Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-10 / 32. szám
1974. augusztus 10. SZABAD FÖLDMŰVES .15 A ragályos álcarothadásnál elsősorban az a fontos, hogy a betegséget Idejében felismerjük, még mielőtt a baktériumok spóráztak volna. Vannak méhészek, akik azt állítják, hogy a kaptáron kívülről is megállapítják a ragályos álcarothadást olyan módon, hogy a kaptár kljárónyílésát megszagolják. Ez nem helyes, mert a kaptáron kívül csak akkor lehet biztosan felismerni a ragályt, ha már nagyon előrehaladott a betegség. Ilyenkor természetesn már tül bűzös a kaptárban megrothadt fiasltás, amit a kaptáron kívülről is erősen lehet érezni, de ekkor már hentesek hogy erősen benne van a család a betegségben, de biztosat mondani, mert néha a nem behorpadt sejtfödél alatt is meg van rothadva az álca, máskor pedig a horpadt sejt alatt sincs baj. Igaz, hogy ilyen kezdetleges betegség felismeréséhez igen gyakorlott szem kell, máskülönben aki még nem, vagy csak egyszer látott betegséget, az legfeljebb ügy tudja csak megtalálni, ha már minden sejtben megkapták az álcák, amikor Is aztán annyira előrehaladott a betegség, hogy a sejtek födelei kilyukadtak, amelyeket valószínűleg a megrothadt álcákból fejlődő gázok szakítottak föl és Ilyenkor erősen bűzösek is. Ez azonban már nagyon előre haladott állapotban van és ilyenkor erősen fertőző. Ha az Ilyen kilyukadt sejtekben a megrothadt álca 3—4 hőnapos, akkor a sejtek már annyira kiszáradnak, hogy az álcából semmiféle nyúlós anyagot nem találunk bennük. Ilyenkor varszerű maradványokat találunk a sejtekben, amelyek rászánadtak a sejt falára. Ezért Ilyen esetben csak szakember tudja a bajt megállapítani. Hogyan ismerjük fel a ragályos álcarothadást? A beteg család megsemmisítése után még mindig előfordulhat 1—2 hónap múlva újabb betegség, Ezért a méhész ne csak akkor e családnak a kijáró méhei már nagyon fertőzték a többi, egészséges családokat isi A kaptárból kitóduló szagot azonban nem szabad összetéveszteni a mézhordás szagával, amit különösen tavasszal érzünk. A megrothadt álcának erősen undo- ~ ritő szaga van. A ragályos álcarothadásnak többféle fajtája Ismert. Az egyik ritkább fajtája például az, amikor még mielőtt az álcákat a méhek befödnék, már megrothadnak és annyira bűzösek, hogy a kaptár mellé állva is erősen lehet érezni a kellemetlen szagot. Bű2össégéről tehát nem mindig lehet észrevenni. Sőt csaknem mindig ki lehet szedni a családot anélkül, hogy a legkisebb szagot is éreznénk rajta. Igaz, ha nagyon előre haladott a betegség, akkor esetleg a kaptár kinyitásánál már érezhető a szag, de még ez se minden alkalommal. Ezért, ha már egészségügyi szempontból akarjuk a családom megvizsgálni, akkor ki kell szedni tőle legalább is 3—4 áyett fiasításos lépet és a Hasítás megvizsgálásából kell a betegséget megállapítani, nem pedig a szagból, mint az egyik-másik méhész állítja. Az a födött fiasltás legalkalmasabb a vizsgálatra, amelyből már kelnek a méhek. Nyáron, pl. Júliusban úgy is rájöhetünk a betegségre, hogyha azokat a családokat, melyek tavasz őta úgyszólván semmit sem fejlődtek; megvizsgáljuk. Ezek rendesen nem népesebbek, sőt néha gyöngébbek, mint tavaszszal voltak. Az Ilyen családban, csaknem mindig ragály van és éppen ezért nem bírt fejlődni, mert a,Hasítás közül mindig kevesebb és kevesebb kelt ki egy-egy lápból. Egyezerre nem kapja meg az összes álca e ragályt, hanem először csak Imitt-amott egy-egy, aztán mindig több és több. Ha ragályos álcarothadásba esik a család, akkor annak, mint láttuk, az álcának a sejtfödele, amelyik már megkapta, egv kicsit elváltozik-, gyönge árnyalattal sötétszürkébb lesz, mint a többi egészséges. A sejtek födelei pedig túlnyomóan behorpadtak; a behorpadásra azonban nem lehet mindig vizsgálja meg a Hasítást, amikor a sejtek födelei már mind kilyukadtak, hanem minden 8—10 napban és amikor egyéb okokből kiszedett fiasításos lépen szórványosan kikeletlen födött Hasítást lát, ezekből a szórványosan Tel nem kelt sejtekből bontsunk föl 3—4-et, hogy ml lehet annak az oka, hogy nem keltek ki. Ha a felbontott sejtben fehér porcelán fényű anyagot (álcát), vagy a kifejlett báb sötétszínű mozdulatlan fejét látjuk, (mert még alszik) akkor nincs baj; ha azohban tejeskávéhoz hasonló barna nyúlós folyadékot húzunk ki, amely úgy nyúlik, mint a felolvadt enyv, akkor már ragályos. Ez tehát a biztos ismertetője a ragálynak, hogy nyúlík-e a megrothadt fiasltás vagy sem, mert ha meg Is van az álca rothadva, de nem nyüllk, akkor mág nincs baj, azaz nem ragályos. Ennek oka lehet, hogy vagy meghűlt a födött Hasítás, vagy a táplálékban volt valami hiba, mint pl. az álanvás családoknál lehet ezt tapasztalni, ahol a simára befödött alanyától származott petéből előjött álcának, kitűnő táplálékot adtak kétnapos koráig, azaz munkásálca gyanánt táplálták, már pedig a hereálcának a szervezete nem bírja azt a kitűnő táplálékot, ezért az álca megrothad, de nem lesz nyúlős és nem Is ragályos. Ugyan azt lehet tapasztalni &z álanyás családnál épített anyabölcsőben levő hereálcánál is, hogy megrothad a benne levő hereálca, de azért sem lesz nyúlós, illetve ragályos. Egyébként a gyanús sejteket, — melyek pl. sötétebtek mint a többiek, vagy egészen más színűek, szürkébbek vagy félig vannak befödve, lyukasak stb. — ezeket bontsa fel a méhész, hogy nincse-e a benne levő álca megrothadva és nem nyúlős-e. Ritkán találunk olyan sejteket is, amelyeket már nem födnek be, mert az álca elpusztult bennük. AZ ilyenek aztán már barnás szint Is mutatnak és elnyúltak (elmállottak) a sejtben. Itt azonban már lesznek olyan elpusztult álcák is, amelyek befedettek, csak meg kell őket a színükről ismerni, illetve keresni. (I. S.) Vabáfzfzerencte Nem egy vadász volt már olyan helyzetben, amikor csak a gyors helyzetfelismerés vagy a lélekjelenlét segített, mentette meg életét. Ilyen eset leggyakrabban akkor fordul elő, amikor a tapasztalatlan vadász a sebzett vad keresésére indul, de nem számol azzal, hogy a megsebzett vad ilyenkor a legveszélyesebb. Máskor uiszont éber a vad, melyet csak kellő elővtgyázattal lehet puskavégre kapni. Hogy ez valóban így van, ezt az alábbi történet is igazolja. Az eset Kohút András bácsival a modranyi (madarij vadásztársaság tagjával történt meg. A községet környező erdők vadban bővelkednek. Nem szabályozták a természetes szaporodást, s így a vaddisznók és egyéb apró-Koliut András vadak Igen elszaporodtak. A vaddisznók jelentős károkat okoztak a kukoricásokban és a burgonyaföldeken. A vadásztársaság tagjai e garázdálkodásnak Igyekeztek gálát vetni és sikerült is néhány szép példányt puskavégre kapni. Egy napon a szomszéd község vadászai felhívták figyelmüket egy rendkívül nagy, magános kanra melynek nyomát vadászterületükön fedezték fel és bár több alkalommal látták, mindig sikerült meglógnia. Egyikmásik vadász golyója célba is talált, de leteríteni nem tudták. Ettől a naptól kezdve figyelmüket arra összpontosították, hogy megleljék a jelzett kan nyomát. Nem kellett sokáig várniuk, mert néhány hónap elteltével nyomára bukkantak a község közelében levő mocsárnál, ahol jól kivehető nyomokat hagyott maga után. A nyomokból ítélve valóban kapitdlts példányról volt szó. Mivel az állatot nem látták, tanulmányozni . kezdték járását, szokásait, de hasztalan, mert minden alkalommal más és más helyen bukkantak nyomára. A találkozás rendszerint oly váratlan volt, hogy mire a vadász észbekapott, a vén kannak bottal üthette nyomát. S így peregtek az évek. Annyit azonban sikerült megállapítaniuk, hogy a már fentebb említett helyet több alkalommal Is meglátogatta. A mocsár környéke náddal és sással volt benőve, ami jó védelmet nyújtott neki. A mocsártól nem messze volt néhány fa és annak koronája elrejthette a vadászt, legalább is így vélekedtek András bácsiék. Talán egy évtized telt el az első jeltés óta, de a vén kan még mindig szabadon járta a környéket. Itt-ott ugyan megugrasztották, de annál éberebb lett, Igyekezett kilátszani a reá leselkedőket. Nem volt mit tenni, várni kellett a kellő alkalomra, amikor tőrbe csalhatják áldozatukat. Végre ez az idő Is elérkezett. Egy száraz nyárt időben leshelyet készítettek maguknak az említett fák egyikén arra várva, hogy a mocsárhoz közeledő vadkant lesből lőjjék le. Az „öregfiú’ azonban vigyázott magára, mert kedvezőtlen széljárás következtében megneszelte a reá leselkedő veszedelmet és még kellő időben kereket oldott. A sikertelen próbálkozás nem szegte kedvét a próbálkozó vadászoknak, akik kellő stratégiát dolgoztak ki a „fenegyerek" ellen. Első teendőjük a lesállás kiépítése és a mocsár körüli sás és nád eltávolítása volt. Az egyik fa koronáját levágták, s abból építették ki leshelyüket a már jól belátható mocsárra. Nem ts kellett túl sokáig várni, mert néhány hét múlva ismét megjelent a „nagyvad". De mielőtt elhagyta volna a biztos erdei fedezékét, megállt, körültekintett s csak ezután indult a mocsár jelé. Útközben többször is megállt s föl-föltekintett a jól álcázott rejtekhelyre, de ez alkalommal jó volt a széljárás, nem észlelt semmi gyanúsat, pedig a fa koronái között ott gubbasztott a két vadász: Kohút András és Bafla Tibor, akik előre megbeszélték a teendőket. Amint lőtávolba kerül a vad, azonnal tüzelnek. Így is történt! Az „öreg" végre nekibátorodott és a mocsár széléhez érkezett, de mielőtt Ivott volna, mégegyszer . körültekintett. Mivel semmi gyanúsat nem észlelt, főt húzott a mocsár vizéből, majd belehemperedett. Fújt, prüszkölt, élvezte a fürdést. A két vadász, fenn a fán, nem mert megmoccanni, nehogy zajt csapva elriasszák a kínálkozó lehetőséget. Az „öreg" amikor már föl kihemperegte magát, kikecmergett a mocsár szélére, ahol lerázta magáről a vizet. Ez volt életének utolsó fürdése, mert a két vadász puskájának egybehangzó lövése halált okozó volt. Jól hallották a golyók becsapódását, de akkor rókönyödtek meg, amikor kereketoldanl látták az öreget, ami már annyiszor stkerült életében. Alig tűnt el a kan a bozótban, a két vadász is lejött rejtekhelyéről, de mielőtt keresésére Indultak volna, egy kis Ideig még vártak. A várakozás perceinek Izgalma kimerítő volt. Amikor kissé tecsillapodtak, a vad keresésére Indultak. Nem Mellett messzire menniük, mert a bozótban ott feküdt életük legszebb példánya, a magányos vadkan. Amikor hazaszállították ós mázsára tették, alig akartak hinni szemüknek. Az öreg vadkan súlya 320 )cg volt. Mindkét vadász golyófa halált okozó volt, de a bőrön számtalan dudor, forradás jelezte a golyó ütötte sebek helyét. Az előbbieket átvészelte, de a két szerencsés vadász golyója végleg pontot tett életére. ANDRISÉIN JÓZSEF a rákerülő hal élőhelyének megfeleljen. Konzerválás után a fejet madzaggal átkötve szegre akasztjuk, úgy hogy szellös hűvös helyen száradni tudjon. A bőrt pikkelyes részével felfelé deszkára feszítjük. Minden úszót karton segítségével gombostűvel rögzítünk. A fejből, néhény napi száradás után, a lágy részeket eltávolítjuk. A szemeket óvatosan kivesszük és félretesszük. A koponyát meglékeljük és az agyvelőt is eltávolítjuk. A legegyszerűbb megoldás, ha a szemet üvegtechnikussal készíttetjük el és azt helyezzük a szemüregbe. Ha nem Így cselekszünk, akkor a szemgolyót hátul óvatosan megnyitjuk, kipucoljuk úgy, hogy a ezlvórványhártya ős a szaruhártya épségben maradjon. A tömény sóoldatban áztatott anyag csak tartósítva van, de nincs védve az élösdiek kártevése ellen. Ezért a bőr belső oldalát arzőnoldettal kenjük be. Tiszta arzén helyett jő még a nőtrlumarsenlcicum is — egy gramm elég egy dl vízhez. Akinek e kettő közül egyik sem áll rendelkezésére, legalább DDT-vel jól szórja be a bőrt. Az öntéshez szükséges gipsz elkészítésénél, azt kell megjegyezni, hogy mindig a vízhez keverjük a gipszet, így kapunk egyenletes, sima masszát. Sokat kavargatnl sem szabad, mert túl gyorsan megköt. Először a szamgolyúkhoz szükséges gipszet készítjük el és a szemgolyókba nyomkodjuk. Amikor eléggé megkötött visszahelyezzük a szemüregbe. A nyakrészbe célszerű fatlplit helyezni, amibe majd a hátlapra szereléskor a facsavart belehajtjuk. Amíg a fejben levő gipsz köt, a bőrt vesszük kezelős álé. A pikkelyekről fogkefővel eltávolítjuk a rárakódott sóréteget, fertőtlenítjük és а hátlapon előre megjelölt helyére erősítjük. Ezután következik a szem szivárványhártyájának kifestése, majd a fej felszerelése a hétlapra. Lakkozásra csak lassan száradó lakk alkalmas. Természetesen a felsorolt munkák sok türelmet és ldfit igényelnek. Egy-egy szépen elkészített trófea lakásunk dísze lehet és megéri a fáradságot. (te) A hasvízkár gyógyításáról A szovjet M. I. Vlaszenko szerint a fiatal, hasvízkéros halak gyógyítása különféle vegyszerekkel legtübbszöf lehetetlen. Ellenben a halak vizének ultraibolya sugarakkal történő fertőtlenítése — csírátlanítása — annál inkább lehetséges. A szerző kedvező tapasztalatokra tett szert az Aeroтопав punctata, a Pseudomonas Huureecens ultraibolya sugárzással történő visszaszorítása tekintetében. Szerinte ezek a károkozók hatszor 'érzékenyebbek a besugárzással szemben, mint pl. a Seprolegnia thuretii. A besugárzásős terápia — a laboratóriumi vizsgálatok szerint 99.9 %-os eredményre vezetett. A módszer alkalmazásáról részletes leírást ad Vlaszenko értékes tanulmánya. (b) Sárgahasú pikkelyesre várva... — Kora hajnaltól itt gubbasztok, jobbnál jobb csalit függesztek a horogra, a sárguhasú pikkelyesek mégis a szomszéd horgásztársamat boldogítják. Ma is egy négy és fél kilósat fogott, itt a Vág-htdtól alig másfélszáz méterre, visszafelé... Most a helyébe ültem, szerencsét próbáim... Hátha.,. N. Kovács István felvétele. Hogyan készítsünk horgásztrófeát? Aki szívesen tartózkodik a vízparton és vérbeli horgász, abban előbb-utőbb felmerül a vágy, hogy a vízpartok varázsának egy kis töredékét hazavigye otthonába. Ezt a célt szolgálják a horgász-trófeák is, amelyek alkéssíté8áhez az átlagosnál nagyobb kézügyesség nem szükséges. A trófeák alakjának, formájának, mondanivalójának megtervezése során ki-ki szabadon érvényesítheti egyéni elképzelését, fantáziáját. Két trófeám elkészítésének leírásával az alábbiakban ismertetem a munkamenetet. A trófeának szánt halat nyúzás előtt meg kell tisztítani a rátapadt iszaptól és egyéb szennyeződéstől. Ezután a végbélnyílástól a fej felé haladva a hal bőrét felvágjuk, a mellúszótól kb. 2 cm-ig, hátrafelé pedig a farokúszóig. Majd a bőr szélét megfogva szikével elválasztjuk a bőrt az lzomzattól. Amikor nyúzás közben úszóhoz érünk, az uszonyt támasztó csonttüskéket ollóval vágjuk el. Ezután vágjuk le a fejet. A mellúszók a levágott fejrészen maradnak. A bőrt tökéletesen megtisztítjuk a hús- és zslrmaradványoktől. A konzerválólében (egy liter vízhez 70 g konyhasó) a hal feje és bőre kb. három hétig áll. Ez alatt az idő alatt elkészítjük a trófeák hátlapját, ügyelve arra, hogy
