Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-07 / 36. szám
10 SZABAD FÖLDMŰVES 1974. szeptember 7. tSzerktlencszázötvenkettő. Tikkasztó júliust hőség. '.A nap ttzédmagóval tűz a nemrég keletkezett nagy tábla földekre és a »télé» látóhatárra. A gábonatenger végtelenje csendes mozdulatlansággal takarja be a szikkadt talajt. A sárga kalászok a mag súlyától bókolnak, mint az urasági Inasok. Két napbarnítottá ember gyönyörködik a felséges látványban. Kovács Péter, az Indulás szövetkezet fiatal elnöke, és Korpás János bácsi, az agronómus. — Mind a nád — legelteti szemét Kovács az aranysárga tengeren. — Gondolom a kombájn nem vall szégyent — fűzi tovább gondolatait. — A ml szövetkezetünkben lest az első kombájn-aratás a járásban. Korpás egy kalászt morzsolgat Izmos, vastag ujjaival. A toklászból klgurulnak a kövér búzaszemek. János bácsi barázdás arcán mosoly •játszadozik. A szeme szeretettel simogatja az életet adó magvakat. — Haja) — sóhajtott magában. — Ha az a „szamoviazacs", vagy ml a fene tönkre nem tenné, kevés lenne a magtár. Pedig a kaszák még megvannak. Ember ts van elég. Harminc pár aratói De szép lenné. Egyszerre suhintana harminc kasza. — Talán egy szál sem dőlt meg — zavarja meg az elnök Korpás gondolatmenetét. — Azért talán kombájnnal ts lehetne aratni —. — Ne kárhoztass1 — szűkül össze az öreg szeme. — Kasza kéne ennek, semmt más! — Ugyan már, János bácsiI Hát nem dolgoztak Jól tavaly az önkötözőgépek? — Jól..., a libák meg a kalászt szedő asszonyok számára. Korpás elborult arcából látta, hogy mindezt komolyan mondja. De valahogy mégiscsak a tudtára kéne adni a kombájnnal való aratást... töprengett magában. — Hallottam, hogy valami új kombájnt kapott a traktorállomás, — veti oda. — Kombájnt? Vigye az ördög, ott ahol van. — Azt mondják, szépen dolgozik. Egy nap négy-öt hektárt ts learat — erőlteti Kovács. — ArassonI Tőlem akár tizet ts legyúrhat. — A vasút melletti tábláról egy nap alatt zsákban lehetne a mag ... — Te Péter, ml motoszkál már megint abban a hóbortos fejedben? — mért végig az öreg dühös tekintettel, a hőrthorgas, eröscsontú fiatalembert. — Semmt. A járáson említették, hogy valahol ki kéne próbálni a kombájnt. Alt ts mondták, hogy nálunk lenne a legalkalmasabb. Prűbátják kt azon, amit Ok vetettek. Amíg én leszek az agronómus, addig semmiféle kombájn nem gyúrja össze a földet s nem teszt tönkre a drága termést... — De csak próbáról van sző. Ha nem jól dolgozik, leállítfuk... — Szóval te már bele ts egyeztél? A tagság tudta nélkül? ... — Estére akarom összehívni ... — Csinálhatsz, amit akarsz, de az a vasszörnyeteg a mt földünkön nem arat, azt megmondhatom — káromította el magát az öreg és faképnél hagyva az elnököt. — János bácsi! János bácsit — hasztalan minden kiabálás. Az öreg deres Jeje egyre meszszebb csillog a napfényben. XXX Az efsz „tanácstermében“ ásltozott a csend. Kovács sokátg egyedül gubbasztott, míg végre szállingózni kezdtek a fiatalok. Az elnök nem tudta mire vélni a többi tagok elmaradását. Ugyanúgy kldoboltatta a gyűlést, mint máskor. Akkor alig fértek. Most?... Szégyell végignézni a majdnem üres teremben. — Hol vannak a többiek — fordult a fiatalok kis csoportja Jelé. — A kocsmában kéne a gyűlést megtartani — vett oda Nagy Laci. — Ott többen vannak. — Néhányon már jól felöntötték a garatra. Nagyon emlegetik at „anyádat" — tótja meg a másik. János bácsit.... vtllant át Kovács agyán. Most már azért tsi Hatalmas ökle akaratlanul az asztalra csapott. Saját maga ts összerezzent a tompa puffanástól. — Fiúk,-arról lenne szó... — Tudjuk, tudjuk — kiabáltak közbe. Nálunk\próbálják ki a kombájnt. — Alig, várom, hogy láthassam — harsogta túl a többieket a pufóképű traktoros. A többiek ts hasonlóan vélekedtek. — Szóval bíztok benne — esett le a nehéz kó Kovács szívéről. —■ Akkor gyerünk a kocsmábaI A rozzant csárdában szinte vágni lehetett a füstöt. Az összetolt asztalok mellett egymást kiabálták túl az emberek. Az asztalfón János bácsi szónokolt. Mellette a spekuláns Ferenc Zsiga feszített. —No nézzük a piszkos árulóját — kászálódott fel a testes, vörósarcú Zsiga. — Még ide meri tolni a pofáját! Ki vele Innen! arccal hordta a lovak elé az Illatos, ropogós lóherét. Péter Igyekezett szóbakeverednt a vén tréfac stnálóval. — Nem érek rá terejerélnt, dolgom van — hagyta faképnél az elnököt. Kovács az Iroda jelé vette út/át. Sokáig tett-vett, de gondolatat másutt kalandoztak. A telefon éles berregése zavarta meg céltalan munkájában. — Mt újság, Kovács elvtárs? — hangzik a drót másik végéró! — Remélem, minden rendben van? — A kombájn má’’ eltndult, nyolcra ott leszünk. A párttltkár ts résztvesz az aratás ünnepélyes megkezdésén. Kultúrbrtgádot ts viszünk ... — Álljon már meg azzal a szóáradattal. Semmt sincs rendben. Nálunk nem lesz kombájnaratás. Nem akarja a tagság. — Ugyan ne vicceljen már — és kezdődött a telefonon keresztüli meggyőzés. Kovács fe/e és füle Rúgott már a sok szövegtói. Hogy szabaduljon, végül kinyögte• „csak baj ne legyen belőle“. — Minek annyit papolni. Ok tudják, vagy mi, hogy mi a helyzet? — csapta le a kagylót. Kisvártatva a klsblrő fia ront be, teljesen kifulladva a futás-Az első kombájnaratás — KI vele, kidobniI —• hangzik most már Innen is, onnan is. — Emberek — próbálta Kovács túlklnbálnt a bábeli zűrza vart, de ezzel csak elmérgesítette a helyzetet. Az osztalokná1 egyre jobban ordítoztak. Fenyegetően emelkedtek az üvegek és a poharak,. Kovács feje mellett egy jéldects zúgott el és csörömpölve törte be az ablakot. — Ezek azok az emberek, akik néhány hónappal ezelőtt újjongtak az elnökké választásomkor? Most mit tegyek? — nézett tanácstalanul a körülötte lévő fiatalokra. — Verekedni? Apáim lehelnének... Szótlanul ktjordult az ivóból. A fiatalok követték. — Ne törődj velük — vigasztalták. Hiába bíztatták, Péteri állandóan kínozta a gondolat, tilt vétettem? Mivel vesztettem el a bizalmukat? ... Csak akkor rezzent fel gondolataiból, amikor о sötétben botorkálva levert egy virágcserepet. Még szerencse, hogy békésen alvó kis családja nem ébredt fel. Szemével szeretettel simogatta végig kisfia holdtól megvilágított gömbölyű arcocskáját. De a felesége mintha mocorgott volna. — Biztosan vár a kedves — vetkózött sietve. Felzaklatort szívét megnyugtatni bújt felesége mellé. Átölelte gömbölyű vállát, amely mindig engedelmesen simult kariába. — Mi ez? Mt történt? — lepődik meg. Mintha valami idegen kéz taszítaná el kezét a puha, meleg asszonyt testről. Nem, ez lehetetlen. S mégis az 6 keze volt. Hát, talán még ő is... sajdult meg a szíve. A hamutartó megtelt cigarettacsikkel, mire a kakasok hajnalt kukorékoltak. Péter tompán fáradtan állt fel az öreg tölgyfaasztal mellól. Eltndult céltalanul. — Talán az etetőket kellene megnézni — fordult be az egyík udvarba. A köszönése süket fülekre talált. A mindig humoros Bokor bácsi komor tói. Azt hebegi, hogy valami furcsa cséplőgép áll a falu végén és a titkár elvtárs üzeni, hogy azonnal menjen oda. — Mondd meg neki, hogy menjen 6, ha akar. — Mégis -lassan szedelődzködött. A kombájn méltóságteljesen csillogott a tüzelő nap fényében. Árnyékában egész gyermeksereg ugrándozott, örvendezett a furcsa jövevénynek — Hol vagy Ilyen soká, Péter? — üdvözli türelmetlenül a HNB titkára. — Mindjárt itt lesznek a járásról. — Mutasd meg az elvtársnak — Int a rákvörösre sült kombájnos felé. hogy merre tartson. — Mondd Gál elvtárs. tudsz te arról, hogy milyen a hangulat a tagság között? — Ugyan, ne legyél már gyerek? Mit törődsz azokkal a maradiakkal. — Jól van. Nekem mindegy. — Intett a kombájnosnak, hogy induljon. A motor Jelzúgott és a ha talmas alkotmány lomhán eltndult. A gyerekek ujjongva ugrándozták körül a robusztus gépet. Az elnök Intésére a vasúti töltés előtt, a gép parancsnoka a búzatenger szélére Irányította a kombájnt. Ebben a pillanatban mintha megelevenedett volna a vasúti töltés. Kaszás, vasvlllás emberek nyomultak át a töltésen komor, mindenre elszánt arccal. Szótlanul a kombá/n előtt sorakoztak. — Mit jelentsen ez, János bácsi — kezte Ijedten a titkár. — Azt, hogy csak a testünkön keresztül tehetik tünkre ezt a drága termést. Az egyik paraszt kaszája fenyegetően megvillant a napfényben. A titkár jónak látta odébb húzódat. A cseh kombájnos a csodálkozás és az ijedtség vegyes érzésével figyelte a furcsa jelenetet. A föútról egy „Tatraplán" és egy autóbusz fordult be a döcögős mezei útra. Az autóból a párttltkár szállt ki s az autóbuszból tarkaruhás lányok, népviseletbe öltözött fiúk özönlöttek kt nagy csetepatéval. Gál titkár fellélegzett. Stetve üdvözölte a vendégeket és suttogva magyarázta el a történteket. Lakatos, a tagbaszakadt, vldámarcú, örökké mosolygó párttltkár a kombájn oldalának támaszkodó, halálfehér Kovács Feri felé vette útfát. — Fel a fejjel — Kovács elvtárs — veregette meg a vállát. Volt ez már rosszabbul Is. Es eltndult a „felfegyverzett" parasztok elé. Egy plllantlg farkasszemet nézett a furcsa csoporttal. — Jónapot, János bácsit Csak nem Dózsa György katonáit tá masztotta Jel? — nyújtotta barátságosan kezét az öreg felé. Korpás nem akarta észrevenni a feléje nyújtott jobbot. — Jobb lesz, ha az úr elhordja magát — mordult fel valaki a parasztok közül. Mivel a párttltkár továbbra is kinyújtva tartotta kezét, János bácsi elrestelte magát és kényszeredetten a tikár Izmos kezűbe tette lapátnyi tenyerét. De amikor a volt vasas megszorította azt, felszlsszent. Lakatos nem engedte el a kezét. — Talán Eszterházl simábban szorította? — mosolygott Korpásra. — Kérdezze meg Ferenc Zsigától — rántja kt sértődötten a kezét az agronómus. — Szóval magát nem tartotta Eszterházt érdemesnek arra. hogy kezet fogjon — komorodott el a titkár hangja, őnála a kézfogás a húszholdasoknál kezdődött. Nem tartja furcsának egy ilyen emberrel csatasorban állni? — Mutat a sunyitó Ferenc Zsiga jelé. Korpás elvörösödött. A hájas Zsiga pedig lassan elsomfordált a többiek közé. A sokszor hevessé válö szóváltás még sokáig tartott, amikor végülts megegyeztek abban, hogy egyszer körülarathat a kombájn. A kombájnos türelmetlenül figyelte a furcsa „ünnepséget" amelyben még eddig soha nem volt része. Őrömmel vette tudomásul, amikor a kaszás-vasvlllás emberek félrehÚZódtak elóle s a párttltkár tudtára adta, hogy kezdheti. A gép lassan megindult. Motollája először értelmetlenül kanalazta a levegőt. De aztán leereszkedett, a motor felzúqott és egy fél fordulatot téve vágni kezdte az életet. Lassan, méltóságteljesen haladt előre. A parasztok kővémeredve figyelték a kombájn munkáját. Aztán néhányon félredobva a „fegyvert", a kombájn után indultak, először féltérdre ereszkedve, majd két térden, mint a zarándokok, megindultak a kombáln után és árgus szemmel figyelték, elhullik-e a szem. Kovácsnak egy nagy kő esett le a szívéről, amikor a kombájn az első kört megtette és a parasztok tekintetét nem látta oly komornak. Közben a gyerekek hírül vitték a faluba, hogy elindult a furcsa masina. Még a legöregebbeket ts elhozta a kíváncsiság. — Forduljatok még egyet — kérlelte a tréfacsináló Bálint bátyó — hadd lássam ezt a csodabogarat evés közben. — A szomszéd faluba ts eljutott a hír. Kt gyalog, kt kerékpáron Igyekezett a „csodát" megnézni. Még néhány forduló, és a hullámzó búzatengert csupasz tarló és szalmakupacok cserélték fel. János bácsi megkövültén állt a tarló szélén. Arca még barázdásabb lett, összeszűkült szemmel egyre gyakrabban pislogott a boldogságtól ragyogó arcű Péter felé. Végül ts a párttltkár teszt a két dolgos kezet egymásba. János bácsi szeme furcsán ragyogott, amikor Péter megszorította kezét —, krákogott, köhögött, és torkán akadt a szó. — Nagyapó, nagyapó — zavarja meg egy gyerek hangja. — Vegyél nekem ilyet — repdes körülötte kis unokája és a kombájn felé mutogat. — Veszek, veszek — motyogta. A kiest szöszt szája mosolyra húzódik: Mikor veszi meg nagypapa — csillant jel a csodálkozó gyermekszem ... Tóth Dezső BARAK LÁSZLÓ: Ny ári alkonyat Gyönyörűek nálunk az alkonyatok. A lenyugvó Nap búcsúzésként megcsókolja még a horizontot, érzed érintésének melegét, mezei virágok bódító lehelete úszik a levegőben, illatosabbak, mint a márkás kölnivized. Lehull az alkony, falvaink felnyitják neonsaemüket, a tévéantennák türelmetlen ujjaként tápogatnak az éjben, takaros házak fénylő ablakai kacsintanak Reád, az emberek boldog megelégedéssel térnek nyugovóra. Vasakaratú, hófehér becsületei emberek ezek; hidd el nekeml Almodnak: vasércről, tengernyi bűzéről, kohók pezsdltő robajáról, vasércről, kombéjn-duruzsolásről, munkáslányok csillogó szeméről, kertészlányok zengő énekéről, gondtalan, boldog szerelemről. Aztán álmosan nyújtózik a reggel s látod milyen valóak az álmok: a neonoszlopok acéldrőtjain kötéltáncos fecskék adnak szerenádot, az ocsúdó falvak, városok között műutak ölelkeznek, s az emberek elindulnak a gyárak s földek felé és felcsendül a kertészlányok vidám éneke, a hangszórók munkára hívnak... S a faluban, csak nagyanyó marad. Szemel könnyfátyolon át Is mosolyognak .,. Valamikor a báró úr birtokán fejt; a pántoe szoknya, az éjfekete hajfonat elmúlt, csak a föld, s a róna maradt meg, a föld, mely ha az ujjal közt morzsolgatja, ma biztosabb, mint akkor, százszor hálásabb. Még emlékszik a fegyverropogásra,., gondolatban megsimogatja unokái kezét; nem érti meg mindig őket, de tegnap Is meghatódva hallgatta, amint valami vad zene hangjainál harminc év előtti augusztusról beszéltek. Lassan elfárad újra a Nap, az emberek hazatérnek. S kezdődnek az álmok, a csillaghullajtó, műholdak szántotta augusztusi égbolt alatt. Az épülő, szépülő Banská Býstrica, a Szluvák Nemzeti Felkelés „fővárosa“ Allegérikus kocsik százai vonultak fel az aratási ünnepségeken. Foto; -tt-
