is kínos volt. Jancsi arcát, amikor ezt mondta: — Szavamra mondom, nem tudom, hogy jó-e? Sose iszom tejeskávét. Vaktában kezdtem el beszélni, csakhogy könnyítsék valamit zavarán: — Hát ez a te nagy, leróhatatlan adósságod? Mit is mondhatnék? Nézd, tényleg ismernem kellene a nővéredet, hogy megközelítőleg is meg tudjam mondani, mint hatott rá ez a... De ha jól értettem, elkelne náluk egy kis pénz. Nem gondoltál rá? — Másnap ötszáz forintot küldtem neki postán, meg egy nagyon kedves levelet. A pénzt visszaküldte, a levélre válaszolt. Megírta, hogy jól van-. nak, a férje egészséges, a kisfia influenzás volt, de már túl van rajta. A pénzről egy szót sem írt, mert arról én sem írtam a levélben. — Jutka tud a pénzről? — Perszel Mindent tud, hát hogy képzeled? — És mit szólt hozzá? — Hogy majd nyáron kimegyünk Algyőre, viszünk valamit a gyerekeknek, nem beszélünk az egészről, és megfnt minden rendben lesz. Kénytelen voltam igazat adnt Jutkának. De Jancsi csak ingatta a fejét: — Ezt a dolgot soha .az életben nem lehet rendbehozni. Ismerem a nővéremet. Az a baj, hogy egyáltalán nem haragszik! VARGA EDIT A nyitrai főiskolások bemutatkozása a Dunamenti Múzeumban Immár hagyománnyá vált a Dunamenti Múzeumban, hogy évente többször is kiállíthatják munkáikat pedagógus képzőművészek. A tárlat látogatóinak így módjában áll felfedezni viszonylag ismeretlen művészeket, fiatal alkotókat. A képzőművész pedagógusoknak viszont módjukban áll munkásságukat a nyilvánosság előtt is bemutatni s ezáltal esztétikai élményt szerezni. A mostani kiállításon a Nitrai Pedagógiai Főiskola Képzőművészeti Tanszékének hallgatói mutatkoztak be. Névszerinti Csótó László, Ferencz Eszter, Jakubík László, Nagyferenc Katalin és Neizer László. A kiállított művek csak töredékesen képviselik alkotóik sokirányú munkáját, arra azonban módot adnak, hogy betekinthessünk jövendő tanáraink műhelyébe, akiket majd csak ezután várnak a nehezebb feladatok. Bár az itt látott munkák többségükben még nem mondhatók érett műveknek, mindnyá: jukat mégis az eredetiség és a céltudatosság jellemzi. Alkotóik általuk vallanak a világról, a világ dolgairól. A munkák többségének jellemzője az új tartalom és forma, az új technika és a még kikeveretlen színek megtalálásának vágya. A tájrészleteket Ferencz Eszter egyszer hideg kékeszöld színekben látja, máskor nyugodtabb pasztell-tónusokban, míg egy következő alkotásban lángoló, szinte tobzódó tüzes színekben. Neizer László olajjal festett ciklusa az ember és a család, az ember és a környezet viszonyával foglalkozik. Lehet, hogy a tárlatlátogató számára néha talán egyhangúnak tűnnek ezek a sorozatos, függőlegesen hosszúkás képek, mégsem öncélúak. Minden esetben az alkotó gondolatait és hangulatát tükrözik, új formát keresnek azok részére. Csótó László acetonnal oldott szurokkal kísérletezik ügyesen, tartalmasán. Munkái realisztikus szemléletből fakadnak. Jakubík László monotypiái az emberi test mozgását ábrázolják. A színek és vonalak ritmusa nemcsak az alak életkörülményeit jelzik, hanem a térben és időben érzékelhető végtelen egyensúlyát is érzékeltetik. Nagyferenc Katalin plasztikáinak témáit a hétköznapok emberének életéből meríti. A „Kovács“ és a „Kaszáló paraszt“ című domborműve figyelemre méltó. Az ifjúság tartozéka a bátorság, a kísérlet és az öröm: a felfedezés öröme. Meglepő — mert szokatlan — az a technika, amellyel a jövő pedagógus képzőművészei dolgoznak. Az anyaggal való kísérletezés lehetőséget nyújt az új formák kialakítására, a valóság ábrázolásának módjaira. A fantázia röpte sohasem szakítja el ezeket a fiatal főiskolásokat a realizmus talajától, ellenkezőleg: munkáik éppen ebből sarjadzanak. Ez a kiállítás elsősorban módszertani szempontból jelentős. A látogató megszemlélheti például a relief születésének teljes folyamatát. Egy másik helyen azt figyelheti meg, hányféleképpen ábrázolható egy egyszerű, hengeralakú tárgy. A technika és a színek különféle variánsa révén mindig más-más „tulajdonságait“ mutatva jelenik meg előttünk ugyanaz a — hétköznapi szemmel szinte jelentéktelennek tűnő — tárgy. Ezek a változatok természetesen a tárlatlátogatóban is minduntalan más és más hangulatot keltenek. Az alak néhány gyors vonással felvázolt mozdulata a jövendő tanár rajzkészségéről és felkészültségéről árulkodik. ‘ A nitrai „Forrás“ alkotócsoport tagjai művészi pályájuk kezdetén vannak. Nem kérhető számon tőlük a kiforrott látásmód, de ha alkotómunkájuk folyamán sikerül megtalálniuk a közösséget, csakúgy mint önmagukat —, tehát valóságosan és képletesen szólva is pedagógusokká válnak —, joggal bizakodhatunk, hogy a legfiatalabb nemzedék képzőművészeti nevelése a legjobb kezekbe kerül. (szuchy)
