Szabad Földműves, 1975. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-03-29 / 13. szám
\ 1§7Í. március 2$. SZABAD FÖLDMŰVES 1 5 Kísérletek eredménye a méhcsaládok A gyakorlati méhész a tél végén a kaptár alján kisebb-nagyobb mennyiségű méhhullát talál. Ebből következtet a család egészségi állapotára és gyengülést fokára. Gyakran figyelmen kívül hagyja azt, hogy nemcsak a megöregedett, hanem a beteg méhek nagy száma — már október—november folyamán — „távozott“ a családból, sőt kedvező Időjárás esetén még decemberben is. Sokszor a kaptár fenekén talált hullák mikroszkópos vizsgálata alapján következtetnek az állategészségügyi közegek a család esetleges betegségére (főleg atkára) vagy gyomorvészre. Dr. Wille, a Méhészeti Kutatóintézet igazgatója (Bern —Liebefelden) 1969/70, 1970/71 és 1971/72 tél folyamán tüzetes megfigyeléseket végzett, hogy megállapíthassa mikor, hol, mi okból és milyen mennyiségben tartózkodnak, illetve hullanak le télen a beteg méhek. Miután megfigyelésének az eredményei meglepőek s tanulságosak voltak, mi is foglakozunk velük, amenynvtben a Szabad Földművesben az erre a célra rendelkezésre állő hely ezt lehetővé teszi. A MEGFIGYELÉST DECEMBER 1-TÖL MÁJUS 5-IG VÉGEZTE S AZ KITERJEDT: 1. a kaptár fenekén talált hullák mennyiségére és az esetleges megbetegedésekre. A hullákat 14 napos időközökben gyűjtötte össze; 2. a kíjárónyílások elé felszerelt „fogókészülékekben“ talált hullák kivizsgálására, mennyiségére és a betegségek megállapítására. A fogókészülékeket abból a célból szerelte fel, hogy felfoghassa, a kaptárból távozó azon méheket, melyek méhhullákat igyekszenek kivinni. Az így szerzett anyagot minden második napon összegyűjtötte (1971/72 telén pedig naponta); 3. két család kijárója elé a fogókészülék helyett 8 m hosszú fekete PVC fóliából készült alagútat szerelt fel. Így megállapította milyen távolságra viszik a méhek a hullákat Persze így sem lehetett minden kihordott hullát megtalálni, mert egyes méhek még az alagútból is kijutottak és a hullát a szabadba vitték; 4. tízennégynapos időközökben szedte a kísérlet alatt levő családok első sűrűn lepett kereteiről az élő méheket — betegség kivizsgálása céljából. Le kell szögezni, hogy több olyan eset fordul elő, amikor élő méheknek sikerült átjutniuk a fogókészülékeken. Ugyanis az alagutakban talált hullák száma sokkal több volt (átlagosan 950-el több) mint a fogókészülékekben. Az atkakóron kívül a fejlett méheknél a következő betegségek megállapítása képezte a kutatás tárgyát: gyomorvész, rikettsiás fertőzés, pszeudomonas, aplszeptlcus által okozott szeptlkémlai vérbaj, az izmok elsorvadása és éles szegélyű kristalloldok megállapítása. Az említett három évben összesen kivizsgáltak: 13 200 eleven méhet. Ezeket a keretekről szedték le; 11132 méhhullát a kaptár fenekéről; 15 570 méhhullát a fogókészülékekből és az alagutakból. MI VOLT A MEGFIGYELÉSEK EREDMÉNYE? A keretekről szedett méhek 11,5 százalékánál szeptikémiai vérbajt és kisebb mennyiségben más bajokat állapítottak meg, köztük elenyésző esetben (3 százalékban) gyomorvészt. A méhek 80 százalékánál nem állapíthattak meg semmiféle — említett — betegséget. A gyomorvész azonban március 24-től rohamosan terjedt s a megfigyelés utolsó hat hetében a beteg méhek négyötödére kiterjedt. Szeptlkémlal megbetegedést az egész megfigyelési Időben egyenlő erősségben lehetett megállapítani. A kaptár fenekén levő méheknél ez a baj február végén és március elején volt a legnagyobb. A kaptár fenekén talált méhhullák 35,2 százalékánál nem lehetett megállapítani egyikét sem az említett betegségeknek! Ezzel szemben a fogókészülékekben talált hullák 86,7 százalékában különböző betegségeket fedeztek fel s csak 13,3 százaléka volt kórmentes. A leletekből kitűnt, hogy a méhbetegségek megállapítására a kaptár fenekén télen felgyülemlett méhhullák nem annyira alkalmasak a betegségek megállapítására, mint például a fogókészülékekben talált hullák (1) melyek között — mint az adatok is bizonyították — több volt a beteg méh! Ez azzal magyarázható, hogy elöregedett, nem beteg méhet nagyobb számban találtak a kaptár fenekén talált hullák között. A fogókészülékekben viszont az eleven méhek által kihurcolt beteg méhek hullái túlsúlyban helyezkedtek el. Megállapítható, hogy a kaptár aljában talált méhhullákban a szeptikémlás vérbaj ritkábban állapítható meg, ellenben más betegségek már gyakrabban, különösen az izmok sorvadása. Viszont az elevenen — vizsgálás céljára — szedett (beteg) méheken a szeptlkémiás vérbaj könnyen kimutatható! Ebből dr. Wille arra a következtetésre jutott, hogy a szeptikémlás vérbaj a telelőcsaládban a beteg méhről az egészségesekre terjed. A vizsgálatok folyamán nem lehetett megállapítani hol tartózkodnak a beteg méhek a telelő- és tavasszal fejlődő családban. Dr. Wille feltételezte, hogy a méhcsaládban, eddig Ismeretlen mechanizmus működik, minek folytán az egészséges méhek igyekeznek szabadulni a betegektől úgy, hogy a betegeket fullánkjukkal ölik meg. Így tisztítják meg a családot. Végül nem zárhatom le cikkemet anélkül, hogy ne említsek egy vizsgálat kapcsán s azután is észlelt megfigyelést. A telelő méhek nagyszámú veszteségéről (átlagban 30—40 százalék), amelyek között családonként 1650 elevenen megfogott is bennfoglaltattk, gyengülésből eredően nem állapíthattak meg semmilyen hátrányt — a kísérletezés alatt levő és más méhcsaládok között — a tavaszi fejlődésnél. Sőt volt olyan kísérletbe fogott méhcsalád is, amelyik tavasszal jobban fejlődött, mint télen a nem zavart család. Felhívom a kedves olvasók figyelmét arra, hogy az itt leírt tapasztalatokat svájci viszonylatban nyerték. Tehát teljes mértékben nem lehet ezeket a mi viszonyaink közé átültetni. Svancer Lajos Kedvelt szárnyasvadunk a szalonka! A hálókra rakódott algák ás egyéb szerves és szervetlen anyagok eltávolításáról A szalonkát sokan éjjeli madárnak tartják, amely a sűrű bozótban várja ki az estét. Ezt a felfogást nem osztom. Nyári zivatar után vadásztársammal őzbak cserkészetre indultunk. Áthaladva a vadászházat övező réten, egy öreg bükkös erdőbe érkeztünk. Zajtalanul, csendesen lépkedtünk tarvágás felé, jól figyelve minden irányba. Hirtelen meg kellett állnom. Előttem mintegy tíz lépésre esőtől ázott agyagos mélyedésben három szalonka giliszták kihúzásával bajlódott. Felejthetetlen látvány volt a szalonkák „munkája“ ... Sok szó esik a szalonka állítólagos kétféle fajáról. Az egyik kisebb, a „kéklábú“, a másik a nagyobb, bagolyfejű, „sárgalábú“. Tény az, hogy a kéklábú valamivel előbb érkezik és kevesebbet „húz“, mint a később jövő bagolyfejű. A tudományos kutatás ezt a találgatást is megoldotta. A boncolásokból és mérésekből kitűnt, hogy a kettő nem képez önálló fajtát. Maga a tulajdonképpeni vonulás is rejtelmesnek látszik. Írtak és beszéltek százakra menő szalonkacsapatról. melyeket Európa különböző részein láttak. Ezeknek a sokszor fantasztikusnak látszó, ellenőrizhetetlen adatoknak ellenében vannak saját megfigyeléseim. A v é g 1 e s I vadászterületen 1930 tavaszán az első húzás után, kb. egy óra múlva vagy 25 szalonka, csapatba verődve húzott el a Kriváň „Polana“ irányába. 1958-ban a Červený Kameni területen, esti húzás után, egy félóra múlva harmincnál több szalonka vonult el a Karolka vendégház felett, annak ellenére, hogy Červený Kameň térségében a szalonkák minden évben fészkelnek. Volt idő amikor tíz fészekről is tudtam és azokat vadásztársaimnak meg is mutattam! A költés helyén a magasabban fekvő összefüggő erdőségekben, megvan az állandó húzási helyük, amelyhez feltétlenül ragaszkodnak. A húsz éves bérlet alatt a vadászterületen a szalonkák életét — a húzást tavasszal és ősszel — magát a fészkelést beható tanulmányozás alá vetettem. Sokszor volt alkalmam június végén és július első napjaiban látni és hallani a korrogó kakasokat. Szeptember első feléig néhány héttel az őszi vonulás kezdete előtt, figyelni a tömeges húzást, amely rendszerint félóráig tartott. Naplemente után a pisszegés és korrogás majdnem egybeolvadva tartott, mivel fiatal szalonkák is résztvettek a húzásban. Ezt nem egyszar sikerült megállapítanom. Megfigyeltem, hogy a tojó által költött és gondozott 4—5 csibe a tojásból való kibújás után a fészket mindjárt elhagyja és hihetetlen gyorsasággal fejlődik, úgy, hogy hat hét alatt teljesen önállóvá válik. Tapasztalt tény az is, hogy a szalonka amely kicsinyeit felnevelte, hozzákezd a második költéshez. Az őszi vonulás külön fejezetet képez, amely érdekesség szempontjából nem marad mögötte a tavaszinak. A fiatalabb vadászgenerációra való tekintettel szabad legyen a szalonka vadászatára is kitérnem. Állítom, hogy valamennyi szárnyasvadunk közül a szalonka az, amelyre a legtöbb meggondatlan lövés esik. Éppen az esti gyengébb világosságnál kellene óvatosnak lenni, amikor a távolság becslése és a lövés utáni jelzés megfigyelése nehezebb. Rengeteg szalonka válik hasznavehetetlenné, fölöslegesen elpusztítva, vagy testében néhány szem söréttel, a ragadozó áldozatává. A bozóttal körülvett tisztáson álló vadász sokszor még az élettelenül lepuffanó szalonkát sem képes megtalálni, legfeljebb másnap reggel, ha ugyan a róka el nem vitte. A haslövéses szalonka, találat után mozdulatlan szárnyakkal nagy ívben kanyarodik el, s a vadásztól jó messzire ér földet. Itt csak a jó vizsla segít, ha ugyan szereti a szalonkát elhozni — ezt azért mondom, mert a vizslák között sok olyan akad, amely a szalonkát nem szívesen hozza, sőt útálja! Ebből szigorúan le kell vonni a tanulságot. A szalonka ugyanis a kétes világosságnál nem látszik tisztán, s ilyenkor az esetleges „jelzés“ rosszul látható. Ha ilyen eset áll fenn, inkább ne lőjünk! в Ajánlatos — ha csak lehet — olyan helyre állni, ahol egy ember a húzó szalonkát kisebb-nagyobb tisztás fölött szálltában kaphatja puskavégre, amikoris szabad helyre, a szemünk előtt eshetík le. Jó segédeszköz a helyesen kezelt jóhangú hívó is. Ezzel a pisszegést, utánzó síppal a kakast a földről hívogató tojóhoz való beszállásra igyekszünk rábírni. A hívónak különösen a húzás idényének első felében van jelentősége, amikor még a, kakasok erősen keresik a tojót. Gyakran jó hatása van a hívogatónak. A lőtávolságon kívül húzó kakas egy-két pisszentéssel a hang irányába repül és a magasból mélyebbre ereszkedve keresi a hallani vélt tojót. Ilyenkor azután könnyen lőhető a szalonka kakas. Az idény végefelé a kakasok már ritkábban reagálnak a csábító hangra. JÄN M. HABROVSKY A halászatban az utóbbi időben egyre jobban elterjedő szintetikus hálóanyagok (perion, dederon) lehetővé teszik, hogy az állóhalászat eszközeit a fogási idő alatt hosszabb ideig — hét- vagy hónapszám is —■ a vízben hagyják, míg a hagyományos kenderhálókat gyakran fel kellett szedni, szárítani és tisztítani. Álló- vagy gyengén áramló vízben a hosszabb időre vízben hagyott szerszámokat algák vagy állati szervezetek lepik el, melyek egyrészt eltömik a hálót és károsan befolyásolják a fogás eredményességét, valamint növelik a szerszám súlyát, és nehezítik annak kezelését. Az NDK-ban kísérleteket végeztek arra vonatkozóan, hogy a háló anyagát megfelelő vegyi anyagokkal impregnálva megakadályozzák vagy legalább korlátozzák ezeknek a szervezeteknek a megtelepedését. Ezek az Impregnálóanyagok (pl. bornlt) csak akkor tudják kifejteni hatásukat, ha közvetlenül érintkeznek a hálón megtelepedő szervezetekkel. A vízben lezajló kémiai folyamatok következtében azonban mészsók rakódhatnak a háló anyagéra — ezzel tovább növekszik a szerszám súlya és körülményesebbé válik használata —, és az így kialakult nagyobb felületen tömegesen tapadnak meg növényi és állati szervezetek. Itt az Impregnálóanyag természetesen már nem tudja kifejteni hatását. Folyóvizekben a hálóra sodródó uszadék és növénytömeg Is megnehezíti a szerszámmal való munkát. A szerszámok megtisztítására többféle módszert dolgoztak ki. A leggyakrabban használt és eddig legeredményesebb az ún. rothasztó eljárás, amikor a szerszámot iszapba süllyesztik, és Itt a rothasztó baktériumok 1—2 hét alatt elbontják a szerves lerakódást. A rothadás folyamata a hőmérséklet növelésével meggyorsítható. Ezután a szerszámról már könnyen eltávolíthatók a fellazított struktúrájú növényi és állati szervezetek. Érdekes és tulajdonképpen nagyon egyszerű megoldás, hogy vízimadarakkal, elsősorban kacsával etetik meg a szerszámra rakódott szervesanyag-tömeget. A kacsák a felakasztott vagy kiterített hálókról szívesen lecsipegetik az algabevonatokat és rövid Idő alatt megtisztítják a hálót felesleges terhétől. A mészsók eltávolítására a következő eljárást dolgozták ki: A szerszámot 10 százalékos technikai ecetsavoldatban kiáztatják. Az áztatás fa- vagy alumínium kádban, esetleg csónakban is történhet. A mészsók oldódásét CO2 felszabadulása, erőteljes pezsgés kíséri. Ha a pezsgés megszűnik, tehát az oldat kimerül, és a hálóról még nem oldódott le tökéletesen a mészréteg, az áztatást meg kell ismételni. Az ecetsav ilyen hígításban nem károsítja a háló anyagát, nedves szakítószilárdságából csak 2,5 százalékot veszít. A mészsók eltávolításénak egyszerű módja alakult ki a gyakorlatban, amely azon a megfigyelésen alapul, hogy a szerszámoknak az Iszappal érintkező részén nem képződik mészréteg. Az iszapban végbemenő biológiai bomlás során szénsav képződik, amely feloldja a mészsókat. A szerszám felső részére rakódott mészréteg leoldása a szerszám megfordításéval megoldható anélkül, hogy a szerszámot kiemelnék a vízből, ill. szüneteltetnék a használatát (természetesen csak akkor, ha a szerszám felépítése ezt lehetővé te•zi). (h) Érdekességek SS0JELZÖ BIRKA. A horgászokat mindig is érdekelte, hogy milyen tdö várható, hiszen ettől sok minden függ: a halak kapása avagy étvágytalansága, a tavak, a patakok vízellátottsága stb., de nem utolsó sorban az, hogy nem jón-e vihar, melytói bőrig lehet ázni, odakint a nádasban a fűzfa alatt. A legújabb megfigyelések szerint, ha a juhok a szokottnál többet és mohóbban legelnek, ágy ebben az esetben kiadós esővel lehet számolni. Ennek egyszerű magyarázata van: az esőt megérző juhok azért falnak többet a száraz fűből, mert a vizeset nem szeretik, attól könnyen felfúvódnak ... LENGYEL HALGAZD ALKOD AS. A Lengyel Népköztársaságban 61 ezer hektár halastó, 298 ezer hektár tó, 68 ezer hektár folyó és 22 ezer hektár víztároló van. A belvízi halászat és horgászat — az elmúlt években — átlagosan és évente 25 ezer tonna halat „zsákmányolt". A tekintélyes halmennyiségből 12 ezer tonna ponty volt. A lengyel belvízi halgazdálkodást — főleg vegyes népesítéssel fponty, növényevő és ragadozó halj — tovább kívánják fejleszteni. CSUKÁS RECEPT. A csukázás rendszerint eredményes, de hogyan készítsük el a halat. Íme egy külföldi tipp: két csukához (ezek egyenként 70—100 dkg súlyúak legyenek) adjunk sót, ecetet, 12 dkg szalonnát, egy közepes hagymát, 15—20 dkg szárított gombát, 2 tojást és Vi liter tejet. A megtisztított halakat filézzük, majd sózzuk és enyhén ecetezzük. Az apróra felkockázott szalonnát üvegesen áttetszőre sütjük, majd a felaprított hagymát és az előzetesen beáztatott gombát hozzá keverjük. Ezután 15 perces párolás következik, majd a kizsírozott jénai-üvegtálba egy réteg csukaftlét, egy réteg párolt szalonnás gombát helyezünk, majd újabb filéréteg következik. Végül az egészet leöntjük a tej és a tojás keverékével. Az ételt 15—20 percig sütőben sütjük, vegyes salátával tálaljuk. —mh—
