Szabad Földműves, 1975. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1975-02-01 / 5. szám

4? m hsáűttűenyészmpen­* BAROMFITENYÉSZTÉS. Kezdetét veszi a keltetötojás t rmolés, ezért jó minőségű to jótáppal etetjük tyúkjainkat. A táphoz Időnként adjunk reszelt sárgarépát, vagy csírás szemet (búza, árpa, zab). Számításba jöhet a csíraolaj is. E hónap­ban már megjelennek az első naposcsibék is, számukra me­leg nevelőhelytséget kell bizto­sítanunk. Az első napokban a kiscsibének mintegy 30 C tok melegre van szüksége. Hide­gebb környezetben hamar meg fázik, a kelleténél lassabban növekedik és a hideg helyiség­ben tartott állatok közül arány­lag sok elhullik. Februárban tojni kezdenek a kacsák, a libák pedig már tel­jes erővel termelnek. Helyes takarmányozás esetén jó minő­ségű tojásokat nyerünk. A szép eredmény érdekében különösen a gúnárokat kell kiadósán ta­­karmányozni. A napi adagból nem szabadna hiányozni a zab­nak, a csíráztatott szemesnek és a sárgarépának. A lúd fé­szekbe tojik, ezért ne feledjük el jól kibélelni azt. A kacsák esetében arra kell ügyelni, ne raktározzuk sokáig a tojásokat, mert veszítenek keltethetősé­­gükből. Egy hétnél régebbi to­jást ne is tegyünk a keltetőbe, sőt ismerőseinknek se ajándé­kozzuk oda, ha nem akarunk haragot. Egyes nagytermelé­kenységű lúdfajták (olasz, em­­deni) tartói csak keltetőgéppel tudják hasznosítani a sok kel­tetőtojást. Februárban minden eddiginél nagyobb gonddal etessük a ka­csákat, mert csak így lesz ele­gendő és jó minőségű keltető­tojásunk. foto: —bor— NYÜLTENYESZTES. Ismét kezdetét veszi a te­­nyészidény. A jól táplált anyá­kat minél előbb pároztassuk be. Zöldtakarmány még nincs, így helyette sárgarépát, jő minősé­gű szénát és szemet adjunk nyulainknak. Kellőképpen gon­doskodjunk a téli szaporításból származó kicsinyekről és a bak­ról is. Tartsuk jó kondfcióban, etessük kiadósán, de ne hizlal­juk el. KECSKETENYESZTES. A tenyészállatok többsége előrehaladott vemhességi álla­potban van, sőt egyesek már vi­lágra is hozták utódaikat. Fő figyelmünk a kiadós takarmá­nyozásra és megfelelő Istálló­zásra összpontosuljon. Ellés előtt ne adjunk sok vizet az állatnak, utána viszont feltétle­nül gondoskodjunk a meleg fo­lyadékról, s ebbe korpát is te­gyünk, mert ez serkentőleg hat az anya tejtermelésére. A gidá­­kat ne hagyjuk az anyjuknál, tegyük külön rekeszbe és minél előbb szoktassuk rá őket a fris­sen fejt tej ivására. GALAMBTENYÉSZTES A hónap elején kialakítjuk a párokat. Gondoljunk arra, mi­nél előbb kelnek ki a fiókák, annál nagyobb a remény, hogy az őszi kiállítások valamelyikén rangos helyezést érhetünk el velük. Február—márciusban a­­zonban csak azoktól a tenyész­állatoktól várhatunk minden tekintetben megfelelő és egész­séges utódokat, amelyek a tol­lasodásig védik fiókáikat a hi­deg hatása ellen. EGZOTIKUS MADARAK. A meleg helyiségből ugyan még nem lehet őket kivinni, de már készülődhetünk az idényre. Kiválasztjuk a párnak szánt egyedeket, s egy kalitkába tesz szűk őket. Madaraink számára mesterséges világítással szük­séges meghosszabbítani a na­pot. Akinek van volierje, igye­kezzen üsszeismertetni, össze szoktatni a későbbi együtt-tar­­tásra szánt madarakat, nehogy féljenek vagy összeverekedje­nek a madárházban. A papagájt tartók már a pá­­roztatásra gondoljanak. A nős­tényeket melegebb helyiségbe kell vinni, ahol fokozatosan 22—24 C fokra kell emelni a hőmérsékletet. Szükséges felja­vítani a napi takarmányadagot, amihez lehetőség szerint zöld eleséget vagy csíráztatott sze met, esetleg némi tojással ke vert reszelt sárgarépát kell ad ni. (dp) PULYKA IKREK Egy angliai pulykafarmon egy tojásból két puly­­kapipe kelt ki, s életképesnek bizonyultak. Az egyik, a tojó rendszeresen termel és már utódai vannak. A kakasnak viszont nem sikerült meg­szöknie a selejtezettek ketrecéből... (Pw) A máit század nyolcvanas esztendeiben keletkezett Ang­liában a vadaskerti nyál örök­letes tulajdonságainak hirtelen megváltozása következtében. A vadas nyállal történő kereszte­zés és nemesítés folytán nyerte el a mai alakját. Hozzánk hoz­závetőleg 1898-ban került el a csernyúl. Teste mérsékelten zö­mök. A nőstényeknél engedé­lyezett a kisebb bőrredő is. A fülek 10 cm hosszúak, felállók és szőrrel jól benőttek. A leg­kisebb engedélyezett súly 2 kg. a legnagyobb 3,25 kg. A csernyulat három színben tenyésztik, mégpedig feketé­ben (čierny ohnivák), kékben (modrý ohnivák) és barnában (hnedý ohnivák). A fekete cser­nyúl esetében legfőbb követel­mény a fényesen telt fekete alapszín és az alsó testtájak lángvörös színezete. A lángvö­rös szín legintenzívebb a tar­kón, ahol éket alkot. Ennek a tarkófoltnak azuuban nem sza­bad a fülekre, vagy messze a vállra érnie. Lehetőség szerint legyen kicsiny. A lángvörüs szí­nezés körülhatárolja a fül- és orrnyílásokat, a szem körül szemgyürűt képez és körülhatá­rolja a felső és az alsó állkap­csot, valamint a karmokat is. A has és az egész alsó testrész legyen lángvörös. A test mind­két oldalán a felszőr kifejező sávja húzódik végig, a felsző­röknek mintegy a test középső részébe kell érniük. A szemgyű­rűk ne legyenek szélesek, de jól zártak. A fekete szőrzetben ne legyenek fehér vagy más színű szőrszálak, a szőr ne le­gyen sem rozsdás, sem rozsda­árnyalatú. A pehelyszálak színe szürkéskék. A farok és a láb­­végek alsó része legyen lehető­leg Iángvörös, de engedélyezett a fehér szín is ezen a testtájon. A szemek legyenek sötétbarnák, a karmok barnásfeketék. A kék csernyúl abban külön­bözik a fekete esernyőitől, hogy más alapszínű, vagyis sötét szürkéskék, szürkéskék pehely­­szálakkal. A szemek színe szür­késkék, a karmoké sötét. A lángvörös színeződés ugyan­olyan, mint a fekete esernyőié. Súlyos hibák; Mind a három változat esetében súlyos hibá­nak számítanak a fehér szőr­szálcsoportok, a fehér karmok, a világosan lángvörös színező­dés, a rossz színes körülhatá­rolás, az erősen rozsdás szőr­zet, a fehér szőrökkel kevere­dett szőrzet és a bőrredő. Sú­lyos hiba továbbá a szemek más színeződése, amelynek barná­nak kell lennie, továbbá a 2 kg­­nál kisebb és a 3,35 kg-nál na­gyobb súly. Kisebb hibának számít az el­vétve található fehér és láng­vörös szőrszál, az enyhén láng­vörös színeződés, a gyengébb vagy megszakított szemgyüríi, csak a mellen gyenge lángvörös színeződés, nagyobb ék a tar kőn, kevésbé szőrözött fülek, gyenge rozsdás árnyalat, a fa rok és a lábvégek fehér alsó része. A fekete csernyúl a kistestű fajták közül a legelterjedtebb fajta; a leginkább tenyésztik. A tenyésztők körében igen ked veit igénytelensége, edzettsége és életképessége miatt. Bizo­nyos állítások szerint az etetés vörös színű murokkal elősegíti a lángvörös színeződés kialaku­lását. A fekete csernyulak igen szaporák, a nőstények jó iva­déknevelők. A nyulak nagyon temperamentumosak, ezért idő­ben külön kell őket választani. Ezzel elejét vesszük a felesle­ges marakodásnak (gerezna kártétele) és az idő előtti meg termékenyülésnek. A csernyúl igen jó minőségű, rövid rosta, rózsaszínű húst szolgáltat. Prémje felhasználható termé szetes színben, jó gazdasági tu­lajdonságai folytán a csernyúl igen alkalmas különösen a kis tenyészetek számára. (—) Csernyúl (OHNIVÁK) 6 Az almafasövény alakító- és fenntartó metszése A házikertekben a termőka­ros orsófa volt a legelterjed­tebb koronaiorma a legutóbbi időkig. Ojabban jelentős az ér­deklődés a sővényrendszerü te­lepítés iránt, főleg az alma és a körte esetében. Ez annál is inkább indokolt, mert ennél a telepítési módszernél jóval több egyedet ültetünk ki egy terület­­egységre, ezek megfelelő ala­nyon korábban termőre fordul nak és jóval nagyobb termést adnak, mint a hagyományos ül­tetvények. Mit kell szem előtt tartani, ha almát sövényformában tele­pítünk? Mindenekelőtt a helyes fajtamegválasztást és a legjobb fajtát, amit a leginkább megfe­lelő alanyra oltunk. Az alany megválasztásánál inkább csak a legelterjedtebb vegetatív M tí­pusalanyok jöhetnek számítás­ba. Ezek közül is csupán né­hány, mégpedig a gyenge nö­vésű M IX, a középerős növésű M II, M IV, valamint az erős növésű M I, illetve M XI ala­nyok. A típusalanyok előnye, hogy a rájuk oltott fajták las­sabban fejlődnek, hamarább termőre fordulnak és kisebb méretű koronát fejlesztenek. Ellenben igényesebbek a talaj és a tápanyagok iránt, de érzé ­kenyebbek a vírusbetegségekre, mint a vadalanyon nevelt fák. A legsűrűbb kötésben nevelt fák alanya az M IX. Ez nem_al­­kalmas azonban a lassú növésű és nagy terméshozamú (mint például a James Grieve, a Gol­den delicious, a Vógner stb.) fajtákhoz. Nem alkalmas továb­bá a Spur típusokra sem, mivel azok is lassabban fejlődnek és nagyobb hozamúak, mint az is­mert standard fajták. A házi­kertek legmegfelelőbb alanya M II és az M IV, mivel ezek a szárazabb és a kötetlenebb ta­lajokon is jól fejlődnek. A bő­termő és lassan növő fajták mint például a Spur típusok az M I és az M Xl-es alanyokon is jól szaporíthatók. Sövény művelésnél támasz rendszer mellett a hajtásokat, vesszőket ahhoz kötözve nevel­jük, esetleg a fák szabadon áll­nak, de a hajtásokat úgy irá­nyítjuk, hogy a lombozat égy­­síkot képezzen, tehát az ültet­vény sövényszerű lesz. A széle­sebb sorokban a talajmüvelést fogalos, vagy gépi erűvel vé­gezhetjük ugyanígy a permete­zés és a gyümölcs szedése is könnyebben megoldható. A tá­masz nélküli szabad növésű sö­vény 3,5—4 X 1,5—2 méteres kötésben telepíthető. Ültetéskor ügyeljünk arra, hogy a koroná­ban két jól kifejlődött hajtás legyen a sor irányában. Ültetés után a középhajtás (vezérág) és a sor irányában levő két szemben levő hajtáson kívül a többit eltávolítjuk. A középhaj­tást kb. a felére visszavágjuk, csapot hagyva, amelyhez majd a felső rügyből kifejlődő haj­tást kikötjük. A két oldalhajtást, amelyből a vázágakat fogjuk kinevelni, gyengén (egyötödével) vissza vágjuk. Az első évben ezeket az ágakat nem hajtjuk le, hanem szabadon hagyjuk fejlődni. A vegetációs időszak alatt esetleg eltávolíthatjuk az olyan erős, fejlett hajtásokat, amelyek köz­vetlen a legfelső hajtás alatt fejlődnek (konkurrens hajtá­sok). A második évben a kora­­tavaszi metszéskor legelőször a konkurrens hajtásokat távo­­lítjuk el (ha a vegetáció idején ezt még nem csináltuk meg). Szükséges továbbá, hogy az ösz­­szes olyan erősen fejlődő haj­tásokat is eltávolítsuk, amelyek gátolják a vázágak fejlődését. A vázágakat karócskákhoz köt­jük olyan szögben, amely a faj­tának a legmegfelelőbb. Az erős fejlődésü fajtákat jobban, a gyengébbeket pedig (ilyenek a james Grieve, Wealthy) mérsé­keltebben hajtjuk le. Nyáron újra eltávolítjuk azo­kat az erős hajtásokat, amelyek főleg a törzs közelében akadá­lyozhatják a vázágak fejlődé­sét és visszavágjuk a vezérágon Az olyan fajtáknál, amelyek hajtásaikat megfelelő szögbqp nevelik (Starking, Téli arany­­parmen stb.) a felső termőrészt a vezérág visszavágásával ala­kítjuk ki megfelelő szinten. Az olyan fajták esetében, amelyek­nél a hajtásfejlesztés rendszer­telen, a vezérágat lehajtjuk és­pedig valamelyik irányba (el­sősorban a Jonathan, Wealthy, Сох renet stb. fajtáknál). A ne­gyedik évben az alsó termőso­ron megfelelő termést érünk el. A szabadnövésű sövény alakító metszését a negyedik évben fe­jezzük be. E sövényfal magas­sága általában 2—2,5 méter. A termőrefordulás első esz­tendeiben a fák elég erősen fejlődnek, szilárd hajtásokat nevelnek. A felesleges hajtáso kát nem vágjuk vissza, hanem tőből eltávolítjuk. Csak mérsé­kelt metszést alkalmazunk a keresztező hajtások eltávolítá­sával. Ifjító metszést csupán a későbbi esztendők során vég­zünk, ha a fejlődési erély le­gyengül és csökken a termés V >0.1,-у-Sövényművelésű alniafák, ültetési távolság 2,5 X 3 méter. foto: —bor— levő hajtást. A harmadik évben a vázágak már annyira kifej­lődtek, hogy a szomszéd fa váz­ágaival összeérnek. A szomszé­dos hajtásvégeket összekötjük és a krókat, amelyekhez az ága­kat kötöztük, eltávolíthatjuk. A vázágak vízszintes irányban sa­ját maguktól, a termés súlya alatt lehajlanak. A Vezérág haj­tását azonban már nem vágjuk vissza. A harmadik évben az egész metszés mindössze a fel­felé törő erős hajtások eltávolí­tásából áll. A negyedik évben a fák rend­szerint már annyira kifejlődtek, hogy kialakíthatjuk a második emeletet, a második termősort. Ezt általában az alsó'termősor­­tól kb. 60—80 cm-re létesítjük. minősége. Rendkívül erős ter­­mőrügy-beállásnál mérsékelt if­jító metszéssel szabályozzuk a termést és ezzel megelőzzük a szakaszos terméshozam kiala­kulását. A nemkívánatos, erő­sen fejlődő hajtásokat nyári metszéssel is eltávolíthatjuk. Több éves nagyobb termésho­zam után a gyümölcs minősége és a hajtásfejlődés érdekében erősebb ifjító metszést végezhe­tünk a 3—4 éves hajtásokon, vagy csupán az alsó, esetleg mindkét termőfelületen. Természetesen hazánkban is több támaszrendszerfl és támasz nélküli sövényfejlesztési mód terjedt el, de a metszési elv nagyjában megegyezik a fen­tebb ismertetett módszerrel. termés-Csupán a termőkarok, a termő­rész kialakítása különböző. Ezek közül néhányat az aláb biakban ismertetünk. Olasz palmetta. Ez drótváz mellé kikötözött egysíkú sö­vény, amelynek termőrésze ál­talában 3—4 emeletből áll. Minden emeletet két szemben levő vázág képez, amelyek 45— 55 fokos szögben haladnak. Az egyes emeletek közötti távolság típusalanyon 70 cm. A legfon­tosabb, hogy a termőkarok ki­alakításához meghagyott hajtá­sokat ne vágjuk vissza, csupán a vezérhajtást ott, ahol a kö­vetkező termősort alakítjuk ki. Metszése csak ritkító legyen, tehát csak a felesleges hajtások eltávolítására szorítkozik. Hungária sövény. Ennél a módszernél ajánlatos a fákat M IV-es alanyon kinevelni 3X4 méteres sortávolságra ültetve. A támrendszer oszlopai 15 mé­teres távolságban legyenek, a­­melyekre 3 sor drótot húzunk 60—120 és 180 cm magasság­ban. Ültetés után csak a vezér­­hajtást vágjuk vissza közép­mélyre. Az oldalhajtásokat a tavaszi nedvkeringés után víz­szintesen lekötözzük az alsó dróthuzalhoz. A következő években is csupán a vezérág hajtását vágjuk vissza a drót­­húzal magasságában, és a haj­tásokat visszavágás nélkül fut­tatjuk a dróthuzalon. Ha már mind a három termörészt kiala­kítottuk, a legkötözött vázága­kon levő hatásokat már az első évtől kezdve ritkítjuk és azok termőrészeit mérsékelt ifjító metszéssel tartjuk egyensúly­ban. Bouché-Thomas sövény. Az oltványt már a faiskolában két vezérágra neveljük M IV-es ala­nyon. Ültetéskor az oltványt ferdén ültetjük éspedig kettőt egymással szemben úgy, hogy az oltáshely 4—10 cm mélyre kerüljön a talajba. Az egyik vezérágat kb. 30 fokos szögben megdöntjük, majd az ültetés után a másik vezérágat ellen­kező irányba kis karócskához kötjük. A megmaradt kisebb hajtásokat a belső rész felé le­kötözzük. A következő évben az erős vesszőket és hajtásokat meghajlítva kötjük a törzshöz, esetleg a karóhoz, vagy ha már összeérnek a szomszéd fa ágá­hoz. Ez esetben a sortávolság 3—4 X 2—2,5 méter. A hajtá­sokat nem vágjuk vissza. A metszés csupán a felesleges ágak és hajtások eltávolítására szorítkozik. Támrendszer nem szükséges. Az előbbiekben ismertetett sövényformákon kívül még több különböző módszer terjedt el, főleg külföldön. Az alapkövetel­mények azonban nagyjából azo­nosak. Fontos a termőterület ésszerű beosztása és a sövény túlzott elsűrűsödésének meg­akadályozása, mivel mérsékelni lehet a különböző betegségek és kártevők elszaporodását. VARGA JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom