Szabad Földműves, 1975. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1975-04-05 / 14. szám

Az utóbbi évek megfigyeléseiből ** rájöttünk arra, hogy az istál­lótrágyázás a kukorica alá nem any­­nyira fontos, mint ahogyan ezt koráb­ban bizonygatták! Észrevételünket az is alátámasztotta — amire akaratla­nul is rájöttünk — hogy a monokul­túrában termesztett; kukorica évröl­­évre nem kapott istállótrágyát, de a szükséges tápanyagot mégis megkap­ta szervetlen trágyákkal, s a termés nemhogy csökkent, hanem évröl-évre emelkedett! Ezzel nem azt akarom hangsúlyoz­ni, hogy a szerves trágya szükségte­len —, mert ezt sem magam, sem más nem hinné el. Itt csak az lehet a magyarázat, hogy a kukoricaszárat illetően a maradványokat beszántot­tuk, s ez nem más mint szervesanyag. A nagy hozamok rendszerint csökken­tik a talaj humuszkészletét, humusz­képződés pedig nem létezik szerves­­anyag nélkül. Ennél az oknál fogva a tápanyag ellátás keretén belül foglalkoznunk kell azzal, mit tegyünk a kukorica­­szárral?! A helyes megoldás az volna, ha ezt a Járvaszecskázóval legalább részben betakarítanák és lesilóznák répakaréjjal és szelettel, így nagyon jó minőségű silótakarmányt készíte­nének a szarvasmarhák részére. Ezzel csökkenthetnénk a silókuko­rica területét, s az így nyert földeken mást termeszthetnénk. A különösen jó cukortartalmú répakaréj és a ke­vésbé értékes répaszelet nem veszte­né az értékét mint eddig, mert a szecskázott kukoricaszár nem hagyná szétfolyni a levet. A gyakorlatban sajnos azt látjuk, hogy sok helyen a szántás megköny­­nyítése céljából elégetik a kukorica­­szárat. Ez nemcsak helytelen, de ész­szerűden cselekedet is! Ma már a korszerű állattenyésztés új technológiája nem képes annyi szervestrágyát nyújtani a növényter­mesztőknek mint amennyire szüksé­gük volna a nagy hozamok elérésé­hez. Egyes gazdaságokban mindamel­lett képesek azt a hasznos szerves­anyagot elégetni, ami helyben van, kihordása nem kerül pénzbe, csak annyit kellene tenniük, hogy minden mázsa anyagra — a szétbomlás elő­mozdítására — rászórnának 1 kg N trágyát és pótolva lenne a talaj szer­vesanyaga! Talajaink termőképessége egész sor feltételtől függ, de legjobban at­tól, hogyan adjuk vissza a növény által elhasznált tápanyagot. Mindad­dig, amíg a gazdálkodás nem volt a mai értelemben korszerű, az állat­tenyésztés a szerves trágyát olyan formában biztosította, hogy a meg­etetett takarmány szárazanyagának a 40 százalékát vissza adta szerves trágyában. Ha csak azt a humusztartalmat akarjuk fenntartani, amely a tala­junkban van, akkor évente legalább 12--------------------------------------80—80 q szervesanyagot kellene visz­­szapótolnunk hektáronként! Erről a mai fejlett agrotechnikánál már nem beszélni, hanem cselekedni kell. Erre úgy kellene néznünk mint alátámasz­tott igazságos törvényre. Már az elő­deink is nagyon régen ismerték a szervestrágya szerepét, űk is' íratlan törvénynek tekintették azt az elvet, hogy a termőtalajokat istállótrágyáz­ni vagy ugarolni kell, mert különben kimerülnek és nem lesz termés. az említett tényezőkön kívül MÉG VAN LEHETŐSÉG A HOZAMOK FOKOZÁSÁRA MÉGPEDIG AZ ÖNTÖZÉSSEL. A kukorica jól hasznosítja a csapa­dékot. Ennek bizonyítéka az a jó tu­lajdonsága, hogy a kevés csapadékot — még a harmatot is — a leveleken keresztül felfogja és eljuttatja a gyö­kerekhez. Erről a jó tulajdonságáról minden termelő meggyőződhetett. Ugyanis kevés csapadék után, rend­szerint egy órán belül száraz a föld, de a kukorica-tövek körül még hosz­­szú ideig észlelhető a nedvesség. Olyan évben, amikor a tavasz szá­raz, a nyár pedig nedves, ez nem ked­vez a kalászosoknak, illetve a gabo­náknak, azonban a kukorica az ilyen évben is képes a közepes termés nyújtására. Természetesen a kukori­cának árt a sok víz, de árt a kevés is! Bár Jól gazdálkodik a csapadék­kal, mégis nagyobb a vízigénye mint a többi növényé. Ennek az a magya­rázata, hogy több szerves anyagot termel mint a többi növény. A többlet víz igényét, ahol csak lehet, öntözés­sel pótolják, amelyet ha helyesen al­kalmaznak nagy hozammal hálálja meg. Az öntözésnél nem szabad fi­gyelmen kívül hagyni azt, mi volt az elővetemény. Ugyanis az olyan előve­­temények mint a cukorrépa, a napra­forgó, az évelő takarmányok mélyre­ható gyökereikkel jobban kiszárítják a talajt, mint a többi elővetemény. Tehát az ilyen elővetemény után a kukorica több vizet igényel! Az öntözéses kukoricatermesztésnél fontos az őszi mélyszántást 28—30 cm mélyen végezni — főleg a nehezen áteresztő talajon. Az így végzett mű­velet lehetővé teszi a csapadék, vagy az öntözés egyenletes befogadását. Öntözéses termesztésnél 10—16 szá­zalékkal több tápanyagot kell adnunk. Nagyon fontos tényező, hogy öntö­zéssel meghosszabbíthatjuk a virág­zást időtartamot. Ez akkor fontos, ha a virágzáskor száraz forróság uralkodik — s öntözés nélkül nem teljes a beporzás. Ez esetben a csö­vön hiányosak és fejletlenek a sze­mek, vagyis jóval kisebb a termés. Figyelemmel kellene kísérni azt is, milyen hibridek bírják az öntözést és melyek nem. Ebben a tekintetben még nincs kellő tapasztalatunk és még sajnosabb az, hogy erre a kér­désre mindmáig nem kaphattunk vá­laszt, mert nem volt kitől! Saját ta­pasztalatból állíthatjuk, hogy a hazai kukoricák közül a CE 250 — CE 270-es fajtákat száraz évben öntözés nélkül nem érdemes termelni. __SZABAD FÖLDMŰVES ______ Az öntözésre vonatkozólag, ha nem is áll rendelkezésünkre pontos szab­vány, ez nem jelenti azt, hogy ne öntözzünk, mert bármelyik gyakorló gazdász ellenőrzéssel minden fejlő­dési szakaszban megállapíthatja, hogy van-e vízhiány vagy nincs. Könnyű ezt megállapítani a kukori­cánál, mert ez a növény nagyon vi­gyáz a víz elpárolgására és ahogyan nincs elegendő nedvessége, a levelei összesodródnak. így kevesebb a kipá­rolgás lehetősége. Az öntözéses ter­melésnél az egy ha-ra megadott tő­számot optimális feltételek mellett 20 százalékkal emelhetjük. AZ EMLÍTETTEK TÖKÉLETES MEGVALÖSlTASA hiAba való volna, ha a kukoricát a növénytermelés leg­nagyobb ellensége a gaz tönkretenné, illetve elszívná a tápanyagot erőtel­jes növekedésével. A kapával az új termesztési folyamatban már nem gaztalaníthatjuk a talajt, mert ez nagy ráfordítással járna és emberi erőt igénylő munkára manapság nincs is elegendő kézierő, ezért a gaztala­­nitás könnyebb és olcsóbb lehetősé­gét választotta az új termés! módszer, mégpedig a vegyszeres védekezést. Ez a módszer megkönnyítette a termelést, s a kukorica esetében a minimumra csökkentette az emberi munkaerőszükségletet. A kemizálás döntő módon befolyá­solta a kukoricatermesztés hatékony­ságát. Vegyszeres kezelés nélkül ki­mondottan emberi erővel lehetetlen lett volna bővíteni a termőterületet és fokozni a hozamot. Ma már el­mondhatjuk, hogy a növénytermesz­tésben egyedül a kukoricánál oldot­tuk meg tökéletesen a gaztalanítást. A gaztalanitásnál elsősorban kü­lönbséget teszünk a vegyszerek ada­golásánál aszerint, hogy a kukoricát ugyanazon a területen csak egy évig termesztjük vagy pedig monokultúrá­ban több évig. A gaztalanítás bevált vegyszerei (a kukoricánál] az Atra­­zin hatóanyagú vegyszerek, amelyek Zeazin 50, a Gesaprin 50, a Hungazin 50 és az Oleogesaprin. Ezeket a vegyszereket nagy általánosságban tavasszal használják, amikor a simá­­zás után az anyagot rápermetezik a talajra és vetőmélységig bedolgozzák. Síkságon, illetve egyenes felületű talajokon, ahol nincs veszély az ösz­­sze- vagy szétfolyásra, bátran alkal­mazhatják ősszel is, de csak simázás után. Sőt az őszi applikálás hatása biztosabb! Ezen vegyszerek keverékei közül számításba jön még a Selektin is. Ennél a vegyszernél nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ha az adag mennyisége meghaladja a 2 ki­logrammot, tönkre teszi a kukoricát is! A vegyszert csak sík területeken használhatják, ahol nem fenyeget az összefolyás veszélye. A vegyszerek hatása attól is függ mennyire elgazosodott a talajunk és milyen gyomok uralkodnak. Leghatá­sosabban, legcélszerűbben alkalmaz­ható a Zeazin a monokultúrában. Eb­ből hektáronként adagolunk 8—10 kg-ot! Ha a talaj nagyon perjés, bát­ran adagolhatunk hektáronként 10— 12 kg-ot Is! Egy éves termelésnél hektáronként elegendő a 2 kg Zeazin és 1,5 kg Selektin. Ha tavasszal a hi­deg időjárás miatt késik a kelés és ellepik a talajt a fűgyomok, akkor a kelésig jól alkalmazható a Lasső (5 literes) vagy a Ramrőd (7 kg-os) adagolása hektáronként. Ha a kikelés után ellepi talajunkat a gaz, ezt is likvidálhatjuk az Oleogeszaprin — 7 liter hektáronként — adagolásával, ha a vegyszer a tenyészidő alatt maximim 15—20 cm mélységig hatol a talajba. Az őszi mélyszántást pedig ennél mélyebben végezzük, így a szántással a talaj felszínére hozunk olyan réteget — gazmagvakkal —, amelyekig a vegyszer nem hatolt le. Ezért a vegyszerek nagyobb adagja esetén is szükséges a következő év­ben kiegészítő gaztalanítást végezni. [Folytatása következik.) Szutter Pál, mérnök 1975. április 5. NÖVÍNYVÍDÍLÍM A TARACK IRTÄSA TALAJMÜVELÉSSEL A tarack irtása az utóbbi években a hatásos gyomirtó­szerek elterjedése ellenére is gondokat okoz. Gyakran a kor­szerű talajművelő eszközök ro­vására írják, hogy a gyöktör­zsek szétaprításával a tarack elszaporodását segítik elő! A legújabb vizsgálatok sze­rint azonban a talajművelő gé­pek használatával a tarack nagy mértékben elnyomható, így a tarlószántás előhántó nélküli ekével augusztusban a gyöktörzseket a talaj felszínére hozza, ahol azok kiszáradnak, az őszi mélyszántás előhántó ekével pedig a gyöktörzseket olyan mélyre leforgatja, hogy azok ott elfojtva elpusztulnak. (M. S.) A TARACKBÜZA IRTÄSA GABONÄBAN A kísérletekben a TCA-t és a Dalapont 10 és 15 kp/ha adago­lásban alkalmazták. A kezelés a tarackbúza állományát 60, illetve 73 százalékkal csökken­tette, ugyanakkor meglassította a gabonafélék [árpa és zab) kelését, késleltette azok érését és csökkentette termésüket. Ezért e vegyszerek gaboná­ban még kis adagokban sem használhatók. A jó eredmény­hez bő csapadék is szükséges, ami az eljárást ettől függetle­nül is kockázatossá teszi. A borsó az említett gyomirtósze­reket a kísérletben jobban tűr­te, erre vonatkozó általános ajánlások azonban a kísérlet alapján még nem adhatók. (F. L.) A BURGONYAVARASODÄS ELLEN A burgonyavarasodás elleni védekező eljárások közül a he­lyes trágyázás és az esőszerű öntözés bizonyult a leghatáso­sabbnak. A legújabb termesz­tési tapasztalatok szerint a ta­lajnak legalább négy héttel a gumóképzés kezdete előtt meg­felelően nedvesnek kell lennie a varasodás elleni védelem­hez. Az öntözés akkor szüksé­ges, ha a talaj felső 30 cm-es rétegéből a rendelkezésre álló víz 40—50 százalékát a növény­zet felhasználta. Ahhoz, hogy az eremények a közép-európai viszonyokra is átvihetők legye­nek, a talajviszonyok teljes fi­gyelembevétele szükséges. A kísérletek végrehajtásában részt kell vennie a nővénykór­­tanl, a talajtani és az öntözés­technikai szakembereknek egy­aránt. (P. Z.) Tejpótlék borjaknak Számos állattartó nagyüzemben a borjakat eleinte fölözött tejen, később fertőtlenített tejporon nevelik. Mivel a tejpor viszonylag drága, régóta tö­rekednek arra a kutatók, hogy azt olyan — olcsóbb — szintetikus táp­szerrel helyettesítsék, amely éppúgy kielégíti a borjak tápanyagszükség­letét és éppúgy csírátlanítható (steri­lizálható). A Szovjet Húsipari Kutatóintézet­ben kidolgoztak egy eljárást az ilyen teljes értékű tejpótlék előállítására. Alapanyagul jórészt vágóhídi hulla­dékot használnak: vágóállatok csont­jaiból, véréből, patáiból és szarvai­ból nyerik a tápszer legfontosabb anyagait. A vizsgálatok szerint az új tejpótlékot a borjak szívesen isszák, és megfelelően gyarapodnak tőle. —P. S.— A takarmányszárítás műszaki-minőségi vonatkozásai A világ fejlett mezőgazdasággal rendelkező országaiban mindenütt élén­ken foglalkoznak a takarmány-szárítás problémáival. Az utóbbi tíz év alatt nálunk is óriási fejlődés történt a szárítás technikájában. A fejlett szárító­technika a betakarítás után lehetővé teszi a termények tökéletes kezelését, többek közt az élelmiszeripar számos hulladékának a hasznosítását is, valamint megteremti az állattenyésztés nagyüzemi módszerének a körül­ményeit. Lehetőséget nyújt a korszerű technika alkalmazásához az állat­­tenyésztésben, minek kapcsán mód nyílik a tudományos irányításra. 'Mezőgazdasági vonatkozásban a szárító gépeket a takarmányozásra szánt növények, az élelmiszeripar hulladékai, a szemtermés és egyebek szárítá­sánál hasznosítják. Szlovákiában jelenleg nagy beruházásokat eszközölnek s a jövő évben már a gabonafélék szárításához 366 t/ó szárítőkapacitással rendelkezünk. A szárítók típusának a megválasztásánál abból kell kiindulni, hogy ne közvetlen, hanem közvetett hőhatással működjenek, s a kapacitás az eddi­giek 3—5-szörösének feleljen meg. Erre főleg a következő típusok alkal­masak: SUOS 40—60 Pardubice-i gyártmány DSP 32—07—2 Szovjet gyártmány VSZ—3p CER — Csacsák Jugoszláv gyártmány KDCs—20 NKD gyártmány A tejüzemek távlati terve szerint 1980-ig Szlovákiában 11 szárító kerül üzemeltetésre — a tejpor készítéséhez — főleg a takarmánykeverékekbe. Vér-, csont- és fiösliszt készítéséhez további három nagykapacitású szárító épül 1980-ig. Ma a takarmánykeverékek mintegy 0,52 százalékát a szárított takarmány­élesztő képezi, melynek az alapanyaga melasz. A tervek szerint — 1990-ig — ennek a tartalmát 2,75 százalékra kell fokozni a takarmánykeverékekben s 1977 tői szintetikus szesz, valamint N-alkán bázison gyártják. Az N-alkán abpon készített 80 000 tonna takarmányélesztőhöz a tervek szerint 96 000 tonna N-alkánt kell kőolajból előállítani. Ez a fehérjegyártás legkorszerűbb eljárása és ma még csak kísérleti stádiumban van. A mezőgazdasági termények legprogresszívebb „konzerválási“ módja a szárítás. Célszerű tervezéssel az év nagy részében üzemelhet a szárító, főleg őszi takarmányrozs, repce, lucerna, hereféle és telepített szántó­földi növények terményeinek a feldolgozásánál. Optimális szárítási viszo­nyok közt a következő alapvető tápanyagtartalommal rendelkeznek ezen növények: Termény Szárazanyag­tartalom % Emészthető N tartalmú anyagok % Keményítő érték egység Lucerna 20 3,4 11 Here 17,5 2,4 10,4 Szántófüldi füvek 20.0 2,2 11,0 Silókukorica 30 1.0 18,5 Répaszelet 10,5 1,7 10,1 Cukorrépa 25 0.9 10,4 Takarmány borsó 10 2,4 8.4 Cukorgyári répaszeiet 8 0,4 5,5 Őszi takarmányrozs 21,5 1,8 12,1 Repce 14 2,0 8,7 A szárítás technológiájának a betartása nagyon fontos feladat. Az évelő takarmányok szárításánál nagyon fontos a karotén (A-provitamín) tarta­lom, valamint általában a fehérjetartalom minőségi megóvása. A szárított anyag hőmérséklete nem haladhatja túl a 80 C fokot és a száraz takar­mány nedvessége nem lehet 10—12 százaléknál több! A gabonafélék a szárítóban 90—200 C fokig melegedhetnek fel és a „ki­lépési“ hőmérsékletüket 40 C fokra kell csökkenteni. A takarmánykukori­cát két ütemben kell szárítani 220 C fokos belépő és 90 C fokos kilépő hőmérséklettel. Az első menetnél a nedvességtartalom 30 százalékról 22-re csökken, s a második szárítási ciklusban 22-ről 15 százalékra csökken. Ha a maximális átmelegedésl hőmérséklet a kukoricánál nem haladja túl az 55—60 C fokot, akkor biztosítva van a 92 százalékos csírázási képesség is. Az említett viszonyok között szárított kukorica megőrzi a kifogástalan fe­hérje — s aminósav összetételét! A mezőgazdasági hulladékok szárítása kapcsán távlatilag még a nagy­hizlaldák trágyahulladékának a szárításéval Is komolyan foglalkoznak. Még nem lehet tudni, hogy csak egyes frakcióik lesznek-e szárítással ke­zelve, vagy az egész mennyiség. Erre a jövőben csak pontos gazdaságos­­sági modelkísérletek adhatnak biztos választl Az elsők között a baromfi­farmok trágyáját dolgozzák fel szárítással, ahogyan ezt a távlati tervek mutatják. TARR GYULA, mérnök A KQDKtSEDEfll 9 iegh9Sznos9bb ^TAKARMÁNYOK — -T|''-r1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom