Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-13 / 28. szám
1974. július 13. .SZABAD FÖLDMŰVES, 15 Harminchat éve méhészkedem és ez idő alatt minden évben építtettem méhcsaládjaimmal átlagban legalább 2—3 műlépet. Megjegyzem, hogy az utóbbi időben főképpen az erős családokkal a mézkamrában építtetek. Azért építtetek itt, mert így a műlépeket nem építik tele a méhek heresejtes építménnyel, míg a fészekben, ahol az anya petézik, a legtöbb esetben a méhek heresejtes foltokkal tarkítják el a lépet. Az akácvirágzás alatt épített lépeket az anya előszeretettel petézi be. Főképpen a fészekben. Az nem akadály az anyának, ha azt közben a méhek mézzel meghordták és mi nem vettük ki, hanem a kaptárban, Illetve a fészekben hagytuk, mert a hordás megszűnte után a méhek széthordják a méz egy részét és helyet csinálnak az anyának a Hasításhoz. A fiatal lép-építmény sorsa Az ilyen frissen épült lépeket ki is lehet pergetni, csak ezt a munkát nagyon óvatosan végezzük, hogy a lép ki ne törjön. Nem baj, ha egy kicsit több méz marad bennük, de ne a mézkamrába tegyük kinyalatni, hanem a fészekbe, lehetőleg a fedett fiasitásos keretek közé. Így ezek a lépek egy pár napon belül biztosan be lesznek petézve. Amelyik szűZlépet az anya már egyszer-kétszer bepetézett, illetve amelyik lépből már egy-két nemzedék kikelt, ezek az elsőosztályú, zsemleszínű lépek, amelyek a legmegfelelőbbek fészekkereteknek. Bárcsak minden egyes fészeklépem ilyen lehetne! Nem félnék attól, hogy az anya elkerüli őket a petézéssel. Más az eset azokkal az újonnan épített lépekkel, amelyeket már a napraforgón, vagy még azután építtetünk. A család ilyenkor már fejlődésének lefelé ívelő időszakában van. Az anya ilyenkor már valóban nehezen, vagy egyáltalán nem petézi be a szűzlépeket. Az anya ilyenkor már került a szűzlépeket, csak a fészek szélén, vagy a mézkamrában építtessünk. Függesszünk át a mézkamrába néhány fedett fiasitásos lépet s takarókeretnek műlépeket tegyünk melléjük. A fészekből elvett fiasitásos lépek helyébe viszont Hasításra alkalmas, zsemleszínű lépekét tegyünk. Ezek már telelő keretek lesznek. Én ezeket a később épített lépeket, ha csak lehet tele hordatom mézzel és mint tartaléklépeket, meghagyom tavaszi serkentésre. Amelyikbe pedig kevesebb méz jut, azokat vagy nagyon óvatosan kipergetem, vagy fölnyesve, a fedelezést felbontva és egy kis hideg vízzel meghintve, kihordatom a családdal szeptemberben. Nagyon szépen felhizlalják belőle a mézkoszorükat, több lesz a telelőméz. Most következik a címben foglalt kérdés lényege: Hogyan petéztessük be a kiürült, következő évre maradt szűzlépeket? Azokat, amelyek mézzel tele maradnak tavasszal, úgy március vége felé, április elseje táján behordom a szobába, hogy egy nap alatt kissé átmelegedjenek. Másnap a fedelezést felnyesem, egy kis langyos vízzel a mézet megpermetezem, és minden családnak (ha jut) az utolsó fiasitásos lép mellé beadok egy-egy ilyen keretet. Ennél tökéletesebb serkentést nem tudok elképzelni. Amikor a méhek ezekből a lépekből a mézet kihordták a sejteket szinte tökéletesen kinyalják és ezzel a lépet előkészítik a bepetézésre. Érdekes, hogy a mézkoszorút ezekben szinte szabályosan meghagyják. Az anya az ilyen lépet egy pár nap alatt be is petézi. Ez bizonyos, nagyon sokszor kipróbált dolog! Az üres szűzlépeket egész télen át lepte a por. Talán kéneztük is őket, hogy megvédjük a többi léppel együtt a molyoktól. Ha ezeket csak egyszerűen, minden előkészítés nélkül adjuk be a családokhoz, bizony az anya nem szívesen petézi be őket. Néha egyáltalán be sem petézi! Vagy kikerüli őket, vagy egyszerűen csak addig a lépig petézik. Az ilyen lép tehát még korlátozhatja is a család, illetve a fiasítás terjedését, ami nagyon is .káros jelenség ilyenkor a méhcsadádnál. Hát akkor mit csináljunk ezekkel a lépekkel, kérdezik nagyon is indokoltan? Teljes bizonyossággal, sokévi tapasztalatból ajánlom a következő eljárást: Kora tavasszal (március utolján) minden ilyen lépbe locsoljunk be legalább fél liter, de még jobb, ha egy liter langyos mézes cukorszörpöt. A már fenn említett mézeslépek módjára adjuk be ezeket a lépeket is a méhcsaládoknak az utolsó fiasitásos keret mellé. Ezzel a módszerrel ez a keret is ugyanúgy jár, mint a fent említett mézes keret. Miért? Mert a méhek a kinyalogatással kitakarítják és alkalmassá teszik őket arra, hogy az anya bepetézze. Ezt az anya a fejlődés felfelé ívelő időszakában szívesen meg is teszi. Nincs tehát semmi probléma. A méhész egy kis leleményességgel minden szép fiatal lépből fészeklépet csináltathat méheivel. Építtessünk tehát csak nyugodtan, ennek csak hasznát látjuk. (Sz. I.) A virágpor termeléséről A méhcsaládok évente 40—50 kg mézet és virágport felhasználnak saját céljaikra. Mivel sokszor ennél lényegesen többet is begyűjtenek, ennek egy része veszendőbe megy Ez a felfedezés indított bennünket, hogy gyűjtsük a virágpor feleslegét. A jó, erős, de a közepes méhcsaládok termelése is kb. 4—5 kg, de akik egész évben foglalkoznak vele azok 7—8 kg virágpor mennyiséget is termeltethetnek méheikkel. A kijárónyílásra virágporleszedő rácsokat szerelünk. melyek leszedik a felesleges virágport a méhek lábán levő gyűjtőkosárból. Ez a gyűjtőládába hullik s ezt esténként öszeszedjük, majd szellős helyen 84—85 %-os szárazra szárítjuk. A műanyag rácsoknál a távolság 5, 6, 7, 8 mm lehet, de legcélszerűbb a 6—7 mm távolság. Vigyázzunk arra, hogy nedvesség ne érje a virágport. mert hamar megpenészedik és felhasználhatatlanná válik. A szárított virágpor száraz, szellős helyen, műanyag zacskókban évekig is eltartható. —w. 1,— A TÁVLATI TERV KÖTELEZ Összehangoltabb tevékenységet a fácántenyésztésben A fácánt — mely távlati szempontból — a legkedveltebb szabadon élő apróvadunk az alábbiak szerint jellemezhetjük: 0 Nagyon, jól, rövid időn belül alkalmazkodott a belterjes nagyüzemi mezőgazdálkodás feltételeihez; 0 mesterségesen — az erre a célra létesített farmokon — nagy sikerrel szaporítható, s ennek kapcsán a nagytenyészetekben fokozható a termelékenysége; 0 kilövése a vadász számára különös élvezetet jelent: 0 a mezőgazdaságban nagyon hasznos a gyomok és a rovarkártevők irtásában, esetleges kártétele ellen úgy védekezhetünk, hogy pl. a kukoricát a szokottnál kissé mélyebbre vetjük, s az érésben levő szőlőben pedig riasztókat helyezünk el. Tény, hogy a fácán gyorsütemű szaporodását főleg a szervezett tenyésztésnek köszönhetjük. Ebben az Állami Erdészet dolgozóit illeti elsősorban a dicséret. Az utóbbi években a Szlovákiai Vadászszövetség is nagy szolgálatot tett a fácánok elszaporításában. Mindamellett azt kell mondanunk, hogy ez az egész folyamat bizonyos ösztönösségen, nem pedig az egységes koncepción alapszik. Ugyanis az egységes távlati fejlesztési programban összehangoltan kellene részt vennie az Állami Erdészetnek, a Szlovákiai Vadászszövetségnek és más intézményeknek, mint pl. az Ivánkái Baromfitenyésztési Kutatóintézetnek, a Nitrai Mezőgazdasági Főiskolának stb. Nagyon időszerű lenne tehát a fácánok szaporításának a központi irányítása s újabb szaporító farmok hálózatának a kiépítése és ennek velejárójaként a termelés ésszerű fejlesztése. A fácánokra vonatkozóan célszerűnek mutatkozna a gazdálkodás alapos elemzése, a farmok és a fácánosok körzetesítése, újabbak létesítése, esetleg a régi nem gazdaságos fácánosok működésének a beszüntetése. Az alapos felmérés módot nyújtana arra, hogy a fácánosok mindegyikében valóban belterjesen gazdálkodjanak. Ez egyben azt is igényelné, hogy az erdészet olyan területet és növényzetet alakítson ki, mely a legjobban megfelel a fácánoknak, illetve a termelés feltételeinek. Ez persze nem valósulhat meg egyik napról a másikra, hanem gondos, igényes tervek készítésének kell a realizálást megelőznie. Itt természetesen már az is szóba kerül, hogy ki fedezze a költségeket, mely fácánosok tartozzanak az Állami Erdészet gondozásába, s melyek a Szlovákiai Vadászszövetségébe, illetve a vadásztársaságokéba, stb. Annak, akiknek a hatáskörébe tartozik egy-egy fácános, gondoskodnia kell a berendezésekről, a szaporításról, megfelelő szakszemélyzetről, az alapállomány időnkénti feltöltéséről, s ugyanúgy a fácáncsibék szerződéses vásárlásáréi (évente) valamelyik tenyésztési farmról. Hasonló távlati terv kidolgozására lesz szükség a tenyésztőfarmok esetében is. Az Állami Erdészetnek legalább három — 1000—3000 tojóval rendelkező — nagy farmot kellene kialakítania, melyek ellátnák csibékkel a fácánosokat. Tanácsos lenne ezenkívül, hogy a Szlovákiai Vadászszövetség is rendelkezzen legalább két nagykapacitású fácántenyésztőfarmmal, mégpedig Kelet- és Nyugat-Szlovákiában. Jelenleg a Szlovákiai Vadászszövetség három közepes nagyságú fácánfarmot tart fenn. Egyet Hont. Moravceben, egyet Vin. n/Váhomban, egyet pedig PreSov mellett, és van egy speciális kisfarmja a Csallóközben Zlatnán (Aranyoson). Ezek közül a legjobb színvonalon a Hont. Moravce-i farm van, a Vin. n/Váhom-i farmot még mindig építik és a Preäov melletti farm a szövetkezet objektumaiban kapott ideiglenes elhelyezést, s így eredményei átlagon aluliak. A Zlatnái farmocska, mely az ottani fácánrezervátumot látja el alapanyaggal, nagyon rossz állapotban van — komplettizálása elhúzódik. A fácánok nemesítését az Ivánkái Kutatóintézet vállalja magára, mely főfeladatként a baromfitenyésztéssel és nemesítéssel foglalkozik. Ennek az intézetnek lenne a feladata, hogy minden tekintetben megfelelő ellenálló fajtát hozzon létre, mind a hegyi, mind pedig a hegyaljai körzetek számára. A farmokon azonban főképpen a mongol fácántipus tenyésztését kellene szorgalmazni, mely beleillik ebbe a környezetbe, de a szabadban való életet is nagyon kedveli. S ami még nagyon fontos, ez a fácántipus nem csavargó természetű, szereti a nyugalmat, a pihenést, ezért tekintélyes mennyiségű húst nyújt. Vadászaink feladatát abban kellene meghatározni, hogy gondoskodjanak a fácánok fészekrakásának irányításáról. Az erdősávokon, a remízeken gallycsomókat kellene elhelyezniük, esetleg az elkészített gödröcskékre tűlevelű gallyakat kellene rakniuk, s ezek mindegyikébe két-három porcelán tojást elhelyezni. Évek óta egyre jobban kiütköző igény a fácánok számára alkalmas takarmánytápok készítése. Ebben a kérdésben is megoldásig kellene jutni. Ilyen tápokat ugyanis Szlovákiában — a farmokra — Prágából a Velaz cégtől szerzünk be. A múlt évben Kelet-Szlovákiában sikeres volt a befácánosítás. Egyes járásokban a korábbi évek valóságához képest több mint a dupljára, más járásokban pedig 11-szeresére bővült az alapállomány. Ezen az úton kell tovább haladni, mert nem kis feladat az, amelyet a központi távlati terv előirányoz, mely szerint a fácán-állományt az 1972-es év valóságához képest belátható időn belül a duplájára kell felszaporítani. —A Pori nyomán hai— Sporthorgászok segítője Akadnak horgászok, akik nem ismerik s így nem is becsülik a törvény által engedélyezett — egy négyzetméteres — kishalfogásra szolgáló sűrűszemű emeltyű — hálót, pedig igen nagyszerű szerszám, főleg azon horgászok számára, akik többnyire ragadozókra horgásznak. Többségük ezzel az alkalmatossággal fogja a csalétkül szolgáló kis hal mennyiséget. Vannak ugyanis olyan időszakok, amikor a kishalak nem esznek. Olyankor a horgász megszakadhat, s bármit is tesz a kis keszegező tollas-úszós horgára nem képes fogni egyetlen kishalat sem. A bosszúság ilyenkor abban rejlik, hogy amikor a kishal nem eszik és bújkál, akkor kap legjobban a süllő, a csuka, a ballnd stb. Amikor aztán megszűnik a ragadozók kapása, a kishalak ezt megneszelík és tömegesen bújnak elő, s ilyenkor annyit foghatunk belőlük, amennyit csak akarunk. Persze akkor már késő és minden igyekezetünk a nagyhal fogósára csak eső után köpönyeg! Fickándozhatnak a horgon a legelevenebb kishalak, nem kapja el őket semmi. A vérszomjas ragadozók, a csukák, a süllők, a balindok ugyanis már elültek, s békésen emésztenek a víz alatti növénydzsungelek valamelyikében. így szokott ez lenni. Az ügyes horgász azonban már tisztában van ezzel, s magával viszi az említett kis emeltyűjét. Nem babrál sem a léggyel, sem pedig a hernyóval felcsaüzott horgával, hanem percek alatt felszereli kis emeltyűjét, s egészen rövi Idő alatt 8—10 kishalat fog. Ezeket aztán gyorsan felfűzi a horogra, s rövidesen kapása is lesz, mert olyankor keres a ragadozó. Ekkor igazolódik be a kis emeltyű előnye a hagyományos kishoroggal szemben. A legkapástalanabb időszakban is foghatunk a hálóval horogra való böklét, vagy kiskeszeget. Főleg a vörösszárnyút szeretik a ragadozók. A kis emeltyű hálót beszerezhetjük készen a horgászsportüzletben. De ezeknek az a hátránya, hogy összeállítása és a hálótartó kányái merevek és ügyetlenek. Ügy látszik, a gyárakban olyan „szakemberek“ készítik, akiknek halvány fogalmuk sincs a horgászathoz. Sokkal célszerűbb ha a hálót télen a kezdő horgász egy idősebb halásszal megkötteti, aki jól ismeri a hálókötés mesterségét, s szemeit úgy köti, hogy ne legyenek sűrűek. A hálót feszesen, négyszögalakban tartó kányákat pedig a horgász maga készíti el 6 mm-es vastagságú acéldrótból. Ilyen drótot ma már könnyen beszerezhet. A drótból levág négy darab 125 cm-es hosszúságút. Ezeknek a végére ráforraszt köralakú, kisméretű drótkarikákat. He azonban ügyesebb, akkor a végeket megmelegíti és kombinált fogóval kis szemeket készít azokra. Aztán készíthet 12 mm-es gömbvasból 10X10 cm nagyságú keresztet. Középen összeforrasztja és átfúrja. Ez lesz az acéldrétból készített kányákat összefogó és tartó közép. Az említett kis szemek, vagy a ráforrasztott drótból készült karikák azt a célt szolgálják, hogy azokba fűzi a kis háló széleit összefogó és beszegő Inzsinórokat. S kész is a kisháló. Könnyen összeszerelhető, szétszedhető és a kerékpárra is felszerelhető. Alig foglal el helyet. A klshálót használat után alaposan mossa ki, hogy az anyagát alkotó vékony házicérna mindig tiszta legyen. Ha fgy kezeli, akkor sokáig eltart. A hálót mindig hűvös helyen szárítsa. Komárno (Komárom) HOLCZER LÄSZLÖ, Mennyire növényevő a növényevő hal? Mennyi bonyodalmat tud okozni egy-egy nem tökéletes elnevezés, vagy a fogalmak nem tiszta értelmezése; az a helyzet, amikor egy dologról beszélünk, és mást értünk alatta. Erre az esetre vonatkozóan szeretném elmondani a növényevő halakkal kapcsolatban „szerzett“ tapasztalatainkat. A növényevő halaknak a hazai vizekbe való telepítése során többször kellett olyan beosztásban dolgozó személyekkel tárgyalnom, akik nem halászati szakemberek. Elmondták nekem: amikor arról beszéltem, hogy növényevő halakat akarunk vizekbe telepíteni, lelki szemeik előtt megjelent egy szép nagy hal, amely a nádat és a hínárt csemegézi, de hozzá nem nyúlna másfajta táplálékhoz. Pedig hát mi az igazság? A növényevő halak valóban csak növényekkel élnek? Távolról sem. De nézzük sorjában. Pettyes Busa: a köznyelvben elfogadott és általánosan ismert fogalmazás szerint a növényevő kategóriába tartozik, holott zsenge korában állati planktonnal él, majd felnövekedve vegyesen fogyasztja a nagyobb méretű algafajokat és a rovarlárvákat, valamint egyéb állati férgeket. A kemény szárú növényeket messze elkerüli. Növényevő besorolása alapján a közi elfogásnak megfelelően azt aondolná az ember, hogy fő tápláléka kemény szárú növényekből áll. Nagyon kevesen tudják, hogy a fitoplanktonok — amelyekkel szintén táplálkozik — rendszertanilag a növények csoportjába tartoznak, hiszen ez már a szaktudomány területébe tartozik. A félreértés tehát innen származik. Fehér Busa: az ivadék első tápláléka lebegő rákocska, kerekesféreg, szóval állati eredetű táplálék. A növekedés során fokozatosan alakulnak ki a kopoltyűban azok a szürőfelületek, amelyekkel legfőbb táplálékaként a fit о planktonokat és a lebegő takarmányrészecskéket halássza ki a vízből. Tudományosan valóban növényi rendszerbe tartozó táplálékokkal él, tehát valóban növényevő, ennek ellenére a közfelfogás szerint mindig külön hosszasan kell magyarázni, hogy a fehér busa algákkal él, és száras növényt nem eszik. Nem kei: félteni a nádast a fehér basák pusztításától, és nem tesz kárt a hínárfélékben sem. Amur: ivadéka zooplankton-szervezetekkel kezdi a táplálkozást, majd később tér át kemény szárú növények fogyasztására, ezért telepítése ott kívánatos, ahol a kemény szárú növényeket ritkítani vagy irtani kell. Ha az amur a halak „szarvasmarhája“, akkor a fehér busa az „édesvizek“ bálnája lehetne, de csökkentett kiadásban. N. L.
