Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1975-08-23 / 34. szám

10.

SZÄBAD FÖLDMŰVES

1975. auguszínl 25.

Putyerkás János arról volt Ismeretes, hogy sohasem törte össze magát, a munkában. Állandó munkája mellett — éjjeliőrként boldogította a termelőszövetkezetet — mindig kisütött valamiféle mellékfoglalkozást, ami által a főkereset csak amolyan mellékkeresetté degradálódott.

Remekül értett a pénz megforgatósához. Nyár végén, ősz elején, amikor a betakarítások révén legalacsonyabbak az árak, ilyenkor a befektetéseket eszközli Putyerkás János: csöves tengerit vásárol megszorult emberektől, almát, szőlőt szerez be, s amikor eljön a tavasz, busás feláron ad túl a gondosan őrzött portékán.

Bizonyos idő óta arra jött rá Putyerkás János, hogy a tiltott bormérés a legjobb üzlet. Különösen akkor, ha a nyersanyag túlnyomó részét mesterségesen állítja elő. S mindehhez nem kell más, csak kétszáz négyszögöl háztáji szőlő — ez ugyan rendelkezésre is áll a kertben —- s egy rejtett odú a kutya bódéja alatt, hogy a mesterségesen legyártott ital a fináncok orra elől rejtve legyen.

A fenti elgondolások alapján, és a vastag haszon reményében, gyártani kezdte a gyanús ízű borokat. Az éjszakai órákban szalmát, kukoricadarát pácolt a padláson, s némi cukor, élesztő hozzáadásával olyan viharos aromájú vinkókat varázsolt elő, hogy akt abból egy bendőre valót beszopott, az nem győzte utána a gyomrát kúrálnt.

Vevő pedig mindenkor akadt az őszszepancsolt zagyvalékra. Megrögzött borisszajánosok kilincseltek nála állandóan, s boldogok voltak, hogy Putyerkás Jánosban velük érző butyellásra leltek. Mert Putyerkás János nagyon jól tudta: az üzleti siker két alappilléren nyugszik. Az egyik: a hitel, mert kétszeresen ad, aki azonnal és hitelbe ad. A másik: csak at első liter bor drága. Amikor .a vendég még Józanul tud gondolkozni, s birtokában van az tzlelőképességének. És aztán, a sokadik pohár után?. Akkor már semmi sem drága és az ital minősége sem számít, főként a hitelben duhajkodók számára.

Azon a bizonyos estén is két elázott koma devernyázott Putyerkás Jánosnál: Suhangos haji, a fejős, és takarmányos cimborája, Dadogó Suba Péter.

Már a harmadik liternél tartottak, mikor is Suhangos Lajtban föltámadt a bűntudat nyomasztó érzése.

— Jani bátyám, drága Jani bátyám! — csuklóit egy keveset. — Baj lesz, ha most nem tudunk fizetni?

— Hát, édes gyermekeim — vakarta meg marhatökre emlékeztető kerek fejét —, tudjátok, én hitelt mindig adok, ha valaki hitelképes ....

— Mi nem vagyunk hitelképesek? — böffentett közben Dadogó Suba Péter.

— Nem! — robbant ki a pulykaméreg Putyerkás Jánosból. — Ti csak inni tudtok, azt aztán Istenesen. De fizetni? Hajajl

Indulatosan csapta a boroskannára a fedelet.

— Nem is tudom, hogyan lehet ilyen két mulya teremtménye az Istennek. Ott járnak el mindennap a major baromfitelepe előtt, de egyiknek sem jutna eszébe: ihol ni, itt szaladgál a sok jóhúsos jérce, csak el kell kapni a lábukat, s mindjárt helyre rázódik a hitelképesség.

Elképedve ugrott fel az asztal mellől a két legény.

— Nono! — pillogott Putyerkás János a két fölhevült legényre. — Akt a tütüt szereti, az a rávalót is megszerzi.

A nyomaték kedvéért leemelte a boroskanna fédelét, s megtöltötte a kiürült ibrikeket.

— Nézzétek — hunyorított egyet apró malacszemeivel. — Az idő eléggé bennsétál már az éjszakában. Adok két zsákot, meghozzátok a „cuccot“, s az árát szépen leiszogatjátok.

Rövid tanakodás után felbuzdulva indult el a két legény. Hónuk alatt a zsák, s míg elszántan baktattak a majornak vezető dülőúton, addig megvitatták egymás között, hogy ezt a Putyerkás Jánost mégsem ejtették a jejelágyára. Hiszen olyan jótanácsot adott nékik, hogyha a tyúkszerzés sikerül, márpedig annak sikerülnie kell, egyszer s mindenkorra vége a szűkölködésnek. Mindig szereznek annyi szárnyast, abraktakarmányt, miegymást, ami által kedvükre áldozhatnak majd a szenvedélyüknek. S ami a'fő: nem lesznek ráutalva az otthoni örökös kunyerálásra.

A tanya szomszédságában azonban egyszeribe kiszaladt belőlük a bátorság. Tudták: Kotás Ádám, a baromfiólak éjjelt vtgyázója, faramuci éjjeliőr. Ha gyanús mozgolódást észlel, gyorsan odarepeszt a sóval töltött mordállyal. ■

Megálltak.

— La... Lali! — lökte tarkójára a kucsmát Dadogó Suba Péter. — Jobb lesz, ha visszajár ólunk. Míg nem késő.

Nyakukat nyújtogatva kémleltek a baromfitelep irányába.

— Az istenfajtáját! — sóhajtotta el magát Suhangos Laji —, begubózunk a hitellel.

Dühítette a gyávaságuk. Már a földhöz akarta vágni az üres zsákot mérgében, amikor kapitális ötlete támadt.

— Visszamegyünk, komám — lökte meg a mellette idétlenkedve topogó cimborát. S míg megkönnyebülten kaptattak visszafelé, fölvázolta a haditervet.

» # #

— Putyerkás János nem tudott hova lenni örömében, amikor megkocogtatták az ablakot. Nagyhirtelenjében papucsot tántott a meztelen talpára, s már loholt is ajtót nyitni.

Bazsalyogva invitálta a két legényt a kamrába. ‘

— Rázzátok ki, ide a sarokba!

A két legény nem mozdult. Csak álltak a konyha küszöbén. Vállukon a szárnyassal megtömött zsákkal, ajntkor azt látták, hogy a gazda nem szalad a bugyellártsért, hódra tartották a markukat.

— De aranyos fiaim! — rántotta fel Putyerkás János a gatyája korcát, méltatlankodása jeléül. — Hiszen abban állapodtunk meg, hogy a tyúkok árát leiszogatjátok.

— Igaz — pislantott erre ravaszul Suhangos Laji —, de szeretnénk, ha az a pénzecske, amit a portékáért kapunk, a mi zsebünkben is megmelegedhetne egy kicsikét.

Hosszú alkudozás után megegyeztek. A két legény, amikor kézhez kapták a jutányosán kialkudott háromszáz-háromszáz forintot, kirázta a két zsák tartalmát, s illedelmesen elköszönt.

Putyerkás János egész éjjel tyúkokkal álmodott. Azt álmodta, hogy tehén nagyságú kendermagos tyúkokat terelget az udvaron, s csudájára járnak a szomszédok.

Harsány kakaskukorékolás ébresztette fél hajnalban. A kakas, mely tyúkjaival egyetemben virrasztott az ideiglenes szálláson, akkora kukorékolást csapott, hogy Putyerkás János megkeveredve ugrott le az ágyról. Kászálódás közben fölbukott a felesége rozzant lábtyűiben, de most még mérgelődni sem volt ideje. Hanem, mint akit az ördögök kergetnek, loholt egyenest a kamrába.

Lámpafény mellett vizsgálni kezdte az éjszaka folyamán vásárolt szárnyasokat. S ahogy jobban szemügyre vette a bagópénzen vett jószágokat, rettentő gyanúja támadt. A taré jós gavallér, amtnt újabbb kukorékolásra készülődött, erősen a sajátjára hajózott. Amelyik naphosszat az udvaron kapirgál.

Felbőszülve nyarqalt vissza a lakásba. . ,. . "... ...

— Anyja! — tört ki belőle a kupecharag —, talán megvásároltam a saját tyúkjaimat!

Kétségbeesetten ült le a kemencepadkára.

, — Teremtőisten, mit tegyek?

Az asszony így biztatta a dunyha alól: — Add a törvény kezére a két akasztójára valót.

— ö, te tyúkeszű! — hördült fel

erre Putyerkás jános. — Jelentsem őket fel, mikor az orgazda én pagyok?l... . L .

Püspöki Mihály

Az augusztus végén megrendezendő Nitrai Országos Aratóünnepélyen a népviseletbe öltözöttek sokasága vonul majd fel.

Közösen színházi látókörünk kitágításáért

(Л

о

S

1-9

V)

О

H

2

О

сл

и

Гб

Hol vagy gyerek — mezítlábbal Tarlót járó, korán kelő?

— Nem bajlódhatsz a libákkal,

— Ha akarnál, sincs legelő.

Kilenc kombájn kört ír körre,

S éppen csak, hogy megaratnak, Már hasad a tarló földje,

Engedve az ekevasnak.

A faluban nem is tudják:

Aratás volt, — kasza, sarló, Rozsdásodhat, — úgy eldugták,

— Használni — vqlna bosszantó.

Lovas szekér, évek óta Nem hord kévét — utcán végig.

— El is felejtkeztünk róla, Pedig itt járt ezer évig.

Mintha a múlt mese volna,

S az a sáros utca — álom.

Nem rajzolja már a porba Ábráját a mezítláb-nyom.

Aszfalt az út, beton járda ‘Szegélyén rózsák virulnak.

— Így temették itt virágba, Szorgalmas kezek — a múltat.

— S tovább épül — falu hosszat A sok új ház — emelettel.

— Légy büszke, — ki létre hoztad: Hisz ez a te műved — ember!

A levicei járásban Fámán (Farna. dón), szeptemberben adják át — a négymillió koronás költséggel épített — a nagy környék legkorszerűbb óvodáját.

Foto:

A színház ügye, a színjátszás kérdése mindig élénk viták és szóbeszédek tárgya volt nemcsak a szakemberek, de mindazoknak a körében, akik mint nézők vettek részt az előadásokon. Hiszen ahány falu, ahány város, ahány kultúrház, annyi fóruma is volt az eltelt huszonhárom színi évad során a'Magyar Területi Színháznak és Thália színpadának, ahol számtalanszor bizonyíthatta, hogy léte szerves részét képezi a csehszlovákiai színházi életnek. „Vándorlása“, rendszeres vendégszereplése magától érthetődően hord magában egy sor értékes erényt, sok nélkülözhetetlen élményt és tapasztalást. Magában hordja önnön természetes kiegészülését; a hivatásos nemzetiségi szinjászás életképességét; művészeink, íróink szerepeltetését szerte az országban. Ez a vérkeringés eredményes és hatásos. Művészi hivatása szerint szolgálja á szocializmus ügyét a békét, kultúrpolitikánk célkitűzéseit. Fokozott ízlésformáló és közművelődési felelősségről tanúskodik, amikor irányító szerepet vállal a közösségi művelődés, a szocialista életforma, erkölcs és magatartás alakításában, haladó hagyományaink és kortárs irodalmunk terjesztésében. Az előző műsorok összeállítása során is ügyeltek arra, hogy á világnézeti értékítéletek necsak erkölcsi, hanem elsősorban eszmei síkon jelentkezzenek, egy-egy előadás mondanivalójában. A színház most is vállalta ezt a közvetítő szerepet a CSKP XIV. kongresszusa utáni program célkitűzéseinek megfelelően. Vállalja ezt a küszöbön álló színi évad kezdetén is, amikor huszonnegyedszer kezdődik el az új színházi esztendő, amelynek műsorába kilenc bemutatót terveztek.

Az 1975/76-os kínálat érdekesnek ígérkezik. A színház három rendezőjének nemes vetélkedőjét várjuk a tartalomért, a formáért, a színvonalért. A műsor folytatása az elmúlt évadok sikeres előadásainak. Kezdete egy egészséges rotációnak, amelynek során mód nyílik a rendezőcserék mellett színészeink vendégfellépésére, az indokolt kettős szereposztásokra, és főleg arra, hogy elkerüljék már végre a kényszerszereposztás nyűgét és bátran vegyék le műsoraikról a kevésbé sikerült „műsorszámokat“. Mert nem titok: ha jól megy egy darab, akkor a többi iránt is megnövekszik' az érdeklődés. De az is igaz, ha a közönség becsapva érzi magát, elmarad a következő „produkcióról“. Egyrészt, hogy figyelmeztesse a társulatot, másrészt mert attól tart, hogy Ismét félrevezetik. A kelendő árücikk törvénye bizonyos értelemben ide is vonatkozik. Pedig a ml színházunk csak kis mértékben üzleti vállalkozás. Fő feladata az ismeretterjesztés, a nevelés, az esztétikai mérce korszerű feljebbemelése, kulturális életünk kitágítása anyanyelvűnk életben tartása.

A csehszlovákiai magyar színjátszás, helyzete szerint tájoló színház, s így földrajzilag, szociográfiailag is jól értelmezett vidéket járó színház. Nyilvánossága és hatásfoka révén utóbbi évadok során értő válogatással, tudatos kiemeléssel tökéletesítette egyre elmélyültebb műsorait. Persze voltak ' átlagos előadások, sőt átlagon aluli szövegkönyvek, gyengébbre sikerült produkciók. Nem egy példát idézhetnénk. De most hadd legyen a szó az elégedettségé. Hiszen az elmúlt évadban sem ültek hiába a nézőtéren a rangos előadások kedvelői, akiket nem az ilyen vagy amolyan cselekedetek színes leírása, hanem és elsősorban az igazság hirdetése, a konfliktusok tartalmisága érdekelt. Az ilyen közönség már tudja, hogy a

színház az életnek az igazság jegyében való megfigyelése, a történetek életrekeltése, a mondanivaló láthatóvá-hallhatóvá tevése. Az ilyen színpad valóságos élő világ, ahol sok minden történik, s ahonnan a szavak, a mondatok általános érvényű szabályokká minősülnek, példamutató emberi sorsok elevenednek meg oktató-nevelő célkitűzésekkel. Az ilyen előadás során dogmák, nézetek, elvek, vélemények feszülnek a jelenetekben. Világnézetek diadalmaskodnak. Vagy csődbe jutnak eszmék, törtető akarások, amelyek sodrából kimaradt az ember, és hőseiből a jellemformáló moralitás.

A most induló idényre javasolt drámákban lélektatil gondolatok, eszmei érvelések, emberi megmutatkozások megannyi magunk ismerése mutatko-. zik. Hazai valóságunkat, mai életünk konfliktusait ábrázoló drámák sora kerül bemutatásra. Dávid Teréz, Lovicsek Béla, és Ján Soloviő egy-egy időszerű kérdést tárgyaló színművét láthatjuk. Továbbá Illyés Gyula, Szakonyi Károly, Kopányl György, a szovjet Konsztantyinov-Racer, a már klaszszikusnak számító Móricz Zsigmond és Shakespeare kerülnek bemutatásra. Ezért fokozott várakozással tekintünk az induló évad elé, mert szavatolja a rangos előadásokat és nyilván elkerüli az „ad hoc“-ízű, „alkalmi“ szereposztásokat. A műsor olyan rendezők kezében van Konrád József, Веке Sándor és Takáts Ernőd személyében, akik nemegyszer bizonyították rátermettségüket. Olyan munkatársak segítik munkájukban, mint Kmeczkó Mihály, a színház új dramaturgja, Platzner Tibor és Kopócs Tibor díszlet- és jelmeztervezők és nem utolsó sorban a színház művészeti tanácsa, ami már magában is garancia arra, hogy a színház mércéjét az idén magasabbra emeljük.

Hangsúlyt kíván még ezen a helyen az a megállapítás, hogy színházunk csak akkor számíthat a jövő közönségére, akkor reménykedhet abban, hogy tíz és húsz év múlva is megtöltik a nézők a falusi-városi színháztermeket, ha e közönség neveléséről, a nézők utánpótlásáról már most és szüntelenül gondoskodik. Ez is olyan téma, amelyről beszélnünk kell. A színház éppen úgy, mint a kultúra, minden más területének a közönség adja meg végső értelmét; a nép mind szélesebb rétegeiből összetevődő közönség, amelynek tekintélyes részét a fiatalabb korosztályok képezik. Az elmélyült és mindig időszerű műsorpolitika érvényesítése; az előző évadok tanulságainak indulatmentes leszűrése; a kritikai figyelmeztetések és javaslatok mérlegelése és annak a határozott kibontakozásnak sürgetése, amely sutba dobja az elavult, úgymond színpadi találmányokat és a jövő érdekében nyit utat az értékes dráma és a színvonalas előadás prosperitásának. A művészetben minden stagnálás, megállás egyben megmerevedést eredményez. A bizonytalanság, a látszat-produkció visszafejlődést jelent. Színvonalat, elért művészi állapotot tartósítani, csak állandóan forrásban levő változtatásokkal, a bevált módszerek továbbfejlesztésével, az átvett sikeres tapasztalatok alkalmazásával lehet. Ehhez a mostani vezelő gárda művészetpolitikai képzése mellett gondoskodni kell a megfelelő utánpótlás felneveléséről, alkotó színházi élet- és a szocialista népművelés közös hasznára.

Színházunk előbbre halad. Színészeink játéka egyre elmélyültebb, rendezőink munkája korszerűbb lett, s nekünk észre kell vennünk ezeket a változásokat.

Szuchy M. Emil