Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-19 / 3. szám
■ inná Károly, a híres svéd “ tudós a méheket — mivel a mézet nem készen találják, hanem az összegyűjtött nyersanyagból gyártják — „mézcslnálóknak* nevezte el. A gyártási folyamatot égy végzik, hogy a felszívott nektárba a szájába torkoló mirigyeiből váladékot bocsát ki, hogy azt mézzé alakítsa át. Ennek a folyamatnak az a célja, hogy a könnyen romló táplálékot tartósítsák. A nektárgyüjtés és szállítása hihetetlen nagy munkát igényel a méhektöl, — s azt rendszerint a háromhetesnél idősebb méhek végzik. Erre abból is következtethetünk, hogy egy kiló akácméz gyűjtéséhez körülbelül 50 ezer méh rakománya szükséges. A méh egyszerre körülbelül a saját súlya felének megfelelő nektárral tér haza. Ez annyit jelent, mintha egy 80 kilós ember 40 kilót cipelne óránként 24 kilométeres sebességgel. Mindebből arra következtethetünk, hogy a kis zümmicsélők fáradságot nem ismerve, szüntelenül képesek a munkát végezni s azt nemzedékről nemzedékre átadni. Vannak évek, mikor az időjárás tudja csak fékezni őket ebben a szorgalmas munkában. De nem mondhatjuk el ezt a múlt évi időjárásra, mikor a tavasz is és az egész év szinte rendkívül kedvező volt a méheknek. A méhészek nem is panaszkodtak. Mindenütt jó hozamokról számoltak be, de még felmerültek panaszok a vándorlással kapcsolatban, mivel egyes körzetek még ma is zárlat alatt vannak, a méhbetegségek miatt. Sajnos, de az egyes betegségeket nem sikerült még a mai napig sem likvidálni. Akadtak még kifogások a mézfelvásárlással kapcsolatban is. Egyes méhészek nincsenek megelégedve a felvásárló személyekkel, valamint a mézeskannák tisztántartásával. Hogy ezeket a hiányosságokat már az év kezdetén feltárhassuk, ellátogattam Galántára, Szlovákia egyetlen mézfeldolgozó és felvásárló üzemébe, a MEDOS-ba, hogy ott a legilletékesebbtől, Glasa Karóitól, az üzem igazgatójától kapjak választ az egyes, kérdésekre. — Elégedett-e az igazgató elvtárs a múlt évi mézfelvásárlással, valamint a belföldi mézfogyasztással? — Ami a felvásárlást illeti, azzan nagyon is elégedett vagyok. Mondhatom, hogy ilyen gazdag esztendőnk már rég nem volt. Éppen a közelmúltban vizsgáltuk a tízéves felvásárlási átlagunkat. Egy évre 3 ezer 200 tonna felvásárolt méz jutott átlagban. A múlt évi ettől sokkal több, mert 4 ezer 640 tonna mézet tudtunk felvásárolni, így évi tervünket sikerült a múlt év december 12-ig teljesíténi. Ami a méhészektől való közvetlen felvásárlást illeti, azt nem mi végezzük, hanem azzal a 122/71-es számú törvényrendelet értelmében a JEDNOTA-t bízták meg. A méhészekkel szerződési viszonyba lép és ők vásárolják meg a mézet. Reméljük, hogy bizonyos A mézgyárban tartalékunk erre az évre is marad. Minden esetre a méhészszervezetekkel mi is szoros kapcsolatban vagyunk, eljárunk a gyűléseikre és majdnem minden szimpóziumon és nagyobb rendezvényeken résztveszünk, melyeket a Szlovák Méhész Szövetség Központi Bizottsága rendez. A múlt évben megrendezett méhész szövetség 2. kongresszusán személyesen résztvettem, valamint a Bratlslavában megrendezett Apimondia nemzetközi szimpóziumán, mely a propolisz (méhszurok) hasznosságát és annak jelentőségét méltatta, hogy milyen fontos terméknek bizonyult a gyógyszeriparban, valamint a kozmetikai kellékek gyártásánál. Ezeken a rendezvényeken rendszerint kiállítjuk termékeinket is. A méhészekkel való szoros kapcsolat fenntartását fontosnak tartjuk, hogy ilymódon megőrizhessük a méz minőségét. Más méhtermékek termelésére is buzdíthatjuk őket, mint pl. a propolisz, virágpor és méhméreg, mert a közeljövőben szeretnénk ezeket a termékeket is felvásárolni a méhészektől. A többtermeléshez pénzjutalmak szétosztásával is hozzájárulunk. A múlt évben is 30 ezer koronát juttattunk a legjobb szervezeteknek. Ami a belföldi mézfogyasztást illeti, le vagyunk maradva. Igaz, hogy évről-évre emelkedő tendenciát mutat, de még közelről sem lehetünk azzal elégedettek. Amíg az egy személyre eső fogyasztás tíz évvel ezelőtt csak 18 dekát tett ki évente, ma már eléri a 27 dekát. De még annak csak a negyedrészét képezi, mint amit egy nyugatnémet állampolgár fogyaszt (1—1,2 kg]. Igaz, hogy a 27 dekába nincs beleszámítva az a mennyiség, amit a méhészek eladnak, vagy ajándékoznak és amit a családi körben fogyasztanak. Bárhogy is számítjuk, még azzal együtt sem tesz ki többet az egy személyre eső fogyasztás 40—50 dekánál. A jövőben ezen segíteni akarunk, mégpedig úgy, hogy több terméket adunk a piacra más formában, azaz módosítani szeretnénk a termékeinket. Az Idén pl. szeretnénk megismertetni a vásárló közönséggel a mézben eltett tisztított diót, mely nagyon jó csemegének ígérkezik. Többféle csomagolásban fogjuk gyártani a gyermekek részére is a mézet. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a lakossággal megkedveltessük a mézfogyasztást, mert tudjuk, hogy azzal sok betegség ellen megvédjük az állampolgárokat és főleg a gyerekeket. — A felvásárolt mézet itthon értékesítik, vagy exportra is kerül belőle? — Mondhatom, hogy a méztermelésben a nagyhatalmak közé tartozunk, bár kis ország vagyunk. Csak az a baj, hogy a felvásárolt mézmennyiségnek az egynegyed részét fogyasztjuk el itthon és bizony a háromnegyed rész exportra kerül. Tehát itt is megmutatkozik a kis fogyasztás visszatükröződése. A legnagyobb vásárlóink közé tartozik Nyugat-Németország, Ausztria, a Német Demokratikus Köztársaság, Svájc és más országok. Ezekkel az országokkal az INTERKOP-on keresztül tartjuk fenn a kapcsolatot. Mondhatjuk, hogy árunk igen keresett, sőt az árát is mi szabjuk meg. Kapcsolataink nagyon jók a szocialista államok méhészszervezeteivel is, és többször elmegyünk tanulmányútra, úgy a nyugati, mint a szocialista államokba. Ezek a tanulmányi utak nagyon gyümölcsözők, mert minden évben bizonyos tapasztalatokat szerzünk úgy a mézfelvásárlás, mint annak szervezése terén, valamint a gyártás technológiájában. — Mi a véleménye arról az Igazgató elvtársnak, hogy egyes méhészek szerint a méz felvásárlását nem szakemberek végzik, és a méhészek a kannákat több esetben piszkosan vagy rozsdásan kapják, abban pedig a méz elromlik. — Azt már említettem, hogy a méhészektől a felvásárlást közvetlen a JEDNOTA végzi. Azt is elhiszem, hogy nincs mindenütt és nem is lehet a JEDNOTÄ-nak erre szakembere. De be kell Ismernünk, hogy a mézfelvásárlás is csak idény jellegű és ezért arra nem lehet külön alkalmazottakat felvenni. Tehát ezen a téren be kell érnünk azzal, ami van. Ami a kannák tisztaságát illeti, az a méhész és az alkalmazottak hanyagságán múlik. Bizonyos esetekben a több méhcsaláddal rendelkező méhészek már az év kezdetén megkapják a kannákat, és azokat egész évben másra is használják, mint a mézpegetésre, ezért a kis méhészeknek többnyire nem jut kanna, vagy ha jut, rozsdás. Pedig üzemünk 128 ezer 880 darab kannával rendelkezik, s az megfelel 5000 tonna méz elraktározásához, annyit még egy évben sem vásároltunk fel. Minden esetre a bajokat orvosolni kel, és mi is igyekszünk ezen segíteni, hogy rozsdás kannáinkat a jövőben kiselejtezzük. Most már rendelkezünk 67 ezer rozsdamentes kannával, és évente 10—15 ezret kicserélünk. Így pár év leforgása alat kifogástalan kannáink lesznek. De ezt csak fokozatosan lehet megvalósítani. Az üzemnek 13 millió koronája fekszik, csak kannákban. Ilyen nagy összeget szinte lehetetlen lenne egy éven belül leírni. Mi 'mindent megteszünk a méhészek elégedettsége érdekében. — Még mit szeretne közölni az üzem tevékenységéről? — Elsősorban azt, hogy üzemünknek 62 alkalmazottja van, ebből 44 a nő. Mondhatom, hogy a dolgozóink nagyon becsületesen végzik a munkájukat. Van egy szocialista brigádunk is, a karbantartók körében. Rajtuk múlik, üzemünk üzemeltetése, de sokszor vannak nehézségeik a hibák eltávolításánál, mert nagyon nehéz az alkatrész beszerzés. Üzemünk már több kitüntetés tulajdonosa, a múlt évben is elnyertük a CSKP megalakulásának 50 éves évfordulója címet és az idén is bekapcsolódunk a szocialista munkaversenybe. Szeretnénk bővíteni a méhtermékek, főleg a viasz, virágpor és a propolisz (méhszurok) felvásárlását. Ha sikerül külföldön megvásárolnunk a gépet, akkor megkezdhetjük a műlép gyártását és ezzel is megkönnyítjük a méhészek munkáját. Gál jeromos Az üzem méztermékei különböző csomagolásban készülnek, és az ország minden részén megvásárolhatók. Az elmúlt napokban egy igen érdekes cikket olvastam a méhek életéről, s ezért elhatároztam annak teljes terjedelemben való közlését. Mint Ismeretes nem minden embernek van szüksége ébresztőórára. Sokan percnyi pontossággal ébrednek fel, amikor csak akarnak, mintha valami besiő óra keltené őket. Többékevésbé mindnyájan ismerjük ezt a belső órát. Mikor megéhezünk, azt mondjuk: „Már delet harangoznak“. S érdekes: az éhség valóban többnyire akkor jelentkezik, mikor az ember étkezni szokott. Bárki megfigyelheti, hogy a csecsemők is akkor lesznek nyugtalanok, amikor az etetés megszokott időpontja elérkezik. Az időérzék nem valami különleges emberi sajátosság: megtalálható az egész élő világban. Évszázadok óta tudjuk, hogy számos növény a nap meghatározott szakában kitárja, illetve összezárja virágait. Ezen az alapon virágórát is lehetne készíteni, egy olyan táblázatot, melyben óráról lelovasható lenne, melyik virág mikor nyit, csak meg kell figyelni a virágok helyzetét a kertben, hogy a táblázatról megállapíthassuk, mennyi is az idő. A virágóra működése azon múlik, hogy a növényekre hatással van a napfény, a hőmérséklet, vagyis olyan külső tényezők, melyek reggeltől estig állandóan változnak. De honnan ered az állatok időérzéke? Mi szabályozza az állatok belső óráját? A méhek pontos vendégei Halifman szovjet író a méhekről szőlő könyvében külön fejezetet szentel a méhek időérzékének. Megvilágítja azt az utat, amin a tudomány haladt e kérdés tisztázása során. Kövessük nyomon. A méhek időérzékét néhány évtizeddel ezelőtt fedezték fel, araikor etetésükkel kísérleteztek. A kísérletek során cukorsziruppal telt etetőt helyeztek egy asztalra, a kaptártól bizonyos távolságra. A méhek hamarosan megtalálták az édes táplálékot, s tömegesen szálltak rá. Egy reggel valami közbejött véletlen folytán a kísérlet későbben kezdődött. Nagy volt a kísérletező kutató meglepetése mikor az asztalhoz ért, amelyre a cukorszirupot szokta helyezni: az üres asztalon szinte nyüzsögtek a méhek. Meglepő volt a jelenség, hlszén máskor az etetés előtti vagy utáni időben az üres asztalon egyetlen méhet sem lehetett látni. A méhek megjelenését nem lehet másként magyarázni, mint azzal, hogy időre érkeznek, megszokták mikor tálalják helyén a cukorszirupot. Hogy helyes volt-e ez a feltevés vagy sem, csak kísérletileg lehetett eldönteni. A következő tíz napon minden reggel pontosan 8 órakor megjelent az asztalon az etető. A tizenegyedik napon azonban nem tették ki, a méhek mégis pontosan megjelentek, s keresték az édes szirupot. Belső órájuk tehát szabatosan működött. A tizenkettedik napon az etetőt ismét kitelték, de nem 8, hanem 11 órakor. S a méhek? Nyolc órakor megjelentek az üres asztalnál, 11 órakor viszont az etetőt nem látogatták meg. Bebizonyosodott tehát, hogy a méhek a megszokás rab jaivá váltak. Belső órájuk 13 napig kényszerítette a méheket,. hogy minden reggel pontosan megjelenjenek a megszokott asztalnál, noha az etetőt nem tették ki többé oda. A 13. napot azonban háromra lehetett csökkenteni, ha az etetés időpontját megváltoztatták, s mondjuk két órával későbbre tették. Három nap múlva a méhek megtanulták, hogy ne nyolckor, hanem például tízkor jelentkezzenek az etetőnél. További kísérletekkel azt is el lehetett érni, hogy a méhek reggel nyolckor egy kerti etetőnél megreggelizzenek, s délben kettőkor egy erdei etetőhöz menjenek ebédelni. Pontosan jelentkeztek mindkét helyen, nem tévesztve el sem helyet, sem az időt. Mi a méhek időérzékének nyitja? Először azt kellett eldönteni, mit jegyeznek meg a méhek: A két etetés közötti időszak hosszát vagy magukat az időpontokat. Ezt könnyen sikerült tisztázni. A két etetés közötti időtartamot 19 órának tették meg. így persze az etetés időpontja eltolódott. Ha például tegnap este 7 órakor volt, ma délben 2 órakor, holnap reggel 9 órakor s tígy tovább. Hogyan fogadták ezt a méhek? Egyszerűen nem fogadták el ezt a módszert, vagyis nem alkalmazkodtak ilyen időbeosztáshoz. Kiderült, hogy csak hu szonnégyórázni tudnak. Tehát a méhek belső óráját nem a két etetés közti időszak, hanem a napszak szabályozza. Ebből valószínűnek látszik, hogy időérzéküket — akár a növényekét — külső körülmények szabályozzák. De melyek ezek a tényezők? Talán a napfény? Ezt el lehet könnyen dönteni. A méheket egy zárt helyiségbe vitték, mert tudjuk, hogy sötétben nem repülnek. A helyiséget villlannyal megvilágították. Az egyenletes villanyfény megfosztotta őket attól a lehetőségtől, hogy a Nap állása szerint tájékozódhassanak, de nem fosztotta meg az időérzéküktől. ,,Belső órájuk“ a napfénytől elzárva is pontosan működött. Tehát időérzéküket nem a Nap szabályozza. Akkor hát mi? Egyesek úgy vélték, hogy valami módon megérzik a légköri elektromosság napi ingadozását, mely még a napfény elöl elzárt helyiségben is érezteti hatását. Döntsön a kísérlet! A légköri elektromosságot nem lehet úgy kirekesztenl, mint a napfényt. Természetesen a napi ingadozásának hatását azonban meg lehet szüntetni, ha a helyiség levegőjét mesterségesen ionizálják, vagyis mesterségesen egy állandó magas színvonalra emelik. A levegő ionizálása sem befolyásolta a méhek időérzékét. Hátha a kozmikus sugárzás hatása alatt működik a méhek belső órája? — tették fel a kérdést. A műszerek kimutatták, hogy a világtérből állandóan nagy energiájú sugárzás éri a Földet. E sugárzás áthatol a fafalakon is. Napi ingadozása van. Talán ezt a sugárzást érzékelik a méhek, s ez magyarázhatná meg belső órájuk működését? Ezt a feltevést újabb kísérletekkel tették próbára. A méheket egy használaton kívüli sóbánya mélyére, 180 méterrel a föld színe alá vitték, s a már ismert kísérleteket ott ismételték meg. Biztosították a megfelelő hőmérsékletet, villanyvilágítást, s a kísérlet helyét légmentesen elszigetelték minden külső behatástól. A méhek időérzéke ilyen körülmények közepette minden napi ingadozást mutató hatástól elzárva a tökéletesen egyenletes környezetben is pontosan működött. Tehát a méhek belső óráját nem a külső környezet változásai szabályozzák, mint ahogy kezdetben gondolták. A rejtély megoldása. Egészen új kísérletet állítottak be. Egy kaptár méhelt három etetőre szoktattak, az etetőket szín szerint: fehér, sárga illetve kék festékkel jelölték meg őket hátukon. Mindhárom etetőt mindig 12 órakor helyezték ki. A méhek pontosak voltak: az egyes csoportok mindig délben, mindig a maguk etetőjén jelentkeztek. Ezután a sárga méhek táplálékába pajzsmirigyhormont, a fehérekébe kinint kevertek. A pajzsmirigyhormon az anyagcserefolyamatokat gyorsítja, a kinin viszont lassítja mind az embernél, mind az állatnál. A méhek felszívták az így előkészített szirupot, s hazarepültek a kaptárba. Mi történt másnap? A kék csoport tagjai változatlanul, pontosan 12 órakor jelentkeztek az etetőjüknél. De nem így a másik két csoporti A pajzsmirigyhormonnal kezelt méhek már reggel ott voltak az etetőhelyen. A kininezettek viszont csak késő délután érkeztek meg. A sárgák órája sietett, a fehéreké késett. És ezzel a titok meg lett fejtve. A méhek időérzékének a kulcsa az anyagcserefolyamatokban van. Ezeknek a vegyi folyamatoknak a sebessége az a tényező, amelyhez a méhek „belső órája“ ingadozik. Csakhogy ezzel a kérdés még nem volt felderítve, mert a méhek nem melegvérű állatok, melyeknél a vegyi folyamatok sebességét az állandó testhőmérséklet ügyanazon a színvonalon tartja. A méhek hidegvérűek, vagyis testhőmérsékletük a környezet hőmérsékletével változik. A vegyi folyamatok sebességét viszont a hőmérséklet változása erősen befolyásolja. Erre az ellenvetésre a méhcsaládok megfigyelése adott meglepő választ. A méhek fészkének belsejében a hőmérséklet nem a külső hőmérséklet szerint ingadozik, hanem állandói A méhek télen főleg mozgással melegítik egymást, nyáron pedig szellőztetéssel hűsítik a kaptárt. A méhcsalád szabályozza hőmérsékletét, mintha melegvérű állat volna. Vagyis a méhek anyagcserefolyamatainak sebessége a kaptárban így állandó. Így fejtették meg a kísérletező szovjet tudósok azt a titkot, hogy hogyan működik a méhek „belső órája“. (Az Élet és Tudomány IX. évf., 51. sz., 1612-14 old.) —kin A MÉHEK „BELSŐ ÓRÁJA"
